A sakkozás új világbajnokát ünnepeljük. Csennajban a 22 éves norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen 6,5 – 3,5 arányú győzelmével ért véget az indiai világbajnokkal, Viswanathan Ananddal vívott párharca. A 12 játszmásra tervezett döntő tízedik partijában érdekes csatát láttunk. Magnus Carlsen játszott világossal, 65 lépés után egyeztek meg döntetlenben, ami a kihívó végső győzelmét jelentette. A világbajnoki döntők történelmében harmadszor fordult elő, hogy a címvédő játszmát sem nyerve vesztette el címét.
A sakktörténelem második legfiatalabb világbajnokát köszönthetjük, a november 30-án 23. életévét betöltő Magnus Carlsent pár hónappal megelőzi a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov. A párharc utolsó partijában Viswanathan Anand a szicíliai védelmet választotta, de a kétpontos előnnyel vezető norvég világranglista-vezető egy pillanatra sem adott esélyt 21 évvel idősebb, rutinos ellenfelének. Világossal a 3.Fb5+-os változatban térelőnyt szerzett sötét jól ismert „sündisznó” felállásával szemben. A 28. lépésben Anand nagy hibát vétett, ezt Carlsen csak félig használta ki, jóval előnyösebb középjáték helyett kissé előnyösebb huszárvégjátékot választotta. Magnus Carlsen végig kézben tartotta a játszma irányítását, döntetlenre vezető lebonyolítást választott.
Viswanathan Anand a sajtótájékoztatón elismerte, hogy Magnus Carlsen uralta a meccset, megérdemelt győzelmet aratott. Az indiai exvilágbajnok rövid pihenőt tart a világbajnoki döntő után, majd gondosan elemzi a játszmákat. Sajnálatát fejezte ki, hogy a meccs menete nem felelt meg az óriási elvárásnak. Az ötödik parti döntően befolyásolta a döntő kimenetelét.
Magnus Carlsen örömét fejezte ki, hogy a sakktörténelem egyik legnagyobb bajnokával játszhatott a világbajnoki címért. Reményét fejezte ki, hogy Vishy Anand sikerrel szerepel a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen. Köszönetet mondott a világbajnoki döntő nagyszerű megszervezéséért. Zavarban volt arra a kérdésre, hogy miként ünnepelnek majd. Szülei és testvérei is a helyszínen drukkoltak sikeréért. Az északi sportok hazája a sakkozás 16. világbajnokát ünnepelheti!
A világbajnoki döntő 10. játszmája:
Magnus Carlsen (norvég, 2870) - Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 65)
A világbajnoki döntő végeredménye:
Magnus Carlsen (norvég) – Viswanathan Anand (indiai) 6,5 – 3,5
(Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Grünfeld védelem, 16)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Caro-Kann védelem, 25)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Réti megnyitás, 51)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 64)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 58)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 67)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)
Magnus Carlsen - Viswanathan Anand döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 28)
Magnus Carlsen - Viswanathan Anand döntetlen (Szicíliai védelem, 65)
Hanti-Manszijszkban jövőre március 12. és 30. között rendezik meg a világbajnok-jelölti versenyt, amelynek győztese lesz Magnus Carlsen kihívója.
A viadal résztvevői:
Viswanathan Anand (indiai) a vb-döntő vesztese
Vlagyimir Kramnyik (orosz) a Világkupa győztese
Dmitrij Andrejkin (orosz) a Világkupa 2. helyezettje
Veszelin Topalov (bolgár) a Grand Prix-sorozat győztese
Sahriyar Mamedgyarov (azeri) a Grand Prix-sorozat 2. helyezettje
Levon Aronjan (örmény) Élő-pontjai alapján
Szergej Karjakin (orosz) Élő-pontjai alapján
Peter Szvidler (orosz) a rendezői jogon, az Orosz Sakkszövetség jelöltje
A sakktörténelem eddigi döntői, világbajnoki versenyei
Year |
|
|
|
|
1886 |
St.Louis/New Orleans |
Steinitz - Zukertort |
12,5:7,5 |
+10=5-5 |
1889 |
Havanna |
Steintiz-Csigorin |
10,5:6,5 |
+10=1-6 |
1890 |
New York |
Steinitz-Günsberg |
10,5:8,5 |
+6=9-4 |
1892 |
Havanna |
Steinitz-Csigorin |
12,5:10,5 |
+10=5-8 |
1894 |
Philadelphia/Montreal |
Steinitz-Lasker |
7:12 |
+5=4-10 |
1896 |
Moszkva |
Lasker-Steinitz |
12,5:4,5 |
+10=5-2 |
1907 |
New York |
Lasker-Marshall |
11,5:3,5 |
+10=7-0 |
1908 |
Düsseldorf/München |
Lasker-Tarrasch |
10,5:5,5 |
+8=5-3 |
1909 |
Párizs |
Lssker-Janowski |
8:2 |
+7=2-1 |
1910 |
Bécs |
Lasker-Schlechter |
5:5 |
+1=8-1 |
1921 |
Havanna |
Lasker-Capbalanca |
5:9 |
+0=10-4 |
1927 |
Buenos Aires |
Capablanca-Aljechin |
15,5:18,5 |
+3=25-6 |
1929 |
Hollandia/Németo. |
Aljechin-Bogoljubov |
15,5:9,5 |
+11=9-5 |
1934 |
Németország |
Aljechin-Bogoljubov |
15,5:10,5 |
+8=15-3 |
1935 |
Hollandia |
Aljechin-Euwe |
14,5:15,5 |
+8=13-9 |
1937 |
Hága |
Euwe - Aljechin |
9,5:15,5 |
+4=11-10 |
1948 |
Hága/Moszkva |
Öt résztvevő, Botvinnik lett a világbajnok |
14/20 |
+10=8-2 |
1951 |
Moszkva |
Botvinnik-Bronstein |
12:12 |
+5=14-5 |
1954 |
Moszkva |
Botvinnik-Szmiszlov |
12:12 |
+7=10-7 |
1957 |
Moszkva |
Botvinnik-Szmiszlov |
9,5:12,5 |
+3=13-6 |
1958 |
Moszkva |
Szmiszlov-Botvinnik |
10,5:12,5 |
+5=11-7 |
1960 |
Moszkva |
Botvinnik-Tal |
8,5:12,5 |
+2=13-6 |
1961 |
Moszkva |
Tal-Botvinnik |
8:13 |
+5=6-10 |
1963 |
Moszkva |
Botvinnik-Petroszjan |
9,5:12,5 |
+2=15-5 |
1966 |
Moszkva |
Petroszjan - Szpasszkij |
12,5:11,5 |
+4=17-3 |
1969 |
Moszkva |
Petroszjan-Szpasszkij |
10,5:12,5 |
+4=13-6 |
1972 |
Reykjavík |
Spasszkij-Fischer |
8,5:12,5 |
+3=11-7 |
1975 |
Fischer-Karpov |
Nem játszották le |
||
1978 |
Baguio City |
Karpov-Korcsnoj |
16,5:15,5 |
+6=21-5 |
1981 |
Merano |
Karpov-Korcsnoj |
11:7 |
+6=10-2 |
1984 |
Moszkva |
Karpov-Kaszparov |
25:23 |
+5=40-3 |
1985 |
Moszkva |
Karpov-Kaszparov |
11:13 |
+3=16-5 |
1986 |
London/Leningrád |
Kaszparov-Karpov |
12,5:11,5 |
+5=15-4 |
1987 |
Sevilla |
Kaszparov-Karpov |
12:12 |
+4=16-4 |
1990 |
New York/Lyon |
Kaszparov-Karpov |
12,5:11,5 |
+4=17-3 |
1993 |
London |
Kaszparov-Short |
12,5:7,5 |
+6=13-1 |
1993 |
Hollandia/Indonézia |
Karpov - Timman |
12,5:8,5 |
+6=13-2 |
1995 |
New York |
Kaszparov-Anand |
10,5:7,5 |
+4=13-1 |
1996 |
Eliszta |
Karpov - Kamsky |
10,5:7,5 |
+6=9-3 |
1998 |
Lausanne |
Karpov - Anand |
3:3 (2:0) |
+2=2-2 |
1999 |
Las Vegas |
Halifman - Akopjan |
3,5:2,5 |
+2=3-1 |
2000 |
London |
Kaszparov-Kramnyik |
6,5:8,5 |
+0=13-2 |
2000 |
Teherán |
Anand - Shirov |
3,5:0,5 |
+3=1-0 |
2002 |
Moszkva |
Ponomarjov - Ivancsuk |
4,5:2,5 |
+2=5-0 |
2004 |
Tripoli |
Kaszimdzsanov- Adams |
4,5:3,5 |
+3=3-2 |
2004 |
Brissago |
Kramnyik-Lékó |
7:7 |
+2=10-2 |
2005 |
San Luis |
8 résztvevős verseny, Topalov lett a világbajnok |
10/14 |
+6=8-0 |
2006 |
Eliszta |
Kramnyik-Topalov |
6:6 (2,5:1,5) |
+3=6-3 |
2007 |
Mexikó |
8 résztvevős verseny, Anand lett a világbajnok |
9/14 |
+4=10-0 |
2008 |
Bonn |
Anand-Kramnyik |
6,5:4,5 |
+3=7-1 |
2010 |
Szófia |
Anannd-Topalov |
6,5:5,5 |
+3=7-2 |
2012 |
Moszkva |
Anand - Gelfand |
6:6 (2,5:1,5) |
+1=12-1 |
2013 |
Csennai |
Anand - Carlsen |
3,5:6,5 |
+0=7-3 |
Carlsen,M (2870) - Anand,V (2775)
Szicíliai védelem [B51]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fxd7+ Fxd7 7.c4 Hf6
A májusi norvég szuperversenyen Vishy Anand a 7...e5 8.Vd3 b5 9.Hc3 bxc4 10.Vxc4 Fe6 11.Vd3 h6 12.0-0 Hf6 13.Bd1 Fe7 folytatásban Magnus Carlsen kis előnyt ért el, remi lett a parti.
8.Fg5 e6 9.Hc3 Fe7 10.0-0 Fc6 11.Vd3 0-0 12.Hd4 Bc8 13.b3 Vc7 14.Hxc6 Vxc6
15.Bac1 h6 16.Fe3 Hd7 17.Fd4 Bfd8 18.h3 Vc7 19.Bfd1
A nagymesterek gondosan építették fel állásaikat, Vishy Anand az ún. "sündisznó" pozícióban várta az esetleg kínálkozó esélyt. Magnus Carlsen taktikáját meghatározta, hogy a döntetlen számára a világbajnoki cím elhódítását jelentette.
19...Va5 20.Vd2 Kf8 21.Vb2 Kg8 22.a4 Vh5 23.He2 Ff6
24.Bc3 Fxd4 25.Bxd4 Ve5 26.Vd2
A sötéten mozgó futók cseréje után a kihívó a d6 gyalogot támadhatta. Kétség sem fért az állás értékeléséhez, világosra kissé kedvezőbb, pozíciójában nem volt gyengeség.
26...Hf6
Jobb volt a 26...Hc5 27.Be3 Vf6 folytatás.
27.Be3
Magnus villámgyorsan húzta. 27.Bcd3 is számításba jött, a gyalogot nem lehet ütni, 27...Hxe4??-re 28.Ve3 d5 29.cxd5 exd5 30.f3 tisztet nyert volna.
27...Bd7
28.a5!
A 22 éves Carlsen az élő közvetítés tanúsága alapján nagyon nyugodtan játszotta a partit. Növelte térelőnyét, Anandnak esélye sem volt, hogy ellenjátékhoz jusson.
28...Vg5?
A meccsen az indiai világbajnok sokadik hibája. Magnus tekintetén látszott, hogy azonnal észrevette a felkínált lehetőséget...
29.e5! He8 30.exd6?!
Magnus gyorsan húzta. 30.Hc3 Bc6 31.Ha4 jóval erősebb volt.
30...Bc6 31.f4
Figyelmet érdemelt a 31.Vb4 Bcxd6 32.Bxd6 Bxd6 33.Vxb7 Vxa5 34.Hf4 folytatás is.
31...Vd8
32.Bed3 Bcxd6 33.Bxd6 Bxd6 34.Bxd6 Vxd6 35.Vxd6 Hxd6
36.Kf2
A huszárvégjáték is Magnusnak előnyösebb, vezérszárnyi gyalogtöbblete mellett királya is aktívabb volt.
36...Kf8 37.Ke3 Ke7 38.Kd4 Kd7 39.Kc5 Kc7
40.Hc3 Hf5 41.He4 He3 42.g3 f5
43.Hd6 g5 44.He8+ Kd7 45.Hf6+ Ke7!?
Anand őrizetlenül hagyta a vezérszárnyat. "A király állva akart meghalni..." 45...Kc7 46.b4 (46.He8+) 46...Hf1 47.fxg5 hxg5 48.Hh7 g4 49.hxg4 fxg4 50.Hf6 Hxg3 51.Hxg4 He4+ 52.Kd4 Hd2 53.He5 változat természetesen Magnusnak kedvezett volna.
46.Hg8+
Magnus hosszasan tűnődött. 46.Hh5 Kf7 47.Kb6 Kg6 48.Kxb7 Kxh5 49.c5 gxf4 50.gxf4 e5 51.c6 exf4 (51...Hd5? 52.fxe5) 52.c7 f3 53.c8V f2 54.Ve8+ Kh4 55.Ve7+ Kh5 56.Vxe3 f1V 57.Vc5 esélyesebb volt.
46...Kf8 47.Hxh6 gxf4 48.gxf4 Kg7
49.Hxf5+ exf5 50.Kb6 Hg2 51.Kxb7 Hxf4 52.Kxa6 He6 53.Kb6 f4
54.a6 f3 55.a7 f2 56.a8V f1V 57.Vd5 Ve1 58.Vd6 Ve3+ 59.Ka6 Hc5+ 60.Kb5 Hxb3
61.Vc7+ Kh6 62.Vb6+ Vxb6+ 63.Kxb6 Kh5 64.h4 Kxh4 65.c5 Hxc5 és döntetlen
Verőci Zsuzsa
(Fotók: Anasztazia Karlovics http://chennai2013.fide.com)