A Mitropa-kupa hatodik fordulójában férficsapatunk megszerezte első győzelmét, Szlovákia ellen 3-1-re nyert. Papp Gábor 91 lépésben győzött, Korpa Bence először nyert, Horváth Ádám és Kántor Gergely remizett. Női válogatottunk két döntetlennel 1-1-re végzett a szlovák duóval szemben, Vajda Szidónia és Havanecz Bianka játszott, együttesünk a harmadik helyen áll. A férfiaknál holtverseny az élen, Csehország és Németország gyűjtött 10-10 meccspontot, a női mezőnyben a németek előnye egy pont. Hetedik ellenfelünk Olaszország lesz.
A Prágában zajló 35. Mitropa-kupa hatodik fordulójában végre nyert férficsapatunk. Az időzavarokat ezúttal sem nélkülöző küzdelmekben 3-1-es győzelem született. Korpa Bence játszmája fejeződött be elsőnek, a nyerésével együttesünk lépéselőnyt szerzett. A legnagyobb izgalmat Horváth Ádám partija okozta, időzavarban kétszer is taktikai csapás lehetőséget hagyta ki Marian Jurcik, a kapkodásban végül lépésismétléssel lett döntetlen az összecsapás. Ötödször is remizett Kántor Gergely.
Az éltáblán a két vereséget is elszenvedő Papp Gábor 91 lépéses győzelemmel tette még magabiztosabbá a csapat sikerét. Christopher Repka a bástya a bástya és huszár elleni végjátékban sokáig jól védekezett, de az idő szorításában vesztőt húzott.
Csehország „A” és Németország válogatottja 10-10 meccspontot gyűjtött a hat forduló során, a cseheknek féllel több a táblapontja. A német-osztrák meccsen az éltáblán dőlt el a két meccspont sorsa. Az olaszok pontot raboltak az éllovastól.
A 6. forduló eredményei:
Szlovákia – Magyarország 1 - 3
Christopher Repka (2494) – Papp Gábor (2596) 0 – 1 (Vezércsel, 91)
Horváth Ádám (2515) – Marian Jurcik (2484) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)
Stefan Mazur (2440) – Korpa Bence (2461) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 37)
Kántor Gergely (2424) – Jergus Pechac (2477) döntetlen (Királyindiai védelem, 53)
Németország – Ausztria 2,5 – 1,5
Svájc – Csehország B 1 - 3
Horvátország – Szlovénia 1 - 3
Olaszország – Csehország A 2 - 2
H. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
|
1 |
Csehország A |
* |
2 |
3½ |
2 |
3½ |
3 |
3 |
10 |
17,0 |
0 |
||||
2 |
Németország |
* |
2½ |
3½ |
3½ |
2 |
3 |
2 |
10 |
16,5 |
0 |
||||
3 |
Ausztria |
2 |
1½ |
* |
1½ |
2 |
2½ |
2½ |
6 |
12,0 |
0 |
||||
4 |
Horvátország |
½ |
½ |
* |
3 |
2½ |
1 |
3½ |
6 |
11,0 |
2 |
||||
5 |
Olaszország |
2 |
½ |
2½ |
1 |
* |
2 |
3 |
6 |
11,0 |
0 |
||||
6 |
Magyarország |
2 |
1½ |
* |
1½ |
2 |
2 |
3 |
5 |
12,0 |
0 |
||||
7 |
Svájc |
½ |
2 |
2½ |
* |
3½ |
1 |
1½ |
5 |
11,0 |
2 |
||||
8 |
Szlovénia |
2 |
1½ |
3 |
2 |
½ |
* |
2 |
5 |
11,0 |
0 |
||||
9 |
Csehország B |
1 |
1 |
1½ |
2 |
3 |
2 |
* |
4 |
10,5 |
0 |
||||
10 |
Szlovákia |
1 |
2 |
½ |
1 |
1 |
2½ |
* |
3 |
8,0 |
0 |
A 7. forduló párosítása:
Csehország A – Németország
Magyarország – Olaszország
Szlovénia – Szlovákia
Csehország B – Horvátország
Ausztria - Svájc
Női együttesünk mérkőzése két döntetlennel ért véget. Julia Kocsetkova és Vajda Szidónia sorozatos cserékkel osztozott meg a ponton. Havanecz Bianka szemre kicsit tetszetősebb állásában nem talált olyan tervet, amivel a reminél többet érhetett volna el. Válogatottunk harmadik a viadal kétharmada után.
A németek hozták a kötelező győzelmet, az olaszok először nyertek 2-0-ra. A lengyelek és a horvátok első győzelmüket aratták.
A 6. forduló eredményei:
Szlovákia – Magyarország 1 - 1
Julia Kocsetkova (2337) – Vaja Szidónia (2345) döntetlen (Caro-Kann védelem, 30)
Havanecz Bianka (2240) – Monika Motycakova (2160) döntetlen (Réti megnyitás, 35)
Németország – Ausztria 2 - 0
Svájc – Lengyelország 0 - 2
Horvátország – Szlovénia 1,5 – 0,5
Olaszország – Csehország 2 – 0
H. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
|
1 |
Németország |
* |
1 |
1 |
2 |
2 |
2 |
1½ |
10 |
9,5 |
0 |
||||
2 |
Olaszország |
1 |
* |
1½ |
2 |
1 |
1 |
1½ |
9 |
8,0 |
0 |
||||
3 |
Magyarország |
* |
1 |
1 |
2 |
1½ |
1½ |
½ |
8 |
7,5 |
0 |
||||
4 |
Szlovákia |
1 |
½ |
1 |
* |
1½ |
1½ |
½ |
6 |
6,0 |
2 |
||||
5 |
Csehország |
0 |
½ |
* |
1½ |
1 |
1 |
2 |
6 |
6,0 |
0 |
||||
6 |
Ausztria |
0 |
1 |
1 |
½ |
* |
1 |
1½ |
5 |
5,0 |
1 |
||||
7 |
Lengyelország |
0 |
0 |
1 |
1 |
* |
2 |
1 |
5 |
5,0 |
1 |
||||
8 |
Svájc |
1 |
½ |
½ |
1 |
0 |
* |
1½ |
4 |
4,5 |
0 |
||||
9 |
Horvátország |
0 |
½ |
½ |
1½ |
0 |
* |
1½ |
4 |
4,0 |
0 |
||||
10 |
Szlovénia |
½ |
1½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
* |
3 |
4,5 |
0 |
A 7. forduló párosítása:
Csehország – Németország
Magyarország – Olaszország
Szlovénia – Szlovákia
Lengyelország – Horvátország
Ausztria - Svájc
Repka,C (2494) - Papp,G (2596)
Vezércsel [D37]
1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 Fa6 14.Fxa6 Bxa6 15.Ve2 Ba7 16.f5 e5 17.dxe5 bxc5 18.bxc5 Be8 19.e6 Ff6 20.exf7+ Kxf7 21.Hg5+ Fxg5 22.Vh5+ Kf8 23.Vxg5 Ve5 24.Bac1 d4 25.Ha4 Hf6 26.Hb2 h6 27.Vd2 Vxf5
28.Bfe1 Bxe1+ 29.Bxe1 Vxc5 30.Bc1 Vd5 31.Hd3 Be7 32.Hf4?! Ve4 33.f3 Ve3+ 34.Vxe3 Bxe3 35.Bxc6 Bxf3 36.a4?! |
36...Ba3 37.Bc4 d3 38.Bd4 d2 39.Bxd2 Bxa4 40.Bc2 g5 41.Hd3 Ke7 42.Bc6 Hg4 |
Pontosabb volt a 42...h5 43.Ba6 Ba1+ 44.Kg2 g4 folytatás.
43.Ba6?! Ba3 44.Hc5 Ba2 45.h3 Hf6 46.Ba7+ Ke8 47.Ba8+ Kf7 48.Ba7+ Kg6 49.g4 Hd5 50.Ba6+ Kf7 51.Bxh6 a4
52.Hxa4?! |
Repka bízott abban, hogy bástyával a bástya és huszárral szemben eléri a döntetlent, de a védekező félnek kevés gondolkodási idő mellett könnyű hibázni. 52.He4 Ke7 53.Ba6 a3 54.Hxg5 Hc3 55.h4 jobb volt.
52...Bxa4 53.h4 He3 54.Bh5 Ba1+ 55.Kh2 Ba2+ 56.Kg3 Hf1+ 57.Kf3 Ba3+ 58.Kg2 He3+ 59.Kg1 gxh4 60.Bxh4 Ba2 61.g5 Kg6 62.Be4 Bg2+ 63.Kh1 Be2 64.Ba4 Kxg5
65.Kg1 Bg2+ 66.Kh1 Be2 67.Kg1 Kf5 68.Bb4 Bg2+ 69.Kh1 Bg8 70.Kh2 Hd5 71.Bb5 Ke4 72.Ba5?! Hf4 73.Ba4+ Kf5 74.Ba3 Bg2+ 75.Kh1 Kg4 76.Ba8 Bd2 77.Ba3 He2 78.Ba8 Hf4 79.Ba3 He2 80.Ba8 Kf3 81.Bf8+ Hf4 82.Kg1 Bd1+ 83.Kh2 Be1 84.Bf7 Be8 85.Kg1 Bh8 86.Bf5 Bd8 87.Bf7 Bc8
88.Kh2? |
Világos vesztőt húzott, a remit csak 88.Bf5 tartotta volna.
88...Bg8! 89.Bf5 Bg2+ 90.Kh1 Bg4 91.Kh2
Mattba lépett, de 91.Bf7 Kf2 92.Bh7 Bg1+ 93.Kh2 Bg5 94.Kh1 Bf5 95.Kh2 He2 96.Kh3 (96.Kh1 Hg1 97.Bh2+ Kf1 98.Bh8 Hf3 99.Bh3 Kf2 100.Bh7 Bg5) 96...Bf4 97.Bh6 Hg1+ 98.Kh2 Bg4 99.Bf6+ Hf3+ is már nyert volna.
91...Kf2 és világos feladta
Horváth,Á (2515) - Jurcik,M (2484)
Szicíliai védelem [B83]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.Fe2 Fe7 7.0-0 0-0 8.f4 Hc6 9.Fe3 e5 10.Hb3 exf4 11.Bxf4 Fe6 12.Hd5 Fxd5 13.exd5 He5 14.Bf1 Be8 15.Vd2 Bc8 16.c3 a6 17.a4 Vd7 18.a5 Fd8 19.Kh1 He4 20.Vd4 Hg4 21.Fxg4 Vxg4 22.Bf3 Ff6 23.Vd3?
Horváth Ádám már nagy időzavarban volt, taktikai elnézése büntetlen maradt.
23...Vg6?! |
Kimaradt a gyalognyerés a 23...Fxc3 24.Fd4 (24.bxc3-ra sötét tetszetős motívumokkal használja ki a világos haderő sebezhető helyzetét: 24...Bxc3 25.Vd1 (25.Vf1 Bxb3 26.Fb6 Bb5) 25...Bxe3 26.Bxe3 Hf2+ 27.Kg1 Bxe3 28.Kxf2 Vf4+ 29.Kg1 Bxb3 30.h3 Bb5 31.Ve2 g6 a nyerést adó folytatás.) 24...Fxd4 25.Hxd4 Vg5 gyalogelőnnyel.
24.Bd1 Bc7 25.Hd4 Fxd4 26.Fxd4 Bce7 27.Bdf1?! Hg5 28.Bf5 f6 29.Vg3 He4 30.Vf4?
A kölcsönös kapkodásban újabb hiba.
30...Vf7?! |
Szerencsére Jurcik nem látta a 30...Hd2! 31.Vxd2 (31.Bg1 Be4 32.Vf2 Be2) 31...Be2 32.B5f2 Bxd2 33.Bxd2 Vg5 34.Bfd1 Be1+ 35.Bxe1 Vxd2 36.Be8+ Kf7 37.Bd8 Vd1+ 38.Fg1 Vxd5 folytatást.
31.Vg4 Vg6 32.Vf4 Vf7 33.Vh4 Vg6 34.Vf4 és döntetlen
Mazur,S (2440) - Korpa,B (2461)
Szicíliai védelem [B83]
1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 Hf6 7.Fe3 Fe7 8.0-0 0-0 9.f4 d6 10.Kh1 Hxd4 11.Fxd4 e5 12.Fe3 b6 13.fxe5 dxe5 14.Fg5 Fb7 15.Fxf6 Fxf6 16.Fd3 Fe7 17.Vh5 Fb4 18.Hb5 Ve7 19.a3 Fc5 20.Bf3 g6 21.Vh6
21...f5 22.Hc3 f4 |
Meglepő elhatározás. 22...Vg7 23.Vd2 (23.Vxg7+ Kxg7 24.Bff1 Fd4) 23...Kh8 tartotta volna a feszültséget.
23.Fc4+ Kh8 24.Fd5 Fd4 25.Bd1 Fxc3
Kiengedte az előnyt, de a szlovák sakkozó nem használta ki a lehetőséget.
26.Bxc3 Bad8 27.Bcd3?! Fc8 28.h4? Fg4 29.B1d2 f3 30.gxf3?
A súlyos időzavarban levő Mazur vesztőt húzott.
30...Fxf3+ 31.Kh2
31...Bf4 32.Kg3 Fh5 33.Vg5 Bg4+ 34.Vxg4 Fxg4 35.Kxg4 Bf8 36.Kg3 Bf4 37.Bh2 Vd7 és világos feladta
Kántor,G (2424) - Pechac,J (2477)
Királyindiai védelem [E63]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hc3 Hc6 7.0-0 a6 8.Ff4 Fg4 9.Bc1 Hd7 10.d5 Fxf3 11.exf3 Hd4 12.Be1 c5 13.dxc6 bxc6 14.b3 Hc5 15.Fg5 Be8 16.He4 Hce6 17.Fd2 f5 18.Hg5 Hxg5 19.Fxg5 Vd7 20.Fe3 c5 21.f4 Bab8 22.h4 h5 23.Fxd4 Fxd4 24.Be6 Kh7 25.Fd5 a5 26.Vf3 a4 27.Bce1 axb3 28.axb3 Bb6 29.B1e2 Kh6 30.Vd3 Ff6 31.Ba2 Beb8 32.Ba3 Vc8 33.Be2 Ba6 34.Bea2 Bxa3 35.Bxa3 e6 36.Ff3 Fd4 37.Ba7 Vd8 38.Kg2 Bb4 39.Bb7 Bxb7 40.Fxb7 Va5 41.Vf3 Ve1 42.Fc8 Kg7 43.Fa6 Vd2 44.Fb5 Vc2 45.Fa4 Kh7 46.Vb7+ Kh6 47.Vf3 Kg7 48.Vb7+ Kf6 49.Vf3 Vd2 50.Fb5 Kg7 51.Fa4 Kh6 52.Fb5 Fg7 53.Ve3 Vxe3 és döntetlen
Kocsetkova,J (2337) - Vajda,Sz (2345)
Caro-Kann védelem [B15]
1.e4 c6 2.d4 g6 3.Hc3 d5 4.h3 Fg7 5.Hf3 Hf6 6.Fd3 dxe4 7.Hxe4 Hxe4 8.Fxe4 0-0 9.0-0 Hd7 10.c3 e5 11.dxe5 Hxe5 12.Fe3 Hxf3+ 13.Fxf3 Fe6 14.Vxd8 Bfxd8 15.Bfd1 Ff6 16.Bxd8+ Bxd8 17.Bd1 Bxd1+ 18.Fxd1 Fxa2 19.Fxa7 Fe6 20.Fe3 Kf8 21.Ff3 h5 22.Fc5+ Ke8 23.Kf1 Fc4+ 24.Fe2 Fxe2+ 25.Kxe2 Kd7 26.Kd3 Ke6 27.Ke4 Fe5 28.g4 hxg4 29.hxg4 f5+ 30.gxf5+ gxf5+ és döntetlen
Havanecz,B (2240) - Motycakova,M (2160)
Réti megnyitás [A07]
1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.h3 Fh5 5.0-0 Hd7 6.d4 e6 7.c4 Hgf6 8.cxd5 exd5 9.Vb3 Vb6 10.Ve3+ Fe7 11.Hh4 Fg6 12.Hxg6 hxg6 13.Hc3 Vd8 14.Vd3 0-0 15.Bd1 Be8 16.e4 dxe4 17.Hxe4 Hxe4 18.Fxe4 Hf6 19.Fg2 Vb6 20.Fd2 Bad8 21.Fc3 Hd5 22.a4 a5 23.Vc4 Ff6 24.Be1 Bxe1+ 25.Bxe1 Hc7 26.Bd1 Hd5 27.Fe4 Kf8 28.Kg2 Fe7 29.Bd3 Ff6 30.Bf3 Bd7 31.Bd3 Bd8 32.Kh2 Hb4 33.Bd2 Hd5 34.Bd3 Hb4 35.Bd2 Hd5 és döntetlen
Verőci Zsuzsa