Batumiban pénteken este emlékezetes díjkiosztóval ért véget a 43. sakkolimpia. Ünnepelték a rajtlistán harmadik, izgalmas hajrában kettős sikert elért kínai válogatottakat, a dobogós helyezést elért amerikai és orosz férfi csapatokat. Az ukrán női együttes ezüstérmes lett, a grúzok első csapata pedig harmadikként zárta szereplését. Köszöntötték a legjobb egyéni eredményeket elért sakkozókat, Hoang Tahanh Trang az éltáblán a világbajnoknő Ju Wenjun mögött ezüstérmet vehetett át. Női csapatunk ötödik helyével kellemes meglepetést okozott. Férficsapatunk 18. helyezése elkeserítő, nagymestereink oly sok jó, esélyes állást rontottak el. Az olimpia befejező fordulóját hazánk grúziai nagykövete, dr. Horváth Viktoria is megtekintette, elbeszélgetett sakkozóinkkal, majd a záróünnepségen vett részt.
Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sakkozás legnagyobb ünnepének. Batumiban a norvég világbajnok Magnus Carlsen kivételével valamennyi szupernagymester játszott válogatottjuk színeiben. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz. Az élcsoportban fordulatokban gazdag rangadókon dőlt az olimpia bajnoki címek, a dobogós helyezések sorsa. A látványos díjkiosztón ünnepeltük a legjobbakat, a szerényebb helyezést elért, de kategóriájukban győzteseket, a tábladíjasokat. A függöny legördült, az előadás véget ért. Batumi emlékezetes sakkolimpiát rendezett, Grúzia óriási anyagi áldozattal látta vendégül az öt kontinens sakkozóit.
Mi is történt Batumiban. Mit tudnak a kínai sakkozók, hogy minden idők legeredményesebb szereplését ünnepelhetik. Milyen buktatói vannak a svájci rendszerű lebonyolításnak, miként lehet gyorsan felejteni egy-egy mérkőzés kudarcát, nem bosszankodva a párosításon gyorsan javítani. Számos kérdés vetődik fel bennem, hiszen magam is résztvevője voltam a viadalnak, immár kilencedszer bíráskodtam sakkolimpián. Óriási öröm volt találkozni ismét a régi nagy ellenfelekkel, a női sakkozás abszolút elitjét jelentő grúz négyes tagjaival, Nona Gaprindasvilivel, Maja Csiburdanidzével, Nana Alekszandrijával, Nana Joszeliánival. Felidéztük az emlékeket, a kritikus játszmákat, a sorsdöntő pillanatokat, s egyúttal kérdezgettük is egymást, hogy bírtuk akkor a feszültséget, miként birkóztunk meg az esélyesség terhével? A nagy izgalmak után örülhettek női csapatuk bronzérmének, ahogy én is válogatottunk várakozáson felüli szereplésének, az éltáblán Hoang Thanh Trang remek teljesítményének, ezüstérmének.
A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban csatáznak, fordulóról-fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni, vagy éppen szerényebb helyezést elérni. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk kritikus összecsapásokat, kihagyott, elpuskázott lehetőségeket, időzavarban elrontott esélyeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.
A férfiak rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében nagy versengést vártunk, a rajtlista első hat helyezettjének párharcát, az amerikai, orosz, kínai, azeri, indiai és ukrán együttesek küzdelmét. A címvédő amerikai együttest neveztük meg első számú favoritnak, de nagy kérdés volt, hogy a világbajnoki döntőre készülő Fabiano Caruana mennyit ad ki magából. A meglepő összeállításban játszó orosz csapat arra készült, hogy megtörje az „átkot”, a 2002 óta tartó aranyérem nélküli időszakot.
A 12. helyre rangsorolt válogatottunk korántsem készülhetett optimális körülmények között. Kissé váratlanul, minden különösebb indoklás nélkül jelölte ki a Magyar Sakkszövetség elnöksége az olimpián szereplő csapatokat. Elsősorban Rapport Richárd kimaradása okozott felzúdulást, túlzott anyagi követelését nem teljesítették. Rapport korán feledte, hogy az elmúlt három évben jelentős juttatásokat kapott. Sokáig érkeztek az aggasztó hírek mire eldőlt, hogy a többiek honorárium nélkül is vállalják a válogatottságot.
Balogh Csaba a játékosokkal egyeztetve alakította ki a táblasorrendet, Lékó Péter, Erdős Viktor, Gledura Benjámin, Almási Zoltán Berkes Ferenc összeállítást jelölte meg a kitűzött határidőig. Nehéz szakmai kérdés, hogy jó döntés volt-e a táblasorrend.
Elég volt egy váratlan vereség, az erőviszonyokat tekintve látszólag egyszerű meccs elmulasztott megnyerése, s máris minden borult. Sokkoló volt csapatunk albánokkal játszott 2-2-es meccse. Az orosz csapat együttes a negyedik körben bukott nagyot, a lengyelektől elszenvedett vereség „külső körre” küldte Kramnyikékat, éppen az exvilágbajnok súlyos bakija okozta a mérkőzés elvesztését. Szomorú, hogy Válogatottunknak a németek elleni meccsen reális nyerőesélye egy pillanatra sem volt, a minimális vereséget azonban senki sem prognosztizálta. Még nagyobb döbbenetet okozott a kínai együttes botlása a csehekkel szemben.
Elgondolkodtató, ha az érmesek ellenfeleit összehasonlítjuk válogatottunk riválisaival. Együttesünk egy csapattal mérkőzött meg, amelyik a top tízben végzett! Négy éve az ezüstérmes tromsői olimpián nagymestereink a hajrában kerültek csúcsformába, Batumiban az első húszba kerülés lett a finisben a cél. Persze minden másképp alakul, ha az állások alapján nyerhető franciák elleni találkozón időzavarokban nem rontanak sakkozóink. Erejüket megfeszítve küzdöttek, de a kevés versenyzés visszaütött, az intuíció nem segített, mindent kiszámolni pedig nem lehet. Hasonló okok miatt ment el az izraeli meccs is, s két fordulóval a vége előtt a 41. helyen állt csapatunk.
Berkes Ferenc a tőle megszokott küzdőszellemével mindent megtett a sikerért, két éve a második táblán játszott, miért volt most ő az ötödik ember? Az újonc Erdős Viktor taktikai feladatot kapott, világossal vívott játszmáiban sem volt átütő erő a játékában. Gledura Benjámintól én többet vártam.
Lékó Péter tragikus rontása az albánok ellen, kezében volt a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni játszma, nem tudta megismételni a csapat Eb-n mutatott játékát. Tizenharmadik olimpiáján Almási Zoltán is csalódást okozott. Facebook bejegyzésében kifakadt a szövetségre, mindenkire a beígért támogatás elmaradása miatt. Nagy kár, hogy mindezt a 18.hely után tette meg, s nem korábban kongatta meg a vészharangot a szövetség vezetésének érthetetlen a hozzáállása miatt.
Sakkozóink hat játszmában szenvedtek vereséget, tizenöt partit tudtak nyerni, szerencse, hogy az utolsó két játéknapon javítottak a szorzón.
A magyar válogatottban az egyéni teljesítmények
T. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
Pont |
J. |
Perf. |
Élő+/- |
1 |
Lékó Péter |
2690 |
0 |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5,0 |
10 |
2592 |
-12,6 |
|
2 |
Erdős Viktor |
2609 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
4,5 |
8 |
2560 |
-4,6 |
|||
3 |
Gledura Benjámin |
2621 |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
½ |
5,0 |
8 |
2563 |
-5,1 |
|||
4 |
Almási Zoltán |
2702 |
1 |
½ |
0 |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
4,5 |
8 |
2552 |
-13,5 |
|||
5 |
Berkes Ferenc |
2678 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
1 |
7,5 |
10 |
2612 |
-4,9 |
Az olimpiai bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a címvédő amerikai csapat és a négy évvel ezelőtti győztes kínai együttes közötti párharcban. A világbajnoki kihívó Fabiano Caruana vezette amerikai ötösnek a mérkőzés előtt négy ponttal jobb volt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszáma (az ellenfelek ellen elért eredmény és az ellenfelek táblapontjainak szorzata), de ez semmiféle biztosítékot nem jelentett számukra. A négy döntetlen végül a kínai csapatnak kedvezett!
Az olimpiai bajnok éltáblása, Ding Liren három aranyérem boldog tulajdonosa lett. A legjobb éltáblásként is ünnepelték, a kínai csapatok nyerték a Nona Gaprisdasvili kupát! A nyolcadik forduló után is csak hatodikok voltak, a kilencedik játéknapon nagyon fontos győzelmet értek el a remekül kezdő, sokáig éllovas Azerbajdzsán ellen, a tizedikben pedig vereséget mértek a meglepetések sorozatát elérő lengyelekre.
Az amerikai csapatban a gyenge láncszem Hikaru Nakamura volt, Caruana két ezüstérmet vehetett át. Az orosz válogatottnak a hajrában sikerült „külső körön” felzárkóznia. A lengyelek teljesítménye érmet érdemelt volna, a kínai meccsen nem bírták a feszültséget, valamennyi jóval erősebb együttessel megmérkőztek.
Sok meglepetés született, a korábbinál is nagyobb volt a „liftezés”, váratlanul a legjobbak küzdelmeinek dobogóján meg-megjelentek esélytelennek vélt együttesek.
A 43. sakkolimpia végeredménye:
H. |
R. |
|
Csapat |
F. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
3 |
Kína |
11 |
8 |
2 |
1 |
18 |
372,5 |
28,5 |
|
2 |
1 |
Egyesült Államok |
11 |
8 |
2 |
1 |
18 |
360,5 |
29,0 |
|
3 |
2 |
Oroszország |
11 |
8 |
2 |
1 |
18 |
354,5 |
29,0 |
|
4 |
11 |
Lengyelország |
11 |
7 |
3 |
1 |
17 |
390,0 |
28,0 |
|
5 |
9 |
Anglia |
11 |
8 |
1 |
2 |
17 |
340,0 |
27,5 |
|
6 |
5 |
India |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
388,0 |
29,0 |
|
7 |
27 |
Vietnam |
11 |
6 |
4 |
1 |
16 |
379,5 |
30,5 |
|
8 |
8 |
Örményország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
371,0 |
27,5 |
|
9 |
7 |
Franciaország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
366,0 |
28,5 |
|
10 |
6 |
Ukrajna |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
337,0 |
26,0 |
|
11 |
32 |
Svédország |
11 |
8 |
0 |
3 |
16 |
333,0 |
29,0 |
|
12 |
15 |
Csehország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
331,5 |
27,5 |
|
13 |
16 |
Németország |
11 |
5 |
6 |
0 |
16 |
317,5 |
27,0 |
|
14 |
35 |
Ausztria |
11 |
8 |
0 |
3 |
16 |
300,5 |
27,0 |
|
15 |
4 |
Azerbajdzsán |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
402,5 |
29,5 |
|
16 |
36 |
Üzbegisztán |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
341,0 |
30,5 |
|
17 |
23 |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
337,0 |
28,5 |
||
18 |
12 |
Magyarország |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
321,0 |
26,5 |
|
19 |
40 |
Egyiptom |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
298,5 |
26,0 |
|
20 |
25 |
Görögország |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
295,0 |
26,5 |
(185 csapat)
A kínai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Kína (3, 1, 18) – Marokkó (92, 69, 12) 3 – 1
Kolumbia (64, 64, 12) – Kína 0,5 – 3,5
Peru (19, 49, 13) – Kína 1 – 3
Kína – Horvátország (18, 26, 14) 3,5 – 0,5
Kína – Csehország (15, 12, 16) 1 – 3
Irán (23, 17, 16) – Kína 1,5 – 2,5
Kína – Ukrajna (6, 10, 16) 2,5 – 1,5
Kína - Hollandia (13, 40, 13) 2,5 – 1,5
Azerbajdzsán (4, 15, 15) - Kína 1,5 – 2,5
Kína - Lengyelország (4, 11, 17) 2,5 – 1,5
Egyesült Államok – Kína (3, 1, 18) 2 - 2
Az amerikai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Egyesült Államok (1, 2, 18) – Panama (89, 96, 11) 4 – 0
Grúzia 3 (65, 51, 13) – Egyesült Államok 1,5 – 2,5
Hollandia (13, 40, 13) - Egyesült Államok 1 – 3
Egyesült Államok – India (5, 6, 16) 2,5 – 1,5
Egyesült Államok – Izrael (10, 39, 13) 2 – 2
Bosznia-Hercegovina (56, 65, 12) - Egyesült Államok 0,5 – 3,5
Horvátország (18, 26, 14) - Egyesült Államok 1 – 3
Egyesült Államok – Azerbajdzsán (4, 15, 15) 2,5 – 1,5
Lengyelország (4, 11, 17– Egyesült Államok 2,5 – 1,5
Örményország (8, 8, 16) – Egyesült Államok 1,5 – 2,5
Egyesült Államok – Kína (3, 1, 18) 2 – 2
Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Uganda (90, 104, 10) - Oroszország (2, 3, 18) 0 – 4
Oroszország – Írország (66, 82, 11) 3 – 1
Grúzia 2 (42, 43, 13) – Oroszország 1,5 – 2,5
Lengyelország (4, 11, 17) – Oroszország 2,5 – 1,5
Oroszország – Peru (19, 49, 13) 3 – 1
Oroszország – India (5, 6, 16) 2 – 2
Szerbia (45, 52, 13) – Oroszország 2 – 2
Oroszország – Fehéroroszország (17, 30, 14) 3 – 1
Olaszország (34, 33, 14) – Oroszország 1 – 3
Oroszország – Anglia (15, 5, 17) 2,5 – 1,5
Franciaország (7, 9, 16) – Oroszország 1,5 – 2,5
A lengyel csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Lengyelország (11, 4, 17) - Guatemala (100, 81, 12) 4 – 0
Indonézia (69, 57, 13) – Lengyelország 0 – 4
Portugália (63, 47, 13) – Lengyelország 1,5 – 2,5
Lengyelország – Oroszország (2, 3, 18) 2,5 – 1,5
Franciaország (7, 9, 16) – Lengyelország 1 – 3
Lengyelország – Ukrajna (6, 10, 16) 2,5 – 1,5
Lengyelország – Azerbajdzsán (4, 15, 15) 2 – 2
Örményország (8, 8, 16) – Lengyelország 2 – 2
Lengyelország – Egyesült Államok (1, 2, 18) 2,5 – 1,5
Kína - Lengyelország (4, 11, 17) 2,5 – 1,5
Lengyelország – India (5,6, 16) 2 – 2
A magyar csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Magyarország (12, 18, 15) – Madagaszkár (101, 83, 11) 3 – 1
Albánia (53, 83, 11) – Magyarország 2 – 2
Magyarország – Üzbegisztán (36, 16, 15) 2,5 – 1,5
Magyarország – Németország (16, 13, 16) 1,5 – 2,5
Dánia (52, 44, 13) – Magyarország 1 – 3
Ausztrália (44, 35, 14) – Magyarország 1 – 3
Magyarország – Franciaország (7, 9, 16) 1 – 3
Magyarország – Finnország (53, 46, 13) 3 – 1
Izrael (10, 39, 13) – Magyarország 3 – 1
Türkmenisztán (62, 50, 13) - Magyarország 1 – 3
Magyarország – Costa Rica (68, 55, 13) 3,5 – 0,5
Tábladíjasok
1.tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Ding Liren |
2804 |
Kína |
2873 |
8 |
5,5 |
2732 |
|
2 |
GM |
Fabiano Caruana |
2827 |
Egyesült Államok |
2859 |
10 |
7,0 |
2710 |
|
3 |
GM |
Anish Giri |
2780 |
Hollandia |
2814 |
11 |
8,5 |
2598 |
2. tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Élő |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Nguyen Ngoc Truong Son |
2620 |
Vietnam |
2804 |
10 |
8,5 |
2497 |
|
2 |
GM |
Jan Nepomnjacsij |
2768 |
Oroszország |
2790 |
10 |
7,5 |
2593 |
|
3 |
GM |
Tejmur Radzsabov |
2751 |
Azerbajdzsán |
2788 |
10 |
7,0 |
2639 |
3. tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Jorge Cori |
2664 |
Peru |
2925 |
8 |
7,5 |
2459 |
|
2 |
GM |
Vlagyimir Kramnyik |
2779 |
Oroszország |
2770 |
9 |
6,5 |
2604 |
|
3 |
GM |
Kacper Piorun |
2612 |
Lengyelország |
2765 |
9 |
6,5 |
2599 |
4. tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Daniel Fridman |
2591 |
Németország |
2814 |
9 |
7,5 |
2541 |
|
2 |
GM |
Bu Xiangzhi |
2712 |
Kína |
2774 |
10 |
7,5 |
2569 |
|
3 |
GM |
Rauf Mamedov |
2699 |
Azerbajdzsán |
2740 |
9 |
6,5 |
2570 |
5. tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Anton Korobov |
2685 |
Ukrajna |
2773 |
8 |
6,5 |
2507 |
|
2 |
GM |
Ilia Szmirin |
2594 |
Izrael |
2746 |
9 |
7,5 |
2466 |
|
3 |
GM |
Christian Bauer |
2629 |
Franciaország |
2743 |
9 |
7,0 |
2510 |
Női sakkolimpia
A rajtlistán 13. női válogatottunk nagyszerű sikert ért el ötödik helyezésével. A várakozáson felüli szereplésben oroszlánrésze volt éltáblásunknak, Hoang Thanh Trangnak, aki igazi vezérevezősként vitte előre társait. Csapatunk fordulóról-fordulóra javított helyezésén. A nagy sorozat, a négyes nyerőszéria Izrael ellen kezdődött meg, Grúzia harmadik csapatával szemben elért 3,5-0,5-tel folytatódott, a szerbek legyőzése következett. A nyolcadik játéknapon sakkozónőink az olimpián nyújtott legjobb játékukkal nyertek India ellen.
Talán még nagyobbat álmodhattunk volna, ha nem veszítjük el az Egyesült Államokkal szemben a rangadót, nagy kérdés, hogy 2-2-nél lett-e volna olyan kedvező a párosításunk. Vietnammal 2-2-re végeztünk, de csapatunk óriási esélyt kapott az álomszerű párosítással. Az esély adott volt, a szlovénok elleni 3,5-0,5 pedig a riválisok számunkra is kedvező eredményeinek köszönhetően kitűnő helyezést jelentett. Az olimpia során elkerültük a legjobbakkal való megmérkőzést, „külső körön” tört előre együttesünk, a legfontosabb, hogy az eséllyel élni tudtak.
Női csapatunkat sem kerülték el a csapatösszeállítású gondok. Számomra érthetetlen, hogy válogatottságot le lehet mondani, hogy nem örömmel vállalni és megtiszteltetésnek venni, hogy hazáját képviselheti a sakkozás legnagyobb ünnepének számító viadalon. Együttesünk maximálisan helytállt, az újonc Terbe Julianna egyre otthonosabban érezte magát a női sakkozók legjobbjainak társaságában és játszott magabiztosan. Lakos Nikoletta az első hívó szóra 12 év után vállalta a szereplést. Hoang Thanh Trang az utóbbi versenyein való gyengébb játéka után éppen a válogatottban remekelt.
Gara Anita és Gara Tícia a nehéz pillanatokban sem vesztették el a fejüket, összeszedték magukat, tudtak javítani. Kapitányuk, Papp Gábor fiatalos lelkesedése jó hatással volt a csapatra, a néha fordulatos játszmák okozta izgalmakat majd kiheveri. A szép siker sem feledtetheti, hogy női sakkozásunkat mostohagyerekként kezelik, a női versenyek díjai messze alacsonyabbak a férfi tornák díjainál, jóval kevesebb a megbecsülés. Szomorú volt látni, hogy milyen szép formaruhában játszottak a legjobbak, míg a mieinknek csak egy póló, egy melegítő felső jutott…
A díjkiosztón kitűnő ötlet volt, hogy együtt hirdették ki a női és férfi tábladíjasokat, Hoang Thanh Trang a világbajnoki kihívó Fabiano Caruanával állhatott fel az éltáblások versenyében a dobogó második fokára, vehetett át ezüstérmet.
A magyar válogatott tagjainak egyéni teljesítményei
T. |
Név |
Élőg |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
Pont |
J. |
Perf. |
K |
Élő+/- |
|
1 |
GM |
Hoang Thanh Trang |
2423 |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
8,5 |
10 |
2636 |
10 |
24,7 |
|
2 |
IM |
Gara Anita |
2370 |
1 |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
6,0 |
10 |
2352 |
10 |
-0,4 |
|
3 |
WGM |
Gara Ticia |
2321 |
1 |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
6,0 |
10 |
2263 |
20 |
-10,0 |
|
4 |
WGM |
Lakos Nikoletta |
2258 |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
3,5 |
6 |
2178 |
10 |
-4,6 |
|||||
5 |
WIM |
Terbe Julianna |
2260 |
1 |
1 |
0 |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5,5 |
8 |
2249 |
20 |
2,2 |
A tartalékos összeállításban szereplő kínai válogatott megvédte bajnoki címét. A bakui olimpiához hasonlóan az utolsó fordulóban a kínai-orosz párharc döntötte el az aranyérem sorsát. A partik menete alapján az ukránok közel álltak a még nagyobb sikerhez, orosz győzelem esetén ők lettek volna az elsők. Az olimpián végig bizonytalanul játszó, a rajtlistát fölényesen vezető orosz csapatban a remegő kézzel sakkozó exvilágbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk hibásan igényelt döntetlent, de ez a kisebb baj volt, a nagyobb, hogy tisztet nézett el, s vesztett. Baku után a háromszoros olimpiai bajnok orosz válogatott a poklokat is megjárva csak negyedik lett.
A győztes kínai csapat megőrizte veretlenségét, két nagy rangadón is vereséget úsztak meg, az ukránok elleni találkozót is döntetlenre mentették. Ju Wenjun nyerte az éltáblások versenyét Hoang Thanh Trang előtt, még ketten ezüstérmesek. Az ukrán együttesben a Muzicsuk testvérek vitték a prímet, Anna és Marija remek formában játszottak.
A házigazda grúzoknak nagy izgalom után végül volt okuk az örömre, a nagy elvárás miatt a vártnál gyengébben játszó válogatottjuk bronzérmet szerzett.
A 28. női sakkolimpia végeredménye:
H. |
R. |
Csapat |
F. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
3 |
Kína |
11 |
7 |
4 |
0 |
18 |
407,0 |
30,5 |
2 |
2 |
Ukrajna |
11 |
7 |
4 |
0 |
18 |
395,5 |
30,0 |
3 |
4 |
Grúzia 1 |
11 |
7 |
3 |
1 |
17 |
375,0 |
28,0 |
4 |
1 |
Oroszország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
379,5 |
30,5 |
5 |
13 |
Magyarország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
372,0 |
29,5 |
6 |
12 |
Örményország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
366,0 |
27,0 |
7 |
10 |
Egyesült Államok |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
359,5 |
27,5 |
8 |
5 |
India |
11 |
6 |
4 |
1 |
16 |
352,5 |
29,5 |
9 |
14 |
Grúzia 2 |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
351,5 |
28,5 |
10 |
11 |
Azerbajdzsán |
11 |
6 |
4 |
1 |
16 |
347,5 |
28,5 |
11 |
8 |
Kazahsztán |
11 |
6 |
4 |
1 |
16 |
346,5 |
28,5 |
12 |
6 |
Franciaország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
315,5 |
29,0 |
13 |
15 |
Spanyolország |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
343,5 |
27,5 |
14 |
28 |
Irán |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
340,0 |
28,0 |
15 |
19 |
Vietnam |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
338,5 |
30,5 |
16 |
7 |
Lengyelország |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
324,5 |
29,0 |
(150 csapat)
A kínai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Tádzsikisztán (76, 71, 11) – Kína (3, 1, 18) 0,5 – 3,5
Kína – Kolumbia (32, 30, 14) 3 - 1
Kuba (22, 27,14) - Kína 1 – 3
Kína – Üzbegisztán (31, 27, 17) 3,5 – 0,5
Örményország (12, 6, 16) – Kína 2 – 2
Ukrajna (2, 2, 18) – Kína 2 – 2
Kína – Hollandia (16, 26, 14) 3 – 1
Kína – Románia (20, 23, 14) 3 – 1
Kazahsztán (8,11, 16) – Kína 1 – 3
Kína – Egyesült Államok (10, 7, 16) 2 – 2
Oroszország (1, 4, 17) – Kína 2 – 2
Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Ukrajna (2, 2, 18) – Monaco (75, 81, 11) 4 – 0
Türkmenisztán (54, 50, 12) – Ukrajna 1,5 – 2,5
Románia (20, 23, 14) – Ukrajna 1,5 – 2,5
Ukrajna – Szlovénia (31, 35, 14) 4 – 0
Grúzia 1 (4, 3, 17) – Ukrajna 2 – 2
Ukrajna – Kína (3, 1, 18) 2 – 2
Irán (28, 14, 15) – Ukrajna 1,5 – 2,5
Ukrajna – Örményország (6, 12, 16) 3 – 1
Azerbajdzsán (11, 10, 16) - Ukrajna 2 – 2
Ukrajna – Oroszország (1, 4, 16) 2 – 2
Egyesült Államok (10, 7, 16) – Ukrajna 1 – 3
A grúz első csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Grúzia 1 (4, 3, 17) – Dél-Korea (77, 69, 11) 3 – 1
Grúzia 1 - Norvégia (48, 51, 12) 3 - 1
Franciaország (6, 12, 16) – Grúzia 1 1,5 – 2,5
Vietnam (19, 15, 15) – Grúzia 1 1 – 3
Grúzia 1 – Ukrajna (2, 2, 18) 2 – 2
Grúzia 1 – Grúzia 2 (14, 9, 16) 2,5 – 1,5
India (5, 8, 16) – Grúzia 1 2 – 2
Grúzia 1 – Kazahsztán (8, 11, 16) 1 – 3
Mongólia (17, 20, 14) – Grúzia 1 1 - 3
Grúzia 1 – Csehország (21, 26, 14) 2 – 2
Örményország (6, 12, 16) – Grúzia 1 – 3
Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Costa Rica (74, 78, 11) - Oroszország (1, 4, 16) 0,5 – 3,5
Üzbegisztán (31, 17, 15) – Oroszország 2,5 – 1,5
Oroszország – Malajzia (68, 60, 12) 4 – 0
Izrael (21, 34, 13) – Oroszország 1 – 3
Oroszország – Németország (9, 28, 14) 3,5 – 0,5
Oroszország - Örményország (6, 12, 16) 1 – 3
Görögország (27, 37, 13) - Oroszország 1 – 3
Hollandia (16, 26, 14) – Oroszország 0 – 4
Oroszország – Románia (20, 23, 14) 3 – 1
Ukrajna – Oroszország (1, 4, 16) 2 – 2
Oroszország (1, 4, 17) – Kína 2 – 2
A magyar csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:
Írország (87, 83, 11) - Magyarország (13, 5, 16) 0 – 4
Magyarország - Macedónia (58, 70, 11) 2,5 – 1,5
Argentína (30, 45, 13) – Magyarország 2 – 2
Magyarország – Grúzia 2 (14, 9, 16) 1,5 – 2,5
Izrael (21, 34, 13) – Magyarország 2,5 – 1,5
Magyarország – Grúzia 3 (56, 41, 13) 3,5 – 0,5
Szerbia (23, 22, 14) - Magyarország 0,5 – 3,5
Magyarország – India (5, 8, 16) 3 – 1
Egyesült Államok (10, 7, 16) – Magyarország 2,5 – 1,5
Vietnam (19, 15, 15)– Magyarország 2 – 2
Magyarország – Szlovénia (35, 31, 14) 3,5 – 0,5
Tábladíjasok
1.tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Ju Wenjun |
2561 |
Kína |
2661 |
9 |
7,0 |
2441 |
|
2 |
GM |
Hoang Thanh Trang |
2423 |
Magyarország |
2636 |
10 |
8,5 |
2340 |
|
3 |
GM |
Nana Dzagnidze |
2509 |
Grúzia |
2600 |
10 |
7,5 |
2401 |
2.tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
GM |
Marija Muzicsuk |
2533 |
Ukrajna |
2616 |
10 |
8,0 |
2376 |
|
2 |
GM |
Irina Krush |
2423 |
Egyesült Államok |
2552 |
10 |
7,5 |
2359 |
|
3 |
GM |
Alekszandra Gorjacskina, |
2535 |
Oroszország |
2492 |
9 |
6,5 |
2290 |
3. tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
WIM |
Hanim Balajajeva |
2326 |
Azerbajdzsán |
2522 |
9 |
7,0 |
2274 |
|
2 |
WGM |
Huang Qian |
2446 |
Kína |
2459 |
11 |
7,5 |
2326 |
|
3 |
IM |
Ana Matnadze |
2362 |
Spanyolország |
2442 |
9 |
7,0 |
2199 |
4. tábla
H |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
FM |
Marina Brunello |
2294 |
Olaszország |
2505 |
10 |
8,5 |
2190 |
|
2 |
GM |
Lei Tingjie |
2468 |
Kína |
2498 |
11 |
8,5 |
2266 |
|
3 |
GM |
Bela Hotenasvili |
2469 |
Grúzia 1 |
2496 |
9 |
7,0 |
2238 |
5. tábla
H. |
|
Név |
Élő |
Csapat |
Perf. |
J. |
Pont |
Élő-átlag |
|
1 |
WFM |
Alshaeby Boshra |
1979 |
Jordánia |
2568 |
8 |
8,0 |
1670 |
|
2 |
WGM |
Olga Girja |
2462 |
Oroszország |
2511 |
9 |
7,5 |
2186 |
|
3 |
FM |
Jennifer Yu |
2268 |
Egyesült Államok |
2407 |
11 |
8,0 |
2204 |
Verőci Zsuzsa