A Varsóban zajló 19. Európa-bajnokság hatodik fordulójában férfi válogatottunk minimális arányban vereséget szenvedett a háromszoros olimpiai bajnok örmény együttestől. Balogh Csaba az éltáblán sötéttel remizett a világranglistán második Levon Aronjannal, Polgár Judit és Bánusz Tamás partija is döntetlennel ért véget, Almási Zoltán időzavarban hibázott Szergej Movszeszjannal szemben. A franciák megőrizték vezető pozíciójukat az azeriek előtt. A 7. fordulóban az első négy helyezett egymással mérkőzik meg, Azerbajdzsán-Franciaország, Oroszország-Örményország párosításban. Női csapatunk győzött a románok ellen, Hoang Thanh Trand és Rudolf Anna nyert, Gara Tícia remizett, Gara Anita kikapott.
Férficsapatunk a kontinensviadal hatodik fordulójában minimális arányban vereséget szenvedett a háromszoros olimpiai bajnok örmény együttestől. Nagymestereink a partik alapján akár meg is nyerhették volna a találkozót. Három döntetlen mellett Almási Zoltánnak nem sikerült a visszavágás mumusának, Szergej Movszeszjannak a tavalyi sakkolimpián és a két évvel ezelőtti csapat-világbajnokságon elvesztett játszmáiért.
Az éltáblán Balogh Csabára várt az oly nehéz feladat, hogy a világranglistán második Levon Aronjannal sötéttel küzdjön meg. Az örmény nagymester minőségáldozattal élezte ki a küzdelmet, nagyon érdekes összecsapást fokozott izgalommal követhettünk nyomon. A vezércsere után már csak két eredmény jöhetett szóba: sikerül-e Balogh Csabának az örmények legjobbjának védőállását feltörnie, vagy Aronjan kiharcolja a döntetlent? Az érdekes végjátékban Aronjan kiharcolta a pontosztozkodást, remijével végül az örmények megnyerték a mérkőzést.
Bonyolult szicíliai csatározásban Szergej Movszeszjan kihasználta Almási Zoltán időzavarban elkövetett hibáját, és nyerése két meccspontot jelentett. Nagymesterünk már az idő szorításában áldozott tisztet, csak az alapos elemzések mutathatják ki, hogy a 31.f5 lépés mekkora előnyt adott volna. A partit az elhibázott bástyacsere döntötte el, Movszeszjan hárította a fenyegetéseket, anyagi előnyét érvényesítette.
Vlagyimir Akopjan és Polgár Judit játszmája békésebb mederben folyt. Kezdetben világos kis előnyét fedezhettük fel, majd Judit ellenjátékot talált, és „felülről” remizte el a partit.
Válogatottunk újonca, Bánusz Tamás remek megnyitáselméleti felkészültségének köszönhetően megszorongatta Gabriel Szargiszjant, aki a különböző színű futóknak köszönhetően talált mentséget gyanús állásában.
A franciák megőrizték ötödik meccsüket nyerték meg, megőrizték vezető pozíciójukat. Maxime Vachier-Lagrave érte el az oly fontos győzelmet. Az azeri együttes is őrzi veretlenségét, a botladozó orosz csapat a „külső körön” előretört. Az első négy helyezett egymás ellen csatázik a hetedik játéknapon, Azerbajdzsán-Franciaország, Oroszország-Örményország szereposztásban. A vereséggel a 11. helyre visszacsúszott válogatottunk a svájci „gárdáva” mérkőzik meg, a remélt győzelemmel ismét az élcsoportba kerülhetnek Polgár Juditék.
A 6. forduló eredményei:
Örményország (7, 11) – Magyarország (7, 12) 2,5 – 1,5
Levon Aronjan (2801) – Balogh Csaba (2630) döntetlen (Szláv védelem, 81)
Almási Zoltán (2710) – Szergej Movszeszjan (2710) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 66)
Vlagyimir Akopjan (2681) – Polgár Judit (2689) döntetlen (Grünfeld védelem, 45)
Bánusz Tamás (2593) – Gabriel Szargiszjan (2676) döntetlen (Angol megnyitás, 53)
Görögország (8, 12,5) – Franciaország (9, 12,5) 1,5 – 2,5
Grúzia (8, 12,5) – Azerbajdzsán (8, 11,5) 1 - 3
Oroszország (7, 13,5) – Románia (7, 13) 2,5 – 1,5
Anglia (7, 12) – Ukrajna (7, 11,5) 2 - 2
Csehország (6, 12) – Hollandia (6, 13) 2 - 2
Spanyolország (6, 12) – Horvátország (6, 11) 1,5 – 2,5
Fehéroroszország (6, 11) – Szerbia (6, 12,5) 2,5 – 1,5
Törökország (5, 9,5) – Lengyelország (5, 11) 2 - 2
Olaszország (5, 9) – Izrael (5, 9,5) 3,5 – 0,5
Svájc (5, 9,5) – Bulgária (5, 11,5) 2,5 – 1,5
Montenegró (5, 9,5) – Szlovénia (5, 10) 1 - 3
Németország (4, 9,5) – Litvánia (4, 11) 3 - 1
Lengyelország2 (4, 8) – Lengyelország3 (4, 9,5) 1 - 3
Izland (3, 9,5) – Dánia (4, 9,5) 2,5 – 1,5
Skócia (3, 8,5) – Svédország (3, 7,5) 0 - 4
Finnország (3, 7,5) – Ausztria (3, 7) 1,5 – 2,5
Belgium (2, 8,5) – Norvégia (2, 6,5) 3,5 – 0,5
Wales (0, 1) – Macedónia (0, 5) 0 – 4
Az élmezőny állása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
TB4 |
1 |
3 |
Franciaország |
6 |
5 |
1 |
0 |
11 |
99.0 |
15.0 |
81.5 |
|
2 |
6 |
Azerbajdzsán |
6 |
4 |
2 |
0 |
10 |
83.0 |
14.5 |
78.5 |
|
3 |
1 |
Oroszország |
6 |
4 |
1 |
1 |
9 |
82.0 |
16.0 |
76.0 |
|
4 |
2 |
Örményország |
6 |
4 |
1 |
1 |
9 |
71.5 |
13.5 |
73.0 |
|
5 |
15 |
Görögország |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
94.5 |
14.0 |
82.5 |
|
6 |
4 |
Ukrajna |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
88.0 |
13.5 |
83.0 |
|
7 |
5 |
Anglia |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
74.5 |
14.0 |
75.5 |
|
8 |
14 |
Grúzia |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
72.5 |
13.5 |
76.5 |
|
9 |
16 |
Horvátország |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
67.0 |
13.5 |
71.0 |
|
10 |
17 |
Fehéroroszország |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
66.5 |
13.5 |
72.5 |
|
11 |
7 |
Magyarország |
6 |
2 |
3 |
1 |
7 |
89.5 |
13.5 |
79.5 |
|
12 |
9 |
Csehország |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
87.5 |
14.0 |
80.5 |
|
13 |
22 |
Szlovénia |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
69.5 |
13.0 |
71.5 |
|
14 |
19 |
Románia |
6 |
2 |
3 |
1 |
7 |
67.5 |
14.5 |
63.0 |
|
15 |
13 |
Olaszország |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
55.5 |
12.5 |
75.0 |
|
16 |
8 |
Hollandia |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
53.0 |
15.0 |
54.5 |
|
17 |
31 |
Svájc |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
50.5 |
12.0 |
66.0 |
|
18 |
20 |
Szerbia |
6 |
2 |
2 |
2 |
6 |
73.0 |
14.0 |
75.0 |
A 7. forduló párosítása:
Tábla |
Rajtl. |
|
Ország |
Pont |
MP |
Res. |
: |
Res. |
MP |
Pont |
Ország |
|
Rajtl. |
1 |
6 |
Azerbajdzsán |
14½ |
10 |
: |
11 |
15 |
Franciaország |
3 |
||||
2 |
1 |
Oroszország |
16 |
9 |
: |
9 |
13½ |
Örményország |
2 |
||||
3 |
4 |
Ukrajna |
13½ |
8 |
: |
8 |
13½ |
Fehéroroszország |
17 |
||||
4 |
14 |
Grúzia |
13½ |
8 |
: |
8 |
14 |
Anglia |
5 |
||||
5 |
16 |
Horvátország |
13½ |
8 |
: |
8 |
14 |
Görögország |
15 |
||||
6 |
7 |
Magyarország |
13½ |
7 |
: |
7 |
12 |
Svájc |
31 |
||||
7 |
22 |
Szlovénia |
13 |
7 |
: |
7 |
15 |
Hollandia |
8 |
||||
8 |
19 |
Románia |
14½ |
7 |
: |
7 |
14 |
Csehország |
9 |
||||
9 |
20 |
Szerbia |
14 |
6 |
: |
7 |
12½ |
Olaszország |
13 |
||||
10 |
18 |
Törökország |
11½ |
6 |
: |
6 |
12½ |
Németország |
10 |
||||
11 |
12 |
Lengyelország1 |
13 |
6 |
: |
6 |
12 |
Spanyolország |
11 |
||||
12 |
25 |
Svédország |
11½ |
5 |
: |
6 |
12½ |
Lengyeloország3 |
23 |
||||
13 |
21 |
Bulgária |
13 |
5 |
: |
5 |
12 |
Izland |
28 |
||||
14 |
27 |
Ausztria |
9½ |
5 |
: |
5 |
10 |
Izrael |
29 |
||||
15 |
24 |
Lengyelország2 |
9 |
4 |
: |
5 |
10½ |
Montenegró |
30 |
||||
16 |
34 |
Litvánia |
12 |
4 |
: |
4 |
11 |
Dánia |
26 |
||||
17 |
37 |
Skócia |
8½ |
3 |
: |
4 |
12 |
Belgium |
33 |
||||
18 |
32 |
Finnország |
9 |
3 |
: |
0 |
1 |
Wales |
38 |
||||
19 |
36 |
Norvégia |
7 |
2 |
: |
2 |
9 |
Macedónia |
35 |
Nagyot lépett előre a táblázaton női válogatottunk a románokkal szemben elért győzelmével. A rajtnál mutatott gyenge játéka után éltáblásunk, Hoang Thanh Trang kedvenc francia védelmében a társakat is megnyugtató fontos nyerést könyvelhetett el. Irina Bulmaga elhibázott bástyamanőverét pontos játékkal használta ki.
Gara Tícia a nyitásból kicsit jobb állással jött ki, Alina L’Ami centrumrobbantással azonban megragadta a kezdeményezést, világosnak kellett a kiegyenlítésért megküzdenie.
Gara Anita második partiját vesztette el. Rossz tervet választva gyaloghátrányos végjátékba keveredett, Cosma a futóvégjátékban érvényesítette előnyét.
A pihenőnapon ünnepelte Rudolf Anna 26. születésnapját, a gratulációkat ma győzelemmel „köszönte meg”. Érdekes végjátékban játszotta túl ellenfelét. A párosító program kevéssé volt kegyes együttesünkhöz, a háromszoros kontinensbajnok orosz csapattal kell megmérkőzniük. Az oroszok óriási meglepetésre csak a hatodikak, a lengyelekkel csak 2-2-öt értek el.
Az ukránok négy eldőlt partival osztoztak meg a meccspontokon a grúzokkal, az örmények taroltak, és feljöttek a második helyre.
A 6. forduló eredményei:
Románia (6, 12,5) – Magyarország (6, 11) 1,5 – 2,5
Irina Bulmaga (2399) – Hoang Thanh Trang (2511) 0 – 1 (Francia védelem, 36)
Gara Tícia (2350) – Alina L’Ami (2361) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)
Elena-Luminita Cosma (2326) – Gara Anita (2311) 1 – 0 (Tarrasch-védelem, 48)
Rudolf Anna (2281) – Carmen Voicu-Jagodzinsky (2275) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 62)
Grúzia (8, 14) – Ukrajna (10, 15,5) 2 - 2
Nana Dzagnidze (2556) – Katyerina Lahno (2542) 1 - 0
Meri Arabidze (2374) – Anna Usenyina (2492) 0 - 1
Bela Hotenasvili (2524) – Maria Muzicsuk (2491) 0 - 1
Lela Zsavahasvili (2423) – Natalija Zsukova (2466) 1 - 0
Lengyelország (8, 12) – Oroszország (7, 14,5) 2 - 2
Monika Socko (2431) – Valentyina Gunyina (2509) 1 - 0
Jolanta Zawadzka (2383) – Alekszandra Kosztenjuk (2510) döntetlen
Joanna Majdan-Gajewska (2420) – Olga Girja (2447) 0 - 1
Karina Szczepkowska-Horowska (2382) – Alekszandra Gorjacskina (2438) döntetlen
Németország (7, 12,5) – Lengyelország3 (7, 11) 1,5 – 2,5
Spanyolország (7, 11) – Örményország (7, 14,5) 0,5 – 3,5
Lengyelország2 (6, 11,5) – Hollandia (6, 11,5) 2,5 – 1,5
Litvánia (5, 12) – Azerbajdzsán (6, 10) 2,5 – 1,5
Bulgária (5, 10) – Szerbia (5, 9) 2,5 – 1,5
Izrael (5, 10,5) – Norvégia (5, 8,5) 4 - 0
Csehország (5, 11,5) – Törökország (4, 10,5) 2,5 – 1,5
Franciaország (4, 10) – Olaszország (4, 10,5) 2 - 2
Belgium (4, 7) – Görögország (4, 8,5) 3 - 1
Szlovénia (3, 8,5) – Ausztria (3, 6) 1,5 – 2,5
Horvátország (2, 5,5) – Fehéroroszország (3, 8) 1,5 – 2,5
Anglia (2, 3) – Svájc (3, 8) 2,5 – 1,5
Izland (2, 6,5) – Finnország (1, 5) 2 – 2
Az élmezőny állása:
Hely. |
Rajtl. |
|
Ország |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
1 |
Ukrajna |
6 |
5 |
1 |
0 |
11 |
102.5 |
17.5 |
|
2 |
6 |
Örményország |
6 |
4 |
1 |
1 |
9 |
113.0 |
18.0 |
|
3 |
3 |
Grúzia |
6 |
3 |
3 |
0 |
9 |
92.5 |
16.0 |
|
4 |
4 |
Lengyelország1 |
6 |
4 |
1 |
1 |
9 |
80.0 |
14.0 |
|
5 |
13 |
Lengyelország3 |
6 |
4 |
1 |
1 |
9 |
70.0 |
13.5 |
|
6 |
2 |
Oroszország |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
95.5 |
16.5 |
|
7 |
25 |
Lengyelország2 |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
59.0 |
14.0 |
|
8 |
8 |
Magyarország |
6 |
3 |
2 |
1 |
8 |
50.5 |
13.5 |
|
9 |
15 |
Izrael |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
83.5 |
14.5 |
|
10 |
16 |
Litvánia |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
77.0 |
14.5 |
|
11 |
9 |
Spanyolország |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
69.5 |
11.5 |
|
12 |
5 |
Németország |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
67.0 |
14.0 |
|
13 |
11 |
Bulgária |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
62.5 |
12.5 |
|
14 |
18 |
Csehország |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
50.5 |
14.0 |
A 7. forduló párosítása:
Tábla |
Rajtl. |
|
Ország |
Pont |
MP |
Res. |
: |
Res. |
MP |
Pont |
Ország |
|
Rajtl. |
1 |
13 |
Lengyelország3 |
13½ |
9 |
: |
11 |
17½ |
Ukrajna |
1 |
||||
2 |
3 |
Grúzia |
16 |
9 |
: |
9 |
14 |
Lengyelország1 |
4 |
||||
3 |
6 |
Örményország |
18 |
9 |
: |
8 |
14 |
Lengyelország2 |
25 |
||||
4 |
8 |
Magyarország |
13½ |
8 |
: |
8 |
16½ |
Oroszország |
2 |
||||
5 |
5 |
Németország |
14 |
7 |
: |
7 |
12½ |
Bulgária |
11 |
||||
6 |
9 |
Spanyolország |
11½ |
7 |
: |
7 |
14½ |
Litvánia |
16 |
||||
7 |
15 |
Izrael |
14½ |
7 |
: |
7 |
14 |
Csehország |
18 |
||||
8 |
10 |
Románia |
14 |
6 |
: |
6 |
10 |
Belgium |
30 |
||||
9 |
17 |
Azerbajdzsán |
11½ |
6 |
: |
6 |
13 |
Hollandia |
14 |
||||
10 |
19 |
Ausztria |
8½ |
5 |
: |
5 |
12 |
Franciaország |
7 |
||||
11 |
12 |
Szerbia |
10½ |
5 |
: |
5 |
8½ |
Norvégia |
29 |
||||
12 |
24 |
Fehéroroszország |
10½ |
5 |
: |
5 |
12½ |
Olaszország |
20 |
||||
13 |
28 |
Törökország |
12 |
4 |
: |
4 |
5½ |
Anglia |
23 |
||||
14 |
31 |
Finnország |
7 |
2 |
: |
4 |
9½ |
Görögország |
21 |
||||
15 |
27 |
Szlovénia |
10 |
3 |
: |
3 |
8½ |
Izland |
32 |
||||
16 |
26 |
Svájc |
9½ |
3 |
: |
2 |
7 |
Horvátország |
22 |
Aronjan,L (2801) - Balogh,Cs (2630)
Szláv védelem [D17]
1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hxc4 Hb6 8.He5 a5 9.f3 Hfd7 10.Hxd7 Hxd7 11.e4 Fg6 12.Fe2 Vb6 13.f4 e5 14.dxe5 Hc5 15.Fe3 Vxb2 16.Hb5 Vb4+ 17.Kf1 Bc8
A hosszú elméleti változatban Csaba tért el a Mihalevszkij-Harikrishna öt éve játszott partitól. Alapos elemzés előzhette meg döntését, a taktikai jellegű állásban alighanem sokan féltettük nagymesterünket.
18.Hd6+ Fxd6 19.exd6 0-0 20.e5
Aronjan nem bízott a 20.f5 Hxe4 21.fxg6 fxg6+ 22.Kg1 Hc3 23.Vd3 Hxe2+ 24.Vxe2 Vxd6 változatban, ahol sötétnek három gyalogja van az áldozott tisztért.
20...Hb3 21.Kf2!? Hxa1 22.Vxa1 Ff5 23.g4 Fe6 24.Bb1 Ve4 25.Ff3 Vc2+ 26.Kg3 Vd3 27.Be1 f5 28.g5 b5
29.Vd1?! Vxd1 30.Bxd1 bxa4 31.Ba1 Bb8 32.Bxa4 Bb3 33.Kf2 Bb2+ 34.Kg1 Bb3 35.Kf2 Bb2+ 36.Kg1 Bfb8
Csaba a lépésismétléses remi helyett a továbbjátszást választotta.
37.Bxa5 Bc2 38.Ba1 Bc3 39.Be1 Kf7 40.Fg2 Ke8 41.Ff2 Kd7 42.Ba1 Bb7 43.h3 Bc2 44.Ff1
44...Ba2 45.Bxa2 Fxa2 46.Fe3 Fd5 47.Kf2 Bb2+ 48.Ke1 Bb1+ 49.Kf2 Bb2+ 50.Ke1 Ba2 51.Fe2 g6 52.h4 Ba5 53.Kf2 Ke6 54.Fb6 Ba2 55.Ke3
55...Ba3+
Az egyre csökkenő gondolkodási idő mellett Csaba nem talált nyeréshez vezető utat.
56.Kd2 Ba4 57.Fe3 Fc4 58.Fd1 Ba2+ 59.Ke1 Bh2 60.Ff2 Bh1+ 61.Kd2 Bh2 62.Ke1 Bh3 63.Kd2 Bd3+ 64.Ke1 Ba3 65.Kd2 Fb3 66.Fe2 Ba2+ 67.Ke1 Ba1+ 68.Kd2 Ba2+ 69.Ke1 Ba4 70.Fe3 Fc4 71.Fd1 Ba2 72.Fc5 Fd5 73.Fe2 Ba4 74.Fe3 Ba5 75.Fb6 Ba4 76.Fe3 Fc4 77.Fd1 Ba5 78.Fb6 Ba6 79.Fe3 Ba5 80.Fb6 Ba2 81.Fc5 Ba5 és döntetlen
Almási,Z (2710) - Movszeszjan,S (2700)
Szicíliai védelem [B48]
1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.f3 b5 9.g4 Fb7 10.0-0-0 Hxd4 11.Fxd4 Fe7 12.g5 Hh5 13.He2 Bc8 14.Bg1 0-0 15.Fh3 g6 16.Kb1
16...d5 17.e5 Hg7 18.f4 b4 19.Fg4 a5 20.Hc1 Fa6 21.Bg2 a4 22.h4 Fc5 23.Fxc5 Vxc5 24.Bh2 Bc7 25.h5 Bfc8 26.hxg6 hxg6 27.Bdh1 Kf8 28.Bh8+ Ke7 29.Bxc8 Bxc8 30.Bh7 He8?!
31.Fh5!?
A bonyolult pozícióban nagymesterünknek volt kevesebb ideje. Számításba jött a 31.f5 exf5 32.Fxf5 gxf5 33.g6 b3 34.axb3 axb3 35.Hxb3 Vg1+ 36.Hc1 Vxg6 37.Bh6 folytatás.
31...gxh5 32.g6 b3 33.axb3 axb3 34.Bxf7+ Kd8 35.Hxb3 Vg1+ 36.Ka2 Vxg6 37.Va5+ Bc7
38.Bxc7?
Almási Zoltán a 38.Bf8 Fc8 39.Hd4 Vg7 40.Hc6+ Kd7 41.Hb8+ Kd8 (41...Ke7 42.Vb4+ Kd8 43.Vd6+ Fd7 44.Bxe8+ Kxe8 45.Vxc7) 42.Hc6+ változattal remizhetett volna.
38...Hxc7 39.Hd4 Kc8 40.Vb6 Ve8
Még jobb volt a 40...Vg1 41.Vc5 Fb5 42.f5 exf5 43.Vf8+ Kb7 44.Hxf5 Vg2 folytatás.
41.b3 h4 42.f5 exf5 43.Vf6 Vd8?! 44.Vxf5+ Kb7 45.Vf6 Kc8 46.Vf5+ Vd7 47.e6 Ve7 48.Vf7 Vc5 49.Vd7+ Kb8 50.Vd8+ Fc8 51.Vxh4
51...Hxe6 52.Vh2+ Vc7 53.Hc6+ Kb7 54.Vxc7+ Kxc7 55.Hb4 Hf4 56.c3 Kd6 57.Kb2 Ff5 58.Hc2 Fxc2 59.Kxc2 He6 60.c4 d4 61.b4 Ke5 62.Kd3 Hf4+ 63.Kd2 Ke4 64.c5 Kd5 65.Kc2 Kc4 66.c6 He6 és világos feladta
Akopjan,V (2681) - Polgár,J (2689)
Grünfeld védelem [D72]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hb4 7.a3 H4c6 8.d5 Hd4 9.He2 Fg4 10.Hbc3 c5 11.h3 Fxe2 12.Hxe2 Vb6 13.Hxd4 Fxd4 14.Va4+ Hd7 15.0-0 Va6 16.Vxa6 bxa6 17.Bb1 Bb8 18.b4 e5 19.Fd2 Ke7 20.Bfc1 Kd6 21.Ff1 a5 22.Kg2 axb4 23.axb4 Bb6 24.f4 Bhb8 25.bxc5+?! Hxc5 26.fxe5+ Fxe5 27.Bxb6+ Bxb6 28.Fe3 Bb2+ 29.Kf3 Bb3
30.Bxc5 Bxe3+ 31.Kxe3 Kxc5 32.g4 a5 33.Fa6 a4 34.Kd3 f6 35.h4 a3 36.Fc4 h5 37.gxh5 gxh5 38.d6 Kxd6 39.Kc2 Kc5 40.Ff7 Kd4 41.Kb3 Fd6 42.Fxh5 Kxe4 43.Fd1 f5 44.h5 Ff8 45.h6 és döntetlen
Bánusz,T (2593) - Szargiszjan,G (2676)
Angol megnyitás [A30]
1.c4 Hf6 2.Hf3 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.Hc3 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.Fe3 Hbd7 10.Bac1 Bc8 11.b3 0-0 12.Vh4 a6 13.Bfd1 Bc7 14.g4 Bc8 15.Fh3 b5 16.cxb5 Va5 17.Fd2 Fxf3 18.exf3
A nagymesterek a tavalyi orosz csb-n látott Jakovenko-Karjakin parti nyomán haladtak.
18...axb5 19.g5 b4 20.Ha4
Válogatottunk újonca tért el az említett játszmában látott 20.gxf6 Fxf6 21.Ve4 bxc3 22.Fxd7 Bcd8 23.Fxc3 Fxc3 24.Vxe7 d5 25.Fb5 d4 folytatástól.
20...He5 21.Fg2 Hd5 22.f4 Hd7 23.Vh3 Bxc1 24.Bxc1 H7b6 25.Hxb6 Hxb6 26.a4 Hd5
27.Bc6 Hc3 28.Vd3 d5 29.Fe3 e6 30.Ff3 Bb8 31.Va6 Vxa6 32.Bxa6 d4 33.Fc1 d3 34.Kf1 Hd5 35.Bc6 Fc3 36.Fe3 Hxe3+ 37.fxe3 Bd8 38.a5 d2 39.Fd1 Bd5 40.a6 Ba5 41.Ke2 Kg7 42.h4 h6 43.Bb6 Ba2 44.Bc6 hxg5 45.fxg5 Ba1 46.Bb6 e5 47.e4 Ba2 48.Bc6 Kf8 49.Bb6 Kg7 50.Bc6 Fd4 51.Bf6 Fc3 52.Bc6 Ba1 53.Bb6 Ba2 és döntetlen
Bulmaga,I (2399) – Hoang Thanh Trang (2511)
Francia védelem [C11]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 a6 11.Kb1 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.h4 b4 14.Ha4 Fxd4 15.Vxd4 Va5 16.b3 Fb7 17.Bh3 Fc6 18.Hb2 Vc5 19.a4 a5 20.Vd2?!
A románok éltáblása a 20.c3 Bfc8 21.Vxc5 Hxc5 22.cxb4 axb4 23.Bd4 Bab8 24.Hd1 folytatásban egyenlő esélyekkel küzdhetett volna.
20...Bac8 21.Bg3 f6 22.Fd3 Ve7 23.Ve3 Hc5 24.exf6 Bxf6 25.Bg5
A básyamanőver után Európa-bajnoknőnk növelte előnyét.
25...h6 26.Be5 Hd7
27.Vg3? Hxe5 28.fxe5 Vc7! 29.Be1 Fe8 30.Vh3 Bf2 31.Vxe6+ Ff7 32.Vg4 h5!?
Hoang Thanh Trang "elhalasztotta" a csapást, a 32...Bxc2 33.Fxc2 Vxc2+ 34.Ka2 Bc3 35.Vd1 Fe6 36.Vxc2 Bxc2 37.Bd1 Bxg2 döntő előnyhöz vezető folytatást.
33.Vg3?
33...Bxc2! 34.Fxc2 Vxc2+ 35.Ka1 Bc3 36.Be3 Vc1+ és világos feladta
Gara,T (2350) - L'Ami,A (2361)
Szicíliai védelem [B52]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.f3 0-0 10.Fe3 Bc8 11.b3 a6 12.a4 Vd8 13.0-0 Hc6 14.Vd2 Va5 15.Hde2 e6 16.Bfd1 Bd8 17.Bab1 Bd7 18.Ve1
18...d5 19.exd5 exd5 20.Hxd5 Vxe1+ 21.Bxe1 Hxd5 22.cxd5 Hb4 23.Bed1 Be8 24.Fc5 Hxd5 25.Hf4 Bed8 26.Hxd5 Bxd5 27.Bxd5 Bxd5 28.Fe3 Fe5 29.f4 Bd3 30.Kf2 Fd4 31.Fxd4 Bxd4 32.Ke3 Bb4 33.g3 f5 34.Kd3 Kf7 35.Kc3 Be4 36.Kd3 Bb4 37.Kc3 Be4 38.Kd3 Bb4 39.Kc3 Be4 40.Kd3 és döntetlen
Cosma,E (2326) - Gara,A (2311)
Tarrasch-védelem [D34]
1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.cxd5 exd5 5.g3 Hc6 6.Fg2 Hf6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 0-0 9.dxc5 Fxc5 10.Ha4 Fe7 11.Fe3 Be8 12.Bc1 h6 13.Hd4 Va5 14.Hc3 Fe6 15.Va4!? Vxa4 16.Hxa4 Hxd4 17.Fxd4 Bac8 18.Bxc8 Bxc8 19.Hc3 b6 20.Bd1
20...He4?!
A sorozatos cserék világos gyalogelőnyéhez vezettek.
21.Hxe4 dxe4 22.Fxe4 Fxa2 23.Ba1 Fe6 24.Bxa7 Fc5 25.Fxc5 bxc5 26.f4 f5 27.Ff3 Bb8 28.Bb7 Bxb7 29.Fxb7 Kf7 30.Kf2 Fc4 31.Kf3 Kf6 32.e4 fxe4+ 33.Kxe4 Ff1 34.Fc8 Fg2+ 35.Kd3 Fd5 36.Ke3 Fg2 37.g4 Fd5 38.h4 Fg2 39.g5+ hxg5 40.hxg5+ Kg6? 41.Fe6 Kh5 42.Kf2 Fe4 43.Kg3 Kg6 44.Kg4 Fc2 45.f5+ Kh7 46.Kf4 Kh8 47.Ke5 Fd3 48.b3 és sötét feladta
Rudolf,A (2281) - Voicu-Jagodzinsky,C (2275)
Szicíliai védelem [B42]
1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Hf6 6.0-0 Vc7 7.Ve2 d6 8.c4 g6 9.Hc3 Fg7 10.Hf3 Hbd7 11.Ff4 Hg4 12.Bac1 Hge5 13.Bfd1 0-0 14.Ve3 Hxf3+ 15.Vxf3 He5 16.Ve3 Fd7 17.Fe2 Bfd8 18.Fg5 f6 19.Fh6 Hf7 20.Fxg7 Kxg7 21.Kh1 Bac8 22.f4 Vc5 23.Vg3 b5 24.e5 f5 25.exd6 b4 26.Hb1 Hxd6 27.Hd2 Fa4 28.b3 Fc6 29.Ff3 Fxf3 30.Vxf3 Bc7 31.h3 Bcd7 32.Ve2 Hf7 33.Hf3 Bxd1+ 34.Bxd1 Bxd1+ 35.Vxd1 Ve3?! 36.Vd4+ Vxd4 37.Hxd4 e5?
38.Hc6 exf4 39.Hxb4 a5 40.Hc6 a4 41.b4?!
Anna a 41.bxa4 Hd6 42.c5 He4 43.a5 Hxc5 44.Hb4 He6 45.Hd5 Hd4 46.Hc7 folytatásban simán nyert volna.
53.Hf6 He5 54.b7+ Kc7 55.Hd5+ Kb8 56.Hb4 Ka7 57.Kf2 h4 58.Ke2 f3+ 59.gxf3 h3 60.Kf2 h2 61.Kg2 Hxf3 62.Ha6 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa