A Norvégiában zajló szuperverseny második fordulójában a szuperrangadó állt az érdeklődés középpontjában. A kihívó és a címvédő, a norvég Magnus Carlsen és Viswanathan Anand csatája végül döntetlennel ért véget, a világossal játszó Magnus kedvező esélyt szalasztott el. Megnyerte második partiját is az orosz Szergej Karjakin. Az örmény Levon Aronjan az amerikai Hikaru Nakamurára mért vereséget, a kínai Wang Hao az orosz Peter Szvidlert kényszerítette feladásra. A bolgár Veszelin Topalov és az azeri Tejmur Radzsabov küzdelme remivel végződött.
A világranglistát vezető Magnus Carlsen és a világbajnok Viswanathan Anand 2005-ben, a leoni rapidtornán mérkőzött meg először egymással, s azóta még 58 partiban mérték össze erejüket. Az indiai világbajnok a 34 döntetlen mellett 15 győzelmet könyvelhetett el, míg tízszer vereséget szenvedett. Klasszikus gondolkodási idejű játszmában hatszor nyert, Magnus kétszer. A norvég zseni a 2009-es linaresi szuperversenyen győzte először a világbajnokot, majd a tavalyi Grand Slam-döntő második körében Magnus 30 lépésben kényszerítette megadásra.
A januári Tata Steel szuperversenyen mindössze 24 lépésben remiztek, a címvédő vezette a világos bábukat. Hazai pályán játszhatott először új szerepkörben, immár világbajnoki kihívóként a 22 éves Magnus Carlsen a címvédő, 43 éves Viswanathan Ananddal. A november 6. és 26. között tervezett világbajnoki döntő előtt a két nagy rivális júniusban még a moszkvai Tal-emlékversenyen is összecsap, utána már a felkészülésé lesz a főszerep. Magnus a szicíliai védelemben a Najdorf-változatot nem engedélyezte, a 3.Fb5+-os varit választotta. Kedvezőbb pozíciót ért el, a világbajnok védekezésre kényszerült, de sikerrel megoldotta feladatát.
Lendületben az orosz Szergej Karjakin. Az orosz csb-n, majd a zugi GP-versenyen mutatott halovány teljesítménye után a villámverseny megnyerésével szerzett önbizalmat és kettős győzelemmel rajtolt. A norvég Jon Ludvig Hammer ellen a kötelezőt teljesítette, de korántsem könnyű az elméletileg láthatóan jól felvértezett nagymestert legyőzni, Karjakin megtörte ellenállását.
Az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura mindig megalkuvás nélküli küzdelmet vív, ezúttal sem csalódtunk. Aronjan hol kicsit, hol sokkal állt jobban, néha engedett egy kicsit a szorításon, hol kőkemény lépésekkel fokozta előnyét, fontos győzelmet könyvelhetett el.
A kínai Wang Hao vereséggel, az orosz Peter Szvidler győzelemmel kezdte a viadalt, Hao javított, a hatszoros orosz bajnok Grünfeld védelme ezúttal zátonyra futott. Wang Hao az ismét divatos 3-f3-as varit játszotta meg, a korai vezércsere ellenére sötétnek nehézségei voltak, védekeznie kellett. Szvidler mindent megkísérelt, hogy megmentse a partit, de erőfeszítései kudarcba fulladtak.
A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az azeri Tejmur Radzsabov partija okozta a legkevesebb izgalmat, a kölcsönösen korrekt játék pontosztozkodáshoz vezetett.
A 2. forduló eredményei:
Magnus Carlsen (norvég, 2868) – Viswanathan Anand (indiai, 2783) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)
Veszelin Topalov (bolgár, 2793) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2745) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)
Levon Aronjan (örmény, 2813) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 1 – 0 (Szláv védelem, 70)
Wang Hao (kínai, 2743) – Peter Szvidler (orosz, 2769) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 63)
Jon Ludvig Hammer (norvég, 2608) – Szergej Karjakin (orosz, 2767) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 54)
A verseny állása:
1.Szergej Karjakin 2 pont
2. Levon Aronjan 1,5
3-8. Viswanathan Anand, Hikaru Nakamura, Wang Hao, Magnus Carlsen, Peter Szvidler, Veszeli Topalov és Peter Szvidler
9. Tejmur Radzsabov 0,5
10. Jon Ludvig Hammer 0
A 3. forduló párosítása:
Viswanathan Anand – Veszelin Topalov
Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen
Peter Szvidler – Levon Aronjan
Tejmur Radzsabov – John Ludvig Hammer
Szergej Karjakin – Wang Hao
Carlsen,M (2868) - Anand,V (2783)
Szicíliai védelem [B51]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fxd7+ Fxd7 7.c4 e5 8.Vd3 b5
Viswanathan Anand a Bundesliga 2011/12-es idényében óriási meglepetésre a holland Szergej Tivjakovtól vereséget szenvedett a 8...h6 9.Hc3 Hf6 10.0-0 Fe7 11.a4 b6 12.b3 Ba7 változatban. A világbajnok javítani próbálta sötét játékát.
9.Hc3 bxc4 10.Vxc4 Fe6 11.Vd3 h6 12.0-0 Hf6 13.Bd1 Fe7 14.He1
A huszár c2-ön és e3-on keresztül d5-e igyekszik.
14...0-0 15.Hc2 Vb6 16.He3 Bfc8 17.b3 a5 18.Fd2 Va6 19.Fe1 Hd7 20.f3 Bc6 21.Vxa6 Bcxa6 22.Hed5 Fd8 23.Hb5 Bc8 24.Ff2 Kh7 25.Kf1 Bcc6 26.Bac1 Fg5 27.Bc3
Magnus gyorsan húzott, alaposabb elmélyedés után alighanem a 27.Bxc6 Bxc6 28.Hdc7 Bc2 29.Hxe6 fxe6 30.Bxd6 Hf8 (30...Bc1+ 31.Ke2 Bc2+ 32.Ke1) 31.a3 folytatás mellett döntött volna.
27...Fxd5 28.Bxd5 Bxc3 29.Hxc3 Bc6 30.Fe1 Hc5 31.Hb5 Hb7 32.h4 Fe3 33.Ke2 Fc5 34.h5 Fb4 35.Fd2 g6 36.a3 Fxd2 37.hxg6+ Kxg6 38.Kxd2 h5 39.g3 f6 40.Ha7 Bc7 41.Hb5 Bc6 42.Ke2
A világranglista-vezető még nem akart remizni, de előnye már tovaszállt.
42...Kf7 43.b4 axb4 44.axb4 Ke6 45.Bd3 Bc4 46.Bb3
46...d5 47.Kd3 Bc6 48.exd5+ Kxd5 49.Bc3 f5 50.Hc7+ Kd6 51.He8+ Kd5 52.Bxc6 Kxc6 53.Hg7 Hd6 54.Hxh5 e4+ 55.fxe4 Hxe4 56.Kd4 Kb5 57.g4 fxg4 58.Kxe4 g3 59.Hxg3 Kxb4 és döntetlen
Aronjan,L (2813) - Hakamura,H (2775)
Szláv védelem [D10]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hc6 5.e3 Hf6 6.Hc3 Fg4 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Fb5 Hc6 10.Vd1 a6 11.Fd3 Fg4 12.Hge2 e6 13.0-0 Fe7 14.Bc1 0-0 15.Ha4 Bc8 16.f3 Fh5 17.Hc5 Fxc5 18.dxc5 e5 19.Fg5 h6 20.Fxf6 Vxf6 21.Hg3 Vg5 22.Vd2
22...d4 23.Ve1 dxe3?
Hikaru Hakamura már kiegyenlített, de meggondolatlan döntésével ismét hátrányba került.
24.He4 Ve7 25.Hd6 Bc7 26.Vxe3 Fg6 27.Fxg6 fxg6 28.Bfe1 Ve6 29.a3 g5
30.Bc4 Vd5 31.Ve4 Vxe4 32.Bcxe4 Bd8 33.B1e3 Kh7 34.Kf2 a5 35.Bc3 Ba8 36.Ke3 Ba6
37.Hc4 He7 38.Hb6 a4 39.Kd2 Ba5 40.Hxa4 Hd5 41.Bc2 Hf4 42.Kc1 Bc6 43.Kb1 g4? 44.fxg4 Hd3 45.Be3 Hf4 46.b3 Be6 47.Kb2 Hd5 48.Be4 Hf6 49.Bec4 e4 50.Hb6 Hxg4
51.b4 Ba6 52.Be2 Hxh2 53.Bcxe4 Bg6 54.Be7 Ba7 55.a4 Hf1 56.b5 Hg3 57.Bf2 Bg5
58.c6 Bxa4 59.Hxa4 Bxb5+ 60.Kc2 bxc6 61.Hc3 Ba5 62.Bff7 Hf5 63.Ba7 Be5 64.g4 Hd4+ 65.Kd2 He6 66.Bf5 Hd4 67.Bxe5 Hf3+ 68.Ke3 Hxe5 69.Kf4 Hg6+ 70.Ke4 és sötét feladta
Hammer,J (2608) - Karjakin,S (2767)
Vezérindiai védelem [E15]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 0-0 8.Fg2 c6 9.e4 d5 10.exd5 cxd5 11.He5 Fb7 12.0-0 Hc6 13.Ff4 Ha5 14.Bc1 Fa3 15.Bb1 Fb4 16.Ha4
A zugi Grand Prix-versenyen Lékó Péter a 16.He2 Hc6 17.Fg5 Fe7 folytatás mellett döntött, remi lett a parti.
16...He4 17.a3 Fe7 18.Vd3 f6 19.Hg4 Be8 20.cxd5 exd5 21.f3 Hd6 22.Bfc1 Ff8 23.He3 Hf7 24.b4 Hc6 25.b5 Hce5
26.dxe5?
Taktikában még sokat kell fejlődnie a norvég sakkozónak.
26...fxe5 27.Fxe5 Hxe5 28.Vd4 Vf6 29.Kh1 Hd7 30.Vd3 Hc5 31.Hxc5 Fxc5 32.Hxd5 Vf7 33.Hb4 Be3 34.Vd2 Bae8 35.Be1
35...Fxf3 36.Bxe3 Fxe3
Jóval erősebb volt a 36...Bxe3 37.Bf1 Vc4 folytatás.
37.Vd3 Fxg2+ 38.Kxg2 Fc5 39.Bf1 Ve6 40.Hc6 a5 41.a4 Ve2+ 42.Vxe2 Bxe2+ 43.Kh3 Be4 44.Bf5 Bc4 45.Bd5 Kf7 46.Bh5 Bxa4 47.Bxh7 Be4 48.Bh8 a4 49.Ba8 a3 50.Hd8+ Kf6 51.Hb7 Fe7 52.Ba6 Ke5 53.Kg2 Bb4 54.Bxb6 Ba4 és világos feladta
Wang Hao (2743) - Szvidler,P (2769)
Grünfeld védelem [D70]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 Vd6 10.Hb5 Vd7 11.f4 Ve6 12.Hc3 Hc4 13.Ve2 Hxe3 14.Vxe3 Hb4 15.Kb1 Bd8 16.Hf3 b5 17.a3 Ha6 18.Fxb5 Vb6
19.He5 Fxe5 20.fxe5 Bb8 21.Bd2 Va5 22.Fxa6 Fxa6 23.Hd5 Bb3 24.Hxe7+ Kf8 25.Vxb3 Vxd2 26.Hc6 Vxg2 27.Be1 Be8 28.Vc2 Vxc2+ 29.Kxc2 Fb5 30.Hxa7 Fd7 31.Bf1 f5 32.exf5 gxf5 33.Kc3 Ba8
34.e6 Fxe6 35.Hc6 Kg7 36.d5 Fxd5 37.Hd4 Fe4 38.Hxf5+ Kg6 39.Hd4 Ba5 40.He6 Ff5 41.Hd4 Fd7 42.Bf2 h5 43.Kd3 Bg5 44.Hf3 Ba5 45.Kd4 Ba4+ 46.Ke3 Ff5 47.Hd4 Fd7 48.Bc2 Ba7 49.h4 Kf6
50.Bc5 Fe8 51.Bf5+ Ke7 52.Be5+ Kd7 53.Hb3 Ff7 54.Hc5+ Kd6 55.Kd4 Ba8 56.Bf5 Ke7 57.a4 Bg8 58.Bf4 Bg2 59.b4 Bd2+ 60.Kc3 Ba2 61.a5 Ba1 62.a6 Fe8 63.Be4+ és sötét feladta
Topalov,V (2793) - Radzsabov,T (2745)
Szicíliai védelem [F30]
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 a6 6.Ff1 d5 7.exd5 Hxd5 8.d4 Hf6 9.Fe3 cxd4 10.Hxd4 He5 11.h3 Fe7 12.c4 Hg6 13.Hc3 Vc7 14.Ha4 Fd7 15.Vb3 0-0 16.Vb6 Ve5 17.Fd2 He4 18.Hc3 Vc5 19.Vxc5 Hxc5 20.b3 Bac8 21.Fe3 Bfd8 22.Bed1 Fe8 23.g3 He5 24.Fg2 Hc6 25.Hxc6 Fxc6 26.Fxc6 bxc6 27.f4 Kf8 28.Kf2 Ke8 29.Ke2 Bb8 30.g4 f5 31.Bac1 g6 32.Bd4 Bxd4 33.Fxd4 Bd8 34.Bd1 Hd7 35.Ha4 Fd6 36.gxf5 exf5 37.Kf3 Fe7 38.Hb2 Hf8 39.Fe3 Bxd1 40.Hxd1 He6 és döntetlen
Verőci Zsuzsa
(Fotók: http://norwaychess.com)