A címvédő Tungsram Aquaprofit NSK tizenharmadik, sorozatban tizenkettedik bajnoki címét ünnepli. Az első osztályú csapatbajnokság 2019/20-as idénye a koronavírus-járvány miatt szeptember 13-án fejeződött be. A bajnokcsapat az ASE Paks elleni 7-5-ös győzelmével 12 pontos előnnyel végzett az élen, valamennyi ellenfelét legyőzte. A paksiak a vereségükkel végül a harmadik helyen végeztek, a HVSE-Infrapalan 6-6-os eredménye is ezüstérmet jelentett a szombathelyi együttes számára. A DVTK együttesének három ezüstérem után be kellett érnie a negyedik hellyel. Az MTK Budapest és a Maróczy SE mondott búcsút az első osztálynak.
A koronavírus-járvány miatt öthónapos késéssel fejeződött be az első osztályú csapatbajnokság. ötnapos késéssel fejeződött be az első osztályú csapatbajnokság. Az április 18/19. hétvégére tervezett kettős forduló helyett augusztus 30-án, majd szeptember 13-án játszották le a két utolsó fordulót. A halasztás legkevésbé hét forduló után nyolc és félpontos előnnyel vezető címvédő Tungsram Aquaprofit NSK csapatát zavarta meg. Idegenlégiósaik nélkül is kettős győzelmet értek el. Hazai pályán a háromszor is ezüstérmes, a mérkőzésre tartalékosan kiálló DVTK elleni 8-4-es sikerrel bebiztosították újabb bajnoki címüket. A befejező játéknapon a tíz döntetlen mellett Medvegy Zoltán és Galyas Miklós győzelmével 7-5-re nyertek az ezüstéremre pályázó ASE Paks ellen. A paksiak a minmális vereséggel végül csak a harmadik helyen végeztek az idényben hat győzelemmel é egy döntetlennel 13 meccspontot elérő HVSE-Infraplan mögött. A paksiak háromszor kaptak ki.
A Tungsram Aquaprofit NSK csapatának hosszú a kispadja, jól tudtak variálni a csapatösszeállításokkal, az ellenfeleknek alig volt esélyük, hogy konkrétan készülhessenek az egyes partikra. A bajnokcsapatban ezúttal jóval kevesebb partit játszottak idegenlégiósaik. Legjobb pontszerzőik Medvegy Zoltán és Gara Tícia 9 játszmájukból 7-7 pontot szerzett, Kántor Gergely 9-ből 6,5 pontot gyűjtött. Jelentős fölényüket jól mutatja a 12 pontos előnnyel megnyert bajnokság, hogy az idény során sakkozóik mindössze hét partit vesztettek a lejátszott 108 játszmából.
A 8. forduló és az éltáblák eredményei:
Aquaréna Kőbánya SC – ASE Paks 5,5 – 6,5
(Erdős Viktor (2613) – Berkes Ferenc (2647) 0 – 1
Balog Imre (2550) – Ács Péter (2589) 1 – 0
Nagy Gábor (2489) – Kaczúr Flórián (2464) döntetlen)
T
ungsram Aquaprofit NSK – DVTK 8 – 4
(Bánusz Tamás (2620) – Antal Gergely (2562) döntetlen
Balogh Csaba (2591) – Kozák Ádám (2524) döntetlen
Kántor Gergely (2532) – Korpa Bence (2546) döntetlen)
Maróczy SE – Dunaharaszti MTK 4 - 8
(Nagy Dániel (2361) – Szergej Grigorjanc (2545) 0 – 1
Tésik Csaba (2287) – Zoran Jovanovic (2512) döntetlen
Kopasz Róbert (2351) – Gonda László (2532) 1 – 0)
HVSE-Infraplan – Duocor-Makói SVSE 7 - 5
(Zdenko Kozul (2593) – Mihók Olivér (2559) 0 – 1
Héra Imre (2614) – Alekszander Kovacevic (2476) + -
Mladen Palac (2550) – Csonka Balázs (2481) döntetlen)
MTK Budapest – Morihana PSE 3,5 – 8,5
(Kállai Gábor (2459) - Ante Brkic (2587) 0 – 1
Fehér Ádám (2367) – Horváth Csaba (2509) 0 – 1
Juhász Kristóf (2449) – Davor Rogic (2494) döntetlen)
Az utolsó forduló eredményei:
Morihana PSE – Aquaréna Kőbánya SC 6 – 6
(Horváth Csaba (2509) – Balog Imre (2550) döntetlen
Horváth József (2437) – Nagy Gábor (2489) döntetlen
Seres Lajos (2422) – Izsák Gyula (2424) döntetlen)
Duocor-Makói SVSE – MTK Budapest 5,5 – 6,5
(Mihók Olivér (2559) – Kállai Gábor (2459) 0 – 1
Csonka Balázs (2481) – Juhász Kristóf (2449) döntetlen
Farkas Tibor (2274) – Juhász Ármin (2395) döntetlen)
Dunaharaszti MTK – HVSE-Infraplan 6 – 6
(Szergej Grigorjanc (2545) – Héra Imre (2614) döntetlen
Gonda László (2532) – Németh Miklós (2487) döntetlen
Hoang Thanh Trang (2414) – Ruck Róbert (2525) 0 – 1)
DVTK – Maróczy SE 9,5 – 2,5
(Antal Gergely (2562) – Milos Stankovic (2468) + -
Kozák Ádám (2524) – Dejan Nestorovic (2338) + -
Korpa Bence (2546) – Nagy Dániel (2361) döntetlen)
ASE Paks – Tungsram Aquaprofit NSK 5 – 7
(Berkes Feremc (2647) – Bánusz Tamás (2620) döntetlen
Ács Péter (2589) – Balogh Csaba (2591) döntetlen
Kaczúr Flórián (2464) – Kántor Gergely (2532) döntetlen)
Szabó László NB1 bajnokság végeredménye:
H. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
MP |
1 |
Tungsram Aquaprofit NSK |
* |
8 |
7 |
8 |
9,5 |
6,5 |
7,5 |
8 |
9,5 |
9 |
73 |
18 |
2 |
HVSE-Infraplan |
4 |
* |
6,5 |
7,5 |
5,5 |
7,5 |
6 |
7 |
9 |
8 |
61 |
13 |
3 |
ASE Paks |
5 |
5,5 |
* |
5 |
10 |
6,5 |
7 |
7,5 |
8 |
6,5 |
61 |
12 |
4 |
DVTK |
4 |
4,5 |
7 |
* |
5,5 |
6 |
6 |
6 |
8,5 |
9,5 |
57 |
9 |
5 |
Morihana PSE |
2,5 |
6 |
2 |
6,5 |
* |
6 |
7 |
8 |
8,5 |
8,5 |
55,5 |
13 |
6 |
Aquaréna Kőbánya SC |
5,5 |
4,5 |
5,5 |
6 |
6 |
* |
6 |
6 |
6 |
9,5 |
55 |
7 |
7 |
Dunaharaszti MTK |
4,5 |
6 |
5 |
6 |
5 |
6 |
* |
5,5 |
3,5 |
8 |
49,5 |
5 |
8 |
Duocor-Makói SVSE |
4 |
5 |
3,5 |
6 |
4 |
6 |
6,5 |
* |
5,5 |
7,5 |
48 |
6 |
9 |
MTK Budapest |
2,5 |
3 |
4 |
3,5 |
3,5 |
6 |
8,5 |
6,5 |
* |
7,5 |
45 |
7 |
10 |
Maróczy SE |
3 |
4 |
5,5 |
2,5 |
3,5 |
2,5 |
4 |
4,5 |
4.5 |
* |
34 |
0 |
A Tungsram Aquaprofit NSK bajnokcsapat tagjai:
Makszim Csigajev 1,5/2, Luka Lenic 2/4, Andrej Volokityin 3,5/6, Bánusz Tamás 4,5/7, Balogh Csaba 4,5/8, Márkus Róbert 4/7, Ivan Ivanisevic 4,5/5, Kántor Gergely 6,5/9, Horváth Dominik 4,5/6, Aczél Gergely 5,5/9, Medvegy Zoltán 7/9, Ribli Zoltán 6/9, Galyas Miklós 4,5/6, Boris Markoja 1/2, Bodó Norbert 1,5/2, Gara Tícia 7/9, Gombócz Ferenc 1,5/3, Krutti Valér 0,5/1, Orsó Miklós 0,5/1, Bodó Bence 1/1 pont.
Verőci Zsuzsa