New Yorkban a világbajnoki döntő 11. játszmája a 34. lépésben örökös sakkal, döntetlennel ért véget. A kihívó Szergej Karjakin immár ötödször választotta a spanyol megnyitást, a fináléban hetedszer láttuk. A világbajnok Magnus Carlsen a kilencedik lépésben tért el a párharc második partijában látott 9…Ha5-től. A sorozatos cseréket követően az egyenlő állásban a norvég világelső remek tervvel, gyalogáldozattal okozott némi gondot orosz ellenfelének. Karjakin jól védte állását. A világbajnoki döntő utolsó partiját 5,5-5,5-ös állás mellett hétfőn játsszák. Kíváncsian várjuk, hogy a világos bábukat vezető Magnus Carlsen mekkora kockázatot vállal majd az esetleges nyerésért, 6-6 esetén szerdán, Magnus 26. születésnapján rájátszás döntené el a világbajnoki cím sorsát.
New Yorkban a világbajnoki döntő utolsó játszmájára maradt a döntés. A párharc 11. partija örökös sakkal a 34. lépésben döntetlennel ért véget. A kihívó Szergej Karjakin a döntő során immár ötödször a spanyol megnyitásnak szavazott bizalmat, a világbajnok Magnus Carlsen tért el a finálé második összecsapásában látott változattól. Gyorsan peregtek a lépések, a sorozatos cserék után norvég világelső a 15…Vd7 lépésen tűnődött kicsit többet. Karjakin 18.h3 húzását kevéssé értettük, saját maga is elégedetlen volt ötletével a partit követő sajtótájékoztatón.
Magnus Carlsen remek ötletet valósított meg, gyalogáldozattal életet lehelt az állásba, bonyolultabbá tette. Szergej Karjakin 20.Fg5 lépése volt a legjobb megoldás, a világbajnok szabadgyalogja e2-ig előrenyomult, de az orosz nagymester kikényszeríthette az örökös sakkot.
A sorsdöntő 12. parti előtt ismét pihenőnaphoz jutottak a küzdő felek. Nagy erőket mozgósítanak majd a segítők, a stábok, hogy a legjobb tanácsokkal lássák el a nagymestereket, milyen stratégiával, taktikával játsszák a döntő ütközetet. Carlsené a kezdés joga, de számára is figyelmeztető jel lehet, hogy 2010-ben a bolgár Veszelin Topalov világossal vesztette el Viswanathan Anand ellen a 12. partit, mert el akarta kerülni a rájátszást. Még korai a tie-break szabályairól részletesen írni, négy rapidpartival indítanának… 2012-ben Anand 2,5-1,5-re megnyerte kihívójával, az izraeli Borisz Gelfanddal szemben a rájátszást és védte meg címét.
A semleges sakkrajongók alighanem örülnének egy izgalmas rájátszásnak, amit Carlsennek szerdán, 26. születésnapján kellene játszania!
A világbajnoki döntő 11. játszmája:
Szergej Karjakin (orosz, 2772) - Magnus Carlsen (norvég, 2853) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)
A világbajnoki döntő állása:
Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 5,5 – 5,5
Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Trompowski támadás, 42)
Szergej Karjakin– Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)
Magnus Carlsen (norvég, 2853) – Szergej Karjakin (orosz, 2772) döntetlen (Spanyol megnyitás, 78)
Szergej Karjakin– Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 94)
Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Olasz megnyitás, 51)
Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)
Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Elfogadott vezércsel, 33)
Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 52)
Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 74)
Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 75)
Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)
Karjakin,S (2772) - Carlsen,M (2853)
Spanyol megnyitás [C77]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Fe6
A párharc második játszmájában Magnus Carlsen a 9...Ha5 lépést és a hozzá kapcsolódó tervet választotta. A parti így folytatódott: 10.Fa2 Fe6 11.d4 Fxa2 12.Bxa2 Be8 13.Ba1 Hc4 14.Be1 Bc8 15.h3 h6 16.b3 Hb6 17.Fb2 Ff8 18.dxe5 dxe5 19.a4 c6 20.Vxd8 Bcxd8 21.axb5 axb5 22.He2 Fb4 23.Fc3 Fxc3 24.Hxc3 Hbd7 25.Ba6 Bc8 26.b4 Be6 27.Bb1 c5 28.Bxe6 fxe6 29.Hxb5 cxb4 30.Bxb4 Bxc2 31.Hd6 Bc1+ 32.Kh2 Bc2 33.Kg1 és döntetlenben egyeztek meg.
10.Hd5 Hd4 11.Hxd4 exd4 12.Hxf6+ Fxf6 13.Fxe6 fxe6 14.f4
A 2013-as dortmundi szuperversenyen Lékó Péter a 14.Vg4 mellett döntött Fabiano Caruana ellen. 14...Vc8 15.f4 e5 16.f5 c5 17.Fg5 Kh8 18.Bf3 c4 19.Bh3 Fxg5 20.Vxg5 Bf6 21.g4 következett, a játszma döntetlen lett. Az Aljechin-emlékversenyen Viswanathan Anand a 14.a4 c5 15.Vg4 Vd7 16.axb5 axb5 17.Fd2 c4 18.Fb4 Ba4 19.Bxa4 bxa4 20.dxc4 Bc8 21.Ve2 Vc6 folytatásban csatázott Peter Szvidlerrel.
14...c5 15.Vg4 Vd7 16.f5 Bae8 17.Fd2 c4 18.h3
A nagymesterek arcán látszott az óriási feszültség. Némi meglepetést okozott ez a profilaktikus húzás. Karjakin is hibáztatta a sajtótájékoztatón. Carlsen mintegy 20 perces gondolkodás után remek tervvel rukkolt ki.
18...c3 19.bxc3 d5!
Tovatűnt Magnus időhátránya, Szergejt váratlanul érte a lépés. 28 percet tűnődött.
20.Fg5! Fxg5 21.Vxg5 dxe4 22.fxe6 Bxf1+ 23.Bxf1 Vxe6 24.cxd4
24...e3
A gyalogáldozattal a világbajnok veszélyes szabadgyalogra tett szert, a kihívó pontos játékkal hárította a "veszélyt".
25.Be1 h6 26.Vh5 e2 27.Vf3 a5
28.c3 Va2 29.Vc6 Be6 30.Vc8+ Kh7
31.c4 Vd2 32.Vxe6 Vxe1+ 33.Kh2 Vf2 34.Ve4+ és döntetlen
Verőci Zsuzsa