Kalkuttában a Grand Chess Tour 2019 Tata Steel Chess India villámverseny első játéknapja, kilenc forduló után az összetett pontversenyben a világbajnok Magnus Carlsen ötpontos előnnyel vezet az amerikai Hikaru Nakamura előtt. A harmadik helyen álló amerikai Wesley So-nak három pont a hátránya honfitársával szemben. Az 5-5 perces és lépésenként 3-3 másodperces bónuszidővel játszott partikban klasszikus a pontozás, 1 pontot ér a győzelem. Kedden ellenkező színelosztással játsszák a második partikat. A viadal nagy tétje, hogy a GCT londoni fináléjában Magnus Carlsen, Ding Liren és Levon Aronjan mellett ki lesz a negyedik résztvevő. Kalkuttában a torna díjalapja 150 ezer dollár, az összetett pontverseny győztese 37.500 dollárt kasszírozhat.
Remek csatákat, jelentős fordulatokat, meglepő elnézéseket, szerencsés győzelmeket, váratlan mentéseket is láttunk a Grand Chess Tour 2019 hét versenyből és a döntőből álló sorozatának hetedik tornáján, a Kalkuttában zajló Tata Steel Chess India viadalon. A háromnapos rapidverseny után még nagyobb sebességre kapcsoltak a sakkvilág ászai, játszmánként 5-5 perc és 3-3 másodperc gondolkodási idővel a villámverseny első játéknapján kilenc fordulóra került sor. A rapidversenyen elért fölényes elsőségével a világbajnok Magnus Carlsen négypontos előnnyel várhatta a folytatást.
Az első körben a sötéttel játszók három partit is nyertek. A norvég világelső győzelemmel rajtolt, az orosz Jan Nepomnjacsij az exvilágbajnok Viswanathan Anand elleni nyeréssel megkezdte a felzárkózást. Az indiai szurkolók bánatára Pentala Harikrishna váratlan sikere némi gyógyírt jelentett.
Az első forduló eredményei:
Levon Aronjan (örmény, 2818) – Pentala Harikrishna (indiai, 2617) 0 - 1
Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2830) 0 - 1
Wesley So (amerikai, 2763) – Ding Liren (kínai, 2840) döntetlen
Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2744) - Magnus Carlsen (norvég, 2828) 0 - 1
Anish Giri (holland, 2740) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2871) döntetlen
A második fordulóban is a sötét szín volt a nyerő. A rapidversenyen aratott győzelme után Vishy Anand a villámpartiban is nyert Levon Aronjan ellen. Ding Liren veresége igazi meglepetés volt.
A 2. forduló eredményei:
Pentala Harikrishna - Hikaru Nakamura 0 - 1
Magnus Carlsen - Anish Giri döntetlen
Ding Liren - Santosh Gujrathi Vidit 0 - 1
Jan Nepomnjacsij - Wesley So döntetlen
Levon Aronjan - Viswanathan Anand 0 - 1
Négy döntetlen mellett Jan Nepomnjacsij volt eredményes, Magnus Carlsen őrizte négypontos előnyét.
A 3. forduló eredményei:
Viswanathan Anand - Pentala Harikrishna döntetlen
Wesley So - Levon Aronjan döntetlen
Santosh Gujrathi Vidit - Jan Nepomnjacsij 0 - 1
Anish Giri - Ding Liren döntetlen
Hikaru Nakamura - Magnus Carlsen döntetlen
Az összetett verseny állása:
1.Megnus Carlsen 17 pont
2. Hikaru Nakamura 13
3-4. Anish Giri és Wesley So 10,5
5-8. Jan Nepomnjacsij, Levon Aronjan, Viswanathan Anand és Pentala Harikrishna 9,5
9. Ding Liren 9
10. Santosh Gujrathi Vidit 7
A negyedik körben megtört a jég, Jan Nepomnjacsij két sötéttel elért nyerése után világossal győzte le a holtversenyes harmadik Anish Girit, az exvilágbajnok Vishy Anand is fontos partiban diadalmaskodott Wesley So ellen, Magnus Carlsen növelte előnyét.
A 4. forduló eredményei:
Pentala Harikrishna - Magnus Carlsen 0 - 1
Ding Liren - Hikaru Nakamura döntetlen
Jan Nepomnjacsij - Anish Giri 1 - 0
Levon Aronjan - Santosh Gujrathi Vidit döntetlen
Viswanathan Anand - Wesley So 1 - 0
Az ötödik fordulóban Magnus Carlsen elvesztette veretlenségét, a kínai világbajnokjelölt Ding Liren a spanyol megnyitású ütközetben visszaverte a világelső kezdeményezési kísérletét, Carlsen túlzott magabiztosságának árát megfizette.
Az 5. forduló eredményei:
Wesley So - Pentala Harikrishna döntetlen
Santosh Gujrathi Vidit - Viswanathan Anand döntetlen
Anish Giri - Levon Aronjan 1 - 0
Hikaru Nakamura - Jan Nepomnjacsij döntetlen
Magnus Carlsen - Ding Liren 0 - 1
Jan Nepomnjacsij korán minden hidat felégetett maga mögött, Magnus Carlsen 31 lépés után már fogadhatta az orosz sakkozó kéznyújtását. Hikaru Nakamura változatlanul tisztes távolságból követte a világbajnokot, nőtt Anish Giri és Wesley So hátránya. Levon Aronjan már negyedik játszmáját vesztette el.
A 6. forduló eredményei:
Pentala Harikrishna - Ding Liren 0 - 1
Jan Nepomnjacsij - Magnus Carlsen 0 - 1
Levon Aronjan - Hikaru Nakamura 0 - 1
Viswanathan Anand - Anish Giri döntetlen
Wesley So - Santosh Gujrathi Vidit döntetlen
Az összetett verseny állása:
1.Magnus Carlsen 19 pont
2. Hikaru Nakamura 15
3-4. Anish Giri és Wesley So 12
5-6. Ding Liren és Viswanathan Anand 11,5
7. Jan Nepomnjacsij 11
8-9. Levon Aronjan és Pentala Harikrishna 10
10. Santosh Gujrathi Vidit 8,5
A hetedik körben folytatódott Levon Aronjan kálváriája, ötödször kapott ki. Wesley So a harmadik helyért vívott versengésben riválisát, Anish Girit győzte le.
A 7. forduló eredményei:
Santosh Gujrathi Vidit - Pentala Harikrishna döntetlen
Anish Giri - Wesley So 0 - 1
Hikaru Nakamura - Viswanathan Anand döntetlen
Magnus Carlsen - Levon Aronjan 1 - 0
Ding Liren - Jan Nepomnjacsij döntetlen
A nyolcadik forduló meglepetését Jan Nepomnjacsij veresége jelentette. A rapidverseny után a villám viadalon is Magnus Carlsen legyőzte Viswanathan Anandot.
A 8. forduló eredményei:
Pentala Harikrishna - Jan Nepomnjacsij 1 - 0
Levon Aronjan - Ding Liren 1 - 0
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen 0 - 1
Wesley So - Hikaru Nakamura döntetlen
Santosh Gujrathi Vidit - Anish Giri döntetlen
Négy döntetlen mellett Levon Aronjan hatodik vesztésével zárult az első játéknap. Magnus Carlsen a villámverseny első fordulójában is sikert ért el, az összetett pontversenyben öt pontra növelte előnyét. A Grand Chess Tour négyfős döntőjében még kiadó egy hely sorsát dönti el a keddi játéknap. A jelenlegi állás szerint Viswanathan Anand a „befutó”.
A 9. forduló eredményei:
Anish Giri - Pentala Harikrishna döntetlen
Hikaru Nakamura - Santosh Gujrathi Vidit döntetlen
Magnus Carlsen - Wesley So döntetlen
Ding Liren - Viswanathan Anand döntetlen
Jan Nepomnjacsij - Levon Aronjan 1 – 0
A Tata Steel Chess India villámverseny állása:
Tata Steel India Blitz Kalkutta, 2019. nov.25-26. |
cat. XXI (2770) |
|||||||||||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
|||||||||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2870 |
* |
* |
½ |
. |
1 |
. |
0 |
. |
½ |
. |
1 |
. |
1 |
. |
½ |
. |
1 |
. |
1 |
. |
6½ |
2925 |
2. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2741 |
½ |
. |
* |
* |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
1 |
. |
1 |
. |
5½ |
2853 |
3. |
Jan Nepomnjacsij |
g |
RUS |
2773 |
0 |
. |
½ |
. |
* |
* |
½ |
. |
½ |
. |
1 |
. |
1 |
. |
1 |
. |
0 |
. |
1 |
. |
5½ |
2850 |
4. |
Ding Liren |
g |
CHN |
2801 |
1 |
. |
½ |
. |
½ |
. |
* |
* |
½ |
. |
½ |
. |
0 |
. |
½ |
. |
1 |
. |
0 |
. |
4½ |
2766 |
5. |
Wesley So |
g |
USA |
2760 |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
* |
* |
0 |
. |
½ |
. |
1 |
. |
½ |
. |
½ |
. |
4½ |
2771 |
6. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2757 |
0 |
. |
½ |
. |
0 |
. |
½ |
. |
1 |
. |
* |
* |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
1 |
. |
4½ |
2771 |
7. |
Santosh Gujrathi Vidit |
g |
IND |
2722 |
0 |
. |
½ |
. |
0 |
. |
1 |
. |
½ |
. |
½ |
. |
* |
* |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
4 |
2732 |
8. |
Anish Giri |
g |
NED |
2776 |
½ |
. |
½ |
. |
0 |
. |
½ |
. |
0 |
. |
½ |
. |
½ |
. |
* |
* |
½ |
. |
1 |
. |
4 |
2726 |
9. |
Pentala Harikrishna |
g |
IND |
2731 |
0 |
. |
0 |
. |
1 |
. |
0 |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
. |
* |
* |
1 |
. |
4 |
2731 |
10. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2772 |
0 |
. |
0 |
. |
0 |
. |
1 |
. |
½ |
. |
0 |
. |
½ |
. |
0 |
. |
0 |
. |
* |
* |
2 |
2550 |
Az összetett verseny állása:
H. |
Név |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
P |
1 |
Magnus Carlsen (2870) |
|
21½ |
|||||||||
2 |
Hikaru Nakamura (2741) |
|
16½ |
|||||||||
3 |
Wesley So (2760) |
|
13½ |
|||||||||
4 |
Anish Giri (2776) |
|
13 |
|||||||||
5 |
Ding Liren (2801) |
|
12½ |
|||||||||
6 |
Jan Nepomnjacsij (2773) |
|
12½ |
|||||||||
7 |
Viswanathan Anand (2757) |
|
12½ |
|||||||||
8 |
Pentala Harikrishna (2731) |
|
12 |
|||||||||
9 |
Levon Aronjan (2772) |
|
11 |
|||||||||
10 |
Santosh Gujrathi Vidit, (2722) |
|
10 |
A Grand Chess Tour összetett pontversenyének állása hat verseny után:
Versenyenként a pontozás:
Helyezés |
Zágráb és St. Louis 7. Sinquefield Cup |
Rapid és Villám |
1. |
20/18* |
13/12* |
2. |
15 |
10 |
3. |
12 |
8 |
4. |
10 |
7 |
5. |
8 |
6 |
6. |
7 |
5 |
7. |
6 |
4 |
8. |
5 |
3 |
9. |
4 |
2 |
10. |
3 |
1 |
11 |
2 |
|
12 |
1 |
Verőci Zsuzsa
Fotók: Lennart Ootes grandchesstour.org