A görögországi Porto Carrasban zajló 18. sakkcsapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában férficsapatunk a rajtlistán 27. helyre rangsorolt Lettország ellen 2,5 -1,5-re nyert. Almási Zoltán és Balogh Csaba világossal győzött, Lékó Péter remizett, Berkes Ferenc vereséget szenvedett. A meglepetésre vezető bolgárok a franciákkal küzdöttek meg, 2-2 lett a csata vége. A játéknap rangadóján a címvédő azeri együttes Tejmur Radzsabov nagyszerű győzelmével 2,5-1,5-re nyert az orosz csapat ellen. Női válogatottunk a 11. helyezett szlovénekkel játszott, Mádl Ildikó, Rudolf Anna és Gara Tícia döntetlent ért el, az éltáblán Hoang Thanh Trang világossal kapott ki. A játéknap csúcstalálkozóján az ukránok 2,5-1,5-re legyőzték a grúzokat. A címvédő orosz csapat a lengyelekkel 2-2-öt játszott. A hetedik fordulóban a nyolcadik helyen álló férfi együttesünk a szlovénokkal, a 13. női csapatunk a hollandokkal mérkőzik meg.
Kedvező férficsapatunk párosítása, az egy pontcsoporttal lejjebb levő lettekkel játssza mérkőzését. A minél nagyobb arányú győzelemmel együttesünk visszatérhet az élcsoportba. A lettek az első fordulóban kikaptak az angoloktól 2,5 -1,5-re, majd az osztrákokat legyőzték 3-1-re. A csehekkel négy eldőlt partival remiztek, a dánoktól 2,5-1,5-ös vereséget szenvedtek, majd a norvégokat 2,5-1,5-re győzték le.
A játéknap nagy rangadóját az első helyre rangsorolt orosz és a címvédő azeri csapat játssza. A tegnapi forduló közben kiugróan magas vérnyomással, erős fejfájással küszködő Vugar Gasimov játékra jelentkezett. Érdekes összecsapásnak ígérkezik a francia-bolgár találkozó, Veszelin Topalov fanatizmusa magával ragadta a társakat, s meglepetésre vezetik a mezőnyt.
Bíztatóan alakultak a nyitások. Balogh Csaba ellen Starostis a szicíliai védelem sárkány változatának ritka eltérésében gyorsan hátrányba került, Csaba gyalogot is nyert, nyerését biztosra vehetjük. Berkes Ferenc caro-Kann védelme is a legszebb reményekre jogosít. Neiksans pozíciójában gyaloggyengeségek, sötét tisztjeinek magyobb mozgástere. Jevgenyij Szvesnyikov ezúttal nem a Szvesnyikov-változattal rukkolt ki, hanem az ún. Kalasnyikov-varival Alméási Zoltán ellen. A lett sakkozás nagy öregje kicsit rosszabbul áll. Az éltáblán egy kissé furcsa angol megnyitás, közel egyenlőek az esélyek, alaposan megfontolják mindketten lépéseiket, 18 lépést követően döntetlenben egyeztek meg.
Az orosz-azeri találkozón beírták az első remit, Szergej Karjakin mindössze 24 lépésben remizett Sahriyar Mamedgyarovval. Az örmény-azeri meccsen Movszeszjanék osztoztak meg a ponton.
Almási Zoltán szépen túljátszotta Szvesnyikovot, Balogh Csaba döntő fölénybe került, de Berkes Ferenc nagyot rontott. Rossz tervet választott és Neiksans a semmiből döntő támadáshoz jutott. Almási pontos játékkal fokozta előnyét, Szvesnyikov a védhetetlen matt előtt kapitulált.
Az örmények éltáblását Fortuna is segíti, nagy szerencsével megúszta Francisco Vallejo Pons elleni reménytelen állását és Gabriel Szargiszjan győzelme a kétszeres olimpiai bajnokcsapat sikerét jelentette.
A címvédő azeri válogatott az éltáblás Tejmur Radzsabov nagyszerű győzelmével 2,5-1,5-re nyert az orosz csapat ellen!
Lettország (5, 10,5) - Magyarország (6, 11,5) 1,5 - 2,5
Normunds Miezis (2547) – Lékó Péter (2720) döntetlen (Angol megnyitás, 18)
Almási Zoltán (2707) – Jevgenyij Szvesnyikov (2514) 1 - 0 (Szicíliai védelem, )
Arturs Neiksans (2502) – Berkes Ferenc (2705) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 57)
Balogh Csaba (2662) – Ilmars Starostits (2456) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)
Franciaország (8, 12,5) – Bulgária (9, 13) 2 - 2
Etienne Bacrot (2714) – Veszelin Topalov (2768) döntetlen
Maxime Vachier-Lagrave (2710) – Ivan Cseparinov (2650) 0 - 1
Laurent Fressinet (2700) – Alekszander Delcsev (2629) döntetlen
Andrei Istratescu (2627) – Kiril Georgijev (2666) 1 - 0
Görögország (8, 12,5) – Románia (8, 13) 1,5 - 2,5
Oroszország (7, 11,5) – Azerbajdzsán (8, 12,5) 1,5 - 2,5
Peter Szvidler (2755) – Tejmur Radzsabov (2781) 0 - 1
Alekszandr Griscsuk (2752) – Vugar Gasimov (2757) döntetlen
Szergej Karjakin (2763) – Sahriyar Mamedgyarov (2733) döntetlen
Jan Nepomnjacsij (2730) – Gadir Guszejnov (2636) döntetlen
Örményország (7, 13) – Spanyolország (7, 11,5) 2,5 - 1,5
Levon Aronjan (2802) – Francisco Vallejo Pons (2705) döntetlen
Szergej Movszeszjan (2710) – Ivan Salgado Lopez (2621) döntetlen
Vlagyimir Akopjan (2681) – Miguel Illescas Cordoba (2609) döntetlen
Gabriel Szargiszjan (2671) – Julen Martinez Arizmendi (2568) 1 - 0
Németország (7, 12) – Olaszország (7, 12) 3 - 1
Hollandia (6, 10,5) – Lengyelország (6, 12,5) 2,5 - 1,5
Szlovénia (6, 10) – Grúzia (6, 13,5) 2,5 - 1,5
Ukrajna (5, 10,5) – Izrael (5, 10,5) 2 - 2
Csehország (5, 10) – Anglia (5, 10,5) 2 - 2
Horvátország (5, 9,5) – Svájc (5, 11) 2 - 2
Moldova (5, 12) – Dánia (5, 9,5) 3 - 1
Ausztria (4, 9) – Montenegró (4, 9,5) 2 - 2
Macedónia (4, 10) – Izland (4, 9) 1,5 - 2,5
Szerbia (4, 12,5) – Litvánia (3, 8) 3 - 1
Norvégia (3, 7) – Finnország (3, 8) 3 - 1
Luxemburg (2, 4) – Svédország (3, 9) 1 - 3
Ciprus (1, 3,5) – Törökország (2, 6,5) 1 - 3
Wales (1, 2,5) – Skócia (1, 6) 0,5 - 3,5
Az élcsoport állása:
A 7. forduló párosítása:
1 |
7 |
|
BUL |
Bulgária |
15 |
10 |
|
: |
|
10 |
15 |
Azerbajdzsán |
AZE |
|
3 |
2 |
17 |
|
ROM |
Románia |
15½ |
10 |
|
: |
|
9 |
15 |
Németország |
GER |
|
10 |
3 |
6 |
|
FRA |
Franciaország |
14½ |
9 |
|
: |
|
9 |
15½ |
Örményország |
ARM |
|
4 |
4 |
5 |
|
HUN |
Magyarország |
14 |
8 |
|
: |
|
8 |
12½ |
Szlovénia |
SLO |
|
21 |
5 |
9 |
|
NED |
Hollandia |
13 |
8 |
|
: |
|
8 |
14 |
Görögország |
GRE |
|
19 |
6 |
13 |
|
ESP |
Spanyolország |
13 |
7 |
|
: |
|
7 |
13 |
Oroszország |
RUS |
|
1 |
7 |
22 |
|
ITA |
Olaszország |
13 |
7 |
|
: |
|
7 |
15 |
Moldova |
MDA |
|
20 |
8 |
26 |
|
SUI |
Svájc |
13 |
6 |
|
: |
|
6 |
12½ |
Ukrajna |
UKR |
|
2 |
9 |
14 |
|
POL |
Lengyelország |
14 |
6 |
|
: |
|
6 |
12½ |
Anglia |
ENG |
|
8 |
10 |
11 |
|
ISR |
Izrael |
12½ |
6 |
|
: |
|
6 |
12 |
Csehország |
CZE |
|
12 |
11 |
15 |
|
GEO |
Grúzia |
15 |
6 |
|
: |
|
6 |
11½ |
Horvátország |
CRO |
|
16 |
12 |
32 |
|
ISL |
Izland |
11½ |
6 |
|
: |
|
6 |
15½ |
Szerbia |
SRB |
|
18 |
13 |
24 |
|
DEN |
Dánia |
10½ |
5 |
|
: |
|
5 |
11 |
Ausztria |
AUT |
|
23 |
14 |
29 |
|
MNE |
Montenegró |
11½ |
5 |
|
: |
|
5 |
10 |
Norvégia |
NOR |
|
31 |
15 |
25 |
|
SWE |
Svédország |
12 |
5 |
|
: |
|
4 |
9½ |
Törökország |
TUR |
|
34 |
16 |
30 |
|
MKD |
Macedónia |
11½ |
4 |
|
: |
|
5 |
12 |
Lettország |
LAT |
|
27 |
17 |
33 |
|
LTU |
Ltvánia |
9 |
3 |
|
: |
|
3 |
9½ |
Skócia |
SCO |
|
35 |
18 |
28 |
|
FIN |
Finlnország |
9 |
3 |
|
: |
|
1 |
4½ |
Ciprus |
CYP |
|
38 |
19 |
36 |
|
WLS |
Wales |
3 |
1 |
|
: |
|
2 |
5 |
Luxemburg |
LUX |
|
37 |
Női válogatottunk nagy esélyt szalasztott el a szerbek elleni meccsen. Hihetetlen sakkvaksággal vesztett Hoang Thanh Trang. A mai ellenfél, a szlovén együttes, éltáblásuk, Anna Muzsicsuk mind az öt partiját megnyerte. Nem kis meglepetésre az első körben kikaptak a svájciaktól 2,5-1,5-re, s „külső körön” is gyűjtögették pontjaikat. A norvégok ellen 4-0-ra, a litvánokkal szemben 3-1-renyertek, majd 2-2-öt játszottak a csehekkel és az örményekkel.
A címvédő orosz csapat folytathatja menetelését, az ukrán-grúz összecsapás a játéknap rangadója.
Anna Muzicsuk sötéttel is megragadta a kezdeményezést. Jana Krivecnek az áldozott gyalogért bőséges ellenértéke van. Rudolf Anna és Gara Tícia kicsit kedvezőbben áll.
Mádl Ildikó hátrányosabb állását nagy rutinjával elremizte, Gara Tícia a sorozatos cserékkel egyenlő végjátékban megosztozott a ponton Roziccsal. Muzicsuk hatodik játszmáját is megnyerte, Rudolf Anna a kiegyenlítésért küzdött. Háromszoros bajnoknőnk jobban, majd fölényesen is állt, de időzavarban rontott esélyein. Ana Srebrnic szerencsés megmenekülése a szlovén csapat váratlan győzelméhez vezetett.
A címvédő orosz válogatott első tábláján nem villogó Nagyezsda Koszinceva ezúttal pontot mentett a lengyelekkel szemben. Az ukrán-grúz mérkőzésen az éltáblás Katyerina Lahno 121 lépésben győzött, s ez két meccspontot jelentett a 2006-os olimpiai bajnok együttes számára.
A 6. forduló eredményei:
Magyarország (6, 10) – Szlovénia (6, 12,5) 1,5 - 2,5
Hoang Thanh Trang (2446) – Anna Muzicsuk (2557) 0 - 1 (Trompowszki-támadás, 56)
Jana Krivec (2291) – Mádl Ildikó (2399) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)
Rudolf Anna (2347) – Ana Srebrnic (2219) döntetlen (Pirc védelem, 67)
Vesna Rozic (2263) – Gara Tícia (2375) döntetlen (Grünfeld védelem,42)
Oroszország (10, 15) – Lengyelország (8, 14) 2 - 2
Nagyezsda Koszinceva (2546) – Monika Socko (2479) 1 - 0
Tatjana Koszinceva (2526) – Jolanta Zawadzka (2326) döntetlen
Valentyina Gunyina (2514) – Joanna Majdan Gajewska (2386) 0 - 1
Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Karina Szczepkowska (2379) döntetlen
Ukrajna (8, 13,5) – Grúzia (8, 12) 2,5 - 1,5
Katyerina Lahno (2549) – Nana Dzagnidze (2516) 1 - 0
Natalija Zsukova (2427)- Lela Dzsavahasvili (2475) döntetlen
Anna Usenyina (2463) – Nazi Pajkidze (2422) 1 - 0
Maria Muzicsuk (2460) – Nino Hurcidze (2440) 0 - 1
Csehország (7, 11) – Franciaország (6, 11,5) 1,5 - 2,5
Szerbia (6, 13) – Hollandia (6, 10) 2,5 - 1,5
Görögország (5, 10,5) – Örményország (6, 10) 1 - 3
Németország (5, 11,5) – Románia (5, 8,5) 3 - 1
Bulgária (5, 10) – Törökország (5, 10,5) 3 - 1
Izrael (5, 10) – Azerbajdzsán (5, 11) 1,5 - 2,5
Horvátország (4, 8,5) – Spanyolország (4, 10) 2 - 2
Lettország (3, 9,5) – Litvánia (3, 8) 3 - 1
Ausztria (3, 8) – Montenegró (3, 7) 3 - 1
Olaszország (3, 9,5) – Svájc (3, 6,5) 2,5 - 1,5
Norvégia (0, 1) – Anglia (2, 7,5) 0 - 4
Az élcsoport állása:
A 7. forduló párosítása:
1 |
4 |
|
ARM |
Örményország |
13 |
8 |
|
: |
|
11 |
17 |
Orsozország |
RUS |
|
1 |
2 |
5 |
|
POL |
Lengyelország |
16 |
9 |
|
: |
|
10 |
16 |
Ukrajna |
UKR |
|
2 |
3 |
3 |
|
GEO |
Grúzia |
13½ |
8 |
|
: |
|
8 |
15 |
Szlovénia |
SLO |
|
11 |
4 |
12 |
|
FRA |
Franciaország |
14 |
8 |
|
: |
|
8 |
15½ |
Szerbia |
SRB |
|
14 |
5 |
8 |
|
BUL |
Bulgária |
13 |
7 |
|
: |
|
7 |
14½ |
Németország |
GER |
|
7 |
6 |
17 |
|
AZE |
Azerbajdzsán |
13½ |
7 |
|
: |
|
7 |
12½ |
Csehország |
CZE |
|
18 |
7 |
13 |
|
NED |
Hollandia |
11½ |
6 |
|
: |
|
6 |
11½ |
Magyarország |
HUN |
|
6 |
8 |
9 |
|
ROM |
Románia |
9½ |
5 |
|
: |
|
5 |
12½ |
Lettország |
LAT |
|
20 |
9 |
10 |
|
ESP |
Spanyolország |
12 |
5 |
|
: |
|
5 |
11 |
Ausztria |
AUT |
|
21 |
10 |
27 |
|
TUR |
Törökország |
11½ |
5 |
|
: |
|
5 |
11½ |
Izrael |
ISR |
|
15 |
11 |
19 |
|
CRO |
Horvátország |
10½ |
5 |
|
: |
|
5 |
12 |
Olaszország |
ITA |
|
23 |
12 |
22 |
|
ENG |
Anglia |
11½ |
4 |
|
: |
|
5 |
11½ |
Görögország |
GRE |
|
16 |
13 |
25 |
|
SUI |
Svájc |
8 |
3 |
|
: |
|
3 |
9 |
Litvánia |
LTU |
|
26 |
14 |
24 |
|
MNE |
Montenegró |
8 |
3 |
|
: |
|
0 |
1 |
Norvégia |
NOR |
|
28 |
Miezis,N (2547) - Lékó,P (2720)
Angol megnyitás [A36]
1.c4 e6 2.e4 c5 3.Hc3 Hc6 4.d3 g6 5.g3 Fg7 6.Fg2 d6 7.Hge2 Hge7 8.0-0 0-0 9.Fe3 Hd4 10.Vd2 Bb8 11.Fh6 Fxh6 12.Vxh6 Hxe2+ 13.Hxe2 b5 14.b3 Hc6 15.f4 Hd4 16.Hxd4 cxd4 17.g4 f5 18.exf5 exf5 és döntetlen
Almási,Z (2707) - Szvesnyikov,E (2514)
Szicíliai védelem [B32]
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.H1c3 a6 7.Ha3 Fe7 8.Hc4 b5 9.He3 Hf6 10.g3 Fe6 11.Fg2 Bc8 12.Hcd5 Ha5 13.b3 Hxd5 14.Hxd5 Fxd5 15.exd5 0-0 16.0-0 Fg5 17.Fb2 Hb7 18.b4 f5 19.c3 e4 20.Ve2 Vb6 21.a4 Ff6 22.axb5 a5?! 23.Bfc1 axb4 24.cxb4 Fxb2 25.Vxb2 Bxc1+ 26.Bxc1 Vxb5
27.Bc7
A bástya betörése után nagymesterünk jelentős fölénybe került.
27...Bf7 28.Ff1 Ve8 29.Vc3 f4 30.gxf4 Bxc7 31.Vxc7 e3 32.Vc2 Hd8 33.Fd3 exf2+ 34.Vxf2 Va4 35.Ve3 g5 36.fxg5 Hf7
37.b5 Vg4+ 38.Kf1 He5 39.Fe2 Vf5+ 40.Kg2 Vf7 41.Vd4 Vg6 42.h4 Vc2 43.Kf2 Vf5+ 44.Kg3 Vc2 45.Ve3 Vb1 46.h5 Va2 47.b6 Vb1 48.Fg4 Kf8 49.Vf4+ Ke8
50.Va4+ Kf8 51.Va8+ Kg7 52.h6+ Kf7 53.Vb7+ Kf8 54.Vc8+ Ke7 55.Ve6+ és sötét feladta
Neiksans,A (2502) - Berkes,F (2705)
Caro-Kann védelem [B11]
1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3 Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 Hf6 6.g3 e6 7.Fg2 Ha6 8.d3 Fe7 9.0-0 0-0 10.Ve2 Hc7 11.f4 Hd7 12.Fe3 f5 13.g4 Hb6 14.exd5 exd5 15.Fd4 Ff6 16.Fxf6 Vxf6 17.Vf2 h6
Fokozta volna az előnyt a 17...fxg4 18.hxg4 He6 19.f5 Vg5 20.Bae1 Bae8 folytatás.
18.Bab1 Bf7 19.a4 Baf8 20.a5 Hc8 21.He2 He6 22.Ve3 Ve7 23.Hg3 d4 24.Ve5 fxg4 25.f5 Hc7 26.Vxd4 gxh3 27.Fxh3 Hd5 28.Bbe1 Vc7 29.Hh5 Vxa5 30.Kh1
Jobb volt a 30.f6 Hxf6 31.Be5 Vb6 32.Vxb6 Hxb6 33.Fe6 Hbd7 34.Hxf6+ Hxf6 változatot választani.
30...Vb6 31.Vh4 Hf6 32.Hf4 Be7?! 33.He6 Bff7 34.Bg1 Vxb2 35.Vxh6 Hd6?! 36.Be2 Hfe8?
Vesztőlépés.
37.Hxg7! Vxg7 38.Bxg7+ Bxg7 39.Bxe7 Bxe7 40.f6 Be5 41.d4 Be1+ 42.Kg2 Kf7 43.Vh5+ Kf8 44.Fg4 Hxf6 45.Vh4 Hxg4 46.Vxe1 Kf7 47.Vg3 Hf5 48.Vb3+ Kf6 49.Vxb7 Hxd4 50.c3 He3+ 51.Kg3 Hef5+ 52.Kf2 Hd6 53.Vc7 H4f5 54.Vxc6 Ke5 55.Kf3 He7 56.Vc5+ Ke6 57.Ve3+ és sötét feladta
Balogh,Cs (2662) - Starostits,I (2456)
Szicíliai védelem [B75]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 h5 9.0-0-0 Fe6
Sötéttel legtöbbször 9...Fd7 -tel folytatták, a futó lecserélése után e6 és g6 gyengeség keletkezett.
10.Hxe6 fxe6 11.He2 e5
A huszár d5 felé veheti az irányt.
12.Hc3 Bc8 13.Hd5 0-0 14.Hxf6+ Bxf6 15.Kb1 Hd4 16.c3 He6
17.Vd5
Stratégiailag nyert állás.
17...Kh7 18.Vxb7 Bc7 19.Vb5 Fh6 20.Fxh6 Kxh6 21.Fc4 Hc5 22.Fd5 Bf8 23.h4 a5 24.Ve2 Kh7 25.Bhg1 e6 26.Fc4 Bb7 27.Fb5 a4 28.c4 Bbf7 29.Vd2 Hb7 30.Fxa4 Vb6 31.Fb5 Bf4 32.Bge1 B8f7 33.b4 d5 34.exd5 Bd4 35.Ve2 Hd6 36.dxe6 Hxb5 37.exf7 Hc3+ 38.Ka1 Hxe2 39.f8V Hc3 40.Ve7+ Kh6 41.Vxe5 és sötét feladta
Hoang,Thanh Trang (2446) - Muzicsuk,A (2562)
Trompowszki támadás [A45]
1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.e4 h6 4.Fxf6 Vxf6 5.Hc3 Fb4 6.Hf3 Fxc3+ 7.bxc3 d6 8.e5 Ve7 9.Fd3 b6 10.0-0 Fb7 11.a4 0-0 12.Be1 Hd7 13.exd6 cxd6 14.c4 Hf6 15.Hd2 Vc7 16.Vb1
16...d5!
Anna Muzicsuk megragadta a kezdeményezést.
17.cxd5 Vc3 18.He4 Hxe4 19.Fxe4 exd5 20.Ff3 Vxd4 21.Vb5 Bac8 22.Bad1?! Vc3 23.Be7 Bc7 24.Bxc7 Vxc7 25.a5 Vxc2
A fenyegető időzavar árnyékában is kombinál Muzicsuk.
26.axb6
26...d4 27.Bxd4 Fxf3 28.gxf3 Vg6+ 29.Bg4 Vxb6 30.Ve5 g6 31.h4 Vc6 32.Kg2 Be8 33.Va5 a6 34.h5 Vb5 35.Vxb5 axb5 36.hxg6 f5 37.Bf4
37...Bb8
A bástya elfoglalta az ideális pozíciót, az állás könnyen nyer.
38.Bb4 Kg7 39.Kg3 Kxg6 40.Kh4 Bb7 41.Kg3 Bb6 42.Kf4 Kf6 43.Bb1 b4 44.Bh1 Kf7 45.Kxf5 b3 46.Bb1 b2 47.f4 Bb5+ 48.Kg4 Kf6 49.Kh4 Kf5 50.Kg3 Bb3+ 51.f3 Bb6 és világos feladta
Krivec,J (2291) - Mádl,I (2399)
Szicíliai védelem [B52]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.0-0 Hc6 6.c3 Hf6 7.d4 Hxe4 8.d5 He5 9.Hxe5 dxe5 10.Be1 Hf6 11.c4 e6 12.Hc3 Fd6 13.Fg5 exd5 14.Fxf6 gxf6 15.Hxd5 Ve6 16.Va4+ Kf8 17.Be3 Bg8 18.Hb6 Bd8 19.Vxa7
Krivec jobb állásban nyerte vissza az áldozott gyalogot.
19...e4 20.Vxb7
A gyalograblás Ildikónak taktikai esélyt adott.
20...f5
Jobb volt 20...Ff4 21.Bxe4 Bxg2+ 22.Kxg2 Vg4+ 23.Kh1 Vf3+ örökös sakkal.
21.g3 Fe5 22.Hd5 Vd6 23.Bb3 Fd4 24.Kf1 Vh6 25.h4 Vd2 26.Ve7+ Kg7 27.Vg5+ Vxg5 28.hxg5 Bb8 29.He7 Bxb3 30.axb3 Bb8 31.Hxf5+
Nagyobb gondot okozott volna a 31.Ba6 f4 32.Hf5+ Kg8 33.gxf4 Fxb2 34.Ba7 folytatás és a király állandó mattveszélyben.
31...Kg6 32.Hxd4 cxd4 33.Bc1? Bxb3 34.c5 d3 35.c6 d2 36.Bd1 Bxb2 37.c7 Bc2 38.Bxd2 Bxc7 39.Bd5 Bc2 40.Be5 Bb2 41.Bxe4 Bb3 és döntetlen
Rudolf,A (2347) - Srebrnic,A (2219)
Pirc védelem [B08]
1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hf3 d6 4.Fe2 Hf6 5.Hc3 0-0 6.0-0 c6 7.Ff4 Hbd7 8.h3 Hh5 9.Fg5 h6 10.Fe3 e5 11.Vd2 Kh7 12.Hh2 Hhf6 13.f4 exd4 14.Fxd4 Ve7 15.Ff3 Hb6 16.Bae1 Fe6 17.b3 Bad8 18.Vf2 c5 19.Fe3 Hfd7 20.Hd5 Fxd5 21.exd5 Vf6 22.c4 Bfe8 23.Be2 Be7 24.Bfe1 Bde8 25.Hf1 Hc8 26.Kh1 a6 27.g4 Vc3 28.Bc1 Vf6 29.Hg3
29...Bxe3?! 30.Bxe3 Vxf4 31.Bxe8 Vxc1+ 32.Kg2 Hcb6 33.Fe4 Hf6 34.Be7 Kg8 35.Ve2
Le kellett volna ütni a b7 gyalogot.
35...Hbd7 36.Ff3 Ff8 37.Be3 b5 38.Hf1 b4 39.Hd2 He5 40.Fe4 Fg7 41.Hf1 a5 42.Hd2 Hfd7 43.h4 Hf6?!
Izgalmas lett volna a 43...h5 44.gxh5 Fh6 45.hxg6 fxg6 46.h5 Fxe3 47.Vxe3 gxh5 folytatás.
44.Ff3 Hfxg4 45.Fxg4 Hxg4 46.Vxg4 Vxd2+ 47.Be2 Vd3 48.Be8+ Kh7 49.Vf4 f5 50.Vxd6
50...Vd2+ 51.Kh3 f4 52.Be7 Vc3+ 53.Kg2 Vg3+ 54.Kf1 Vxh4 55.Vxc5 Vh3+ 56.Ke1 Vc3+ 57.Kf2?
A hibás vezérsakkra e2-re kellett volna lépni, de már mindketten kapkodtak.
57...Vg3+ 58.Kf1 Vh3+ 59.Ke2 Vg2+ 60.Vf2 f3+ 61.Ke1 Vh1+ 62.Kd2 Kg8? 63.Be8+ Kh7 64.Be7?
Nyerőesélyt adott 64.Ke3, de kevés volt az idő.
64...Vg2
Másodszor már sötét nem hibázta el a remit.
65.Ke1 Vh1+ 66.Kd2 Vg2 67.Ke1 Vh1+ és döntetlen
Rozic,V (2263) - Gara,T (2375)
Grünfeld védelem [D77]
1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.0-0 0-0 6.c4 dxc4 7.Ha3 Hc6 8.Hxc4 Fe6 9.b3 Fd5 10.Fb2 a5 11.He3 Fe4 12.a3 Fh6 13.Hc4 Fd5 14.Vd3 Fe4 15.Vd1 Fd5 16.Vd3 Fe4 17.Vd1 Vd5 18.e3 Ve6 19.Hce5 Hxe5 20.Hxe5 Fxg2 21.Kxg2 Bfd8 22.Bc1 Bac8 23.b4 axb4 24.axb4 Hd5 25.Vf3 Vf6 26.b5 Fg7 27.Vxf6 Fxf6 28.Hd3 e6 29.Ba1 Ba8 30.Bxa8 Bxa8 31.Ba1 Bxa1 32.Fxa1 Fe7 33.e4 Hb4 34.Hxb4 Fxb4 35.Kf1 Kf8 36.Ke2 Ke7 37.Kd3 Kd6 38.f3 Fe1 39.g4 Fb4 40.Fb2 Fa5 41.Fa3+ Kd7 42.h3 Fe1 és döntetlen
Verőci Zsuzsa