Kalkuttában pénteken kezdődik a Grand Chess Tour 2019 hetedik tornája, a Tata Steel Chess India rapid-és villámverseny. Az indiai városban dől el az összetett pontverseny, az első négy helyezett játssza decemberben Londonban a GCT döntőjét. A rapid rajtlistát a hat torna után már győztes, a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti. Még hatan reménykednek a három továbbjutó hely megszerzésében, a kínai Ding Liren és az örmény Levon Aronjan helyzete igen kedvező, az exvilágbajnok Viswanathan Anand hazai pályán harcolhatja ki a részvételi jogot. A tíz résztvevő először körmérkőzéses rapid viadalon vesz részt, majd kétfordulós villámversenyen csatázik. A rapid partikban a győzelem két, a döntetlen egy pontot ér, a villámjátszmáknál klasszikus a pontozás. A kombinált versenyben az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el. A 150 ezer dolláros díjalapból a győztes 37.500 dollárt nyer.
A GCT 2019-es sorozatában hét tornára kerül(t) sor, az összetett pontverseny első négy helyezettje vívja decemberben Londonban a döntőt, klasszikus, rapid-és villámpartikban is megmérkőznek egymással.
Az idei sorozat Abidjanban kezdődött meg, a rapid-és villámversenyen Magnus Carlsen győzött.
Zágrábban klasszikus tornán csatáztak a sakkvilág ászai, a norvég világbajnok folytatta bámulatos sorozatát, idei hetedik fellépésén is győztesként ünnepelték.
Párizsban a rapid-és villámversenyen hazai pályán fordulatos küzdelemben Maxime Vachier-Lagrave ért elsőként a célba.
Saint Louisban az örmény Levon Aronjan elsőségével fejeződött be a Grand Chess Tour negyedik tornája, a rapid-és villámverseny. A befejező játéknap előtt félpontos hátrányban levő Aronjan nagy izgalmak után végzett az élen, fél ponttal előzte meg a holtversenyben második triót, a kínai Ding Lirent és Yu Yangyit, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave-t.
A torna szenzációjaként megszakadt a világelső Magnus Carlsen páratlan sikersorozata, hét idei tornagyőzelme után csak a hatodik helyen végzett. Az összetett pontversenyben a világbajnok megőrizte vezető helyét. A szabadkártyával játszó Rapport Richárd hetedikként zárta szereplését.
Saint Louisban Ding Liren és Magnus Carlsen holtversenyben végzett az élen a GCT 2019 ötödik versenyén, a 7. Sinquefield Cup-on. A rájátszásban a kínai nagymester 3-1-re legyőzte a norvég világbajnokot. A két rapidpartijuk döntetlennel ért véget, mindkét villámjátszmát a kínai világbajnokjelölt nyerte meg. Ding Liren veretlenségét megőrizve lett a torna győztese. Két esztendeje a „Champions Showdown” párharcban Magnus Carlsen még fölényes győzelmet aratott riválisával szemben. Ding Lirene a viadal 325 ezer dolláros díjalapjából 82 ezer ötszáz dollárt kapott, a világbajnok a 67 ezer dolláros csekk mellett az összetett pontverseny első helyével vigasztalódott.
Bukarest volt a hatodik verseny színhelye. A Superbet rapid-és villámverseny befejező játéknapját egypontos hátránnyal kezdő Levon Aronjan nagy izgalmak után az orosz Szergej Karjakinnal holtversenyben végzett az élen, a rájátszásban 1,5-0.5-re legyőzte riválisát. A harmadik helyet a viadal doyenje, az ötszörös világbajnok Viswanathan Anand szerezte meg, nagyot lépett előre a tabellán.
Magnus Carlsen már páholyban, a londoni döntő résztvevője
A sorozat Kalkuttában folytatódik, nagy harc várható a GCT pontokért, még többen reménykedhetnek a londoni döntőben való szereplés jogának megszerzésében, három hely még kiadó. Az összetett pontverseny első négy helyezettje csatázhat a fináléban. A hét versenyből a nagymestereknek öt viadalon kell játszaniuk. Maxime Vachier-Lagrave már nem gyarapíthatja pontjait. A világbajnok Magnus Carlsen már döntős, Ding Liren és Levon Aronjan továbbjutása szinte biztosra vehető, nagyot kell betlizniük, és váratlan eredmények sorozata foszthatja meg valamelyiküket a döntőtől. Viswanathan Anand ötödik hellyel biztosíthatja magának a londoni finálét, ha Wesley So nem nyeri meg a tornát. Jan Nepomnjacsij csak első hely esetén érhet célba.
Az összetett pontverseny állása:
A Tata Steel Chess India GCT verseny résztvevői a rapid Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2849)
Ding Liren (kínai, 2832)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2812)
Wesley So (amerikai, 2802)
Levon Aronjan (örmény, 2768)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2765)
Viswanathan Anand (indiai, 2757)
Anish Giri (holland, 2705)
Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2674) – szabadkártya
Pentala Harikrishna (indiai, 2667) – szabadkártya
Kalkuttában november 22-én magyar idő szerint fél 10-től a körmérkőzéses rapidverseny első három fordulójára kerül sor, a tervek szerint 11 és 12 óra 30 perc még a kezdési időpont, 23-án és 24-én is három-három fordulót bonyolítanak le. Játszmánként 25-25 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc bónuszidő lépésenként. A győzelemért két, a döntetlenért egy pont jár. A villámversenyen november 25-én és 26-án a nagymesterek 9-9 fordulóban csapnak össze, játszmánként 5-5 perc és lépésenként 33 másodperccel gazdálkodhatnak. A kombinált versenyben az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el. A torna egyedüli győztesét az összetett pontversenyben 13 ponttal jutalmaznák, holtversenynél ez 12 lenne, ezt és a díjat is osztják.
Az összetett pontverseny első négy helyezettje Londonban november 30. és december 10. között vívja a 350 ezer dollár díjalapú döntőt.
A rapid-és villámverseny díjazása:
Helyezés |
Díj |
Helyezés |
Díj |
1. |
$37,500 |
6. |
$10,000 |
2. |
$25,000 |
7. |
$7,500 |
3. |
$20,000 |
8. |
$7,500 |
4. |
$15,000 |
9. |
$7,500 |
5. |
$12,500 |
10. |
$7,500 |
Versenyenként a pontozás:
Helyezés |
Zágráb és St. Louis 7. Sinquefield Cup |
Rapid és Villám |
1. |
20/18* |
13/12* |
2. |
15 |
10 |
3. |
12 |
8 |
4. |
10 |
7 |
5. |
8 |
6 |
6. |
7 |
5 |
7. |
6 |
4 |
8. |
5 |
3 |
9. |
4 |
2 |
10. |
3 |
1 |
11 |
2 |
|
12 |
1 |
Verőci Zsuzsa