Gibraltáron Artyemijev sötéttel nyert Yu Yangyi ellen, szenzációs tornagyőzelmet ünnepelhet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Gibraltáron a 20 éves Vladiszlav Artyemijev szenzációs elsőségévek fejeződött be az International Chess Festival Masters viadala. Az orosz nagymester a kétszeres olimpiai bajnok kínai Yu Yangyi ellen sötéttel nyert és 10 játszmájából gyűjtött 8,5 ponttal végzett az élen, 25 ezer font is a jutalma a 27,4 Élő-pont mellett. Nagy meglepetésre az indiai Murali Karthikeyan a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave ellen győzött és ezüstérmesként zárta szereplését. Hárman osztják a harmadik helyet, tizenheten a negyedik pontcsoportban. Kozák Ádám megnyerte utolsó partiját, 6 ponttal zárta szereplését. Papp Gábor ma is vesztett, 5 pontja lett.

A gibraltári Masters viadalon szenzációs tornagyőzelmet ért el a 20 esztendős Vladiszlav Artyemijev. Veretlenül, a verseny hajrájában szupernagymestereket is legyőzve aratta sikerét. ÍÍA befejező játéknapon a kétszeres olimpiai bajnok kínai Yu Yangyi ellen sötéttel nyert. Higgadtan várta ki a megfelelő pillanatot, amikor ellenesélyhez juthatott a kockáztató kínai sakkoz ellen, Világos gyalogszerkezeti gyengeségei végzetessé váltak. A rajtlistán 11. Artyemijev kitűnő teljesítményének hű tükre a 2941 performance-pontszám, a + 27,4 Élő-pont.

Még nagyobb meglepetés született a második táblán, a 19 éves indiai Murali Karthikeyan a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave ellen nyert. MVL kedvenc szicíliai védelmében szenvedett vereséget. Karthikeyan az ötödik fordulóban kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától, „külső körön” tört előre, ötös nyerősorozattal lett második, + 23,6 Élő-ponttal, 20 ezer fonttal gazdagodott, a francia nagymester csak 13. lett.

Nagyon örült az angol David Howell holtversenyes harmadik helyének, a címvédő örmény Levon Aronjan saját magát győzte le inkorrekt tisztáldozatával, a 24. helyen végzett.

Az orosz Nyikita Vityjugov veretlen maradt, a spanyol David Anton Guijarro második partiját vesztette el, ő is jól hajrázott.

A remekül rajtoló cseh David Navara utolsó partijában nyerőesélyes futóvégjátékot remizett el. Sok nagy név a 7 pontosok csoportjában, többek között a két amerikai olimpiai bajnok Hikaru Nakamura és Wesley So, a kétszeres bajnok Yu Yangyi.

A női sakkozók versenyében a kínai exvilágbajnoknő Tan Zhongyi volt a legeredményesebb 7 ponttal, 15 ezer font lett a jutalma. A sokáig vezető ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk 6,5, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, az indiai Humpy Koneru, a kínai Lei Tingjie, az ukrán Anna Muzicsuk és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova 6 ponttal zárt.

Felemás lett két sakkozónk szereplése. Kozák Ádám utolsó két partiját megnyerve lett 6 pontos. Hét nagymesterrel is megmérkőzött, 13,6 Élő-pontot szerzett. Papp Gábor mesterhármassal rajtolt, a jó folytatással adós maradt, utolsó négy játszmájából csak fél pontra tellett erejéből, Élő-pontokat vesztett. Női válogatottunk kapitányaként alkalma volt figyelni a legjobb női sakkozókat.

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

H.

Élő+/-

38

GM

Papp Gabor

2603

HUN

1

1

1

½

½

½

0

½

0

0

5,0

110

-9,90

115

IM

Kozák Ádám

2425

HUN

1

0

1

½

½

½

½

0

1

1

6,0

67

13,60

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

R.

1

4

GM

Yu Yangyi

2764

7

0-1

GM

Vladiszlav Artyemijev

2709

11

2

49

GM

Murali Karthikeyan

2570

7

1-0

7

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2780

1

3

2

GM

Levon Aronjan

2767

0-1

GM

David Howell

2685

19

4

5

GM

Hikaru Nakamura

2749

½-½

GM

Nils Grandelius

2682

20

5

6

GM

David Navara

2738

½-½

GM

Hrant Melkumjan

2660

23

6

8

GM

Nyikita Vityjugov

2720

1-0

GM

Suri Vaibhav

2590

41

7

28

GM

Kirill Alekszejenko

2637

½-½

GM

Michael Adams

2701

13

8

55

GM

Babu Lalith

2547

½-½

GM

Ivan Saric

2690

17

9

7

GM

Arkadij Naiditsch

2734

6

0-1

GM

David Anton Guijarro

2642

27

10

3

GM

Wesley So

2765

6

1-0

6

GM

Bogdan-Daniel Deac

2603

37

11

9

GM

Le Quang Liem

2714

6

1-0

6

GM

Jaime Santos Latasa

2581

45

12

12

GM

Rauf Mamedov

2703

6

1-0

6

GM

Anna Muzicsuk

2569

50

13

14

GM

Makszim Matlakov

2700

6

1-0

6

GM

Abhinyu Puranik

2536

63

14

36

GM

Maxime Lagarde

2604

6

½-½

6

GM

Ivan Cseparinov

2691

15

15

80

IM

Gukesh D

2497

6

½-½

6

GM

Adhiban B.

2689

18

16

21

GM

Pavel Eljanov

2680

6

1-0

6

GM

Luca Moroni

2562

53

18

30

GM

Aleksandar Indjic

2630

6

0-1

6

GM

Tan Zhongyi

2502

74

21

62

GM

Marija Muzicsuk

2625

6

½-½

6

GM

Akshat Chandra

2492

83

35

38

GM

Papp Gábor

2603

5

0-1

5

IM

Lela Dzsavahisvili

2452

104

37

43

GM

Matthieu Cornette

2540

5

0-1

5

IM

Kozák Ádám

2425

115

 

A Gibraltár International Chess Festival Masters végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

Élő+/-

1

11

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2709

8,5

2941

27,4

2

49

GM

Murali Karthikeyan

IND

2570

8,0

2747

23,6

3

8

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2720

7,5

2779

6,4

4

19

GM

David Howell

ENG

2685

7,5

2705

4,0

5

27

GM

David Anton Guijarro

ESP

2642

7,5

2696

7,6

6

6

GM

David Navara

CZE

2738

7,0

2790

7,0

7

20

GM

Nils Gandelius

SWE

2682

7,0

2771

12,6

8

55

GM

Babu Lalith

IND

2547

7,0

2767

29,8

9

9

GM

Le Quang Liem

VIE

2714

7,0

2741

4,6

10

17

GM

Ivan Saric

CRO

2690

7,0

2736

6,8

11

3

GM

Wesley So

USA

2765

7,0

2734

-2,6

12

4

GM

Yu Yangyi

CHN

2764

7,0

2715

-3,0

13

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2780

7,0

2708

-4,5

14

13

GM

Michael Adams

ENG

2701

7,0

2706

1,4

28

GM

Kirill Alekszejenko

RUS

2637

7,0

2706

9,8

16

5

GM

Hikaru Nakamura

USA

2749

7,0

2703

-3,4

17

26

GM

Romain Edouard

FRA

2643

7,0

2692

6,2

18

12

GM

Rauf Mamedov

AZE

2703

7,0

2681

-1,5

19

21

GM

Pavel Eljanov

UKR

2680

7,0

2673

0,0

20

23

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2660

7,0

2659

0,7

21

14

GM

Maxim Matlakov

RUS

2700

7,0

2642

-4,1

22

74

GM

Tan Zhongyi

CHN

2502

7,0

2585

11,1

23

62

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2540

6,5

2718

21,8

24

2

GM

Levon Aronjan

ARM

2767

6,5

2706

-5,5

44

48

GM

Ju Wenjun

CHN

2575

6,0

2608

5,2

48

59

GM

Humpy Koneru

IND

2541

6,0

2595

8,4

66

115

IM

Kozák Ádám

HUN

2425

6,0

2508

136

110

38

GM

Papp Gábor

HUN

2603

5,0

2517

-9,9

Yu Yangyi (2764) - Artyemijev,V (2709)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 Fg6 7.c3 Hh6 8.a4 a5 9.Ha3 Fe7 10.Hc2 0-0 11.Hce1 c5 12.Fxh6 gxh6 13.Fb5 cxd4 14.cxd4 Hb8 15.Vd2 Kg7 16.Hd3 Ha6

17.Hf4 Vb6 18.h4 Bfc8 19.Bfc1 Bxc1+ 20.Bxc1 Hb4 21.g3 Ha2 22.Bd1 Bc8 23.Hh2 Vc7 24.Fd3

24...h5 25.g4 Hb4 26.Fxg6 hxg6 27.gxh5 Vc2 28.hxg6

28...Vf5! 29.Ve3

A 20 éves éllovas remek ellenesélyt teremtett, a kétszeres olimpiai bajnok a félpontos hátránya miatt kényszerhelyzetben érezte magát, kockáztatott, nem akart csak dobogón végezni. 29.gxf7 Fxh4 30.Ve3 Kxf7 31.Vf3 Fe7 állás tökéletesen megfelelt volna Artyemijevnek.

29...fxg6 30.Vg3 Bf8 31.Hg2 Vc2 32.He3?

32...Ve4

Még erősebb volt a 32...Ve2! 33.Kg2 (33.h5 Vxh5 34.Vg4 Fg5) 33...Hd3 folytatás.

33.Heg4?! Hc6! 34.Ve3

34...Bf4! 35.Hf6 Fxf6 36.exf6+ Kxf6 37.Vxe4 Bxe4 38.Hf3

38...He7 39.Kg2 Hf5 40.Bd3 Hxh4+ 41.Hxh4 Bxh4 42.Kg3 g5 43.Kg2 Be4 44.Kg3 Kf5 45.Kg2 g4 46.Kf1 b6 47.Kg2 Be1 48.b3 Ke4 49.Bd2 Bb1 50.Kg3 Kf5 51.Bd3

51...Bh1 52.Kg2 Bh3 és világos feladta

Karthikeyan,M (2570) - Vachier-Lagrave,M (2780)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.Fe2 h5 11.h4 Hc6 12.Hf3 gxh4 13.Fxh4 Va5 14.Vd2 Fe6 15.Bd1 Bc8 16.0-0 Bg8

Jobb volt a 16...Vb4 választás.

17.Hd5!

17...Vxd2 18.Bxd2 Fh6 19.Bdd1 f6 20.c3 Fg5 21.Fg3 Fh6 22.Hh4 Kf7?

23.Hf5! Fxf5 24.exf5 Bg5 25.Fc4 Ha5 26.Fd3 Bcg8 27.Ff4 B5g7 28.Bfe1 Hc6 29.Fe4 h4 30.f3 Fxf4 31.Hxf4 Hge5 32.Fd5+ Ke8 33.Fxg8 Hxf3+ 34.Kf2 Hxe1 35.Fd5 Bg5 36.Kxe1 Bxf5

37.Hg6 Bh5 38.Bd3 Bh6 39.Hf4 e5 40.He6 He7 41.Fxb7 Kd7 42.Hf8+ Kc7 43.Fxa6 d5 44.c4 f5 45.Fb5 f4 46.Ba3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: gibchess.com

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Magnus Carlsen a Lindores Abbey rapidverseny győztese 
2019. 05. 26.

A Lindores Abbey rapidverseny félidejében Ding Liren és Magnus Carlsen holtversenyben vezet
2019. 05. 25.

Moszkvában orosz rangadó dönt, Alekszandr Griscsuk és Jan Nepomnjacsij játssza a döntőt
2019. 05. 25.

A moszkvai GP-n Griscsuk már döntős, Nepomnjacsij és Wojtaszek párharca rájátszásban dől el
2019. 05. 24.

Két döntetlen született a Grand Prix elődöntőjének első játszmáiban
2019. 05. 23.

A moszkvai Grand Prix Nakamura-Griscsuk és Nepomnjacsij-Wojtaszek párharcokkal folytatódik 
2019. 05. 22.

A moszkvai GP-n a lengyel Wojtaszek már elődöntős, három párharcban rájátszás dönt
2019. 05. 21.

Négy döntetlen a moszkvai GP második fordulójának első játszmáiban
2019. 05. 20.

Moszkvában Nakamura és So jutott a Grand Prix második fordulójába
2019. 05. 19.

Felejthetetlen grúziai utazásom története, találkozás a régi nagy ellenfelekkel
2019. 05. 19.

Moszkvában hatan már továbbjutottak, Dubov szenzációs játékkal legyőzte Girit
2019. 05. 18.

Kettős kínai siker az IMSA villámversenyein, Rapport Richárd bronzérmes, Lékó Péter ötödik lett 
2019. 05. 18.

A moszkvai GP-n Nepomnjacsij, Duda és Wojtaszek rajtolt győzelemmel
2019. 05. 17.

Az IMSA World Masters villámversenyén Rapport félpontos hátránnyal a második, Lékó holtversenyben harmadik
2019. 05. 17.

Az orosz Alekszandra Kosztenjuk és az ukrán Anton Korobov az IMSA rapid tornák győztesei
2019. 05. 17.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog