A Batumiban zajló 22. csapat Európa-bajnokság második fordulójában férficsapatunk a svédekkel szemben négy döntetlennel 2-2-re végzett. Gledura Benjámin és Bánusz Tamás világossal, Erdős Viktor és Prohászka Péter sötéttel remizett, a játszmákban nagymestereink jó esélyeket szalasztottak el. Női válogatottunk 2,5-1,5-re nyert a görög négyessel szemben, Hoang Thang Trang világossal, Gara Tícia sötéttel nyert, Gara Anita remizett, Lázárné Vajda Szidónia világossal szenvedett vereséget. A férfi együttesek versenyében hat, a női viadalon öt csapat nyerte meg második mérkőzését. A harmadik játéknapon férfi válogatottunk a rajtlistát vezető orosz négyessel mérkőzik meg, női együttesünk a lengyelekkel csatázik.
Férfi válogatottunk a svédek elleni 2-2-vel folytatta szereplését. Bánkódhatunk, hiszen nagymestereink valamennyi játszmában jó esélyt szalasztottak el. Az éltáblán Gledura Benjámin a svédek legjobbjával, Nils Grandeliussal szemben döntő fölényt érhetett volna el, ha ellenfele 21…Va5 lépését megbünteti 22.a4! lépéssel. Az összecsapás során Benji még később is jobban állhatott volna, az érdekes végjáték lépésismétléssel lett döntetlen.
Erdős Viktor minőségnyerése után nem talált fogást Tiger Hillarp Person állásán. Bánusz Tamás pozíciója is oly bíztató volt, sajnos örökös sakkot engedélyezett ellenfelének.
Az első partijának elvesztése után Prohászka Péter lehetőségei is adottak voltak, hogy gyorsan javítson, a gyalogvégjáték nem volt nyerhető. A harmadik forduló párosítása nem volt kegyes csapatunkhoz, a rajtlistát vezető orosz együttessel mérkőzik meg.
A játéknap meglepetését a lengyel négyes csehek elleni veresége jelentette. Az éltáblán Jan-Krzysztof Duda remizett David Navarával, a másodikon Radoslaw Wojtaszek legyőzte Viktor Laznickát, de Nguyen Thai Dai Van világossal nyert Jacek Tomczakkal szemben, Jiri Stocek sötéttel győzte le Kamil Dragunt.
Az élcsoport többi találkozóján az esélyes csapatok nyertek, hat válogatott kezdte kettős győzelemmel a kontinensbajnokságot.
Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:
Magyarország (2, 2,5) – Svédország (2, 3,5) 2 - 2
Gledura Benjámin (2654) – Nils Grandelius (2691) döntetlen
Tiger Hillarp Persson (2550) – Erdős Viktor (2604) döntetlen
Bánusz Tamás (2619) – Jonathan Westerberg (2546) döntetlen
Erik Blomqvist (2523) – Prohászka Péter (2610) döntetlen
Csehország (2, 3) - Lengyelország (2, 3) 2,5 – 1,5
Azerbajdzsán (2, 3,5) – Franciaország (2, 3,5) 2,5 – 1,5
Horvátország (2, 2,5) – Örményország (2, 3,5) 1 - 3
Spanyolország (2, 4) – Románia (2, 3) 3 - 1
Görögország (2, 3) – Hollandia (2, 2,5) 1,5 – 2,5
Ukrajna (2, 2,5) – Szlovénia (2, 4) 3 - 1
Ausztria (1, 2) – Oroszország (1, 2) 1 - 3
Anglia (1, 2) – Dánia (1, 2) 3 – 1
Az élcsoport állása:
H. |
R. |
Csapat |
F, |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
5 |
Örményország |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
7,0 |
6,5 |
2 |
4 |
Azerbajdzsán |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
7,0 |
6,0 |
3 |
6 |
Spanyolország |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
6,0 |
7,0 |
4 |
8 |
Ukrajna |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
6,0 |
5,5 |
12 |
Csehország |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
6,0 |
5,5 |
|
6 |
7 |
Hollandia |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
5,0 |
5,0 |
7 |
20 |
Svédország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
6,0 |
5,5 |
8 |
10 |
Magyarország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
6,0 |
4,5 |
9 |
9 |
Németország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
4,0 |
4,5 |
10 |
1 |
Oroszország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
3,0 |
5,0 |
2 |
Anglia |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
3,0 |
5,0 |
|
12 |
14 |
Grúzia |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
2,5 |
4,5 |
17 |
Törökország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
2,5 |
4,5 |
|
14 |
13 |
Franciaország |
2 |
1 |
0 |
1 |
2 |
6,0 |
5,0 |
Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:
Ukrajna (4 MP, 5,5 pont) – Azerbajdzsán (4 MP, 6)
Örményország (4, 6,5) – Csehország (4, 5,5)
Hollandia (4, 5) – Spanyolország (4, 7)
Oroszország (3, 5) – Magyarország (3, 4,5)
Dmitrij Andrejkin (2741) – Gledura Benjámin (2654)
Erdős Viktor (2604) – Nyikita Vityjugov (2732)
Kirill Alekszejenko (2674) – Berkes Ferenc (2667)
Prohászka Péter (2610) – Makszim Matlakov (2716)
Svédország (3, 5,5) – Anglia (3, 5)
Németország (3, 4,5) – Grúzia (3, 4,5)
Törökország (3, 4,5) – Lengyelország (2, 4,5)
Női Európa-bajnokság
Nagy izgalmak után született meg női csapatunk első győzelme. A görögöknél hiányzott legjobbjuk, Stavroula Tsolakidou, aki Indiában a 20 éven aluli lányok világbajnokságán szerepel. Együttesünkben már játszott Hoang Thanh Trang, aki váratlanul Anastasia Avramidou nagy ellenáálásába ütközött. A görög sakkozónő szerencsére a végjátékban eltévedt, Trang rutinja érvényesült.
Joggal hittük, hogy Gara Anita könnyen megnyeri partiját oly fölényesen állt. Az időzavarban azonban krimibe illő fordulatot láttunk, Anita fölöslegesen engedélyezett taktikai esélyt ellenfelének, majd azonnali vesztőt is húzott, szerencséjére Ekaterina Pavlidou nem élt a felkínált lehetőséggel, döntetlen lett a fordulatos csata vége.
Lázárné Vajda Szidónia ismét világossal játszhatott, nem volt szerencsés a nyitás megválasztása, Marina Makropoulou fokozatosan került előnybe.
Másodszor nyert sötéttel Gara Tícia, aki végig uralta a játszmát, magabiztos győzelmet aratott. A nagy rivális lengyelek ellen az alapcsapatunk játszik.
A játéknap meglepetése a Muzicsuk testvéreket nélkülöző ukrán csapat veresége. A spanyol négyes meglepte az esélyesebb azeri négyest.
A 2. forduló eredményei:
Magyarország (1, 2) – Görögország (1, 2) 2,5 – 1,5
Hoang Thang Trang (2414) – Anastasia Avramidou (2247) 1 - 0
Ekaterina Pavlidou (2134) – Gara Anita (2366) döntetlen
Lázárné Vajda Szidónia (2353) – Marina Makropoulou (2201) 0 - 1
Ioulia Makka (2048) – Gara Tícia (2322) 0 - 1
Oroszország (2, 3,5) – Grúzia 2 (2, 3,5) 2,5 – 1,5
Törökország (2, 4) – Grúzia (2, 3) 0,5 – 3,5
Ukrajna (2, 2,5) – Olaszország (2, 3) 1,5 – 2,5
Azerbajdzsán (2, 4) – Spanyolország (2, 3) 0,5 – 3,5
Örményország (2, 3,5) – Franciaország (2, 3) 2 - 2
Hollandia (2, 2,5) – Románia (2, 4) 0,5 – 3,5
Szerbia (2, 3,5) – Lengyelország (1, 2) 1,5 – 2,5
Az élcsoport állása:
H. |
R, |
Csapat |
F. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
8 |
Románia |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
8,0 |
7,5 |
2 |
2 |
Grúzia |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
7,0 |
6,5 |
12 |
Spanyolország |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
7,0 |
6,5 |
|
4 |
1 |
Oroszország |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
7,0 |
6,0 |
5 |
11 |
Olaszország |
2 |
2 |
0 |
0 |
4 |
5,0 |
5,5 |
6 |
13 |
Örményország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
6,0 |
5,5 |
7 |
6 |
Franciaország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
6,0 |
5,0 |
8 |
4 |
Lengyelország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
5,0 |
4,5 |
9 |
16 |
Szlovákia |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
3,0 |
5,0 |
10 |
7 |
Magyarország |
2 |
1 |
1 |
0 |
3 |
2,5 |
4,5 |
Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:
Spanyolország (4 MP, 6,5 pont) – Oroszország (4 MP, 6 pont)
Románia (4, 7,5) – Grúzia (4, 6,5)
Olaszország (4, 5,5) – Franciaország (3, 5)
Lengyelország (3, 4,5) – Magyarország (3, 4,5)
Monika Socko (2417) – Hoang Thanh Trang (2414)
Gara Anita (2366) – Jolanta Zawadzka (2406)
Joanna Majdan (2352) – Lázárné Vajda Szidónia (2353)
Gara Tícia (2322) – Alicja Sliwicka (2307)
Szlovákia (3, 5) – Örményország (3, 5,5)
Verőci Zsuzsa