Pekingben a SportAccord Szellemi Világjátékok rapidversenyein kínai és orosz győzelem született. A férfi tornán az utolsó fordulóig vezetett Lékó Péter, végül ezüstérmes lett. Utolsó partiját a kínai Wang Yue ellen elvesztette, kettőjük holtversenyét ez döntötte el a kínai sakkozó javára. A női tornán veretlenül végzett az élen az Valentyina Gunyina, fél ponttal megelőzte a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant, a bronzérmet a kínai Ju Wenjun vehette át. Az orosz Alekszandr Griscsuk megismételte tavalyi harmadik helyét. Szombaton és vasárnap a villámversenyre kerül sor, a 30 fordulós viadalon 3-3 perc és 2-2 másodperc gondolkodási idővel zajlanak majd a csatározások.
Lékó Péter félpontos előnnyel kezdhette a második játéknapot, a befejező három fordulót. Péter először a kínai Wang Hao-val küzdött meg. A világossal játszó kínai sakkozó taktikai a bonyodalmakat kereste, tisztet, majd minőséget áldozott, Péter királyát nem támadta. Pontos védőlépésekkel nagymesterünk hárította a fenyegetéseket, szép motívummal pedig megtartotta tisztelőnyét, negyedik győzelmét aratta. Az orosz Alekszandr Griscsuk volt a következő ellenfél, az összecsapás döntetlennel ért véget, s ezzel Péter a befejező játszmát egypontos előnnyel kezdhette, az aranyéremért küzdött a kínai Wang Yue elleni partijában.
Wang Yue úgy ülhetett asztalhoz, hogy győzelemmel befoghatja nagymesterünket, de az egymás elleni eredménynek köszönhetően első lehet. A szicíliai védelmű játszma nem úgy alakult, ahogy szerettük volna látni. Péter nem talált jó tervet, először a tornán az idővel is meggyűlt a baja. Wang Yue kedvező végjátékra egyszerűsíthetett, bástyái betörtek a második sorra. A négybástyás végjátékban volt remiesélye Péternek, de nagyon kapkodnia kellett, Wang Xue szabadgyalogja végül eldöntötte a partit. A holtverseny neki kedvezett. Lékó Péter nehéz párosításokat kapott, három orosz (Jan Nepomnjacsij, Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk) és két kínai sakkozóval is meg kellett küzdenie. Magabiztosan, jól játszott, értékes sikert ért el ezüstérmével. Alekszandr Griscsuk megismételte tavalyi helyezését, harmadikként végzett.
A svájci rendszerű rapidversenyen a 20-20 perc gondolkodási idő és a lépésenkénti 10-10 másodperces gondolkodási idővel zajlott csatározásokon bőven akadtak váratlan fordulatok, az idő szorításában nagy hibák. A hajrában előretört a kubai Leinier Dominguez Perez, visszaesett Jan Nepomnjacsij, de különösen Szergej Karjakin, aki mesterhármassal indított, majd négy partiból fél pontot szerzett. Egy pillanatig nem voltak éremszerzési esélyei az idei rapid világbajnoknak, az azeri Sahriyar Mamedgyarovnak. Óriási meglepetés, hogy a világranglistán második örmény Levon Aronjan csak 2,5 pontot gyűjtött.
Sajnos a második játéknapon az internetes közvetítés sok zökkenővel működött, a legizgalmasabb pillanatokban nem jöttek a lépések…
Az 5. forduló eredményei:
Wang Hao (kínai, 2735, 3) - Lékó Péter (magyar, 2730, 3,5) 0 - 1
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2783, 2,5) - Szergej Karjakin (orosz, 2758, 3) 1 - 0
Wang Yue (kínai, 2723, 2,5) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2721, 2,5) döntetlen
Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754, 1) - Gata Kamsky (amerikai, 2721, 2,5) döntetlen
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757, 2) - Levon Aronjan (örmény, 2803, 2) 1 - 0
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731, 1,5) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 1) 0 - 1
Le Quang Liem (vietnami, 2703, 1,5) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2713, 1) 0 - 1
Anish Giri (holland, 2734, 1) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2731, 0,5) 0 – 1
A 6. forduló eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2730, 4,5) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2783, 3,5) döntetlen
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2721, 3) - Gata Kamsky (amerikai, 2721, 3) 1 - 0
Wang Yue (kínai, 2723, 3) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757, 3) 1 - 0
Szergej Karjakin (orosz, 2758, 3) - Wang Hao (kínai, 2735, 3) döntetlen
Levon Aronjan (örmény, 2803, 2) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754, 2,5) 0 - 1
Tejmur Radzsabov (azeri, 2713, 2) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 2) 1 - 0
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2731, 1,5) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731, 1,5) döntetlen
Le Quang Liem (vietnami, 2703, 1,5) - Anish Giri (holland, 2734, 1) döntetlen
Az utolsó forduló eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2730, 5) - Wang Yue (kínai, 2723, 4) 0 - 1
Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754, 3,5) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2721, 4) 1 - 0
Wang Hao (kínai, 2735, 3,5) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2783, 4) döntetlen
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757, 3) - Szergej Karjakin (orosz, 2758, 3,5) 1 - 0
Tejmur Radzsabov (azeri, 2713, 3) - Levon Aronjan (örmény, 2803, 2) döntetlen
Gata Kamsky (amerikai, 2721, 3) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2731, 2) 0 - 1
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 2) - Le Quang Liem (vietnami, 2703, 2) 1 - 0
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731, 2) - Anish Giri (holland, 2734, 1,5) 1 – 0
A férfi rapidverseny végeredménye:
Helyezés |
Név |
Élő |
Ország |
Pont |
Res. |
Gy. |
MBl |
Átlag |
1 |
Wang Yue |
2729 |
Kína |
5.0 |
1.0 |
4 |
3 |
2763 |
2 |
Lékó Péter |
2738 |
Magyarország |
5.0 |
0.0 |
4 |
3 |
2766 |
3 |
Alekszandr Griscsuk |
2828 |
Oroszország |
4.5 |
0.0 |
3 |
4 |
2763 |
4 |
Leinier Dominguez Perez |
2758 |
Kuba |
4.5 |
0.0 |
3 |
3 |
2766 |
5 |
Sahriyar Mamedgyarov |
2795 |
Azerbajdzsán |
4.0 |
0.0 |
4 |
3 |
2764 |
6 |
Jan Nepomnjacsij |
2799 |
Oroszország |
4.0 |
0.0 |
3 |
4 |
2732 |
7 |
Wang Hao |
2690 |
Kína |
4.0 |
0.0 |
2 |
4 |
2771 |
8 |
Szergej Karjakin |
2787 |
Oroszország |
3.5 |
0.0 |
3 |
4 |
2751 |
9 |
Tejmur Radzsabov |
2749 |
Azerbajdzsán |
3.5 |
0.0 |
2 |
3 |
2748 |
10 |
Ruszlan Ponomarjov |
2748 |
Ukrajna |
3.0 |
0.0 |
2 |
4 |
2749 |
11 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2761 |
Franciaország |
3.0 |
0.0 |
2 |
4 |
2747 |
12 |
Gata Kamsky |
2734 |
Egyesült Államok |
3.0 |
0.0 |
2 |
3 |
2761 |
13 |
Vaszilij Ivancsuk |
2732 |
Ukrajna |
3.0 |
0.0 |
1 |
3 |
2737 |
14 |
Levon Aronjan |
2797 |
Örményország |
2.5 |
0.0 |
1 |
3 |
2761 |
15 |
Le Quang Liem |
2756 |
Vietnam |
2.0 |
0.0 |
1 |
4 |
2746 |
16 |
Anish Giri |
2700 |
Hollandia |
1.5 |
0.0 |
1 |
4 |
2771 |
A kétszeres olimpiai bajnok orosz Valentyina Gunyina rajt-cél győzelmet aratott. Mesternégyese után a mai játéknapot a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan elleni partival kezdte, a remivel megőrizte vezetését. A tavalyi győztes ukrán Katyerina Lahnóval is megosztozott a ponton, a világbajnoknő fél pontra megközelítette őt, miután nyert az orosz Tatjana Koszincevával szemben. Gunyina azonban jól állta a sarat a sorsdöntő partiban legyőzte a grúz Nana Dzagnidzét, győzelme az aranyérmet jelentette. Hou Ji-fan egy gyors remivel bebiztosította a második helyét. Ju Wenjun mesterhármassal ért fel a dobogóra! Az indiai Humpy Koneru nem tudta megismételni tavalyi jó eredményét, esélye sem volt bronzérmének megvédésére. Az éppen a dobogóról lemaradt szlovén Anna Muzicsuk utolsó lett.
A női rapidverseny végeredménye:
Helyezés |
Name |
Élő |
Ország |
Pont |
Res. |
Gy. |
MBl |
Átlag |
|
1 |
GM |
Valentyina Gunyina |
2543 |
Oroszország |
6.0 |
0.0 |
5 |
4 |
2571 |
2 |
GM |
Hou Ji-fan |
2579 |
Kína |
5.0 |
0.0 |
3 |
4 |
2531 |
3 |
WGM |
Ju Wenjun |
2552 |
Kína |
4.5 |
1.0 |
4 |
4 |
2551 |
4 |
GM |
Katyerina Lahno |
2566 |
Ukrajna |
4.5 |
0.0 |
3 |
3 |
2552 |
5 |
GM |
Nana Dzagnidze |
2575 |
Grúzia |
4.0 |
1.0 |
3 |
3 |
2545 |
6 |
IM |
Elisabeth Paehtz |
2513 |
Németország |
4.0 |
0.0 |
4 |
4 |
2520 |
7 |
GM |
Tatjana Koszinceva |
2503 |
Oroszország |
3.5 |
0.0 |
3 |
3 |
2529 |
8 |
GM |
Anna Usenyina |
2478 |
Ukrajna |
3.5 |
0.0 |
3 |
3 |
2517 |
9 |
GM |
Humpy Koneru |
2626 |
India |
3.5 |
0.0 |
2 |
3 |
2555 |
10 |
GM |
Antoaneta Sztefanova |
2582 |
Bulgária |
3.5 |
0.0 |
2 |
3 |
2523 |
11 |
GM |
Alekszandra Kosztenjuk |
2588 |
Oroszország |
3.0 |
0.5 |
2 |
4 |
2524 |
12 |
GM |
Viktorija Cmilyte |
2450 |
Litvánia |
3.0 |
0.5 |
0 |
4 |
2566 |
13 |
GM |
Pia Cramling |
2513 |
Svédország |
2.5 |
0.0 |
1 |
4 |
2540 |
14 |
GM |
Zhao Xue |
2489 |
Kína |
2.0 |
0.0 |
1 |
3 |
2549 |
15 |
GM |
Marie Sebag |
2502 |
Franciaország |
2.0 |
0.0 |
1 |
3 |
2543 |
16 |
GM |
Anna Muzicsuk |
2566 |
Szlovénia |
1.5 |
0.0 |
0 |
4 |
2528 |
Wang,Hao (2735) - Lékó,P (2730)
Vezérindiai védelem [E12]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.e3 Fe7 8.Fd3 Hxc3 9.bxc3 0-0 10.0-0 c5 11.e4 Vc7 12.Fe3 Bd8 13.Ve2 Hc6 14.Bfd1 Ha5 15.Hd2 Bac8 16.e5 Hc6 17.Hf3 Ha5 18.Hg5 g6 19.Fe4 h6
20.Hxe6 fxe6 21.Fxg6 Ff8 22.Vg4 Fd5 23.dxc5 Fg7
24.Bxd5! exd5 25.e6
Számításba jött a 25.Ff5 Bf8 26.Fxh6 Bxf5 27.Fxg7 Vxg7 28.Vxf5 Bxc5 29.Bd1 Bxc3 folytatás.
25...Hc4 26.Ff4 Ve7 27.Be1 Bf8 28.Ff7+ Kh8
29.Fd6? Hxd6 30.cxd6 Vxd6 31.e7 Vf6!
Figyelő szemeteket f2-re vessétek. A kalandokat Péter tisztelőnnyel zárta.
32.exf8V+ Bxf8
33.f3 Vxf7 34.h4 Fxc3 35.Be6 Fg7 36.Bg6 Kh7 37.h5 Be8 38.Kh2 d4 és világos feladta
Lékó,P (2730) - Wang,Yue (2723)
Szicíliai védelem [B47]
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 Hf6 8.0-0 h5 9.Hxc6 dxc6 10.Ve2 e5 11.Fg5 Fg4 12.Ff3 Fh3 13.Fg2 Fe6 14.Bfd1 Hd7 15.a4 a5 16.Hb1 Fc5 17.b3 Vb6 18.Bd3 f6 19.Fe3 Fxe3 20.Bxe3 Hc5 21.Hd2
21...0-0-0 22.Hc4 Va6 23.Ff1 Fxc4 24.Vxc4 Vxc4 25.Fxc4
25...Bd2 26.Bc1 h4 27.Kg2 Kc7 28.Kf3 hxg3 29.hxg3 Bh2 30.Be2 Bd4 31.c3 Bd8 32.Ke3 g6 33.Kf3 Bd7 34.Ba1 Bd8 35.b4 axb4 36.cxb4 Bd4 37.bxc5 Bxc4 38.a5 Bxc5
39.a6 bxa6 40.Bxa6 Kb7 41.Bea2 Bc3+ 42.Kg4 Bc4 43.Kf3 f5 44.exf5 gxf5 45.B6a5 Bc3+ 46.Ke2 c5 47.Ba7+ Kc6
48.Bf7 Kd5 49.Bxf5 Bxg3 50.Bf8 c4 51.Bc2 c3 52.Bc8 Kd4 53.Bd8+ Kc4 54.Ba2 Bg1 55.Bc8+ Kb3 56.Bca8
56...Bb1 57.B8a3+ Kc4 58.Ba4+ Bb4 59.Bxb4+ Kxb4 60.Ba8 Kb3 61.Kd3 Bh3+ 62.Ke4 c2 63.Bb8+ Ka2 64.Bc8 Kb2 és világos feladta
Verőci Zsuzsa
(Fotók: http://sportaccord2013.fide.com)