Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jan Nepomnjacsij második világbajnoki döntőjében világos lesz az első partiban Ding Liren ellen 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Kazahsztán fővárosában, Asztanában látványos ünnepséggel nyitották meg a a sakkvilágbajnoki döntőt. A tavalyi világbajnok-jelölti döntő győztese, az orosz Jan Nepomnjacsij és a második helyezett, a kínai Ding Liren 14 játszmás párharcában dől el a világbajnoki cím sorsa. A norvég . Magnus Carlsen 2013-ban az indiai Viswanathan Anand legyőzésével hódította el a világbajnoki címet és négyszer megvédte trónusát kihívóival szemben, két éve Jan Nepomnjacsij próbálkozását verte vissza 7,5 – 3,5-ös győzelmével. A világranglistát fölényesen vezető Carlsen lemondott címéről, a rangsor második és harmadik helyezettje játszik az üresen maradt trónért. A finálénak 2 millió euró a díjalapja, a vasárnapi első partiban Nepomnjacsij lesz a világos, magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek a játszmák.  

 

A világbajnoki döntő mindig a sakkozás kiemelt eseménye volt, ötvenhégyszer páros mérkőzésen, háromszor versenyen dőlt el a világbajnoki cím sorsa. Az asztanai párharcban a világranglista második és harmadik helyezettjének csatáját láthatjuk, a skkvilág egyelőre mérsékelt érdeklődést tanúsít a mérkőzés iránt, mert korunk legjobbja, az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen motiváció hiányával magyarázva önként lemondott címéről. 1975-ben a sakkozás tizenegyedik világbajnoka, Bobby Fischer sem állt ki az orosz Anatolij Karpov elleni döntőjére, az amerikai zseni elégedetlen volt a finálé szabályzatával, követelését a FIDE visszautasította.

Az április 1-től érvényes világranglistán Jan Nepomnjacsj 2795 ponttal a második, a kétszeres olimpiai bajnok Ding Liren 2788 ponttal a harmadik..

 

A döntőig Nepomnjacsij és Ding Liren csak tizenhárom klasszikus játszmában mérkőzött meg, Nepomnjacsij 8 döntetlen mellett 3-2-re vezet. Először 2013-ban a bieli tornán viaskodtak, négy évvel korábban orosz-kínai találkozón rapid és villámpartikban néztek farkasszemet. Rapid és villámpartikban 26-szor csatak, 10-7-re az orosz sakkozónál az előny.

Asztanában április 7-én este rendezték meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, ma sajtónap lesz, vasárnap játsszák az első partit, Jan Nepomnjacsij lesz a világos.

A játéknapok: április 9, 10, 12,13, 15, 16, 18, 20, 21, 23, 24, 26, 27 és 29.  Az első partit világossal játszó nagymester a párharc második félidejében színt vált, a sötét bábukat vezeti a 8. játszmában. Az időkontroll a klasszikus: 120-120 perc az első 40 lépésre, majd 60-60 perc a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, 30-30 másodperc bónuszidő is a nagymesterek rendelkezésére áll.

Döntetlen, 7-7 esetén április 30-ám rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók. Kétmillió euró a díjalap, a győztes a  hatvan százalékát kapja, amennyiben a párharc csak a rájátszásban fejeződne be, akkor 55-45 arányban osztoznak a díjalapon.

A világbajnok-jelölti döntő győztese, Jan Nepomnjacsij pályafutásának legfontosabb versenyei, eredményei

Jan Nepomnjacsij 1990. július 14-én Brjanszkban született. 2007-ben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet. 2010-ben Európa-bajnok és orosz szuperbajnok, 2013-ban és 2019-ben a csapat-világbajnokságon, 2015-ben a csapat Európa-bajnokságon aranyérmes válogatott tagja volt,  2016-ban és 2018-ban a sakkolimpián bronzérmes csapatban játszott, számos tábladíjat nyert el. a világranglistán 2766 Élő-ponttal a hetedik., a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként másodszor világbajnokjelölt.

Jan Nepomnjacsij nagyapjától négyéves korában tanult meg sakkozni. Az U10-es, majd az U12-es korcsoportban 2001-ben és 2002-ben lett aranyérmes, utóbbi viadalon Magnus Carlsent előzte meg. 2007-ben Wijk aan Zee-ben a Corus „C” nagymesterversenyén elért második helyével teljesített először nagymesteri normát, majd a drezdai Eb-n szerepelt sikerrel, a Vanya Somov emlékversenyen érte el a harmadik normát és lett nagymester.

2010-ben Európa-bajnok és megnyerte az orosz szuperbajnokságot

2008-ban az Aeroflot Opent nyerte meg és szerzett jogot a dortmundi Sparkassen szuperversenyen való indulásra, ahol veretlenül holtversenyben második volt. 2010-ben Rijekában Európa-bajnoki címet szerzett, majd az orosz szuperbajnokságon a rájátszásban Szergej Karjakint legyőzve lett első. A Világkupán a legjobb 32 között az amerikai Gata Kamskytól kapott ki. Egy év múlva a Tal-emlékversenyen holtversenyes harmadik helyet ért el. 2013-ban a rapid világbajnokságon ezüstérmes volt, az orosz szuperbajnokságon holtverseny után a második helyet szerezte meg. A csapat-világbajnokságon aranyérmes együttesben szerepelt sikerrel. A Világkupán már az első körben búcsúzni kényszerült, a 14 éves kínai Wei Yi győzte le. Egy év múlva Dubajban a villám-világbajnokságon volt ezüstérmes.

2015-ben másodszor diadalmaskodott az Aeroflot Openen, Berlinben a rapid világbajnokságon lett második. A Világkupán a legjobb 32 között az amerikai Hikaru Nakamura ellen a „hirtelen halál” parti elvesztése jelentette a végállomást. A csapat Európa-bajnokságon az aranyérmes válogatott tagja. Pályafutása nagy sikereként 2016-ban első volt a Hajnan Danzhou szuperversenyen, majd a Tal-emlékversenyen ünnepelték győztesként. A bakui sakkolimpián a bronzérmes válogatott tagja, tábláján ezüstérmes. Hetes nyerőszériával kezdett, az aranyérem sorsát eldöntő rangadón azonban kikapott Wesley So-tól. A rapid és a villám-világbajnokságon is a második helyen végzett.

Londonban holtversenyben első, Magnus Carlsent sötéttel győzte le

2017-ben a Világkupán ismét a harmadik körben szenvedett vereséget, a grúz Baadur Dzsobava bírta jobban a rájátszás feszültségét. Meghívást kapott a Grand Chess Tour öt versenyből álló sorozatára. Az 5. Sinquefield Cup viadalon utolsó lett, a London Chess Classic tornán holtversenyben első, Fabiano Caruanával szemben a rájátszást elvesztette. Nepomnjacsij sötéttel játszva legyőzte Magnus Carlsent, a világbajnok ellen pozitív a mérlege, hat döntetlen mellett 4-1-re vezet. Az összetett pontversenyben az amerikai Wesley So-val holtversenyben hetedik. Rijádban a rapid világbajnokságon a hármas holtverseny nem az orosz sakkozónak kedvezett, a bronzérmet vehette át. Jan Nepomnjacsij először a 2017-es Grand Prix sorozaton játszott. 18-18 résztvevő játszott a 9 fordulós svájci rendszerű viadalokon. Sardzsában az orosz nagymester hatos holtversenyben negyedik, Moszkvában 15., Genfben Alekszandr Griscsukkal holtversenyben második lett, összesítésben kilencedik lett a 24 fős mezőnyben.

2018-ban megnyerte a dortmundi Sparkassen szuperversenyt. A sakkolimpián Batumiban bronzérmes a válogatottal.

A Grand Prix 2019 összetett pontversenyének második helyezettje, világbajnokjelölt

Sikeres évet zárt 2009-ben. Wijk aan Zee-ben a harmadik helyet szerezte meg. Asztanában aranyérmes a csapat-világbajnokságon. A GP sorozatot kieséses rendszerben bonyolították le, a négy versenyen 16-16 résztvevő játszott. Moszkvában a rajtlistán harmadik 28 éves Jan Nepomnjacsij sikerével fejeződött be a Grand Prix 2019 első tornája. A viadal döntőjének rájátszásában honfitársát, Alekszandr Griscsukot győzte le a második rapidparti megnyerésével. Nepomnjacsij veretlen maradt, három párharcot rájátszásban nyert meg, az első körben az örmény Levon Aronjan elleni sikere + 1 GP pontot jelent, a 24 ezer eurós első díj mellé az összetett pontversenyben 9 ponttal várta a folytatást. Griscsuk a 14 ezer euró mellé 7 pontot gyűjtött.

Hamburgban meglepetést jelentett a lengyel Jan-Krzysztof Duda elleni veresége. Jeruzsálemben Jan Nepomnjacsij sikerével fejeződött be a sorozat utolsó viadala. A döntőben 1,5 – 0,5-re győzött a kínai Wei Yi ellen. A GP összetett pontversenyében honfitársa, Alekszandr Griscsuk mögött a második helyen végzett, s ezzel bejutott a 8 fős világbajnok-jelölti döntőbe. A fináléban az első partit sötéttel 96 lépésben nyerte meg, a második összecsapásuk örökös sakkal ért véget, 26 lépés után elsőként a kínai sakkozó gratulálhatott ellenfelének. lett.

Jan Nepomnjacsij játszott a Grand Chess Tour 2019 sorozaton. Abidjanban a rapid-és villámversenyen hetedikként végzett, Zágrábban a klasszikus viadalon holtversenyben ötödik lett. Párizsban a rapid-és villámversenyen holtversenyben harmadik. A 7. Sinquefield Cup tornán holtversenyben ötödik, Kalkuttában hatodikként fejezte be szereplését, az összetett pontversenyben a nyolcadik helyen végzett. A Világkupán a nyolcaddöntőben a kínai Yu Yangyi győzte le.

Világbajnok-jelölti döntő Jekatyerinburgban, első félidő

2020-ban az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye volt a világbajnok-jelölti döntő. A rajtlistát Fabiano Caruana vezette.

Az első forduló nagy meglepetéseként a kínai rangadón Wang Hao sötéttel legyőzte a világranglista harmadik honfitársát, Ding Lirent. A játéknap másik győzelmét Jan Nepomnjacsij aratta, a holland Anish Giri ellen 73 lépésben érvényesítette anyagi előnyét.

A második körben Ding Liren elszenvedte második vereségét, Maxime Vachier-Lagrave győzte le. Nepomnjacsij vereséget mért Alekszandr Griscsukra, nyert Caruana is, Alekszejenko ellen érvényesítette a papírformát.

A harmadik játéknapon Ding Liren javított, Caruana kényszerült feladásra. A negyedik fordulóban négy döntetlen született.

Az ötödik körben Nepomnjacsij legyőzte holtversenyes társát, Wang Hao-t, félpontos előnnyel állt az élen. A következő játéknapon az orosz nagymester ismét remekelt, Ding Liren ellen nyert és egy pontra növelte előnyét.

A döntő hetedik fordulójának rangadóját Maxime Vachier-Lagrave 42 lépésben megnyerte Jan Nepomnjacsij ellen. MVL remek győzelmével beérte sz orosz sakkozót, holtversenyben elsőként várhatták a viadal második félidőjét. A francia-orosz duó egypontos előnnyel vezetett az üldöző négyes előtt.

 

A legnagyobb biztonsági intézkedések mellett lejátszott hét forduló után az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt a FIDE elnöke, Arkagyij Dvorkovics a nagymesterekkel történt egyeztetést követően félbeszakította a viadalt, az eredményeket nem törölték, később kijelölendő időpontban tervezték folytatni a versenyt.

A világbajnok-jelölti döntő félidei állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2767

FRA

***

1

½

½

½

½

1

½

4,5

1,0

2

15,25

2

GM

Jan Nepomnjacsij

2774

RUS

0

***

½

1

1

½

1

½

4,5

0,0

3

14,25

3

GM

Fabiano Caruana

2842

USA

½

½

***

½

½

½

0

1

3,5

1,5

1

12,25

4

GM

Anish Giri

2763

NED

½

0

½

***

½

½

½

1

3,5

1,5

1

11,25

GM

Wang Hao

2762

CHN

½

0

½

½

***

½

1

½

3,5

1,5

1

11,25

6

GM

Alekszandr Griscsuk

2777

RUS

½

½

½

½

½

***

½

½

3,5

1,5

0

12,25

7

GM

Ding Liren

2805

CHN

0

0

1

½

0

½

***

½

2,5

0,5

1

8,25

8

GM

Kirill Alekszejenko

2698

RUS

½

½

0

0

½

½

½

***

2,5

0,5

0

9,25

A sakkvilág elitje online rapid viadalokon játszott

Úgy tűnt, hogy a COVID-19 hosszú hónapokra bemattolja a sakkot is, de az internet, az online lehetőség mentőövet jelent szeretett sportágunk számára. Az igazi szenzációt a világbajnok Magnus Carlsen bejelentése okozta, a norvég világelső remek mezőnyű, kitűnő díjazású tornát hirdetett meg és legnagyobb riválisai sorban fogadták el a meghívását.

A nyolc résztvevős viadalon öten is játszottak a félbeszakított világbajnok-jelölti döntő résztvevői közül, többek között Jan Nepomnjacsij is. A nyolc szupersztár először hétforduló körversenyen mérte össze erejét, az első négy helyezettje már kieséses rendszerben folytatta tovább a csatározást, az orosz nagymester ötödik lett.

A Nemzetközi Sakkszövetség és a chess.com online rendezte meg hat csapat részvételével a „Nations Cup” viadalt. Parádés volt a szereposztás, a világbajnok Magnus Carlsen kivételével a sakkvilág sztárjai játszottak a rapidtornán. Jan Nepomnjacsij az éltáblán kudarcot vallott, a 8 partijából csak 2 pontot ért el.

A Magnus Carlsen Chess Tour a Chessable Masters online viadallal folytatódott és Magnus Carlsen sikerével fejeződött be. A tornán a 12 résztvevőt két hatos csoportba osztották be, a kétfordulós csatározásból az első négy-négy helyezett jutott a kieséses rendszerű szakaszba, ahol két-két négyjátszmás mérkőzés megnyerése jelentette a továbbjutást, illetve döntötte el a győztest.

A negyeddöntőből Magnus Carlsen és Jan Nepomnjacsij kettős győzelemmel jutott a torna elődöntőjébe. A norvég világelső kétszer is 2,5 – 0,5-re győzte le a világranglista második Fabiano Caruanát. Az orosz házirangadón Jan Nepomnjacsijnak is csak hat partira volt szüksége, hogy az elődöntőbe jusson. Vladiszlav Artyemijev elleni sikerével.

Az elődöntőben Nepomnjacsij a rájátszásban kapott ki Anish Giritől. Tíz résztvevő körmérkőzéses versenyével kezdődött meg a sorozat negyedik tornája, a „Legends of Chess” tornán négyen jutottak tovább. Az elődöntőben Nepomnjacsij visszavágott Girinek. A döntőben Magnus Carlsen 2 – 0-ra győzte le íz orosz sakkozót.. ű

íjan Nepomnjacsij tagja volt az online rapid sakkolimpián holtversenyben győztes orosz válogatottnak.

A Skilling Open viadallal megkezdődött a kilenc versenyből és a döntőből álló, másfél millió dollár díjalapú Champions Chess Tour sorozat.

A 16 résztvevős tornákról az első nyolc helyezett már kieséses rendszerben folytatta a küzdelmeket. Jan Nepomnjacsij negyedikként jutott tovább, a negyeddöntőben Levon Aronjant a rájátszásban győzte le, az elődöntőben Magnus Carlsentől kettős vereséget szenvedett.

Jan Nepomnjacsij másodszor orosz szuperbajnok

Moszkvában a rajtlistákat vezetők sikerével ért véget a 73. orosz bajnokság,  a résztvevők az online rapid versenyek után örültek az igazi humán összecsapásoknak.

Jan Nepomnjacsij pályafutása második bajnoki címét ünnepelhette. Legnagyobb riválisát, Szergej Karjakint a hetedik fordulóban 32 lépésben győzte le, a versenyfutásban végül félpontos előnnyel végzett az élen.

A Champions Chess Tour második versenyén, az Airthings Masters tornán Nepomnjacsij a későbbi győztes Tejmur Radzsabovtól a rájátszásban kapott ki, az Armageddon világossal nem tudott legyőzni az azeri sakkozót.

 

A világbajnok-jelölti döntőben félpontos előnnyel diadalmaskodott

Jekatyerinburgban 390 napos szünet után folytatódott a nyolc résztvevős világbajnok-jelölti döntő, amelyet a koronavírus-járvány miatt hét forduló után szakítottak félbe, Jan Nepomnjacsij és Maxime Vachier-Lagrave holtversenyben állt az élen.

Az orosz nagymester a 8. kör után már egyedül vezetett, a kilencedik fordulót követően Caruana, MVL és Giri triója félpontos hátránnyal „fenyegette”. félponts hátránnyal. Csak remizett Anish Giűűűűű

Nepomnjacsijt a kilencedik kör után hárman is követték félpontos hátránnyal, Caruana, MVL és Giri is „fenyegette”.

Az éllovas a tizedik fordulóban nyert Alekszejenko ellen, riválisai csak remiztek, egy pontra nőtt az előnye.

Griscsuk „besegített” honfitársának, MVL hátránya másfél pontra nőtt, Giri már egyedül állt a második helyen. A 12. fordulóban megtört a jég, nyolc világos győzelem után Nepomnjacsij és Giri is sötéttel volt eredményes.

A tizenharmadik játéknap után Jan Nepomnjacsijt már győztesként ünnepelték. Griscsuk másodszor is segített Jannak, Girit is megfosztotta álmaitól.

Nem könnyű a nagy sikert is feldolgozni, Jan Nepomnjacsij utolsó partijára már nem tudott kellő alapossággal koncentrálni. Nagy bonyodalmat vállalt, de a hajrában egyre jobban játszó Ding Liren túljárt az eszén, legyőzte a világbajnoki kihívót.

 

A világbajnok-jelölti döntő végeredménye:

H

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

P

1

 Jan Nepomnjacsi (2789)

 

0  ½ 

1  ½ 

½  ½ 

1  0 

½  ½ 

½  1 

1  1 

2

 Maxime Vachier-Lagrave (2758)

1  ½ 

 

½  ½ 

½  0 

1  ½ 

½  0 

½  1 

½  1 

8

3

Anish Giri (2776)

0  ½ 

½  ½ 

 

½  1 

½  1 

½  0 

1  0 

½  1 

4

 Fabiano Caruana (2820)

½  ½ 

½  1 

½  0 

 

0  ½ 

½  ½ 

1  ½ 

½  1 

5

Ding Liren (2791)

0  1 

0  ½ 

½  0 

1  ½ 

 

½  1 

½  1 

0  ½ 

7

6

 Alekszandr Griscsuk (2777)

½  ½ 

½  1 

½  1 

½  ½ 

½  0 

 

½  0 

½  ½ 

7

7

 Kirill Alekszejenko (2696)

½  0 

½  0 

0  1 

0  ½ 

½  0 

½  1 

 

½  ½ 

8

 Wang Hao (2763)

0  0 

½  0 

½  0 

½  0 

1  ½ 

½  ½ 

½  ½ 

 

5

Jan Nepomnjacsijnak a világbajnoki döntőre való minél optimálisabb felkészülés érdekében át kellett terveznie a versenyprogramját. Lemondta a Grand Chess Tour sorozaton való részvételét, visszalépett a Világkupától. Kiharcolta a Meltwater Chhampions Chess Tour döntőjén való részvételi jogot, de végül nem nevezett a tízfős döntőre.

A CCT hatodik versenyén, az FTX Crypto Cup viadalon Jan Nepomnjacsj két 2-2-es párharc után a negyeddöntőben a rájátszásban nyert Fabiano Caruana ellen. Az előöntőben Wesley So-tól kettős vereséget szenvedett.

A Grand Chess Tour párizsi rapid és villámversenyén szabadkártyával játszott, nem tudott lépést tartani a nagy formában játszó Wesley So-val, aki hárompontos előnnyel győzött, Jan Nepmnjacsij senkitől sem zavartatva szerezte meg az ezüstérmet.

A világbajnoki döntő előtti főpróba, a stavangeri Altibox Norway Chess viadal Jan Nepomnjacsij jelentős kudarcával végződött. Az első félidőt még másodikként zárta, a folytatásban sokat hibázva lett negyedik a 6 főss, kétfordulós tornán. Magnus Carlsennel a két klasszikus partiban remizett, mindkét Armageddon játszmát elvesztette.

 

Magnus Carlsen negyedszer is megvédte világbajnoki címét. A Dubajban megrendezett 14 játszmásra tervezett világbajnoki döntőben a norvég világelső a tizenegyedik partiban negyedszer győzte le kihívóját, Jan Nepomnjacsijt és 7,5-3,5-ös győzelmet aratott. A 31 éves Magnus Carlsen a vártnál könnyebben védte meg világbajnoki címét. A kritikus hatodik játszmáig Jan Nepomnjacsij felvette a versenyt a norvég világbajnokkal, a 136 lépésben elszenvedett vereségét nem tudta feledni, a párosmérkőzés befejező öt partijában háromszor is kikapott. Gyalogot nézett el, futója került fogságba, a párharc utolsó ütközetében a minőségáldozat erejét becsülte le.

Magnus Carlsen a párbajuk előtt jóval nehezebb ellenfélnek gondolta volna Fabiano Caruanát, vagy a kínai Ding Lirent. A koronavírus-járvány miatt kaotikussá vált, félidőben félbeszakított, majd egy év múlva folytatott világbajnok-jelölti döntő győztese Jan Nepomnjacsij lett és a világbajnoki kihívó. Az orosz nagymesternek „köszönhetően” Magnus Carlsen rutinból megoldotta feladatát, könnyű győzelmet ért el. A sakkvilág a régi-új világbajnokot ünnepli, de sajnálhatjuk, hogy elmaradt az igazi párbaj, Nepomnjacsij megbukott a vizsgán.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2855) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2782) 7,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0)

Varsóban a 17 éves üzbég Nodirbek Abduszattorov szenzációs elsőségével fejeződött be az Open kategóriában a rapid világbajnokság. A 13 fordulós viadalon fordulatokban gazdag összecsapások után négyes holtversenyben végzett az élen Abduszattorov, Jan Nepomnjacsij, a címvédő világbajnok Magnus Carlsen és Fabiano Caruana. A világbajnoki címért csak a Bucholz-pontszám alapján első és második helyezett, Abduszattorov és Neponjacsij mérkőzhetett meg. Az üzbég nagymester 1,5-0,5-re legyőzte orosz riválisát.

A francia Maxime Vachier-Lagrave elsőségével fejeződött be a férfi villám-világbajnokság. hihetetlenül izgalmasan alakult a 21 fordulós torna hajrája, a világbajnoki cím sorsát rájátszás döntötte el, MVL és a lengyel Jan-Krzysztof Duda párbajában a francia nagymester világossal az Armageddon játszmában elért győzelmével lett aranyérmes.

A Meltwater Champions Chess Tour 2022 első versenyén, az Airthings Masters viadalon a kvalifikációs tornát négypontos előnnyel nyerte meg Magnus Carlsen előtt. A negyeddöntőben a német Vincent Keymer ellen győzött, az elődöntőben honfitársát, Andrej Jeszipenkot győzte le. A döntőben Carlsentől vereséget szenvedett.

Az orosz nagymester világbajnok-jelölti döntő előtti főpróba kudarcot hozott, a kilenc partijából csak 4 pontot szerzett, de a balsiker nem hagyott mély nyomot, gyorsan feledte.

 

Madridban Jan Nepomnjacsij szenzációs elsőségével fejeződött be a világbajnok-jelölti döntő, veretlenül, másfél pontos előnnyel diadalmaskodott. Pályafutása során másodszor a regnáló világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A második hely sorsát Ding Liren és Hikaru Nakamura összecsapása döntötte el, a rajtlistát vezető kínai sakkozó félpontos hátránnyal kezdte a rangadót, a kétszeres olimpiai bajnok győzelmével ezüstérmes lett.

Hatodszor rendezték meg a világbajnok-jelölti döntőt nyolc résztvevővel, kétfordulós versenyként, Jan Nepomnjacsij másodszor diadalmaskodott. Másfél pontos előnnyel, veretlenül győzött a viadalon. Hasonló magabiztos elsőséget 2014-ban Hanti-Manszijszkban Viswanathan Anand ért el, a 45 éves exvilágbajnok egypontos előnnyel, veretlenül ért célba.

 

Jan Nepomnjacsij a torna félidejében félpontos előnnyel vezetett, a hetedik fordulóban Rapport Richárdot fosztotta meg veretlenségétől, nagymesterünk elkerülte a lépésismétléses döntetlent.

Félidőben a torna állása:

FIDE  Világbajnik-jelölti döntő Madrid, 2022. Június 16-július 5.

kat. XXI (2772)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Jan Nepomnjacsij

g

FID

2766

*

*

½

.

½

.

1

.

1

.

1

.

½

.

1

.

3002

2.

Fabiano Caruana

g

USA

2783

½

.

*

*

1

.

½

.

½

.

½

.

1

.

1

.

5

2928

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2760

½

.

0

.

*

*

½

.

½

.

½

.

1

.

½

.

2773

4.

Ding Liren

g

CHN

2806

0

.

½

.

½

.

*

*

½

.

½

.

½

.

½

.

3

2717

5.

Rapport Richárd

g

HUN

2764

0

.

½

.

½

.

½

.

*

*

½

.

½

.

½

.

3

2723

6.

Jan-Kryzsztof Duda

g

POL

27650

0

.

½

.

½

.

½

.

½

.

*

*

½

.

½

.

3

2725

7.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2753

½

.

0

.

0

.

½

.

½

.

½

.

*

*

½

.

2672

8.

Alireza Firouzja

g

FRA

2793

0

.

0

.

½

.

½

.

½

.

½

.

½

.

*

*

2666

A viadal második félidejében Jan Nepomnjacsij még egy győzelmet ért el, utolsó három partijában döntetlenekkel biztosította be elsőségét. A versenyzésére jellemzőek voltak a pragmatikus megoldások, jó érzékkel választott nyitásokat, energiatakarékosan sakkozott. Igazán bajban egy játszmában volt, a kilencedik körben a fontos rangadón Fabiano Caruanával szemben vesztőgyanús állását döntetlenre mentette. A +26,4 Élő-pont, teljesítményének 2909 a performance-pontszáma. A rajtlistán a negyedik volt, a tavalyi világbajnoki döntőben 7,5-3,5-ös súlyos vereséget szenvedett Magnus Carlsentől. Gyengén sikerült a főpróbája, a Grand Chess Tour bukaresti Superbet viadalán – 1-gyel végzett. Nem számított az első számú esélyesnek, az első fordulóban Ding Liren ellen sötéttel elért győzelme óriási jelentőséggel bírt. A virtuális világranglistán négy helyezést javítva a harmadik.

Nepomnjacsijnak az orosz huszárjáték jó szolgálatot tett, utolsó partijában Jan-Krzysztof Duda ellen gond nélkül remizett.

A második hely sorsa Ding Liren és Hikaru Nakamura párharcában dőlt el. A rajtlistát vezető kétszeres kínai olimpiai bajnok Szergej Karjakin eltiltásának köszönhetően kapott meghívást, márciusban rohamléptekkel pótolta a hiányzó játszmaszámot. Vízum nehézségek miatt nem tudott játszani a két Grand Prix versenyén, Berlinben és Belgrádban. Távolmaradása megkönnyítette Rapport Richárd kvalifikációját.

Ding Liren a félidőt egy veresége mellett hat döntetlennel zárta. Erőtlenül sakkozott. A második félidőben „feltámadt”, mesterhármassal tört előre, különösen fontos volt Fabiano Caruana elleni győzelme. A lendületét megtörte Tejmur Radzsabovtól elszenvedett veresége, át kellett engednie a második helyet Hikaru Nakamurának.

 

A világbajnok-jelölti döntő végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

 TB1 

 TB2 

1

Jan Nepomnjaxsuh

2766

FID

***

1 ½

½ ½

½ ½

½ ½

1 1

1 ½

1 ½

9,5

62,00

5

2

Ding Liren

2806

CHN

0 ½

***

½ 0

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 1

8,0

52,00

4

3

Tejmur Radzsabov

2753

AZE

½ ½

½ 1

***

0 1

0 ½

½ ½

½ ½

½ 1

7,5

52,00

3

4

Hikaru Nakamura

2760

USA

½ ½

½ 0

1 0

***

0 1

½ 1

½ 1

½ ½

7,5

50,25

4

5

Fabiano Caruana

2783

USA

½ ½

½ 0

1 ½

1 0

***

1 0

½ 0

½ ½

6,5

46,50

3

6

Alireza Firouzja

2793

FRA

0 0

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

***

½ ½

½ 1

6,0

39,50

2

7

Jan-Krzysztof Duda

2750

POL

0 ½

½ 0

½ ½

½ 0

½ 1

½ ½

***

½ 0

5,5

38,50

1

8

Rapport Richárd

2764

HUN

0 ½

½ 0

½ 0

½ ½

½ ½

½ 0

½ 1

***

5,5

37,75

1

Az 500 ezer eurós díjalapból a győztes Nepomnjacsij 48 ezret nyert, Ding Liren 36 ezret kasszírozott, míg Radzsabov és Nakamura osztotta a 24 ezres díjat. Valamennyi résztvevő minden fél pontért 3.500 eurót kapott.

A díjak:

1.Jan Nepomnjacsij 114.500 euró (48.000 + 66.500)

2. Ding Liren 92.000 euró (36.000 + 56.000)

3. Tejmur Radzsabov 64.500 euró (12.000 + 52.500)

4. Hikaru Nakamura 64.500 (12.000 + 52.500)

5. Fabiano Caruana 45.500 euró

6. lireza Firouzja 42.000 euró

7. Jan-Krzysztof Duda  38.500 euró

8. Rapport Richárd 38.500 euró

A Grand Chess Tour 2022 harmadik versenyén, a zágrábi Superunited Coatia rapid és villámversenyén Nepomnjacsj gyengébben rapidozott, jobban snellezett. Wesley Soval holtversenyben negyedikként zárt. St. Louisban a sorozat negyedik tornáján az összetett pontversenyben ötödikként végzett.

 

A 19 éves francia Alireza Firouzja lett a 9. Sinquefield Cup győztese. Rapid rájátszás döntötte el az első hely sorsát, Firouzja 1,5-0,5-re legyőzte Jan Nepomnjacsijt, a holtversenyt eldöntő összecsapás második partijában az orosz nagymester  tisztet nézett el. Az amerikai sakkozás fellegvárában első alkalommal játszó Alireza Firouzja a rapid és villámversenyen is diadalmaskodott, megnyerte a Grand Chess Tour összetett pontversenyét is, 100 ezer dolláros extra díjat vehet át, Wesley So 50, Maxime Vachier-Lagrave 25 ezer dollárt nyert. Nepomnjacsij hatodik lett.

A sakkvilág legjobbjainak tornáját beárnyékolta az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen visszalépése. A 19 éves Hans Moke Niemann elleni vereségét nem tudta feldolgozni, megvádolta legyőzőjét, hogy nem megengedett segítséget vett igénybe, nem hitte, hogy ellenfele képes volt a nyerőesélyes állásban sorban húzni a legerősebb lépéseket. A legendás világbajnok Garri Kaszparov éles kritikát fogalmazott meg Carlsen visszalépése miatt, „vétett” a sakkrajongókkal, társaival, a szponzorokkal szemben. Carlsen visszalépésnek nagy nyertese Jan Nepomnjacsij volt, aki az első fordulóban kikapott a norvég világelsőstől, az eredményt törölték…

9. Sinquefield Cup 2022 Saint Louis 2022. szeptember 2-12.

h

Név

Ti

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Ponts

1

Jan Nepomnjacsij

GM

FID

2792

*

1

½

½

½

1

½

½

½

5

1

Alireza Firouzja

GM

FRA

2778

0

*

1

½

½

1

½

½

1

5

3

Wesley So

GM

USA

2771

½

0

*

1

½

½

1

½

½

4.5

3

Fabiano Caruana

GM

USA

2758

½

½

0

*

½

½

1

1

½

4.5

5

Leinier Dominguez Perez

GM

USA

2745

½

½

½

½

*

½

½

½

½

4

6

Aronian Levon

GM

USA

2759

0

0

½

½

½

*

½

1

½

3.5

6

Hans Moke Niemann

GM

USA

2688

½

½

0

0

½

½

*

½

1

3.5

8

Maxime Vachuer Lagrave

GM

FRA

2757

½

½

½

0

½

0

½

*

½

3

8

Sahrijar Mamedgyarov

GM

AZE

2757

½

0

½

½

½

½

0

½

*

3

10

Magnus Carlsen

GM

NOR

2861

*

0

 

A világbajnoki döntő előtti főpróbaként Jan Nepomnjacsij a düsseldorfi szuperversenyen vett részt. Az amerikai színekben versenyző háromszoros örmény olimpiai bajnok, Levon Aronian elsőségével fejeződött be a WR Chess Masters. A viadal utolsó fordulójában a holtversenyben vezető Levon Aronian és az indiai Dommaraju Gukesh gyorsan remizett, a rájátszásra bízták a döntést. Jan Nepomnjacsij nagy csatában, 82 lépésben legyőzte a német Vincent Keymert és az első helyen hármas holtverseny alakult ki. A rájátszásban a nagymesterek 10-10 perc és lépésenként 2-2 másodperc bónuszidő gondolkodási idővel küzdöttek meg. Aronian világossal nyert Gukesh ellen, majd sötéttel Nepomnjacsijt is megadásra kényszerítette. Gukesh legyőzte Nepomnjacsijt, és ellenkező színelosztással a „visszavágók” következtek volna, de csak egy partira került sor. A torna doyenje, a 40 éves Levon Aronian másodszor is vereséget mért a legfiatalabb résztvevőre, a 16 esztendős Gukeshre és ezzel megnyerte a tornát

WR Chess Masters 2023 Düsseldorf, 2023. február 16-25.

kat. XX (2731)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Jan Nepomnjacsij

g

FID

2793

*

½

1

½

½

1

½

½

½

½

2804

2.

Dommaraju Gukesh

g

IND

2718

½

*

½

½

½

½

½

½

1

1

2812

3.

Levon Aronian

g

USA

2736

0

½

*

½

½

½

1

1

½

1

2810

4.

Wesley So

g

USA

2766

½

½

½

*

1

0

½

½

½

½

2727

5.

Jan-Krzysztof Duda

g

POL

2729

½

½

½

0

*

½

½

½

½

½

4

2688

6.

Vincent Keymer

g

GER

2690

0

½

½

1

½

*

½

1

0

0

4

2692

7.

Anish Giri

g

NED

2780

½

½

0

½

½

½

*

½

½

½

4

2682

8.

Nodirbek Abduszattorov

g

UZB

2734

½

½

0

½

½

0

½

*

1

½

4

2687

9.

Andrej Jeszipenko

g

FID

2675

½

0

½

½

½

1

½

0

*

½

4

2694

10.

Rameshbabu Praggnanandhaa

g

IND

2690

½

0

0

½

½

1

½

½

½

*

4

2692

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog