Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kalkuttában Carlsen 4 pontos előnnyel győzött, Ding Liren, Aronjan és Vachier-Lagrave jutott még a londoni döntőbe

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Kalkuttában a világbajnok Magnus Carlsen fölényes elsőségével fejeződött be a Tata Steel Chess India rapid-és villámverseny, a Grand Chess Tour 2019 hetedik tornája. A norvég világelső az összetett versenyben négy ponttal előzte meg az amerikai Hikaru Nakamurát, aki négy és fél ponttal gyűjtött többet, mint a holtversenyes harmadik holland Anish Giri és az amerikai Wesley So. A viadalon dőlt el, hogy Magnus Carlsen, a kínai Ding Liren és az örmény Levon Aronjan mellett ki lesz a GCT sorozat londoni döntőjének negyedik résztvevője. Hazai pályán az exvilágbajnok Viswanathan Anand nem tudta kiharcolni a jogot, a francia Maxime Vachier-Lagrave örülhetett a végeredménynek.  

A világbajnok Magnus Carlsen a körmérkőzéses rapidversenyt 4 pontos előnnyel nyerte meg, a villámverseny második félidejét 5 pontos vezetéssel kezdte Hikaru Nakamura előtt. Az újabb kilenc forduló sok izgalmat ígért, legnagyobb tétje az volt, hogy ki lesz a Grand Chess Tour 2019 londoni döntőjének negyedik résztvevője Magnus Carlsen, Ding Liren és Levon Aronjan mellett. Hazai pályán sikerül-e az exvilágbajnok Viswanathan Anandnak a Tata Steel Chess India összetett versenyében legalább a hatodik hely elérése, ellenkező esetben a francia Maxime Vachier-Lagrave jut a fináléba. A sok meglepő eredmény, váratlan fordulat, megingás, a játszmákban a gyorsan múló idővel való versenyfutás, az őrületes kapkodások minden várakozást felülmúltak.

Az összetett verseny állása a villámverseny második félideje előtt:

A villámverseny második napja egy villámgyors remivel indult, a fölényesen vezető Magnus Carlsen az 5. lépésben kínálta a döntetlent Santosh Gujrathi Viditnek, aki rövid hezitálás után elfogadta a váratlan ajánlatot. Rosszul kezdett a londoni részvételi jog kiharcolásáért küzdő Viswanathan Anand, harmadszor is kikapott Jan Nepomnjacsijtól.

A 10 forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2617) - Levon Aronjan (örmény, 2818) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2830) - Viswanathan Anand (indiai, 2791) 1  0

Ding Liren (kínai, 2840) - Wesley So (amerikai, 2763) döntetlen

Magnus Carlsen (norvég, 2828) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2744) döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2871) - Anish Giri (holland, 2740) döntetlen

A 11. fordulóban Hikaru Nakamura aratott újabb győzelmet. Levon Aronjan bástyaáldozattal ért el örökös sakkot Vishy Anand ellen. A kölcsönösen fenyegető időzavart megelőzően Anish Giri kedvezőbb állásban kínált döntetlent Magnus Carlsennek. A játszmát követően a holland nagymester bevallotta, hogy már a 4. lépésben is remit kínált, meg akarta dönteni Carlsen 5 lépéses döntetlenét… Santosh Gujrathi Vidit 109 lépés után látta be, hogy minőségelőnyét nem tudja érvényesíteni Ding Lirennel szemben.

A 11. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura - Pentala Harikrishna 1 - 0

Anish Giri - Magnus Carlsen döntetlen

Santosh Gujrathi Vidit - Ding Liren döntetlen

Wesley So - Jan Nepomnjacsij döntetlen

Viswanathan Anand - Levon Aronjan döntetlen

Magnus Carlsen 21 lépéses döntetlennel őrizte négy és félpontos előnyét Hikaru Nakamura előtt. Levon Aronjan nem tudta felvenni a versenyt Wesley So gyorsaságával. Először nyert Viswanathan Anand, nehezen látta be Jan Nepomnjacsij, hogy tisztelőnye kevés a győzelemhez.

A 12. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna - Viswanathan Anand 0 - 1

Levon Aronjan - Wesley So 0 - 1

Jan Nepomnjacsij - Santosh Gujrathi Vidit döntetlen

Ding Liren - Anish Giri döntetlen

Magnus Carlsen - Hikaru Nakamura döntetlen

Az összetett verseny állása:

1.Magnus Carlsen 23 pont

2. Hikaru Nakamura 18,5

3. Wesley So 15,5

4-5. Anish Giri és Jan Nepomnacsij 14,5

6-7. Ding Liren és Viswanathan Anand 14

8. Pentala Harikrishna 12,5

9. Levon Aronjan 12

10. Santosh Gujrathi Vidit 11,5

A kezdeti bizonytalankodás után az exvilágbajnok Vishy Anand remek játékkal nyert Wesley So ellen. A szicíliai védelmű ütközetben minőségáldozattal került előnybe, tökéletesen irányította hadseregét. A győzelemmel holtversenyben negyedik volt. Három döntetlent követően győzött Magnus Carlsen, újabb vereségével Levon Aronjan az utolsó helyre esett vissza.

A 13. forduló eredményei:

Magnus Carlsen - Pentala Harikrishna 1 - 0

Hikaru Nakamura - Ding Liren döntetlen

Anish Giri - Jan Nepomnjacsij döntetlen

Santosh Gujrathi Vidit - Levon Aronjan 1 - 0

Wesley So - Viswanathan Anand 0 – 1

A világbajnokjelölt Ding Liren másodszor is vereséget mért a világbajnok Magnus Carlsenre. A norvég világelső előnye 4 pontra csökkent Hikaru Nakamurával szemben. A forduló meglepetését Viswanathan Anand világossal elszenvedett veresége jelentette, finoman szólva honfitársaitól nem sok „segítséget” kapott a tornán. A rapidversenyen mindkét játszmája döntetlen lett, a villámversenyen Pentala Harikrishnát 1,5-0,5-re legyőzte, de Santosh Gujrathi Vidittől 1,5-0,5-re kikapott. Az eredményeknek Maxime Vachie-Lagrave örülhetett.

A 14. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna - Wesley So 0 - 1

Viswanathan Anand - Santosh Gujrathi Vidit 0 - 1

Levon Aronjan - Anish Giri döntetlen

Jan Nepomnjacsij - Hikaru Nakamura 0 - 1

Ding Liren - Magnus Carlsen 1 - 0

Magnus Carlsen 10 lépéses döntetlennel bebiztosította első helyét a GCT Tata Steel Chess India viadalon, aligha lelkesedtek ezért Jan Nepomnjacsij riválisai, hogy az orosz nagymester ilyen könnyen jutott fél ponthoz. Nagy drámát láttunk Viswanathan Anand játszmájában, túljátszotta Anish Girit, válogathatott a nyerések között, de teljesen leblokkolt, vagy elfelejtkezett az időről, időtúllépéssel vesztett. Győzelemmel a negyedik helyre léphetett volna előre, a vereséggel maradt hetedik. Hikaru Nakamura remek snellezéssel ezüstérmesként várhatta a befejező három fordulót.

A közvetítésbe bekapcsolódott Maxime Vachier-Lagrave, aki nem titkolta, hogy a kalkuttai verseny előtt a londoni fináléba jutásának esélyeit 15-20 százalékra gondolta, a jelenlegi állás alapján ötvenszázalékosnak ítélte meg.

A 15. forduló eredményei:

Ding Liren - Pentala Harikrishna 0 - 1

Magnus Carlsen - Jan Nepomnjacsij döntetlen

Hikaru Nakamura - Levon Aronjan 1 - 0

Anish Giri  - Viswanathan Anand 1 - 0

Santosh Gujrathi Vidit - Wesley So döntetlen

Az összetett verseny állása:

1.Magnus Carlsen 24,5 pont

2. Hikaru Nakamura 21

3. Wesley So 17

4. Anish Giri 16,5

5-6. Ding Liren és Jan Nepomnjacsij 15,5

7. Viswanathan Anand 15

8. Santosh Gujrathi Vidit 14

9. Pantala Harikrishna 13,5

10. Levon Aronjan 12,5

Nagy taps köszöntötte Ding Liren győzelmét, a világbajnokjelölt Jan Nepomnjacsij elleni nyerésével reményt adott Vishy Anandnak. Negyedszer kapott ki Levon Aronjan, hihetetlen, hogy mennyire formán kívül sakkozik, de az utolsó helyért járó egy pont is londoni részvételt jelent számára. A tornagyőztes Magnus Carlsen elárulta, hogy a játéknap elején gyomorproblémái miatt játszott gyors döntetleneket, Aronjan elleni nyerésével nagyon elégedett volt.

A 16. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna - Santosh Gujrathi Vidit döntetlen

Wesley So Anish Giri döntetlen

Viswanathan Anand Hikaru Nakamura döntetlen

Levon Aronjan - Magnus Carlsen 0 - 1

Jan Nepomnjacsij - Ding Liren 0 - 1

A 17. fordulóban eldőlt, hogy Viswanathan Anandot nem látjuk a londoni döntőben. Magnus Carlsen harmadszor is legyőzte at exvilágbajnokot. A játszma hullámzott, a világbajnok irányított, kezdeményezett, de váratlanul jelentős időhátrányba került, majd közel azonnal vesztőt húzott. A nagy taktikus Vishy nem fedezte fel a váratlanul kapott esélyt, MVL örülhetett az eredménynek.

A 17. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij - Pentala Harikrishna 1 - 0

Ding Liren - Levon Aronjan 1 - 0

Magnus Carlsen - Viswanathan Anand 1 - 0

Hikaru Nakamura - Wesley So döntetlen

Anish Giri - Santosh Gujrathi Vidit 1 - 0

A befejező fordulóban sorban születtek a döntetlenek. Magnus Carlsen nyert állásban húzott pár rosszat, és megfordult a játszma. Általános megdöbbenésre Wesley So már több idővel és nyerőesélyes állásában kínált döntetlent, amit Carlsen persze megkönnyebbülten fogadott el. Hikaru Nakamura győzelemmel zárt, négy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a győztes norvég világbajnok, de négy és fél ponttal előzte meg a holtversenyes harmadik Anish Girit és Wesley So-t. A torna legnagyobb vesztese Viswanathan Anand, aki oly sok lehetőséget hagyott kihasználatlanul, és nem játszhat a londoni fináléban. A Grand Chess Tour döntője december 2-án kezdődik a brit fővárosban. Az elődöntőben Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave, a másik ágon Ding Liren és Levon Aronjan csatázik. A díjalap 350 ezer dollár, a győztes 150 ezret nyer.

Az utolsó forduló eredményei:

Pentala Harikrishna - Anish Giri döntetlen

Santosh Gujrathi Vidit - Hikaru Nakamura 0 - 1

Wesley So - Magnus Carlsen döntetlen

Viswanathan Anand - Ding Liren döntetlen

Levon Aronjan - Jan Nepomnjacsij döntetlen

A Tata Steel Chess India villámverseny végeredménye:

Tata Steel Chess India Blitz Kalkutta, 2019. november 25-26.

kat. XXI (2770)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

1.

Hikaru Nakamura

g

USA

2741

*

*

½

½

½

½

½

1

½

½

½

½

½

1

½

½

1

1

1

1

12.0

2898

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2870

½

½

*

*

0

0

1

½

½

½

½

½

1

½

1

1

1

1

1

1

12.0

2884

3.

Ding Liren

g

CHN

2801

½

½

1

1

*

*

½

1

½

½

½

½

0

½

½

½

1

0

0

1

10.0

2809

4.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2773

½

0

0

½

½

0

*

*

½

½

1

½

1

½

1

1

0

1

1

½

10.0

2813

5.

Wesley So

g

USA

2760

½

½

½

½

½

½

½

½

*

*

1

½

½

½

0

0

½

1

½

1

9.5

2792

6.

Anish Giri

g

NED

2776

½

½

½

½

½

½

0

½

0

½

*

*

½

1

½

1

½

½

1

½

9.5

2790

7.

Santosh Gujrathi Vidit

g

IND

2722

½

0

0

½

1

½

0

½

½

½

½

0

*

*

½

1

½

½

½

1

8.5

2754

8.

Viswanathan Anand

g

IND

2757

½

½

0

0

½

½

0

0

1

1

½

0

½

0

*

*

½

1

1

½

8.0

2728

9.

Pentala Harikrishna

g

IND

2731

0

0

0

0

0

1

1

0

½

0

½

½

½

½

½

0

*

*

1

½

6.5

2672

10.

Levon Aronjan

g

ARM

2772

0

0

0

0

1

0

0

½

½

0

0

½

½

0

0

½

0

½

*

*

4.0

2550

A Tata Steel Chess India rapidverseny végeredménye:

H.

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

P

1

 Magnus Carlsen (2849)

2

2

2

1

2

2

1

2

1

15

2

 Hikaru Nakamura (2812)

0

2

1

2

1

1

2

1

1

11

3

 Anish Giri (2705)

0

0

1

1

1

2

1

2

1

9

4

 Levon Aronjan (27682)

0

1

1

1

1

0

2

1

2

9

5

 Wesley So (2802)

1

0

1

1

2

0

1

1

2

9

6

 Ding Liren (2832)

0

1

1

1

0

1

1

2

1

8

7

 Viswanathan Anand (2757)

0

1

0

2

2

1

1

0

1

8

8

 Pentala Harikrishna (2667)

1

0

1

0

1

1

1

2

1

8

9

 Jan Nepomnjacsij (2765)

0

1

0

1

1

0

2

0

2

7

10

 Santosh Gujrathi Vidit (2674)

1

1

1

0

0

1

1

1

0

6

A Tata Steel Chess India rapid-és villámverseny végeredménye:
1.Magnus Carlsen (norvég) 27
2. Hikaru Nakamura (amerikai) 23
3-4. Anish Giri (holland) és Wesley So (amerikai) 18,5
5. Ding Liren (kínai) 18
6. Jan Nepomnjacsij (orosz) 17
7. Viswanathan Anand (indiai) 16
8-9. Pentala Harikrishna (indiai) és Santosh Gujrathi Vidit (indiai) 14,5
10. Levon Aronjan (örmény) 13 pont

A Grand Chess Tour 2019 hét versenyének végeredményei:

A Grand Chess Tour 2019 összetett pontversenyének végeredménye:

Verőci Zsuzsa

Fotók: Lennart Ootes grandchesstour.org

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog