A bilbaói Chess Masters Final hetedik fordulójában három döntetlen született. A világbajnok Magnus Carlsen világossal nem tudott előnybe kerülni a kínai Wei Yi ellen, a 17 éves sakkozó a végjátékot pontosan játszotta. Másodszor is megosztozott a ponton az amerikai derbin Hikaru Nakamura és Wesley So. A világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin a holland Anish Girivel. A nyolcadik játéknapon ismét összecsap Karjakin és Carlsen.
A viadal hetedik játéknapján pozíciós küzdelmek zajlottak, jelentős előnyt egyik nagymester sem tudott elérni, korrekt játék után sorban remiztek. A kínai Wei Yi szerezte meg a legértékesebb fél pontot, a norvég világbajnok Magnus Carlsennel szemben pontos játékkal harcolta ki a döntetlent. A világelső első helyét, 3 pontos előnyét változatlanul őrzi.
Az amerikai derbin Hikaru Nakamura 20.Hb5-ös tervével, átmeneti gyalogáldozattal kis előnybe került. Világoson mozgó futójának lecserélése megkönnyítette Wesley So feladatát, sorozatos cserék következtek, majd a békekötés.
A világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin változatlanul nyeretlen, ahogy mai ellenfele, a holland Anish Giri, valamint Wesley So is. Érdeklődéssel várjuk a nyolcadik fordulóban Karjakin és Carlsen összecsapását.
A 7. forduló eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) - Wesley So (amerikai, 2770) döntetlen (Vezérindiai védelem, 42)
Magnus Carlsen (norvég, 2855) - Weí Yi (kínai, 2696) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)
Anish Giri (holland, 2785) - Szergej Karjakin (orosz, 2773) döntetlen (Katalán megnyitás, 43)
A verseny állása:
IX. Chess Masters Final, Bilbao, 2016.július 13-23. |
kat. XXII (2777) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|||||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2855 |
* |
* |
0 |
1 |
3 |
1 |
3 |
1 |
3 |
12 |
2858 |
|||
2. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2787 |
3 |
1 |
* |
* |
1 |
1 |
1 |
1 |
9 |
2836 |
||||
3. |
Wei Yi |
g |
CHN |
2656 |
0 |
1 |
1 |
* |
* |
1 |
1 |
3 |
1 |
8 |
2801 |
|||
4. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2773 |
0 |
1 |
1 |
* |
* |
1 |
1 |
1 |
1 |
6 |
2728 |
|||
5. |
Anish Giri |
g |
NED |
2785 |
1 |
1 |
1 |
0 |
1 |
1 |
* |
* |
1 |
6 |
2714 |
|||
6. |
Wesley So |
g |
USA |
2770 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
* |
* |
6 |
2729 |
A 8. forduló párosítása:
Wesley So – Anish Giri
Szergej Karjakin – Magnus Carlsen
Wei Yi – Hikaru Nakamura
Carlsen,M (2855) – Wei Yi (2696)
Grünfeld védelem [D76]
1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 Hf6 5.c4 0-0 6.cxd5 Hxd5 7.d4 Hb6 8.Hc3 Hc6 9.d5 Ha5 10.e4 c6 11.Ff4 Hac4 12.Ve2 cxd5 13.exd5 Fg4
Jól ismert a 13...Hxb2 14.Vxb2 Ha4 15.Hxa4 Fxb2 16.Hxb2 Vxd5 17.Bfe1 Vb5 folytatás, világosnak három könnyűtisztje van a vezérért.
14.h3 Fxf3 15.Fxf3 Hd6 16.Bfe1 Be8 17.Bac1 a6 18.b3 Bc8 19.Vd2 Hd7 20.Ha4 Bxc1 21.Vxc1 Fd4 22.Vd2 Fg7 23.h4 h5 24.Hb2 Hb5 25.Be3 Hd4 26.Fg2 e5 27.dxe6 Hxe6
28.Hc4
Számításba jött a 28.Bd3 Hxf4 29.Bxd7 He2+ 30.Kh2 Vf6 31.Hd1 b5 32.Fd5 Be7 33.Bd6 Vf5 34.Kg2 folytatás.
28...Hxf4 29.Bxe8+ Vxe8 30.Vxf4 b5 31.He3 Ve5 32.Vxe5 Fxe5
33.b4 Fd6 34.Fb7 Hb8 35.Hd5 Kf8 36.Kg2 Ke8 37.f3 f5 38.Kf2 Kd7 39.Hf4 Kc7 40.Fd5 Fxf4 41.gxf4 Kd6 42.Ff7 Hc6 43.a3 He7 44.Ke1 Kd7 45.Kd1 Kd6 46.Kd2 Kd7 47.Kd3 Kd6 48.Kc2 Kd7 49.Kb3 Kd6 50.a4 Hc6 51.axb5 axb5 52.Kc3 He7 53.Kd2
53...Hd5 54.Fxg6 Hxb4 55.Fxh5 Hd5 56.Fe8 Hxf4 57.Fxb5 Ke5 58.Ff1 Hg6 59.h5 Hh4 60.Ke2 Hxf3 és döntetlen
Nakamura,H (2787) - So,W (2770)
Vezérindiai védelem [E15]
1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 b6 9.Bd1 Hbd7 10.b3
Az idei Tata Steel szuperversenyen Wesley So világossal Szergej Karjakin ellen a 10.Ff4 Fa6 11.He5 Bc8 12.Hc3 Fxc4 13.Hxc4 dxc4 14.e4 b5 15.a4 a6 16.d5 cxd5 17.exd5 e5 18.Fg5 változatot játszotta meg, előnyt nem tudott elérni.
10...Fa6 11.a4 c5 12.Ha3 Fb7 13.Vb2 Vc8
A vezérnek nem éppen ideális mező. Sötéttel a 13...He4 14.Fe1 Ff6 (Hikaru Hakamura az évtized elején szívesen, de eredménytelenül játszotta a 14...f5-ös eltérést.) 15.e3 Vb8 a legkedveltebb folytatás.
14.Bac1 Fc6 15.dxc5 bxc5 16.cxd5 exd5
17.Hh4
Az f5 mező meggyengítésére logikus válasz.
17...Be8 18.Hf5 Ff8 19.Ff4 Vb7
So lebecsülhette Nakamura következő lépésének erejét. 19...a6 20.Hd6 Fxd6 21.Fxd6 Vb7 22.Bd2 (22.Fxc5 Fxa4) 22...Vb4 folytatás egyenlő esélyeket adott volna.
20.Hb5! Fxb5 21.axb5 Vxb5 22.He3
Számításba jött a 22.Bc2 lépés is.
22...Bac8
23.Hxd5 Hxd5
Világosra előnyös a 23...Bxe2 24.Vb1 Hxd5 25.Fxd5 Bee8 26.Vf5 Hf6 27.Fc4 változat.
24.Fxd5 Hb6 25.Fc4
Nakamura nem sajnálta oly erős futójának lecserélését. 25.Ff3 c4 26.Bb1 számításba jött.
25...Hxc4 26.Bxc4 Bcd8 27.Ba1 Be6 28.Fe3
28...Bb8 29.Vc2 Vxb3 30.Vxb3 Bxb3 31.Bxa7 Be8 32.Bc7 Bb2 33.Fxc5 Fxc5 34.B7xc5 Bbxe2 35.Bc8 Be1+ 36.Kg2 g6 37.h4 Bxc8 38.Bxc8+ Kg7 39.Bc7 Bd1 40.Bc8 Be1 41.Bc7 Bd1 42.Bc8 és döntetlen
Giri,A (2785) - Karjakin,S (2773)
Katalán megnyitás [E08]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.cxd5
Anish Giri nem a főváltozatnak számító 10.Bd1 Fb7 (Lépéscserével 10...Fa6 11.He5 Bc8 12.Hc3-mal az idei So-Karjakin játszmához jutnánk.) 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 mellett döntött.
10...cxd5 11.Bc1 Fb7 12.Vb3 Bc8 13.Bxc8 Vxc8 14.Hc3 Hh5 15.Fg5 Fxg5 16.Hxg5 Vb8 17.e3 Hhf6 18.Ff1 Bc8 19.a4 h6 20.Hf3 He4 21.a5 Fc6 22.Fa6
22...bxa5 23.Vc2 Fb7 24.Bxa5 Fxa6 25.Bxa6 Bc7 26.Kg2 Vb4
Teljes kiegyenlítés, az újabb döntetlen előrevetette árnyékát.
27.Ba4 Vb7 28.Ba3 Hb6 29.He5 Hc4 30.Hxc4 Bxc4 31.Ve2 Hxc3 32.bxc3 Ve7 33.Va2 Bc7 34.Ba5 g6 35.h4 h5 36.Va3 Vxa3 37.Bxa3 a5 38.Bxa5 Bxc3 39.Ba8+ Kg7 40.Ba5 Kg8 41.Ba8+ Kg7 42.Ba5 Kg8 43.Ba8+ és döntetlen
Verőci Zsuzsa