Jekatyerinburgban március 16. és április 3. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a rajtlistát a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős, a világranglista második helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana vezeti a kínai Ding Liren előtt. Három orosz résztvevője is van a viadalnak, Alekszandr Griscsuk és Jan Nepomnjacsij a Grand Prix 2019 első és második helyezettjeként harcolta ki a részvételi jogot, Kirill Alekszejenko rendezői szabadkártyával játszik. Ding Liren a tavalyi Világkupa ezüstérmeseként, honfitársa, Wang Hao a Grand Swiss győzteseként szerepel. A Világkupa győztese, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov a koronavírus-járvány miatt a torna elhalasztását kérte, a FIDE nem adott helyt kérésének, a francia Maxime Vachier-Lagrave kapott meghívást, a holland Anish Giri Élő-pontjainak köszönhetően játszhat. Az 500 ezer eurós összdíjazású verseny győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója, a világbajnoki döntőt decemberben Dubajban rendezik meg. A résztvevőket bemutató sorozatban Anish Giri pályafutását, legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott irányított sorsoláson Anish Giri a 3-as rajtszámot kapta, világossal Jan Nepomnjacsijjal játszik az első fordulóban.
Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntő. A győztes lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. Esetleges holtverseny esetén rájátszás döntene.
A tornán az amerikai Fabiano Caruana a két évvel ezelőtti világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A kínai Ding Liren a tavalyi Világkupa második helyezettjeként jutott be. A győztes azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov lemondta részvételét, a koronavírus járvány miatt a viadal elhalasztását kérte, a versenyt az eredeti időpontban játsszák le, a FIDE és a rendezők minden erőfeszítést megtesznek a viadal biztonságos lebonyolításáért. A francia Maxime Vachier-Lagrave örömmel vállalta Radzsabov visszalépése miatt kapott a részvételi lehetőséget. Az orosz Kirill Alekszejenko rendezői szabadkártyával játszik. A két évvel ezelőtti mezőnyből csak Caruana, Ding Liren és Griscsuk indulhat csatába a kihívó jogáért, Nepomnjacsij, Vachier-Lagrave, Wang Hao és Alekszejenko először játszik világbajnok-jelölti döntőben.
Moszkvában február 14-én már megtartották a viadal irányított sorsolását, az orosz háziderbiket és a kínai rangadót az első és a második kör első három fordulójában lejátsszák.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Fabiano Caruana (amerikai, 2842)
Ding Liren (kínai, 2805)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2777)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2774)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2767)
Anish Giri (holland, 2763)
Wang Hao (kínai, 2762)
Kirill Alekszejenko (orosz, 2698)
Az első forduló párosítása:
Maxime Vachier-Lagrave – Fabiano Caruana
Ding Liren – Wang Hao
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij
Alekszandr Griscsuk – Kirill Alekszejenko
Az első fordulót március 17-én játsszák, minden harmadik játéknapot pihenőnap követ, a befejező fordulóra április 3-án kerül sor. Játszmánként a gondolkodási idő 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidővel.
Ötödször rendezik meg jelenlegi formájában a világbajnok-jelölti döntőt. 2013-ban Londonban a 22 éves Magnus Carlsen holtversenyben végzett Vlagyimir Kramnyikkal, a több győzelem döntött a norvég sakkozó javára. Felejthetetlenek az utolsó forduló izgalmai, mindketten vereséget szenvedtek, az orosz Peter Szvidler sötéttel nyert Carlsen ellen, míg az ukrán Vaszilij Ivancsuk a sötéttel túl sokat kockáztató Kramnyikot fosztotta meg reményeitől. Egy év múlva Hanti-Manszijszkban a világbajnoki címét Carlsennel szemben elvesztő Viswanathan Anand diadalmaskodott, a 45 esztendős indiai sakkozó veretlenül, egypontos előnnyel győzött. A 2016-os moszkvai döntőben az utolsó fordulóban dőlt el az elsőség sorsa, Szergej Karjakin legyőzte Fabiano Caruanát.
Két éve Berlinben a 25 esztendős Fabiano Caruana nagyszerű sikerével ért véget a világbajnok-jelölti döntő. A nyolc résztvevős, kétfordulós viadalon az amerikai sakkozó remekül bírta a hajrá izgalmait, megnyerte utolsó két partiját, egypontos előnnyel végzett az élen. Caruana öt győzelemmel, nyolc döntetlennel és egy vereséggel lett első. A háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen twitter üzenetében gratulált új kihívójának.
Anish Giri másodszor világbajnokjelölt
A világbajnok-jelölti döntő második legfiatalabb résztvevője, Anish Giri 1994. június 28-án Szentpéterváron született. Orosz édesanyjával és nepáli édesapjával 2002-ig Szentpéterváron élt, majd 2006-ig Japánban. Szüleivel 2008-ban költözött Hollandiába, édesapja ott kapott munkát. 2009-től képviseli a holland színeket. A nemzetközi nagymesteri címet 2009-ben szerezte meg, akkor a világ legfiatalabb nagymestere volt. Giri 2763-as Élő-pontszámával hatodik a vb-jelölti mezőnyben, a világranglistán a tizenegyedik. Legjobb világranglistás helyezése a harmadik volt 2798 ponttal. Giri 2015-ben vette feleségül a grúz nagymesternőt, Sopiko Guramisvilit.
Anish Giri 12 éves korában megnyerte az U12-es orosz bajnokságot, Herceg Noviban az Eb-n holtversenyben harmadik lett. Élő-pontjai ugrásszerűen növekedtek, 2010-ben már 2672-vel rendelkezett. Először 2009-ben nyert holland bajnokságot, sikerét 2011-ben, 2012-ben és tavaly megismételte. Kiemelkedő eredményként 2010-ben a Corus „B” versenyén diadalmaskodott, s ezzel kiharcolta a jogot a szuperversenyen való indulásra. Sorban kapta a versenyekre a meghívókat, Malmőben megnyerte a Sigeman & Co versenyt.
2011-ben játszott először Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen
Remekül sikerült a bemutatkozása a legjobbak között, 2011 januárjában ötvenszázalékos eredményt ért el a Tata Steel Chess szuperversenyen. Malmőben megvédte elsőségét. Reggio Emiliában tornagyőztesként ünneplik, Alekszandr Morozevics, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana előtt végzett az élen.
A Grand Prix-sorozat védnöke, az AGON szabadkártyájával játszhatott a 2012/13-as Grand Prix-sorozaton, csalódást okozott a 15. helyével. Tromsöben a Világkupán a 18. kiemelt, a 32 között a perui Granda Zunigától a rájátszásban szenvedett vereséget.
Szergej Karjakinnal holtversenyben második a Tata Steel tornán
A 2014-es esztendőt szép sikerrel kezdte, Wijk aan Zee-ben veretlenül holtversenyben második Szergej Karjakinnal, igaz a győztes Levon Aronjan másfél ponttal megelőzte az ifjú titánokat. Stavangerben előkelő társaságban – 1-gyel végez, Aronjan, Szvidler és Kramnyik erejéből is csak 4 pontra futotta. Hoogoveenben páros mérkőzésen Alekszej Shirovot 4,5 – 1,5-re győzte le. A 2014/15-ös GP-sorozat első versenyén Taskentben – 1-re futotta erejéből. A London Chess Classic 2014 hatfős viadalon hármas holtverseny után végül harmadikként díjazták. Katarban, a nyílt versenyen sokáig aspirált tornagyőzelemre, végül Kramnyikkal osztotta a második helyet.
Sikeres edzőváltás, Vlagyimir Tukmakov lett első számú segítője
Egyértelműen látszott játékán, hogy jót tett az edzőváltás, az egykori olimpikon, az aranyérmes csapat kapitánya, az ukrán Vlagyimir Tukmakov lett első számú segítője. Wijk aan Zee-ben a győztes Magnus Carlsen mögött mindössze fél ponttal lemaradva lett holtversenyben második. Tbilisziben a GP-tornán ötvenszázalékos, a Gasimov emlékversenyen gyengélkedett, nyeretlenül, - 2-vel végzett. Hanti-Manszijszkban ötven százalékkal zárta a GP-sorozatot, összesítésben 11. lett.
A Grand Chess Tour sorozaton összesítésben második lett, megőrizte veretlenségét
A 21 esztendős Girire újabb nagy kihívás várt, a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozata. Stavangerben veretlenségét megőrizve + 2-vel negyedik lett. Negyedszer is megnyerte a holland bajnokságot. St. Louisban sem vesztett partit, + 1-gyel végül az ötödiknek kijáró pontszámot kapta (Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Maxime Vachier-Lagrave is 5 pontot ért el.) Bakuban a Világkupán negyedik kiemeltként az elődöntőig menetelt, Peter Szvidlertől kapott ki 1,5-0,5-re. (A 32 között Lékó Péter ellen nyert 1,5 – 0,5-re.)
A Grand Chess Tour befejező versenyén Londonban is remekelt. Magnus Carlsennel és Maxime Vachier-Lagravevel osztotta az első helyet. A rájátszásban a „hirtelen halál” partit vesztette el a francia nagymesterrel szemben, Magnus Carlsen lett végül a győztes, a pontversenyt is megnyerte, Anish Giri másodikként zárta a sorozatot, megőrizte veretlenségét a világ legjobbjaival vívott 27 játszma során!
A 2016-os esztendőt is Wijk aan Zee-ben kezdte, holtversenyben negyedik lett a 78. Tata Steel tornán. A moszkvai világbajnok-jelölti döntőben a legfiatalabb résztvevő volt, mind a 14 játszmája döntetlennel fejeződött be.
2018-ban a Tata Steel Chess viadalon Magnus Carlsennel holtversenyben első
2017-ben legnagyobb sikereként megnyerte Reykjavíkban a nyílt versenyt. 2018-ban a jubileumi, 80. Tata Steel tornán Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen, a rájátszásban a norvég világbajnok győzött. A dortmundi Sparkassen tornán második volt, ezüstérmesként zárta Sencsenben is a szereplését.
Tavaly Wijk aan Zee-ben az első fordulóban Jan Nepomnjacsijtól kapott ki, de gyorsan rendezte sorait, magabiztos játékkal másodikként zárta szereplését. Sencsenben tornagyőztes lett. A moszkvai Grand Prix viadalon rajtlistavezetőként már az első körben búcsúzni kényszerült. Rigában sem élte túl az első kört, Jeruzsálemben is az első fordulóban szenvedett vereséget, így 0 ponttal végzett. Tizenkét hónap súlyozott Élő-pontszámának köszönhetően lett másodszor világbajnokjelölt. A vb-jelölti döntő főpróbájaként januárban Wijk aan Zee-ben ötven százalékot ért el, egy-egy győzelem és vereség mellett 11 partija lett döntetlen.
A Világkupán 2013-ban a legjobb 32 között kapott ki a perui Granda Zunigától. 2015-ben negyedik volt a rajtlistán, az elődöntőben Peter Szvidlertől szenvedett vereséget. 2017-ben a nyolcaddöntőben Vazilij Ivancsuk állította pirosra a szemafort a holland sakkozó előtt. Tavaly a harmadik körben a 19 esztendős amerikai Jeffery Xiong búcsúztatta.
Anish Giri ötször játszott sakkolimpián. 2010-ben Hanti-Manszijszkban mutatkozott be, egyéni eredményével bronzérmes lett, ahogy hat éve Tromsöben és 2018-ban Batumiban is. Ötször volt a holland válogatott „vezérevezőse”, 2013-ban a csapat-világbajnokságon volt az együttes éltáblása. A Klubcsapatok Európa-kupájában 2012-ben az SHSM Moszkva, egy év múlva a SOCAR csapatával lett bronzérmes. 2014-ben a SOCAR aranyérmes együttesében szerepelt, tábláján aranyérmes lett. 2015-nen ezüstérmes a bakui csapattal. 2017-ben az orosz Globusz csapatát erősítette, aranyérmesek lettek.
Verőci Zsuzsa