Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fiúcsapatunk ezüstérmes, női együttesünk ötödik lett az U18-as Európa-bajnokságon

Címkék: U18-as csapat Európa-bajnokság Celje

A szlovéniai Celjében befejeződött az U18-as csapat Európa-bajnokság. Fiúcsapatunk tíz ország tizenkét együttesének küzdelmében az olimpiai válogatottba is beválogatott Gledura Benjamin vezetésével ezüstérmet szerzett. Csapatunk veretlenül játszotta végig a viadalt, négy győzelem mellett három mérkőzésük döntetlennel ért véget a négy táblán zajló versenyen. Izrael végzett az élen. A leányok tornája két táblán zajlott, kilenc ország 14 együttesének versenyében a második helyre rangsorolt csapatunk végül ötödik lett. Két győzelmet ért el, négy meccsük döntetlen lett, egy találkozón vereséget szenvedtek. Az első helyen kiemelt Ukrajna győzött.

U18-as csapat Európa-bajnokság  Celje

A tavalyi kontinensviadalon fiúcsapatunk a negyedik helyen végzett, Celjében az első helyre rangsorolt válogatottunk ezüstérmet szerzett. A bakui sakkolimpián résztvevő válogatottunkba is beválogatott Gledura Benjamin vezetésével együttesünk veretlenül játszotta végig a hétfordulós viadalt, négy győzelem mellett három mérkőzésük döntetlennel ért véget. Különösen izgalmasan alakult a bajnoki címet szerzett Izrael elleni találkozó, a játszmák alapján Gleduráék akár nyerhettek is volna. Éltáblásunk mellett kitűnő eredményt ért el Korpa Bence, ezt a + 10 Élő-pont is jól mutatja. Kaczúr Flórián is pluszban végzett. Kántor Gergely csak négyszer játszott, Juhász Ármintól is többet vártunk.

Számos sakknagyhatalom ezúttal is távolmaradt a küzdelmektől, így ebben a korosztályban kevésbé tisztázottak az erőviszonyok. Idén az egyéni korcsoportos kontinensviadalt Prágában rendezik meg augusztus 17-től.

Az U18-as fiú csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

Izrael

7

6

1

0

13

130,5

19,5

2

1

Magyarország

7

4

3

0

11

137,0

19,0

3

8

Ukrajna

7

4

1

2

9

91,5

14,5

4

5

Csehország

7

3

2

2

8

82,5

12,5

5

7

Ausztria

7

3

1

3

7

89,0

13,5

6

4

Németország

7

3

1

3

7

73,5

16,5

7

6

Lengyelország

7

3

1

3

7

73,5

13,0

8

2

Törökország A

7

2

2

3

6

84,0

14,0

9

11

Szlovénia A

7

3

0

4

6

65,0

13,5

10

9

Anglia

7

2

1

4

5

69,0

11,5

11

10

Törökország B

7

1

1

5

3

47,5

10,5

12

12

Szlovénia B

7

1

0

6

2

55,0

10,0

Fordulónként az eredmények:

H.

Csapat

1.f

2.f

3.f

4.f

5.f

6.f

7.f

 TB1 

 TB2 

1

Izrael

10b3

7w3

3b3

4w3½

2b2

8b2½

5w2½

13

130,5

2

Magyarország

5b3½

4w2

8b2

3w3½

1w2

7b3

9w3

11

137,0

3

Ukrajna

8b2½

6w3

1w1

2b½

4b2

10w2½

7w3

9

91,5

4

Csehország

9b2½

2b2

6w2½

1b½

3w2

5w½

11b2½

8

82,5

5

Ausztria

2w½

9b2½

12w2½

7w1

6b2

4b3½

1b1½

7

89,0

6

Németország

11w4

3b1

4b1½

10w3½

5w2

9b1½

12w3

7

73,5

7

Lengyelország

12w2½

1b1

11w2½

5b3

8w2

2w1

3b1

7

73,5

8

Törökország A

3w1½

11b2½

2w2

12b3

7b2

1w1½

10b1½

6

84,0

9

Szlovénia A

4w1½

5w1½

10b1

11b3

12w3

6w2½

2b1

6

65,0

10

Anglia

1w1

12b1

9w3

6b½

11w2

3b1½

8w2½

5

69,0

11

Törökország B

6b0

8w1½

7b1½

9w1

10b2

12b3

4w1½

3

47,5

12

Szlovénia B

7b1½

10w3

5b1½

8w1

9b1

11w1

6b1

2

55,0

Az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

IM

Gledura Benjamin

2574

1

½

½

1

1

4,0

5

2448

2688

6,5

2

IM

Korpa Bence

2458

1

1

½

1

½

½

½

5,0

7

2407

2565

10,1

3

IM

Kántor Gergely

2416

0

0

1

1

2,0

4

2323

2323

-4,9

4

Kaczúr Flórián

2421

½

1

1

½

1

½

4,5

6

2296

2489

5,1

5

FM

Juhász Ármin

2424

1

½

½

0

½

1

3,5

6

2262

2319

-7,7

U18-as csapat Európa-bajnokság  Celje

A leányok versenyében a rajtlistán második csapatunk két döntetlennel kezdett, nyerést követően remivel folytatta, majd Szlovénia B együttese elleni vereség hidegzuhanyként hatott. Meglepő módon válogatottunk nem tudott megmérkőzni a papírformának megfelelően bajnoki címet szerzett ukránokkal. A két lengyel együttes dobogós helyezése jól mutatja női sakkozásuk utánpótlásának erejét.

Nem könnyű a kéttáblás viadal, hiszen az egyik parti váratlan elvesztése már felboríthatja a meccsre kidolgozott stratégiát. Többet vártunk a női bajnokságunk bronzérmesétől, Marjanovics Annamáriától, Gál Hanna Krisztina veretlen maradt, Egyed Judit nem tudott érdemben segíteni a társaknak.

Az U18-as leány csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

1

1

Ukrajna

7

5

1

1

11

72,0

2

4

Lengyelország A

7

4

2

1

10

53,5

3

5

Lengyelország B

7

3

3

1

9

52,0

4

3

Szlovénia A

7

3

3

1

9

50,0

5

2

Magyarország

7

2

4

1

8

48,5

6

8

Csehország A

7

2

4

1

8

41,5

7

7

Szlovákia

7

3

1

3

7

37,5

8

11

Csehország B

7

1

4

2

6

34,0

9

9

Németország

7

1

4

2

6

33,5

10

6

Izrael

7

2

2

3

6

31,5

11

12

Törökország C

7

2

1

4

5

32,0

12

10

Törökország A

7

2

1

4

5

24,0

13

14

Törökország D

7

0

4

3

4

23,5

14

13

Törökország B

7

1

2

4

4

19,5

Fordulónkénti eredmények:

H.

Csapat

1.f

2.Rd

3.f

4.f

5.f

6.f

7.f

 TB1 

 TB2 

1

Ukrajna

6b1

11w2

7b2

2w2

3b1½

8w2

4b½

11

72,0

2

Lengyelország A

8w1

9b2

14w2

1b0

4w1½

7b2

5w1

10

53,5

3

Lengyelország B

11b1

6w1

12b2

8w2

1w½

9b1

7w1½

9

52,0

4

Szlovénia A

12b1½

7w1

8b1

5w1

2b½

13w2

1w1½

9

50,0

5

Magyarország

9w1

14b1

6w2

4b1

7b0

11w1½

2b1

8

48,5

6

Csehország A

1w1

3b1

5b0

13w1

10b1

14w2

11b1½

8

41,5

7

Szlovénia B

13b1½

4b1

1w0

14b2

5w2

2w0

3b½

7

37,5

8

Csehország B

2b1

10w1½

4w1

3b0

9w1

1b0

13b1

6

34,0

9

Németország

5b1

2w0

11b1½

12w1

8b1

3w1

10w½

6

33,5

10

Izrael

14w½

8b½

13w1

11b0

6w1

12w1½

9b1½

6

31,5

11

Törökország C

3w1

1b0

9w½

10w2

12b1½

5b½

6w½

5

32,0

12

Törökország A

4w½

13b2

3w0

9b1

11w½

10b½

14b1½

5

24,0

13

Törökország D

7w½

12w0

10b1

6b1

14w1

4b0

8w1

4

23,5

14

Törökország B

10b1½

5w1

2b0

7w0

13b1

6b0

12w½

4

19,5

Egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Átlag

Perf.

w-we

K

Élő+/-

1

WFM

Marjanovics Annamária

2366

1

½

1

½

0

1

½

4,5

7

2082

2184

-1,19

20

-23,8

2

Gál Hanna Krisztina

2158

½

1

½

½

½

3,0

5

2011

2083

-0,40

40

-16,0

3

WFM

Egyed Judit

2107

0

0

0,0

2

2084

0

-1,07

40

-42,8

Verőci Zsuzsa

Fotók: chess.hu

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog