A szlovákiai Ruzsomberokban zajló 33. Mitropa-kupa ötödik játéknapján férficsapatunk 3,5-0,5-re legyőzte a francia válogatottat, és harmadik helyről várhatja a hatodik fordulóban a szlovákok elleni meccset, akik fél ponttal megelőzik nagymestereinket. Ács Péter, Héra Imre és Szabó Krisztián győzött, Ruck Róbert remizett. A németek vezetnek. Női együttesünk ötödször is döntetlent ért el, Varga Melinda nyert, Dudás Eszter ismét kikapott.
Végre megszületett az annyira várt nagy nyerés, alaposan javult a táblapontunk a 3,5-0,5-ös győzelemnek köszönhetően. Héra Imre és Szabó Krisztián könnyen megadásra kényszerítette ellenfeleiket, Ács Péter nehezebben, de hozta az egész pontot. Ruck Róbert nem tudta győzelemig fokozni gyalogelőnyös végjátékát.
Az élen álló német együttes sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg minimális arányban. Az osztrákok újabb győzelmet arattak, kapitányuk, Ribli Zoltán kitűnően készíti fel a csapat tagjait az összecsapásokra. A csehek és a szlovák b gárda negyedik vereségét szenvedte el.
Az 5. forduló eredményei:
Franciaország – Magyarország
Adrien Demuth (2476) – Ruck Róbert (2572) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 83)
Ács Péter (2572) – Nicolas Brunner (2441) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 54)
Pierre Barbot (2413) – Héra Imre (2559) 0 – 1 (Vezércsel, 32)
Szabó Krisztián (2543) – Colomban Vitoux (2402) 1 – 0 (Francia védelem, 28)
Ausztria – Lengyelország 2,5 – 1,5
Szlovákia „A” – Olaszország 2 - 2
Szlovákia „B” – Svájc 1 - 3
Csehország – Németország 1,5 – 2,5
Hely. |
|
Ország |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
TB1 |
TB2 |
1 |
Németország |
* |
2½ |
2 |
2 |
2½ |
2½ |
8 |
11.5 |
|||||
2 |
Szlovákia „A” |
1½ |
* |
2 |
3½ |
2½ |
3 |
7 |
12.5 |
|||||
3 |
Magyarország |
* |
2 |
2 |
2 |
2½ |
3½ |
7 |
12.0 |
|||||
4 |
Ausztria |
2 |
2 |
* |
2½ |
2 |
2½ |
7 |
11.0 |
|||||
5 |
Olaszország |
2 |
2 |
1½ |
* |
3 |
2½ |
6 |
11.0 |
|||||
6 |
Svájc |
½ |
2 |
2 |
* |
2 |
3 |
5 |
9.5 |
|||||
7 |
Lengyelország |
1½ |
1½ |
1 |
* |
3 |
3½ |
4 |
10.5 |
|||||
8 |
Franciaország |
2 |
½ |
1½ |
2 |
* |
3 |
4 |
9.0 |
|||||
9 |
Csehország |
1½ |
1½ |
1 |
1 |
* |
2 |
1 |
7.0 |
|||||
10 |
Szlovákia „B” |
1½ |
1 |
1 |
½ |
2 |
* |
1 |
6.0 |
A 6. forduló párosítása:
Lengyelország – Németország
Svájc – Csehország
Olaszország – Szlovákia „B”
Magyarország – Szlovákia „A”
Ausztria - Franciaország
Ötödik meccsét is elremizte női kettősünk. Simán 2-0-ra kellett volna nyerni a csehek második csapata elleni találkozót. Varga Melinda korán döntő fölénybe került, a sötét királyállásra sorban mérte a csapásokat. Dudás Eszter szinte megszámolhatatlanul hagyta ki a nyerőlépéseket, míg időzavarban még el is vesztette a biztos győzelmet ígérő állását.
Az olaszok újabb nyeréssel két ponttal előzik meg a csehekkel csak döntetlent elérő németeket. Az osztrák női csapat is remekelt, a szlovénok őrzik utolsó helyüket.
Az 5. forduló eredményei:
Csehország „B” – Magyarország 1 - 1
Jana Marikova (2094) – Dudás Eszter (2227) 1 – 0 (Félszláv védelem, 56)
Varga Melinda (2163) – Magdalena Miturova (2060) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 32)
Ausztria – Lengyelország 2 - 0
Szlovákia „A” – Olaszország 0,5 – 1,5
Szlovákia „B” – Szlovénia 1,5 – 0,5
Csehország „A” – Németország 1 - 1
Hely. |
|
Ország |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
Olaszország |
* |
1 |
2 |
2 |
1½ |
2 |
9 |
8.5 |
0 |
|||||
2 |
Németország |
* |
1½ |
1½ |
½ |
1 |
2 |
7 |
6.5 |
0 |
|||||
3 |
Magyarország |
1 |
* |
1 |
1 |
1 |
1 |
5 |
5.0 |
1 |
|||||
4 |
Ausztria |
0 |
½ |
1 |
* |
2 |
1½ |
5 |
5.0 |
1 |
|||||
5 |
Szlovákia „B” |
½ |
* |
½ |
1½ |
1 |
1½ |
5 |
5.0 |
0 |
|||||
6 |
Lengyelország |
0 |
1 |
0 |
1½ |
* |
2 |
5 |
4.5 |
0 |
|||||
7 |
Szlovákia „A” |
½ |
1½ |
½ |
* |
1 |
1 |
4 |
4.5 |
0 |
|||||
8 |
Csehország „A” |
1 |
1 |
0 |
1 |
* |
1 |
4 |
4.0 |
0 |
|||||
9 |
Csehország „B” |
0 |
0 |
1 |
1 |
* |
1½ |
4 |
3.5 |
0 |
|||||
10 |
Szlovénia |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
* |
2 |
3.5 |
0 |
A 6. forduló párosítása:
Lengyelország – Németország
Szlovénia – Csehország „A”
Olaszország – Szlovákia „B”
Magyarország – Szlovákia „A”
Ausztria – Csehország „B”
Barbot,P (2405) - Héra,I (2565)
Vezércsel [D39]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fg5 h6 7.Fxf6 Vxf6 8.Fxc4 0-0 9.0-0 c5 10.e5 Vd8 11.dxc5
Népszerűbb a 11.He4 cxd4 12.Ve2 Hc6 13.Bfd1 változat.
11...Fxc3 12.bxc3 Hd7 13.Vd6 Va5 14.c6 bxc6 15.Fd3 Bb8 16.Bfd1 c5 17.c4 Bd8 18.Ve7 Fb7 19.Fe2?
19...Fxf3 20.Fxf3 Hxe5 21.Fh5 g6 22.Fe2 Bxd1+ 23.Bxd1 Hc6 24.Vf6 Vxa2 25.Ff1
25...Hd4 26.h4 Vc2 27.Ve5 Bb2 28.Ve1 Vf5 29.Ba1 Vg4 30.Ba3 Bb7 31.Ve5 Bb1 32.Be3? Vd1 és világos feladta
Szabó,K (2545) - Vitoux,C (2414)
Francia védelem [C16]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 He7 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 b6 7.Vg4 Hg6 8.h4 h5 9.Vd1 Vd7 10.Fe2 Fa6 11.Fxh5 Vb5 12.Hh3 Vc4 13.Fb2 Hc6 14.Hg5 Hxh4?
15.Hxf7 Kd7 16.Hxh8 Bxh8 17.Kd2 Hf5 18.Fg4 Bxh1 19.Vxh1 Ha5 20.Vh5 He7 21.Fe2 Va4 22.Fxa6 b5 23.Fc1 Hc4+ 24.Kd1 Vxa6 25.Vf7 Va5 26.Fg5 Vxc3 27.Vxe7+ Kc6 28.Vc5+ és sötét feladta
Ács,P (2572) - Brunner,N (2441)
40.Ba8 Bdd8 41.Bxd8 Bxd8 42.Ba7 h6 43.Kg2
Jobb volt a 43.Bc7 Hb5 44.Bb7 Va3 45.Bb8 Bf8 46.Fe4 Hc3 47.Fd3 folytatás.
43...Vd4 44.Vc7 Bf8 45.Vb7 Hd1 46.Ba2 Hc3 47.Bb2 Bd8 48.Bb4 Vd7 49.Va6 Vd2 50.Vb6 Vd6 51.Va5 Vd2 52.Va7 Hd1? 53.Bb8 Hc3?
54.Ve3! és sötét feladta
Verőci Zsuzsa