Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Malmőben Rapport Richárd mattal nyert az angol Nigel Short ellen

Címkék: Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov

A Malmőben zajló  hagyományos Sigeman & Co nagymesterverseny második fordulójában Rapport Richárd 52 lépésben bemattolta az angol Nigel Short királyát! Kihasználva az egykor világbajnoki döntőt is játszó Short nagy hibáját, vezérével és bástyájával döntő akciót indított. A játéknap másik győzelmét a svéd Nils Grandelius aratta, honfitársa, Jonny Hector ellen nyert. A másik svéd derbi, Emanuel Berg és Hans Tikkanen partija döntetlennel ért véget. A holland olimpikonok rangadója, Loek van Wely és Ivan Szokolov összecsapása pontosztozkodással végződött. A hármas holtversenyben vezető Rapport Richárd harmadik mérkőzését Ivan Szokolovval játssza.  

Malmőben Rapport Richárd remek győzelemmel folytatta szereplését. A nagymesterverseny második játéknapján az angol sakkozás élő legendája, 1993-ban Garri Kaszparovval világbajnoki döntőt is játszó Nigel Short ellen nyert, 52 lépésben bemattolta a torna doyenjét. A Nimzoindiai védelmű partiban sokáig egyenlőnek ítélhettük az állást, majd Ricsi vezére és bástyája fenyegetően behatolt a sötét állásba. Short kissé szorongatott helyzetében nagyot hibázott, királya bajba került. Rucsi már válogathatott a nyerések között, a tetszetős gyalogáldozattal bástyája döntő hadműveletet hajthatott végre, a vezér és a bástya remek összjátéka megpecsételte Short királyának a sorsát.

A holland olimpikonok, Loek van Wely és Ivan Szokolov megosztozott a ponton. A reminek Van Wely örülhetett jobban, hátrányos állásból harcolta ki a fél pontot.

A sorsolás szeszélye folytán a fordulóban két svéd háziderbire is sor került. Nils Grandelius ellen Jonny Hector jól megoldotta a nyitást, kedvezőbben is állt, majd küzdelmük remit ígért. Hector hibázott, elkerülte a vezércserét, ez végzetes döntés volt, Grandelius kihasználta hibáját. Emanuel Berg nem jeleskedett a francia védelmű partiban, Hans Tikkanen előnybe is került, majd nagy esélyt szalasztott el, a bástyavégjáték már remi volt.

 

A 2. forduló eredményei:

Loek van Wely (holland, 2689) – Ivan Szokolov (holland, 2642) döntetlen (Vezércsel, 49)

Emanuel Berg (svéd, 2561) – Hans Tikkanen (svéd, 2537) döntetlen (Francia védelem,  58)

Nils Grandelius (svéd, 2556) – Jonny Hector (svéd, 2512) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 63)

Rapport Richárd (magyar, 2674) – Nigel Short (angol, 2681) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 52)

 

A verseny állása:

1-3. Ivan Szokolov, Nils Grandelius és Rapport Richárd 1,5 pont

4-5. Loek van Wely és Hans Tikkanen 1

6-8. Jonny Hector, Nigel Short és Emanuel Berg 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Hans Tikkanen – Loek van Wely

Ivan Szokolov – Rapport Richárd

Jonny Hector – Emanuel Berg

Nigel Short – Nils Grandelius

 

Rapport,R (2674) - Short,N (2681)
Nizoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 c5 5.g3 Fxc3+ 6.bxc3 Va5 7.Fd2 b6 8.Fg2 Fb7 9.0-0 0-0 10.d5 Va6 11.Fg5 He4 12.Vc2 f5 13.dxe6

Az indiai Krishnan Sasikiran a holland Jan Timman ellen a 13.Ff4 Vxc4 14.He5 Va6 15.dxe6 dxe6 16.Bfd1 folytatást választotta.

13...Vxc4

Jobb volt a 13...dxe6 14.Bfd1 Hc6 változat.

14.exd7 Hxd7 15.Bad1 Hxg5 16.Bxd7 Hxf3+ 17.Fxf3 Fxf3 18.exf3 Bf7

19.Bfd1 Be8?! 20.Kg2 g6 21.Vd2 Kg7 22.h4 Bxd7 23.Vxd7+ Vf7 24.Vd2 h5?! 25.a4 Vf6 26.Vf4 Be7 27.Bd6 Be6 28.Bd7+ Be7 29.Bd6 Be6 30.Bd3 Be7 31.Kh3 Bf7 32.Kh2 Ve6 33.Kg2 Bd7 34.Be3 Vf6 35.Vb8

 

35...f4 36.gxf4 Vxh4 37.Be8 Vf6 38.Bh8 Ve7 39.Be8 Vd6?

A torna doyenje nagyot hibázott.

 

40.Bg8+ Kf6 41.Ve8 Bf7 42.c4 a6 43.Kg1!?

A várakozó királylépés helyett 43.Ve4 Bg7 44.Ve5+ Vxe5 45.fxe5+ Kf7 46.Bb8 g5 47.Bxb6 jött számításba.

43...Vc7?

44.Kg2?!

Azonnal nyert a 44.Ve4 Bg7 45.Bf8+ Bf7 46.Bc8! Ve7 47.Bc6+ Kg7 48.Vxg6+ Kf8 49.Bc8+ változat.

44...Vd6 45.Kh1 Vc7

46.f5!

Nyert a már bemutatott 46.Ve4 Bg7 47.Bf8+ Bf7 48.Bc8 Ve7 49.Bc6+ Kg7 50.Vxg6+ Kh8 51.Bxb6 Vh4+ 52.Kg2 folytatás is.

46...gxf5 47.Bg1!

A sötét király többé nem találhatott mentséget, Ricsi vezére és bástyája matthálót szőtt.

47...f4

Tetszetős a 47...Bg7 48.Vf8+ Bf7 (48...Vf7 49.Vd6+ Ve6 50.Vxe6+ Kxe6 51.Bxg7) 49.Vh6+ Ke5 50.Be1+ Kd4 51.Vd2+ Kxc4 52.Bc1+ Kb3 53.Vd3+ Kxa4 54.Ba1+ Kb4 55.Bb1+ Ka5 56.Va3 matt!

 

 

48.Vh8+ Kf5 49.Vxh5+ Kf6 50.Vg5+ Ke6 51.Be1+ Kd6 52.Vd5 matt!

 

Van Wely,L (2689) - Szokolov,I (2642)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 He7

A holland olimpikonok jól ismerik egymást, az egykori jugoszláv-bosnyák nagymester a kubai Nogueiras kedvenc változatára szavazott.

5.Fd2 c5

Bármennyire is meglepő, így még nem játszottak a variban.

6.a3 Fxc3 7.Fxc3 cxd4 8.Fxd4 0-0 9.e3 Hbc6 10.Fc3 b6 11.Vc2 h6 12.cxd5 exd5 13.Fe2 Ff5 14.Va4 Fe4 15.0-0 a6 16.b4 b5 17.Vb3 Hf5 18.Bfd1 Bc8 19.Vb2

Tovatűnt világos előnye.

19...Be8 20.a4 bxa4 21.b5 axb5 22.Vxb5 Ve7 23.Be1 a3 24.Va4?

 

24...Ba8 25.Vd1 Hh4

Jobb volt a 25...a2 26.Hd2 Hd6 folytatás.

26.Hxh4 Vxh4 27.f3 Vg5 28.Fb5?! d4 29.fxe4 Vxb5 30.exd4 Ba4 31.d5 He5 32.Fxe5 Bxe5 33.d6

33...Vb6+ 34.Kh1 Bd4 35.Vf3 Vxd6 36.Vxa3 Vxa3 37.Bxa3 f5 38.Kg1 fxe4 39.Kf2 Bf5+ 40.Ke3 Bb4 41.Be2 Bf8 42.Bd2 Kh7 43.Ba7 Be8 44.Bdd7 Bg8 45.Ba2 Bc8 46.Baa7 Bc3+ 47.Kd2 Bd3+ 48.Bxd3 exd3 49.Ba2 és döntetlen

 

Grandelius,N (2556) - Hector,J (2512)
Spanyol megnyitás [C74]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 d6 5.c3 f5 6.exf5 Fxf5 7.0-0 Fd3 8.Be1 Fe7 9.Fc2 Fxc2 10.Vxc2 Hf6 11.d4 0-0

Számos párbajt láttunk már a 11...e4 12.Hg5 d5 13.f3 h6 14.Hh3 0-0 15.Hd2 exf3 16.Hxf3 Bf7 változatban.

12.Fe3

Világos statisztikája elég meggyőző a 12.d5 e4 13.Hg5 He5 14.He6 Vd7 15.Hd2 e3 16.Bxe3 Hxd5 17.Hxf8 Hxe3 18.Vxh7+ Kxf8 19.fxe3 Be8 változatban.

12...exd4 13.cxd4 d5 14.Hc3 Fb4 15.Bad1 Vd6 16.He5 Bae8 17.Hxc6 Vxc6

Jonny Hector elégedett lehetett állásával.

18.f3 Fxc3 19.bxc3 Hd7 20.Be2 Hb6 21.Bde1 Va4 22.Vb3 Vb5 23.Kf2 Hc4 24.Fc1 Bxe2+ 25.Bxe2 Vc6 26.Vd1 Be8 27.Ff4 Bxe2+ 28.Vxe2 Kf7 29.Vc2 g6 30.Vc1 Vb6 31.Kg3 Ke8 32.h4 Kd7 33.Vh1 Hd6 34.Ve1 Hf5+ 35.Kh3 Vf6 36.Fe5 Ve7 37.g4 Hg7?! 38.Vb1 b5 39.Vb3 Kc6

 

40.a4 Vf7 41.axb5+ axb5 42.Kg3 He8 43.Vb4 Vd7 44.Vf8 Kb7 45.Vg8 Ka7 46.Vf8 Kb7 47.h5 gxh5 48.Vf5?!

48...Vc6?

A vezércsere után remi lett volna a végjáték a 48...Vxf5 49.gxf5 Kc6 50.f6 (50.Kh4 Hd6 51.f6 Kd7 52.Kxh5 Hf7 53.f4 Ke6) 50...Hd6 változatban.

49.Vxh5 Hd6? 50.Vxh7 Kb6 51.Vd3 Hc4 52.g5 Ve6 53.f4 Hxe5 54.dxe5 c5 55.g6 b4 56.cxb4 c4 57.Vd4+ Kb5 58.Vc5+ Ka4 59.Vd6 Vf5 60.g7 Vd3+ 61.Kg4 Vh7 62.Vd7+ Ka3 63.Vf7 és sötét feladta

 

Berg,E (2561) - Tikkanen,H (2537)
Francia védelem [C06]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Hf6 4.e5 Hfd7 5.Fd3 c5 6.c3 Hc6 7.He2 cxd4 8.cxd4 f6 9.exf6 Hxf6 10.0-0 Fd6 11.Hf3 Vc7 12.Fd2 0-0 13.Bc1 Vb6 14.Fc3 Fd7 15.h3 Hh5 16.He5 Hxe5 17.dxe5 Fc5 18.Hd4 Hf4 19.Kh2 Hxd3 20.Vxd3 Bf4 21.Bcd1 Baf8 22.f3 Bxd4 23.Fxd4 Fb5 24.Fxc5 Vxc5 25.Vd2 Fxf1 26.Bxf1 Bc8 27.f4 g6 28.Bf3 d4 29.Vd3 Vd5 30.Vb3 Bc4 31.Va3 Bc2 32.Bg3 Kf7 33.Vb3?

 

 

33...Vxb3?

Kimaradt a jelentős előnyhöz vezető 33...Bf2 34.Vxd5 exd5 35.Ba3 Bxf4 36.Kg3 g5 37.h4 Ke6 folytatás.

34.Bxb3 b6 35.Kg3 Ke7 36.Kf3 Kd7 37.Bd3 Bxb2 38.Bxd4+ Ke7 39.a4 h5 40.Bc4 Kd7 41.Bd4+ Ke7 42.Kg3 Ba2 43.Bb4 Kd7 44.Bd4+ Ke7 45.Bb4 Kd7 46.Bc4 Bd2 47.Kh4 Bxg2 48.Bd4+ Ke7 49.a5 bxa5 50.Ba4 Kd7 51.Bxa5 Kc6 52.Bxa7 Kd5 53.Ba4 Bg1 54.Bb4 Bg2 55.Bb6 Ke4 56.Bxe6 Kxf4 57.Bf6+ Kxe5 58.Be6+ Kxe6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog