Katowicében döntetlennel fejeződött be a Lengyelország-Magyarország négytáblás, schveningeni rendszerű mérkőzés. A befejező fordulóban a lengyel csapat 2,5-1,5-re győzött, kiegyenlítette egypontos hátrányát. Mateusz Bartel legyőzte Ruck Róbertet, a másik három parti döntetlennel ért véget. A 8-8-ra végződött csapattalálkozón csak négy játszma végződött döntéssel, legjobb pontszerzőnk Gledura Benjamin volt, 2,5 pontot szerzett, a lengyeleknél Kamil Dragun is 2,5 pontot gyűjtött.
A befejező játéknapot válogatottunk egypontos előnnyel kezdte meg. Először Gledura Benjamin játszmája ért véget döntetlennel, a csapatok legjobb pontszerzői 24 lépésben kötöttek békét.
A másik három táblán nagy csaták dúltak, az időzavarok is főszerepet játszottak. Ruck Róbert Caro-Kann védelme ezúttal nem bírta ki Mateusz Bartel eredeti játékát. A szombathelyi nagymester vezércserével csak minimális hátrányú állást játszhatott volna, a bonyodalmakat választotta, ahol Bartel végül felülkerekedett. A hetedik sorra betört bástyája eldöntötte a pont sorsát.
Kölcsönös időzavarban Erdős Viktor nem használta ki Daniel Sadzikowski nagy hibáját, anyagi előnyt szerezhetett volna, ehelyett pár lépéssel később döntetlenben egyeztek meg.
Bánusz Tamás a különböző színű futóknak köszönhetően gyaloghátrányos állását elremizte Karper Piorunnal, így alakult ki a 8-8-as végeredmény.
A kiegyenlített erők csatájában mindössze négy játszma végződött döntéssel, de a döntetlenek kevés kivétellel érdekes küzdelmekben születtek meg. Csapatunk legjobb Gledura Benjamin volt, 2,5 pontja + 8,6 Élő-pontot is jelent számára. Erdős Viktor és Bánusz Tamás nyeretlen maradt.
Hétvégén kilenc fordulós rapidversenyt szerveznek, játszmánként 15-15 perc lesz a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként.
Az utolsó forduló eredményei:
Gledura Benjamin (2557) – Kamil Dragun (2595) döntetlen (Ragozin védelem, 24)
Mateusz Bartel (2653) – Ruck Róbert (2563) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 44)
Erdős Viktor (2577) – Daniel Sadzikowski (2546) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)
Kacper Piorun (2681) – Bánusz Tamás (2621) döntetlen (Olasz megnyitás, 71)
A mérkőzés végeredménye:
Lengyelország – Magyarország 8 – 8 (1,5 – 2,5, 2,5 – 1,5, 1,5 – 2,5, 2,5 – 1,5)
Egyéni eredmények:
Gledura Benjamin 2,5/4, Ruck Róbert és Erdős Viktor 2/4, Bánusz Tamás 1,5/4
Kamil Dragun 2,5/4, Daniel Sadzikowski és Mateusz Bartle 2/4, Kacper Piorun 1,5/4
Gledura,B (2557) - Dragun,K (2595)
Ragozin védelem [D38]
1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.Hc3 Fb4 5.Vb3 c5 6.dxc5 Ha6 7.a3 Fxc3+ 8.Vxc3 Hxc5 9.cxd5 Vxd5 10.Fe3 Hce4 11.Ve5 Vxe5 12.Hxe5 Hd5 13.Fc1 Hc5 14.f3 Hb3 15.Bb1 f6 16.Hc4 Hxc1 17.Bxc1 0-0 18.e4 He7 19.Hd6 Bd8 20.Bd1 Kf8 21.Fc4 Hg6 22.Kf2 Ke7 23.Hb5 Fd7 24.Hc3 és döntetlen
Bartel,M (2653) - Ruck,R (2563)
Caro-Kann védelem [B11]
1.e4 c6 2.Hf3 d5 3.Hc3 Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 e6 6.Vg3 dxe4 7.Hxe4 Hh6 8.Vb3 Vc7 9.d4 Hf5 10.c3 Hd7 11.g3 Hd6 12.Hg5 Fe7 13.Fg2 Va5 14.Hf3 Va6 15.Vc2 0-0 16.Ve2 Va5
A vezércsere esetén világos előnye csak minimális lett volna.
17.0-0 Bfe8 18.Ff4 Hf5 19.b4 Vd8
20.b5 Bc8 21.bxc6 bxc6 22.Bab1 Fd6 23.Fxd6 Hxd6 24.He5 Hxe5 25.dxe5 Hb5 26.Ve3 Va5?! 27.c4 Ha3 28.Bbc1 Bb8 29.Bfd1 Bb2
30.Fxc6 Bc8 31.Fe4 g6 32.Bd7 Bxc4?
Nehéz állásban, súlyos időzavarban vesztőlépés.
33.Vf4 Bxc1+ 34.Kh2 Bxf2+ 35.Vxf2 f5 36.exf6 Vb6 37.Vg2 Hc4
38.Fxg6 Hd6 39.Fxh7+
Mateusz Bartel válogathatott a nyerések között.
39...Kf8 40.Bxd6 Vxd6 41.Va8+ Kf7 42.Vg8+ Kxf6 43.Vg6+ Ke7 44.Vg5+ és sötét feladta
Erdős,V (2577) - Sadzikowski,D (2546)
Katalán megnyitás [E01]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.Hf3 cxd4 5.Hxd4 d5 6.Fg2 e5 7.Hc2 dxc4 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hba3 c3 10.Hc4 Hc6 11.Fxc6 bxc6 12.Hxe5 cxb2 13.Fxb2 Ke8 14.0-0
Számításba jött a 14.Hxc6 Fb7 15.H2d4 Bc8 16.Bc1 Fb4+ (16...h5 17.0-0) 17.Kf1 választás.
14...c5 15.Bfc1 Hd7 16.Hd3 f6 17.He3 Kf7 18.Bc3 Bb8 19.Bd1 Bb5 20.Fa3 Fe7 21.Hf5 Ff8 22.He3 Fe7 23.Hf5 Ff8 24.Hb2 Ke6 25.He3 Fd6 26.Hbc4 Fb8 27.Hd5 Be8?
A lengyel nemzetközi mester nagyot hibázott, de Viktor a felkínált esélyt súlyos időzavarban nem használta ki.
28.Hf4+? |
Világos minden változatban anyagi előnyt szerezhetett volna 28.Be3+ Kf7 29.Hc3-mal 29… Bxe3 (29...a6 30.Hxb5 axb5 31.Bxe8 Kxe8 32.Hd6+ Fxd6 33.Bxd6; 29...Bb7 30.He4) 30.Hxb5 Bxa3 31.Hbxa3 minőségelőnyhöz vezetett volna.
28...Kf7 29.Kf1 g5 30.Hd3 Be6 31.f3 Ba6 és döntetlen
Verőci Zsuzsa