Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gibraltáron kedden kezdődik az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenye

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 21. és 30. között. A 18. Gibraltár International sakkfesztivál 10 fordulós svájci rendszerű Masters viadalán a rajtlistát az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov vezeti a francia Maxime Vachier-Lagrave előtt, A tavalyi győztes orosz Vladiszlav Artyemijev a Tata Steel Master viadalon játszik. A 241 fős mezőnyben 97 nemzetközi nagymester is szerepel,  heten a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagjai. Legfiatalabb nagymesterünk, Kozák Ádám az 2523 pontjával a 65. a rajtlistán.  A sakkfesztiválon még számos, különböző kategóriájú és lebonyolítású versenyt szerveznek.

 

A kitűnő körélmények, a remek mezőny, a felüdülést jelentő, tavaszt idéző hőmérséklet a 18. viadalra is igazi szupersztárokat vonzott Gibraltárba. Remek a díjazás, a győztes jutalma 30 ezer, a legjobb női résztvevő 20 ezer fontos díjat vehet át. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással eldöntik, a nőknél a performance-pontszám döntené el a trófea sorsát. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistáját az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov vezeti, a nőknél a világbajnokjelölt Anna Muzicsuk a legmagasabb Élő-pontos. A március 15-én Jekatyerinburgban kezdődő világbajnok-jelölti döntő két résztvevője is szerencsét próbál, a kínai Wang Hao és az orosz Kirill Alekszejenko számára főpróba a viadal.

Az 55 nemzet sakkozóit felvonultató mezőnyben 211 résztvevő különböző nemzetközi címmel büszkélkedik.

A rajtlista élcsoportja:

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2770), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2770), Wang Hao (kínai, 2758), Veszelin Topalov (bolgár, 2738), David Navara (cseh, 2717), Le Quang Liem (vietnami, 2714), Kirill Alekszejenko (orosz, 2704), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2698), Makszim Matlakov (orosz, 2698), Michael Adams (angol, 2694), Ivan Cseparinov (grúz, 2686) ,… Kozák Ádám (magyar, 2523)

A női résztvevők legjobbjai:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2539), Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504), Lei Tingjie (kínai, 2493), Tan Zhongyi (kínai, 2493), Natalija Pogonyina (orosz, 2479), Olga Girja (orosz, 2477), Pia Cramling (svéd, 2470), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2469), Elisabeth Paehtz (német, 2467), Lela Zsavahisvili (grúz, 2463), Valentyina Gunyina (orosz, 2461)

A fordulók január 21-től naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó partikat január 30-én 11 órától játsszák. A játékidő a klasszikus, 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50  a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal.

2003-ban indult a versenysorozat

A sakktörténelemben már jelentős rangot kivívott sorozat 2003-ban kezdődött meg, az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen. A női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra egy ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot.  Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, a svéd Pia Cramling nyerte a női első díjat.

2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kirill Georgijev és az ukrán Zahar Jefimenko végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grúz Ketevan Arahamija-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.

A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép sikernek örülhettek az örmények a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska nyerte el, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.

Hikaru Nakamura 2008-ban győzött először

2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt grúz olimpiai bajnoknő Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttalaz élen.

Tizenegy éve 31 nagymester is szerencsét próbált, ami dicsérte a szervezőket, hiszen a Corus sakkfesztivál különböző tornái is vonzóak voltak a sakkozás szerelmesei számára. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, az ötszörös olimpiai és orosz bajnok svájci rendszerű viadalon 2003-ban, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott utoljára! Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. Nyolc ellenfele a végső rangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.

 

2010-ben rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal vívta a döntő csatát. A nők versenyében Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.

2011-ben Vaszilij Ivancsuk sikerével fejeződött be a Tradewise nyílt verseny. Az ukránok kétszeres olimpia bajnoka (1988-ban és 1990-ben a szovjet csapattal nyert olimpiát) veretlenül, riválisait is legyőzve végzett az élen. Fantasztikus  volt teljesítményének  performance-pontszáma, 2968! Messze a várakozáson felül szerepelt a 45 esztendős, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó angol Nigel Short, 2883-mal nyűgözte le a sakkrajongókat. Egyetlen vereségét Ivancsuktól szenvedte el.

A nők versenyében a 2008-as sakkolimpián aranyérmes grúz csapat tagja, Nana Dzagnidze volt a legjobb, Erdős Viktor jól hajrázott, betegségével is megbirkózva a negyedik pontcsoportban végzett. Rapport Richárd a hajrában elfáradt, sok tanulsággal szolgált számára a torna, amelyen 232-en vettek részt.

 

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szenzációs sikere

2012-ben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a tízedik Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8-8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte, 20 ezer font lett a jutalma, míg Hou Ji-fan a női első díjat is megkapta, 22 ezer fonttal lett gazdagabb.  A világbajnoknő  remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert! Almási Zoltán és Polgár Judit a harmadik, népes pontcsoportban végzett.

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

Hét esztendeje az orosz Nyikita Vityjugov négyes holtverseny után győzött. Vityjugov a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Chanda Sandipan és a címvédő angol Nigel Short társaságában végzett az élen. Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Két-kétjátszmás páros meccsekre került sor, partinként 10-10 perc és lépésenként 5-5 másodperc gondolkodási idővel. Nyikita Vityjugov megérdemelten győzött, veretlenül harcolta végig a tíz fordulót, 20 ezer fontos díjat vehetett át. Holtversenyes társai 12-12 ezer fontot kaptak.

A női első díjat a kínai Zhao Xue nyerte, nagyszerű eredményének méltó jutalma volt a 12 ezer font. Hoang Thanh Trang a negyedik pontcsoportban többek között holtversenyben végzett Nana Dzagnidzével, Marija Muzicsukkal és Pia Cramlinggal.

2014-ben a svájci rendszerű versenyekre jellemző fordulatokkal ért véget az esztendő legjelentősebb nyílt versenye. A holtversenyes elsőséget eldöntő párharcban is domináló bolgár Ivan Cseparinov vehette át a győztesnek járó trófeát. A bolgár sakkozó elsősorban honfitársa, az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vívott magának tekintélyt. Gibraltáron Fortuna kegyeltje is volt, hiszen az első hely sorsát eldöntő rájátszásban az első körben Vaszilij Ivancsuk és a címvédő Nyikita Vityjugov viaskodott. Ivancsuk kikapott a párharcban, ahogy oly fényes sikerekkel övezett pályafutása során a sorsdöntő ütközetekben többször is hibázott. Cseparinov az első helyet eldöntő párbajban 1,5-0,5-re diadalmaskodott.

Rapport Richárd az oly népes 7 pontosok csoportjában a 11. helyen végzett. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang csak fél ponttal ért el kevesebbet, mint  legfiatalabb nagymesterünk. Szereplésének fénypontja az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanov legyőzése volt. A női résztvevők küzdelmében az első hely sorsát eldöntő performance-pontszám az ukrán Maria Muzicsuknak kedvezett, 15 ezer fontot kapott.

 

Hikaru Nakamura másodszor győzött

Öt éve Hikaru Nakamura hatos nyerősorozattal kezdett, rajt-cél győzelmet aratott, csak három döntetlent engedélyezett riválisainak. Kitűnő teljesítményét jól jellemzi a 2919-es performance-pontszáma, a + 16,1 Élő-pont. A rajtlistán csak 15. angol David Howell második helye nagy meglepetés, veretlenül érte el a nagy sikert.

Hou Ji-fan a Tata Steel Chess szuperverseny után azonnal Gibraltárra utazott, de bírta a fokozott terhelést. Veretlenségét megőrizve lett harmadik, hódította el a női világranglista első helyét a 25 évig uralkodó Polgár Judittól. A rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov már elszokott a svájci rendszerű tornáktól.

Rapport Richárd hullámzó teljesítményt nyújtott. Mindkét vereségét kínai nagymesternőktől szenvedte el, csak az orosz Dmitrij Jakovenkóval játszott a szupernagymesterek közül, a dobogós helyekért nem volt versenyben.

Négy esztendeje Hikaru Nakamurát harmadszor ünnepelték tornagyőztesként

Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a francia Maxime Vachier-Lagrave társaságában,  kettőjük párharcát rájátszás döntötte el. Az amerikai világbajnokjelölt négy döntetlen után a „hirtelen halál” partiban nyert, első helyezettként 20 ezer font lett a jutalma, Vachier-Lagrave 16 ezret kasszírozott. A legjobb női versenyző díját, 15 ezer fontot az ukrán Anna Muzicsuk vehette át.

Három nagy ász is vállalta a megmérettetést. A moszkvai világbajnok-jelölti versenyre készülő, címvédőként, kétszeres győztesként játszó Hikaru Nakamura nem tudta megismételni egy évvel korábbi szárnyalását, de a hajrában erősített, végül harmadszor is megnyerte az esztendő legerősebb nyílt versenyét. Hatos holtverseny alakult ki a harmadik helyen. A 7 pontosok csoportjában két ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd és Almási Zoltán.

 

A torna egyik sztárja lett a 16 éves Gledura Benjámin. Az ötszörös világbajnok Viswanathan Anand legyőzése, második nagymesteri normája, a 24,2 megszerzett Élő-pont, a 2691-es performance-pontszám hű tükre kitűnő teljesítményének. A norma teljesítése volt célja, ez határozta meg versenyzési taktikáját.

A női éljátékosok külön versenyében az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk nővére, Anna 7 ponttal zárt, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova másodikként végzett, de a többiek is a díj mellé még Élő-pontokat gyűjtöttek.

Vajda Szidónia az első fordulóban az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen elért döntetlene nagy szenzációt jelentett, kár, hogy a jó folytatással adós maradt. Sakkozóink teljesítményeit az Élő-pontok, a performance-pontszámok jól tükrözik.

Vishy Anand nagy feladatra vállalkozott. A 46 esztendős bajnok nem szokott hozzá, hogy a „mezőnyben” sakkozzon. Sokat hibázott, de eszébe sem jutott, hogy szabadnapot vegyen ki, próbálta menteni a „menthetetlent”. Döbbenetes tíz partijának 2568-as performance-pontszáma, az elvesztett 21,9 Élő-pont.

A 14. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

Élő+/-

1

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2787

8,0

2811

3,4

2

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2785

8,0

2838

6,8

3

11

GM

Etienne Bacrot

FRA

2697

7,5

2786

10,3

4

25

GM

Sethuraman S. P.

IND

2639

7,5

2781

19,4

5

4

GM

Pentala Harikrishna

IND

2755

7,5

2773

3,5

6

28

GM

Gawain Jones

ENG

2625

7,5

2730

14,2

7

5

GM

Li Chao

CHN

2751

7,5

2721

-1,3

8

22

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2647

7,5

2628

-0,9

9

14

GM

Markus Ragger

AUT

2689

7,0

2737

7,6

10

32

GM

Abhijeet Gupta

IND

2613

7,0

2716

15,0

35

GM

Sebastien Maze

FRA

2591

7,0

2716

16,9

12

7

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2732

7,0

2711

-1,1

13

24

GM

David Anton Guijarro

ESP

2639

7,0

2706

10,7

14

18

GM

Lazaro Bruzon Batista

CUB

2666

7,0

2703

5,9

15

26

GM

Nils Grandelius

SWE

2635

7,0

2692

9,5

16

9

GM

Rapport Richárd

HUN

2721

7,0

2682

-3,6

19

16

GM

Almási Zoltán

HUN

2684

7,0

2662

-1,9

25

57

IM

Gledura Benjámin

HUN

2515

6,5

2691

24,2

 

Hikaru Nakamura a jubileumi versenyen negyedszer diadalmaskodott

A jubileumi, 15. Tradewise Masters versenyen negyedszer győzött Hikaru Nakamura. A címvédőként rajtoló, a rajtlistán harmadik amerikai olimpiai bajnok számára a nyílt versenyeken való részvétel nem idegen a stílusától, rutinja is segítette, hogy végül a rájátszásban felülmúlta riválisait. A viadal felfedezettje, a spanyol David Anton Guijarroval és a kínai olimpiai bajnok Yu Yangyival holtversenyben végzett az élen.

Hikaru Nakamura és Yu Yangyi párharcát végül villámpartik döntötték el. Nakamura 2-0-ra nyert, összesítésben 3-1-es győzelmével jutott a döntőbe. David Anton világossal az első játszmában remizett, a második ütközetet Nakamura világossal nyerte meg és hódította el a győztesnek járó trófeát és a 23 ezer fontos első díjat. A 21 éves spanyol nagymester 18 ezer fonttal vigasztalódhatott, Yu Yangyi 14 ezret nyert.

Hatos holtverseny alakult ki a negyedik helyen. A „veteránok” jól bírták a korántsem könnyű viadal megpróbáltatásait, Michael Adams, az izraeli Borisz Gelfand és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov állta a sarat. A francia Maxime Vachier-Lagrave is 7,5 pontos lett, ahogy a Profi Sakkozók Szövetségének elnöke, az izraeli Emil Szutovszkij, valamint a bolgár Ivan Cseparinov.

Tizennégyen a 7 pontosok csoportjában, meglepő volt a rajtlistát vezető amerikai Fabiano Caruana erőtlen, nehézkes játéka. Kitűnő eredményt ért el a mesternégyessel rajtoló, később világbajnoknő honfitársnőjét is legyőző kínai Ju Wenjun, aki a legjobb női versenyzőnek járó 15 ezer fontos díjat vehette át.

A rangsorban 36. Gledura Benjámin a 37. helyen végzett, négyes nyerősorozata elismerést érdemel, a párosítással nem volt szerencséje.

A 15. Tradewise Gibraltar Masters végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

w-we

1

24

GM

David Anton Guijarro

ESP

2650

8,0

2859

26,9

2

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2785

8,0

2847

8,7

3

8

GM

Yu Yangyi

CHN

2738

8,0

2830

11,7

4

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2796

7,5

2804

3,3

5

5

GM

Michael Adams

ENG

2751

7,5

2797

6,7

6

28

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2628

7,5

2759

17,8

7

13

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2689

7,5

2755

9,1

8

7

GM

Veszelin Topalov

BUL

2739

7,5

2749

2,3

9

10

GM

Borisz Gelfand

ISR

2721

7,5

2729

3,0

10

20

GM

David Howell

ENG

2655

7,0

2732

11,3

11

38

GM

Ju Wenjun

CHN

2583

7,0

2731

20,77

12

16

GM

Nigel Short

ENG

2675

7,0

2722

7,9

13

1

GM

Fabiano Caruana

USA

2827

7,0

2709

-9,8

27

GM

Varuzhan Akobian

USA

2633

7,0

2709

11.6

15

12

GM

Makszim Matlakov

RUS

2701

7,0

2699

1,3

37

36

GM

Gledura Benjámin

HUN

2589

6,5

2589

-0,7

56

84

IM

Kántor Gergely

HUN

2448

6,0

2503

9,0

104

113

WGM

Gara Tícia

HUN

2378

5,5

2302

-11,2

112

114

FM

Kozák Ádám

HUN

2376

5,0

2417

18,6

113

126

WGM

Papp Petra

HUN

2352

5,0

2417

16,6

130

112

FM

Szabó Bence

HUN

2378

5,0

2270

-10,1

135

122

IM

Lázárné Vajda Szidónia

HUN

2364

5,0

2243

-11,9

 

A háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös világbajnokjelölt, kétszeres Világkupa-győztes örmény Levon Aronjan nyerte meg a 16. Tradewise Gibraltar Masters viadalt. A holtversenyt eldöntő rájátszás során először Rapport Richárdot győzte le, majd a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen is nyert.

A berlini világbajnok-jelölti döntőre készülő örmény nagymester végig jó hangulatban versenyzett. Nem fogta fel nagy tragédiának, hogy az első játéknapon ötszörös bajnokunkkal, Gara Anitával remizett. A párosítás követte „botladozásait”, igazi rangadót csak az utolsó fordulóban játszott a címvédő Hikaru Nakamurával.

A címvédő, korábban négyszeres győztes amerikai sakkozó ötös nyerőszériával kezdett, de ötös remiszériája lehetőséget adott riválisainak, hogy a hajrában beérjék.

Jól hajrázott Rapport Richárd, fontos győzelmet ért el a hetedik és nyolcadik körben, két remivel is a második helyen végzett remek performance-pontszámának jutalmaként. Gibraltárban az első helyen előálló holtversenyt rájátszással eldöntik, a hetes mezőnyből négyen kaptak zöld utat a továbbjátszásra.

Nagymesterünk a kétjátszmás, 10-10 perces és lépésenként 5-5 másodperces ütközetben világossal remek esélyt ért el, de hibázott, ezt Levon Aronjan kihasználta, nyert, majd döntetlennel továbblépett. A címvédő, négyszeres tornagyőztes Hikaru Nakamura és Maxime Vachier-Lagrave két éve holtversenyben végzett az élen, a rájátszást négy döntetlen után a „hirtelen halál” partiban nyerte meg az amerikai nagymester. Két év múlva MVL visszavágott, 2,5-1,5-ös győzelemmel jutott a döntőbe.

Rapport Richárd veretlenül játszotta végig a 10 fordulós viadalt. A + 9 Élő-pont, tartalmas játszmái méltán érdemelnek elismerést, az oly sok kritikát kapott extrém nyitásai helyett klasszikus sakkot játszott, bizonyította, hogy nagyon érti ezt a játékot. Fájlalhatja, hogy pályafutása eddigi csúcsát jelentő 2752 pontnál nem ilyen stratégiával játszott.

A legjobb női versenyzőnek járó 15 ezer fontos első díjat a svéd Pia Cramling vehette át. A női sakkozás egyik legnagyobb csillaga 54 évesen is hihetetlenül tud küzdenie, imád versenyezni, veretlenségét megőrizve érte el újabb sikerét.

A 16.  Tradewise Gibraltar Masters végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2781

7,5

2822

2

12

GM

Rapport Richárd

HUN

2700

7,5

2763

3

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2793

7,5

2759

4

1

GM

Levon Aronjan

ARM

2797

7,5

2746

5

7

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2732

7,5

2731

11

GM

Nichael Adams

ENG

2709

7,5

2731

7

6

GM

Le Quang Liem

VIE

2737

7,5

2713

8

16

GM

David Howell

ENG

2682

7,0

2760

9

31

GM

Abhijeet Gupta

IND

2610

7,0

2732

10

81

GM

Das Debashis

IND

2501

7,0

2728

11

9

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2724

7,0

2713

33

GM

Grigorij Oparin

RUS

2607

7,0

2713

13

10

GM

Wang Hao

CHN

2711

7,0

2710

14

32

GM

Daniele Vocaturo

ITA

2609

7,0

2679

15

14

GM

Borisz Gelfand

ISR

2697

7,0

2673

27

30

GM

Gledura Benjámin

HUN

2612

6,5

2711

30

104

GM

Pia Cramling

SWE

2449

6,5

2659

55

72

GM

Antal Gergely

HUN

2522

6,0

2568

57

123

IM

Kozák Ádám

HUN

2418

6,0

2550

65

34

GM

Papp Gábor

HUN

2607

6,0

2518

72

26

GM

Bánusz Tamás

HUN

2641

6,0

2476

107

156

WGM

Gara Tícia

HUN

2331

5,5

2410

140

160

WGM

Papp Petra

HUN

2324

5,0

2364

158

147

IM

Gara Anita

HUN

2350

4,5

2459

165

143

IM

Lázárné Vajda Szidónia

HUN

2362

4,5

2362

 

A 20 éves Vladiszlav Artyemijev szenzációs elsőségévek fejeződött be az International Chess Festival Masters viadala. Az orosz nagymester veretlenül, a verseny hajrájában szupernagymestereket is legyőzve aratta sikerét. A befejező játéknapon a kétszeres olimpiai bajnok kínai Yu Yangyi ellen sötéttel nyert. Higgadtan várta ki a megfelelő pillanatot, amikor ellenesélyhez juthatott a kockáztató kínai sakkoz ellen. Artyemijev kitűnő teljesítményének hű tükre a 2941 performance-pontszám, a + 27,4 Élő-pont.

Még nagyobb meglepetés született a második táblán, a 19 éves indiai Murali Karthikeyan a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave ellen nyert. MVL kedvenc szicíliai védelmében szenvedett vereséget. Karthikeyan az ötödik fordulóban kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától, „külső körön” tört előre, ötös nyerősorozattal lett második, + 23,6 Élő-ponttal, 20 ezer fonttal gazdagodott, a francia nagymester csak 13. lett.

Nagyon örült az angol David Howell holtversenyes harmadik helyének, a címvédő örmény Levon Aronjan saját magát győzte le inkorrekt tisztáldozatával, a 24. helyen végzett. Az orosz Nyikita Vityjugov veretlen maradt, a spanyol David Anton Guijarro második partiját vesztette el, ő is jól hajrázott.

A remekül rajtoló cseh David Navara utolsó partijában nyerőesélyes futóvégjátékot remizett el. Sok nagy név a 7 pontosok csoportjában, többek között a két amerikai olimpiai bajnok Hikaru Nakamura és Wesley So, a kétszeres bajnok Yu Yangyi.

A női sakkozók versenyében a kínai exvilágbajnoknő Tan Zhongyi volt a legeredményesebb 7 ponttal. A sokáig vezető ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk 6,5, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, az indiai Humpy Koneru, a kínai Lei Tingjie, az ukrán Anna Muzicsuk és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova 6 ponttal zárt.

Felemás lett két sakkozónk szereplése. Kozák Ádám utolsó két partiját megnyerve lett 6 pontos. Hét nagymesterrel is megmérkőzött, 13,6 Élő-pontot szerzett. Papp Gábor mesterhármassal rajtolt, a jó folytatással adós maradt, utolsó négy játszmájából csak fél pontra tellett erejéből.

A Gibraltár International Chess Festival Masters végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

Élő+/-

1

11

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2709

8,5

2941

27,4

2

49

GM

Murali Karthikeyan

IND

2570

8,0

2747

23,6

3

8

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2720

7,5

2779

6,4

4

19

GM

David Howell

ENG

2685

7,5

2705

4,0

5

27

GM

David Anton Guijarro

ESP

2642

7,5

2696

7,6

6

6

GM

David Navara

CZE

2738

7,0

2790

7,0

7

20

GM

Nils Gandelius

SWE

2682

7,0

2771

12,6

8

55

GM

Babu Lalith

IND

2547

7,0

2767

29,8

9

9

GM

Le Quang Liem

VIE

2714

7,0

2741

4,6

10

17

GM

Ivan Saric

CRO

2690

7,0

2736

6,8

11

3

GM

Wesley So

USA

2765

7,0

2734

-2,6

12

4

GM

Yu Yangyi

CHN

2764

7,0

2715

-3,0

13

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2780

7,0

2708

-4,5

14

13

GM

Michael Adams

ENG

2701

7,0

2706

1,4

28

GM

Kirill Alekszejenko

RUS

2637

7,0

2706

9,8

16

5

GM

Hikaru Nakamura

USA

2749

7,0

2703

-3,4

17

26

GM

Romain Edouard

FRA

2643

7,0

2692

6,2

18

12

GM

Rauf Mamedov

AZE

2703

7,0

2681

-1,5

19

21

GM

Pavel Eljanov

UKR

2680

7,0

2673

0,0

20

23

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2660

7,0

2659

0,7

21

14

GM

Maxim Matlakov

RUS

2700

7,0

2642

-4,1

22

74

GM

Tan Zhongyi

CHN

2502

7,0

2585

11,1

23

62

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2540

6,5

2718

21,8

24

2

GM

Levon Aronjan

ARM

2767

6,5

2706

-5,5

66

115

IM

Kozák Ádám

HUN

2425

6,0

2508

136

110

38

GM

Papp Gábor

HUN

2603

5,0

2517

-9,9

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog