Hanti-Manszijszkban szombaton este az ünnepélyes megnyitóval és a technikai értekezlettel megkezdődik a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A nagy hiányzó a világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit. A címvédő kínai Hou Ji-fan az első számú kiemelt, Élő-pontszáma alapján második az indiai Humpy Koneru mögött. Az első öt fordulóban kétjátszmás mini párosmérkőzéseket játszanak, 1-1 esetén tie-break dönt, a döntőben már négy partiban mérik össze erejüket. A magyar színeket képviselő Hoang Thanh Trang 22. a rangsorban, az első körben az orosz Jevgenyija Ovoddal (2384) mérkőzik meg. Vasárnap indulnak a sakkórák, december 2-án koronázzák meg az új (régi) világbajnoknőt. A világbajnokság honlapja: http://chess2012.ugrasport.com/
A szibériai olajváros a 2010-es sakkolimpia és négy férfi Világkupa sikeres lebonyolításával már komoly rangot szerzett, ezúttal a női világbajnoki címet eldöntő viadalt rendezi meg. Olimpiai és világbajnokok, a kontinensek legjobbjai játszanak a kieséses rendszerű női világbajnokságok történetének legerősebb viadalán. A hatvannégy jogosult résztvevő közül a női világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit és első gyermekét váró grúz olimpiai bajnoknő, Nana Dzagnidze nem vesz részt a hatfordulós viadalon.
Címvédőként a kínai Hou Ji-fan az első számú kiemelt. 2010-ben minden idők legfiatalabb világbajnokaként ünnepelhették a törökországi Antakyában megrendezett vb-n. Tavaly párosmérkőzésen az indiai Humpy Koneruval szemben védte meg címét. A 18 esztendős Hou Ji-fan megnyerte a Grand Prix-sorozatot, ha legnagyobb favoritként nem nyerne Hanti-Manszijszkban, akkor kihívóként játszana a jövő évi döntőben a győztessel szemben. Amennyiben a kínai világbajnoknő „érvényesíti” a papírformát, akkor Humpy Koneru, a GP-sorozat ezüstérmese lenne a kihívója.
A legmagasabb értékszámú induló, a 25 esztendős Humpy Koneru nagyon szeretne honfitársa, Viswanathan Anand nyomdokaiba lépni, és elhódítani a világbajnoki címet. Négy éve Nalcsikban és két esztendeje is az elődöntőben Hou Ji-fannal szemben maradt alul.
Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang az orosz Jevgenyija Ovoddal mérkőzik meg az első fordulóban. Remélt továbbjutása esetén a kétszeres orosz olimpiai bajnoknővel, Tatjana Koszincevával küzdhet meg.
Szombaton az ünnepélyes megnyitón tartják meg a sorsolást, Hou Ji-fan világossal, vagy sötéttel kezd, az első forduló beosztása a vb teljes idejére meghatározza a színsorsolást. A legjobbak számára az első kör könnyed bemelegítés, a középmezőnyben azonban már érdekes párharcokra is sor kerül.
Az első forduló párosítása:
1 Hou Ji-fan (kínai, 2606) - Ranasinghe S D (Sri Lanka-i, 1821)
2 Humpy Koneru (indiai, 2610) - Denise Frick (Dél-afrikai, 1871)
3 Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) - Amina Mezioud (algériai, 2055)
4 Zhao Xue (kínai, 2565) - Natalia Khoudgarian (kanadai, 2138)
5 Katyerina Lahno (ukrán, 2553) - Khaled Mona (egyiptomi, 2155)
6 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Melissa Castrillon Gomez (kolumbiai, 2159)
7 Viktorija Cmilyte (litván, 2524) - Ingrid Aliaga Fernandez (perui, 2175)
8 Marie Sebag (francia, 2521) - Irina Berezina (ausztrál, 2190)
9 Valentyina Gunyina (orosz, 2517) - Gu, Xiaobing (kínai, 2209)
10 Pia Cramling (svéd, 2516) - Shayesteh Ghader Pour (iráni, 2219)
11 Tatjana Koszinceva (orosz, 2515) - Madina Davletbajeva (kazah, 2220)
12 Dronavalli Harika (indiai, 2512) - Swaminathan Soumya (indiai, 2251)
13 Bela Hotenasvili (grúz, 2504) - Maritza Arribas Robaina (kubai, 2273)
14 Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501) - Tatev Abrahamyan (amerikai, 2304)
15 Ju Wenjun (kínai, 2501) - Atousa Pourkashiyan (iráni, 2321)
16 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Marina Romanko (orosz, 2355)
17 Zsu, Csen (katari, 2491) - Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2367)
18 Anna Zatonskih (amerikai, 2489) - Carolina Lujan (argentin, 2369)
19 Natalija Pogonyina (orosz, 2478) - Szvetlana Matvejeva (orosz, 2377)
20 Maria Muzicsuk (ukrán, 2476) - Cristina-Adela Foisor (román, 2383)
21 Elina Danieljan (örmény, 2476) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2383)
22 Hoang Thanh Trang (magyar, 2470) - Jevgenyija Ovod (orosz, 2384)
23 Irina Krush (amerikai, 2470) – Li Ruofan (szingapúri, 2394)
24 Alisza Galljamova, RUS m 2468 - Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2409)
25 Olga Girja (orosz, 2467) - Iweta Rajlich (lengyel, 2410)
26 Huang Qian (kínai, 2465) - Shen Yang (kínai, 2413)
27 Lilit Mkrtchian (örmény, 2457) - Ketevan Arahamia-Grant (skót, 2414)
28 Lela Zsavahisvili (grúz, 2455) - Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2415)
29 Yelena Dembo (grúz, 2454) - Nino Hurcidze (grúz, 2428)
30 Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Deysi Cori T. (perui, 2429)
31 Natalia Zsukova (ukrán, 2451) - Guo Qi (kínai, 2432)
32 Monika Socko (lengyel, 2445) - Almira Szkripcsenko (francia, 2441)
Szombaton tartják a világbajnokság megnyitó ünnepségét és kisorsolják a színelosztást. A küzdelmek november 11-én kezdődnek, először kétjátszmás páros mérkőzésekre kerül sor, 1-1 esetén rájátszás dönt. A sakozónők két 25-25 perces rapid partit vívnak 10 másodperc bonusszal, ha ez sem dönt akkor két villámparti következik, 5-5 perc és 10 másodperc lépésenként. 3-3-nál a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 5 perce világos 6 percével szemben. November 26-án szabadnap lesz, november 27. és 30. között rendezik meg a négyjátszmás döntőt, szükség szerint december 1-én a rapid rájátszást. A világbajnokság teljes díjalapja 450 ezer dollár, de 20 százalékot a FIDE kasszájába kell befizetni, így a világbajnoknő 48 ezer dollárt kap.
A női világbajnokságok története
A női sakkozás történelmében kiemelkedő szerepet játszott az első világbajnoknő, Vera Menchik (1906-1944). Moszkvában született, nemzetiségét tekintve cseh származású, 1921-től élt Nagy-Britanniában, két évvel később lett a hastingsi sakk-klub tagja, rendszeresen látogatta Maróczy Géza előadásait, s tanítványának vallotta magát. 1927-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a női sakkvilágbajnoki címért kiírt versenyt, a 11 partiból 10,5 pontot gyűjtött, és sorozatban védte meg címét. Hamburg 1930 (6,5/8), Prága 1931 (8/8), Volkstone 1933 (14/14), Varsó 1935 (9/9), Stockholm 1937 (14/14), Buenos Aires 1939 (18/19). A világbajnokságokon Vera Menchik összesen 78 partit nyert meg, négyszer remizett, és mindössze egyetlen játszmát vesztette el. Graffal Semmeringben (1937) világbajnoki párosmérkőzést játszott, 11,5 – 4,5-re győzött (+ 9, - 2, = 5). Kifinomult pozíciós játékstílusa remek végjáték technikával és kombinációs éleslátással párosult. Sikeresen játszott férfi tornákon is, rendszeresen szerepelt a hastingsi versenyeken. Londonban 1944. június 27-én bombatámadás áldozata lett. 1957-től a női sakkolimpiát a Vera Menchik vándordíjért játsszák.
Ljudmilla Rugyenko (1904-1986) az első szovjet világelső 1926 óta vett részt versenyeken. Romanovszkij és Lövenfisch voltak a mesterei. A világbajnoki címet az 1949/50-ben megrendezett viadalon szerezte meg. A címét 1953-ban Elizaveta Bikovával szemben vesztette el. 1952-ben szovjet bajnokságot nyert, a kombinációs stílus képviselője volt, 1950-ben világbajnoki címéért férfi nemzetközi mesteri címmel jutalmazták..
A női sakkozás harmadik világbajnoka, Elizaveta Bikova (1913-1989) háromszor nyert szovjet bajnokságot (1947, 1948, 1950). A világbajnok-jelöltek tornáján 1952-ben győzött, egy évvel később Ljudmilla Rugyenkot 8-6-ra legyőzte a világbajnoki döntőben. Három évvel később hármas versenyt rendeztek a címért, második lett, Olga Rubcova elhódította tőle a világelsőséget. Világbajnoki döntőben, 1958-ban 8,5-5,5-ös győzelemmel visszaszerezte a címet. Két év múlva Kira Zvorikinával szemben megvédte, 8,5-4,5-re nyert. Bikova a pozíciós stílus nagyszerű képviselőjeként nehéz állásokban is hihetetlen hidegvérrel védekezett.
Olga Rubcova (1909-1994) Igazi sakkcsaládból származik, édesapja is neves játékos volt. 1927 és 1967 között húsz alkalommal játszott a szovjet bajnokságon, 1931-ben, 1937-ben és 1949-ben bajnoki címet szerzett. Az 1965-ös bajnokságon együtt játszott lányával, aki szintén nagymester lett. Az 1949/50-es világbajnok-jelölti versenyen második volt, 1952-ben, 1955-ben és 1959-ben a harmadik helyen végzett. 1956-ban Elizaveta Bikovával és Ljudmilla Rudenkoval világbajnoki hármas versenyt játszott, és világbajnok lett. Két év múlva Bikovával szemben 5,5-8,5-re vesztett. Az első női sakkolimpián, 1957-ben, Emmenben az olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapat éltáblása volt.
Grúz sikerek
A női sakkozás ötödik világbajnoka, Nona Gaprindasvili 1941-ben Zugdibiben (Grúzia) született. Tizenkét éves kora óta vesz részt versenyeken, 15 évesen Grúzia bajnoknője lett. 1961-ben megnyerte Vrnjacka Banján a világbajnok-jelöltek tornáját és a világbajnoknő, Elizaveta Bikova kihívója lett. Moszkvában 1962 őszén játszották le a döntőt, Gaprindasvili már a 11. játszma után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól, 9-2-re nyert. Világbajnoki címét háromszor védte meg Alla Kusnyirral szemben, 1965-ben és 1969-ben 8,5-4,5-ös, 1972-ben 8,5-7,5-ös győzelemmel. 1975-ben Nana Alekszandrija volt a kihívója, Nona 8,5-3,5-tel verte vissza a „támadást”. Világbajnoki címét Maja Csiburdanidze ellen 1978-ban ellen vesztette el, 8,5-6,5-re kapott ki. Később is játszott világbajnok-jelölti párosmeccseket, de a kihívó jogát már nem tudta megszerezni. Ötszörös szovjet bajnoknő (1964, 1973/74, 1981, 1983, 1985), kétszer nyert Európa Kupát (1969, 1972). Tízszer volt tagja sakkolimpián győztes szovjet válogatottnak 1963 és 1986 között, 1992-ben a grúz csapattal lett olimpiai bajnok. Elsőként kapta meg 1976-ban a női nagymesteri címet, két évvel később férfi nagymesteri címet szerzett.
Maja Csiburdanidze a grúziai Kutaiszi leghíresebb szülöttje (1961). 1976-ban Tbilisziben zónaközi döntőt játszhatott, a holtversenyes második hely világbajnok-jelölti címet jelentett számára. 1977-ben szovjet bajnoki címet szerzett, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Nana Alekszandriját 5,5-4,5-re győzte le, a szovjet Jelena Ahmilovszkaja ellen 6,5-5,5-re nyert. A világbajnok-jelölti döntőben Alla Kusnyirral küzdött meg, 7,5-6,5-ös győzelme kihívói jogot jelentett. Az 1978-as döntőben Nona Gaprindasvili 16 éves uralkodásának vetett véget, 8,5-6,5-ös győzelemmel minden idők legfiatalabb világbajnoknőjeként ünnepelték. Három évvel később világelsőségét Nana Alekszandrijával szemben 8-8-as eredménnyel védte meg, Irina Levityina ellen 1984-ben 8,5-5,5-tel, majd Ahmilovszkja kísérletét Maja 8,5-5,5-tel verte vissza. 1988-ban Nana Joszeliani lett a kihívója, Maja nehéz meccsen nyert 8,5-7,5-re.
Hszie Csün a kínai sakkozás első világbajnoknője
A kínai Hszie Csün 1991-ben fosztotta meg Csiburdanidzét világbajnoki címétől, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a koronát. Csiburdanidze az elvesztett világelsőséget többé nem tudta visszaszerezni, sokáig a sakknak is hátat fordított, de az elmúlt években ismét régi fényében tündököl. Csiburdanidze 1978-1986 között ötször volt éltáblása olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet női csapatnak, 1992-1996 között háromszor a grúz válogatottat vezette győzelemre, 2008-ban a drezdai sakkolimpián visszahódították az olimpiai bajnoki címet. Gyorsan és pontosan számolja a változatokat, hidegvérrel védi a nehéz állásokat, kitűnő technikával érvényesíti előnyét – ez jellemzi Csiburdanidze játékát, aki 1977-ben kapta meg a női nagymesteri címet és 1984-ben a férfiak között is nagymester lett.
A kínai sakkozás első világbajnoka Hszie Csün 1970-ben született, 1988-ban, Szalonikiben mutatkozott be a kínai női válogatottban. Manilában mérkőzött meg Maja Csiburdanidzével, 8,5-6,5-ös győzelemmel elhódította a címet, 29 éves grúz uralmat szakított meg, a hetedik női világbajnok lett. 1993-ban a grúz Nana Joszelianival Monte Carlóban csatázott, hatalmas fölénnyel, 8,5-2,5-ös nyeréssel védte meg világbajnoki trónusát.
A spanyolországi Jaénban 1996-ban Polgár Zsuzsával játszotta a következő döntőt, s bár győzelemmel kezdte a párharcot gyorsan kiderült, hogy Zsuzsa jobban készült a mérkőzésre, nagymesternőnk esélyeshez méltóan könnyen nyert 8,5-4,5-re. Hszie Csün az 1997-es világbajnok-jelöltek versenyén az orosz Alisza Galljamova mögött másodikként végzett, a világbajnok-jelölti döntőre végül nem került sor, a FIDE a kínai sakkozónőt jelölte ki Polgár Zsuzsa ellenfeleként. Gyermekének születése miatt Zsuzsa a tervezett világbajnoki döntő elhalasztását kérte a Nemzetközi Sakkszövetségtől, a tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, s végül Polgár Zsuzsát megfosztották címétől, Hszie Csün és Galljamova küzdött meg a világelsőségért. Hszie Csün 8,5-6,5-re győzött, és ismét világbajnok lett. Újdelhiben, 2000-ben már a női vb-t is kieséses rendszerben játszották le. Hszie Csün az orosz Matvejeva és Zajac, az ukrán Zsukova, majd az orosz Kovalevszkaja elleni nyeréssel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Qin Kanyinggal szemben 2,5-1,5-ös győzelemmel védte meg címét. Hszie Csün nem játszott Moszkvában a következő vb-n, s három év múlva Elisztában sem szállt harcba a címért. Orvosi egyetemet végzett, alig játszik versenyen. Hszie Csün háromszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett kínai válogatottnak (1998, 2000 és 2004).
Polgár Zsuzsa a magyar sakkozás első világbajnoka
A női sakkozás nyolcadik, a magyar sakkozás első világbajnoka, Polgár Zsuzsa. A legidősebb Polgár lány 1969. április 19-én született Budapesten. Várnában 1980-ban női nagymesterversenyen holtversenyben első, 15 évesen férfi nemzetközi mesteri címet kapott. 1986-ban a magyar férfi bajnokságon veretlenül holtversenyben második. Először 1988-ban szerepelt a női válogatottban, és Szalonikiben két húgával és Mádl Ildikóval csapatot alkotva olimpiai aranyérmes együttes tagja. Ezzel megszakadt a szovjet sikerszéria. 1990-ben a válogatott ugyanebben az összeállításban megismételte a sikert, Zsuzsa az éltáblán 14 játszmából gyűjtött 11,5 pontjával oroszlánrészt vállalt az újabb aranyérem megszerzéséből, amit ezúttal a Bucholz-számítás biztosított. Ismét veretlen maradt, a megbízhatóság mintaképe volt, igazi vezéregyéniség.
1991-ben Zsuzsának odaítélték a férfi nagymesteri címet. Az 1992-es esztendő végre meghozta az oly hosszú ideje várt döntést, Polgár Zsuzsa elindult a női világbajnoki címért vívott ciklusban. A grúz nagymesternők javasolták, hogy előcsatározások nélkül játszhasson a világbajnok-jelöltek tornáján, és ezt nagy fölénnyel megnyerte. A világbajnok-jelölti döntőben a grúz Nana Joszelianival szemben a rulett-asztalnál alulmaradt, a szerencse a grúz sakkozónőnek kedvezett. Kétszer is már biztosan megnyertnek hitt meccset vesztett el.
Egy év múlva Polgár Zsuzsa Tilburgban javított, és a döntőben ezúttal Maja Csiburdanidze ellen Szentpéterváron döntő fölénnyel nyert, 5,5-1,5-ös kiütéses győzelmet aratott, s ezzel a kínai Hszie Csün kihívója lett. A világbajnok döntőt a spanyolországi Jaénban játszották 1996 februárjában. Polgár Zsuzsa az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább csak az történt a sakktáblán, amit ő akart. Jól érvényesítette sikeresebb felkészülését, jóval szélesebb megnyitási repertoárját. Ha kellett taktikai útra terelte a játszmákat, ha kellett csendesítette a küzdelmet, 8,5-4,5 arányú sikere önmagáért beszél. Zsuzsa 1994 novemberében férjhez ment, s ettől kezdve New Yorkban él. Gyermekének születése miatt elhalasztották világbajnoki döntőjét, amelyet Hszie Csünnel kellett volna megvívnia. A FIDE vezérkarával konfliktusba került, s végül megfosztották címétől. Polgár Zsuzsa New Yorkban saját sakkiskolát nyitott, s egyre nagyobb figyelmet fordított a női sakkozás fejlesztésére. Ennek eredményeként több mint nyolcéves szünet után ismét tétversenyen sakkasztalhoz ült, a calviai sakkolimpián az amerikai válogatottat éltáblásként az ezüstéremhez segítette, 14 játszmából 10,5 pontot szerzett. Az amerikai sakkéletben fontos szerepet játszik.
Zsu Csen, Antoaneta Sztefanova és Xu Yuhua szerzett világbajnoki címet
A kínai sakkozás második világbajnoka, Zsu Csen 1976-ban született, 18 évesen ifjúsági világbajnok, s Moszkvában bemutatkozhatott az olimpiai válogatottban is. 1996-ban a 13 partiból 12 pontot gyűjtve szerzett újabb ifjúsági világbajnoki címet. Újdelhiben, 2000-ben óriási meglepetésre már az első körben kikapott az amerikai Krushtól. Egy évvel később Moszkvában csak hatodiknak volt rangsorolva, de a női sakkvilágbajnoki cím védőjének, Hszie Csün távollétében a 25 éves Zsu Csen győzött. Az argentin Maggiolo és moldáviai Petrenko ellen 1,5-0,5-tel „melegített be”. a szerb-montenegrói Marics, a grúz Hurcidze és Csiburdanidze ellen is csak a hosszabbításban győzött, a döntőben Alekszandra Kosztenjukkal szemben is „pótvizsgára” kényszerült, de a nehéz pillanatokban megőrizte hidegvérét.
A döntőben egyetlen döntetlen sem született, tie-break, négy rapid játszma döntötte el a cím sorsát. Zsu Csen világossal nyert, Kosztenjuk világossal egyenlített. A kínai nagymesternő ismét a világos bábukat vezetve szerzett vezetést, majd sötéttel megszerezte a női világbajnoki címet jelentő újabb győzelmet. Zsu Csen háromszoros olimpiai bajnok, a kínai női válogatott az 1998-as elisztai sakkolimpián szakította meg a grúz női csapat sikersorozatát, a legjobb egyéni eredményt Zsu Csen érte el. A kínai nagymesternő 2000-ben Isztambulban is remekelt, majd Bledben is tagja volt az aranyérmes válogatottnak. „Átigazolt” katari színekbe, férjhez ment Mohamad Al-Modiahkihoz.
2004-ben Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezték meg a világbajnokságot, és új világelsőt köszönthettek. A hetedik helyre rangsorolt 25 éves bolgár Antoaneta Sztefanova könnyedén vette az első akadályt, majd három igen nehéz meccsen jutott túl, korántsem meggyőző játékkal, de jól bírta a sorsdöntő játszmák feszültségét. Az elődöntőben a női sakkozás 13 évig uralkodó királynőjét, Maja Csiburdanidzét 1,5-0,5-re győzte le. A döntőben csak három partira volt szüksége, hogy megszerezze a végső győzelmet, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja ellen 2,5-0,5-re nyert. 2003-ban Európa-bajnoki címet is szerzett, férfi nagymesteri címmel is büszkélkedhet.
2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Xu Yuhua 1976-ban született. Háromszor volt tagja sakkolimpiát nyert kínai válogatottnak (2000, 2002, 2004). Kétszeres Világkupa-győztes, 2000-ben és 2002-ben nyert. Negyedszer indult harcba a világbajnoki címért. Újdelhiben, 2000-ben a nyolcaddöntőben az ukrán Natalija Zsukovától kapott ki rapid rájátszásban. A moszkvai vb-n az elődöntőben az orosz Alekszandra Kosztenjukkal szemben maradt alul, itt is a rapid ütközet döntötte el a sorsát. Négy éve Elisztában a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru 2-0-ra legyőzte őt.
A kínai nagymesternő Jekatyerinburgban 2502-es Élő-pontjával a hatodik kiemelt volt, ötödik a rangsorban. A a vietnami Hoang Xuan, az ukrán Anna Usenyina az orosz Tatjana Koszinceva ellen is 1,5-0,5-re nyert. A negyeddöntőben a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkaja ellen két döntetlent ért el, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, 2,5-1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt.
Az elődöntőben ismét orosz ellenféllel mérkőzött, Szvetlana Matvejevával szemben nyert, 1,5-0,5-ös nyeréssel jutott a döntőbe. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott, 2,5-0,5-re győzött.
A grúz-orosz háborús konfliktus árnyékában Alekszandra Kosztenjuk győzött
Négy éve az oroszországi Kabardino-Balkarija Köztársaság fővárosa, Nalcsik nyerte el a világbajnokság rendezésének jogát. A grúz-orosz háborús konfliktus miatt nem játszott hat grúz jogosult résztvevő, az exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze (2489), Leia Javahisvili (2461), Maja Lomineisvili 2414), Nino Hurcidze (2413), Sopiko Huhasvili (2408) és Sopio Gvetadze (2355). A grúz származású, de már régen holland színekben játszó Tea Bosboom-Lancsava (2358). Visszalépett a francia Marie Sebag (2529), lemondta részvételét az amerikai Irina Krush (2470), családi okokra hivatkozva az orosz Jekatyerina Korbut (2459).
A grúz nagymesternők augusztus 12-én nyílt levélben fordultak a FIDE elnökéhez, Kirszan Iljumzsinovhoz, hogy a háborús helyzet miatt halassza el vb-t, vagy jelöljön ki más helyszínt. Az elnök válaszában azt kérte, hogy ne keverjék össze a politikát és a sportot, és vegyenek részt a világbajnokságon, az előrehaladott szervezés miatt nem látott lehetőséget a helyszín megváltoztatására.
A világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, Hoang Thanh Trang a kubai Arribas, majd a lengyel Socko legyőzése után a nyolcaddöntőben 1,5-0,5-re kikapott a világranglistán második indiai Humpy Konerutól. A negyedik fordulóban eldőlt, hogy új világbajnoknője lesz a sakkozásnak, a 2004-es elisztai győztes, a bolgár Antoaneta Sztefanova előtt a svéd Pia Cramling állította pirosra a szemafort. Az elődöntőben Alekszandra Kosztenjuk remekelt, Cramling ellen győzött, míg a másik ágon fordulatokban gazdag nagy csatában a kínai Hou Ji-fan 4-2-re nyert Koneruval szemben. Megnyerte az első partit, jobb állásból fatális elnézéssel elvesztette a második partit. A vereség azonban nem törte le, megnyerte az első rapidpartit, de újra hibázott, Koneru másodszor is egyenlített. A két villámjátszmában azonban a 14 éves Hou diadalmaskodott, bejutott a döntőbe.
A négyjátszmás döntő első partiját Kosztenjuk sötéttel megnyerte, majd nagy esélyt szalasztott el a második játszmában. Hou Ji-fan egészen fantasztikus védelmet talált. A harmadik összecsapás végén is inkább a kínai tinédzser örülhetett, ismét remekelt a bástyavégjátékban, feladványszerű mentséget talált. Alekszandrának még fél pontra volt szüksége a világbajnoki cím elhódításához. Világossal sem törekedett óvatosságra, remek, hibáktól sem mentes játszmájuk végül örökös sakkal ért véget, „megkegyelmezett” nemes ellenfelének. Hou Ji-fan történelmet írt azzal, hogy 14 évesen döntőt játszhatott.
Hou Ji-fan sakktörténelmet írt
2010-ben a törökországi Antakyában rendezték meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot, és a vb egyik nagy esélyese a 16 esztendős Hou Ji-fan győzött. A döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget. Honfitársnője, Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt, de magának tette izgalmassá a meccset. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második játszma megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.
A rájátszásban azonban nem adott esélyt honfitársnőjének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, a végeredmény, az 5-3 azt jelentette, hogy 16 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.
Tavaly Hou Ji-fan az albán fővárosban megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban is sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a párharc sorsát. A kritikus pillanatokban a kínai nagymesternő a tőle megszokott hidegvérrel játszott, esélyeit tökéletesen kihasználta. Győzelméért a 200 eurós díjalapból 120 ezret kapott.
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Végeredmény |
Perf. |
+/– |
|
Hou Ji-fan |
2578 |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
5,5 |
2736 |
+18 |
||
Humpy Koneru |
2600 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
2,5 |
2442 |
–18 |
A női sakkozás világbajnokai:
Vera Menchik (1927 – 1944)
Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)
Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)
Olga Rubcova (1956 – 1958)
Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)
Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)
Hszie Csün (1991 – 1996)
Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)
Hszie Csün (1999 – 2001)
Zsu Csen (2001 – 2004)
Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)
Xu Yuhua (2006 - 2008)
Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)
Hou Ji-fan (2010 –
Verőci Zsuzsa