Londonban a világbajnoki döntő kilencedik játszmája is döntetlennel ért véget. A címvédő Magnus Carlsen visszatért a negyedik partiban játszott angol megnyitáshoz, a kilencedik lépésben választott más utat. A kihívó Fabiano Caruana pontos játékkal hárította a világbajnok próbálkozását, a különböző színű futos végjátékban a norvég világelső döntetlennél többet nem tudott elérni. Csütörtökön a tizedik ütközetben Caruana játszik világossal.
A londoni világbajnoki döntő kilencedik játszmája is döntetlennel fejeződött be. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana folytatta a sakktörténelemben már oly meglepő remiszériát, nem számítva az 1984/85-ös Karpov-Kaszparov mérkőzésen látott tizenhetes, majd tizennégyes sorozatot, de ezt a találkozót hat nyerésig játszották volna. (Negyvennyolc játszma és Karpov 5-3-as vezetésénél a nagymesterek teljes kimerültségére hivatkozva félbeszakították.)
Magnus Carlsen a párharc során másodszor választotta az angol megnyitást, a negyedik partihoz képest a kilencedik lépésben próbálkozott új tervvel. Carlsen hibáztatta a 24.h4-es elképzelést, kísérletét Fabiano Caruana pontos játékkal hárította. Carlsen a sajtótájékoztatón nagy derültség közepette mondta, hogy már jóval korábban belátta, hogy a végjátékban nincs esélye.
A világbajnoki döntő állása:
Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Fabiano Caruana (amerikai, 2832) 4,5 – 4,5
(Fabiano Caruana – Magnus Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 115)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Vezércsel, 49)
Fabiano Caruana – Magns Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 49)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Angol megnyitás, 34)
Fabiano Caruana – Magnus Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 34))
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Orosz huszárjáték, 80)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Vezércsel, 40)
Fabiano Caruana – Magnus Carsen döntetlen (Szicíliai védelem, 38)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Angol megnyitás, 56)
Carlsen,M (2835) - Caruana,F (2832)
Angol megnyitás [A29]
1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Fc5 7.0-0 0-0 8.d3 Be8 9.Fg5
A finálé negyedik játszmájában Magnus Carlsen 9.Fd2-vel folytatta.
9...Hxc3 10.bxc3 f6 11.Fc1 Fe6 12.Fb2 Fb6
13.d4 Fd5 14.Vc2 exd4 15.cxd4 Fe4 16.Vb3+
Magnus Carlsen villámtempóban lépett, lélektani hadviselés, de riválisára a folytatás nem jelentett veszélyt.
16...Fd5 17.Vd1
17...Fxf3 18.Vb3+ Kh8 19.Fxf3 Hxd4 20.Fxd4 Vxd4 21.e3 Ve5 22.Fxb7 Bad8 23.Bad1 Ve7 24.h4 g6
25.h5 gxh5 26.Vc4 f5 27.Ff3 h4 28.Bxd8 Bxd8 29.gxh4 Bg8+ 30.Kh1 Vf6 31.Vf4 Fc5 32.Bg1 Bxg1+ 33.Kxg1 Fd6 34.Va4
34...f4 35.Vxa7 fxe3 36.Vxe3 Vxh4 37.a4 Vf6 38.Fd1 Ve5 39.Vxe5+ Fxe5
40.a5 Kg7 41.a6 Fd4 42.Kg2 Kf6 43.f4 Fb6 44.Kf3 h6 45.Ke4 Fa7 46.Fg4 Fg1 47.Kd5 Fb6 48.Kc6 Fe3 49.Kb7 Fb6 50.Fh3 Fe3 51.Kc6 Fb6 52.Kd5 Fa7 53.Ke4 Fb6 54.Ff1 Ke6 55.Fc4+ Kf6 56.Fd3 Ke6 és döntetlen
Verőci Zsuzsa