A világbajnok Magnus Carlsen a Chessable Masters győzetese. Az online viadal döntőjében 2 – 0-ra győzte le a holland Anish Girit. Az első mérkőzésen aratott 3,5 – 2,5-ös győzelme után a második meccset 2.5 – 1,5-re nyerte meg. A norvég világelső győzelemmel kezdte a mai párharcot, majd a második partiban a 14. lépésben vesztőt húzott, Giri a felkínált eséllyel nem élt, remi lett a parti. A holland nagymester sötéttel a harmadik játszmában is kedvezően állt, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni, lépésismétléssel remiztek. Anish Giri a negyedik összecsapásban is túljátszotta a világbajnokot, nyerést adó huszárlépés helyett azonban gyalogot „rabolt”, ezzel mentőövet dobott ellenfelének. Carlsen kettős támadással kikényszerítette az örökös sakkot. A Magnus Carlsen Chess Tour harmadik versenyének 150 ezer dolláros díjalapjából a világbajnok 45 ezret nyert, Anish Giri 27 ezerrel vigasztalódhat. A sorozat következő tornáját, a Chess Legends viadalt július 21. és augusztus 5. között rendezik meg.
A Magnus Carlsen Chess Tour harmadik versenyén, a Chessable Masters online viadalon a világbajnok Magnus Carlsen győzött, a fináléban a holland Anish Giri ellen nyert. A tornára meghívott 12 szupernagymester először két hatos csoportba osztva mérkőzött meg, az első négy-négy helyezett már kieséses rendszerben folytatta a csatározást. Carlsen és Giri is megnyerte a csoportját.
Magnus Carlsen a negyeddöntőben az amerikai Fabiano Caruanát győzte le 2 – 0-ra, majd emlékezetes meccsen a kínai Ding Lirennel szemben is kettős győzelmet aratott. Anish Giri az orosz Alekszandr Griscsuk ellen nyert, majd drámai csatában az orosz Jan Nepomnjacsijt győzte le és jutott a döntőbe.
A világbajnok a második mérkőzést lépéselőnnyel kezdte, az első találkozót fordulatos küzdelemben végül 3,5 – 2,5-re megnyerte. Mai párharcukat Carlsen tetszetős győzelemmel kezdte. A 17. lépésben újított, királyszárnyi támadása nagy erővel bontakozott ki, Giri a sötét mezőkön meggyengült királyállását nem tudta megvédeni.
A második partiban a norvég világelső nagy hibát követett el, Anish Giri a felkínált eséllyel nem élt, 15.Vh6! lépéssel megoldhatatlan feladatok elé állította volna Magnus Carlsent. A küzdelem remivel végződött.
Giri gyorsan feledte a kihagyott esélyt, sötéttel kedvező állást ért el, jelentős időelőnyt is szerzett. Előnyét azonban nem tudta győzelemig fokozni, idejét is elpazarolta, lépésismétléssel lett döntetlen a küzdelmük.
A holland nagymester egyre jobban játszott, míg a világbajnok testbeszéde hűen tükrözte bizonytalanságát. Anish Giri a negyedik összecsapásban szépen túljátszotta Magnus Carlsent, támadása sikert, kiegyenlítést ígért, amikor nyerő huszárlépés helyett leütötte sötét f5 gyalogját, amire Carlsen villámgyorsan meghúzta a Ve2 lépést, a kettős tá,adással kikényszerített, hogy Girinek örökös sakkot kellett tartania. Sokan szívesen láttak volna egy rájátszást… Magnus Carésen csak a mérkőzés megnyerésének örülhetett, a mutatott játékának a legkevésbé.
A Magnus Carlsen Chess Tour sorozat negyedik versenyét, a Chess Legends viadalt július 21.és augusztus 5. között rendezik meg, 300 ezer dollárral díjazott négyfős Grand Final augusztus 9-én kezdődik.
A Chessable Masters döntő végeredménye:
Anish Giri (holland, 2731) - Magnus Carlsen (norvég, 2881) 0 - 2
Magnus Carlsen (norvég, 2881) - Anish Giri (holland, 2731) 2,5 – 1,5
Magnus Carlsen - Anish Giri 1 – 0 (Semi-Tarrasch védelem, 34)
Anish Giri - Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem,
Magnus Carlsen - Anish Giri döntetlen (Angol megnyitás, 41)
Anish Giri - Magnus Carlsen döntetlen (Vezércsel, 41)
Az első mérkőzés eredménye:
Anish Giri (holland, 2731) - Magnus Carlsen (norvég, 2881) 2,5 – 3,5
Anish Giri - Magnus Carlsen döntetlen (Katalán megnyitás, 54)
Magnus Carlsen - Anish Giri 1 – 0 (Spanyol négyeshuszárjáték, 62)
Anish Giri - Magnus Carlsen döntetlen (Félszláv védelem, 37)
Magnus Carlsen - Anish Giri 0 – 1 (Szicíliai védelem, 25)
Anish Giri – Magnus Carlsen döntetlen (Félszláv védelem, 81)
Magnus Carlsen – Anish Giri 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 56)
Verőci Zsuzsa
Fotók: chess24.com