Hétfőn rajtol a 16 résztvevős kieséses rendszerű férfi sakkbajnokság. A rajtlistát nyolcszoros bajnokunk, Almási Zoltán vezeti. Két-kétjátszmás mérkőzésekre kerül sor, 1-1 esetén rájátszás dönti el a továbbjutást. Hétfőn kezdődik a 10 résztvevős női bajnokság is.
Hétfőn kezdődik a 16 résztvevős férfi kieséses rendszerű bajnokság, a II. Hetényi Géza emlékverseny. A rajtlistát nyolcszoros bajnokunk, a kétszeres olimpiai ezüstérmes Almási Zoltán vezeti. Olimpiai válogatottunkból még Berkes Ferenc és Gledura Benjámin játszik. Két-kétjátszmás mérkőzésekre kerül sor, 1-1 esetén a második partit követően rájátszás dönt.
A bajnokság sorsolását már korábban megtartották, a rendezők hasonló lebonyolítású nemzetközi versenyektől merőben eltérő megoldást alkalmaztak. A novemberi Élő-pontszámok alapján első nyolc nagymester megkapta a helyezésüknek megfelelő rajtszámot, nyolc résztvevő sorszámát kisorsolták, ezért fordulnak elő az erőviszonyoktól eltérő párok.
Az első körben búcsúzok nettó 120 ezer forintot kapnak, a második kör vesztesei 250 ezret, a negyedik 500, a harmadik 750 ezer forintot nyer. A bajnokság ezüstérmese 1 millió, a bajnok 1 millió 500 ezer forintot kap.
Az első forduló párosítása:
16 Antal Gergely (2553) – 1 Almási Zoltán (2689)
2 Berkes Ferenc (2662) – 15 Medvegy Zoltán (2536)
14 Horváth Csaba (2510) – 3 Gledura Benjámin (2621)
4 Bánusz Tamás (2612) – 13 Kozák Ádám (2419)
5 Ács Péter (2595) – 12 Gonda László (2522)
6 Papp Gábor (2603) – 11 Galyas Miklós (2497)
7 Balog Imre (2558) – 10 Horváth József (2490)
9 Mihók Olivér (2541) – 8 Aczél Gergely (2549)
A bajnokság helyszíne: 1135 Budapest, Huszti u. 35. A fordulók naponta 14 órakor kezdődnek, kétnaponta a rájátszások 21 órakor.
A Magyar Sakkszövetség versenytermében hétfőn kezdődik meg a 63. női bajnokság. A tízfős mezőnyben a rajtlistát Terbe Julianna vezeti, aki sikerrel debütált a sakkolimpián, Batumiban a válogatottban. A magyar ranglista első nyolc helyezettje nem vesz részt a viadalon. A Batumiban remek ötödik helyezést elért csapatunkból Terbén kívül csak Lakos Nikoletta játszik. Érdeklődéssel várjuk a 11 esztendős, U10-es Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Gaál Zsóka bemutatkozását. A bajnokság díjalapja bruttó 1.130.000 Ft, a győztes 400 ezret nyer. Holtverseny esetén a több nyert játszma, majd a Berger-Sonneborn pontszám. A fordulók naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó játéknapon, december 11-én 10 órakos indulnak a sakkórák.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Terbe Julianna 2272
Havanecz Bianka 2247
Lakos Nikoletta 2243
Varga Klára 2242
Gál Hanna Krisztina 2189
Terbe Zsuzsanna 2180
Juhász Barbara 2176
Erdős Boglárka 2137
Egyed Judit 2045
Gaál Zsóka 2020
Verőci Zsuzsa