A varsói Európa-bajnokság negyedik fordulójában férficsapatunk nagy csatában négy döntetlennel 2-2-öt ért el a rajtlistán hatodik azeriekkel szemben. Erdős Viktor. Balogh Csaba, Almási Zoltán és Bánusz Tamás játszott. A francia négyes megnyerte negyedik meccsét is, válogatottunk az ötödik fordulóban az éllovassal mérkőzik meg. A játéknap meglepetése, hogy a tartalékos ukrán együttes 3-1-re legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok örmény gárdát. Női válogatottunk is 2-2-öt játszott, a görögök ellen Hoang Thanh Trang és Papp Petra győzött, Gara Tícia és Rudolf Anna vereséget szenvedett. A lengyel és az ukrán csapat vezet.
Remekül küzdött férficsapatunk, a 2-2-es végeredménynek az azeriek örülhetnek. Az éltáblán Sahriyar Mamedgyarov sokat kockáztatott miután a nyitásból nem tudott előnyt kihozni Erdős Viktorral szemben. A bonyodalmakban Viktor gyalogelőnyt is szerzett, de kecsegtető pozícióját nem tudta győzelemig fokozni a Grand Prix-sorozat második helyezettje, a világbajnokjelölt ellen.
Balogh Csaba a spanyol megnyitásban csatázott Tejmur Radzsabovval. Hét hónapja még a világranglistán negyedik volt Radzsabov, „mélyrepüléssel” már nincs a top 25-ben, de játékerejéhez kétség sem férhet. Csaba nem adott esélyt ellenfelének.
A spanyol megnyitás nagy specialistája Almási Zoltán, és ezt érezhette a bőrén Eltaj Safarli. Az azeri sakkozó a különböző színű futóknak köszönhetően kiharcolta a döntetlent. Bánusz Tamás is szorongatta Rauf Mamedovot, kecsegtető pozíciót ért el, de időzavarban kicsúszott az előny. Nyolc csapatnak is hat meccspontja van, a nagy holtversenyben válogatottunk a negyedik.
A francia együttes megnyerte negyedik mérkőzését is, három döntetlen mellett Romain Edouard nyerése jelentette a két meccspontot.
Az első három fordulóban sem mutatott az örmény csapat nagy átütő erőt, és a negyedik játéknapon a háromszoros olimpiai bajnok négyes vereséget szenvedett a tartalékos ukránoktól, akik a két sötét táblán diadalmaskodtak. Alekszander Arescsenko végig kiegyensúlyozott partiban remizett Levon Aronjannal. A legjobb ukrán pontszerző, Andrej Volokityin legyőzte Szergej Movszeszjant. Nem bírt egymással Alekszander Mojszejenko és Gabriel Szargiszjan, míg Szergej Fedorcsuk sötéttel győzte le Tigran L Petroszjant.
A meglepetések kontinensviadalán a rajtlistát vezető oroszok a 13., az angolok a 14., az örmények a 16., és a címvédő németek a 18. helyen találhatóak.
A 4. forduló eredményei:
Azerbajdzsán (5, 15, 7) – Magyarország (5, 19, 8) 2 - 2
Sahriyar Mamedgyarov (2757) – Erdős Viktor (2658) döntetlen (Vezércsel, 65)
Balogh Csaba (2630) – Tejmur Radzsabov (2715) döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)
Eltaj Safarli (2653) – Almási Zoltán (2710) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)
Bánusz Tamás (2593) – Rauf Mamedov (2647) döntetlen (Grünfeld védelem, 55)
Franciaország (6, 22, 8) – Csehország (6, 23, 9) 2,5 – 1,5
Görögország (5, 17, 17,5) – Grúzia (5, 17,5, 7) 2 - 2
Ukrajna (4, 16, 6,5) – Örményország (5, 15, 7) 3 - 1
Horvátország (4, 12, 7) – Izrael (4, 10,5, 7) 2 - 2
Törökország (4, 10,5, 6) – Fehéroroszország (4, 15, 7,5) 1,5 – 2,5
Lengyeloroszág3 (4, 8, 6) – Románia (4, 16, 8) 1 - 3
Ausztria (3, 15,5, 6) – Oroszország (3, 13,5, 6) 0 - 4
Anglia (3, 17, 6) – Montenegró (3, 13,5, 6,5) 3,5 – 0,5
Spanyolország (3, 11, 5,5) – Németország (3, 17,5, 6) 2 - 2
Lengyelország1 (3, 13,5, 6,5) – Szlovénia (3, 15, 6,5) 1,5 – 2,5
Bulgária (3, 17,5, 7) – Olaszország (3, 12, 6) 1,5 – 2,5
Belgium (2, 10,5, 7) – Szerbia (3, 8, 7) 0,5 – 3,5
Hollandia (2, 10,5, 7) – Dánia (2, 9, 4,5) 3 - 1
Lengyelország2 (2, 8, 5,5) – Litvánia (2, 13,5, 7) 3 - 1
Svédország (1, 14,5, 4) – Svájc (2, 7, 4,5) 1 - 3
Skócia (1, 10, 4) – Izland (1, 15, 5) 0,5 – 3,5
Finnország (1, 4,5, 3,5) – Macedónia (0, 7, 2) 2,5 – 1,5
Norvégia (0, 7, 3,5) – Wales (0, 0, 0) 3 – 1
Az élcsoport állása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
TB4 |
1 |
3 |
Franciaország |
4 |
4 |
0 |
0 |
8 |
48.0 |
10.5 |
39.0 |
|
2 |
9 |
4 |
3 |
0 |
1 |
6 |
41.0 |
10.5 |
35.0 |
||
3 |
15 |
Görögország |
4 |
2 |
2 |
0 |
6 |
39.0 |
9.5 |
37.5 |
|
4 |
7 |
Magyarország |
4 |
2 |
2 |
0 |
6 |
36.0 |
10.0 |
31.0 |
|
5 |
4 |
Ukrajna |
4 |
3 |
0 |
1 |
6 |
35.5 |
9.5 |
36.0 |
|
6 |
14 |
Grúzia |
4 |
2 |
2 |
0 |
6 |
34.0 |
9.0 |
35.0 |
|
7 |
19 |
Románia |
4 |
2 |
2 |
0 |
6 |
30.0 |
11.0 |
23.5 |
|
8 |
17 |
Fehéroroszág |
4 |
3 |
0 |
1 |
6 |
28.0 |
10.0 |
30.0 |
|
9 |
6 |
Azerbajdzsán |
4 |
2 |
2 |
0 |
6 |
27.0 |
9.0 |
31.5 |
|
10 |
29 |
Izrael |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
32.0 |
9.0 |
34.5 |
|
11 |
16 |
Horvátország |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
31.0 |
9.0 |
30.5 |
|
12 |
22 |
Szlovénia |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
29.5 |
9.0 |
33.5 |
|
13 |
1 |
Oroszország |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
28.5 |
10.0 |
33.5 |
|
14 |
5 |
Anglia |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
28.0 |
9.5 |
33.5 |
|
15 |
13 |
Olaszország |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
25.0 |
8.5 |
34.0 |
|
16 |
2 |
Örményország |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
21.0 |
8.0 |
31.0 |
|
17 |
20 |
Szerbia |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
18.0 |
10.5 |
27.0 |
|
18 |
10 |
Németország |
4 |
1 |
2 |
1 |
4 |
29.5 |
8.0 |
33.5 |
Az 5. forduló párosítása:
Magyarország (6, 36, 10) – Franciaország (8, 48, 10,5)
Románia (6, 6, 30, 11) – Ukrajna (6, 35,5, 9,5)
Csehország (6, 6, 41, 10,5) – Azerbajdzsán (6, 27, 9)
Fehéroroszország (6, 28, 10) – Görögország (6, 6, 39, 9,5)
Izrael (5, 32, 9) – Grúzia (6, 34, 9)
Olaszország (5, 25, 8,5) – Oroszország (5, 28,5, 10)
Szlovénia (5, 29,5, 9) – Örményország (5, 21, 8)
Szerbia (5, 18, 10,5) – Horvátország (5, 31, 9)
Németország (4, 29,5, 8) – Anglia (5, 28, 9,5)
Hollandia (4, 18, 10) – Lengyelország2 (4, 18,5, 7)
Lengyelország3 (4, 17, 8,5) – Spanyolország (4, 20, 7,5)
Svájc (4, 13, 7,5) – Törökország (4, 24,5, 7,5)
Izland (3, 21, 8,5) – Lengyelország1 (3, 28,5, 8)
Bulgária (3, 26,5, 8,5) – Ausztria (3, 19,5, 6)
Montenegró (3, 18, 7) – Finnország (3, 12,5, 6)
Dánia (2, 16, 5,5) – Norvégia (2, 17, 6,5)
Litvánia (2, 19, 8) – Belgium (2, 14,5, 7,5)
Macedónia (0, 14, 3,5) – Svédország (1, 20,5, 5)
Wales (0, 2, 1) – Skócia (1, 17, 4,5)
Női válogatottunk párosítását kedvezőnek ítéltük, a görög csapat verhetőnek tűnt. A mérkőzés azonban nagyon rosszul kezdődött, a két sötét partiban Gara Tícia és Rudolf Anna is szerényebb Élő-pontszámú ellenfelekkel szemben hibázott. A találkozón elsőként Anna partija fejeződött be, Stavroula Tsolakidou sajnos jó taktikai vénával használta ki nagymesternőnk hibáit. Tícia a felkínált vezércserével a vesztébe rohant, az anyagi veszteség elkerülhetetlenné vált. A görögök 2-0-ra elhúztak, s még nem lehetett látni, hogy miként sikerül a két világos játszmában a kiegyenlítés.
Az éltáblán Hoang Thanh Trang és Anna-Maria Botsari nagy csatát vívott. A „sündisznó állásban” taktikai adok-kapok alakult ki, Európa-bajnoknőnk került előnybe. A megnyugtató előnyhöz vezető folytatás helyett azonban taktikai ellenesélyt adott ellenfelének, szerencsére Botsari az időzavarban nem látta meg a lehetőséget.
Csapatunk legeredményesebb pontszerzője, Papp Petra sem jutott könnyen a 2-2-öt jelentő nyeréshez. Marina Makropoulou is időzavarban hibázott, a vezérvégjátékban megmenekülhetett volna, az esélyt elhibázta, Petra a bástyavégjátékban érvényesítette anyagi előnyét, 4-ből 3,5 pontnál tart. Meglepő, hogy nagymesternőink eddigi 16 partijukból hatot elvesztettek.
A 4. forduló eredményei:
Magyarország (3, 11,5, 6,5) – Görögország (3, 16, 6) 2 - 2
Hoang Thanh Trang (2511) – Anna-Maria Botsari (2338) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 45)
Ekaterini Pavlidou (2199) – Gara Tícia (2350) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 45)
Papp Petra (2300) – Marina Makropoulou (2234) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 51)
Stavroula Tsolakidou (2117) – Rudolf Anna (2281) 1 – 0 (Francia védelem, 36)
Lengyelország (6, 19,5, 6) – Örményország (6, 23, 11) 2,5 – 1,5
Ukrajna (6, 19, 9,5) – Izrael (5, 20, 8) 2,5 – 1,5
Grúzia (5, 17, 8,5) – Szerbia (5, 13,5, 7) 3,5 – 0,5
Lengyelország2 (4, 11, 8) – Oroszország (4, 15,5, 8,5) 0 - 4
Litvánia (4, 14, 8,5) – Németország (4, 11,5, 8) 1,5 – 2,5
Spanyolország (4, 16, 6,5) – Lengyelország3 (4, 10, 6) 2 - 2
Románia (3, 19, 7,5) – Franciaország (4, 13,5, 7,5) 3 - 1
Hollandia (3, 14, 7) – Fehéroroszország (2, 9, 4,5) 2,5 – 1,5
Ausztria (2, 2,5, 3) – Bulgária (2, 11, 5) 1 - 3
Azerbajdzsán (2, 10, 4,5) – Horvátország (2, 3, 3) 3 - 1
Szlovénia (2, 7, 5,5) – Csehország (2, 7, 6,5) 2 - 2
Törökország (2, 9,5, 6) – Belgium (2, 3, 3,5) 3 - 1
Izland (1, 7, 4) – Norvégia (2, 2, 3,5) 2 - 2
Svájc (1, 4, 3) – Finnország (1, 6,5, 4) 4 - 0
Olaszország (0, 6, 3) – Anglia (0, 0, 0) 4 - 0
Az élcsoport állása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
4 |
Lengyelország |
4 |
4 |
0 |
0 |
8 |
42.5 |
11.5 |
|
2 |
1 |
Ukrajna |
4 |
4 |
0 |
0 |
8 |
36.5 |
12.0 |
|
3 |
3 |
Grúzia |
4 |
3 |
1 |
0 |
7 |
39.5 |
12.0 |
|
4 |
6 |
Örményország |
4 |
3 |
0 |
1 |
6 |
39.0 |
12.5 |
|
5 |
2 |
Oroszország |
4 |
3 |
0 |
1 |
6 |
32.5 |
12.5 |
|
6 |
5 |
Németország |
4 |
3 |
0 |
1 |
6 |
30.0 |
10.5 |
|
7 |
15 |
Izrael |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
41.0 |
9.5 |
|
8 |
10 |
Románia |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
34.0 |
10.5 |
|
9 |
9 |
Spanyolország |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
30.0 |
8.5 |
|
10 |
12 |
Szerbia |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
23.5 |
7.5 |
|
11 |
14 |
Hollandia |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
21.0 |
9.5 |
|
12 |
13 |
Lengyelország3 |
4 |
2 |
1 |
1 |
5 |
20.0 |
8.0 |
|
13 |
21 |
Görögország |
4 |
1 |
2 |
1 |
4 |
33.0 |
8.0 |
|
14 |
16 |
Litvánia |
4 |
2 |
0 |
2 |
4 |
24.5 |
10.0 |
|
15 |
7 |
Franciaország |
4 |
2 |
0 |
2 |
4 |
23.0 |
8.5 |
|
16 |
28 |
Törökország |
4 |
2 |
0 |
2 |
4 |
22.5 |
9.0 |
|
17 |
8 |
Magyarország |
4 |
1 |
2 |
1 |
4 |
21.5 |
8.5 |
|
18 |
11 |
Bulgária |
4 |
2 |
0 |
2 |
4 |
20.5 |
8.0 |
Az 5. forduló párosítása:
Ukrajna (8, 36,5, 12) – Lengyelország1 (8, 42,5, 11,5)
Örményország (6, 39, 12,5) – Grúzia (7, 39,5, 12)
Oroszország (6, 32,5, 12,5) – Németország (6, 30)
Szerbia (5, 23,5, 7,5) – Spanyolország (5, 30, 8,5)
Hollandia (5, 21, 9,5) – Románia (5, 34, 10,5)
Lengyelország3 (5, 20, 8) – Izrael (5, 41, 9,5)
Franciaország (4, 23, 8,5) – Azerbajdzsán (4, 19, 7,5)
Törökország (4, 22,5, 9) – Magyarország (4, 21,5, 8,5)
Bulgária (4, 20,5, 8) – Litvánia (4, 24,5, 10)
Görögország (4, 33, 8) – Lengyelország2 (4, 17,5, 8)
Csehország (3, 15, 8,5) – Svájc (3, 10, 7)
Norvégia (3, 8,5, 5,5) – Szlovénia (3, 16, 7,5)
Fehéroroszország (2, 19,5, 6) – Ausztria (2, 7,5, 4)
Olaszország (2, 13, 7) – Izland (2, 14, 6)
Belgium (2, 22, 4,5) – Horvátország (2, 7, 4)
Finnország (1, 8,5, 4) – Anglia (0, 0, 0)
Mamedgyarov,S (2757) - Erdős,V (2658)
Vezércsel [D30]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hbd2 Ff5 5.Hh4 Fc8 6.e3 e6 7.Hhf3 c5 8.dxc5 Fxc5 9.a3 a5 10.cxd5 exd5 11.Hb3 Fb6 12.Hbd4 Hc6 13.b3 Fg4 14.Fb2
14...Fxd4 15.Fxd4 Fxf3 16.gxf3 0-0 17.Fb5 Hxd4 18.Vxd4 Vd6
Erdős Viktor tökéletesen megoldotta feladatát, Sahriyar Mamedgyarovnak a kiegyenlítésért kellett küzdenie.
19.h4 Bac8 20.b4 axb4 21.axb4 g6 22.Bd1 Bc2 23.Fa4 Ba2 24.Fb3 Ba3 25.Bd3 Bc8 26.Kf1 Bc6
27.h5 Hxh5 28.Kg2?!
Az azeriek legjobbja kockáztatott. 28.Fxd5 Bxd3 29.Vxd3 Hf6 30.b5 Bb6 31.Fc4 Vxd3+ 32.Fxd3 remit ígért.
28...Hf6 29.Vh4 Ve5
Kimaradt a jelentős előnyhöz vezető 29...Bb6 30.e4 (30.Vd4 Bxb4 31.Vb2 Ba5) 30...Hh5 31.e5 Vxb4 32.Vd8+ Vf8 33.Vxb6 Hf4+ 34.Kg3 Hxd3 folytatás.
30.Bhd1 Kg7 31.b5 Bb6 32.Vb4 Vd6 33.Bd4 Vxb4 34.Bxb4 Ba5 35.Fa4 Ba8 36.e4 dxe4 37.fxe4 Be8 38.f3 Be7 39.Bc4 Hh5 40.Kf2 Hf4
41.Ke3
Vége az időzavarnak, Mamedgyarov már a meccs megmentéséért volt kénytelen játszani.
41...g5 42.Bc5 h6 43.Fb3 He6 44.Fxe6 Bbxe6 45.Bdd5 Bg6 46.Kf2 g4 47.Bf5 Bd7 48.fxg4 Bxg4 49.Kf3 Bg1 50.Bfd5 Be7 51.b6 Bf1+ 52.Kg2 Bf6 53.Bc7
53...Bxe4 54.Bb5 Bg4+ 55.Kh3 Bg5 56.Bb4 Bf3+ 57.Kh2 Bf2+ 58.Kh3 Bf1 59.Kh2 Bff5 60.Bxb7 Bg6 61.Kh3 Bh5+ 62.Bh4 Bb5 63.Bf4 Bh5+ 64.Bh4 Bb5 65.Bf4 Bh5+ és döntetlen
Balogh,Cs (2630) - Radzsabov,T (2715)
Spanyol megnyitás [C84]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 Fe7
Tejmur Radzsabov a klasszikus nyílt spanyol megnyitás helyett más varit választott.
7.Be1 b5 8.Bxe4 d5 9.Hxe5 Hxe5 10.Bxe5 bxa4 11.b3
Csaba a tavalyi Morozevics-Radzsabov partiban látott folytatás mellett döntött.
11...0-0 12.Fa3 Fxa3 13.Hxa3 Be8
Az azeri sakkozó tért el a partiban látott 13...Vd6 14.Hb1 f6 15.Be3 Fd7 16.Hc3 Bfe8 17.Bxe8+ Bxe8 folytatástól.
14.Bxe8+ Vxe8 15.Hb1 axb3 16.axb3 Ff5 17.Hc3 Vc6 18.Vd2 Be8 19.Bc1 Ve6 20.f3 h5 21.Kf2 Vd6 22.g3 h4 23.He2 Vf6 24.Be1 hxg3+ 25.hxg3 g5 26.Hc3 Bxe1 27.Kxe1 Fg6
28.Hxd5 Vxf3 29.Vxg5 Ve4+ 30.He3 Vxd4 31.Vf4 c5 32.Ke2 Fh5+ 33.Ke1 Fg6 34.Ke2 Fh5+ 35.Ke1 Fg6 36.Ke2 és döntetlen
Safarli,E (2653) - Almási,Z (2710)
Spanyol megnyitás [C84]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 b4 9.Hbd2 0-0 10.h3 Bb8 11.Hc4 h6 12.Fe3 Fe6 13.Be1 Vc8 14.d4 exd4 15.Hxd4 Hxd4 16.Fxd4 Bd8 17.He3 c5
18.Hf5 Fxf5 19.exf5 Vd7 20.Ve2 Be8 21.Fxf6 Fxf6 22.Vxa6 Fxb2 23.Bxe8+ Bxe8 24.Bd1 Vxf5 25.Vxd6 Fd4 26.Vg3 Be2 27.Vf3
27...Bxf2 28.Vxf5 Bxf5+ 29.Kh1 Fc3 30.a5
A különböző színű futók miatt döntetlen az állás.
30...c4 31.Fxc4 Bxa5 32.Bd8+ Kh7 33.Fxf7 h5 34.g4 hxg4 35.hxg4 Be5 36.Be8 Bxe8 37.Fxe8 Kh6 38.Kg2 Kg5 39.Kf3 Kf6 40.Ke4 Kg5 41.Kf3 Fb2 és döntetlen
Bánusz,T (2593) - Mamedov,R (2647)
Grünfeld védelem [D78]
1.Hf3 g6 2.c4 Fg7 3.d4 Hf6 4.g3 c6 5.Fg2 0-0 6.0-0 d5 7.b3 He4 8.Fb2 Ff5 9.e3 a5 10.Hc3 Hxc3 11.Fxc3 Fe4 12.Ve2 a4 13.Bfc1 Ha6 14.Ff1 axb3 15.axb3 Vd7 16.He1 g5 17.Ba5 Hc7 18.Bca1 Bab8 19.h3 h6 20.Ba7 He6 21.cxd5 Vxd5 22.Vc4? Vd6?
Az azeri sakkozó elmulasztotta a 22...c5 23.Vxd5 Fxd5 24.B1a5 Bfd8 lehetőséget.
23.Fb4 Vd7 24.B1a2 Bfc8 25.Hd3 Fd5 26.Vc3 c5 27.Hxc5 Hxc5 28.Fxc5 Ve6 29.Vd3 Fxb3 30.B2a3 Fd5 31.Fg2 Fxg2 32.Kxg2 Vc6+ 33.e4 e6 34.Bb3 Bd8 35.Fb6 Bd7 36.Ba5 Be8 37.d5 exd5 38.exd5 Vf6 39.Bc5 Vd6 40.Vc4 Ff8 41.Bcb5 Vg6 42.Be3 Bxe3 43.Fxe3 Vf5 44.Vc8
Még mindig jól játszható volt a 44.Fb6 Bd6 45.g4 Vf6 46.Fa5 Bd7 47.Fc3 Vg6 48.Fe5 folytatás.
44...Ve4+ 45.Kh2 Ve7 46.Fb6 Bd6 47.Vc4 Ve1 48.Fe3 Ba6 49.Vc1 Vxc1 50.Fxc1 b6 51.Fe3 Ba5 52.Bxb6 Bxd5 53.Bb8 Kg7 54.Kg2 Fe7 55.Bb7 és döntetlen
Hoang,Thanh Trang (2511) - Botsari,A (2338)
Nimzoindiai védelem [E39]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.dxc5 0-0 6.a3 Fxc5 7.Hf3 b6 8.Ff4 Fb7 9.Bd1 Hh5 10.Fc1 Hf6 11.b4 Fe7 12.e4 Hc6 13.Fe2 Bc8 14.0-0 Vc7 15.h3 Bfd8 16.Fe3 d6 17.Bd2 Vb8 18.Bfd1 h6 19.Vb1 He8 20.Hb5 Fa8 21.Ff4 a6 22.Hc3 Ff6 23.Ha4 b5
A tipikus "sündisznó állásban” taktikai megoldások következtek.
24.Hc5 bxc4 25.Fxc4 e5 26.Hxa6 Vb7 27.Fg3 Hd4 28.Ff1 Hb5 29.Va1?! Hc3 30.Hc5 Bxc5 31.bxc5 Hxe4 32.Bb2 Va7 33.Fh2 Hxc5 34.Bb4 e4?
Botsari a 34...Hc7 35.Vc1 Hd5 36.Bc4 Bc8 folytatásban minimum egyenlő esélyeket érhetett volna el.
35.Hd4 Hc7 36.Vc1 Hd5 37.Hb5 Va5
38.Bb1?!
Európa-bajnoknőnk az egyik kritikus állásban kis híján mentőövet dobott ellenfelének, szerencsére az idő szorításában Botsari nem vette észre az esélyt. 38.Vc4 Hxb4 39.axb4 Va4 40.Bxd6 He6 41.Hc3 biztosította volna a megnyugtató előnyt.
38...Fg5?
Vesztőlépés. 38...e3! 39.fxe3 He4 40.Bd3 Fg5 41.a4 Vb6 42.Hxd6 Fxe3+ 43.Vxe3 Vxe3+ 44.Bxe3 Hxe3 45.Bb6 Hxf1 46.Kxf1 Fd5 47.a5 Ba8 48.Hxe4 Fxe4 remihez vezetett volna.
39.Vc4 Hf4 40.Hxd6 Hfe6 41.Vb4 Va7 42.Hb5 Vb6 43.Hc7 Va7 44.Bxd8+ Fxd8 45.Vb8 és sötét feladta
Pavlidou,E (2199) - Gara,T (2350)
Királyindiai védelem [E60]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.e3 c5 5.d5 d6 6.Hc3 e6 7.Fe2 exd5 8.cxd5 0-0 9.h3 Ha6 10.0-0 Hc7 11.Be1 Be8 12.Fc4 Bb8 13.a4 a6 14.a5 b5 15.axb6 Bxb6 16.e4 Hd7 17.Fg5 Ff6 18.Fxf6 Vxf6 19.Ha4 Bb4?! 20.b3 He5 21.Hxe5 Vxe5 22.Vd2 Hb5 23.Hb2 Vc3? 24.Vxc3 Hxc3
25.Be3
Az anyagi veszteség elkerülhetetlenné vált.
25...Hb5 26.Hd3 Bxc4 27.bxc4 Hd4 28.Ba2 f6 29.Be1 Kf7 30.f3 Ke7 31.h4 Kd7 32.Kf2 Kc7 33.g4 h6 34.Kg3 Kb6 35.Hf4 g5 36.hxg5 fxg5 37.He2 Bf8 38.Bb1+ Kc7 39.Hxd4 cxd4 40.Bd2 Fd7 41.Bxd4 a5 42.Bd2 Ba8 43.Bh2 a4 44.Bxh6 a3 45.Ba1 Fc8 és sötét feladta
Papp,P (2300) - Makropoulou,M (2234)
Spanyol megnyitás [C87]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 d6 7.Fxc6+ bxc6 8.d4 exd4 9.Hxd4 Fd7 10.Hc3 0-0 11.h3 Bb8 12.Vd3 c5 13.Hf3 Fb5 14.Vd2 Be8 15.b3 Hd7 16.Hd5 Ff6 17.Bb1 Fc6 18.c4 He5 19.Hxe5 Fxe5 20.Fb2 Fxd5 21.exd5 Fxb2 22.Bxb2 Vd7 23.Bbb1 h6 24.Va5 Kh7
A rutinos görög nagymesternő a 24...Bxe1+ 25.Bxe1 Be8 26.Bxe8+ Vxe8 27.Vxc7 Ve1+ 28.Kh2 Ve5+ 29.g3 Vf5 változatban egyenlő esélyeket kapott volna.
25.Bxe8 Bxe8 26.Vxa6 Be2 27.Bf1 f5 28.Va5 Ve7 29.a4 Ve5 30.Vxc7
30...f4?
Az időzavar fenyegető árnyékában sötét nem találta meg a 30...Be1 31.Va5 Bxf1+ 32.Kxf1 Vb2 33.g3 Vxb3 34.Vb5 Vd1+ 35.Kg2 Vc2 folytatást.
31.Vf7 Bb2 32.Ve6 Vg5 33.Vxd6 Bxb3 34.Ve6 f3
35.Ve4+ Vg6 36.Vxg6+ Kxg6 37.Ba1!
A szabadgyalog eldöntötte a játszma sorsát. Petra harmadik partiját nyerte meg.
37...Kf6 38.a5 Bb7 39.a6 Ba7 40.gxf3 Ke7 41.Kf1 Kd8 42.Ke2 Kc8 43.Kd3 Kb8 44.Ba5 Bf7 45.a7+ Ka8 46.Ke4 Be7+ 47.Kf5 Bf7+ 48.Ke6 Bf6+ 49.Ke7 Bxf3 50.d6 Bxf2 51.d7 és sötét feladta
Tsolakidou,S (2117) - Rudolf,A (2281)
Francia védelem [C02]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.c3 Hc6 5.Hf3 Fd7 6.Fe2 Hge7 7.Ha3 cxd4 8.cxd4 Hf5 9.Hc2 Vb6 10.0-0 Ha5 11.He3 Hxe3 12.fxe3 Fe7 13.Ve1 0-0 14.Fd2 Hc4 15.Fxc4 dxc4 16.e4 Fc6 17.Fc3 Va6 18.Kh1 b5
19.d5! exd5 20.Hd4 Fb7 21.Hf5 Ve6 22.Vg3 g6 23.Hd4 Vd7
24.Bxf7!
A titulus nélküli görög sakkozónő a taktikai lehetőségeket jól látta.
24...Bxf7 25.e6 Ve8?
Anna mentséget csak a 25...Baf8 26.exf7+ Kxf7 27.Bf1+ (27.Ve5 Vd6) 27...Ke8 28.Vb8+ Vc8 29.Bxf8+ Kxf8 30.Ve5 Kf7 folytatásban remélhetett volna.
26.exf7+ Vxf7 27.Hf5! Kf8?
28.Bf1 d4 29.Fxd4 Fxe4 30.He3 Ff5 31.Hxf5 gxf5 32.Ve5 Ke8 33.Bxf5 Vg6 34.Vxb5+ Kd8 35.Bd5+ Fd6 36.Vc6 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa