Londonban az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az izraeli Borisz Gelfand és az olasz Fabiano Caruana rajtolt kettős győzelemmel a London Chess Classic 2013 rapidversenyen. Polgár Judit nehéz sorsolást kapott, első partiját sötéttel Gelfand ellen vesztette el, majd világossal az első kiemelt amerikai Hikaru Nakamurától is kikapott. Csütörtökön újabb két fordulóra kerül sor, nagymesternőnk először sötéttel az angol Gawain Jones ellen küzd meg, majd Gelfanddal világossal. A csoportok első két helyezettje jut a kieséses rendszerű szakaszba.
Érdekes csatákkal kezdődtek meg a rapid szuperverseny küzdelmei. A látványos rendezésnek köszönhetően remekül követhetőek a partik, jó ötlet, hogy egyszerre csak négy játszmát kell figyelni. Az elsők között kezdett a két exvilágbajnok, Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik. Az indiai nagymester első partiját játszotta világbajnoki címe elvesztése után, s ez nagyon meglátszott játékán. Luke McShane többször is könnyű nyerést hagyott ki, majd a kapkodásban még el is vesztette a játszmát.
Az orosz szuperrangadó, Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler összecsapása nagy csatát hozott. Az exvilágbajnok rosszul kombinált, Szvidler előnybe került. Az idő szorításában azonban a hétszeres bajnok többször is hibázott, kiengedte előnyét, végül bástyája bajba került, nem volt szabad mezője, ahonnan védhette volna a futót. Szvidler azonnal kapitulált
Polgár Judit nagyon nehéz beosztást kapott, ráadásul a sorsolása is kedvezőtlen volt, hiszen a két nagy riválissal szemben kellett megmérkőznie. Az izraeli Borisz Gelfand ellen gyalogot vesztett, de úgy tűnt, hogy d szabadgyalogja ellenjátékot biztosít. Gelfandnak nagyobb gondot okozott volna, ha a gyalog d3-ra előrelép. Judit még egy-két pontatlan lépéssel is segítette ellenfelét.
A mai program utolsó körében mérkőzött meg Judit a rajtlistát vezető amerikai Hikaru Nakamaurával. A spanyol megnyitású parti Judit számára nagyon kedvezően alakult. Nakamura sajnos a 28…c5 lépéssel szabadulni tudott a szorításból. A játszma befejező szakaszában az idő volt a legfontosabb tényező, Nakamura esélyét kihasználta.
Az első forduló eredményei:
A csoport:
Luke McShane (angol, 2684) – Viswanathan Anand (indiai, 2794) 0 - 1
Andrei Istratescu (francia, 2709) - Michael Adams (angol, 2746) 0 - 1
B csoport:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) – Peter Szvidler (orosz, 2789) 1 - 0
Jonathan Rowson (skót, 2569) - Matthew Sadler (angol, 2646) 1 - 0
C csoport:
Borisz Gelfand (izraeli, 2718) – Polgár Judit (magyar, 2669) 1 - 0
Gawain Jones (angol, 2615) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2812) döntetlen
D csoport:
Nigel Short (angol, 2711) – David Howell (angol, 2649) döntetlen
Fabiano Caruana (olasz, 2783) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2663) 1 - 0
A 2. forduló eredményei:
A csoport:
Viswanathan Anand – Michael Adams döntetlen
Luke McShane – Andrei Istratescu 1 - 0
B csoport:
Peter Szvidler – Matthew Sadler döntetlen
Vlagyimir Kramnyik – Jonathan Rowson 1 - 0
C csoport:
Polgár Judit – Hikaru Nakamura 1 - 0
Borisz Gelfand Gawain Jones 1 - 0
D csoport:
David Howell – Emil Szutovszkij 1 - 0
Nigel Short – Fabiano Caruana 0 – 1
A csoportok állása:
A csoport: Viswanathan Anand és Michael Adams 4, Luke McShane 3, Andrei Istratecu 0
B csoport: Vlagyimir Kramnyik 6, Jonathan Rowson 3, Peter Szvidler és Matthew Sadler 1
C csoport: Borisz Gelfand 6, Hikaru Nakamura 4, Gawain Jones 1, Polgár Judit 0
D csoport: Fabiano Caruana 6, David Howell 4, Nigel Short 1, Emil Szutovszkij 0
Kramnyik,V (2777) - Szvidler,P (2789)
Modern védelem [B06]
1.Hf3 g6 2.e4 Hf6 3.e5 Hh5 4.d4 d6 5.Fe2 Hc6 6.0-0 Fg7 7.exd6 exd6 8.Fg5 Hf6 9.c4 h6 10.Fe3 d5 11.Hc3 Fe6 12.He5 0-0 13.Hxc6 bxc6 14.b3 dxc4 15.bxc4 He8 16.Bc1 Hd6 17.d5 cxd5 18.Hxd5 Be8
19.Hxc7?! Vxc7 20.Ff4 Bed8 21.c5 He8 22.Fxc7 Bxd1 23.Bfxd1 Hxc7 24.Fc4 Ff5 25.Fb3 a5 26.Bc4 Ff8 27.c6 Fe7 28.g4 Fe6 29.Be4 Bc8 30.Bd7 Kf8 31.Fxe6 Hxe6 32.Bc4 Fc5 33.Kf1 g5 34.Ba4
34...Bxc6 35.Bxa5 Bb6 36.Bd2 Hf4 37.Bd1 Fd4 38.Bf5 Ff6?! 39.a4 Kg7 40.h4 Bb2 41.hxg5 hxg5 42.Kg1 Ba2 43.a5 He6 44.Bd6 Ba4 45.f3 Fd4+ 46.Kf1 Hf4 47.Bxg5+ Kf8 48.Ke1 Fe3
49.Be5 Ba1+ 50.Bd1 Ba2 51.Bd8+ Kg7 52.Kd1 Ba3?!
Peter Szvidler kapkodott és hibázott.
53.Kc2 He6 54.Bd7 Kg6?
55.Kb2 és sötét feladta
McShane,L (2684) - Anand,V (2794)
Caro-Kann védelem [B11]
1.e4 c6 2.Hf3 d5 3.Hc3 Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 e6 6.Fe2 Hf6 7.0-0 Fb4 8.e5 Hfd7 9.Vg4 Ff8 10.d4 c5 11.Fg5 Vb6 12.dxc5 Vxc5 13.Fe3 h5 14.Vg3 d4 15.He4 h4 16.Vf3 Vd5 17.c4 Vxe5 18.Ff4 Vf5 19.Fd3 Vh5
20.Hf6+ gxf6 21.Vxb7 He5 22.Vxa8
Még erősebb volt a 22.c5 Fe7 23.Vxa8 0-0 24.Fxe5 Vxe5 25.b4 folytatás.
22...Fd6 23.c5
Nem menekülhetett volna meg Vishy Anand a vereségtől 23.Fe4 0-0 24.Vxa7 Hec6 25.Fxc6 Hxc6 26.Vb6 Fxf4 27.Vxc6 után.
23...Hf3+ 24.Vxf3 Vxf3 25.gxf3 Fxf4 26.b4 Hc6 27.Fb5 Kd7 28.Bfd1 e5 29.a3 f5 30.Kf1 Kc7 31.Ke2?! e4 32.fxe4 fxe4
33.Fxc6? d3+ 34.Kf1 Kxc6 35.Kg2 Kd5 36.Bg1 Fe5 37.Bad1 Bg8+ 38.Kf1 Bxg1+ 39.Kxg1 f5 40.Kg2 Kd4 41.c6 f4
42.b5 Fc7 43.Bb1 d2 44.Kf1 Kd3 45.a4 e3 46.fxe3 fxe3 és világos feladta
Gelfand,B (2718) - Polgár,J (2669)
Vezérindiai védelem [E15]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb7 6.Fg2 Fb4+ 7.Fd2 a5 8.0-0 0-0 9.Vc2 Fe4 10.Vb2 c5 11.Hc3 d5 12.cxd5 exd5 13.Fg5 Fxc3 14.Vxc3 Hbd7 15.Fh3 Ba7
16.dxc5 bxc5 17.Fxd7 Bxd7 18.Vxc5 Fxf3 19.exf3 d4 20.Bad1 Bd5 21.Fxf6 gxf6 22.Vc4 Vd7 23.Bd2
23...Bc8 24.Vd3 Be8 25.Bfd1 Bd8 26.Kg2 Vd6 27.Be1 f5 28.Bc2 Kg7 29.Bec1 Bd7
30.Bc6 Ve5 31.Vd2 f4 32.Be1 Vb8 33.Be4 Vd8 34.Bxf4 B7d6 35.Bxd6 Vxd6 36.Vd3 f5 37.Bh4 Vf6 és sötét feladta
Polgár,J (2669) - Nakamura,H (2812)
Spanyol megnyitás [C70]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hge7 5.c3 g6 6.d4 exd4 7.cxd4 b5 8.Fb3 Fg7 9.Hc3 d6 10.a4 b4 11.Hd5 h6 12.a5 0-0 13.0-0 Fg4 14.Fe3 Bb8 15.Fc4 Hxd5 16.Fxd5 Vd7 17.Fc4 Vc8 18.Fe2 He7 19.h3 Fd7 20.Vd2 Kh7 21.Bfc1 f5
22.e5 Hd5 23.Fc4 Hxe3 24.Vxe3 Vb7 25.Vb3 dxe5 26.Hxe5 Fe8 27.Fd5 Va7 28.Bd1?!
28...c5 29.Bac1 Bd8 30.Vf3 cxd4 31.Hc6 Fxc6 32.Bxc6 Bf6 33.Bxf6 Fxf6 34.Fc4 Vc7 35.Fxa6 Vxa5 36.Vb7+ Fg7 37.Be1 d3 38.Be7 Va1+ 39.Kh2 Vxb2 40.Vc7 Bf8 41.Fxd3 Vc3 42.Vd7 b3 43.Fb1 b2 44.Fa2 h5 45.Vb7 Kh6 46.Be6
46...Fe5+ 47.g3 f4 48.gxf4 Bxf4 49.Kg2 Vd4 50.f3 Vd2+ 51.Kf1 Vd1+ 52.Kf2 Vd2+ 53.Kf1 Ve3 54.Bxg6+ Kxg6 55.Fb1+ Kf6 56.Vc6+ Kg5 és világos feladta
Verőci Zsuzsa