Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi is történt 2019-ben? A legfontosabb versenyek, események összefoglalója I.

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A  sakktörténelem kiemelkedő tornákban leggazdagabb évét zártuk. Az esztendőt a négyszeres világbajnok Magnus Carlsen fantasztikus sikerei tették különösen emlékezetessé. A norvég világelső négy szuperversenyen is diadalmaskodott, Wijk aan Zee-ben hetedszer ünnepelték győztesként, megnyerte a GRENKE Chess Classic viadalt, első lett Samkirban, hazai pályán Stavangerben is győzött. A Grand Chess Tour 2019 zágrábi versenyén is ellenállhatatlan volt, sorozatban hetedik versenyét nyerte meg. St. Louisban csak a rájátszásban engedte át az elsőséget a kínai Ding Lirennek. Kisebb meglepetésre az összetett pontversenyben elért fölényes elsősége után a londoni döntőben csak harmadik lett. Az évet moszkvai sikereivel zárta, a King Salman vb-n hármadszor a rapid sakkozás világbajnoka, a villámsakkban ötödször vehette át a győztesnek járó trófeát. Carlsen klasszikus játszmában már 107 összecsapás óta nem talált legyőzőre. Izgalmas párharcokban, fordulatokban gazdag küzdelmek után az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov győzött a Világkupán, Ding Liren ezüstérmesként lett világbajnokjelölt. A Grand Prix 2019 négy versenye után két orosz nagymester örülhetett, Alekszandr Griscsuk és Jan Nepomnjacsij harcolta ki a jekatyerinburgi világbajnok-jelöli döntőben az indulás jogát. A Chess.com Grand Swiss nyílt versenyről a kínai Wang Hao kvalifikálta magát, a holland Anish Giri Élő-pontjainak köszönhetően játszhat, az Orosz Sakkszövetség Kirill Alekszejenkonak adott szabadkártyát, ők heten lesznek az amerikai Fabiano Caruana riválisai a kihívó jogáért folyó tornán.  Kazanyban a 20 éves orosz Alekszandra Gorjacskina győzött a 8 fős női világbajnok-jelölti döntőben és a kínai világbajnoknő Ju Wenjunnal mérkőzhet meg a címért. Moszkvában az indiai Humpy Koneru nyerte meg a rapid vb-t, az orosz Katyerina Lahno a villámsakkban megvédte címét. Asztanában a csapat-világbajnokságon kínai női és az orosz férfi válogatott győzött, női együttesünk csak a kilencedik helyet szerezte meg. A Batumiban megrendezett csapat Európa-bajnokságon kettős orosz siker született, női válogatottunk tizedikként zárta szereplését, férfi együttesünk nagy kudarcként a 26. helyen végzett. Antalyában az orosz Alina Kaslinszkaja szerezte meg az Európa-bajnoki címet, Szkopjéban is orosz siker született, Vladiszlav Artyemijev győzött, Berkes Ferenc remek szerepléssel ötödikként végzett, Gledura Benjámin tizenkilencedikként kvalifikálta magát a Világkupára. A kieséses rendszerű férfi bajnokságon Almási Zoltán győzött, kilencedszer lett aranyérmes. A női bajnokságon harmadszor ünnepelték Gara Tícia elsőségét.  A Tungsram Aquaprofit NSK együttese sorozatban tizenegyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2019-es esztendő első három hónapjának legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

 

A Nemzetközi Sakkszövetség 2019. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját Magnus Carlsen vezette, 7 ponttal előzte meg Fabiano Caruanát. Legjobb magyarként Rapport Richárd 2731 ponttal a 23. volt a rangsorban.

A top tíz rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2835

2. Fabiano Caruana (amerikai) 2828

3. Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2817

4. Ding Liren (kínai) 2813

5. Anish Giri (holland) 2783

6. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2780

7. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2777

8. Viswanathan Aband (indiai) 2773

9. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2771

10. Levon Aronjan (örmény) 2765

 

Wijk aan Zee-ben Magnus Carlsen hetedszer győzött a Tata Steel Chess Masters viadalon. A norvég világbajnok félpontos előnnyel, veretlenül nyerte meg az esztendő első szuperversenyét. A holland sakkrajongók örülhettek Anish Giri ezüstérmének, a harmadik helyen hármas holtversenyben végzett az orosz Jan Nepomnjacsij, a kínai Ding Liren és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand. Rapport Richárd villámgyőzelemmel fejezte be szereplését, ötven százalékot ért el. A Challengers versenyen szép magyar siker született, a 19 esztendős Gledura Benjámin holtversenyben második lett, a harmadik helyezettnek járó trófeát vehette át.

A 81. Tata Steel Chess szuperverseny záróünnepségén a 28 éves éves Magnus Carlsent hetedszer ünnepelték tornagyőztesként. A 28 éves világbajnok megvédte elsőségét, megőrizte veretlenségét. A befejező forduló előtt fél ponttal vezetett Anish Giri előtt, egymás ellen vívták meg az első hely sorsát eldöntő összecsapást. A szicíliai védelem Szvesnyikov-változata a londoni világbajnoki döntőhöz hasonlóan jó fegyver volt, a döntetlennel a norvég világelső pályafutása harmincegyedik szuperversenyen elért elsőségének örülhetett.

 

Sorsdöntőnek bizonyult a viadal kilencedik játéknapján Viswanathan Anand elleni sikere, amelyhez a torna doyenje a hosszú küzdelemtől elfáradva hathatós segítséget nyújtott, a döntetlent ígérő végjátékban vesztőt húzott. Carlsen kissé nehézkesen, négy döntetlennel rajtolt, majd a holland Jorden Van Foreest legyőzésével zárkózott fel az élcsoporthoz, négy további nyerése segítette újabb sikeréhez, ellenfelei hibáit nagy biztonsággal használta ki.

Örülhettek a holland sakkrajongók Anish Giri második helyének. A vereséggel kezdő 24 éves sakkozót a hajrában Fortuna is pártfogásába vette.

A holtversenyben harmadik helyezett trióból Jan Nepomnjacsij vehette át a bronzérmesnek járó trófeát. A hajrában túlságosan nagyot álmodott, Samuel Shanklanddal szemben bevetett stratégiája kudarcra volt ítélve, középen rekedt királya miatt a büntetés nem maradhatott el. Az extra teljesítményre is képes orosz sakkozó néha gyermeteg hibákat képes elkövetni.

A kétszeres olimpiai bajnok Ding Liren megőrizte veretlenségét, jó kezdés, 5-ből 3,5 pont után nyolcat remizett. A 49 esztendős Viswanathan Anand még mindig tartja a lépést jóval fiatalabb riválisaival, okosan, taktikusan versenyzett.

Rapport Richárd 21 lépéses villámgyőzelemmel zárta a tornát, nagymesterünk ötven százalékot ért el, emlékezetes marad Jan-Krzysztof Duda elleni zseniális kombinációja. Rapport két vereségét az első két helyezettől szenvedte el, két győzelme mellett hol könnyebben, hol nehezebben remizett kilenc partiban.

A torna két nagy vesztese az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Világranglista harmadikként kezdte, ötödikként fejezte be a viadalt Mamedgyarov. Nyeretlen maradt, háromszor vesztett, 27 Élő-pontot bukott. Nagyon fájhat Kramnyiknak az utolsó helye. Döbbenetes, hogy hat játszmában is vereséget szenvedett, kínlódott, kockáztatott, de rengeteget hibázott. Búcsúznia kellett a top tíztől, nyolc helyezést rontva csak a tizenötödik, 24 Élő-pontja bánta kudarcát.

A 81. Tata Steel Chess Masters végeredménye:

 

Pont

Élő

TPR

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

1

Magnus Carlsen

9.0

2835

2888

 

½

½

½

1

½

½

½

1

1

½

1

1

½

2

Anish Giri

8.5

2783

2861

½

 

0

½

½

½

½

1

1

1

1

½

½

1

3

Jan Nepomnjacsij

7.5

2763

2809

½

1

 

½

½

1

½

0

½

½

1

½

0

1

4

Ding Liren

7.5

2813

2805

½

½

½

 

½

½

½

1

½

½

½

½

1

½

5

Viswanathan Anand

7.5

2773

2809

0

½

½

½

 

½

½

½

½

½

½

1

1

1

6

Santosh Gujrathi Vidit

7.0

2695

2787

½

½

0

½

½

 

0

½

½

½

½

1

1

1

7

Tejmur Radzsabov

6.5

2757

2753

½

½

½

½

½

1

 

½

½

½

0

½

½

½

8

Samuel Shankland

6.5

2725

2755

½

0

1

0

½

½

½

 

½

½

0

½

1

1

9

Rapport Richárd

6.5

2731

2755

0

0

½

½

½

½

½

½

 

1

½

½

1

½

10

Jan-Krzysztof Duda

5.5

2738

2697

0

0

½

½

½

½

½

½

0

 

1

½

0

1

11

Vlagymir Fedoszejev

5.0

2724

2668

½

0

0

½

½

½

1

1

½

0

 

½

0

0

12

Sahriyar Mamedgyarov

5.0

2817

2661

0

½

½

½

0

0

½

½

½

½

½

 

½

½

13

Jorden Van Foreest

4.5

2612

2654

0

½

1

0

0

0

½

0

0

1

1

½

 

0

14

Vlagyimir Kramnyik

4.5

2777

2641

½

0

0

½

0

0

½

0

½

0

1

½

1

 

 

A Challengers versenyen szép magyar siker született, a 19 esztendős Gledura Benjámin holtversenyben második lett, a harmadik helyezettnek járó trófeát vehette át. Egyetlen vereségét a torna győztesétől, a fehérorosz Vladiszlav Kovalevtől szenvedte el.

A Challengers végeredménye:

1.Vladiszlav Kovalev (fehérorosz,m 2687) 10 pont

2-4. Andrej Jeszipenko (orosz, 2584), Gledura Benjámin (magyar, 2615) és Makszim Csigajev (orosz, 2604) 8,5

5-6. Anton Korobov (ukrán, 2699) és Erwin L’Ami (holland, 2643) 7,5

7-8. Evgeny Bareev (kanadai, 2650) és Parham Maghsoodloo (iráni, 2679) 7

9. Lucas Van Foreest (holland, 2502)

10. Keymer Vincent (német, 2500) 5,5

11. Praggnanandhaa R (undiai, 5)

12-13. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2472) és Eldsabeth Paehtz (német, 2477) 3,5

14. Stefan Kuipers (holland, 2470) 3

 

A sakkozás tizennegyedik világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik Wijk aan Zee-i balsikeres szereplése után jelentette be a profi sakkozástól való visszavonulását. Kramnyik egykori mentorát, Garri Kaszparovot 2000-ben fosztotta meg a világelsőségtől, hét évvel később az indiai Viswanathan Anand hódította el tőle a címet. Az orosz válogatottal háromszor olimpiai aranyérmes, Világkupa és Grand Slam-győztes, kétszeres Oscar-díjas Kramnyikot a FIDE elnöke, Arkagyij Dvorkovics tanácsadónak kérte fel.

 

A gibraltári Masters viadalon szenzációs tornagyőzelmet ért el a 20 esztendős orosz Vladiszlav Artyemijev. Veretlenül, a verseny hajrájában szupernagymestereket is legyőzve aratta sikerét. A befejező játéknapon a kétszeres olimpiai bajnok kínai Yu Yangyi ellen sötéttel nyert. Higgadtan várta ki a megfelelő pillanatot, amikor ellenesélyhez juthatott a kockáztató kínai sakkoz ellen. A rajtlistán 11. Artyemijev kitűnő teljesítményének hű tükre a 2941 performance-pontszám, a + 27,4 Élő-pont.

 

Még nagyobb meglepetés született a második táblán, a 19 éves indiai Murali Karthikeyan a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave ellen nyert. MVL kedvenc szicíliai védelmében szenvedett vereséget. Karthikeyan az ötödik fordulóban kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától, „külső körön” tört előre, ötös nyerősorozattal lett második, + 23,6 Élő-ponttal, 20 ezer fonttal gazdagodott.

Nagyon örült az angol David Howell holtversenyes harmadik helyének, a címvédő örmény Levon Aronjan saját magát győzte le inkorrekt tisztáldozatával, a 24. helyen végzett. Sok nagy név a 7 pontosok csoportjában, többek között a két amerikai olimpiai bajnok Hikaru Nakamura és Wesley So, a kétszeres bajnok Yu Yangyi.

A női sakkozók versenyében a kínai exvilágbajnoknő Tan Zhongyi volt a legeredményesebb 7 ponttal, 15 ezer font lett a jutalma. A sokáig vezető ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk 6,5, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, az indiai Humpy Koneru, a kínai Lei Tingjie, az ukrán Anna Muzicsuk és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova 6 ponttal zárt.

Felemás lett két sakkozónk szereplése. Kozák Ádám utolsó két partiját megnyerve lett 6 pontos. Hét nagymesterrel is megmérkőzött, 13,6 Élő-pontot szerzett. Papp Gábor mesterhármassal rajtolt, a jó folytatással adós maradt. Női válogatottunk kapitányaként alkalma volt figyelni a legjobb női sakkozókat.

A Gibraltár International Chess Festival Masters végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

Élő+/-

1

11

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2709

8,5

2941

27,4

2

49

GM

Murali Karthikeyan

IND

2570

8,0

2747

23,6

3

8

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2720

7,5

2779

6,4

4

19

GM

David Howell

ENG

2685

7,5

2705

4,0

5

27

GM

David Anton Guijarro

ESP

2642

7,5

2696

7,6

6

6

GM

David Navara

CZE

2738

7,0

2790

7,0

7

20

GM

Nils Gandelius

SWE

2682

7,0

2771

12,6

8

55

GM

Babu Lalith

IND

2547

7,0

2767

29,8

9

9

GM

Le Quang Liem

VIE

2714

7,0

2741

4,6

10

17

GM

Ivan Saric

CRO

2690

7,0

2736

6,8

11

3

GM

Wesley So

USA

2765

7,0

2734

-2,6

12

4

GM

Yu Yangyi

CHN

2764

7,0

2715

-3,0

13

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2780

7,0

2708

-4,5

14

13

GM

Michael Adams

ENG

2701

7,0

2706

1,4

28

GM

Kirill Alekszejenko

RUS

2637

7,0

2706

9,8

16

5

GM

Hikaru Nakamura

USA

2749

7,0

2703

-3,4

17

26

GM

Romain Edouard

FRA

2643

7,0

2692

6,2

18

12

GM

Rauf Mamedov

AZE

2703

7,0

2681

-1,5

19

21

GM

Pavel Eljanov

UKR

2680

7,0

2673

0,0

20

23

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2660

7,0

2659

0,7

21

14

GM

Maxim Matlakov

RUS

2700

7,0

2642

-4,1

22

74

GM

Tan Zhongyi

CHN

2502

7,0

2585

11,1

23

62

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2540

6,5

2718

21,8

24

2

GM

Levon Aronjan

ARM

2767

6,5

2706

-5,5

44

48

GM

Ju Wenjun

CHN

2575

6,0

2608

5,2

48

59

GM

Humpy Koneru

IND

2541

6,0

2595

8,4

66

115

IM

Kozák Ádám

HUN

2425

6,0

2508

136

110

38

GM

Papp Gábor

HUN

2603

5,0

2517

-9,9

Saint Louisban kettős orosz sikerrel fejeződött be a Cairns Cup női szuperverseny. A torna hajrájában előzte meg Valentyina Gunyina exvilágbajnoknő honfitársnőjét, Alekszandra Kosztenjukot, aki a hetedik fordulóig vezette a versenyfutást. Mindketten megőrizték veretlenségüket, a március 5-én kezdődő csapat-világbajnokság előtt jó formában sakkoztak.

A házigazdák szép sikerként könyvelhették el Irina Krush bronzérmét. A grúz Nana Dzagnidze rossz kezdés után jól hajrázott. A 150 ezer dolláros díjalapból a győztes 40 ezret kapott, a második helyezés 30 ezret ért.

1st Cairns Cup 2019 Saint Louis, 2019. február 5-15.

kat. X (2478)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2501

*

½

½

1

½

½

1

1

1

1

7

2695

2.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2532

½

*

½

½

½

1

½

1

1

1

2638

3.

Irina Krush

g

USA

2435

½

½

*

1

1

1

1

0

0

½

2562

4.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2513

0

½

0

*

½

½

1

1

1

½

5

2517

5.

Dronavalli Harika

g

IND

2471

½

½

0

½

*

1

½

½

½

½

2478

6.

Zsanszaja Abdumalik

m

KAZ

2468

½

0

0

½

0

*

1

½

1

1

2479

7.

Anna Zatonskih

m

USA

2428

0

½

0

0

½

0

*

1

1

½

2403

8.

Marie Sebag

g

FRA

2476

0

0

1

0

½

½

0

*

½

½

3

2353

9.

Bela Hotenasvili

g

GEO

2491

0

0

1

0

½

0

0

½

*

1

3

2351

10.

Elisabeth Paehtz

m

GER

2466

0

0

½

½

½

0

½

½

0

*

2313

 

Szép magyar siker született Saint Louisban, az amerikai sakkozás fellegvárában. A tíz résztvevős „Champions Showdown” viadalon Rapport Richárd legyőzte a tavalyi amerikai bajnok Samuel Shanklandot. Nagymesterünk a 12 rapidpartiban, majd a 24 villámjátszmában is felülmúlta ellenfelét, összesítésben 31,5-16,5-re győzött. Három párharcban az amerikai olimpiai bajnokok örülhettek. Fabiano Caruana az indiai Pentala Harikrishna ellen nyert. Hikaru Nakamura a lengyel sakkozás nagy ígéretét, a 20 éves Jan-Krzysztof Dudát  kényszerítette megadásra, Wesley So a cseh David Navarával szemben diadalmaskodott. Az amerikai színekbe „átigazolt” egykori kubai Leinier Dominguez Perez meglepetésre kikapott a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovtól. Valamennyi párharc győztese 36 ezer, a vesztesek 24 ezer dolláros díjat vehetett át.

 A párharcok végeredményei:

Fabiano Caruana – Pentala Harikrishna 35,5 – 12,5 (18 – 6, 17,5 – 6,5)

Hikaru Nakamura – Jan-Krzysztof Duda 29,5 – 18,5 (14 – 10, 15,5 – 8,5)

Wesley So – David Navara 28 – 20 (16 – 8, 12 – 12)

Veszelin Topalov – Leinier Dominguez Perez 25,5 – 22,5 (15 – 9, 10,5 – 13,5)

Rapport Richárd – Samuel Shankland  31,5 – 16,5 (18 – 6, 13,5 – 10,5)

A nagyszabású Prague International Chess Festival Masters versenyén az orosz Nyikita Vityjugov győzött. Sikerének kulcsa a hetedik fordulóban a vezető lengyel Jan-Krzysztof Duda elleni nyerése volt, a győzelemmel az élre került, veretlenül, félpontos előnnyel ért célba. A befejező játéknapon a legkisebb kockázatot sem vállalta Rapport Richárd ellen, hiszen legfőbb riválisai rangadót játszottak, Duda és Radoslaw Wojtaszek a várakozásnak megfelelően remizett.

Duda és Wojtaszek döntetlene az indiai Santosh Gujrathi Vidit számára megnyitotta az utat, hogy beérje a lengyel duót.

Rapport kettős vereséggel kezdte a viadalt, mindent megkísérelt, hogy felzárkózzon, de a sok döntetlent hozó versenyen erre kevés esélye nyílott. Teljesítményének performance-pontszáma 2670, 8,1 Élő-pontot vesztett.

A Prága Masters végeredménye:

H.

 

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Nyikita Vityjugov

2726

RUS

*

½

½

1

½

½

1

½

½

½

5,5

0,0

24,25

5

2

Santosh Gujrathi Vidit

2711

IND

½

*

½

½

1

0

½

½

1

½

5,0

2,0

22,25

5

3

Radoslaw Wojtaszek

2722

POL

½

½

*

½

½

½

½

1

½

½

5,0

1,5

22,00

4

4

Jan-Krzysztof Duda

2731

POL

0

½

½

*

½

½

0

1

1

1

5,0

1,5

20,75

5

5

Borisz Gelfand

2655

ISR

½

0

½

½

*

1

1

½

½

½

5,0

1,0

21,75

5

6

Samuel Shankland

2731

USA

½

1

½

½

0

*

½

½

½

½

4,5

0,0

20,25

5

7

Pentala Harikrishna

2730

IND

0

½

½

1

0

½

*

½

½

½

4,0

1,0

17,75

4

8

Rapport Richárd

2738

HUN

½

½

0

0

½

½

½

*

½

1

4,0

1,0

17,00

4

David Navara

2739

CZE

½

0

½

0

½

½

½

½

*

1

4,0

1,0

17,00

4

10

Viktor Laznicka

2670

CZE

½

½

½

0

½

½

½

0

0

*

3,0

0,0

14,50

4

 

Asztanában izgalmakban bővelkedő utolsó fordulóval fejeződött be a VII. női és a XII. férfi sakkcsapat-világbajnokság. A befejező játéknapon már világbajnokként játszó kínai női válogatott az ukrán együttest taszította le a dobogóról, az orosz csapattal szemben kiharcolt döntetlennel a grúzok lettek a harmadikok.

A rajtlistán harmadik, két legjobbját, az exvilágbajnoknő Hou Jifant és a világbajnoknő Ju Wenjunt nélkülöző kínai női válogatott meggyőző játékkal, alaposan kidolgozott stratégiával, a riválisok elleni találkozók fokozott feszültségét ellenfeleiknél jobban elviselve végzett az élen. A kilenc csapatgyőzelemben az éltáblás exvilágbajnoknő Tan Zhongyi mellett Lei Tingjie játszott főszerepet. A kínai sakkozónők a 36 lejátszott partiból mindössze kettőt vesztettek el.

A címvédő, a rajtlistát is vezető orosz együttes elvesztette a bajnoki címet eldöntő sorsdöntő csatát a kínaiakkal szemben. Az utolsó előtti fordulóban sajnos éppen ellenünk tartottak erődemonstrációt, a 4-0-s győzelmük sokkoló volt. A várakozásnak megfelelően a nagy négyes kiemelkedett a mezőnyből, a kazah, az indiai és az amerikai csapatok csak részsikereket értek el.

 

A sakkolimpián elért ötödik helyezés után jóval többet vártunk csapatunktól, a kilencedik helyezés, a hat vereség, a gyenge egyéni eredmények rávilágítottak női sakkozásunk sebezhető pontjaira. Az olimpián alig mérkőztünk meg riválissal, itt valamennyi ellenfél komoly kihívást jelentett. Sakkozónőink kevés tornán játszanak, alig mérkőznek meg a legjobbakkal. A világbajnokság előtt a Magyar Sakkszövetség vezérkarával vívott csaták is elvonták a figyelmüket a felkészülésről, az új kapitány, Antal Gergely sem ismeri alaposan a női sakk rejtélyeit, az ellenfelek szakvezetői a hosszú évek alatt nehéz küzdelmekben edződtek.

A VII. női csapat-világbajnokság végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 MP 

 Pont 

1

Kína

 * 

3

4

18

26,5

2

Oroszország

 * 

2

2

3

4

4

14

26,0

3

Grúzia

2

 * 

2

2

2

3

12

23,0

4

Ukrajna

½

2

2

 * 

2

2

3

4

12

20,5

5

Kazahsztán

1

½

2

 * 

2

3

10

18,5

6

India

½

2

2

 * 

4

2

4

9

20,0

7

Egyesült Államok

1

½

2

0

 * 

3

3

7

15,0

8

Örményország

½

2

1

1

 * 

2

4

4

15,0

9

Magyarország

½

0

1

1

2

1

2

 * 

4

11,5

10

Egyiptom

0

0

½

0

½

0

0

 * 

0

4,0

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

Élő+-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2454

0

½

0

0

1

0

0

½

2,0

8

2462

-19,2

2

IM

Gara Anita

2384

0

½

½

0

0

½

0

1

2,5

8

2385

-14,8

3

WGM

Gara Tícia

2324

0

0

1

1

0

1

0

½

3,5

8

2358

-2,8

4

WIM

Terbe Julianna

2306

0

0

1

0

0

0

1,0

6

2295

-41,2

5

WIM

Havanecz Bianka

2270

½

½

½

1

0

0

2,5

6

2281

-5,4

 

A férficsapatok versenyében kínai-orosz versengést vártunk, de a címvédő, a kétszeres olimpiai bajnok kínai együttes a második és harmadik fordulóban elszenvedett vereségeikkel csak távcsővel figyelhette az élmezőnyt. Az utóbbi évek csapatversenyein gyengélkedő orosz válogatott legerősebb összeállításában ezúttal nem hibázott. Kibírták, hogy Szergej Karjakin betlizett az éltáblán, mert a 21 esztendős újonc, a gibraltári győztes Vladiszlav Artyemijev rendkívüli magabiztossággal gyűjtögette a pontokat. A társak sem hibáztak, mindössze két partit vesztettek, mindkettőt Karjakin. Már az utolsó forduló előtt ünnepelhették a világbajnoki címet, a befejező játéknapon az indiai négyest keserítették el, a dobogó harmadik fokára végül a kínaiak léphettek fel.

Várakozáson felüli az angolok ezüstérme, a fiatalok között már veteránnak számító Michael Adams gyengélkedett, de bátran állta a megpróbáltatásokat. A körbeveréseknek köszönhetően a kitűnő szellemű csapat szép sikert ért el.

India nélkülözte két legjobbját, Viswanathan Anandot és Pentala Harikrishnát. Az amerikai együttesből hiányzott az olimpiai arany-és ezüstérmes négy nagymester. Azerbajdzsán nem bízhatott sikeres szereplésben Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov távollétében.

A XII. férfi csapat-világbajnokság végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 MP 

 Pont 

1

Oroszország

 * 

2

2

3

3

16

23,5

2

Anglia

2

 * 

1

2

2

3

13

21,0

3

Kína

3

 * 

2

2

12

21,0

4

India

2

2

 * 

2

2

2

11

22,0

5

Egyesült Államok

2

2

 * 

3

1

2

3

11

20,5

6

Irán

1

2

1

 * 

2

3

8

18,0

7

Azerbajdzsán

2

½

2

3

2

 * 

2

1

8

16,5

8

Kazahsztán

1

½

2

2

 * 

3

4

14,5

9

Svédország

½

½

½

½

½

3

1

 * 

4

10,5

10

Egyiptom

1

2

½

1

1

 * 

3

12,5

 

Szkopjéban a 21 esztendős orosz Vladiszlav Artyemijev elsőségével fejeződött be a 20. Európa-bajnokság. A rajtlistát is vezető nagymester a bajnoki címét annak köszönheti, hogy ellenfeleinek magasabb volt az Élő-átlaga, mint a vele holtversenyben végzett svéd Nils Grandeliusé. A bronzérmet a lengyel Kacper Piorun vehette át.

A 21 éves orosz sakkozó folytatta nagyszerű sikerszériáját. Gibraltáron megnyerte a hagyományos nyílt versenyt, az asztanai csapat-világbajnokságon az aranyérmes válogatott legjobb pontszerzője volt. Mindössze négy nap pihenő után már Szkopjéban sakkozott, veretlenül küzdötte végig a 11 fordulós viadalt.

Nyolcszoros bajnokunk, Berkes Ferenc öt forduló után 4,5 ponttal négyes holtversenyben az élen állt, hatodik partiját azonban elvesztette Piorunnal szemben. Kis megingás, két döntetlent követően kettős győzelemmel az utolsó játéknap előtt Artyemijev mögött a kilencfős üldöző boly tagja volt. A rajtlistán Berkes Ferenc 2666 Élő-pontjával a 16. volt, teljesítményének 2755-ös performance-pontszáma, a + 12,2 Élő-pont hű tükre kitűnő eredményének.

A 19 esztendős Gledura Benjámin döntetlennel rajtolt, majd mesterhármassal tört előre, hat játszmából már 5 pontja volt, amikor három remivel folytatta. Fontos partit nyert a tizedik játéknapon. Utolsó partijában megremegett a keze, világossal kapott ki Grandeliustól, de számára kedvező eredmények is születtek, a végelszámoláskor tizenkilencedikként kvalifikálta magát a Vk-ra. A rajtlistán harmincnyolcadikként jegyezték, jól versenyezve, megérdemelten vívta ki a továbbjutást, a 2697 performance-pontszám, a + 10,6 Élő-pont is mutatja eredményességét.

Óriási esélyt szalasztott el olimpiai válogatottunk harmadik tagja, Erdős Viktor. A hatodik és a nyolcadik fordulóban elszenvedett vereségei után úgy tűnt, hogy nem tud beleszólni a továbbjutásért folyó csatározásokba, de egy szerencsés győzelem visszahozta a reményt. Utolsó partiját sötéttel játszotta az orosz sakkozás egyik reménységével, Daniil Dubovval. Oly közelinek tűnt Erdős továbbjutást jelentő győzelme, fölöslegesen időzavarba került, hibák sorozatával elvesztette a játszmát. A kontinensbajnokságon még öt magyar sakkozó vett részt

A 20. Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Perf.

Élő+/-

1

1

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2736

8,5

2600

70,0

76,0

2798

8,5

2

9

GM

Nils Grandelius

SWE

2694

8,5

2595

71,5

77,5

2792

13,5

3

37

GM

Kacper Piorun

POL

2631

8,0

2626

72,5

77,0

2780

21,5

4

13

GM

Maxim Rodshtein

ISR

2673

8,0

2622

69,5

74,5

2779

15,0

5

16

GM

Berkes Ferenc

HUN

2666

8,0

2595

67,5

72,5

2755

12,2

6

28

GM

David Anton Guijarro

ESP

2643

8,0

2577

67,0

72,5

2737

13,1

7

14

GM

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2670

8,0

2569

67,0

71,0

2731

8,5

8

41

GM

Szergej Movszeszjan

ARM

2627

8,0

2539

62,5

68,0

2700

10,3

9

76

GM

Niclas Huschenbeth

GER

2594

8,0

2531

62,0

67,0

2687

13,6

10

58

GM

Grigorij Oparin

RUS

2613

8,0

2528

62,5

67,0

2687

10,6

11

18

GM

Eltaj Safarli

AZE

2662

8,0

2515

62,5

67,5

2680

2,8

12

110

GM

Johan-Sebastien Christiansen

NOR

2539

7,5

2619

68,5

71,5

2715

27,2

13

91

GM

Alekszej Alekszandrov

BLR

2574

7,5

2604

70,0

74,5

2705

20,5

14

11

GM

Ivan Cseparinov

GEO

2683

7,5

2603

69,0

74,0

2720

5,8

15

186

IM

Paulius Pultineicivus

LTU

2439

7,5

2600

62,0

66,5

2698

38,1

16

69

GM

Andrej Jeszipenko

RUS

2603

7,5

2591

70,0

74,5

2700

15,4

17

79

GM

Nyikita Petrov

RUS

2591

7,5

2586

65,0

69,0

2694

16,1

18

23

GM

Borisz Gelfand

ISR

2655

7,5

2585

66,5

71,5

2702

7,3

19

38

GM

Gledura Benjámin

HUN

2630

7,5

2583

68,5

74,0

2697

10,6

(365 résztvevő)

A magyar résztvevők eredményei, helyezései:

R.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

H.

Perf.

K

Élő+/-

16

GM

Berkes Ferenc

2666

1

1

½

1

1

0

½

½

1

1

½

8,0

5

2755

10

12,20

38

GM

Gledura Benjámin

2630

½

1

1

1

½

1

½

½

½

1

0

7,5

19

2697

10

10,60

59

GM

Erdős Viktor

2612

1

½

1

1

½

0

1

0

1

½

0

6,5

64

2636

10

4,20

120

GM

Ruck Róbert

2521

1

½

0

1

½

1

0

½

½

½

1

6,5

101

2520

10

1,20

183

IM

Kozák Ádám

2445

½

½

1

0

1

0

1

½

½

0

1

6,0

141

2466

10

4,90

242

FM

Krstulovic Alex

2351

0

1

0

1

½

0

0

½

1

1

0

5,0

234

2307

20

-11,20

273

FM

Csiki Endre

2251

½

0

1

1

0

½

0

0

1

1

½

5,5

178

2445

40

102,00

297

FM

Ongut Tamás Gunes

2197

0

0

½

0

1

0

½

1

0

1

0

4,0

310

2106

40

-56,00

 

Saint Louisban Hikaru Nakamura elsőségével fejeződött be az amerikai bajnokság. Nakamura ötödik bajnoki címét ünnepelhette, 2015-ben elért sikere után vehette át ismét a győztesnek járó trófeát és az 50 ezer dolláros első díjat. 2016-ban Fabiano Caruana, egy év múlva Wesley So, tavaly Samuel Shankland győzött. Különösen értékes első helye, hiszen az elmúlt években komoly riválisai támadtak, Caruana, So és Leinier Dominguez Perez erősíti az amerikai sakkozást. A hullámvölgy után a 31 éves sakkozó érthetően nagyon örült sikerének, a rajt-cél győzelmének.

Az utolsó forduló előtt hármas holtversenyben állt az élen, s úgy tűnt, hogy pályafutása első amerikai bajnokságán szereplő egykori kubai sakkozóval, Leinier Dominguez Perezzel rájátszásban kell megvívnia. Dominguez azonban kecsegtető állását remire rontotta a szívósan védekező Timur Gareyevvel szemben. Fabiano Caruanának sötéttel nem volt reális esélye a címvédő, Samuel Shankland legyőzéséhez.

Caruana és Dominguez a bajnokság nyitányán lépéshátrányba került Nakamurával szemben, de fokozatosan törtek előre. A világranglistán második Caruana különösen sajnálhatja Dominguez elleni nagy kihagyását, a nyerőesélyes állásának remire rontását. Dominguez játékában érezhető volt a hosszabb kihagyás, érkezésével még tovább erősödött a válogatott.

A bajnokság végeredménye:

ch-USA 2019 Saint Louis,  2019. március 20-április 1.

kat. XVIII (2682)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Hikaru Nakamura

g

USA

2746

*

½

½

½

1

½

1

½

½

1

1

1

8

2851

2.

Fabiano Caruana

g

USA

2828

½

*

½

½

½

½

1

½

1

1

1

½

2810

3.

Leinier Dominguez Perez

g

USA

2739

½

½

*

½

1

½

½

1

1

½

½

1

2802

4.

Wesley So

g

USA

2762

½

½

½

*

½

½

½

0

1

½

1

½

6

2711

5.

Samuel Sevian

g

USA

2642

0

½

0

½

*

½

½

1

½

1

½

1

6

2721

6.

Samuel Shankland

g

USA

2731

½

½

½

½

½

*

0

½

½

½

1

½

2677

7.

Jeffery Xiong

g

USA

2590

0

0

½

½

½

1

*

½

½

½

1

0

5

2654

8.

Awonder Liang

g

USA

2663

½

0

0

0

½

½

½

*

½

1

0

½

5

2648

9.

Aleksandr Lenderman

g

USA

2637

½

0

0

0

½

½

½

½

*

½

½

½

4

2584

10.

Varuzhan Akobian

g

USA

2625

0

0

½

½

0

½

½

0

½

*

½

1

4

2585

11.

Timur Gareyev

g

USA

2557

0

0

½

0

½

0

0

1

½

½

*

1

4

2591

12.

Ray Robson

g

USA

2667

0

½

0

½

0

½

1

½

½

0

0

*

2550

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog