Moszkvában, a Tretyjakov képtárban május 10-én tartják meg a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand 12 játszmás világbajnoki döntőjének ünnepélyes megnyitóját, majd a sorsolást. Egy nap múlva kezdődik a párharcuk 2,55 millió dollár díjalappal, a győztes az összeg 60, a vesztes 40 százalékát kapja. Borisz Gelfand a kazanyi világbajnok-jelölti párosmeccsek során az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az amerikai Gata Kamsky, majd a döntőben az orosz Alekszandr Griscsuk elleni győzelemmel harcolta ki a kihívói jogot. A nagy érdeklődéssel várt párharc előtt ismerkedjünk meg a több mint két évtizede a sakkvilág elitjéhez tartozó Gelfand pályafutásával, legfontosabb eredményeivel.
„A mi generációnk nagy előnye, egyik magyarázata, hogy még mindig sikereket érünk el, hogy jó alapokon tanultunk meg játszani. Később megtanultuk, hogy miként kell a számítógépes programokat hasznosan használni, míg a fiatal játékosok többsége megtanulta a programokat kezelni, de nem volt igazi tudásuk. Sokan önálló gondolkodás helyett csak megnyomják a gombokat, s várják, hogy mit mond a program” – nyilatkozta Gelfand egy sajtókonferencián. A 43 esztendős nagymester a szovjet válogatottal 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett. Négyszeres világbajnokjelölt, Világkupa-győztes, számos nagy nemzetközi torna első helyezettje.
A címvédő Viswanathan Anand és a kihívó Borisz Gelfand első partijukat 1989-ben a moszkvai GMA viadalon játszották, a világbajnoki döntőig 35 játszmában vívtak meg klasszikus időkontrollal. Huszonnégy döntetlen mellett Anand 6-5-re vezet. Érdekességként megemlítem, hogy Gelfand négy nyeréssel kezdett, Anand először az 1993-as linaresi tornán tudta megadásra kényszeríteni riválisát. A 2006-os Wijk aan Zee-i szuperversenyen dőlt el utoljára összecsapásuk, azóta hétszer remiztek. Különböző gyorsított időkontrollal még 33 partiban viaskodtak, Vishy 21 döntetlen mellett 11-szer nyert és csak egyszer kapott ki, így az összesített mérleg a címvédőnek kedvez, + 17, = 45, - 6-tal.
Borisz Gelfand pályafutása
Borisz Gelfand 1968. június 24-én Minszkben született. 17 évesen megnyerte a szovjet ifjúsági bajnokságot. 1987-ben aranyérmes, egy évvel később ezüstérmes volt az ifjúsági Európa-bajnokságon. 1989-ben a Nagymesterek Tanácsának (GMA) Palma de Mallorca-i versenyén vehette át a győztesnek járó trófeát. 1990 óta a szuperversenyek állandó meghívott résztvevője. Másodikként debütált a linaresi szuperversenyen, a manilai zónaközi döntőn Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben első, és pályafutása során először lett világbajnokjelölt. Dortmundban és Tilburgban másodikként zárta szereplését. Az újvidéki sakkolimpián az aranyérmes szovjet válogatott tagja volt. Világbajnok-jelölti meccsen nyert a jugoszláv Predrag Nikolics ellen, majd a második körben az angol Nigel Short ellen vesztett. Reggio Emiliában Viswanathan Anand mögött, Garri Kaszparovval holtversenyben második. 1992-ben Moszkvában az Aljechin-emlékversenyen első. 1993-ban Bielben megnyerte a zónaközi döntőt. Párosmérkőzésen nyert az angol Michael Adams és az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen. A világbajnok-jelölti elődöntőben vezetést szerzett Anatolij Karovval szemben, de végül 6-3-ra kikapott.
Kiemelkedő egyéni eredményeként kétszer is elsőként ünnepelték a belgrádi Invest Bank versenyen (1991, 1995), 1994-ben Dos Hermanasban végzett az élen, 1996-ban Bécsben és Tilburgban lett tornagyőztes. A groningeni 1997-es vb-n remekül menetelt, a legjobb négy között Viswanathan Anandtól szenvedett vereséget. Szép sikert ért el 1998-ban Polanica Zdrojban, tornagyőzelmét két év múlva megismételte. 1998 óta él Izraelben (1994-ben és 1996-ban a fehérorosz válogatottban játszott a sakkolimpián), izraeli színekben 2000-ben, Isztambulban mutatkozott be. A vb-n Újdelhiben a 16 között a spanyol Alekszej Shirovtól szenvedett vereséget. Egy évvel később Moszkvában a nyolc között az orosz Peter Szvidler állta útját.
2001-ben és 2002-ben is első volt az Amber-torna rapid versenyében. 2003-ban a honi sakkrajongók kétszer is láthatták Gelfandot, a budapesti Tehetség és Kurázsi versenyen játszott, majd az I. Marx György emlékversenyen rapid párharcban 6-2-re legyőzte Polgár Juditot. Plovdivban a csapat Európa-bajnokságon ezüstérmes izraeli válogatott éltáblása. 2005 számára sikerekben gazdag esztendő, Bermudán, majd Bielben is győztesként ünnepelték. Göteborgban, a csapat Európa-bajnokságon az izraeli válogatottal ismét ezüstérmes. A Világkupán a hatodik helyen végzett, eredménye világbajnok-jelöltséget ért. Egy évvel később a torinói sakkolimpián negyedik izraeli válogatott éltábláján játszott.
A mexikói világbajnokságon holtversenyben második
2007-ben Elisztában, a világbajnok-jelöltek párharcában az első körben hat döntetlen után a rájátszásban lépett tovább az üzbég exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanovval szemben, majd az amerikai Gata Kamsky legyőzésével harcolta ki a mexikói világbajnokságon a részvételi jogot. Gelfand a vb-n messze a várakozás felett szerepelt, Vlagyimir Kramnyikkal holtversenyben végzett a második helyen. Egyetlen vereségét nagy hibával szenvedte el.
A világbajnokság végeredménye:
Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont
2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8
4. Lékó Péter (magyar) 7
5. Peter Szvidler (orosz) 6,5
6-7. Alekszander Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6
8. Alekszander Griscsuk (orosz) 5,5
A moszkvai Tal-emlékversenyen kilenc döntetlennel lett holtversenyben harmadik. 2008-ban a drezdai sakkolimpián a remek hajrával ezüstérmes izraeli válogatott éltáblása és 10 játszmából 7,5 ponttal a legjobbja.
2009-ben megnyerte az ACP rapid Világkupát, a döntőben az orosz Peter Szvidlert győzte le. A báznai szuperversenyen másodikként végzett. Hanti-Manszijszkban a Világkupán az első helyen emelték ki, a viadal doyenjeként megérdemelt győzelmet aratott. Jól ismert megnyitáselméleti felkészültsége nagy rutinnal párosulva aratott diadalt. Három meccsét is – többek között Polgár Judit ellen is – a rájátszásban nyert meg, a fokozott feszültséget jobban bírta riválisainál. Az elődöntőben kettős vereséget mért a még ukrán színekben játszó Szergej Karjakinra. A döntőben drámai csata után 7-5-re győzött az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. A négyjátszmás meccsen négy döntetlen született, következett a rapid rájátszás. Újabb remi, majd Gelfand szerzett vezetést, remi után Ponomarjov egyenlített. Villámpartik döntöttek. Gelfand nyeréssel kezdett, Ponomarjov egyenlített, majd az izraeli sakkozó két győzelemmel megnyerte a párharcot. Végső diadala világbajnok-jelöltséget is jelentett számára.
Két éve Báznában holtversenyben második, az amszterdami ifjú titánokkal vívott meccsen rutinosan játszva a legjobb pontszerző volt, erejét is jól osztotta be, egy-két gyorsabb remivel plusz pihenőnaphoz jutott. Gelfand játszott a Grand Prix-sorozaton. Négy versenye közül az örményországi Zsermukban holtversenyben második volt, összesítésben 11. lett. A rapid műfajban két évvel ezelőtti nagy sikere leoni tornagyőzelme, a döntőben az örmény Levon Aronjan ellen nyert. Miskolcon rapidmeccsen, teoretikus párharcban 4,5-3,5-re legyőzte Lékó Pétert. Hanti-Manszijszkban, a sakkolimpián bronzérmes izraeli válogatott éltáblása. A Tal-emlékversenyen – 2-vel végzett, a 10 fős mezőnyben nyolcadik.
Kazanyban három párharc megnyerésével világbajnoki kihívó lett
A világbajnok-jelölti párosmérkőzések előtt hosszabb pihenőt tartott, alaposan készült. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov volt az első ellenfele. Két remivel indult csatározásuk, majd a harmadik partiban lenyűgöző stílusban játszva használta ki az Mamedgyarov hibáit. Tetszetős volt a minőségáldozata, majd az azeri sakkozó kétségbeesett támadási kísérleteit könnyedén hárította. Tisztáldozata után hat(!) gyalogja volt a bástyáért, hadereje dominált a táblán. Tankönyvbe illő szép győzelmet aratott és vezetést szerzett. A negyedik játszmában világossal remivel is a legjobb négy közé jutott.
A világbajnok-jelölti párosmérkőzések doyenje, a 42 éves Borisz Gelfand megjárta a poklot is az amerikai Gata Kamskyval vívott csatájában. Csodával határos módon menekült meg a négyjátszmás meccsük harmadik partijában, igaz egy pillanatban még nyerhetett is volna ellenfele nagy hibáját követően.
A rájátszásban rapid párharcuk két remivel indult, majd Gelfand világossal kapott ki. Az izraeli sakkozó hosszú és oly eredményes pályafutása során már átélt nehéz pillanatokat, megtanulta a kritikus helyzetek kezelését. A negyedik játszmában Kamskynak világossal remi kellett volna a döntőbejutáshoz, de a tábla másik oldalán ülő Gelfand nem adta meg magát. A szicíliai védelmű partiban Kamsky időhátrányba került, a taktikai esélyt elmulasztotta, Gelfand átvette a kezdeményezést és remek technikával győzött, kiegyenlített. A lélektani előny birtokában Borisz kettős győzelemmel zárta a villámpartikat.
Borisz Gelfand sikerekben oly gazdag pályafutásának csúcspontja volt, hogy a döntőben az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben az utolsó parti megnyerésével világbajnoki kihívó lett, megmérkőzhet Viswanathan Ananddal. Sakktörténelmi érdekesség, hogy a 40-es éveik elején járó sakkozók játszanak címmeccset, míg a fiatalabb trónkövetelők „elvéreztek” a küzdelmek során.
A hatjátszmás döntő játszmáinak színvonala elég sok kritikát kapott, a két rövid, küzdelem nélküli remi miatt háborgott a sakkvilág. A második és az ötödik partiban Griscsuk esélyes álláshoz jutott, de Gelfand jó védekezése meghiúsította nyerési kísérleteit. Már arra gondoltunk, hogy rájátszás dönti el csatájukat, amikor Gelfand megvillant, Griscsuk pedig a nagy tét súlyát nem tudta elviselni.
Borisz Gelfand rápihent a nagy sikerre, többek között lemondta a szereplését csapat-világbajnokságon is. Címvédőként, világbajnok-jelöltként nem indult a Világkupán sem. A Tal-emlékversenyen nyeretlenül, Vlagyimir Kramnyik társaságában csak holtversenyben nyolcadik. A januári Tata Steel szuperversenyen is csúnyán leszerepelt, öt játszmát is vesztett, kettőt tudott nyerni, tizedikként zárta szereplését, újabb Élő-pontokat vesztett.
Gelfand 1983 és 2012 között 1591 partit játszott klasszikus időkontroll mellett: +463, - 212, = 916. Világossal 63 százalékos az eredménye, sötéttel 52. Rapid és villámpartit 878 játszmát vívott: + 300, - 209, =369.
Pályafutásának legsikeresebb éve 1996 volt, amikor 104(!) partit játszott. Nagy, jelentős viadalok mellett idegenlégiósként a német és az osztrák csb-n is szerepelt. A 2010 januári Élő-listán 2761 ponttal a hatodik. A ranglistán legelőkelőbben a negyedik helyen jegyezték. A májusi világranglistán 2727 ponttal a huszadik.
Gelfand a világbajnoki döntőt a legfontosabb versenynek nevezte, s nem titkolta örömét, hogy megmérkőzhet a címért. Nagyon komolyan és hosszasan készült a párharcra, és reményét fejezte ki, hogy májusban a legjobb sakkját játssza majd.
„A moszkvai világbajnoki döntő a sakktörténelem egyik legkiemelkedőbb mérkőzése lesz, a híres Tretyjakov múzeumban, közönség előtt, a művészet képviselői előtt, a legjobb játékosokkal. Remélem, hogy a körülmények jó motivációt adnak. Anand óriási játékos, világbajnok, hosszú évek óta az egyik legjobb sakkozó, aki nagyon sok tornát nyert már meg. Jól ismerem őt, sokat játszottunk együtt, remélem, hogy megtalálom a gyengébb pontjait és sikeres lehetek a legjobb sakkommal játszva”- nyilatkozta a párharc előtt.
Gelfand tornagyőzelmei:
Manila (zónaközi döntő) 1990
Belgrád 1991
Moszkva Aljechin-emlékverseny 1992
Biel (zónaközi döntő) 1993
Dos Hermas 1994
Belgrád 1995
Bécs, Tilburg 1996
Polanica Zdroj 1998
Sigeman & Co 1999
Polanica Zdroj 2000
Amber (rapid) 2001
Amber (rapid) 2002
Pamplona 2004
Bermuda, Biel 2005
Odessza (ACP rapid Világkupa) 2009
Hanti-Manszijszk, Világkupa 2009
Leon (rapid) 2010
Verőci Zsuzsa