Nalcsikban, Kabard és Balkárföld fővárosában október 8. és 22. között rendezték meg a Grand Prix-sorozat harmadik versenyét. Kettős kínai siker született, Zhao Xue bámulatos eredménnyel, a 11 partiból 9,5 pontot gyűjtve végzett az első helyen. Ju Wenjun 2,5 pontos hátránnyal lett második, az utolsó fordulóban honfitársnőjére mért vereséget. Meglepetés az orosz olimpiai bajnokcsapat nagymesternőinek gyenge szereplése, Tatjana Koszinceva, Nagyezsda Koszinceva, Alisza Galljamova balsikere mellett az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk utolsó helye újabb szenzáció.
A hat versenyből álló Grand Prix-sorozaton való részvételre a 2010-es kiesési rendszerű világbajnokság első négy helyezettje kvalifikálta magát. Öten Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, a 2010. júliusi és a 2011. januári ún. súlyozott pontszámok alapján. A hat rendező is delegálhatott versenyzőt, a FIDE elnöke három sakkozónőt jelölhetett. Négy tornán kell játszani, a legjobb három eredmény számít a végső sorrendbe. A sorozat győztese világbajnoki kihívó lesz.
Tornánként 40 ezer euró a díjalap, és a győztes 6 ezer 500 eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első kilenc helyezettje még további 60 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 15 ezer eurót nyer. A „szófiai szabály” érvényes, amely tiltja a megegyezéses döntetlent. Remizni csak a jól ismert esetekben lehet: háromszori tükörkép, háromszori lépésismétlés, elméleti döntetlen állásokban, illetve az 50 lépéses szabály szellemében.
A kínai Zhao Xue hatos nyerősorozattal kezdte meg szereplését, némi szerencsével elremizte az orosz Jekatyarina Kovalevszkaja elleni gyanús állását, majd újabb nyerését követően már 3 pontos előnyre tett szert. A kilencedik fordulóban aratott újabb győzelmével pedig már megnyerte a versenyt. A tizedik játéknapon az orosz Tatjana Koszinceva ellen szépséges tisztáldozattal örvendeztette meg a sakkrajongókat. A befejező játszmáját azonban honfitársnője, Ju Wenjun ellen elbukta.
A 26 esztendős Zhao Xue nem ismeretlen a nemzetközi élmezőnyben. Eddigi pályafutásának eredményei közül kiemelném, hogy 2002-ben junior világbajnok lett, rájátszáson az indiai Humpy Konerut győzte le. A bledi sakkolimpián 12 partijából 11 pontot ért el a harmadik táblán, ez 2723-as performence-pontszámnak felel meg. Két év múlva Calviában 12-ből 10 pontot gyűjtött, mindkétszer aranyérmes volt a kínai válogatott. A torinói sakkolimpián a legjobb első táblás volt 13-ból 10 pontjával, bronzérmes lett együttesük. 2007-ben a világbajnoki címet szerzett kínai válogatott éltáblása volt (6,5/8). 2008-ban férfi nemzetközi nagymesteri címet szerzett 2009-ben a vb-n Ningbóban a válogatottal megvédték elsőségüket. Tavaly Hanti-Manszijszkban ezüstérmes lett együttesük. A kieséses rendszerű világbajnokságon az elődöntőig jutott, honfitársnőjétől, Ruan Lufejtől rájátszásban szenvedett vereséget.
A csapat Európa-bajnokság előtt gondjai lettek az orosz válogatott kapitányának, Jurij Dohojannak. A Koszinceva nővérek gyengélkedése mellett az exvilágbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk már második GP-tornán végzett az utolsó helyen. Három éve Kosztenjuk éppen Nalcsikban lett világbajnoknő. Az ukrán Katyerina Lahno sem tudta megismételni rosztovi jó játékát, a litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte javított a kínai tornához képest. A Klubcsapatok Európa-kupáján remeklő bolgár exvilágbajnoknő, Antoaneta Sztefanova sokat hibázott. A sorozat következő versenyét jövő tavasszal Kazanyban rendezik meg, majd az örményországi Zsermukban csatáznak a nagymesternők. Az utolsó tornára Isztambulban kerül sor.
Nalcsik, Grand Prix-verseny |
kat. XI (2507) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
1 |
2 |
|||||||
1. |
Zhao, Xue |
g |
CHN |
2497 |
* |
0 |
½ |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
9½ |
2816 |
2. |
Ju, Wenjun |
wg |
CHN |
2536 |
1 |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
0 |
½ |
7 |
2605 |
3. |
Kovalevszkaja, Jekatyerina |
m |
RUS |
2421 |
½ |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
6 |
2550 |
4. |
Cmilyte, Viktorija |
g |
LTU |
2525 |
0 |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
6 |
2540 |
5. |
Lahno, Katyerina |
g |
UKR |
2554 |
0 |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
5½ |
2502 |
6. |
Zsu,Csen |
g |
QAT |
2490 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
0 |
5 |
2472 |
7. |
Koszinceva, Tatjana |
g |
RUS |
2536 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2467 |
8. |
Koszinceva, Nagyezsda |
g |
RUS |
2560 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
1 |
5 |
2465 |
9. |
Sztefanova, Antoaneta |
g |
BUL |
2528 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
1 |
1 |
1 |
5 |
2468 |
10. |
Galljamova, Alisza |
m |
RUS |
2498 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
0 |
4½ |
2442 |
11. |
Munguntuul, Batkhuyag |
m |
MGL |
2465 |
0 |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
0 |
0 |
* |
1 |
4 |
2408 |
12. |
Kosztenjuk, Alekszandra |
g |
RUS |
2469 |
0 |
½ |
1 |
0 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
1 |
0 |
* |
3½ |
2377 |
Az Élő-pontszámok változása:
Zhao Xue + 42(!), Ju Wenjun + 10, Kovalevszkaja + 19, Cmilyte + 2, Lahno – 8, zsu Csen – 2, Koszinceva T. – 10, Koszinceva N. – 14, Sztafanova – 9, Galljamova -9, Munguntuul – 8, Kosztanjuk -14.
A pontverseny állása:
|
Zhao Xue (2497) - Koszinceva,T (2536)
Bogoindiai védelem [E11]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.g3 b6 7.Fg2 Fb7 8.0-0 c5 9.d5
Újítás, a gyalogáldozat célja az f5 mező legyengítése.
9...exd5 10.Hh4 Fc6 11.cxd5 Hxd5 12.Hf5 Hc7 13.e4 Ff6 14.Be1 d6?
Nagy tempót ajándékozott világosnak.
15.Hc4 d5
16.Hcd6!
Tatjana Koszinceva lebecsülte ennek a lépésnek az erejét.
16...dxe4
Nem ment 16...g6?, mert 17.exd5 Fe8 18.Hh6+ Kg7 19.Hxe8+ Hxe8 20.d6! nyert volna.
17.Vg4
Világos támadása nagy erővel bontakozott ki.
17...Kh8 18.Hxe4 He6 19.Fe3 Hd7 20.Bad1 Bb8 21.Bd6?
Hiba csúszott a kivitelezésbe. 21.Hfd6 Fxe4 22.Fxe4 Ve7 (22...Hd4 23.Vh3 g6 24.Hb5!) 23.Hf5 Ve8 24.Ff4 He5 25.Fxe5 Fxe5 26.Bd5 volt a helyes folytatás.
21...Fxe4 22.Fxe4 Vc7?
Tatjana már időzavarral küszködött, taktikai elnézését Zhao Xue szép áldozattal büntette meg.
23.Hxg7!! Bg8
Könnyű belátni, hogy 23...Vxd6?-ra 24.Vf5 azonnal nyert volna. 23...Hxg -re 24.Bxd7! Ve5 (24...Vc8 25.Fh6 Bg8 26.Vh3) 25.Ff4 döntő anyagi előnyt adott volna.
24.Vd1?!
Nem a legerősebb, de nem veszélyeztette a nyerést. 24.Hxe6! Vxd6 25.Vh3 Bg6 26.Fxg6 fxg6 27.Ff4 Ve7 28.Fxb8 volt a hatásos „kivégzés”.
24...Bxg7 25.Bxd7 Ve5 26.Fh6 Vxb2 27.Fxg7+ Hxg7 28.Bxf7 Fd4 29.Vf3 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa