Pekingben két fordulót játszottak le a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának rapidversenyén. A hétfordulós svájci rendszerű viadalt Almási Zoltán vereséggel kezdte, a kínai Wang Hao ellen túlértékelte esélyeit, majd remizett a dán Peter Heine Nielsennel. A kínai nagymester és az azeri Sahriyar Mamedgyarov kezdte kettős győzelemmel a versenyt. A nők viadalán az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk rajtolt két nyeréssel. A szombati játéknapon a férfiak három, a nők két fordulóval folytatják a versengést, magyar idő szerint reggel 7 órakor játsszák a harmadik kört.
Érdekes csatákkal, fordulatos partikkal kezdődött meg a hétfordulós rapidtorna. A 20-20 perces játékidővel és a 10-10 másodperces lépésenkénti extraidővel folyó küzdelmekre jellemzően a játszmák kapkodással érnek véget, és váratlan eredmények is születtek. Az első körben Almási Zoltán túlerőltette állását, a kínai Wang Hao hibátlanul használta ki a felkínált esélyt. Sötéttel nagymesterünk nem tudott mit kezdeni a lelkesen cserégető dán Peter Heine Nielsen ellen.
A legfiatalabb és a legidősebb, a 17 esztendős holland Anish Giri és a 42 éves ukrán Vaszilij Ivancsuk szicíliai védelmű ütközetében Ivancsuk nyerőesélyt rontott el, majd nem kegyelmezett a kubai Leinier Dominguez Pereznek. A második forduló egyik legizgalmasabb partiját az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Szergej Karjakin vívta, Mamedgyarov többször is azonnali nyerést hagyott ki, majd Karjakin kihagyta az örökös sakkhoz vezető folytatást. Az orosz rapidbajnok Alekszandr Griscsuk jobban bírta a kapkodást, mint az amerikai Gata Kamsky.
Az első forduló eredményei:
Anish Giri (holland, 2714) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) döntetlen
Szergej Karjakin (orosz, 2763) – Liem Quang Le (vietnami, 2714) 1 - 0
Leinier Dominguez Leinier (kubai, 2712) – Vugar Gasimov (azeri, 2757) 1 - 0
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705) döntetlen
Almási Zoltán (magyar, 2707) – Wang Hao (kínai, 2736) 0 - 1
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) 1 - 0
Wang Yue (kínai, 2697) – Gata Kamsky (amerikai, 2732) döntetlen
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – Peter Heine Nielsen (dán, 2693) 1 – 0
A 2. forduló eredményei:
Sahriyar Mamedgyarov (1) – Szergej Karjakin (1) 1 - 0
Wang Hao (1) – Ruszlan Ponomarjov (1) 1 - 0
Vaszilij Ivancsuk (0,5) – Leinier Dominguez Perez (1) 1 - 0
Gata Kamsky (0,5) – Alekszandr Griscsuk (0,5) 0 - 1
Maxime Vachier-Lagrave (0,5) – Anish Giri (0,5) 1 - 0
Vugar Gasimov (0) – Wang Yue (0,5) 1 - 0
Quang Liem Le (0) – Francisco Vallejo Pons (0) 0 - 1
Peter Heine Nielsen (0) – Almási Zoltán (0) döntetlen
A verseny állása:
1-2. Wang Hao és Sahriyar Mamedgyarov 2 pont
3-5. Maxime Vachier-Lagrave, Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 1,5
6-10. Francisco Vallejo Pons, Leinier Dominguez Perez, Szergej Karjakin, Ruszlan Ponomarjov, Vugar Gasimov 1
11-15. Anish Giri, Wang Yue, Gata Kamsky, Almási Zoltán és Peter Heine Nielsen 0,5
16. Quang Liem Le 0
A 3. forduló párosítása:
Wang Hao (2) – Sahriyar Mamedgyarov (2)
Alekszandr Griscsuk (1,5) – Vaszilij Ivancsuk (1,5)
Szergej Karjakin (1) – Maxime Vachier-Lagrave (1,5)
Francisco Vallejo Pons (1) – Vugar Gasimov (1)
Ruszlan Ponomarjov (1) – Leinier Dominguez Perez (1)
Anish Giri (0,5) – Gata Kamsky (0,5)
Wang Yue (0,5) – Peter Heine Nielsen (0,5)
Almási Zoltán (0,5) – Quang Liem Le (0)
A nők versenyét az orosz Alekszandra Kosztenjuk kezdte kettős nyeréssel. Agresszív támadó stílusa eddig remekül érvényesült. A torna doyenje, a kétszeres Európa-bajnoknő svéd Pia Cramling kicsit kedvezőbb állást remizett el a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen.
Az első forduló eredményei:
Hou Ji-fan (kínai, 2578) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503) 1 - 0
Elina Danieljan (örmény, 2497) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2562) döntetlen
Katyerina Lahno (ukrán, 2549) – Pia Cramling (svéd, 2495) 0 - 1
Monika Socko (lengyel, 2479) – Ju Wenjun (kínai, 2543) 0 - 1
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) – Yelena Dembo (görög, 2468) döntetlen
Almira Szkripcsenko (francia, 2468) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516) 0 - 1
Dronavalli Harika (indiai, 2513) – Elisabeth Paehtz (német, 2457) 0 - 1
Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506) 1 – 0
A 2. forduló eredményei:
Pia Cramling (1) – Hou Ji-fan (1) döntetlen
Ju Wenjun (1 ) – Elisabeth Paehtz (1) döntetlen
Nana Dzagnidze (1) – Alekszandra Kosztenjuk (1) 0 - 1
Anna Muzicsuk (0,5) – Antoaneta Sztefanova (0,5) döntetlen
Yelena Dembo (0,5) – Elina Danieljan (0,5) döntetlen
Viktorija Cmilyte (0) – Katyerina Lahno (0) 0 - 1
Monika Socko (0) – Dronavalli Harika (0) 1 - 0
Anna Zatonskih (0) – Almira Szkripcsenko (0) 0 – 1
Az első játéknap után az állás:
1.Alekszandra Kosztenjuk 2 pont
2-5. Elisabeth Paehtz, Pia Cramling, Hou Ji-fan és Ju Wenjun 1,5
6-13. Almira Szkripcsenko, Katyerina Lahno, Nana Dzagnidze, Monika Socko, Anna Muzicsuk, Yelena Dembo, Elina Danieljan és Antoaneta Sztefanova 1
14-16. Viktorija Cmilyte, Dronavalli Harika és Anna Zatonskih 0
A 3. forduló párosítása:
Alekszandra Kosztenjuk (2) – Ju Wenjun (1,5)
Elisabeth Paehtz (1,5) – Pia Cramling (1,5)
Hoi Ji-fan (1,5) – Anna Muzicsuk (1)
Katyerina Lahno (1) – Yelena Dembo (1)
Antoaneta Sztefanova (1) – Monika Socko (1)
Elina Danilejan (1) – Nana Dzahnidze (1)
Almira Szkripcsenko (1) – Viktorija Cmilyte (0)
Dronavalli Harika (0) – Anna Zatonskih (0)
Almási,Z (2707) - Wang,Hao (2736)
Angol megnyitás [A29]
1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hb6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Bb1 g5 9.d3 g4 10.Hd2 Hd4 11.e3 He6 12.Hc4 Hxc4 13.dxc4 Vxd1 14.Bxd1 0-0 15.b4 Hg5 16.Hd5 Fd8 17.e4 c6 18.He3 Fe6 19.Hf5 Ff6 20.Hd6 b6 21.a4 Bfd8 22.Fe3 Hf3+ 23.Fxf3 gxf3 24.c5 Fe7 25.Hf5 Fxf5 26.exf5 bxc5 27.bxc5 Bab8 28.h3
Jobb folytatás volt 28.Bxb8 Bxb8 29.h4 Bd8 30.Bxd8+ Fxd8 31.Kh2 e4 32.Kh3 f6 33.Kg4 Fc7 34.Kh5 Kg7 35.g4 de sötét állása tartható.
28...Bxb1 29.Bxb1 Bd5 30.Fh6 f6 31.Bb7?
Remi lett volna a 31.Bb8+ Kf7 32.Bb7 Ke8 33.Bb8+ Kd7 34.Bb7+ Kd8 35.Fe3 Fxc5 36.Fxc5 Bxc5 37.g4 Bc2 38.Bxa7 e4 39.g5 fxg5 40.f6 Ke8 41.Bxh7 Kf8 42.Be7 Bc4 43.a5 Ba4 44.Kh2 Bxa5 45.Kg3 Ba4 folytatás.
31...Fxc5 32.Bg7+ Kf8 33.g4
A királyállás gyengesége miatt nem ment 33.Bxa7+ Ke8 34.Bxh7 Bd1+ 35.Kh2 Fxf2 és a sötét király eltáncol a sakkok elől.
33...Ke8 34.g5 e4 35.Bg8+ Kd7 36.Bg7+ Kc8 37.Bg8+ Kb7 38.Bg7+ Ka6 39.gxf6 Bd1+ 40.Kh2 Fd6+ 41.Bg3 Bd5 42.f7 Bxf5 43.f8V Fxf8 44.Fxf8 Bxf8 45.Kg1 Bd8 és világos feladta
Giri,A (2714) - Ivancsuk,V (2775)
Szicíliai védelem [B96]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vc7 8.Fxf6 gxf6 9.Vd3 b5 10.f5 b4 11.Hd1 e5 12.Hb3 Fh6 13.a3 Hc6 14.c3 bxc3 15.Hxc3 He7 16.Bb1?! Bb8 17.Ha1?
17...d5! 18.Hxd5 Hxd5 19.Vxd5 Bxb2
Figyelmet érdemelt a 19...Fb7 20.Vd1 Fxe4 21.Fd3 Vb7 22.Va4+ Fc6 23.Vxa6 Vxa6 24.Fxa6 Fxg2 változat is.
20.Bxb2 Vc1+ 21.Ke2 Vxb2+ 22.Kf3 Fb7 23.Vc5
23...Bg8?
Kiengedte az előnyt. Nyert a vezérmanőver: 23...Vd2! 24.g3 Vd7! 25.Fg2 Vd3+ 26.Kf2 Vd2+ 27.Kf1 a5! 28.Vb5+ Kf8 29.Vxb7 Vd3+ 30.Kf2 Fe3+ és matt a vége.
24.Vb4 Vxb4 25.axb4 Fd2 26.Hc2 Ke7 27.Fd3 Fc3 28.Bb1 Bd8 29.Ke2 Bd6 30.Bb3 Fd4 31.Ba3 h5 32.g3 Fg1 33.h4 Fb6 34.Bc3 Bc6 35.Bxc6 Fxc6 36.He3 Fxe3 37.Kxe3 Fb5 38.Fe2 Fxe2 39.Kxe2 Ke8 40.Kf3 Kf8 41.Kf2 Ke8 42.Ke3 Ke7 43.Kd3 Kd7 44.Kd2 Kd6 45.Ke3 Ke7 46.Ke2 Ke8 47.Kd2 Kd8 48.Kc3 Kc7 49.Kd3 Kd7 50.Kd2 Kd8 51.Kc2 Kc7 52.Kc3 Kc6 53.Kd2 Kd7 54.Ke3 és döntetlen
Mamedgyarov,S (2733) - Karjakin,S (2763)
Elfogadott vezércsel [D23]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 Fe7 9.e3 0-0 10.Bd1 Vc7 11.Hc3 Hd5 12.He1 Hxc3 13.bxc3 e5 14.e4 Fg4 15.Ff3 Hb6 16.Ve2 Fe6 17.Hd3 Hc4 18.Hb2 Hxb2 19.Vxb2 Fc4 20.Fe3 Bfe8 21.a4 Fd6 22.a5 h6 23.Ba4 Fb5 24.Baa1 Fc4 25.Kg2 Be7 26.Bd2 Bae8 27.dxe5 Bxe5 28.Bad1 Bb5 29.Vc1 Fe5 30.a6 bxa6 31.Bd7 Vb8 32.Fxa7 Vc8 33.Fg4 Bb7 34.Ve3 Fe6 35.Fxe6 fxe6 36.Bxb7 Vxb7 37.Fc5 a5 38.Vd3 a4 39.Ba1 Ba8 40.Vc4 Kf7 41.Ve2
41...Vb5? 42.Vh5+ Kf6 43.Bd1
Még pontosabb volt a 43.f4 Vxc5 44.Bb1 Va7 45.fxe5+ Ke7 46.Vg6 Bf8 47.Vxg7+ Bf7 48.Vxh6 a3 49.Bd1 Vc7 50.Bd6 folytatás.
43...Vxc5 44.Bd7 Bf8 45.f4 a3? 46.fxe5+
Mamedgyarov válogathatott a nyerések között. 46.f5 Fxg3 47.Vg6+ Ke5 48.Vxe6+ Kf4 49.hxg3+ is elég meggyőző volt.
46...Vxe5 47.Vf3+ Kg6 48.Vxf8 a2 49.Bd1
A kapkodás ára. 49.Vf7+ Kh7 50.Ba7 sima volt.
49...Vxc3 50.Vf1 c5 51.Kh3 c4 52.Ba1
Kimaradt a 52.Bd6 Ve5 53.Ba6 Vxe4 54.Bxa2 nyerés.
52...Vb2 53.e5 Kh7 54.Bc1
54...Vxe5 55.Vd1 Vf5+ 56.Kg2 Ve4+ 57.Vf3 Ve5 58.Vf1 Ve4+ 59.Kh3 Ve5 60.Vd1 Vf5+ 61.Kg2 Ve4+ 62.Kg1 Ve3+ 63.Kf1 Ve4 64.Kf2 Vf5+ 65.Ke3 Ve5+ 66.Kd2 Va5+ 67.Kc2 Va3 68.Vd4 Vb3+ 69.Kd2 Vb1 70.Vc3?
70...Kh8?
Remi volt 70...a1V! 71.Vxa1 Vd3+ 72.Ke1 Ve3+ 73.Kf1 Vf3+ 74.Kg1 Ve3+ örökös sakk!
71.Be1 e5 72.h4 Kh7 73.Vc2+ és sötét feladta
Verőci Zsuzsa