A varsói Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában férficsapatunk izgalmas küzdelemben 2-2-öt játszott az angolokkal. Almási Zoltán győzött, Balogh Csaba és Polgár Judit remizett, az éltáblán Erdős Viktor vereséget szenvedett. Női válogatottunk „gólarányt” is javítva 4-0-ra nyert a lengyelek második gárdája ellen. Ukrajna az utolsó forduló előtt már Európa-bajnoki címet ünnepelhet, míg a férfiak mezőnyében a befejező játéknapra maradt a döntés. Örményország-Azerbajdzsán és Oroszország-Franciaország találkozók döntik el az érmek sorsát. Kedvező férficsapatunk párosítása, Fehéroroszország négyese az ellenfél, női együttesünk az örményekkel csatázik majd. A forduló 11 órakor kezdődik.
Izgalmas csatában döntetlennel ért véget az angolokkal vívott csata. Időzavarok, érdekes megoldások, kihagyott esélyek is jellemezték a partikat. Elsőként Balogh Csaba játszmája ért véget Nigel Shorttal szemben. A francia védelmű összecsapás során világos kis előnnyel játszhatott, de a nagyon rutinos angol nagymester kiegyenlítette az állást.
Almási Zoltán mindent megtett a nyerés érdekében, az esély keresése közepette súlyos időzavarba került. Ez felbátorította ellenfelét, Gawain Jones rövid időn belül azonban szembesült, hogy nagymesterünk remek manővere, a futó átjátszása a nagyátlóra tervet nem látta. Tetszetős volt Zoltán vezérének és futójának összjátéka, csapatunk vezetést szerzett.
Polgár Judit előnybe került David Howell berlini spanyolja ellen, az angol sakkozó hadereje teljes passzvitásba kényszerült. Judit jobban játszhatott volna, nyerőesélyt kaphatott volna, Howell minőségáldozattal időzavarban is jó ellenesélyt talált, megmentette a játszmát.
Erdős Viktor sötéttel nagyot küzdött az extraklasszis Michael Adams ellen. Az angol nagymester minden tudására szüksége volt, hogy a már-már remit ígérő pozícióból kihozza a maximumot. Szabadgyalogja, a sötét király bizonytalan helyzete végül eldöntötte a parti sorsát. Kedvező csapatunk párosítása a befejező játéknapon, nagymestereink Fehéroroszországgal küzdenek meg.
A vezető francia együttes „visszaverte” az örmények támadását, 2-2-vel is megőrizte első helyét, de az oroszokat kapták jutalmul. Óriási szerencsével az orosz csapat minimális arányban legyőzte a hollandokat, Alekszandr Morozevics reménytelennek tűnő pozíciót mentett remire, az éltáblán Alekszandr Griscsuknak is nagyon kellett kapaszkodnia Anish Giri ellen. Az azeriek ötödik meccsüket nyerték meg.
A 8. forduló eredményei:
Anglia (9, 16) – Magyarország (9, 16,5) 2 - 2
Michael Adams (2752) – Erdős Viktor (2658) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 66)
Balogh Csaba (2630) - Nigel Short (2680) döntetlen (Francia védelem, 48)
Gawain Jones (2648) – Almási Zoltán (2710) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 50)
Polgár Judit (2689) – David Howell (2644) döntetlen (Spanyol megnyitás, 65)
Franciaország (12, 17) – Örményország (11, 16) 2 - 2
Etienne Bacrot (2749) – Levon Aronjan (2801) 0 - 1
Maxime Vachier-Lagrave (2742) – Szergej Movszeszjan (2700) 1 - 0
Romain Edouard (2653) – Vlagyimir Akopjan (2681) döntetlen
Vladiszlav Tkacsijev (2637) – Gabriel Szargiszjan (2676) döntetlen
Azerbajdzsán (11, 16,5) – Görögország (10, 17) 2,5 – 1,5
Hollandia (9, 18,5) – Oroszország (9, 17,5) 1,5 – 2,5
Ukrajna (9, 15,5) – Grúzia (9, 15,5) 1,5 – 2,5
Fehéroroszország (9, 15,5) – Csehország (9, 16,5) 2 - 2
Lengyelország1 (8, 15,5) – Horvátország (8, 14,5) 2 - 2
Olaszország (8, 14,5) – Törökország (8, 15) 2,5 – 1,5
Svájc (7, 13) – Románia (7, 16) 0,5 – 3,5
Montenegró (7, 13) – Szerbia (7, 16) 2 - 2
Svédország (7, 14,5) – Bulgária (7, 15,5) 2 - 2
Izrael (7, 13,5) – Szlovénia (7, 13,5) 1,5 – 2,5
Lengyelország3 (6, 13,5) – Németország (6, 13) 2 - 2
Spanyolország (6, 13,5) – Ausztria (5, 10) 2 - 2
Dánia (5, 13) – Finnország (5, 13) 2 - 2
Belgium (5, 14) – Izland (5, 13,5) 1,5 – 2,5
Norvégia (4, 9,5) – Litvánia (5, 14) 1,5 – 2,5
Macedónia (2, 10,5) – Skócia (4, 10,5) 2,5 – 1,5
Wales (0, 1) – Lengyelország2 (4, 10,5) 0,5 – 3,5
Az élmezőny állása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
TB4 |
1 |
3 |
Franciaország |
8 |
5 |
3 |
0 |
13 |
172.0 |
19.0 |
143.0 |
|
2 |
6 |
Azerbajdzsán |
8 |
5 |
3 |
0 |
13 |
171.5 |
19.0 |
144.0 |
|
3 |
2 |
Örményország |
8 |
5 |
2 |
1 |
12 |
150.5 |
18.0 |
135.0 |
|
4 |
1 |
Oroszország |
8 |
5 |
1 |
2 |
11 |
150.0 |
20.0 |
139.0 |
|
5 |
14 |
Grúzia |
8 |
4 |
3 |
1 |
11 |
137.5 |
18.0 |
136.5 |
|
6 |
15 |
Görögország |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
166.0 |
18.5 |
144.0 |
|
7 |
9 |
Csehország |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
157.5 |
18.5 |
144.5 |
|
8 |
7 |
Magyarország |
8 |
3 |
4 |
1 |
10 |
154.0 |
18.5 |
136.0 |
|
9 |
5 |
Anglia |
8 |
3 |
4 |
1 |
10 |
137.5 |
18.0 |
136.0 |
|
10 |
17 |
Fehéroroszország |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
125.5 |
17.5 |
133.5 |
|
11 |
13 |
Olaszország |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
114.0 |
17.0 |
136.5 |
|
12 |
4 |
Ukrajna |
8 |
3 |
3 |
2 |
9 |
146.0 |
17.0 |
142.0 |
|
13 |
12 |
Lengyelország |
8 |
3 |
3 |
2 |
9 |
126.5 |
17.5 |
128.0 |
|
14 |
19 |
Románia |
8 |
3 |
3 |
2 |
9 |
124.0 |
19.5 |
115.0 |
|
15 |
8 |
Hollandia |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
123.5 |
20.0 |
112.0 |
|
16 |
22 |
Szlovénia |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
120.0 |
16.0 |
132.5 |
Az utolsó forduló párosítása:
Tábla |
Rajtl. |
|
Ország |
Pont |
MP |
Res. |
: |
Res. |
MP |
Pont |
Ország |
|
Rajtl |
1 |
2 |
Örményország |
18 |
12 |
: |
13 |
19 |
Azerbajdzsán |
6 |
||||
2 |
1 |
Oroszország |
20 |
11 |
: |
13 |
19 |
Franciaország |
3 |
||||
3 |
9 |
Csehország |
18½ |
10 |
: |
11 |
18 |
Grúzia |
14 |
||||
4 |
7 |
Magyarország |
18½ |
10 |
: |
10 |
17½ |
Fehéroroszország |
17 |
||||
5 |
15 |
Görögország |
18½ |
10 |
: |
10 |
17 |
Olaszország |
13 |
||||
6 |
5 |
Anglia |
18 |
10 |
: |
9 |
17½ |
Lengyelország3 |
12 |
||||
7 |
22 |
Szlovénia |
16 |
9 |
: |
9 |
17 |
Ukrajna |
4 |
||||
8 |
16 |
Horvátország |
16½ |
9 |
: |
9 |
19½ |
Románia |
19 |
||||
9 |
21 |
Bulgária |
17½ |
8 |
: |
9 |
20 |
Hollandia |
8 |
||||
10 |
20 |
Szerbia |
18 |
8 |
: |
8 |
16½ |
Törökország |
18 |
||||
11 |
30 |
Montenegró |
15 |
8 |
: |
8 |
16½ |
Svédország |
25 |
||||
12 |
10 |
Németország |
15 |
7 |
: |
7 |
13½ |
Svájc |
31 |
||||
13 |
28 |
Izland |
16 |
7 |
: |
7 |
15½ |
Spanyolország |
11 |
||||
14 |
29 |
Izrael |
15 |
7 |
: |
7 |
15½ |
Lengyelország |
23 |
||||
15 |
34 |
Litvánia |
16½ |
7 |
: |
6 |
15 |
Finnország |
32 |
||||
16 |
27 |
Ausztria |
12 |
6 |
: |
6 |
14 |
Lengyelország2 |
24 |
||||
17 |
26 |
Dánia |
15 |
6 |
: |
0 |
1½ |
Wales |
38 |
||||
18 |
35 |
Macedónia |
13 |
4 |
: |
5 |
15½ |
Belgium |
33 |
||||
19 |
37 |
Skócia |
12 |
4 |
: |
4 |
11 |
Norvégia |
36 |
Női válogatottunk kedvező párosítását kihasználva, „gólarányt” is javítva „kiütéses” győzelmet aratott. A nyerések sorát Papp Petra nyitotta meg, tetszetős minőségáldozattal került jelentős előnybe, simán győzött. Csak idő kérdése volt az éltáblán Hoang Thanh Trang sikere, a meggyengült világos királyállás ideális célpontja volt támadásának.
Rudolf Anna kissé kalandos partiban hozta a kötelező győzelmet, előnyös állásban taktikai esélyeket adott ellenfelének, de a szerény Élő-pontszámú Oliwia Kolbasa nem élt a lehetőséggel. Gara Anita némi bizonytalankodás után tette teljessé a győzelmet. Az örményekkel küzdenek meg az utolsó játéknapon.
Fantasztikus sikert ért el az ukrán együttes. A márciusi csapat-világbajnokság megnyerése után a lengyel fővárosban az utolsó forduló előtt már Európa-bajnoki címet ünnepelhet. A várakozáson felül szereplő örmények búcsút inthetnek érmes álmaiknak. Oly sok kaland után a háromszoros kontinensbajnok orosz csapat feljött a második helyre, a grúzok már nem nyerhetnek érmet. A lengyelek megismételhetik két évvel korábbi dobogós helyezésüket.
A 8. forduló eredményei:
Lengyelország2 (8, 15) – Magyarország (8, 15) 0 - 4
Klaudia Kulon (2276) – Hoang Thanh Trang (2511) 0 – 1 (Francia védelem, 43)
Gara Anita (2311) – Anna Iwanow (2206) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 55)
Klaudia Wisniowska (2153) – Papp Petra (2300) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 30)
Rudolf Anna (2281) – Oliwia Kiolbasa (1982) 1 – 0 (Kettős huszárjáték, 42)
Ukrajna (13, 20) – Örményország (11, 21) 3 - 1
Katyerina Lahno (2542) – Elina Danieljan (2457) 1 - 0
Anna Usenyina (2492) – Lilit Mkrtchian (2447) döntetlen
Maria Muzicsuk (2491) – Lilit Galojan (2301) 1 - 0
Natalija Zsukova (2466) – Maria Muzicsik (2339) döntetlen
Oroszország (10, 19) – Grúzia (10, 18) 3 - 1
Bulgária (9, 15,5) – Lengyelország1 (10, 16) 1,5 – 2,5
Csehország (9, 17) – Litvánia (9, 17) 1,5 – 2,5
Lengyelország3 (9, 15) – Románia (8, 17,5) 0,5 – 3,5
Hollandia (8, 15,5) – Izrael (7, 15,5) 2,5 – 1,5
Szerbia (7, 14) – Németország (7, 15) 1,5 – 3,5
Fehéroroszország (7, 13) – Spanyolország (7, 13) 1 - 3
Görögország (6, 12) – Ausztria (7, 11) 1,5 – 2,5
Anglia (6, 8) – Azerbajdzsán (6, 13) 1,5 – 2,5
Olaszország (5, 14) – Belgium (6, 10,5) 3,5 – 0,5
Norvégia (5, 9) – Franciaország (5, 13,5) 0,5 – 3,5
Svájc (5, 12,5) – Szlovénia (5, 12,5) 1,5 – 2,5
Finnország (2, 8,5) – Törökország (4, 13,5) 1,5 – 2,5
Horvátország (2, 8) – Izland (3, 10) 3,5 – 0,5
Az élcsoport állása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
1 |
Ukrajna |
8 |
7 |
1 |
0 |
15 |
187.0 |
23.0 |
|
2 |
2 |
Oroszország1 |
8 |
5 |
2 |
1 |
12 |
192.0 |
22.0 |
|
3 |
4 |
Lengyelország |
8 |
5 |
2 |
1 |
12 |
153.5 |
18.5 |
|
4 |
6 |
Örményország |
8 |
5 |
1 |
2 |
11 |
165.5 |
22.0 |
|
5 |
16 |
Litvánia |
8 |
5 |
1 |
2 |
11 |
134.0 |
19.5 |
|
6 |
3 |
Grúzia |
8 |
3 |
4 |
1 |
10 |
171.0 |
19.0 |
|
7 |
10 |
Románia |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
140.5 |
21.0 |
|
8 |
8 |
Magyarország |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
126.5 |
19.0 |
|
9 |
14 |
Hollandia |
8 |
4 |
2 |
2 |
10 |
105.0 |
18.0 |
|
10 |
11 |
Bulgária |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
133.5 |
17.0 |
|
11 |
5 |
Németország |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
121.5 |
17.5 |
|
12 |
9 |
Spanyolország |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
117.0 |
16.0 |
|
13 |
13 |
Lengyelország3 |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
116.5 |
15.5 |
|
14 |
18 |
Csehország |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
116.0 |
18.5 |
|
15 |
19 |
Ausztria |
8 |
4 |
1 |
3 |
9 |
85.5 |
13.5 |
|
16 |
17 |
Azerbajdzsán |
8 |
4 |
0 |
4 |
8 |
105.5 |
15.5 |
Az utolsó forduló párosítása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Pont |
MP |
Res. |
: |
Res. |
MP |
Pont |
Ország |
|
Rajtl. |
1 |
2 |
Oroszország |
22 |
12 |
: |
15 |
23 |
Ukrajna |
1 |
||||
2 |
4 |
Lengyelország |
18½ |
12 |
: |
11 |
19½ |
Litvánia |
16 |
||||
3 |
8 |
Magyarország |
19 |
10 |
: |
11 |
22 |
Örményország |
6 |
||||
4 |
3 |
Grúzia |
19 |
10 |
: |
10 |
18 |
Hollandia |
14 |
||||
5 |
5 |
Németország |
17½ |
9 |
: |
10 |
21 |
Románia |
10 |
||||
6 |
19 |
Ausztria |
13½ |
9 |
: |
9 |
16 |
Spanyolország |
9 |
||||
7 |
11 |
Bulgária |
17 |
9 |
: |
9 |
15½ |
Lengyelország3 |
13 |
||||
8 |
17 |
Azerbajdzsán |
15½ |
8 |
: |
9 |
18½ |
Csehország |
18 |
||||
9 |
7 |
Franciaország |
17 |
7 |
: |
8 |
15 |
Lengyelország2 |
25 |
||||
10 |
20 |
Olaszország |
17½ |
7 |
: |
7 |
15½ |
Szerbia |
12 |
||||
11 |
15 |
Izrael |
17 |
7 |
: |
7 |
14 |
Fehéroroszország |
24 |
||||
12 |
30 |
Belgium |
11 |
6 |
: |
7 |
15 |
Szlovénia |
27 |
||||
13 |
21 |
Görögország |
13½ |
6 |
: |
5 |
14 |
Svájc |
26 |
||||
14 |
28 |
Törökország |
16 |
6 |
: |
4 |
11½ |
Horvátország |
22 |
||||
15 |
32 |
Izland |
10½ |
3 |
: |
6 |
9½ |
Anglia |
23 |
||||
16 |
29 |
Norvégia |
9½ |
5 |
: |
2 |
10 |
Finnország |
31 |
Adams,M (2752) - Erdős,V (2658)
Spanyol megnyitás [C78]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.Hc3 0-0 8.d3 d6 9.Hd5 h6 10.a4 Bb8 11.axb5 axb5 12.Fe3 Hxd5 13.Fxc5 Hf6 14.Fe3 Fe6 15.Fxe6 fxe6 16.c3 Vd7 17.b4 Ba8 18.Vc2 Bfb8 19.h3 Vc8 20.Hd2 Bxa1 21.Bxa1 Ba8 22.Ba2 Ba6 23.Hb3 Va8 24.Bxa6 Vxa6 25.Ha5 Kf7 26.Hxc6 Vxc6 27.f3 Ke7

28.c4 bxc4 29.dxc4 Va6 30.c5 Hd7 31.cxd6+ cxd6 32.Ff2 Vb5 33.Vc3

33...d5
Erdős Viktor kiegyenlítette esélyeit az extraklasszis angol nagymesterrel szemben.
34.Fe1 Kd6 35.exd5 exd5 36.f4 d4 37.Vf3 exf4 38.Vxf4+ Ve5 39.Vf1 Vd5 40.Vd3 Hf8 41.b5 He6?! 42.Va3+ Ke5 43.Vb2 Hc5 44.Ff2 Vc4 45.b6 Hb7

46.Va3 Ke6 47.Vf8 Vd5 48.Vxg7 d3 49.Vxh6+ Kd7 50.Fe3 Hd6 51.Vh7+ Kc6 52.Vc7+ Kb5 53.Vd7+ Kc4 54.Va4+ Kc3 55.Va3+ Kc2 56.Vc1+ Kb3 57.Vb1+ Kc3 58.Vc1+ Kb3

59.h4 Ka2 60.h5 Hc4 61.b7 d2 62.Vc2+ Ka3 63.Vc3+ Ka2 64.Fxd2 Hxd2 65.b8V Hf3+ 66.Kf2 és sötét feladta
Balogh,Cs (2630) - Short,N (2680)
Francia védelem [C08]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 Hf6 5.exd5 exd5 6.Fb5+ Fd7 7.Fxd7+ Hbxd7 8.0-0 Fe7 9.dxc5 Hxc5 10.Be1 0-0 11.Hf1 Be8 12.Fe3 Bc8 13.c3 b5 14.Fd4 Hfe4 15.He3 a5 16.Fe5
Figyelmet érdemelt a 16.Vc2 Ff6 17.Bad1 terv.
16...Ff6 17.Fxf6 Hxf6 18.a3 g6 19.Vc2 Vb6 20.Bad1 Bed8 21.Vd2 He6 22.Hd4 Bd7 23.Hec2
Jó esélyt adott volna 23.Hxe6 folytatás.
23...Hc5 24.f3 Be8 25.Bxe8+ Hxe8 26.Be1 Hc7 27.Be2 H5e6 28.Ve3 Bd8 29.Hxe6 Vxe3+ 30.Bxe3 Hxe6 31.Hd4 Hxd4 32.cxd4

32...b4 33.axb4 axb4 34.Bb3 Bb8 35.Kf2 Kf8 36.Ke2 Ke7 37.Kd2 Kd6 38.f4 h5 39.g3 Bb7 40.Be3 Bc7 41.Be8 Bc4 42.Kd3 Bc1 43.Bb8 Bh1 44.Bxb4 Bxh2 45.Bb6+ Ke7 46.Ke3 Bg2 47.Kf3 Bd2 48.Ke3 Bg2 és döntetlen
Jones,G (2648) - Almási,Z (2710)
Nimzoindiai védelem [E46]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 exd5 8.Hf4 c6 9.Fd3 Hbd7 10.0-0 Be8 11.f3 Hf8 12.Fc2 He6 13.e4 dxe4 14.Hxe6 Fxe6 15.fxe4 c5 16.e5 Hd5 17.Vd3 g6 18.Fa4 cxd4 19.He4 Bf8 20.Fh6 He3 21.Fxf8 Kxf8 22.Fb3 Hxf1 23.Bxf1 Vb6 24.Fxe6 Vxe6 25.Vxd4 Bd8 26.Vc3 Kg8 27.h3 Bc8 28.Vg3 Bd8 29.b4 Kg7 30.Hf6 b5 31.Kh2 h6 32.Ve3 a6

33.Bf4?!
Almási Zoltán az előnyhöz vezető folytatások keresése közepette időzavarba került. Gawain Jones túlértékelte esélyeit.
33...Bc8 34.Bf3 Fd8
A futó átjátszása a nagyátlóra szép reményekkel kecsegtetett.
35.Bf1 Bc4 36.Kh1 Vc6 37.Vg3 Bc1 38.Bxc1 Vxc1+ 39.Kh2

39...Fb6 40.h4 Vg1+ 41.Kh3 Ff2 42.Vh2 Vc1 43.g3 Vc8+ 44.g4 Vc3+ 45.Kg2 Fd4 46.Vf4 Vc2+ 47.Kf3 Vd3+ 48.Kg2 Ve2+ 49.Kh1 Fxe5 50.He8+ Kf8 és világos feladta
Polgár,J (2689) - Howell,D (2644)
Spanyol megnyitás [C67]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Bd1+ Ke8 10.Hc3 He7 11.h3 h6 12.b3 Ff5 13.Hd4 Fh7 14.Fb2 Bd8 15.e6 Hc8 16.Hce2 Fd6 17.c4 He7 18.Bac1 b6 19.g4 f6 20.f4 a6 21.Hf3 Bf8 22.Hg3 Bg8 23.He2 Bf8 24.Kg2 g6 25.Hg3 f5

26.He5
Számításba jött a 26.g5 hxg5 (26...Fxf4 27.Bxd8+ Kxd8 28.Bd1+ Ke8 29.gxh6 Fxh6 30.Fe5) 27.Hxg5 Fg8 28.He2 folytatás.
26...fxg4 27.Hf7
A súlyos időzavarba került David Howell a minőségáldozattal fellélegezhetett. 27.Hxg4 Fg8 28.Fg7 Fxe6 29.Fxf8 Kxf8 30.Hxh6 Kg7 31.Hg4 jó esélyt adott volna.
27...gxh3+ 28.Kxh3 Bxf7 29.exf7+ Kxf7 30.Fe5 c5 31.He4 Hf5 32.Hf6 Fg8 33.Hd5 Fxe5 34.fxe5 Bc8 35.Be1 Kg7 36.e6 Hd4 37.e7

37...Fe6+ 38.Kg3 Kf7 39.Hf4 Be8 40.Hxe6 Hxe6 41.Be5 Hd4 42.Bf1+ Hf5+ 43.Kf4 Bxe7 44.Bxe7+ Kxe7 45.Ke5 a5 46.Bg1 Kf7 47.Bf1 Ke7 48.Bg1 Kf7 49.Bf1

49...h5 50.Bf2 Ke7 51.Bg2 Hh4 52.Bg3 g5 53.Bd3 g4 54.Kf4 Kf6 55.Bd5 Kg6 56.Be5 Hf3 57.Be6+ Kg7 58.Be7+ Kf6 59.Bh7 Kg6 60.Bxc7 Hd4 61.Bd7 He6+ 62.Kg3 Hd4 63.Kf4 He6+ 64.Kg3 Hd4 65.Kf4 He6+ és döntetlen
Kulon,K (2276) – Hoang Thanh Trang (2511)
Francia védelem [C01]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.exd5 exd5 4.Fd3 Hc6 5.c3 Fd6 6.He2 Hge7 7.Ff4 Fg4 8.f3 Ff5 9.Vc2 Fxd3 10.Vxd3 Fxf4 11.Hxf4 Vd6 12.He2 0-0 13.0-0 Bfe8 14.Ha3 Hg6 15.Bfe1 h5 16.Hc2 h4 17.He3 Be6 18.Hf5 Vd7 19.g3

19...Bae8 20.Kf2 Bf6 21.g4 Hce7 22.He3 Hc8 23.Hg1 Hf4 24.Vd2 Hd6 25.Hf5 Bxe1 26.Bxe1 Hxf5 27.Vxf4 Hh6 28.Vg5 Hxg4+ 29.Kg2 h3+ 30.Hxh3 Bg6 31.Vh4 He3+ 32.Kh1 Bh6 33.Vf2 Bxh3 34.Bxe3 Vf5 35.a3 c6 36.Kg2 Bh6 37.f4 Bg6+ 38.Bg3 Bf6 39.Bf3 Ve4 40.Ve3?

40...Bg6+ 41.Kf2 Vc2+ 42.Kf1 Vg2+ 43.Ke1 Be6 és világos feladta
Gara,A (2311) - Iwanow,A (2206)
Szicíliai védelem [B85]
1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 Hf6 7.Fe3 a6 8.0-0 Fe7 9.f4 d6 10.Kh1 0-0 11.Ve1 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.a3 Fb7 14.Vg3 Bad8 15.Fd3 Bfe8 16.Bae1 Bd7 17.Hd1 Hh5 18.Vh3 g6 19.f5 e5 20.fxg6 hxg6 21.Fb6 Vc6 22.He3 Ff8 23.Hd5 Fg7 24.Fe3 Hf4 25.Fxf4 exf4 26.c3
Még erősebb volt a 26.Bxf4 Fc8 (26...Fxb2 27.c3) 27.Bef1 folytatás.
26...Fe5 27.Hxf4 Kg7 28.Vg4 Bh8 29.h3 Vc8 30.Hd5 Bdd8 31.Vf3 Fxd5 32.exd5 f5 33.Ve3 Bdf8 34.Bf3 Vb7 35.Bef1 Bh5 36.Fc2 Bfh8 37.Vd3 a5

38.g4 Bg5 39.gxf5 gxf5 40.Vd2 Bhh5? 41.Fxf5 Bxf5 42.Bxf5 Bxh3+ 43.Kg1 Bg3+ 44.Kf2 Ve7 45.Bh1 Bg6 46.Bf3 b4 47.axb4 axb4 48.Bg1 Vh4+ 49.Kf1 Vc4+ 50.Vd3 Bxg1+ 51.Kxg1 Vg4+ 52.Kf1 Vh4 53.Vf5 Vh1+ 54.Ke2 bxc3 55.Vg4+ és sötét feladta
Wisniowska,K (2153) - Papp,P (2300)
Szicíliai védelem [B90]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe7 8.h3 0-0 9.g4 Fe6 10.Vf3 a5 11.a4 Vc7 12.0-0-0 Bc8 13.g5 Hfd7 14.Kb1 Ha6 15.h4 Hb4 16.h5 Hb6 17.Fxb6?! Vxb6 18.g6

18...Bxc3!
Petra a remek minőségáldozatos kombinációval fölénybe került.
19.gxf7+ Kf8 20.Vxc3 Bc8 21.Vg3 Vc6 22.c4? Vxe4+ 23.Fd3 Hxd3 24.Vxd3 Ff5 25.Vxe4 Fxe4+ 26.Ka2 Fxh1 27.Bxh1 Bxc4 28.Kb1 b6 29.Bc1 Bxc1+ 30.Kxc1 Kxf7 és világos feladta
Rudolf,A (2281) - Kiolbasa,O (1982)
Kettős huszárjáték [C55]
1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.d3 Hc6 4.Hf3 Fe7 5.0-0 0-0 6.a4 d6 7.h3 Kh8 8.Hc3 Hg8 9.Hd5 f5 10.a5 a6 11.Ve2 fxe4 12.dxe4 Hf6 13.Hxe7 Vxe7 14.Fg5 Ve8 15.Ba3 Vg6 16.Fxf6 gxf6 17.Ve3 Vh5 18.Kh2 Hd8 19.Bc3 Fe6 20.Fb3 Bg8 21.Hg1 Fxb3 22.Bxb3 He6 23.Bxb7

23...Bg7
A lengyel sakkozónő nem látta a 23...Bxg2+! 24.Kxg2 Bg8+ 25.Kh1 Vg6 26.Vf3 Hd4 27.Vg4 Vf7 28.Vd1 Vg6 remit.
24.b4?! Bag8 25.g3 f5 26.Ve2 Vf7 27.exf5 Vxf5 28.Vxa6?
Taktikai esélyt adott…

28...Vxc2?
Sötét a 28...Ve4! (fenyeget 29...Hf4!) 29.f3 Vxc2+ 30.Ve2 Vc6 31.Ve4 d5 32.Vxe5 Vxb7 33.Vxe6 Bxg3 változatban döntő előnyt érhetett volna el.
29.Ve2 Vc6 30.a6 Hf4 31.Vf3 Vxa6?
Kimaradt a 31...e4 32.Vxf4 Vxa6 33.Bxc7 Vxf1 34.Bxg7 Kxg7 35.Vg5+ Kh8 36.Vf6+ Bg7 remit ígérő lehetőség.
32.b5 Va2 33.gxf4 Bg3 34.Vxg3 Bxg3 35.Kxg3 exf4+ 36.Kh2 Vc2 37.Hf3 Ve4 38.Bb8+ Kg7 39.Bg1+ Kh6 40.Hg5 Vd4 41.Bh8 Vd3 42.Hxh7 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa
(Fotók: Magyar Sakkszövetség)