A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny hatodik játéknapján a vietnami Le Quang Liem és az orosz Nyikita Vityjugov megosztozott a ponton. A bolgár Kiril Georgijev elrontotta esélyes pozícióját Yu Yangyi ellen, de az időkontroll előtti utolsó lépésével a 18 éves kínai nagymester vesztőt húzott. Georgijev hármas holtversenyben az élre került, az 5,5 ponttal vezető triót tizennégyen üldözik félpontos hátránnyal. Hoang Thanh Trang győzött, 4 pontja van.
A holtversenyben vezető vietnami Le Quang Liem és az orosz Nyikita Vityjugov küzdelme 86 lépésben ért véget döntetlennel. A vietnami nagymester nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét, a bástya és a huszár a bástya elleni végjátékban Vityjugov pontosan védekezett. Különböző színű futók miatt lett remi Vladiszlav Tkacsijev és Vaszilij Ivancsuk párharca. Gawain Jones megharcolt a fél pontért az esélyesebb David Navara ellen. A kínai Yu Yangyi már-már „megúszta” a középjátékban oly gyanús állását, amikor az időkontrollnál óriási hibázott, a bolgár Kirill Georgijev felzárkózott a vezető duóhoz.
Hoang Thanh Trang megszerezte negyedik győzelmét, Rudolf Anna nem bírt jóval gyengébb Élő-pontszámú szerb ellenfelével. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova értékes fél pontot szerzett a német bajnok Daniel Fridmantól.
Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:
Le Quang Liem (vietnam, 2705, 5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 5) döntetlen
Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 4,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 4,5) döntetlen
David Navara (cseh, 2710, 4,5) – Gawain Jones (angol, 2632, 4,5) döntetlen
Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 4,5) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 4,5) 1 - 0
Gata Kamsky (amerikai, 2740, 4) – Kaido Kulaots (észt, 2587, 4) 1 - 0
Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 4) – Michael Adams (angol, 2725, 4) 0 - 1
Ruben Felgaer (argentin, 2557, 4) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 4) döntetlen
Pia Cramling (svéd, 2518, 4) – Alekszej Shirov (spanyol, 2708, 4) 0 - 1
Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 4) – Nigel Short (angol, 2690, 4) 0 - 1
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 251, 4) – Daniel Fridman (német, 2667, 4) döntetlen
Meelis Kanep (észt, 2512, 4) – Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 4) 0 - 1
David Larino Nieto (spanyol, 2497, 4) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 4) döntetlen
Anna Zatonskih (amerikai, 2491, 4) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 4) 0 - 1
Grigorij Oparin (orosz, 2478, 4) – Chanda Sandipan (indiai, 2590, 4) döntetlen
…
Hoang Thanh Tran (magyar, 2469, 3) – Wilson Palencia (kolumbiai, 2282,3) 1 - 0
Rudolf Anna (magyar, 2312, 2) – Milan Kandic (szerb, 2090, 2) döntetlen
Az élcsoport állása:
1-3. Le Quang Liem, Nyikita Vityjugov és Kiril Georgijev 5,5 pont
4-14. Michael Adams, David Navara, Eduardo Iturrizaga, Gawain Jones, Vaszilij Ivancsuk, Gata Kamsky, Vladiszlav Tkacsijev, Ivan Salgado Lopez, Alekszej Shirov, Nigel Short és David Larino Nieto 5
15- 35. Yu Yangyi, Maxime Vachier-Lagrave, Antoaneta Sztefanova, Chanda Sandipan, Mohammed Al-Sayed, Ruben Felgaer, Jose Ibarra Jerez, Grigorij Oparin, Valentyina Gunyina, Alberto David, Anna Muizicsuk, Elisabeth Paehtz, Viktorija Cmilyte, … 4,5
…
47. Hoang Thanh Trang 4
155. Rudolf Anna 2,5
Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:
Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 5,5) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 5,5)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 5) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 5,5)
Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 5)
Michael Adams (angol, 2725, 5) – Valdiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 5)
Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 5) – David Navara (cseh, 2710, 5)
Gawain Jone (angol, 2632, 5) – Alekszej Shirov (lett, 2708, 5)
Nigel Short (angol, 2690, 5) – David Larino Nieto (spanyol, 2497, 5)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 4,5)
Yu Yangyi (kínai, 2688, 4,5) – Viktorija Cmilyte (liván, 2515, 4,5)
Daniel Fridman (német, 2667, 4,5) – Ju Wenjun (kínai, 2505, 4,5)
Alberto David (olasz, 2599, 4,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2478, 4,5)
Chanda Sandipan (indiai, 2590, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2482, 4,5)
Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 4,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2557, 4,5)
Joseph Gallagher (svájci, 2499, 4,5) – Zhao Xue (kínai, 2554, 4,5)
Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 4,5) – Artur Juszupov (német, 2611, 4,5
…
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 4)
Fernando Novoa (argentin, 2017, 3) – Rudolf Anna (magyar, 2312, 2,5)
Georgiev,K (2643) - Yu,Yangyi (2688)
Vezérindiai védelem [E16]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hg5 h6 8.Hh3 Vc8 9.cxd5 d6 10.Hc3 Fe7 11.0-0 0-0 12.f4 a6 13.e4 Hbd7 14.Be1 Vb8 15.Hf2 Be8 16.Fe3 b5 17.a3 a5 18.a4 b4 19.Hb5 Ff8 20.Vc2 Fa6 21.Ff1 h5 22.Bad1 g6 23.b3 Fg7 24.Fc1
Számításba jött a 24.e5 dxe5 25.f5 gxf5 26.Vxf5 folytatás.
24...Hg4? 25.Hxg4 hxg4 26.Fb2
A bolgár nagymester másodszor is elmulasztotta a direkt akciót a 26.e5 dxe5 27.f5 e4 28.fxg6 fxg6 29.d6 Fb7 30.Fg2 változatban.
26...Vb6 27.Kh1 Be7
28.e5 dxe5 29.d6 Bee8 30.Hc7 Fxf1 31.Bxf1 Vc6+ 32.Kg1 exf4 33.Fxg7 Kxg7 34.Bxf4 f5 35.Vb2+ Kf7 36.Bff1?
Kiengedte az előnyt.
36...He5 37.Hxa8 Hf3+ 38.Bxf3 Vxf3 39.Vd2 Bxa8 40.Be1 Bd8??
A kontrollnál húzott Yu Yangyi vesztőt. 40...Be8 41.d7 Bxe1+ 42.Vxe1 Va8 43.Ve5 Vd8 44.Vd6 c4 45.bxc4 b3 46.c5 b2 47.Vd5+ Kf8 remi lett volna.
41.Vh6! Be8 42.Vh7+ Kf6 43.Ve7+ Bxe7 44.dxe7 és sötét feladta
Dzagnidze,N (2555) - Adams,M (2725)
Vezérindiai védelem [E16]
1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hh4 g6 8.Hc3 Fg7 9.0-0 d6 10.Fg5 Vd7 11.cxd5 h6 12.Fd2 b5 13.a3 0-0 14.e4 Ha6 15.Vb3 Hc7 16.Bfe1 a5 17.Va2 Bfe8 18.a4 b4 19.Hd1 Be7 20.f4? Bae8 21.Hf2
21...Hfxd5!
A taktikai csapást a világos tisztek közötti harmónia hiánya tette lehetővé.
22.exd5 Be2 23.Bxe2 Bxe2 24.Bd1 Fd4 25.Fe1 Ve8 26.Hf3 Ve3 27.Vb1 Bxb2 28.Vc1 Vxc1 29.Bxc1 Fe3 30.Bd1
30...c4 31.He5 dxe5 32.d6 Fxg2 33.f5 Fb7 34.d7 Fg5 35.d8V+ Fxd8 36.Bxd8+ Kg7 37.Bd7 Bb1 38.Kf1 c3 39.f6+ Kxf6 40.Hg4+ Kg5 41.Hxe5 c2 és világos feladta
Verőci Zsuzsa