Man sziget fővárosában, Douglasban megkezdődött az év legjelentősebb nyílt versenye. A kilencfordulós tornán ezúttal a svájci rendszerű hagyományos párosítás szisztémát alkalmazták, jelentős Élő-pont különbségek mellett került sor az első fordulóra, de a legjobbak közül többen nem tudták érvényesíteni a papírformát. A négy magyar résztvevő közül csak Lékó Péter győzött, sötéttel az indiai olimpikon Sachdev Tania ellen nyert. A 13 esztendős Demeter Dorina a svéd Pia Cramlinggal szemben sötéttel elért értékes döntetlennel rajtolt. Rapport Richárd világossal csak remizett az indiai Harshit Rajával, Almási Zoltán sem bírt a román női válogatott éltáblásával, Irina Bulmagával. Döntetlennel kezdett a holland Anish Giri, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az amerikai olimpiai bajnok Wesley So és Hikaru Nakamura.
A nyílt tornákon az első forduló a legjobbak számára általában „sétagalopp”, az Élő-pont különbségek miatt könnyű ellenfeleket kapnak. A chess.com Masters tornája tavaly kivételt jelentett, többek arcára is ráfagyott a mosoly, amikor a „kalapból” kihúzták ellenfeleiket. A legnagyobb megdöbbenést az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikon látták, a világbajnok-jelöltségért folyó versengésben éppen legnagyobb riválisát, az amerikai Fabiano Caruanát kapta ellenfélként, s ráadásul sötéttel kellett játszania. Kramnyik a rangadót elbukta, a vereség rányomta bélyegét egész versenyére.
Ezúttal a svájci rendszerre jellemző párosítási szisztémát alkalmazták, a rajtlistán előkelően jegyzett nagymesterek közül többeknek igen könnyű ellenfél jutott. Az örmény Levon Aronjan, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Alekszandr Griscsuk világossal győzött, az exvilágbajnok Viswanathan Anand sötéttel nyerte meg első partiját. Annál meglepőbb, hogy a holland Anish Giri, Kramnyik, az amerikai Wesley So és Hikaru Nakamura csak remizett az első körben.
Ezüstérmes olimpikonjaink közül Lékó Péter rajtolt győzelemmel, sötéttel nem könnyen kényszerítette feladásra az indiai olimpikont Sachdev Taniát. Világossal osztozott meg a ponton indiai ellenfelével, Rashit Rajával a 11. helyre rangsorolt Rapport Richárd. Almási Zoltán a román női válogatott éltáblásával, Irina Bulmagával remizett. Remek döntetlennel rajtolt a 13 éves Demeter Dorina, a svéd világklasszis Pia Cramlinggal remizett.
Az első forduló érdekesebb eredményei:
T. |
R. |
Név |
Élő |
Eredmény |
Név |
Élő |
R. |
||
1 |
1 |
GM |
Levon Aronjan |
2780 |
1 - 0 |
IM |
Mateusz Kolosowszki |
2448 |
83 |
2 |
84 |
IM |
Alina Kaslinszkaja |
2447 |
½ - ½ |
GM |
Anish Giri |
2780 |
2 |
3 |
3 |
GM |
Maxime Vachier-Lagrave |
2780 |
1 - 0 |
IM |
Nikolas Lubbe |
2447 |
85 |
4 |
86 |
GM |
Kidambi Sundarajan |
2445 |
½ - ½ |
GM |
Vlagyimir Kramnyik |
2779 |
4 |
5 |
5 |
GM |
Wesley So |
2776 |
½ - ½ |
IM |
Krishna C R G |
2445 |
87 |
6 |
88 |
FM |
Raunak Sadhwani |
2438 |
0 - 1 |
GM |
Viswanathan Anand |
2771 |
6 |
7 |
7 |
GM |
Alekszandr Griscsuk |
2769 |
1 - 0 |
IM |
Alan Merry B |
2435 |
89 |
8 |
90 |
IM |
De Guevera Pinto Paulo |
2427 |
½ - ½ |
GM |
Hikaru Nakamura |
2763 |
8 |
9 |
9 |
GM |
Szergej Karjakin |
2760 |
1 - 0 |
WGM |
Swaminathan Soumya |
2423 |
91 |
10 |
92 |
IM |
Bathkuyag Munguntuul |
2422 |
½ - ½ |
GM |
Radoslaw Wojtaszek |
2727 |
10 |
11 |
11 |
GM |
Rapport Richárd |
2725 |
½ - ½ |
IM |
Harshit Raja |
2420 |
93 |
12 |
94 |
IM |
Shah Fenil |
2411 |
0 - 1 |
GM |
Wang Hao |
2722 |
12 |
13 |
13 |
GM |
Arkadij Naiditsch |
2721 |
1 - 0 |
IM |
Inna Gaponenko |
2409 |
95 |
14 |
96 |
IM |
Kalyan Arjun |
2408 |
½ - ½ |
GM |
Le Quang Liem |
2715 |
14 |
15 |
15 |
GM |
Michael Adams |
2712 |
½ - ½ |
IM |
Ariel Erenburg |
2407 |
97 |
16 |
98 |
IM |
David Eggleston |
2406 |
0 - 1 |
GM |
Santosh Gujrathi Vidit |
2711 |
16 |
17 |
17 |
GM |
Vladiszlav Artyemijev |
2706 |
1 - 0 |
GM |
James Tarjan |
2404 |
99 |
18 |
100 |
GM |
Natalija Zsukova |
2403 |
0 - 1 |
GM |
Pavel Eljanov |
2703 |
18 |
19 |
19 |
GM |
Almási Zoltán |
2702 |
½ - ½ |
IM |
Irina Bulmaga |
2402 |
101 |
20 |
102 |
IM |
Jovanka Houska |
2402 |
0 - 1 |
GM |
Borisz Gelfand |
2701 |
20 |
21 |
21 |
GM |
Tamir Nabaty |
2692 |
1 - 0 |
IM |
Georg Seul |
2402 |
103 |
22 |
104 |
IM |
Sachdev Tania |
2400 |
0 - 1 |
GM |
Lékó Péter |
2690 |
22 |
… |
… |
||||||||
77 |
55 |
GM |
Pia Cramling |
2465 |
½ - ½ |
WFM |
Demeter Dorina |
2064 |
159 |
Verőci Zsuzsa
Fotók: Maria Emalianova és John Saunders http://iominternationalchess.com.