Az Online Sakkolimpián India és Oroszország vívja a viadal döntőjét. Az elődöntőben az orosz csapat az amerikai együttes ellen az első mérkőzést 3,5 – 2,5-re nyerte meg, a második meccs 3 – 3-mal ért véget. Kalandos játszmákban született meg összesítésben a 3 – 1-es orosz győzelem, az idő szorításában, a nagy tétnek köszönhetően izgalmas csatákat láttunk. A finálé nagy küzdelmet ígér.
A várakozásnak megfelelően kiegyenlített erők csatájában született meg az oly szoros végeredmény, az orosz győzelem. Az éltáblán Alekszandr Griscsuk és Wesley So játszmája csak 23 lépésig tartott. Az orosz csapat az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk győzelmével jutott vezetéshez. A világbajnoki döntős Alekszandra Gorjacskina is érvényesítette előnyét Anna Zatonskih ellen. Andrej Jeszipenko remire rontotta oly kecsegtető állását, a másik oldalon Sam Shankland hibázott „gólhelyzetben”. Annie Wang nyeréssel szépített. A minimális győzelem után az orosz kapitány a második meccsre becserélte Jan Nepomnjacsijt, míg az amerikaiak Carissa Yip beállításával bíztak a javításban.
Fokozott érdeklődés kísérte az éltáblán So és Griscsuk olasz megnyitású küzdelmét. Az amerikai nagymester újítása meglepte az orosz sakkozót, aki jelentős időhátrányba is került, gyalogot is vesztett. So kitűnő minőségáldozattal, meggyőző játékkal győzött. Nem állt fényesen Nepomnjacsij sem, de Shankland az idő szorításában huszárjával aknamezőre lépett, Nepomnjacsij többé nem hibázott. Értékes győzelmet ért el Carissa Yip, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk egyenlített. Másodszor is bakizott Andrej Jeszipenko, fölényes pozícióját ezúttal egyenesen vesztésre rontotta. A kétszeres korcsoportos világbajnok Polina Suvalova győzelme kellett a 3-3-as eredményhez, amely a rajtlistát vezető orosz válogatott számára a döntőbe jutást jelentette.
T. |
1 |
Oroszország |
Élő |
- |
2 |
Egyesült Államok |
Élő |
3½:2½ |
||||
1.1 |
GM |
|
2784 |
- |
GM |
|
2741 |
½ - ½ |
||||
1.2 |
GM |
|
2770 |
- |
GM |
|
2609 |
½ - ½ |
||||
1.3 |
GM |
|
2502 |
- |
IM |
|
2327 |
1 - 0 |
||||
1.4 |
GM |
|
2517 |
- |
WGM |
|
2358 |
1 - 0 |
||||
1.5 |
GM |
|
2629 |
- |
GM |
|
2730 |
½ - ½ |
||||
1.6 |
WGM |
|
2379 |
- |
IM |
|
2384 |
0 - 1 |
T. |
2 |
Egyesült Államok |
Élő |
- |
1 |
Oroszország |
Élő |
3 : 3 |
||||
1.1 |
GM |
|
2741 |
- |
GM |
|
2784 |
1 - 0 |
||||
1.2 |
GM |
|
2609 |
- |
GM |
|
2778 |
0 - 1 |
||||
1.3 |
IM |
|
2421 |
- |
GM |
|
2502 |
1 - 0 |
||||
1.4 |
IM |
|
2327 |
- |
GM |
|
2517 |
0 - 1 |
||||
1.5 |
GM |
|
2730 |
- |
GM |
|
2629 |
1 - 0 |
||||
1.6 |
IM |
|
2384 |
- |
WGM |
|
2379 |
0 - 1 |
Verőci Zsuzsa