Versenybeszámoló, játszmaelemzés helyett ezúttal grúziai utazásomról írok. Felejthetetlenül szép napok emlékét elevenítem fel. Tallós Emil és felesége meghívására érkeztem Tbiliszibe, a gondosan megtervezett programok mellett nagy öröm volt találkozni a régi nagy ellenfelekkel, a grúz női sakkozás csillagaival, Nona Gaprindasvilivel, Maja Csiburdanidzével, Nana Alekszandrijával és Nana Joszelianival. Az ötszörös világbajnoknő, tizenegyszeres olimpiai aranyérmes Nona éppen érkezésem napján ünnepelte 78. születésnapját. Remek hangulatban elevenítettük fel közös versenyeink, utazásaink emlékét.
Pályafutásom első jelentős külföldi i versenyét 1968-ban Tbilisziben játszottam. A 16 fős mezőnyben elért ötven százalékom, az orosz Csajkovszkaja elleni szépségdíjas győzelmem, a fantasztikus vendéglátás örök emlék marad. 1982-ben a világbajnoki zónaközi döntőn való szereplésem nem került be az „aranykönyvembe”. Némi magyarázat, hogy sorsom már az utazáskor eldőlt, a vnukovói repülőtéren a rossz időjárási viszonyok miatt eltöltött kilenc órai várakozás, a megfázás rányomta bélyegét az eredményemre. Három évvel később meghívásos tornán játszottam, és harmincnégy év elteltével látogattam el ismét a grúz fővárosba. Sakkbarátommal, Tallós Emillel 2006-ban Munkácson a Lékó-Ivancsuk párharc kapcsán ismerkedtem meg, tavaly Batumiban a sakkolimpián találkoztunk ismét személyesen, és merült fel a meghívásom gondolata.
Egykori nagy ellenfeleimmel, Nona Gaprindasvilivel, Nana Alekszandrijával, Maja Csiburdanidzével és Nana Joszelianival a nagy csatáink mellett mindig is baráti viszonyban voltam, ezért még komoly kritikákat is kaptam. Batumiban a grúz sakkozás fénylő csillagai fontos szerepeket is kaptak, jó volt elfoglaltságaink közepette is beszélgetni, felidézni az emlékeket. A záróünnepség után Joszeliani megígértette velem, hogy ismét ellátogatok Tbiliszibe.
Elkezdődött a szervezés, az időpont egyeztetése. A jól bevált török légitársaságot választottam, örültem is, hogy csak két órát kell várakoznom az isztambuli repülőtéren. Április 6-án adták át az új légikikötőt, hasznos tanácsokkal a repjegy.hu és a Turkish Airlines is sűrűn látott el. A tervekben azonban nem szerepelt, hogy Budapestről 1 óra 20 perces késéssel indul a gép. A kedvező időjárási viszonyok lerövidítették a menetidőt, de leszállás után mintegy 25 percig taxiztunk még a végleges parkolásig. Reménytelennek tűnt a helyzet, de a gépből gyorsított ütemben történt távozásom után kellemes meglepetés várt, mi a B12-re érkeztünk, Tbiliszibe a B14-ről indult a gép, könnyed futással bőven elértem, sőt megnyugtattak, hogy a bőröndöm is a fedélzeten. Ezt kisebb csodának véltem, a felszállás előtt 15 perccel már a helyemen ültem. A rohanásban nem volt időm feltérképezni az új repteret, de hazafele volt öt órám az ismerkedésre. A lépésszámlálóm 3,5 kilométert mutatott, ennyit gyalogoltam a reptéren, a sok-sok mozgójárda is segített.
Kellemes út, sima landolás után örömöt okozott, hogy tényleg megjött a bőröndöm is, Emil várt a repülőtéren, kezdődhetett a kaland. Joszelianival gyors egyeztetés – a messenger ragyogóan működött – és kiderült, hogy a legjobb pillanatban érkeztem meg, hiszen az ötszörös világbajnoknő, a női sakkozás számomra legnagyobb példaképe, Nona Gaprindasvili a születésnapját ünnepelte. A grúz tv is felvételt készített a kellemes pizzériában megrendezett ünnepségről, amelyen Maja Csiburdanidze is megjelent. Nona nemrég a Szeniorok Európa-bajnokságán csak negyedik lett, láthatóan nagyon bosszantotta a balsiker, de gyorsan témát váltottunk, az olimpiák, közös versenyeink emlékét idéztük fel, egy-egy sorsdöntő játszma pillanatait, a kihagyott lehetőségeket elevenítettük fel. Kérdeztük egymást a közös ismerősökről, volt móka és kacagás.
Gaprindasvili tízszer volt tagja aranyérmes szovjet válogatottnak, 1992-ben a grúz csapattal lett első, nyolcszor egyéni eredményéért is aranyérmet kapott. Különösen emlékezetes marad az 1980-as máltai sakkolimpia, ahol végül csak fél pont hátránnyal lettünk másodikok, először játszott a nagy négyes együtt: Csiburdanidze, Gaprindasvili, Alekszandrija és Joszeliani, akkor Nona meg is jegyezte, hogy ez nem a szovjet, hanem a grúz válogatott. Csiburdanidze ötször volt tagja aranyérmes szovjet válogatottnak, majd kétszer az ezüstérmes csapatnak, mindkétszer együttesünk, a Polgár-lányok és Mádl Ildikó alkotta négyes mögött. A grúz csapattal négyszer lett aranyérmes. Nana Joszeliani „csak” kétszer nyert a szovjet csapattal, háromszor a grúz válogatottal lett aranyérmes. Szerénykedve ültem a nagyok társaságában a négy ezüstérmemmel. A jókedv és a sok sztori egészen megfiatalította a 78. születésnapját ünneplő Nonát, akit sokszor „zavartak meg” a telefonhívások, a gratulációk. Jól is laktunk a pizzáknak köszönhetően, csak a pezsgőzés maradt el. Remek délután volt, örök emlék marad.
Másnap az esőzés miatt át kellett tervezni a programot, a felkínált lehetőségek közül én a múzeumi látogatást választottam. Nem véletlenül, hiszen jól tudtam, hogy szakavatott, a kaukázusi bonyolult történelmet, a viharos időket jól ismerő Borbála, Emil felesége lesz a kísérőm. Úgy éreztem magam, mint egy izgalmas történelem órán, a gondosan, szépen rendezett emléktárgyak mellett nem maradt el az éppen aktuális kor magyarázata. Megrázó volt a negyedik emeleti terem, ahol a szovjet idők történelmi emlékeit gyűjtötték össze, jól ismerve a független Grúzia azóta is átélt viharait.
A hétvége nagyszerű kirándulásaként Grúzia egykori fővárosába, Mchetába látogattunk. A Tbiliszitől mintegy 20 kilométerre levő városban tették hivatalosan a kereszténységet államvallássá, ráadásul a világon az elsők között, még a Római Birodalmat is megelőzve, időszámításunk szerint 337-ben. Mcheta az V. századig a Grúz Ibériai Királyság székhelye volt, a VI. században a király a fővárost áthelyezte a mai Tbiliszi területére. Mcheta azonban továbbra is a koronázások színhelye volt.
A Dzsvari Kolostor és a Szvetichoveli Székesegyház a kaukázusi középkori egyházi építészet remekművei. A Dzsvari Kolostor a város melletti domb tetején fekszik, parádés kilátás nyílik a környékre. A Dzsvari (magyarul Szent Kereszt) Kolostor helyén a legenda szerint egy fából készült kereszt állt sokáig, melyet Szent Nino, grúz prédikátornő állítatott. A kereszt csodatevő képességéről volt híres, így évtizedeken át vonzotta a zarándokokat. Végül a VI. században egy templomot építettek a kereszt helyére - ez látható a mai napig.
A domb aljában fekvő város közepén a Szvetichoveli Székesegyházat csodálhattam meg. A legenda szerint itt található Jézus köpenye. Vasárnap lévén sorban tartották az esküvői szertartásokat, a vőlegények közül többen is grúz népviseletben esküdtek örök hűséget.
Nagy érdeklődéssel vártam a következő programot, a Grúz Hadiút felfedezését. Az útvonal az egyetlen főút, amely összeköti a kaukázusi országokat Oroszországgal. A korábbi időkben is fontos kereskedelmi útvonal volt és háborús körülmények között is fokozott szerepet játszott. Emil, a Kazbeg nagy szerelmese izgatottan szemlélte a gyorsan változó időjárási körülményeket, látható lesz-e Európa negyedik legmagasabb, 5047 méteres csúcsa. Változtak az útviszonyok, sokszor találkoztunk leállított kamionokkal, amelyeket gondos menetrend szerint engednek csak fel a szerpentinre. Ahogy birkóztunk az egyre nagyobb magassággal, úgy a hegylánc egyre inkább fehérbe öltözött. Néha hófal is övezte utunkat. Egyszer kerültünk némi bajba, egy orosz kamion igencsak megszorongatta a Skodát, de bravúros manőverrel végül megúsztuk, hogy ne szorítson minket a sziklafalra a túlzottan agresszív sofőr.
Fényképezésre megálltunk a már 2 ezer méter feletti Népek Barátsága Kilátónál, elég riasztó a betontömb, de a páratlan panoráma miatt még a tervezőnek és az építőknek is meg lehet bocsájtani. Rövid pihenő után folytattuk utunkat Gergeti felé. Bevallom őszintén, már sajnálom, hogy nem vállaltam a Szentháromság-templomba dzsippel való felutazást, de óvatosságból (hideg, a várható szél és a 2200 méteres magasság) csak lentről figyeltem a páratlan látványt, a parányinak tűnő templomot és a napsütésben pompázó Kazbeget. A kellemes étterem teraszáról a kebab kóstolgatása közepette sem tudtam levenni szememet a csodáról.
Az orosz határig folytattuk utunkat, majd következett a visszaút Tbiliszibe. Néha teheneket is kerülgetnünk kellett, máig sem értem, hogy honnan keveredtek az útra, majd a havas tájnak búcsút mondva elkapott bennünket egy nagy eső. Szinte hihetetlen volt, hogy a nehéz látási viszonyok ellenére is a kocsik 40-50 százaléka fényszóró nélkül közlekedett. Emil kitűnő sofőrként biztos kézzel vezetett, gond nélkül visszaértünk fővárosba.
A következő nap a hosszú kirándulás után a pihenés jegyében telt el, majd Nana vendége voltam. Az ebédet otthonában fogyasztottuk el, fantasztikus finomságok vártak, majd a sokadik, elegánsan sürgető telefonra elindultunk a Sakkpalotába, ahol a Grúz Sakk Tv-nek adtam interjút és a Grúz Sakkszövetség elnökével, Giorgi Giorgadzével találkoztam. Beszélgettünk a sakkozás ügyes-bajos dolgairól, a Batumiban megrendezett sakkolimpia tapasztalatairól. Az olimpia mintegy 10 millió dolláros költségét a grúz kormányzat állta. A szerénynek tűnő összeg magyarázataként elhangzott, hogy időben és jó áron sikerült a szállodákkal a megegyezés, a teremért nem kellett fizetni, a csapatok városon belüli szállítását szponzorcég vállalta. (A sakkolimpiákon a rendezők fizetik a résztvevők szállásköltségeit, a rendezési költségeket. a nevezési díjat a FIDE átengedte a grúzoknak.) Örülhettünk női csapataink sikerének, a grúzok nem kis mázlival lettek harmadikok, válogatottunk pedig az ötödik.
Batumi lesz idén a házigazdája a csapat Európa-bajnokságoknak, nem lesz könnyű feladat állami támogatás nélkül a szervezés. A női világbajnok-jelölti döntő esélyeit is taglaltuk, ahol Nana Dzagnidze léphet a nagy elődök nyomába. Szép dedikálással kaptam meg az olimpiai emlékkönyvet, majd Nanával folytattuk a programot. Nem győztem dicsérni, hogy milyen higgadtan és nyugodtan vezet az őrült forgalomban, a grúz szokástól eltérően az irányjelzőt is használja.
Az utolsó napon ismét Emil volt a túravezetőm. A Narikala-erődbe a 2012-ben átadott libegőn jutottunk fel. Megcsodálhattam a város panorámáját, majd gyalogtúrával a régi városnegyeden keresztül értünk vissza a kocsihoz. Este a búcsúvacsora is jó hangulatban telt, a repülőtérre kora hajnalban Nana vitt ki. Ellentmondást nem tűrő határozottsággal intézte a becsekkolásomat, egy picit nehéz volt a búcsú, de kölcsönösen ígéretet tettünk, hogy kitalálunk még együttes jó programokat. Kicsit göröngyös volt a Tbiliszi-Isztambul repülőút. Döbbenetesek a méretek az új repülőtéren, bőven kell hagyni időt átszállásra. Emlékezetes látogatás részese lehettem, nagyszerű volt találkozni a régi harcostársakkal, riválisokkal, mindig is tiszteltük egymást, a barátságunk pedig soha nem szenvedett csorbát. Tallós Emilnek és feleségének, Borikának köszönet a meghívásért, a szép, felejthetetlen együtt töltött napokért, a programokért.
Verőci Zsuzsa
