Budapesten megkezdődött a Dr. Hetényi Géza emlékverseny. Sakkozóként és támogatóként is tiszteletet kivívott egykori főiskolai válogatottra két 10-10 fős nagymesterversennyel emlékeznek. Az „A” csoportban a rajtlistát olimpiai válogatottunk tagja, Berkes Ferenc vezeti, legfiatalabb nagymesterünk, a 18 éves Gledura Benjámin ötödik a rangsorban. Az első játéknap meglepetése Berkes Ferenc veresége, a nemzetközi mester Aczél Gergely győzte le. A további magyar résztvevők közül győzelemmel rajtolt Medvegy Zoltán, döntetlennel Gledura, Bánusz Tamás és Ruck Róbert.
Meglepetéssel kezdődött meg a Dr. Hetényi Géza emlékverseny. A 2597-es Élő-átlagú nagymesterverseny első fordulójában a rajtlistát vezető olimpiai válogatott, hétszeres magyar bajnok Berkes Ferenc vereséget szenvedett. A mezőny egyetlen nemzetközi mestere, Aczél Gergely a vezércselű partiban őrizte kis előnyét, sötétnek aktív ellenjátékra nem volt lehetősége. Az időkontroll után Berkes gyalogáttörést engedélyezett, döntő hátrányba került világos szabadgyalogja miatt. Bástyaáldozattal próbált „kavarni”, de kísérleteit Aczél hárította és 63 lépésben győzött.
A nyitányon Medvegy Zoltán aratta a második győzelmet. A szerb Aleksandar Indjic az angol megnyitást igen eredetien játszotta, korán letértek az elméleti ösvényről. Indjic nem sáncolt, királyának bizonytalan helyzetét Medvegy a bástyák cseréje után sikerrel kihasználta, anyagi előnyét végül különböző színű futós végjátékban érvényesítette.
Az elméleti párbajt Gledura Benjámin a szláv védelemben megnyerte a román Vajda Leventével szemben, de kedvező esélyeit nem tudta kihasználni. Bánusz Tamás és a szerb Márkus Róbert királyindiai védelem egyik ritkább változatában lett döntetlen.
Hullámzott a francia Christian Bauer és a bledi sakkolimpián ezüstérmes válogatottunk tagjának, Ruck Róbert játszmája. A nyitást a szombathelyi nagymester tökéletesen megoldotta, de a jó folytatással adós maradt, Bauer átvette a kezdeményezést, Ruck védekezésre kényszerült. Világos az előnyös pozícióban nem talált jó tervet, az időzavarban már sakkozónk esélyei lettek kedvezőbbek, az idő szorítása miatt azonban lépést ismételt.
A 2442-es Élő-átlagú „B” csoportban a szerb Nikola Sedlak a legmagasabb Élő-pontszámú résztvevő, őt Gonda László követi.
A tornákat a Magyar Sakkszövetség honlapján (www.chess.hu) lehet majd követni. A versenyek helyszínére (III. Huszti út 35) látogatók számára a játszmákat ezüstérmes olimpikonunk, Almási Zoltán és Horváth József kommentálják. A fordulók 16 órakor kezdődnek, december 16-án és 21-én 11 órakor indulnak a sakkórák. December 17-én a versenyeken pihenőnap lesz, sakkozóink a csapatbajnokság negyedik fordulójában játszanak.
Az első forduló eredményei:
Vajda Levente (román, 2579) – Gledura Benjámin (magyar, 2613) döntetlen (Szláv védelem, 32)
Aczél Gergely (magyar, 2549) – Berkes Ferenc (magyar, 2658) 1 – 0 (Vezércsel, 63)
Christian Bauer (francia, 2647) – Ruck Róbert (magyar, 2529) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 75)
Medvegy Zoltán (magyar, 2539) – Aleksandar Indjic (szerb, 2611) 1 – 0 (Angol megnyitás, 59)
Bánusz Tamás (magyar, 2629) – Márkus Róbert (szerb, 2617) döntetlen (Királyindiai védelem, 30)
A 2. forduló párosítása:
Gledura Benjámin – Márkus Róbert
Aleksander Indjic – Bánusz Tamás
Ruck Róbert – Medvegy Zoltán
Berkes Ferenc – Christian Bauer
Vajda Levente – Aczél Gergely
Verőci Zsuzsa