Isztambulban augusztus 27. és szeptember 9. között rendezik meg a 40. Férfi és a 25. Női Sakkolimpiát. A sakkozás legrangosabb seregszemléjén a férfiak versenyében 162 együttes, a nők viadalán 131 csapat vesz részt. Hétfőn este tartják az ünnepélyes megnyitót, másnap indulnak a sakkórák. Címvédőként az ukrán férfi és az orosz női együttes áll rajthoz. A negyedik helyre rangsorolt férfi válogatottunkban Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba játszik. A rajtlistán tizenegyedik női csapatunk Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, Rudolf Anna, Gara Anita és Papp Petra összeállításban szerepel. A 11 fordulós svájci rendszerű olimpia fantasztikus sakkcsemegét ígér, hiszen a legjobbak közül csak a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és az indiai világbajnok Viswanathan Anand, valamint a női világranglistán negyedik Humpy Koneru hiányzik. A küzdelmek négy táblán folynak, a mérkőzés megnyerése 2, a döntetlen 1 meccspontot ér. A helyezéseket a meccspontok döntik el, a holtversenyt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás. A sakkolimpia hivatalos honlapja: http://istanbul2012.tsf.org.tr.
Isztambul több mint 13 milliós lakosságával Törökország legnagyobb városa, annak kulturális, művészeti és gazdasági központja, illetve 1923-ig fővárosa, jelenleg Istanbul tartomány székhelye. A város a Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, s területileg ugyan csak kisebb része van Európában, mégis európai városnak tartják. Különleges fekvése, római kori, bizánci és oszmán építészeti emlékei, valamint a múzeumaiban és palotáiban fellelhető művészi alkotások révén a turisták kedvelt utazási célpontja. Péccsel és Essennel együtt Isztambul 2010-ben az „Európa kulturális fővárosa” címet birtokolta. Isztambul Európai Uniós támogatásokkal együtt összesen 150 millió eurós költségvetésből gazdálkodva szervezte meg a 2010-es év programjait. A „kulturális főváros” számos épületet felújított, köztük a Hagia Szophiát, a Topkapi palotát és a Szulejmán-mecsetet.
Isztambulban másodszor rendeznek sakkolimpiát, 2000-ben már sikerrel szervezte meg a sakkozás nagy seregszemléjét. A győztes orosz csapatból Alekszandr Griscsuk maradt meg „hírmondónak”. Az ezüstérmes német együttesből senki nem szerepel a mostani viadalon, a harmadik helyezett ukrán csapatból Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov játszik. A rosszabb Bucholz-pontszámmal negyedik válogatottunk tagja volt Lékó Péter, Polgár Judit és Almási Zoltán, sakkozásunk legendája, Portisch Lajos utoljára szerepelt, 20. sakkolimpiáján vett részt. A nőknél kínai győzelem született, a grúzok lettek a másodikak, az oroszok harmadikként zárták szereplésüket. Az elmúlt 12 év alatt alaposan megváltoztak az összeállítások, csak a grúz Nino Hurcidze képviseli az akkori sikeres nemzedéket.
A 40. sakkolimpián az előzetes nevezések alapján 162 férficsapat és 131 női együttes vesz részt, címvédőként az ukrán férfi és az orosz női válogatott.. A rajthoz állók nagy létszámához kevés a 11 forduló, a drezdai olimpia előtt az egyik legérthetetlenebb döntés volt a fordulók számának csökkentése, a párosítási szisztéma is megváltozott. A meccspontok határozzák meg a végső serrendet, a holtversenyt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszám dönti el, ezért a párosításnak óriási jelentősége van.
Az eddigi olimpiákon férfi válogatottunk három olimpiai aranyérmet szerzett, 1927-ben Londonban, 1928-ban Hágában és 1978-ban Buenos Airesben nyerték el sakkozóink a Hamilton Russel aranyserleget. 1930-ban Hamburgban, 1937-ben Stockholmban, 1970-ben Siegenben, 1972-ben Szkopjéban, 1980-ban Máltán, 2002-ben Bledben ezüstérmet, 1956-ban Moszkvában, 1966-ban Havannában pedig bronzérmet szerzett együttesünk. Az érmek számát tekintve negyedikek vagyunk a rangsorban. A legeredményesebb a szovjet válogatott 18 aranyéremmel, 1978-ban másodikak voltak. Az orosz együttes hatszor nyert, Calviában és Hanti-Manszijszkban ezüstösek Ukrajna mögött. Az Egyesült Államok sakkozói öt elsőséget szereztek, 5 ezüst és 8 bronzérem még a gyűjteményükben. A jugoszlávok egy olimpiai bajnok cím mellett még 6-6 érmet gyűjtöttek, az örmények 2006-ban és 2008-ban aranyérmesek, a megelőző két viadalon bronzérmesek voltak. Az ukránok két aranyérem mellett még egyszer másodikként, kétszer harmadikként zárták szereplésüket.
2002-ben ezüstérmes volt válogatottunk
Bledben válogatottunk 22 éves szünet után szerzett ismét érmet, szenzációs sikerként a későbbi győztes orosz csapatot is legyőzve végzett a második helyen Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert és Ács Péter összeállításban. Nyolc éve Calviában tartalékos együttessel szerepeltünk, Polgár Judit első gyermekének adott életet, Lékó Péter világbajnoki döntőt játszott Vlagyimir Kramnyikkal, a csapat az olimpiák történetében messze a legrosszabb helyezést érte el, csak 31. lett.
A torinói sakkolimpia előtt nagyon bíztunk abban, hogy válogatottunk ismét a legerősebb összeállításában éremesélyesként rajtolhat. Sajnos másként alakultak az események. Polgár Judit második gyermekét várta, és Lékó Péter sem állt a csapat rendelkezésére. A rossz előjelek ellenére szép magyar sikerrel fejeződött be a meglepetések olimpiája. A 13 forduló során volt okunk az örömre, néha bánkódtunk, hol a mennyekben jártunk, hol a pokol tornácán éreztük magunkat. Minden jó, ha vége jó, Torinóban megszerettük a svájci rendszert, hiszen a remek hajrával együttesünk a maximumot érte el az ötödik helyezéssel.
Váratlan, de teljesen megérdemelt volt 144 csapat versenyében az örmények olimpiai bajnoki címe, veretlenül, a hajrában két taktikus 2-2-vel értek célba. Az olimpia első félidejében a 12. helyre rangsorolt kínai csapat csak látcsővel figyelte az élen állókat, aztán beindult a henger, szenzációként hatott a második helyük. Sokat erősödött az amerikai csapat Gata Kamskyval, a hajrában jött fel az izraeli gárda. Az első helyre rangsorolt orosz válogatott hatodik helyezése óriási meglepetés volt. Vlagyimir Kramnyik hosszas betegsége után sikerrel tért vissza, de csapattársai alulmúlták a várakozást, szinte hihetetlen, hogy az 52 partiból tízet vesztettek el!
Négy éve Drezdában a sakkolimpiák történetének talán legizgalmasabb utolsó fordulójára került sor. Többen pályáztak az olimpiai bajnok címre, a dobogós helyezésekre. Alaposan kidolgozott taktikával játszott a címvédő örmény válogatott, sakkozói olyan megnyitásokat választottak a kínaiak ellen, ahol nem fenyegette nagymestereiket a vereség veszélye, de ellenfeleiknek túlzott kockázatokat kellett volna vállalniuk a nyerésért. Három döntetlen mellett a negyedik táblán dőlt el a küzdelem, a sakkozás kilencedik világbajnokának, Tigran Petroszjannak a névrokona szerezte meg az olimpiai bajnoki címet jelentő győzelmet.
Ezüstérmes a remekül hajrázó izraeli csapat lett, az amerikaiak ismét bronzérmesek. Az ukránok nagyot botlottak a zárónapon, leszorultak a dobogóról is. Az első helyre rangsorolt orosz csapat Torinóhoz hasonlóan nagy csalódást okozott, az ötödik helyen végzett. Válogatottunk az orosz együttessel egyforma meccsponttal, de gyengébb ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámmal végül a nyolcadik helyen zárta szereplését. A négy táblán folyó vetélkedésen már csak egy tartalékot lehetett nevezni.
Hanti-Manszijszkban emlékezetes versengésben, bravúros szerepléssel, várakozáson felüli teljesítménnyel, de sajnos rosszabb Berger-Sonneborn pontszámmal negyedik lett férficsapatunk.
Az utolsó fordulóban a lengyelek elleni győzelem mellett abban is reménykedtünk, hogy a rangadókon papírforma eredmények születnek. Arra nem gondoltunk, hogy az orosz-spanyol meccs harmadik tábláján a világossal játszó Peter Szvidler vereséget szenved Ivan Lopez Salgadotól. Ebben a pillanatban az izraeli-ukrán meccs 1-1-re állt, és az ukránok kapitánya azonnal reagált a váratlan fejleményre, a másik két partiban azonnal kombinált remit kínált, amit az izraeliek boldogan fogadtak el, ez a bronzérmet jelentette számukra. Az ukránok az olimpiai bajnoki címet ünnepelhették, hat évvel 2004-es calviai sikerük után ismét elnyerték a Hamilton-Russel aranyserleget. A nagy favorit oroszoknak pedig be kellett érniük az ezüstéremmel.
A bronzérem sorsa valahol a középmezőnyben dőlt el. Az utolsó forduló előtt az izraeli csapattal szemben 8,5 Berger-pont volt a hátrányunk, a végső számításnál 12 ponttal előztek meg bennünket. Fájó emlék, hogy az 1980-as máltai olimpián 1,5 Bucholz-pont döntötte el az aranyérem sorsát az oroszok javára. 2000-ben az ukránok „halászták el” előlünk a bronzérmet, most az izraeli együttes volt a szerencsésebb. Sokáig nem is láttuk Gelfandékat az élcsoportban, de a két évvel ezelőtti drezdai olimpiához hasonlóan a hajrá izgalmait jól bírták, négyes nyerősorozattal, majd egy kissé mázlis 2-2-vel az ezüstérem után most bronzérmet nyertek.
Egyértelműen megérdemeltük volna a dobogós helyezést. A kínaiak, majd az oroszok legyőzése után nagyon reménykedtünk. Az ukránoktól és az izraeliektől elszenvedett vereségen is túl tudta tenni magát a csapat, javított, utolsó erőtartalékaikat is mozgósítva érte el a holtversenyes harmadik helyet. Lékó Péternek nem ment a játék, de Alekszandr Griscsuk legyőzése nagy fegyvertény volt. Almási Zoltán remek formában játszott, eredményesen sakkozott. A csapat legjobb pontszerzőjeként még tábladíjas is lett. Polgár Judit fantasztikusan küzdött, csapatgyőzelmeket is jelentettek nyerései. Berkes Ferenc egyedül maradt veretlen válogatottunkban, Balogh Csaba négyszer kapott csak játéklehetőséget, fontos partit nyert meg.
Az olimpiai bajnok ukránoknál Vaszilij Ivancsuk bámulatosan sakkozott, méltó társakra is lelt, kapitányuk, a szovjet válogatottal olimpiai bajnok Vlagyimir Tukmakov remekül irányította az együttest. Az orosz csapatnak jelentős erősítést jelentett Szergej Karjakin, de a 20 éves nagymester önmagában kevésnek bizonyult az elvárt aranyérem megszerzéséhez. A címvédő örmények csak hetedikként végeztek, a kontinensbajnok azeriek a 12. helyen zárták szereplésüket. A viadal menete ismét bizonyította, hogy a lecsökkentett fordulószám miatt is a párosítás túlzottan fontos tényezővé vált, az olimpiai Berger-Sonneborn számítás pedig nem annyira igazságos, hiszen gyengébb csapatok elleni nagyarányú győzelem néha még többet ért, mint rivális, a sakkozás élmezőnyébe tartozó ellenfél minimális legyőzése. Egyenlő meccspont esetén a holtversenyt az említett olimpiai Berger-Sonneborn pontszám döntötte el. Az ellenfelek meccspontjainak és az ellenük elért táblapontoknak a szorzata. A leggyengébb meccspontos ellenfél nélkül számolták az eredményt.
A 39. férfi sakkolimpia végeredménye:
Olimpiai bajnok: Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 8/10, Ruszlan Ponomarjov 5/9, Pavel Eljanov 7/10, Zahar Efimov 8,5/11, Alekszandr Mojszejenko 2,5/4) 19 meccspont, 380,5 olimpiai Berger-Sonneborn pontszám, 31 pont)
2. Oroszország (Vlagyimir Kramnyik 5,5/9, Alekszandr Griscsuk 6/9, Peter Szvidler 5,5/10, Szergej Karjakin 8/10, Vlagyimir Malahov 3/6) 18, 379,5, 28
3. Izrael (Borisz Gelfand 4,5/9, Emil Szutovszkij 7,5/9, Ilia Szmirin 5/7, Maxim Rodhstein 6,5/10, Victor Mikhalevski 5,5/9) 17, 367,5, 29
4. Magyarország (Lékó Péter 4,5/10, Almási Zoltán 7/10, Polgár Judit 6/10, Berkes Ferenc 6,5/10, Balogh Csaba 2,5/4) 17, 355,5, 26,5
5. Kína 16, 362, 29
6. Oroszország2 16, 355, 29,5
7. Örményország 16, 345, 27
8. Spanyolország 16, 332, 28,5
9. Egyesült Államok 16, 315,5, 27
10. Franciaország 16, 311,5, 25
11. Lengyelország 15, 346,5, 29
12. Azerbajdzsán 15, 333, 28
13. Oroszország3 15, 320,5, 26
14. Fehéroroszország 15, 307,5, 27,5
15. Hollandia 15, 305,5, 24,5
Válogatottunk tavaly az ötödik helyen végzett a kínai Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokságon. A viadal utolsó fordulójában négyesünk a házigazdák együttesétől 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett. Mérkőzés közben még az ezüstérem megszerzésének reménye is felcsillant. Az örmények ismét remekeltek, világbajnokok lettek, veretlenek maradtak, egységes csapatot alkottak. Az ukránok India bravúrjának, az orosz együttes elleni győzelemnek köszönhetően a harmadikok lettek. A címvédő orosz csapat leszorult a dobogóról. Emlékezetes marad a viadal a sok meglepő eredmény, váratlan fordulat miatt.
A VIII. csapat-világbajnokság végeredménye:
1.Örményország (Levon Aronjan 5/8, Szergej Movszeszjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 4,5/9, Robert Hovszeszjan 1/1) 14 meccspont, 22,5 pont
2. Kína (Wang Hao 6/9, Wang Yue 7/9, Li Chao 5/8, Ding Liren 2,5/4, Yu Yangyi 2/6) 13, 22,5
3. Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/9, Pavel Eljanov 3/7, Zahar Efimenko 4/8, Alekszander Mojszejenko 6/8, Alekszander Arescsenko 1,5/4) 12, 19,5
4. Oroszország (Szergej Karjakin 2/6, Alekszandr Griscsuk 5,5/8, Jan Nepomnjacsij 6/9, Peter Szvidler 3,5/7, Nyikita Vitjugov 4/6) 10, 21
5. Magyarország (Lékó Péter 5,5/9, Almási Zoltán 3,5/9, Polgár Judit 5/9, Balogh Csaba 5/8, Erdős Viktor 0,5/1) 10, 19,5
6. Egyesült Államok 10, 18,5
7. Azerbajdzsán 9, 19
8. India 7, 17
9. Izrael 5, 13
10. Egyiptom 0, 9
Az Eb utolsó fordulójában válogatottunk 4-0-ra győzte le a bolgár együttest
A görögországi Porto Carrasban megrendezett csapat Európa-bajnokságon, a meglepetések, váratlan fordulatok viadalán válogatottunk remek hajrával lett harmadik. Kihasználták a "külső kör" előnyét, az utolsó öt meccsből nagymestereink négyet is megnyertek, az utolsó fordulóban a Veszelin Topalov vezette bolgár együttesre mértek 4-0-s vereséget. Kilenc év után szerzett világversenyen férficsapatunk ismét érmet. Óriási meglepetésre a rajtlistán tízedik német csapat 2,5-1,5-re legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok Örményország együttesét és megnyerte az Európa-bajnokságot. Második a címvédő Azerbajdzsán. Az orosz sakkozás újabb nagy kudarcot szenvedett el, a 2002-es bledi győzelmük óta csak a 2007-es Eb-n és a 2010-es csapat-világbajnokságon tudtak első kiemeltként nyerni. Az olimpiai bajnok ukrán együttes fiaskója szinte megmagyarázhatatlan. A franciák sokáig az élbolyban küzdöttek, a végén a svájci rendszer minden "átkának" az áldozataivá váltak.
A 18. Európa-bajnokság végeredménye:
Hely. |
Rajtl. |
Ország |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
||
1 |
10 |
Németország |
|
7 |
1 |
1 |
15 |
22.5 |
183.0 |
|
2 |
3 |
Azerbajdzsán |
|
6 |
2 |
1 |
14 |
23.0 |
181.5 |
|
3 |
5 |
Magyarország |
|
5 |
3 |
1 |
13 |
23.0 |
167.5 |
|
4 |
4 |
Örményország |
|
6 |
1 |
2 |
13 |
22.5 |
172.0 |
|
5 |
1 |
Oroszország |
|
6 |
1 |
2 |
13 |
21.5 |
174.5 |
|
6 |
9 |
Hollandia |
|
5 |
2 |
2 |
12 |
19.0 |
180.0 |
|
7 |
7 |
Bulgária |
|
5 |
2 |
2 |
12 |
18.5 |
187.5 |
|
8 |
14 |
Lengyelország |
|
4 |
3 |
2 |
11 |
22.0 |
159.0 |
|
9 |
17 |
Románia |
|
5 |
1 |
3 |
11 |
20.0 |
163.5 |
|
10 |
13 |
Spanyolország |
|
5 |
1 |
3 |
11 |
19.5 |
183.0 |
|
11 |
22 |
Olaszország |
|
5 |
1 |
3 |
11 |
19.0 |
164.0 |
|
12 |
18 |
Szerbia |
|
5 |
0 |
4 |
10 |
22.0 |
152.0 |
|
13 |
15 |
Grúzia |
|
4 |
2 |
3 |
10 |
22.0 |
140.5 |
|
14 |
11 |
Izrael |
|
4 |
2 |
3 |
10 |
20.0 |
170.5 |
|
15 |
2 |
Ukrajna |
|
4 |
2 |
3 |
10 |
19.0 |
172.0 |
Tábla |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
Pont |
Játszma |
Átlag |
Perf. |
1 |
Lékó Péter |
2720 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5.5 |
9 |
2637 |
2717 |
2 |
Almási Zoltán |
2707 |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
6.0 |
8 |
2616 |
2809 |
|
3 |
Berkes Ferenc |
2705 |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
1 |
0 |
3.5 |
7 |
2558 |
2558 |
||
4 |
Balogh Csaba |
2662 |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
5.5 |
8 |
2548 |
2689 |
|
5 |
Gyimesi Zoltán |
2652 |
1 |
½ |
0 |
1 |
2.5 |
4 |
2553 |
2648 |
Isztambulban férficsapatunk legerősebb összeállításában negyedik a rajtlistán
Csapatunkban az éltáblás Lékó Péter hetedik sakkolimpiáján vesz részt, 1994-ben, Moszkvában debütált. Bled óta nagy utat tett meg. 2004-ben világbajnoki döntőt játszott Vlagyimir Kramnyikkal, a 7-7 akkor a címvédő orosz nagymesternek kedvezett. Első számú sakkozónk 2005-ben San Luisban és 2007-ben is játszott a 8 fős, kétfordulós világbajnokságon. Argentínában ötödikként zárt, Mexikóban negyedik volt. Győzött a Corus szuperversenyen, elsőként ünnepelték az I. Tal-emlékversenyen, harmadszor diadalmaskodott a dortmundi tornán. Drezdában remekelt, az éltáblán a legjobb egyéni eredményt érte el. Hanti-Manszijk után kilenchónapos versenyzési szünet után a Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokságon válogatottunk éltábláján remekelt, igazi „vezérevezős” volt, valamennyi mérkőzésen játszva, veretlenségét megőrizve a 9 partiból.5,5 pontot szerzett Különösen emlékezetes marad Vaszilij Ivancsuk elleni parádés győzelme. Az Eb-n is megbízható éltáblás volt, júliusban Dortmundban holtversenyben harmadikként végzett. Hat olimpiáján eddig 65 partit játszott, 18 győzelem mellett háromszor szenvedett vereséget, 42 játszmája fejeződött be pontosztozkodással.
Drezdában Lékó Péter a legjobb éltáblás volt
Almási Zoltán 1994-tól kezdve valamennyi olimpián játszott. Nyolcszoros bajnokunk immár tizedszer olimpiai válogatottunk tagja. A bledi sikerünk egyik nagy titka volt, hogy az első három táblán játszmát sem vesztettek nagymestereink, Almási 13 játszmájából úgy szerzett 9 pontot, hogy nyolcszor volt sötét. Két éljátékosunk távollétében Zoltán 1998-ban, 2004-ben és 2006-ban is éltáblás volt. Eddig 98 partit játszott, 34 győzelem mellett 14-szer kapott ki.
Polgár Judit 1988-ban, 12 évesen mutatkozott be sakkolimpián. Női válogatottunk második táblásaként fantasztikus eredményével, a 13 partiból gyűjtött 12,5 pontjával oroszlánrésze volt az aranyérem megszerzésében. Két évvel később az aranyos lányok megvédték címüket, de többet már nem játszott együtt a csodacsapat, Polgár Zsuzsa, Judit, Zsófia és Mádl Ildikó. Judit 1994-ben a férfi válogatottba „igazolt át” és hetedszer a csapat tagja. Bledben remekelt, 12 partiból 8,5 pontot szerzett. Első gyermekének születése után 2005-ben Wijk aan Zee-ben tért vissza a sakktáblához, többek között Kramnyik társaságában lett holtversenyben negyedik. 2006-ban második gyermekének születését követően az Essent-tornán remekelt, holtversenyben lett első az azeri Sahriyar Mamedgyarovval. A tavalyi franciaországi Aix-les-Bains-ben megrendezett 12. Európa-bajnokságon Judit bronzérmes lett, egy hármas, majd a hajrában egy parádés négyes nyerőszériával érte el sikerét, biztos továbbjutását. A Hanti-Manszijkban megrendezett Világkupán a harmadik körben igazi szenzációként Szergej Karjakin ellen nyert, a későbbi győztes Peter Szvidlertől a legjobb nyolc között szenvedett vereséget. Férfi válogatottunkban eddig 69 játszmát vívott, 26 nyerés és 14 vereség a számláján, de utóbbiakból nyolcat 94-ben és 96-ban szenvedett el.
Háromszoros bajnokunk, Berkes Ferenc a 2004-es calviai olimpián esett át a tűzkeresztségen, 12 partijából 7 pontot szerzett, összesen 16 nyerés és 3 vereség a mérlege 23 döntetlen mellett. Balogh Csaba Torinóban újoncként 10 játszmájából 7 ponttal, veretlenül tette le névjegyét, eddigi 21 partijából ötöt nyert meg, 15-ször remizett 1 vereség mellett.
Kiegyensúlyozott erőviszonyok, óvatos optimizmus
A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel is, de előfordulhatnak jelentős különbségek is. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban szenvednek, s a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni.
Óvatos optimizmussal várja az olimpiát a rajtlistán első orosz válogatott. Az utolsó pillanatban is változott az összeállításuk Alekszandr Morozevics betegsége miatt Jevgenyij Tomasevszkij került be a csapatba. A szuperbajnokságot követően edzőtáborba vonult az együttes, hogy minél jobban felkészüljenek a megmérettetésre, 2002-es győzelmük óta végre érvényesítsék a „papírformát”, megszerezzék az olimpiai aranyérmet. A címvédő ukránoknál a nagy „öreg”, Vaszilij Ivancsuk az éltáblán. Meglepetéssel zárult a bajnokságuk, Anton Korobov megelőzte az olimpiára jelölt csapattagokat, a címvédő Ruszlan Ponomarjov kétpontos hátránnyal csak negyedik lett.
Az örmények legerősebb összeállításukban szerepelnek, az azeri csapatból betegség miatt hiányzik Vugar Gasimov, alaposan megcsappantak reményeik éremszerzésre. Hikaru Nakamura a „vezérevezős” az amerikai ötösben, érmes helyezésben reménykednek a kínaiak. A világbajnoki döntőt játszott Borisz Gelfand vezetésével rutinos nagymesterek alkotják az izraeli együttest. A franciáknál hiányzik Etienne Bacrot és hosszú procedúra után vált véglegessé a Hanti-Manszijszkban ördögi módon csaló Sebastien Feller 2 év 9 hónapos eltiltása. Ezúttal sem játszik az indiai válogatottban világbajnokuk, Viswanathan Anand, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen sem vállalta a szereplést.
A rajtlista élcsoportja a legjobb négy sakkozó Élő-pontszámának átlagával:
Oroszország (2769): Vlagyimir Kramnyik (2797), Szergej Karjakin (2785), Alekszandr Griscsuk (2763), Jevgenyij Tomasevszkij (2730), Dmitrij Jakovenko (2722)
Ukrajna (2737): Vaszilij Ivancsuk (2769), Ruszlan Ponomarjov (2734), Alekszander Mojszejenko (2711), Andrej Volokityin (2709), Pavel Eljanov (2693)
Örményország (2725): Levon Aronjan (2816), Szergej Movszeszjan (2698), Gabriel Szargiszjan (2693), Vlagyimir Akopjan (2691), Tigran L Petroszjan (2661)
Magyarország (2708): Lékó Péter (2737), Almási Zoltán (2713), Polgár Judit (2698), Berkes Ferenc (2685), Balogh Csaba (2668)
Kína (2702): Wang Hao (2724), Li Chao (2703), Ding Liren (2695), Wang Yue (2685), Bu Xiangzhi (2670)
Egyesült Államok (2702): Hikaru Nakamura (2778), Gata Kamsky (2746), Alekszendar Oniscsuk (2666), Varushan Akobjan (2617), Ray Robson (2598)
Azerbajdzsán (2692): Tejmur Radzsabov (2788), Sahriyar Mamedgyarov (2727), Rauf Mamedov (2634), Eltaj Safarli (2620), Gadir Guszejnov (2613)
Franciaország (2684): Laurent Fressinet (2714), Maxime Vachier-Lagrave (2686), Christian Bauer (2682), Romain Edouard (2652), Vladiszlav Tkacsijev (2644)
Hollandia (2682): Anish Giri (2711), Ivan Szokolov (2696), Loek van Wely (2691), Daniel Stellwagen (2630), Jan Smeets (2608)
Bulgária (2678): Veszelin Topalov (2754), Kiril Georgijev (2682), Ivan Cseparinov (2681), Alekszander Delcsev (2596), Momcsil Nikolov (2563)
Anglia (2677): Michael Adams (2722), Nigel Short (2698), Gawain Jones (2653), Howell (2635), Nicholas Pert (2555)
Izrael (2676): Borisz Gelfand (2738), Emil Szutovszkij (2687), Maxim Rodhstein (2642), Evgeny Posztny (2638), Borisz Avrukh (2605)
India (2673): Krishnan Sasikiran (2707), Pentala Harikrishna (2685), Parimarjan Negi (2664), Abhijet Gupta (2637), Geetha Narayanan Gopal (2550)
Németország (2667): Arkadij Naiditsch (2712), Igor Henkin (2656), Daniel Fridman (2653), Georg Meier (2648), Jan Gustafsson (2610)
Kuba (2661): Leinier Dominguez Perez (2725), Lazaro Bruzon Batista (2711), Yunietsky Quesada Perez (2626), Yusnel Bacallo Alonso (2583), Reinaldo Ortiz Suarez (2569)
Lengyelország (2650): Radoslaw Wojtaszek (2717), Mateusz Bartel (2654), Bartosz Socko (2635), Bartlomiej Macieja (2594), Dariusz Swiercz (2594)
Csehország (2647): David Navara (2691), Viktor Laznicka (2683), Zbynek Hracek (2619), Vlastimil Babula (2595), Jiri Stocek (2569)
Grúzia (2637): Baadur Zsobava (2730), Mikheil Mchedlisvili (2659), Tornike Sanakidze (2585), Levan Pantszulaja (2575), Gerab Gagunasvili (2578)
Spanyolország (2629): Francisco Vallejo Pons (2697), Ivan Salgado Lopez (2638), Miguel Illescas Cordoba (2601), OLeg Kornejev (2581), Manuel Perez Candelario (2575)
Horvátország (2616), Szerbia (2609), Brazília (2604), Olaszország 2602, Románia 2600,
Harminckét + 2700 Élő-pontos nagymester játszik:
Levon Aronjan (örmény, 2816, 1)
Vlagyimir Kramyik (orosz, 2797, 1)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2788, 1)
Szergej Karjakin (orosz, 2785, 2)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2778, 1)
Fabiano Caruana (olasz, 2773, 1)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769, 1)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763, 3)
Veszelin Topalov (bolgár, 2754, 1)
Gata Kamsky (amerikai, 2746, 2)
Borisz Gelfand (izraeli, 2738, 1)
Lékó Péter (magyar, 2737, 1)
Viorel Bologan (moldáviai, 2734, 1)
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2734, 2)
Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2730, 4)
Baadur Zsobava (grúz, 2730, 1)
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729, 2)
Wang Hao (kínai, 2726, 1)
Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725, 1)
Dmitrij Jakovenko (orosz, 2722, 5)
Michael Adams (angol, 2722, 1)
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2717, 1)
Laurent Fressinet (francia, 2714, 1)
Almási Zoltán (magyar, 2713, 2)
Arkadij Naiditsch (német, 2712, 1)
Anish Giri (holland, 2711, 1)
Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2711, 2)
Andrej Volokityin (ukrán, 2709, 3)
Krishnan Sasikiran (indiai, 2707, 1)
Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2706, 4)
Alekszej Shirov (lett, 2706, 1)
Női Sakkolimpia
Női válogatottunk a sakktörténelem során két olimpiai aranyéremmel dicsekedhet, 1988-ban Szalonikiben és 1990-ben Újvidéken lett aranyérmes a csapatunk. A három Polgár-nővér mellett mindkét együttesnek tagja volt Mádl Ildikó. Utoljára az 1994-es moszkvai olimpián volt válogatottunk érmes, második a grúzok mögött. Ildikó tagja volt az 1986-ban Dubajban ezüstérmes együttesnek is. Női sakkozásunk még további öt érmet szerzett: 1969-ben Lublinban, 1978-ban Buenos Airesben, 1980-ban Máltán lettünk ezüstérmesek, 1972-ben Szkopjéban és 1982-ben Luzernben a harmadik helyen végzett a válogatottunk.
A rangsorban válogatottunk ezzel férficsapatunkhoz hasonlóan a negyedik legerősebb sakknemzet. A szovjetek 11 aranyérmet szereztek és kétszer ezüstöt csapatunk mögött. Két éve az orosz együttes valamennyi ellenfelét legyőzve lett először olimpiai bajnok. A grúzok négy elsőség mellett még 1 ezüst, illetve 2 bronzérmet nyertek. Kína 3 aranyérem mellett 2 ezüst és 4 bronzérmet. Az ukránok Torinóban diadalmaskodtak, és két ezüstérem még a gyűjteményükben. Izrael 1976-ban győzött.
Torinóban női válogatottunk sorozatban a harmadik olimpián végzett az első hatban, Bledben ötödikek, Calviában hatodikak voltak, az olasz városban egyetlen Bucholz-pontszámon múlt a negyedik helyezés. Óriási erősítést jelentett a világklasszis Hoang Thanh Trang játéka, remek szereplése. Igazi „vezérevezősként” veretlenül játszotta végig az olimpiát.
Az olasz városban meglepetésre, de teljesen megérdemelten az ukrán válogatott lett az aranyérmes. Az oroszok toronymagas favoritok voltak, de nem tudták a papírformát igazolni. Elvesztették a rangadót az ukránok ellen, s ez megpecsételte sorsukat. Elégedettek lehettek a címvédő kínaiak, hiszen új csapattal jöttek, különösen a 12 éves Hou Yifan eredménye volt káprázatos. Három olimpiai aranyérem után most be kellett érniük a bronzéremmel, de aligha bánkódtak emiatt.
Drezdában a női sakkozás legendájának, Maja Csiburdanidzének a vezetésével a grúz válogatott negyedszer aranyérmes. Öt meccset nyertek sorozatban, és riválisaik botlásai is segítettek a bravúros elsőség megszerzésében. Csiburdanidze pályafutása során kilencedik (!) aranyérmét szerezte meg, a szovjet válogatottal ötször volt első és 1996 után, 12 év elteltével grúz színekben negyedszer vehette át a csillogó érmet. A címvédő ukránoknak be kellett érniük az ezüstéremmel. A 2004-es ezüstérem után bronzérmesek az amerikaiak. Az első helyre rangsorolt orosz válogatott nem került dobogóra! A sokáig vezető kínai együttes nem tudott megbirkózni a hajrá rendkívüli izgalmaival. Női csapatunk nagy csalódást okozott a 14. helyezésével. Először játszottak négy táblán a női csapatok is.
Százszázalékos eredménnyel győzött az orosz válogatott
Hanti-Manszijszkban fantasztikus teljesítménnyel győzött Oroszország első számú válogatottja. Valamennyi mérkőzését megnyerve, Tatjana és Nagyezsda Koszinceva szárnyalásával az orosz női sakkozás első aranyérmét ünnepelhették. Jól hajráztak a kínaiak, a zárónapon legyőzték Ukrajnát, az eredménynek a címvédő grúzok is örülhettek, bronzérmesek lettek. Óriási meglepetés a kubaiak negyedik helye, „surranó pályán” értek célba, és számukra jókor fejeződött be a verseny.
Női válogatottunk az utolsó fordulóban a tisztes helytállásért küzdött, a spanyolokkal szemben elért 3-1-es győzelemmel tíz helyet javítva a 15. helyen végzett. Hoang Thanh Trang eredménye csalódás volt, Mádl Ildikó megbízhatóan játszott, Vajda Szidónia lett a legjobb pontszerzőnk. A rangadókon sajnos hibáztak, el is fáradtak, hiszen ők hárman valamennyi fordulóban szerepeltek. Mélyen a várakozás alatt szerepelt Rudolf Anna, újoncként helytállt Gara Tícia.
A 24. női sakkolimpia végeredménye:
Olimpiai bajnok: Oroszország 1 (Tatjana Koszinceva 7/10, Nagyezsda Koszinceva 8,5/10, Alekszandra Kosztenjuk 6,5/10, Alisza Galljamova 5,5/6, Valentyina Gunyina 6,5/7) 22 meccspont, 439,5 olimpiai Berger-Sonneborn pontszám, 34 pont
2. Kína (Hou Ji-fan 8/11, Ju Wenjun 9,5/11, Zhao Xue 7/10, Huang Qian 3/7, Wang Ju 4/5) 18, 386,5, 31,5
3. Grúzia (Nana Dzagnidze 7/10, Lela Javahasvili 5/9, Salome Melia 7/10, Sopiko Huhasvili 5/7, Bela Hotenasvili 5/8) 16, 384, 29
4. Kuba 16, 348,5, 30
5. Egyesült Államok 16, 336,5, 28,5
6. Lengyelország 16, 336, 29,5
7. Azerbajdzsán 16, 320, 28
8. Bulgária 16, 296,5, 24,5
9. Ukrajna 15, 366,5, 28,5
10. Oroszország2 15, 335,5
11. Örményország 15, 327,5, 28
12. Görögország 15, 316, 28
13. Románia 15, 312,5, 28
14. Oroszország3 15, 287, 27
15. Magyarország (Hoang Thanh Trang 5,5/11,Mádl Ildikó 6,5/11, Vajda Szidónia 7/11, Rudolf Anna 2,5/5, Gara Tícia 3,5/6) 14, 320,5, 25
Porto Carrasban fölényes győzelmet aratott a címvédő orosz együttes. A kontinensviadal előtt nagymesternőik számos gyengébb eredménnyel némi fejfájást okoztak a szakvezetésnek, de az "aranykapitány", Jurij Dohojan megoldotta feladatát. Jól cserélt, pihenőt is engedélyezett játékosainak. Meglepetés, de teljesen megérdemelt a lengyelek sikere, tartalékos összeállításban is kitűnő csapatot alkottak. A grúzoké a bronzérem, míg az ukránok a célegyenesben kétszer is hibáztak.
Együttesünk az utolsó fordulóban sem tudott nyerni, s a hatodik helyre rangsorolt válogatottunk a 15. helyen végzett. Régóta mostohagyermek női sakkozásunk, és az elmaradt szakmai munka, a komoly felkészülés hiánya szomorú eredményhez vezetett.
A 9. Európa-bajnokság végeredménye:
Hely. |
Rajtl. |
Ország |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
|||||
1 |
1 |
Oroszország |
|
8 |
1 |
0 |
17 |
25.5 |
177.0 |
||||
2 |
5 |
Lengyelország |
|
6 |
2 |
1 |
14 |
23.0 |
178.0 |
||||
3 |
3 |
Grúzia |
|
7 |
0 |
2 |
14 |
22.5 |
181.0 |
||||
4 |
2 |
Ukrajna |
|
6 |
0 |
3 |
12 |
21.5 |
180.0 |
||||
5 |
12 |
Franciaország |
|
6 |
0 |
3 |
12 |
21.0 |
172.5 |
||||
6 |
8 |
Bulgária |
|
5 |
1 |
3 |
11 |
19.5 |
175.5 |
||||
7 |
4 |
Örményország |
|
4 |
3 |
2 |
11 |
19.0 |
182.0 |
||||
8 |
7 |
Németország |
|
4 |
2 |
3 |
10 |
20.5 |
161.5 |
||||
9 |
15 |
Izrael |
|
4 |
2 |
3 |
10 |
19.0 |
164.5 |
||||
10 |
11 |
Szlovénia |
|
4 |
2 |
3 |
10 |
19.0 |
146.0 |
||||
11 |
10 |
Spanyolország |
|
4 |
1 |
4 |
9 |
19.5 |
152.0 |
||||
12 |
18 |
Csehország |
|
3 |
3 |
3 |
9 |
18.0 |
176.0 |
||||
13 |
13 |
Hollandia |
|
3 |
3 |
3 |
9 |
18.0 |
167.0 |
||||
14 |
21 |
Ausztria |
|
4 |
1 |
4 |
9 |
17.5 |
150.0 |
||||
15 |
6 |
|
Magyarország |
|
3 |
3 |
3 |
9 |
17.0 |
172.0 |
|
|
|
Tábla |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
Pont |
Játszma |
Átlag |
Perf. |
|
1 |
GM |
Hoang Thanh Trang |
2446 |
½ |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
3.0 |
8 |
2439 |
2352 |
|
2 |
IM |
Mádl Ildikó |
2399 |
0 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
3.0 |
7 |
2312 |
2262 |
||
3 |
WGM |
Rudolf Anna |
2347 |
1 |
0 |
0 |
1 |
½ |
½ |
½ |
3.5 |
7 |
2286 |
2286 |
||
4 |
WGM |
Gara Tícia |
2375 |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
½ |
0 |
3.0 |
7 |
2254 |
2204 |
||
5 |
IM |
Gara Anita |
2340 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
0 |
1 |
4.5 |
7 |
2227 |
2329 |
A törökországi Mardinban a kínai válogatott fölényes győzelmével fejeződött be a III. női csapat-világbajnokság. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével tripláztak, harmadszor diadalmaskodtak. Az utolsó fordulóban az indiai csapatra mértek minimális vereséget. A világbajnoki kihívóval, Humpy Koneruval az éltáblán az indiai együttes végül nem került dobogóra. Az olimpiai bajnok orosz négyesé az ezüstérem, a harmadik helyen a grúz csapat végzett. Az előző két világbajnokság bronzérme után az ukránoknak be kellett érniük az ötödik hellyel. Nagyon hiányzott csapatukból legjobbjuk, Katyerina Lahno.
A III. női csapat-világbajnokság végeredménye:
1.Kína (Hou Ji-fan 5/7, Ju Wenjun 6,5/9, 2543, Zhao Xue 7/9, 2492, Tan Zhongyi 7/9, Zhang Xiaowen 2/2) 16 meccspont, 27,5 pont
2. Oroszország (Nagyezsda Koszinceva 4,5/8, Tatjana Koszinceva 3,5/8, Alexandra Kosteniuk 4/7, Valentyina Gunyina 6/8, Natalia Pogonina 3,5/5) 13, 21,5
3. Grúzia (Nana Dzagnidze 5,5/8, Lela Zsavahasvili 3/7, Bela Hotenasvili 5,5/9, Nino Hurcidze 4/7, Melia Salome 3.5/5) 12, 21,5
4. India 11, 23
5. Ukrajna 11, 21
6. Örményország 9, 19,5
7. Vietnam 9, 19
8. Görögország 5, 15
9. Törökország 4, 11
10. Dél-Afrika 0, 1
Isztambulban a kínai női válogatott a favorit, csapatunk tizenegyedik a rajtlistán
Éltáblásunktól, Hoang Thanh Trangtól a torinói teljesítményéhez hasonló szereplést remélünk. Drezdában is állta a sarat, csak az utolsó fordulóban botlott. Két éve sebezhető nyitásai miatt gyengélkedett. A 35 partiból 14-szer nyert, 16-szor remizett 5 vereség mellett.
Háromszoros bajnokunk, Rudolf Anna négy éve debütált, 9 játszmából 5 pontot szerzett, jó kezdés után visszaesett a teljesítménye. Hanti-Manszijszkban csak ötven százalékot ért el, a 14 partiból 6 nyerés, öt vesztés és három remi eredményének statisztikája. Két éve Gara Tícia újonc volt válogattunkban, kettőt nyert és remizett, egy partit vesztett. Gara Anita ötödik olimpiáján vesz részt, tizenkét éve éppen Isztambulban játszott először, Torino után újra a csapatban. Eddigi 39 partijából 20-szor győzött, 13-szor remizett, hatszor vereséget szenvedett. A 19 éves Papp Petra válogatottunk újonca, Mádl Ildikó lemondása után kapott bizalmat.
Az orosz szakvezetés címvédést remél, de az utolsó egy évben nem remekeltek legjobbjaik, a Koszinceva-nővérek. Három aranyérem után negyedszer is a dobogó legfelsőbb fokáról álmodoznak a kínaiak. Az ukránok kiegyensúlyozott együttese éremesélyes. Az exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze nélkül játszanak a grúzok. A nagy négyes után igen kiegyensúlyozottak az erőviszonyok.
A rajtlista élcsoportja a legjobb négy Élő-pontszám átlagával:
Kína (2531): Hou Ji-fan (2599), Zhao Xue (2549), Ju Wenjun (2528), Huang Qian (2449), Ding Yisin (2424)
Oroszország (2513): Tatjana Koszinceva (2530), Nagyezsda Koszinceva (2524), Valentyina Gunyina (2507), Alekszandra Kosztenjuk (2489), Natalija Pogonyina (2448)
Grúzia (2490): Nana Dzagnidze (2547), Bela Hotenasvili (2509), Lela Zsavahasvili (2458), Nino Hurcidze (2444), Nino Bacsiasvili (2432)
Ukrajna (2471): Katyerina Lahno (2542), Marija Muzicsuk (2466), Natalija Zsukova (2442), Anna Usenyina (2433), Inna Gaponenko (2404)
Egyesült Államok (2419): Anna Zatonszkih (2512), Irina Krush (2467), Sabina Foisor (2356), Rusudan Goletani (2341), Tatev Ambrahamjan (2303)
India (2412): Dronavalli Harika (2503), Sachdev Tania (2379), Mary Inn Gomes (2396), Eesha Karavade Senjay (2371), Swaminathan Soumya (2271)
Lengyelország (2408): Monika Socko (2467), Iweta Rajlich (2412), Jolanta Zawadzka (2377), Karina Szczepkowska-Horowska (2375), Joanna Worek (2287)
Örményország (2404): Elina Danieljan (2476), Lilit Mkrtchian (2454), Lilit Galojan (2349), Maria Kurszova (2338), Anna Hairapetjan (2203)
Németország (2389): Elisabeth Paehtz (2483), Marta Michna (2380), Tetyana Melamed (2356), Melanie Ohme (2337), Elena Levushkina (2301)
Románia (2377): Cristina-Adela Foisor (2402), Irina Bulmaga (2380), Elena-Luminita Cosma (2352), Alina L’Ami (2372), Mihaela Sandu (2246)
Magyarország (2364): Hoang Thanh Trang (2464), Gara Tícia (2385), Gara Anita (2306), Rudolf Anna (2289), Papp Petra (2302)
Bulgária (2358): Antoaneta Sztefanova (2502), Iva Videnova (2317), Elisza Rajeva (2313), Adriana Nikolova (2299), Margareta Voiska (2281),
Franciaország (2350): Almira Szkripcsenko (2442), Sophie Milliet (2411), Nino Maisuradze (2284), Silvia Collas (2261), Andrea Bollengier (2253)
Kuba (2335), Szlovénia (2329), Hollandia (2326), Görögország (2322), Szerbia (2318)
Tizenhárom + 2500 Élő-pontos a résztvevők között:
Anna Muzicsuk (szlovén, 2606, 1)
Hou Ji-fan (kínai, 2599, 1)
Zhao Xue (kínai, 2549, 2)
Nana Dzagnidze (grúz, 2547, 1)
Katyerina Lahno (ukrán, 2542, 1)
Tatjana Koszinceva (orosz, 2530, 1)
Ju Wenjun (kínai, 2528, 3)
Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524, 2)
Viktorija Cmilyte (litván, 2520, 1)
Anna Zatonskih (amerikai, 2512, 1)
Bela Hotenasvili (grúz, 2509, 2)
Harika Dronovalli (indiai, 2503, 1)
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502, 1)
Isztambulban augusztus 27-én 20 órakor tartják meg a kapitányok értekezletét, 21 óra 30 perckor az ünnepélyes megnyitót. Augusztus 28-án helyi idő szerint 15 órakor indulnak a sakkórák, nálunk ez 14 órát jelent. Az ötödik és a tízedik forduló után pihenőnapot kapnak a sakkozók. Az utolsó játéknapon, szeptember 9-én 11 órakor kezdődnek a küzdelmek, este 21 óra 30 perckor lesz a záróünnepség. Az első 40 lépésre 90 perc gondolkodási idejük van a játékosoknak, majd 30 perc a parti befejezéséig, és az első lépéstől kezdve még 30 másodperc. Érvényben a zéró tolerancia szabály, a késés azonnali játszmavesztés. A szabályzat tiltja a remiket a 30. lépésig! A sakkolimpia idején tartja a Nemzetközi Sakkszövetség a 83. Kongresszusát.
E sorok írója meghívott bíróként a helyszínen figyelheti majd a küzdelmeket, és természetesen tudósítok is az olimpia legérdekesebb eseményeiről.
Verőci Zsuzsa