Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fantasztikus siker, férficsapatunk ezüstérmes a 41. sakkolimpián

Címkék: Sakkolimpia Tromsø

A norvégiai Tromsøben megrendezett 41. sakkolimpián szenzációs magyar siker született. Férficsapatunk az utolsó fordulóban az ukránok ellen óriási csatában négy döntetlent ért el, ez az ezüstérmet jelentette a fantasztikusan küzdő, esélyeit tökéletesen kihasználó válogatottunk számára. Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán és Rapport Richárd játszott a befejező játéknapon. Az éllovas kínai együttes 3-1-re nyert a lengyelek ellen. Óriási meglepetésre az indiai csapat lett a bronzérmes, a rajtlistát vezető oroszok csak a negyedikek. Balogh Csaba a második táblán eredményéért ezüstérmet vehetett át. A női olimpián sorozatban harmadszor nyert az orosz válogatott, a kínaiaké az ezüstérem, harmadikként az ukránok végeztek. Együttesünk folytatta vesztőszériáját, Izraeltől is kikapott, a 45.helyen zárta szereplését.

 

Horváth Tamás csapatkapitány nem változtatott győztes együttesén, az előző két fordulóban nyerő négyest jelölte a sorsdöntő utolsó fordulóra, Polgár Judit segítette a társak felkészülését. Nem okozott meglepetést az ukránok összeállítása, a „betliző” Vaszilij Ivancsuk nélkül ültek sakkasztalhoz. Izgalmakban bővelkedett a találkozó, nagymestereink okos taktikával nem bocsátkoztak kalandokba, tartották állásaikat. Az éltáblán Lékó Péter ragadta meg egyedül a kezdeményezést, a FIDE exvilágbajnokával, Ruszlan Ponomarjovval szemben gyalogelőnyt is szerzett, de sajnos remire rontotta esélyét.

Almási Zoltán a szicíliai védelmű játszmában magabiztos játékkal tartotta az egyensúlyt, ahogy Rapport Richárd sem kalandozott, a zárt állásban is döntetlen született.

 

Vigyázó szemeinket Balogh Csaba partijára vetettük, aki hősiesen védekezett a végjátékban. A játszma menetét sajnálatos esemény zavarta meg, az olimpia egyik résztvevője szívrohamot kapott, a gyors orvosi beavatkozás sem tudta életét megmenteni. Még döbbenetesebb volt, hogy az orvosi segítségért kiáltást valaki félreértette, és bombát kiáltott. Fejvesztve menekültek a játékosok a vészkijáratok felé. A hosszú élesztési kísérlet után lassan folytatódtak a partik, Csaba Pavel Eljanov minden kísérletét hárította. Kezdődhetett a matematikai számolgatás, a hivatalos végeredmény a nagyszerű magyar sikert repítette világgá, 12 évvel a bledi ezüstérem után ismét a dobogó második fokára állhattak fel nagymestereink.

Sokan kétkedve fogadták a taktikai felállást, hogy Balogh Csaba a második táblán játszott. Arra talán senki sem számított, hogy Ding Lirentől elszenvedett veresége után megtáltosodik, és végül a második táblán tábladíjas lett. A csapatból mindenki maximális dicséretet érdemel, kívülről szemlélve is érezni lehetett a játékosok közötti összhangot, az egymásért való küzdést, a nehézségek legyőzését.

Az olimpia ismét bizonyította, hogy rendkívüli módon kiegyenlítődtek az erőviszonyok, még a jóval gyengébb Élő-pontosok ellen sem volt könnyű az egész pont megszerzése. Azok a csapatok lettek eredményesek, ahol a sakkozók a legjobban érezték meg, hogy hol a kockázatvállalás határa. Nagy öröm, hogy ebben nagymestereink jeleskedtek. A rutinos olimpikonok – Lékó Péter, Almási Zoltán és Polgár Judit – mellé a kezdeti bizonytalankodás után felnőtt Rapport Richárd, a hajrában remek nyerései nagyon kellettek a világraszóló sikerhez!

 

Az éllovas kínai csapat a befejező játéknapon sem hibázott, három és fél órai játék után olimpiai bajnokok lettek, Yu Yangyi győzelme a 3-1-es nyerést jelentette a lengyelekkel szemben. Veretlenül harcolták végig az olimpiát, a hajrában csapatunkhoz hasonlóan remekeltek.

Az  indiai együttes bronzérme óriási meglepetés, tartalékos összeállításban, exvilágbajnokuk Vishy Anand és Pentala Harikrishna nélkül értek a dobogóra. A rajtlistát vezető orosz csapat érem nélkül zárta szereplését, szupernagymestereik egymást múlták alul.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló érdekesebb eredményei:

 

Magyarország – Ukrajna 2 – 2

Lékó Péter (2740) – Ruszlan Ponomarjov (2717) döntetlen

Pavel Eljanov (2723) – Balogh Csaba (2637) döntetlen

Almási Zoltán (2690) – Anton Korobov (2680) döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2707) – Rapport Richárd (2704) döntetlen

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Lengyelország

27½

15

1

:

3

17

28½

Kína

2

Magyarország

27

16

2

:

2

15

27

Ukrajna

3

Norvégia

21½

12

4

:

0

12

23½

Malaysia

4

Oroszország

26

15

:

15

27

Franciaország

5

Azerbajdzsán

25½

15

:

15

26½

Egyesült Államok

6

India

27

15

:

½

15

25

Üzbegisztán

7

Kuba

27

14

:

14

25½

Anglia

8

Spanyolország

25½

14

:

14

27

Vietnam

9

Izrael

25½

14

:

14

27

Horvátország

10

Örményország

25½

14

3

:

1

14

26

Csehország

11

Fehérorosszország

24½

14

:

14

25

Bulgária

12

Románia

25½

14

2

:

2

14

26½

Brazília

 

A 41. férfi sakkolimpia végeredménye:

H.

Rajtl.

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

7

Kína

11

8

3

0

19

422.5

31.5

155.00

2

5

Magyarország

11

7

3

1

17

372.0

29.0

152.00

3

19

India

11

7

3

1

17

371.5

30.5

140.00

4

1

Oroszország

11

7

3

1

17

352.0

28.5

146.00

5

8

Azerbajdzsán

11

7

3

1

17

345.0

28.0

149.00

6

2

Ukrajna

11

6

4

1

16

377.5

29.0

145.00

7

13

Kuba

11

7

2

2

16

361.0

29.5

145.00

8

4

Örményország

11

6

4

1

16

350.5

28.5

146.00

9

9

Izrael

11

7

2

2

16

348.0

28.0

143.00

10

17

Spanyolország

11

7

2

2

16

334.5

28.0

142.00

11

27

Fehéroroszország

11

7

2

2

16

304.5

27.0

136.00

12

11

Hollandia

11

6

3

2

15

367.5

29.5

148.00

13

3

Franciaország

11

7

1

3

15

357.5

28.5

151.00

14

6

Egyesült Államok

11

6

3

2

15

348.0

28.0

143.00

15

15

Lengyelország

11

7

1

3

15

335.5

28.5

140.00

16

29

Szerbia

11

6

3

2

15

324.0

27.5

147.00

(172 csapat)

Kína: Wang Yue (2718) 4/9, Ding Liren (2742) 7,5/10, Yu Yangyi (2668) 9,5/11, Ni Hua (2666) 6,5/9, Wei Yi (2638) 4/

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

P

J.

Perf.

Élő+/-

Lékó Péter

2740

½

1

½

½

½

0

½

½

½

½

5.0

10

2688

-6.3

Balogh Csaba

2637

1

0

1

1

½

1

1

1

½

7.0

9

2839

23.2

Almási Zoltán

2690

1

1

0

1

1

1

½

½

½

½

7.0

10

2703

3.6

Rapport Richárd

2704

1

0

½

0

½

1

1

1

½

5.5

9

2660

-3.4

Polgár Judit

2676

1

1

1

1

½

0

4.5

6

2636

-0.6

 

A tábladíjasok:

1.tábla:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2772) 2872 (6,5/9, 2702)

2. Michael Adams (angol, 2740) 2839 (6,5/9, 2673)

3. Anish Giri (holland, 2745) 2836 (8/11, 2661)

 

2. tábla:

1.Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2634) 2843 (8,5/10, 2542)

2. Balogh Csaba (magyar, 2637) 2839 (7/9, 2619)

3. Ding Liren (kínai, 2742) 2831 (7,5/10, 2638)

 

3. tábla:

1.Yu Yangyi (kínai, 2668) 2912 (9,5/11, 2602)

2. Krishnan Sasikiran (indiai, 2669) 2753 (7,5/10, 2560)

3. Pavel Eljanov (ukrán, 2723) 2745 (7/9, 2525)

 

4. tábla:

1. Nikola Szedlak (szerbiai, 2554) 2773 (6,5/8, 2515)

2. Isan Ortiz Suarez (kubai, 2603) 2766 (6/8, 2573)

3. Ni Hua (kínai, 2666) 2723 (6,5/9, 2546)

 

5. tábla:

1.Samuel Shankland (amerikai, 2624) 2831 (9/10, 2457)

2. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2707) 2714 (7/9, 2487)

3. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714) 2650 (6,5/9, 2469)

 

Női sakkolimpia

 

 

 

Az orosz női válogatott sorozatban harmadszor nyerte meg a sakkolimpiát. A befejező játéknapon tízedik győzelmüket szerezték meg, az éltáblán azonban Katyerina Lahno világossal kikapott Antoaneta Sztefanovától. Meggyőző a sikerük, a csúcsrangadót a kínaiak ellen lélektanilag is tökéletesen felkészülve vívták meg sikerrel. Megismétlődött a két évvel ezelőtti sorrend, az ukránok nagy hajrával lettek bronzérmesek.

Csapatunk a hajrában összeomlott, négy meccset vesztettek sorozatban, erre nehéz magyarázatot találni. A két legerősebb csapattól kaptak ki, a papírforma eredmények után újult erővel kellett volna küzdeni. A finisben elszenvedett három vesztésnek a szalmai okok mellett nyilvánvalóan pszichológiai okai is voltak. A helyezés végtelenül elkeserítő.

 

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:

 

Izrael – Magyarország 2,5 – 1,5

Masha Klinova (2312) – Hoang Thanh Trang (2485) 0 – 1

Mádl Ildikó (2347) – Yulya Shvayger (2275) 1 – 0

Olga Vasiliev (2276) – Gara Tícia (2321) döntetlen

Papp Petra (2274) – Angela Borsuk (2198) 1 - 0

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Oroszország

29½

18

:

15

28½

Bulgária

2

Montenegró

24½

12

1

:

3

12

23½

Norvégia

3

Ukrajna

26½

17

2

:

2

17

30½

Kína

4

Grúzia

28

15

4

:

0

16

26½

Németország

5

Örményország

26½

15

:

15

26½

Spanyolország

6

Kazahsztán

24

15

3

:

1

14

27½

Csehország

7

Románia

25½

14

2

:

2

14

28½

India

8

Azerbajdzsán

26

14

½

:

14

23

Lengyelorzág

9

Egyesült Államok

25½

14

4

:

0

14

26

Argentína

10

Franciaország

24½

13

3

:

1

13

22½

Szerbia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18

Izrael

27½

12

:

12

23½

Magyarország

 

A női sakkolimpia végeredménye:

 

H.

Rajtl.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

2

Oroszország

11

10

0

1

20

420.5

32.0

154.00

2

1

Kína

11

8

2

1

18

406.0

32.5

149.00

3

3

Ukrajna

11

8

2

1

18

383.0

28.5

156.00

4

4

Grúzia

11

8

1

2

17

390.0

32.0

145.00

5

10

Örményország

11

8

1

2

17

350.5

29.0

142.00

6

17

Kazahsztán

11

8

1

2

17

320.0

27.0

143.00

7

8

Lengyelország

11

7

2

2

16

362.0

26.5

152.00

8

7

Egyesült Államok

11

7

2

2

16

339.5

29.5

139.00

9

12

Németország

11

8

0

3

16

304.0

26.5

143.00

10

5

India

11

6

3

2

15

380.0

30.5

143.00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

45

13

Magyarország

11

6

0

5

12

289.0

25.0

149.00

(134 csapat)

 

Oroszország: Katyerina Lahno (2540) 6/10, Valentyina Gunyina (2524) 8/10, Alekszndra Kosztenjuk (2531) 7,5/9, Olga Girja (2484) 5/8, Natalija Pogonyina (2479) 5,5/7

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

Hoang Thanh Trang

2485

1

1

½

1

0

½

½

0

0

1

5.5

10

2427

-6.9

Mádl Ildikó

2347

1

1

½

½

½

½

0

1

1

0

6.0

10

2408

8.9

Gara Anita

2327

1

1

1

½

0

0

½

0

4.0

8

2273

-5.0

Gara Tícia

2321

1

1

½

1

½

1

0

0

½

5.5

9

2345

10.4

Papp Petra

2274

1

1

½

½

½

½

0

4.0

7

2157

-16.6

 

Tábladíjasok:

1.tábla:

1.Nana Dzagnidze (grúz, 2550) 2719 (89, 2353)

2. Hou Ji-fan (kínai, 2661) 2671 (7/9, 2447)

3. Pia Cramling (svéd, 2500) (10/11, 2233)

 

2.tábla:

1.Valentyina Gunyina (orosz, 2524) 2651 (8/10, 2411)

2. Bela Hotenasvili (grúz, 2494) 8/10, 2325)

3. Ju Wenjun (kínai, 2559) 2564 (8/11, 2389)

 

3. tábla:

1.Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2531) 2639 (7,5/9, 2352)

2. Ana Matnadze (spanyol, 2385) 2445 (7,5/10, 2252)

3. Ellinor Frisk (svéd, 2257) 2432 (9,5/11, 2110)

 

4. tábla:

1.Natalija Zsukova (ukrán, 2468) 2512 (7,5/10, 2294)

2. Marta Bartel (lengyel, 2359) 2439 (6,5/9, 2273)

3. Irina Bulmaga (román, 2354) 2433 (8/10, 2176)

 

5. tábla:

1.Rout Padmini (indiai, 2318) 2584 (7,5/8, 2124)

2. Guo Qi (kínai, 2453) 2520 (6,5/9, 2243)

3. Gulmira Duletova (kazah, 2252) 2486 (7/8, 2024)

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog