Hanti-Manszijszkban háromhetes küzdelem után befejeződött a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A 27 esztendős kínai Ju Wenjun megvédte világbajnoki címét, a döntőben az orosz Katyerina Lahno ellen rájátszásban érte el összesítésben az 5-3-as győzelmét. A négyjátszmás klasszikus partikkal vívott küzdelemben Lahno a második játszmát megnyerte, Ju Wenjun sötéttel a negyedik partiban tudott egyenlíteni. A tie-break két döntetlennel indult, majd a címvédő kettős győzelemmel ünnepelhetett.
Az orosz sakkozás fellegvárásban, Hanti-Manszijszkban kínai sikerrel fejeződött be a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokság. Ju Wenjun idén a tavalyi teheráni világbajnokság győztese, Tan Zhongyi ellen 5,5-4,5-re megnyerte a döntőt, a női sakkozás 17. világbajnoka lett. Hat hónappal a finálé után ismét harcba kellett szállnia. Olimpiai bajnokok, exvilágbajnoknők, kontinensbajnokok izgalmas csatáját ígérte a viadal, a világranglista második Ju Wenjun a vb első számú esélyese volt, de a kétjátszmás párharcokban még a legjobbak sem mehettek biztosra.
Ju Wenjun a vártnál könnyebben jutott el a döntőig. Egyetlen mérkőzésen sem kellett „pótvizsgáznia”, az első fordulót leszámítva valamennyi meccsét 1,5-0,5-re nyerte meg. Riválisai közül az indiai Humpy Koneru és Tan Zhongyi már a második fordulóban búcsúzni kényszerült. A negyeddöntőben a tavalyi vb ezüstérmese, az ukrán Anna Muzicsuk szenvedett vereséget. Ju Wenjun a negyeddöntőben a meglepetések sorozatát okozó 19 éves üzbég Gulruhbegim Tohirjonovát izgalmas csatában győzte le. Az elődöntőben az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk sem állhatta útját.
Jóval nehezebb volt a kétszeres olimpiai bajnok 28 éves orosz Katyerina Lahno útja, háromszor is csak rájátszáson tudta biztosítani továbbjutását. A második körben válogatottunk éltáblását, Hoang Thanh Trangot két döntetlent követően már 2-0-ra győzte le a rapid párbajt. A nyolcaddöntőben honfitársnője, Natalija Pogonyina ellen a „hirtelen halál” partiban vívta ki a győzelmet. Az elődöntőben az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuknál is jobban bírta a tie-break izgalmait.
A Lvivben született Katyerina Lahno „hazai” pályán fokozott elvárás mellett játszotta a döntőt. 2006-ban még az ukrán válogatott tagjaként volt aranyérmes, majd 2014-ben, Tromsőben már az orosz csapat éltábláján játszó Katyerina Lahno. Férje, a kétszeres olimpiai bajnok, sokszoros világbajnokjelölt Alekszandr Griscsuk segítette eredményes szereplésében. Lahno a döntő második partiját remek stílusban nyerte meg, de a negyedik játszma óriási feszültségét nem bírta. Mindketten hibáztak a csatában, Ju Wenjun sötéttel elért győzelmével egyenlített ki és a sakktörténelemben ötödször döntötte el rájátszás a világbajnoki cím sorsát.
A mai rájátszás két 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal játszott partival kezdődött meg. Az első ütközetben a világossal játszó kínai világbajnoknő Ju Wenjun szerzett kis előnyt, a különböző futók melletti végjátékban Katyerina Lahno gyalogáldozattal semlegesítette világos próbálkozásait. A második játszmában Lahno minimális előnye kevés volt a győzelem megszerzéséhez. Újabb színsorsolás után gyorsult a tempó, a finálé két 10-10 perces és lépésenkénti 10-10 másodperces játszmával folytatódott.
Katyerina Lahno világossal játszotta a párharc hetedik partiját. A királyindiai támadású nyitásban az orosz nagymesternő esélyei tűntek kedvezőbbnek, taktikai adok-kapok után különböző színű futóvégjátékba terelhette volna a játszmát, ehelyett gyalogot nézett el. A végjátékban a futópárral remizhetett volna, az idő szorításában taktikai csapást nézett el, tisztet vesztett. Ju Wenjun vezetéshez jutott, még fél pontra volt szüksége címe megvédéséhez. Egyértelműen Lahno tűnt jóval fáradtabbnak.
Lahno,K (2556) - Ju,Wenjun (2568)
35.Fd7?
Könnyű remi volt a 35.Fg8! a4 36.Fd6 Fe5 37.Fb4 folytatás.
35...a4!?
Jobb volt a 35...Ke7 36.Fc6 a4 választás.
36.Fa5?
A kapkodásban nagy hiba. 36.Fd6 Fe5 37.Fa3 Hxa2 38.Fxb5 Hc3 39.Fd3 után az állás nem nyerhető.
36...Hxa2 37.Fxb5?
37...a3 38.Ke4 Fb2 39.Fc4
39...Hc1! 40.Fd2 a2 41.Fxa2 Hxa2 42.Kd3 Fc1 43.Fa5 Fa3 44.Kc2 Fb4 45.Fd8+ Fe7 46.Fa5 Hb4+ 47.Kd2 Fd6 48.g4 Hc6 49.Fb6 Kg5 és világos feladta
A vereség összetörte Katyerina Lahnot, sötéttel már nem tudott igazi ellenállást kifejteni, ráadásul vezérét is ütésbe tette. Ju Wenjun a második nyeréssel címének megvédését ünnepelhette. Tíz évvel Alekszandra Kosztenjuk nalcsiki győzelme után nem sikerült a világbajnoki címet orosz sakkozónőnek megszereznie. Sakktörténeti érdekesség, hogy két éve a férfi világbajnoki címért is az Ukrajnából „igazolt” Szergej Karjakin jelentette az orosz sakkozás reményét, ezúttal Katyerina Lahnonak nem sikerült a címszerzés.
Ju Wenjun megérdemelt győzelmet aratott, riválisainál kevesebbet hibázott, a női sakkozás egyik legnagyobb csillagává nőtte ki magát. A Batumiban a FIDE elnökévé megválasztott Arkadij Dvorkovics már korábban bejelentette, hogy megreformálják a női világbajnoki rendszert, amely még kidolgozásra vár, annyi biztos, hogy Katyerina Lahno és a két elődöntős, Alekszandra Kosztenjuk és Marija Muzicsuk világbajnokjelölt lett, játszhatnak a jövő esztendő első félévében tervezett nyolcfős világbajnok-jelölti döntőn. Ju Wenjun 60 ezer, Katyerina Lahno 30 ezer dolláros díjat vehet át.
A világbajnoki döntő végeredménye:
Ju Wenjun (kínai, 2568) – KatyerinaLahno (orosz, 2556) 5 - 3
Ju Wenjun (kínai, 2568) – Katyerina Lahno döntetlen (Királyindiai védelem, 36)
Katyerina Lahno – Ju Wenjun 1 – 0 (Katalán megnyitás, 59)
Ju Wenjun – Katyerina Lahno döntetlen (Királyindiai védelem, 68)
Katyerina Lahno – Ju Wenjun 0 – 1 (Szicíliai védelem, 32)
Tie break:
Ju Wenjun – Katyerina Lahno döntetlen (Elfogadott vezércsel, 68)
Katyerina Lahno - Ju Wenjun döntetlen (Réti megnyitás, 51)
Katyerina Lahno – Ju Wenjun 0 – 1 (Királyindiai támadás, 49)
Ju Wenjun – Katyerina Lahno 1 – 0 (Modern védelem, 5)
Ju Wenjun útja a győzelemig:
Kathryn Hardegen (ausztrál, 1832) - Ju Wenjun 0 – 2
Ju Wenjun (kínai, 2568) - Irina Krush (amerikai, 2434) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)
0,5)
Zhai Mo (kínai, 2352) - Ju Wenjun (kínai, 2568) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)
Ju Wenjun (kínai, 2568) - Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)
Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) – Ju Wenjun (kínai, 2568) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)
Ju Wenjun – Katyerina Lahno (orosz, 2556) 5 – 3 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)
A női sakkozás 17. világbajnoka, Csü Ven-csün (Ju Wenjun (居文君) Sanghajban 1991. január 31-én született, nemzetközi nagymester, kétszeres olimpiai bajnok, Kína kétszeres bajnoka, Grand Prix-győztes. A sakktörténelemben az ötödik női sakkozó, aki átlépte a 2600 Élő-pontos határt.
Ju Wenjun 2008-ban játszott először kieséses rendszerű világbajnokságon, a második fordulóban a bolgár Antoaneta Sztefanovától szenvedett vereséget. Két év múlva a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru győzte le.
A 2011-12-es Grand Prix-sorozaton az összetett pontversenyben a hatodik helyen végzett, a következő ciklust Hou Ji-fan és Humpy Koneru mögött harmadikként zárta.
A 2012-es világbajnokságon az elődöntőig jutott, a későbbi győztes ukrán Anna Usenyina ütötte el a továbbjutástól. Három év múlva második kiemeltként már a második körben búcsúzni kényszerült, a későbbi döntős orosz Natalija Pogonyinától kapott ki.
A 2015-16-os Grand Prix-sorozat teheráni versenyén az első helyen végzett, Csengtuban holtversenyes harmadik lett. A versenysorozat Hanti-Manszijszkban rendezett utolsó versenyét megnyerte, és ezzel az összesített pontversenyben az első helyen végzett, amellyel jogot szerzett, hogy a kieséses rendszerű 2017-es női sakkvilágbajnokság győztesével megmérkőzzön a világbajnoki címért. Ju Wenjun szereplését a teheráni kieséses rendszerű vb-n nem kísérte szerencse, a negyedik fordulóban a világbajnoki címet szerzett honfitársnője, Tan Csung-ji (Tan Zhongyi) győzte le. Tavaly decemberben Rijádban rapid világbajnoki címet szerzett.
Ju Wenjun 2011-ben és 2014-ben nyerte meg a kínai női sakkbajnokságot. 2009-ben női nemzetközi nagymesteri, öt év múlva férfi nagymesteri címet szerzett.
2008 óta tagja a válogatottnak, 2016-ban a sakkolimpián aranyérmes csapatban a második táblás volt, idén éltáblásként vezette győzelemre az együttest, korábban háromszor ezüstérmes csapatnak volt a tagja. Batumiban a legjobb éltáblásként aranyérmes, 2010-ben és 2016-ban ezüst-, 2014-ben bronzérmet kapott a tábláján elért teljesítményéért.
A női sakkozás világbajnokai:
Vera Menchik (1927 – 1944)
Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)
Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)
Olga Rubcova (1956 – 1958)
Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)
Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)
Hszie Csün (1991 – 1996)
Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)
Hszie Csün (1999 – 2001)
Zsu Csen (2001 – 2004)
Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)
Xu Yuhua (2006 - 2008)
Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)
Hou Ji-fan (2010 – 2012)
Anna Usenyina (2012 – 2013)
Hou Ji-fan (2013 – 2015)
Marija Muzicsuk (2015 - 2016)
Hou Ji-fan (2016-2017)
Tan Zhongyi (2017- 2018)
Ju Wenjun (2018 - )
Verőci Zsuzsa