Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 23. és február 2. között. A 15. Tradewise Gibraltar Chess sakkfesztivál 10 fordulós svájci rendszerű Masters viadalán a rajtlistát a világranglista második amerikai Fabiano Caruana vezeti a francia Maxime Vachier-Lagrave és a címvédőként játszó amerikai Hikaru Nakamura előtt. A 256 fős mezőnyben 78 nemzetközi nagymester is szerepel, a 2827 Élő-pontos Caruana mellett tizenegyen a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagjai. Gledura Benjámin a 36. a rangsorban. Női olimpiai válogatottunkból Vajda Szidónia, Gara Tícia és Papp Petra száll csatába a kiemelkedően magas női díjakért. A viadal honlapja: http://www.gibraltarchesscongress.com. A sakkfesztiválon még számos, különböző kategóriájú és lebonyolítású versenyt szerveznek.
A kitűnő körülmények, a remek mezőny, felüdülést jelentő 15 fok körüli hőmérséklet a 15. viadalra is igazi szupersztárokat vonzott Gibraltárba. Ismét a Tradewise a főszponzora a mesterversenynek, remek a díjazás, a győztes jutalma 23 ezer, a legjobb női résztvevő 15 ezer fontos díjat vehet át. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással eldöntik, a nőknél a performance-pontszám döntené el a trófea sorsát. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistáját a világranglista második amerikai Fabiano Caruana vezeti, akinek számára különösen nagy a tét, hiszen a világelső Magnus Carlsen Wijk aan Zee-ben „botladozik”, a virtuális világranglistán csak 8,6 ponttal előzi meg Fabianot. Az amerikai Hikaru Nakamura tavaly harmadszor nyerte meg a viadalt.
A 256 fős mezőnyben a kiemelkedő értékszámú Caruana mellett még tizenegyen tartoznak a + 2700 Élő-pontosok csoportjába. Olimpiai bajnokok és érmesek, a világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnok és exvilágbajnoknő, világbajnok-jelöltek, kontinensbajnokok a népes mezőnyben. A 17 esztendős Gledura Benjámin a 36. a kiemelési rangsorba, A legjobb női sakkozók közül is sokan „ringbe” szállnak, fontos felkészülési állomásnak tekintik a Teheránban február 10-én kezdődő kieséses rendszerű világbajnokságra.
A kiemelési rangsor élcsoportja:
Fabiano Caruana (amerikai, 2827), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796), Hikaru Nakamura (amerikai, 2785), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2752), Michael Adams (angol, 2751), Peter Szvidler (orosz, 2748), Veszelin Topalov (bolgár, 2739), Yu Yangyi (kínai, 2738), Nyikita Vityjugov (orosz, 2734), Borisz Gelfand (izraeli, 2721), Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2702), Makszim Matlakov (orosz, 2701), Ivan Cseparinov (bolgár, 2689),… Gledura Benjámin (magyar, 2589)
A női résztvevők legjobbjai:
Hou Ji-fan (kínai, 2651), Anna Muzicsuk (ukrán, 2558), Marija Muzicsuk (ukrán, 2546), Katyerina Lahno (orosz, 2530), Valentyina Gunyina (orosz, 2524), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512), Elisabeth Paehtz (német, 2468), Lela Dzsahavisvili (grúz, 2455), Pia Cramling (svéd, 2454),… Gara Tícia (magyar, 2378), Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2364), Papp Petra (magyar, 2352)
A fordulók január 24-től naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó partikat február 2-án 11 órától játsszák. A játékidő a klasszikus, 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal.
2003-ban kezdődött a versenysorozat
A jelentős sorozat 2003-ban kezdődött, az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen. A női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra egy ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot. Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, a svéd Pia Cramling nyerte a női első díjat.
2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kiril Georgijev és az ukrán Zahar Efimenko egyforma pontszámmal végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grúz Ketevan Arahamija-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.
A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép sikernek örülhettek az örmények a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska kapta, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.
Hikaru Nakamura 2008-ban győzött először
2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt grúz olimpiai bajnoknő Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttal, 2.250 fontot kaptak valamennyien.
Nyolc éve 31 nagymester is szerencsét próbált, ami igazán szép szám, hiszen a Corus sakkfesztivál különböző tornáin sokan játszottak. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, az ötszörös olimpiai és orosz bajnok svájci rendszerű viadalon 2003-ban, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott utoljára! Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. A 15 ezer fontos első díj mellé még 13 Élő-pontot is gyűjtött. Nyolc ellenfele a végső rangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.
2010-ben rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal vívta a döntő csatát. A nők versenyében az ukrán Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.
Vaszilij Ivancsuk parádés elsősége
2011-ben Vaszilij Ivancsuk sikerével fejeződött be a Tradewise nyílt verseny. Az ukránok kétszeres olimpia bajnoka (1988-ban és 990-ben a szovjet csapattal nyert olimpiát) veretlenül, riválisait is legyőzve végzett az élen, 17 ezer ötszáz fontos díjat nyert. Fantasztikus volt teljesítményének performance-pontszáma, 2968! Messze a várakozáson felül szerepelt a 45 esztendős, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó angol Nigel Short, 2883-mal nyűgözte le a sakkrajongókat. Egyetlen vereségét Ivancsuktól szenvedte el.
A nők versenyében a 2008-as sakkolimpián aranyérmes grúz csapat tagja, Nana Dzagnidze volt a legjobb, 10 ezer font lett a jutalma. Erdős Viktor jól hajrázott, betegségével is megbirkózva a negyedik pontcsoportban végzett. Rapport Richárd a hajrában elfáradt, sok tanulsággal szolgált számára a torna, amelyen 232-en vettek részt.
A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szenzációs sikere
2012-ben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a tízedik Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8-8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte, 20 ezer font lett a jutalma, míg Hou Ji-fan a női első díjat is megkapta, 22 ezer fonttal lett gazdagabb. A világbajnoknő remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert! Almási Zoltán és Polgár Judit a harmadik, népes pontcsoportban 7-tel végzett.
A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:
1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont
3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5
7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7
…
28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5
49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6
Négy esztendeje az orosz Nyikita Vityjugov négyes holtverseny után nyerte meg a Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportját. Vityjugov a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Chanda Sandipan és a címvédő angol Nigel Short társaságában végzett az élen.
Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Két-kétjátszmás páros meccsekre került sor, partinként 10-10 perc és lépésenként 5-5 másodperc gondolkodási idővel. A várakozásnak megfelelően Nyikita Vityjugov legyőzte Chanda Sandipant, a második játszmában meg is kegyelmezett ellenfelének. A másik ágon a címvédő Nigel Short nem kis meglepetésre megadásra kényszerítette a rapid műfajban kontinensbajnok Maxime Vachier-Lagravet. A döntőt Vityjugov kezdhette világossal és nagy kapkodásban is remek technikával érvényesítette anyagi előnyét, 104 lépésben nyert. A második összecsapás 69 lépés után lett döntetlen. Nyikita Vityjugov megérdemelten győzött, veretlenül harcolta végig a tíz fordulót, 20 ezer fontos díjat vehetett át. Holtversenyes társai 12-12 ezer fontot kaptak.
A női első díjat a kínai Zhao Xue nyerte, nagyszerű eredményének méltó jutalma volt a 12 ezer font. Hoang Thanh Trang a negyedik pontcsoportban többek között holtversenyben végzett Nana Dzagnidzével, Marija Muzicsukkal és Pia Cramlinggal.
2014-ben a svájci rendszerű versenyekre jellemző fordulatokkal ért véget az esztendő legjelentősebb nyílt versenye. Mesterhármassal, a holtversenyes elsőséget eldöntő párharcban is domináló bolgár Ivan Cseparinov vehette át a győztesnek járó trófeát. A bolgár sakkozó elsősorban honfitársa, az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vívott magának tekintélyt. Gibraltáron Fortuna kegyeltje is volt, hiszen az első hely sorsát eldöntő rájátszásban az első körben Vaszilij Ivancsuk és a címvédő Nyikita Vityjugov viaskodott. Ivancsuk kikapott a párharcban, ahogy oly fényes sikerekkel övezett pályafutása során a sorsdöntő ütközetekben többször is hibázott. Cseparinov az első helyet eldöntő párbajban 1,5-0,5-re diadalmaskodott.
Rapport Richárd az oly népes 7 pontosok csoportjában a 11. helyen végzett. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang csak fél ponttal ért el kevesebbet, mint legfiatalabb nagymesterünk. Szereplésének fénypontja az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanov legyőzése volt. A női résztvevők küzdelmében az első hely sorsát eldöntő performance-pontszám az ukrán Maria Muzicsuknak kedvezett, 15 ezer fontot kapott. A kínai Zhao Xue és az ukrán Natalija Zsukova 7 ezer ötszáz fontos nyereménnyel zárta szereplését.
Hikaru Nakamura másodszor győzött
Két éve másodszor ünnepelhették tornagyőztesként Hikaru Nakamurát. Az amerikai nagymester hatos nyerősorozattal kezdett, rajt-cél győzelmet aratott, csak három döntetlent engedélyezett riválisainak. A befejező játéknapon az indiai Pentala Harikrishna ellen is irányította a játszmát, gyalogelőnyös bástyavégjátékát azonban nem tudta győzelemig fokozni. Remek teljesítményének hű tükre a 2919-es performance-pontszáma, a + 16,1 Élő-pont.
A rajtlistán csak 15. angol David Howell második helye nagy meglepetés, veretlenül érte el kitűnő eredményét. A befejező játéknapon a nyitásból előnyösebben jött ki a nyitásból a világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben, de időzavarban könnyen elveszthette volna a partit, s ezzel a második helyét. A 16 ezer font mellé még 18,7 Élő-pontot is nyert.
Hou Ji-fan a Tata Steel Chess szuperverseny után azonnal Gibraltárra utazott, de bírta a fokozott terhelést. Veretlenségét megőrizve lett harmadik, hódította el a női világranglista első helyét a 25 évig uralkodó Polgár Judittól. A rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov már elszokott a svájci rendszerű tornáktól.
Szenzációs a német Dennis Wagner teljesítménye, ahogy a 15 éves Wei Yi ismét bizonyított. Bejött a kockáztatása, 86 lépésben megnyerte utolsó partiját.
Rapport Richárd hullámzó teljesítményt nyújtott. Mindkét vereségét kínai nagymesternőktől szenvedte el, csak az orosz Dmitrij Jakovenkóval játszott a szupernagymesterek közül, a dobogós helyekért nem volt versenyben.
Tavaly Hikaru Nakamurát harmadszor ünnepelték tornagyőztesként
A gibraltári sakkfesztivál Masters versenyén harmadszor ünnepelhették Hikaru Nakamurát. Holtversenyben végzett a francia Maxime Vachier-Lagrave társaságában, kettőjük párharcát rájátszás döntötte el. Az amerikai világbajnokjelölt négy döntetlen után a „hirtelen halál” partiban nyert, első helyezettként 20 ezer font lett a jutalma, Vachier-Lagrave 16 ezret kasszírozott. A legjobb női versenyző díját, 15 ezer fontot az ukrán Anna Muzicsuk vehette át.
A gibraltári sakkfesztivál igazgatója, Stewart Conquest tavaly is sok elismerést kapott. A remek mezőnyű érdekes verseny, a résztvevőknek biztosított jó feltételek, a tavaszi időjárás érthetően vonzóvá teszi a fesztivált, a különböző kategóriájú viadalokat. Természetesen a Masters verseny partijait kísérte a legnagyobb érdeklődés, három nagy ász is vállalta a megmérettetést. A moszkvai világbajnok-jelölti versenyre készülő, címvédőként, kétszeres győztesként játszó amerikai Hikaru Nakamura nem tudta megismételni tavalyi szárnyalását, de a hajrában erősített, végül harmadszor is megnyerte az esztendő legerősebb nyílt versenyét.
Hatos holtverseny alakult ki a harmadik helyen. A 7 pontosok csoportjában két ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd és Almási Zoltán. Rapport egy, Almási két partit vesztett, számos esélyt hagytak kihasználatlanul.
A torna egyik sztárja lett a 16 éves Gledura Benjámin. Az ötszörös világbajnok Viswanathan Anand legyőzése, második nagymesteri normája, a 24,2 megszerzett Élő-pont, a 2691-es performance-pontszám hű tükre kitűnő teljesítményének. A norma teljesítése volt célja, ez határozta meg versenyzési taktikáját. Alaposan kidolgozott megnyitási repertoárja jól segítette.
A női éljátékosok külön versenyében az ukrán világbajnoknő nővére, Anna Muzicsuk 7 ponttal zárt, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova másodikként végzett, de a többiek is a díj mellé még Élő-pontokat gyűjtöttek.
Vajda Szidónia döntetlene az első fordulóban az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen nagy szenzációt jelentett, kár, hogy a jó folytatással adós maradt. Sakkozóink teljesítményeit az Élő-pontok, a performance-pontszámok jól tükrözi
Vishy Anand nagy feladatra vállalkozott. A 46 esztendős ötszörös világbajnok nem szokott hozzá, hogy a „mezőnyben” sakkozzon. Sokat hibázott, de eszébe sem jutott, hogy szabadnapot vegyen ki, próbálta menteni a „menthetetlent”. Döbbenetes tíz partijának 2568-as performance-pontszáma, az elvesztett 21,9 Élő-pont. A vállalt kötelezettségének eleget tett, fantasztikus előadást is tartott.
A 14. Tradewise nyílt verseny végeredménye:
H. |
R. |
Név |
FED |
Élő |
Pont |
TB1 |
Élő+/- |
|
1 |
2 |
GM |
Hikaru Nakamura |
2787 |
8,0 |
2811 |
3,4 |
|
2 |
1 |
GM |
Maxime Vachier-Lagrave |
2785 |
8,0 |
2838 |
6,8 |
|
3 |
11 |
GM |
Etienne Bacrot |
2697 |
7,5 |
2786 |
10,3 |
|
4 |
25 |
GM |
Sethuraman S. P. |
2639 |
7,5 |
2781 |
19,4 |
|
5 |
4 |
GM |
Pentala Harikrishna |
2755 |
7,5 |
2773 |
3,5 |
|
6 |
28 |
GM |
Gawain Jones |
2625 |
7,5 |
2730 |
14,2 |
|
7 |
5 |
GM |
Li Chao |
2751 |
7,5 |
2721 |
-1,3 |
|
8 |
22 |
GM |
Emil Szutovszkij |
2647 |
7,5 |
2628 |
-0,9 |
|
9 |
14 |
GM |
Markus Ragger |
2689 |
7,0 |
2737 |
7,6 |
|
10 |
32 |
GM |
Abhijeet Gupta |
2613 |
7,0 |
2716 |
15,0 |
|
35 |
GM |
Sebastien Maze |
2591 |
7,0 |
2716 |
16,9 |
||
12 |
7 |
GM |
Dmitrij Jakovenko |
2732 |
7,0 |
2711 |
-1,1 |
|
13 |
24 |
GM |
David Anton Guijarro |
2639 |
7,0 |
2706 |
10,7 |
|
14 |
18 |
GM |
Lazaro Bruzon Batista |
2666 |
7,0 |
2703 |
5,9 |
|
15 |
26 |
GM |
Nils Grandelius |
2635 |
7,0 |
2692 |
9,5 |
|
16 |
9 |
GM |
Rapport Richárd |
2721 |
7,0 |
2682 |
-3,6 |
|
17 |
47 |
GM |
Anna Muzicsuk |
2537 |
7,0 |
2677 |
17,5 |
|
18 |
23 |
GM |
Gujrathi Vidit Santosh |
2642 |
7,0 |
2675 |
5,7 |
|
19 |
16 |
GM |
Almási Zoltán |
2684 |
7,0 |
2662 |
-1,9 |
|
20 |
30 |
GM |
Romain Edouard |
2617 |
7,0 |
2650 |
5,5 |
|
21 |
39 |
GM |
Federico Perez Ponsa |
2577 |
7,0 |
2628 |
8,0 |
|
22 |
10 |
GM |
Laurent Fessinet |
2700 |
7,0 |
2624 |
-7,7 |
|
23 |
19 |
GM |
Gata Kamsky |
2665 |
7,0 |
2612 |
-5,3 |
|
24 |
33 |
GM |
Luka Lenic |
2611 |
6,5 |
2693 |
10,7 |
|
25 |
57 |
IM |
Gledura Benjámin |
2515 |
6,5 |
2691 |
24,2 |
|
26 |
43 |
IM |
Aryan Tari |
2556 |
6,5 |
2676 |
17,0 |
|
27 |
8 |
GM |
Radoslaw Wojtaszek |
2727 |
6,5 |
2670 |
-6,2 |
|
28 |
6 |
GM |
Yu Yangyi |
2747 |
6,5 |
2657 |
-9,2 |
|
29 |
12 |
GM |
Ni Hua |
2697 |
6,5 |
2643 |
-6,0 |
|
30 |
45 |
GM |
Babu Lalith |
2553 |
6,5 |
2641 |
12,8 |
|
31 |
56 |
GM |
Antoaneta Sztefanova |
2515 |
6,5 |
2637 |
17,0 |
R. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
H. |
K |
Élő+/- |
|
9 |
GM |
Rapport Richárd |
2721 |
1 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
½ |
1 |
7,0 |
16 |
10 |
-3,60 |
16 |
GM |
Almási Zoltán |
2684 |
1 |
1 |
½ |
1 |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
7,0 |
19 |
10 |
-1,90 |
31 |
GM |
Erdős Viktor |
2613 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
5,5 |
86 |
10 |
-22,00 |
57 |
IM |
Gledura Benjamin |
2515 |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
6,5 |
25 |
10 |
24,20 |
66 |
GM |
Fodor Tamás Jr. |
2500 |
1 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
1 |
1 |
0 |
5,5 |
93 |
10 |
-11,50 |
78 |
IM |
Galyas Miklós |
2459 |
1 |
0 |
½ |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
5,5 |
96 |
10 |
-7,30 |
101 |
FM |
Csonka Balázs |
2415 |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
½ |
5,5 |
108 |
10 |
-5,80 |
102 |
IM |
Nagy Gábor |
2413 |
1 |
½ |
0 |
0 |
1 |
0 |
1 |
1 |
0 |
0 |
4,5 |
161 |
10 |
-16,60 |
127 |
IM |
Vajda Szidónia |
2359 |
½ |
0 |
1 |
0 |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
1 |
5,0 |
138 |
10 |
-10,00 |
135 |
IM |
Gara Anita |
2339 |
0 |
1 |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
0 |
0 |
4,5 |
150 |
10 |
1,20 |
146 |
WGM |
Papp Petra |
2308 |
0 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
5,0 |
131 |
20 |
7,00 |
Verőci Zsuzsa