Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ivancsuk időzavarban rosszul védekezett, elszenvedte második vereségét

Címkék: Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura

A Grand Slam-döntő hetedik fordulójában az éllovas ukrán Vaszilij Ivancsukot legyőzte a sereghajtó spanyol Francisco Vallejo Pons. Az angol megnyitású parti érdekes küzdelmet hozott, Ivancsuk sokáig nem sáncolt, mindketten éles csatára törekedtek. Ivancsuk időzavarban is a bonyodalmakat kereste, többször is hibázott, a végjátékban már nem talált mentséget. Megosztozott ponton az örmény Levon Aronjan és a norvég Magnus Carlsen, valamint az indiai Viswanathan Anand és az amerikai Hikaru Nakamura.

 

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk elszenvedte második vereségét, de  megőrizte vezető pozícióját, a klasszikus pontozás szerint egy ponttal előzi meg riválisait, míg a „bilbaói” pontszámításban 5 pont az előnye. A sereghajtó spanyol Francisco Vallejo Pons az angol megnyitásban egy ritkább változatot készítette elő, 5.h4-gyel jelezte, hogy kész a bonyolult csatára. Ivancsuk a középjátékban nehezen választott a lépésjelöltek között, a fenyegető időzavar árnyékában sem az egyszerűsítést kereste. Többször is hibázott, nem találta meg a jó védelmet nyújtó 24…Va5, 25…Vh5 tervet. A végjátékban már nem volt mentsége, Vallejo Pons második győzelmének örülhetett.

Az örmény Levon Aronjan is korai h4-gyel kezelte a vezércselt, de a világranglista-vezető Magnus Carlsen jól kidolgozott változattal reagált és előnybe került. A bonyodalmak elcsitultak, cserekombinációval végjátékra egyszerűsödött az állás, Magnus kis előnye kevésnek bizonyult.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az amerikai Hikaru Nakamura a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton. Sok érdekességgel nem szolgált a játszma, világos gyalogot áldozott, sötét jól védekezett. A nyolcadik játéknapon Ivancsuk-Anand rangadó lesz.

A 7. forduló eredményei:

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) 1 – 0 (Angol megnyitás,  47)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) döntetlen (Vezércsel, 50)

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2753) döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)

A verseny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk 13 pont

2-5. Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura, Viswanathan Anand és Levon Aronjan 8

6. Francisco Vallejo Pons 7

A klasszikus pontozás szerint

 

4th Final Masters Sao Paulo/Bilbao szeptember 26-október 11.

kat. XXII (2780)

 

1

2

3

4

5

6

 

1.

Ivancsuk, Vaszilij

g

UKR

2765

*

*

0

.

½

1

1

.

1

.

1

0

2871

2.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2823

1

.

*

*

½

.

½

½

½

½

0

.

2783

3.

Nakamura, Hikaru

g

USA

2753

½

0

½

.

*

*

½

½

½

.

1

.

2787

4.

Anand, Viswanathan

g

IND

2817

0

.

½

½

½

½

*

*

½

.

1

.

2777

5.

Aronjan, Levon

g

ARM

2807

0

.

½

½

½

.

½

.

*

*

1

½

2773

6.

Vallejo Pons, Francisco

g

ESP

2716

0

1

1

.

0

.

0

.

0

½

*

*

2689

 

A 8. forduló párosítása:

Vaszilij Ivancsuk – Viswanathan Anand

Hikaru Nakamura – Levon Aronjan

Magnus Carlsen – Francisco Vallejo Pons

Vallejo Pons,F (2716) - Ivancsuk,V (2765)
Angol megnyitás [A15]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.h4

A spanyol nagymester ritka változat mellett döntött.

5...Hxc3 6.bxc3 h6 7.e4 Fg7 8.d4 c5 9.Fb5+

Legtöbbször 9.Bb1 lépést játszották, elemzésben javasolják a futósakkot.

9...Hc6 10.d5 Va5 11.Bb1 a6 12.Fxc6+ bxc6 13.0-0 Fg4

 

14.d6 Bd8 15.Ff4 exd6 16.Fxd6 Ff8

Vaszilij Ivancsuk időhátrányba került. 16...Fxf3 17.gxf3 Fe5 18.Bb8 Bxb8 19.Fxe5 0-0 20.Vd6 (20.Fxb8 Bxb8 21.Vd2 Kg7 22.Bd1 Va3) 20...Vd8 21.Vxb8 Vxb8 22.Fxb8 Bxb8 23.Bd1 Bb2 24.Bd6 Bc2 25.Bxc6 Bxc3 egyszerűbb folytatás volt.

17.e5

Számolni kellett a 17.Fe5 Bxd1 18.Bfxd1 f6 19.Fxf6 Bh7 20.He5 Fc8 változat esélyeit is.

17...Fxd6 18.exd6 0-0 19.Vd2 Fxf3 20.gxf3 Bd7 21.Bfd1 Bfd8 22.Vxh6 Vxc3?! 23.Vf4 c4 24.h5

 

 

24...Vg7

Időzavarban Ivancsuk a passzív védekezést választotta. 24...Va5 25.hxg6 Vh5! 26.gxf7+ Bxf7 27.Vxc4 Vxf3 volt a helyes folytatás.

 25.Bb6 Bc8?! 26.h6 Vc3

Sötét pozíciója lépésről lépésre egyre hátrányosabb lett.

 

 

27.Bd4?!

Pontosabb volt a 27.Bb4! és 27…Vxb4 nem lehetséges 28.Vf6 miatt.

27...Ve1+ 28.Kg2 Ve6 29.Bxa6 c3 30.Ba3 Bcd8 31.Bxc3 Bxd6 32.Bxd6 Vxd6 33.Vxd6 Bxd6

 

 

34.a4

A bástyavégjátékot Francisco Vallejo Pons gond nélkül nyerte meg.

34...Kh7 35.a5 Kxh6 36.a6 c5 37.Ba3 Bd8 38.f4 Kg7 39.Kf3 Kf6 40.a7 Ba8 41.Ke4 Ke6 42.Ba6+ Kd7 43.Kd5 Kc7 44.Kxc5 Kb7 45.Kb5 Bxa7 46.Bxa7+ Kxa7 47.Kc6 és sötét feladta

Aronjan,L (2807) - Carlsen,M (2823)
Vezércsel [D55]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.d4 Fe7 5.Fg5 0-0 6.e3 h6 7.Fxf6 Fxf6 8.Bc1 c6 9.h4

Az 1944-ben játszott Botvinnik-Ragozin partiban fordult elő.

9...c5 10.dxc5 Ha6 11.cxd5 Hxc5 12.Fc4 exd5 13.Hxd5 Fxb2 14.Bc2 b5 15.Fe2 Ha4 16.Bc7 Fe6 17.He7+ Kh8 18.Vc2 Fc3+ 19.Bxc3 Va5

 

 

20.Hg5 Vxc3+ 21.Vxc3 Hxc3 22.Hxe6 fxe6 23.Hg6+ Kg8 24.Hxf8 Bxf8 25.Fg4 e5

A bonyodalmak elcsitultak, Magnus Carlsen kicsit jobban állt.

26.0-0 b4

A norvég világranglista-vezető megkönnyítette az örmény nagymester védekezését.

27.a3 Bb8 28.axb4 Bxb4 29.Bc1 Bb1 30.Bxb1 Hxb1 31.Kf1 Hc3 32.Ke1 Kf7 33.Ff5 Hb5 34.Kd2 Hd6 35.Fc2 Ke6 36.Fb3+ Kf5 37.f3 Kf6 38.g4 g5 39.hxg5+ hxg5 40.Kc3 a5 41.Fc2 Ke6 42.Fb3+ Ke7 43.Fc2 Kd7 44.Fd1 Kc6 45.f4 Kc5 46.fxg5 He4+ 47.Kb3 Hxg5 48.Ka4 Kc4 49.Fc2 Kc3 50.Ff5 e4 és döntetlen

Anand,V (2817) - Nakamura,H (2753)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Fe6 13.Hg5 Bh6 14.g3 Fxg5 15.Fxg5 Bg6 16.h4

Alekszandr Griscsuk a 16.Ff4 Hh4 17.Kh1 Hf3 18.Kg2 Hh4+ 19.Kh1 Hf3 20.Kg2 folytatásban gyorsan remizett a berlinit sötéttel játszó Viswanathan Anand ellen.

16...f6 17.exf6 gxf6 18.Ff4 Hxh4 19.f3 Bd8 20.Bxd8+

Alekszandr Motiljev és Vlagyimir Malahov partijában 20.Kf2 Bxd1 21.Hxd1 Hf5 22.Bh1 Fxa2 23.Bxh5 után békekötés következett.

20...Kxd8 21.Kf2 Hf5 22.Bh1 Hg7 23.Fd2 Ff5 24.Hd1 Fxc2 25.He3 Fd3 26.Hg2 He6 27.Bxh5 Bg7 28.Fc3 Ke7 29.Bh6 Bf7 30.g4 Fb1 31.a3 f5 32.g5 Hxg5 33.Hf4 Ke8 34.Bg6 Hh7 35.Bg8+ Bf8 36.Bg7 Bf7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog