A háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös világbajnokjelölt, kétszeres Világkupa-győztes örmény Levon Aronjan nyerte meg a Tradewise Gibraltar Masters viadalt. A holtversenyt eldöntő rájátszás során először Rapport Richárdot győzte le, majd a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen is nyert, jutalma a 25 ezer fontos első díj. Rapport a befejező játéknapon sötéttel remizett francia riválisával, kedvező performance-pontszámának köszönhetően a második helyen végzett. Heten értek el 7,5 pontot, a versenykiírás értelmében az első helyért négyen csatázhattak. Az utolsó fordulóban Gledura Benjámin villámgyőzelmet aratott, Bánusz Tamás, Papp Gábor és Antal Gergely is nyert. Gara Tícia döntetlennel zárt, Kozák Ádám, Papp Petra, Gara Anita és Lázárné Vajda Szidónia vereséget szenvedett.
A berlini világbajnok-jelölti döntőre készülő örmény Levon Aronjan újabb trófeát szerzett, a 16. Tradewise Gibratar Masters győztese lett. A háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös világbajnokjelölt nagymester végig jó hangulatban versenyzett. Nem fogta fel nagy tragédiának, hogy az első játéknapon ötszörös bajnokunkkal, Gara Anitával remizett. A párosítás követte „botladozásait”, igazi rangadót csak az utolsó fordulóban játszott a címvédő Hikaru Nakamurával.
A címvédő, korábban négyszeres győztes amerikai sakkozó ötös nyerőszériával kezdett, de ötös remiszériája lehetőséget adott riválisainak, hogy a hajrában beérjék.
Jól hajrázott Rapport Richárd, fontos győzelmet ért el a hetedik és nyolcadik körben, két remivel is a második helyen végzett remek performance-pontszámának jutalmaként. Gibraltárban az első helyen előálló holtversenyt rájátszással eldöntik, a hetes mezőnyből négyen kaptak zöld utat a továbbjátszásra.
Nagymesterünk a kétjátszmás, 10-10 perces és lépésenként 5-5 másodperces ütközetben világossal remek esélyt ért el, de hibázott, ezt Levon Aronjan kihasználta, nyert, majd világossal is győzött. A címvédő, négyszeres tornagyőztes Hikaru Nakamura és Maxime Vachier-Lagrave két éve holtversenyben végzett az élen, a rájátszást négy döntetlen után a „hirtelen halál” partiban nyerte meg az amerikai nagymester. Két év múlva MVL visszavágott, 2,5-1,5-ös győzelemmel jutott a döntőbe.
A bakui Világkupa elődöntőjében Vachier-Lagrave és Aronjan öldöklő küzdelmet vívott, a világbajnok-jelölti cím is párharcuk tétje volt. A „hirtelen halál” összecsapás során a sötét bábukat választó, így döntetlennel is révbe jutható MVL elhibázott bástyalépése jelentette álmai végét, örökös sakk helyett királya bajba került. Gibraltáron lehetősége nyílott volna a visszavágásra, de Aronjan ezúttal is jobban bírta a nagy feszültséget.
Rapport Richárd veretlenül játszotta végig a 10 fordulós viadalt. A + 9 Élő-pont, tartalmas játszmái méltán érdemelnek elimerést, az oly sok kritikát kapott extrém nyitásai helyett klasszikus sakkot játszott, bizonyította, hogy nagyon érti ezt a játékot. Fájlalhatja, hogy pályafutása eddigi csúcsát jelentő 2752 pontnál nem ilyen stratégiával játszott.
A befejező játéknapon Gledura Benjámin a 12 éves indiai Pragnanadha ellen kiütéses győzelmet aratott. Mesterhármassal kezdett, szupernagymesterekkel sorban remizett, a pihenőnap megtörte lendületét, az orosz Nyikita Vityjugov elleni veresége megfosztotta a még jobb eredmény elérésétől, a + 12,3 Élő-pont dicséri játékát.
Antal Gergely is pluszban zárt, a 15 éves Kozák Ádám nagy sikert ért el. Bánusz Tamás és Papp Gábor eredménye nagy csalódás. Gara Tícia a második félidőben lendült játékba, női válogatottunk tagjai bravúrokra is képesek voltak, de sok hibát is elkövettek, Élő-pontokat nyertek.
A legjobb női versenyzőnek járó 15 ezer fontos első díjat a svéd Pia Cramling vehette át. A női sakkozás egyik legnagyobb csillaga 54 évesen is hihetetlenül tud küzdenie, imád versenyezni, veretlenségét megőrizve érte el újabb sikerét.
Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Levon Aronjan (örmény, 2797, 7) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 7) döntetlen
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 7) – Rapport Richárd (magyar, 2700, 7) döntetlen
Le Quang Liem (vietnami, 2737, 6,5) – Daniil Dubov (orosz, 2694, 7) 1 - 0
Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 6,5) – Mihail Antipov (orosz, 2588, 6,5) 1 - 0
Abhijeet Gupta (indiai, 2610, 6,5) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 6,5) döntetlen
Wang Hao (kínai, 2711, 6,5) – David Howell (angol, 2682, 6,5) döntetlen
Michael Adams (angol, 2709, 6,5) – Nils Grandelius (svéd, 2647, 6,5) 1 - 0
Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 6,5) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609, 6,5) döntetlen
Grigorij Oparin (orosz, 2607, 6,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2697, 6,5) döntetlen
Ori Kobo (izraeli, 2477, 6,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726, 6) döntetlen
…
Ivan Saric (horvát, 2664, 6) – Kozák Ádám (magyar, 2418, 6) 1 - 0
Gledura Benjámin (magyar, 2612, 5,5) – Praggnanandha R (indiai, 2515, 5,5) 1 - 0
Bánusz Tamás (magyar, 2641, 5) – Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2427, 5) 1 - 0
Papp Gábor (magyar, 2607, 5) – Harshit Raja (indiai, 2427, 5) 1 - 0
Manuel Bellon Lopez Juan (spanyol, 2334, 5) – Antal Gergely (magyar, 2522, 5) 0 - 1
Gara Tícia (magyar, 2331, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2493, 5) döntetlen
Elisabeth Paehtz (német, 2464, 5) – Papp Petra (magyar, 2324, 5) 1 - 0
Erik Blomqvist (svéd, 2502, 4,5) – Gara Anita (magyar, 2350, 4,5) 1 - 0
Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 4,5) – Anasztaszia Paramzina (orosz, 2225, 4,5) 0 – 1
Az első helyért a rájátszás eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2781) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)
Rapport Richárd (magyar, 2700) – Levon Aronjan (örmény, 2797) 0 - 2
Levon Aronjan – Maxime Vachier-Lagrave 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)
A Tradewise Gibraltar Masters végeredménye:
H. |
R. |
Név |
FED |
Élő |
Pont |
TB1 |
|
1 |
3 |
GM |
Hikaru Nakamura |
2781 |
7,5 |
2822 |
|
2 |
12 |
GM |
Rapport Richárd |
HUN |
2700 |
7,5 |
2763 |
3 |
2 |
GM |
Maxime Vachier-Lagrave |
2793 |
7,5 |
2759 |
|
4 |
1 |
GM |
Levon Aronjan |
2797 |
7,5 |
2746 |
|
5 |
7 |
GM |
Nyikita Vityjugov |
2732 |
7,5 |
2731 |
|
11 |
GM |
Nichael Adams |
2709 |
7,5 |
2731 |
||
7 |
6 |
GM |
Le Quang Liem |
2737 |
7,5 |
2713 |
|
8 |
16 |
GM |
David Howell |
2682 |
7,0 |
2760 |
|
9 |
31 |
GM |
Abhijeet Gupta |
2610 |
7,0 |
2732 |
|
10 |
81 |
GM |
Das Debashis |
2501 |
7,0 |
2728 |
|
11 |
9 |
GM |
Jan-Krzysztof Duda |
2724 |
7,0 |
2713 |
|
33 |
GM |
Grigorij Oparin |
2607 |
7,0 |
2713 |
||
13 |
10 |
GM |
Wang Hao |
2711 |
7,0 |
2710 |
|
14 |
32 |
GM |
Daniele Vocaturo |
2609 |
7,0 |
2679 |
|
15 |
14 |
GM |
Borisz Gelfand |
2697 |
7,0 |
2673 |
|
16 |
25 |
GM |
Sethuraman S. P. |
2646 |
7,0 |
2672 |
|
17 |
19 |
GM |
Emil Szutovszkij |
2673 |
7,0 |
2668 |
|
18 |
15 |
GM |
Daniil Dubov |
2694 |
7,0 |
2658 |
|
19 |
116 |
Lance Henderson De La Fuente |
2429 |
7,0 |
2642 |
||
20 |
93 |
GM |
Ori Kobo |
2477 |
7,0 |
2638 |
|
21 |
13 |
GM |
Ivan Cseparinov |
2699 |
7,0 |
2634 |
|
22 |
18 |
GM |
Alekszandr Motyiljev |
2673 |
7,0 |
2633 |
|
45 |
GM |
Narayan S.L. |
2573 |
7,0 |
2633 |
||
… |
… |
||||||
27 |
30 |
GM |
Gledura Benjámin |
HUN |
2612 |
6,5 |
2711 |
30 |
104 |
GM |
Pia Cramling |
2449 |
6,5 |
2659 |
|
55 |
72 |
GM |
Antal Gergely |
HUN |
2522 |
6,0 |
2568 |
57 |
123 |
IM |
Kozák Ádám |
HUN |
2418 |
6,0 |
2550 |
65 |
34 |
GM |
Papp Gábor |
HUN |
2607 |
6,0 |
2518 |
72 |
26 |
GM |
Bánusz Tamás |
HUN |
2641 |
6,0 |
2476 |
107 |
156 |
WGM |
Gara Tícia |
HUN |
2331 |
5,5 |
2410 |
140 |
160 |
WGM |
Papp Petra |
HUN |
2324 |
5,0 |
2364 |
158 |
147 |
IM |
Gara Anita |
HUN |
2350 |
4,5 |
2459 |
165 |
143 |
IM |
Lázárné Vajda Szidónia |
HUN |
2362 |
4,5 |
2362 |
R. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
H. |
Élő +- |
|
12 |
GM |
Rapport Richárd |
2700 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
7,5 |
2 |
9 |
26 |
GM |
Bánusz Tamás |
2641 |
1 |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
0 |
1 |
½ |
1 |
6,0 |
72 |
-17,1 |
30 |
GM |
Gledura Benjámin |
2612 |
1 |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
6,5 |
27 |
12,3 |
34 |
GM |
Papp Gábor |
2607 |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
6,0 |
65 |
-9,5 |
72 |
GM |
Antal Gergely |
2522 |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
0 |
1 |
6,0 |
55 |
7,4 |
123 |
IM |
Kozák Ádám |
2418 |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
1 |
1 |
0 |
6,0 |
57 |
19,2 |
143 |
IM |
Lázárné Vajda Szidónia |
2362 |
0 |
1 |
1 |
1 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
4,5 |
165 |
-0,4 |
147 |
IM |
Gara Anita |
2350 |
½ |
½ |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
0 |
1 |
0 |
4,5 |
158 |
9,4 |
156 |
WGM |
Gara Tícia |
2331 |
½ |
0 |
1 |
0 |
0 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
5,5 |
107 |
19,2 |
160 |
WGM |
Papp Petra |
2324 |
½ |
0 |
½ |
½ |
1 |
½ |
0 |
1 |
1 |
0 |
5,0 |
140 |
9,4 |
Verőci Zsuzsa
Fotók: Sophie Triay és John Saunders