A Tbilisziben zajló kieséses rendszerű Világkupán az első forduló rájátszásaira került sor. Erdős Viktor nagy csatában 3,5-2,5-ös győzelemmel harcolta ki a továbbjutást. Az egyiptomi Bassim Amin ellen a két 25-25 perces rapidparti döntetlennel ért véget. Új színsorsolás után következtek a 10-10 perces játszmák, Viktor remek játékkal világossal nyert, majd sötéttel döntetlennel biztosította a 64 közé jutást. Rapport Richárd a kínai Wei Yi-vel küzd meg a második körben, Erdős Viktor az orosz Peter Szvidlerrel csatázik majd. Mindkét nagymesterünk sötéttel játssza az első partit. A Világkupa első fordulóját az előkelően jegyzett nagymesterek közül csak az ukrán Pavel Eljanov nem „élte túl”.
A Világkupa első fordulójának rájátszásán huszonkét párharcra került sor. Erdős Viktorért szoríthattunk, aki az egyiptomi Bassem Aminnal csatázott a továbbjutásért. A klasszikus kontrollal vívott hétfői parti fordulatokban oly gazdag volt, a kihagyott nyerést, majd a pattmotívum segítségével elért döntetlent is fel kellett dolgozni, hogy a „pótvizsgán” az új feladattal sikerrel lehessen megbirkózni.
A csata két 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperces partikkal kezdődött, két döntetlen született. Amin világossal a szicíliai védelem bonyodalmait nem vállalta, kis hátrányba került, majd egyenlő esélyű végjátékot játszottak. A második játszmában királyindiai védelmet láttunk, 31 lépést követően egyeztek meg döntetlenben.
Az új színsorsolás Viktornak kedvezett, világossal kezdhette a két 10-10 perces és 10-10 másodperces meccset. Újabb királyindiai védelmű ütközetet láttunk, Erdős Viktor fokozatosan túljátszotta Élő-pontjai alapján esélyesebbnek tartott ellenfelét, vezetést szerzett. Amin világossal nem villogott, Viktor jobban állt, majd magára és drukkereire is ráhozta a szívbajt. A 37. lépésben, a továbbjutás küszöbén szabálytalanul cserélte be gyalogját vezérré – két kézzel hajtotta végre az akciót, a szabály elég egyértelmű, hogy miként kell ezt megtenni -, Aminnnak két percet jóváírtak, de szerencsére a különböző színű futós végjátékban nagymesterünket kevés ideje ellenére sem fenyegette veszély, kiharcolta a döntetlent, ami a továbbjutását jelentette.
A legjobb 64 között is két sakkozónkért szoríthatunk, Rapport Richárdra és Erdős Viktorra is nehéz ellenfél vár. Ricsi a rajtlistán 14. kínai Wei Yi-vel mérkőzik meg, aki a rájátszáson már nem adott esélyt a kanadai Bator Samubaevnek, mindkét partit megnyerte. Viktor a 2001-es Világkupa győztesével, a két évvel korábbi viadal ezüstérmesével, az orosz Peter Szvidlerrel csatázik majd. Mindketten sötéttel játsszák az első partit.
A rájátszáson ki könnyebben, ki nehezebben vette az akadályt. A címvédő orosz Szergej Karjakin kettőt nyert, honfitársa, Jan Nepomnjacsij három döntetlent követően érte el a győztes gólt. A kínai Yu Yangyival ellentétben az indiai Pentala Harikrishna nagyon megizzadt a továbblépésért. A „veteránok”, az angol Michael Adams és az ukrán Vaszilij Ivancsuk nem hibázott, az orosz Vlagyimir Fedoszejev is az első klasszikus parti utáni nagy ijedtséget feledtette. Örülhetnek a grúz rendezők, legjobbjuk, Baadur Dzsobava kalandos meccsen végül villámpartikban gyűrte le a spanyol Ivan Salgao Lopezt. A rajtlista első 32 helyezettjéből csak az ukrán Pavel Eljanov nem folytathatja a tornát.
Az első forduló rájátszásainak eredményei:
12. Anton Smirnov (ausztrál, 2508) – Szergej Karjakin (orosz, 2780) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, s0 – 1, 0 – 1)
14. Bator Sambuev (kanadai, 2529) – Wei Yi (kínai, 2748) 1,5 – 2,5 (1 – 0, 0 – 1, s0 – 1, döntetlen)
15. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2741) – Mladen Palac (horvát, 2535) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, sdöntetlen, döntetlen, sdöntetlen, 1 – 0)
18. Amirezza Pourramezanali (iráni, 2534) – Yu Yangyi (kínai, 2750) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, s0 – 1, 0 – 1)
20. Yuri Gozalez Vidal (kubai, 2547) – Pentala Harikrishna (indiai, 2741) 2,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, vdöntetlen, döntetlen, vdöntetlen, 0 – 1)
23. Michael Adams (angol, 2738) – Tsegmed Batchuluun (mongol, 2566) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, v1 – 0, döntetlen)
26. Yusnel Bacallao Alonso (kubai, 2573) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2731) 1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, s0 – 1, 0 – 1)
29. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2727) – Murtasz Kazsgalejev (kazah, 2570) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, s1 – 0, 1 – 0)
31. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2717) – Murali Karthikeyan (indiai, 2574) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, v1 – 0, döntetlen)
32. Alexandr Fier (brazil, 2569) – Etienne Bacrot (francia, 2728) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, s0 – 1, döntetlen)
34. Mihail Antipov (orosz, 2578) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, s0 – 1, döntetlen)
37. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2708) – Alekszej Goganov (orosz, 2567) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, v1 – 0, 1 – 0)
40. Aryan Tari (norvég, 2588) – David Howell (angol, 2701) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, vdöntetlen, döntetlen, sdöntetlen, 1 – 0)
42. Robert Hovhanniszjan (örmény, 2594) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2695) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, s0 – 1)
46. Samuel Sevian (amerikai, 2610) – Liviu-Dieter Nisipeanu (német, 2674) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, sdöntetlen, 1 – 0)
47. Baadur Dzsobava (grúz, 2702) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2627) 4,5 – 3,5 (döntetlen, vdöntetlen, vdöntetlen, döntetlen, v1 – 0, 0 – 1, sdöntetlen, 1 – 0)
49. Bassem Amin (egyiptomi, 2699) – Erdős Viktor (magyar, 2619) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, vdöntetlen, döntetlen, s0 – 1, döntetlen)
50. Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2629) – Adhiban B. (indiai, 2670) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, sdöntetlen, döntetlen, v0 – 1, döntetlen)
53. Daniil Dubov (orosz, 2666) – Daniel Fridman (német, 2625) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, vdöntetlen, döntetlen, sdöntetlen, 1 – 0)
57. Borisz Gracsev (orosz, 2654) – Hrant Melkumjan (örmény, 2642) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, sdöntetlen, 1 – 0)
61. Alekszander Arescsenko (ukrán, 2645) – Anton Demcsenko (orosz, 2650) 2 – 4 (döntetlen, döntetlen, v0 – 1, 1 - 0, s0 – 1, 0 – 1)
62. Luka Lenic (szlovén, 2646) – Laurent Fressinet (francia, 2657) 4 – 2 (döntetlen, döntetlen, vdöntetlen, döntetlen, s1 – 0, 1 – 0)
A 2. forduló párosítása:
# |
Név |
Fed |
Élő |
J1 |
J2 |
Név |
Fed |
Élő |
1 |
Alekszej Drejev |
RUS |
2648 |
Magnus Carlsen |
NOR |
2827 |
||
2 |
Wesley So |
USA |
2792 |
Matthias Blübaum |
GER |
2633 |
||
3 |
Luka Lenic | SLO | 2646 |
Fabiano Caruana |
USA |
2799 |
||
4 |
Vlagyimir Kramnyik |
RUS |
2803 |
Anton Demcsenko |
RUS |
2650 |
||
5 |
Hou Ji-fan |
CHN |
2670 |
Levon Aronjan |
ARM |
2802 |
||
6 |
Jurj Kuzubov |
UKR |
2688 |
Sahriyar Mamedgyarov |
AZE |
2797 |
||
7 |
Lazaro Bruzon Batista |
CUB |
2633 |
Hikaru Nakamura |
USA |
2781 |
||
8 |
Maxime Vachier-Lagrave |
FRA |
2804 |
Borisz Gracsev |
RUS |
2654 |
||
9 |
Jorge Cori |
PER |
2648 |
Alekszandr Griscsuk |
RUS |
2788 |
||
10 |
Viswanathan Anand |
IND |
2794 |
Anton Kovalyov |
CAN |
2649 |
||
11 |
Martyin Kravcsiv |
UKR |
2670 |
Ding Liren |
CHN |
2771 |
||
12 |
Szergej Karjakin |
RUS |
2780 |
Daniil Dubov |
RUS |
2666 |
||
13 |
Aleksandr Motiljev |
RUS |
2668 |
Anish Giri |
NED |
2777 |
||
14 |
Wei Yi |
CHN |
2748 |
Rapport Richárd |
HUN |
2675 |
||
15 |
Adhiban B. |
IND |
2670 |
Jan Nepomnjacsij |
RUS |
2741 |
||
16 |
Peter Szvidler |
RUS |
2756 |
Erdős Viktor |
HUN |
2619 |
||
17 |
Alexander Onischuk |
USA |
2682 |
Radoslaw Wojtaszek |
POL |
2739 |
||
18 |
Yu Yangyi |
CHN |
2750 |
Baadur Dzsobava | GEO | 2702 | ||
19 |
Samuel Sevian |
USA |
2610 |
Li Chao |
CHN |
2745 |
||
20 |
Pentala Harikrishna |
IND |
2741 |
Sethuraman S. P. |
IND |
2617 |
||
21 |
Vladiszlav Artyemijev |
RUS |
2692 |
Tejmur Radzsabov |
AZE |
2742 |
||
22 |
Le Quang Liem |
VIE |
2739 |
Santosh Gujrathi Vidit |
IND |
2702 |
||
23 |
Maxim Rodhstein |
ISR |
2695 |
Michael Adams |
ENG |
2738 |
||
24 |
David Navara |
CZE |
2720 |
Ivan Cseparinov |
BUL |
2695 |
||
25 |
Aryan Tari |
NOR |
2588 |
Aleksandr Lenderman |
USA |
2565 |
||
26 |
Vlagyimir Fedoszejev |
RUS |
2731 |
Erneszto Inarkijev |
RUS |
2694 |
||
27 |
Wang Hao |
CHN |
2701 |
Borisz Gelfand |
IZR |
2737 |
||
28 |
Makszim Matlakov |
RUS |
2728 |
Dmitrij Andrejkin |
RUS |
2708 |
||
29 |
Jan-Krzysztof Duda |
POL |
2698 |
Vaszilij Ivancsuk |
UKR |
2727 |
||
30 |
Nyikita Vityjugov |
RUS |
2728 |
Jevgenyij Najer |
RUS |
2694 |
||
31 |
Jevgenyij Tomasevszkij |
RUS |
2710 |
Francisco Vallejo Pons |
ESP |
2717 |
||
32 |
Etienne Bacrot |
FRA |
2728 |
Bu Xiangzhi |
CHN |
2714 |
Verőci Zsuzsa