Londonban tie-break dönti el a sakkvilágbajnoki cím sorsát. A döntő tizenkettedik játszmája is döntetlennel fejeződött be. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen a finálé során harmadszor a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában csatázott. A norvég világbajnok választott a 8. lépésben más folytatást, az amerikai kihívó furcsa tervet játszott meg, hátrányba került. Carlsen játékában azonban nem volt erő, nem kockáztatott, nagy meglepetésre a 31. lépésben maga kínálta a békekötést. Szerdán négy rapidpartival kezdődik meg a rájátszás, 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperc időkontroll mellett, 2-2-nél villámpartik következnek, ha a két-kétjátszmás meccsek sem döntenének, 13-13-nál „hirtelen halál” partira kerülne sor.
A sakktörténelemben először fordult elő, hogy világbajnoki döntő valamennyi, klasszikus időkontrollal játszott parti döntetlennel végződjön. A kiegyenlített erők küzdelmében nem bírt egymással a háromszoros világbajnok Magnus Carlsen és kihívója, Fabiano Caruana. Az amerikai nagymester kitűnően felkészült a párharcra, túlélte az első összecsapás viszontagságait, esélyt is elszalasztott a nyolcadik ütközetben. Carlsen a mindkettőjük által remekült játszott tizedik parti után már elkerülte az igazi küzdelmet. Nagyon bízik abban, hogy a rapid rájátszásban megadásra kényszeríti kihívóját, és megvédi világbajnoki címét.
A tizenkettedik játszmában hatodszor a szicíliai védelemben, harmadszor a Szvesnyikov-változatban csatáztak. Caruana nem változtatott, ismét a 7.Hd5-ös változatot választotta, Magnus Carlsen 8…Hb8 helyett 8…He7-tel folytatta. Caruana közel 20 percet „eltékozolt” gondolkodási idejéből mire meggyőzte magát, hogy lépésismétléses remi helyett a küzdelmet válassza. A 17.g3 lépés 25 percébe került a kihívónak, a címvédő azonnal húzott. Carlsen magabiztosnak tűnt. A 18. lépés után Caruanának már 40 perc időhátránya volt. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov is bekapcsolódott a St. Louis-i stúdió közvetítésébe, nem értette, hogy az amerikai nagymester 15.Fe3 helyett miért nem 15.Fg5-tel reagált, gyengítést kikényszerítve. Carlsen folytatta a pszichológiai hadviselést, szinte azonnal húzott.
Általános megdöbbenést váltott ki Caruana terve, a nyugodt, kis előnyét biztosító pozíciós játék helyett kockáztatott, a hosszúsáncot választotta, mindezt félórás időhátránnyal, 40 percet mutatott az óra és a lépésenkénti 30 másodperc állt rendelkezésére. Carlsennél 1 óra 6 percet láttunk. A sakkozás 14. világbajnoka, Vlagyimir Kramnyikot is kapcsolták, nem sok jót jósolt Caruanának. A világbajnok azonban nem szánta el magát akcióra, az a gyalog előrenyomulása nem hozta meg a kívánt eredményt, Caruana összedrótozta állását. Sokkolta a játszmát élőben követőket a váratlan kézfogás a 31. lépésben, a világbajnok maga kínálta a döntetlent, amivel riválisát is meglepte, de természetesen azonnal elfogadta a békekötést. A világbajnoki cím sorsát szerdán rájátszás dönti el.
A világbajnoki döntő állása:
Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Fabiano Caruana (amerikai, 2832) 6 - 6
(Fabiano Caruana – Magnus Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 115)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Vezércsel, 49)
Fabiano Caruana – Magns Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 49)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Angol megnyitás, 34)
Fabiano Caruana – Magnus Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 34))
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Orosz huszárjáték, 80)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Vezércsel, 40)
Fabiano Caruana – Magnus Carsen döntetlen (Szicíliai védelem, 38)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Angol megnyitás, 56)
Fabiano Caruana – Magnus Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 54)
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana döntetlen (Orosz huszárjáték, 55)
Fabiano Carauna – Magnus Carlsen döntetlen (Szicíliai védelem, 31)
Szerdán a rájátszás négy rapidpartival kezdődik, 25-25 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal, az első és a harmadik játszmában Magnus Carlsen lesz a világos. 2-2 esetén új színsorsolás után két 5-5 perces és lépésenként 3-3 másodperccel folytatják, szükség szerint öt ilyen meccsre kerülne sor. 13-13-nál a „hirtelen halál” játszma döntene, világosnak 5, sötétnek 4 perce van, utóbbinak remifórja.
Caruana,F (2832) - Carlsen,M (2835)
Szicíliai védelem [B33]
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Hd5 Hxd5 8.exd5 He7
A döntő nyolcadik és tizedik partijában is Magnus Carlsen a 8...Hb8 9.a4 Fe7 10.Fe2 0-0 11.0-0 Hd7 változatban csatázott kihívójával.
9.c4 Hg6 10.Va4 Fd7 11.Vb4 Ff5 12.h4 h5
Batumiban a sakkolimpián Vlagyimir Kramnyik ellen a szerb Milos Roganovic a 12...a6 13.h5 Hf4 14.Hc3 Fe7 15.Fe3 Hd3+ 16.Fxd3 Fxd3 17.h6 0-0 18.Bd1 a5 19.Vb5 folytatásban hátrányba került.
13.Va4 Fd7 14.Vb4 Ff5
15.Fe3
Logikusabb volt a 15.Fg5 f6 16.Fe3 választás.
15...a6 16.Hc3 Vc7 17.g3 Fe7
18.f3
Fabiano Caruana egyre furcsábbakat húzott, jelentős időhátrányba is került a szinte azonnal húzó világbajnokkal szemben.
18...Hf8 19.He4 Hd7 20.Fd3 0-0
21.Bh2?!
Mindenkit megdöbbentett a lépés.
21...Bac8
Számításba jött a 21...Fg6 22.0-0-0 f5 23.Hg5 Fxg5 24.hxg5 e4 folytatás is.
22.0-0-0 Fg6 23.Bc2 f5 24.Hf2 Hc5
25.f4
A partit követő sajtótájékoztatón Caruana nem tagadta, hogy aggódott állásáért, míg meglepő módon Carlsen passzívnak, de tarthatónak ítélte világos pozícióját.
25...a5?!
Többet ígért a 25...b5 26.Fxc5 dxc5 27.Vd2 e4 28.Fe2 Vd7 változat.
26.Vd2 e4 27.Fe2 Fe8 28.Kb1 Ff6
29.Be1
Vesztett 29.Fd4?? a 29...Fa4 30.b3 Fxb3! taktikai csapás miatt. 31.axb3 Hxb3 32.Vc3 Hxd4 33.Bxd4 Vb6+ nyer.
29...a4?! 30.Vb4 g6 31.Bd1 Ba8 és döntetlen. Magnus Carlsen kedvezőbb állásban, több idővel nem kis döbbenetre maga kínálta a békekötést. A szerdai tie-break dönti el a világbajnoki cím sorsát.
Verőci Zsuzsa