Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban a negyedszázada a sakkvilág elitjéhez tartozó, ötszörös világbajnok Viswanathan Anand  eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Anand a négyes rajtszámot kapta, Topalovval játszik az első fordulóban.

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a 21 éves holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az ő hármasuk először játszhat világbajnok-jelölti döntőben. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt.

A vb-jelölti verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov        

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura        -                  Topalov            Aronjan            -                  Nakamura

Giri                   -               Anand                 Karjakin         -                  Caruana

A sakkozás tizenötödik világbajnoka, Viswanathan Anand 1969. december 11-én született Csennajban (Madras). Hatéves korában édesanyjától tanult meg sakkozni, már kora gyermekkorában kitűnt azzal, hogy hihetetlenül gyorsan játszotta  a partijait. Anand 1987-ben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, Vaszilij Ivancsukot fél ponttal előzte meg. 1988-ban lett nemzetközi nagymester, két évvel később a manilai világbajnoki zónaközi döntőről holtversenyes harmadikként jutott tovább. Világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Alekszej Drejev ellen nyert, a nyolc között Anatolj Karpovtól kapott ki, „villámkezű” Vishy kapkodva esélyes állásokat rontott el. Első szenzációs tornagyőzelmét 1991-92-ben Reggio Emiliában aratta, Garri Kaszparovot és Karpovot is legyőzve végzett az élen.

Anand másokhoz hasonlóan az 1993-95-ös világbajnoki ciklusban két vasat tartott a tűzben, a FIDE világbajnoki címért és a PCA (Profi Sakkozók Szövetsége) elsőségért is harcba szállt. A FIDE versenyében nyert Artur Juszupov ellen (4,5-2,5), de hazai pályán vérzett el az amerikai Gata Kamskyval szemben, a rájátszást 4-4 után elvesztette. Több siker koronázta szereplését a PCA ciklusban, Oleg Romanisint 5-2-re verte, Michael Adams ellen 5,5-1,5-re nyert. Kamskyval játszotta a világbajnok-jelölti döntőt, kísérte a múlt, de végül megbirkózott a feladattal, 6,5-4,5-tel kihívó lett. 1995-ben New Yorkban a világbajnoki címért mérkőzött meg Garri Kaszparovval. Anand nyolc remi után vezetést szerzett, de  Kaszparov zseniális játszmában egyenlített, majd többé nem lehetett megállítani az orosz fenomént.

A „madrasi tigris” remekelt a FIDE 1997-ben, Groningenben megrendezett kieséses rendszerű világbajnokságán. Hat ellenfele, többek között Borisz Gelfand és Michael Adams legyőzésével került a döntőbe, ahol az előcsatározásoktól „megkímélt” Anatolij Karpovtól 3-3 után a rájátszásban, a rapid partikban kapott ki. Tilburgban győzött, Lékó Pétert fél ponttal előzte meg. 1999-ben Wijk aan Zee-ben fél ponttal maradt el a győztes Garri Kaszparov mögött, Linaresben Kramnyikkal osztotta a második helyet. Egy évvel később a Corus-tornán Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter társaságában lett holtversenyben második, majd a vb-re „bemelegítésként” Világkupát nyert, majd nagy álmát is valóra váltotta.

2000-ben FIDE világbajnoki címet szerzett

A FIDE világbajnokságán, Újdelhiben a legnehezebb pillanatokat a címvédő orosz Alekszandr Halifmannal szemben élte át. Anand éppen születésnapján került szinte reménytelen helyzetbe a rapid rájátszás során, de végül győztesként vághatta fel az ünnepi tortát. Michael Adams ellen nyert az elődöntőben. Következett a teheráni döntő, és a spanyol Alekszej Shirovval szemben „kiütéses” győzelmet aratva lett világbajnok.  Wijk aan Zee-ben a győztes Garri Kaszparovhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, de fél ponttal megelőzte őt a győztes exvilágbajnok. Egy évvel később Moszkvában a vb-n nem sikerült a címvédése, a rajtnál is bukdácsolt,  az elődöntőben nem bírt Vaszilij Ivancsukkal, 2,5-1,5-ös vereséggel búcsúzni kényszerült címétől.

A váratlan kudarcot másfél éves hullámvölgy követte, nehezen tette túl magát  a nagy csalódáson, de 2003-tól ismét szárnyalt. A szakírók is értékelték sikereit 1997 és 1998 után kétszer is, 2003-ban és 2004-ben az esztendő legjobbjává választották, Oscar-díjat kapott. Wijk aan Zee-ben duplázott, 2003-ban Polgár Judit, egy év múlva Lékó Péter előtt végzett az első helyen.  Megnyerte a dortmundi szuperversenyt. Tíz éve Lékó mögött másodikként végzett Wijk aan Zee-ben, ezüstérmesként zárt Szófiában is, Veszelin Topalov előzte meg. Sorban nyerte a rapid versenyeket és a rapid párosmeccseket.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A FIDE világbajnokságán nem bírt Topalovval, Wijk aan Zee-ben ötödször diadalmaskodott

A világranglistán második indiai nagymestert sokan a 2005-ös argentin világbajnokság legnagyobb esélyesének tartották, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov elleni veresége azonban alaposan keresztülhúzta számításait. Gyorsan belátta, hogy a fantasztikus formában, nagyon eredményesen sakkozó Topalovot nem tudja megszorítani, végül Peter Szvidlerrel holtversenyben második lett.

Wijk aan Zee-ben ismét első, igaz Veszelin Topalovval osztotta a dicsőséget, ötödik győzelmét aratta a holland tengerparti városkában. Monacóban az orosz Alekszander Morozeviccsel holtversenyben első. Az áprilisi ranglistán átlépte a 2800 pontos álomhatárt. Szófiában harmadik, bár az első kör után még vezetett az M-tel viadalon. A torinói sakkolimpián gyengélkedett, 25 Élő-pontja bánta bakijait. A leoni rapid tornán a döntőben legyőzte Topalovot, Mainzban az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert meccset.

A 2007-es évet a Corus versenyen elért ötödik helyezésével kezdte, majd remek tornagyőzelmet ünnepelt a Linares/Morelia szuperversenyen. Arra kevesen gondoltak, hogy a 16 éves Magnus Carlsen elleni kettős nyerése kellett elsőségéhez. Az Amber-versenyen ezüstérmes Kramnyik mögött. Pályafutása során először, április 1-én a világranglistán átvette a vezetést. A dortmundi versenyt holtversenyben másodikként zárta, Leonban hatodszor diadalmaskodott, a döntőben ismét Topalovot győzte le. Siker koronázta mainzi szereplését, az örmény Levon Aronjan ellen nyert, ez már a hetedik elsősége volt a német városban.

Mexikóvárosban Viswanathan Anand megkoronázta pályafutását

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A 37 éves indiai nagymester remek formában harcolta végig a 8 résztvevős, 14 fordulós világbajnokságot. Felkészülése optimálisan jól sikerült, sötéttel is harcos szisztémákat játszott meg, megőrizte veretlenségét. Az élbolyban végzettek ellen 1-1-re hozta meccseit, az ötven százalékot nem teljesítőkkel szemben valamennyi mini-párosmérkőzését megnyerte. Ötödször választották meg az év legjobbjává. Hazájában királynak kijáró fogadtatással köszöntötték.

A világbajnokság végeredménye:

Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8

4. Lékó Péter (magyar) 7

5. Peter Szvidler  (orosz) 6,5

6-7. Alekszander Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6

8. Alekszander Griscsuk (orosz) 5,5

Világbajnokként első igazi megmérettetése a Corus-tornán volt. A két tornagyőztest, az örmény Levon Aronjant és a norvég Magnus Carlsent  már ünnepelték, közben a világranglistát holtversenyben vezető Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik még vívta óriási csatáját. Presztízscsata volt javából összecsapásuk, ráadásul Anand számára az esetleges nyerés Wijk aan Zee-i hatodik elsőségét jelentette volna. A remek csata pontosztozkodással zárult, Anand holtversenyben harmadik lett, egy ponttal megelőzte a csak ötven százalékot elérő Kramnyikot.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Az indiai világbajnok megvédte elsőségét a Morelia/Linares tornán. Hatalmas rutinja érvényesült Magnus Carlsennel vívott versenyfutásában. Mainzban, nyolcadszor bizonyította, hogy a rapid sakkozás koronázatlan királya. A négyes tornán Carlsennel játszotta a döntőt és győzte le ifjú riválisát 3-1-re. Anand a világbajnoki döntő főpróbájaként Bilbaóban, a Grand Slam-döntőn játszott, nyeretlenül utolsóként végzett a 6 fős mezőnyben. Eredményével elvesztette első helyét a világranglistán, ideiglenesen az ötödik helyre csúszott vissza, de egy hónap múlva kiderült, hogy nem hiába hozott „áldozatot”.

Megvédte világbajnoki címét Vlagyimir Kramnyikkal szemben

Bonnban 6,5-4,5-ös győzelmével fejeződött be Vlagyimir Kramnyik elleni sakkvilágbajnoki döntője. A 12 játszmásra tervezett párharc 11. partijában az indiai világbajnok világossal 24 lépésben remizett, ami végső sikerét jelentette. A sakkozás 15. világbajnoka megvédte „trónusát”, kihívója, a 14. világelső orosz exvilágbajnokkal szemben. A döntő előtt a szakírók egy része nagyobb esélyt szavazott Kramnyiknak, akinek nagyobb tapasztalata volt hasonló párharcokban. Anandot mindenki elsősorban tornajátékosnak tartotta, de Bonnban bizonyította, hogy remekül készült fel a csatára, jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntőnek bizonyult. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. Az indiai sakkozótól nem volt idegen, hogy királya középen rekedt, érezte az állásban rejlő ellentámadási lehetőségeket. Könnyedén játszott, nem került időzavarba. A segítők, a szekundánsok csapata is összecsapott. A nevek tekintetében Kramnyik stábja volt az erősebb, 4 évvel ezelőtti, brissagói kihívója Lékó Péter mellett az orosz Szergej Rublevszkij és a francia Laurent Fressinet elemzéseire, ötleteire, tanácsaira támaszkodhatott, de számos orosz sakkozó állt még készenlétben… Anandot honfitársa, Surya Shekhar Ganguly, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a lengyel Radoslav Wojtaszek segítette a küzdelem során. Anand egy pillanatig sem tagadta, hogy a párbaj előtt Magnus Carlsennel is dolgozott együtt, akit a jövő nagy bajnokának tart.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6,5-4,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Anand világbajnoki címének megvédése után a hosszabb pihenést választotta, illetve társadalmi kötelezettségeinek tett eleget. Többek között felszólalt a Davosi
Világgazdasági Fórumon, bemutató előadásokon vett részt. A hagyományos linaresi szuperversenyen játszott először, a második fordulóbeli, az örmény Levon Aronjan elleni nagy hibáján nem tudta túltenni magát, csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Nizzában, az Amber-tornán Kramnyikkal végzett holtversenyben a második helyen, fél ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a címét megvédő Aronjan. Májusban Bakuban szerepelt az Azerbajdzsán-Világválogatott rapid találkozón. Kérésére a FIDE 2010-re halasztotta a bolgár Veszelin Topalov elleni világbajnoki döntőjét.

Miskolcon a hagyományos Lékó & ... sakkfesztivál fénypontjaként Viswanathan Anandot köszönthettük. A sors, az eredmények úgy hozták, hogy a borsodi megyeszékhelyen mindig az a világklasszis Lékó Péter új ellenfele, aki éppen pályafutása csúcsán van. Így volt ez 2007-ben, amikor Vlagyimir Kramnyik látogatott el Miskolcra, két évvel később Viswanathan Anandot láthatták „élőben” a honi sakkrajongók és az internet segítségével öt kontinens sakkrajongói kísérhették figyelemmel a játszmákat és a párharcot kísérő rendezvényeket. A Miskolci Nemzeti Színházban Viswanathan Anand 5-3-ra győzött. Vishy a párharc során a második és az ötödik partit nyerte meg, a többi összecsapás pontosztozkodással ért véget.

Mainzben megszakadt Viswanathan Anand bámulatos sorozata, nyolc sikerrel megívott párosmérkőzés, illetve a körverseny utáni döntő megnyerése után elvesztette rapid világbajnoki címét. A négyes körversenyen rossz rajt után nem tudott a döntőbe bejutni, nem ismétlődhetett meg az örmény Levon Aronjan elleni 2007-es álomdöntője. A végső győzelmet Aronjan szerezte meg.

Az indiai világbajnok a Moszkvában megrendezett Tal-emlékversenyen mérsékelt teljesítményt nyújtott. A zárónap, de a verseny egyik szenzációját jelentette, hogy világossal 25 lépésben szenvedett vereséget Aronjantól, s csak holtversenyes negyedik helyen zárta szereplését. A villám-világbajnokságon Magnus Carlsen mögött 3 pontos hátránnyal végzett a második helyen.

A Corus 2010 szuperverseny volt Viswanathan Anand utolsó versenye a szófiai világbajnoki döntője előtt. Arra aligha gondoltunk, hogy a torna remikirálya lesz. Vlagyimir Kramnyikot remek partiban legyőzte, de éppen a gyengékkel szemben bizonytalankodott. A „nyerővarikat” már bizonyára a szófiai világbajnoki döntőre tartogatta….

Anand a szófiai döntőben az utolsó partit sötéttel nyerte meg

A sakkozás régi-új királyát ünnepeltük. A szófiai világbajnoki döntőben a címvédő Viswanathan Anand az utolsó partit sötéttel megnyerte, viharos támadással használta ki bolgár kihívójának, Veszelin Topalovnak sorsdöntő hibáját. „Pályafutásom legnehezebb mérkőzését játszottam, ami éveket vett el az életemből” – nyilatkozta a nagyon boldog győztes.

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni, Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után  a negyedik összecsapást  Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után - hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik partiban, nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futót. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme. Anand az 56. lépése után fogadhatta ellenfele gratulációját. A kiegyenlített erők küzdelmében megérdemelt győzelmet aratott.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Fantasztikus fogadtatásban részesült hazájában, sikereinek köszönhetően a sakk egyre nagyobb elismerést és támogatást kapott. Anand a kimerítő csata után az augusztusi norvégiai Kristiansundban megrendezett rapidtornán játszott ismét és a döntőben kikapott Magnus Carlsentől. A bilbaói Grand Slam-döntőn Kramnyik, a nankingi szuperversenyen Carlsen mögött lett második. A londoni Chess Classic tornán bár legyőzte Carlsent, veretlenségét is megőrizte, de Magnus négy nyeréssel, két vesztéssel és egy remivel a 3 pontos szabály miatt megnyerte a viadalt  a csak kettőt nyerő és ötöt remiző világbajnok előtt. A 2011-es esztendőt is ezüstéremmel kezdte, Wijk aan Zee-ben az amerikai Hikaru Nakamura gyűjtött fél ponttal többet. Monacóban az utolsó Amber-tornán a rapid műfajban Levon Aronjan mögött második, gyengélkedett „vakon”, összesítésben harmadik lett.

Vishy a májusi világranglistát ismét vezette, két ponttal előzte meg Magnus Carlsent. Augusztusban döntött a FIDE vezérkara, hogy világbajnoki döntőjét kihívójával, az izraeli Borisz Gelfanddal Moszkvában kell lejátszania. Anand szülővárosa, Csennaj is pályázott, de a moszkvai feltételek kedvezőbben bizonyultak a 2,55 millió dolláros díjalappal. Anand könnyed játékkal győzött a moszkvai rapidtornán, amelyen Kramnyik, Aronjan és Carlsen játszott még. Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára emlékeztek meg a viadallal.

A Grand Slam-döntőn gyengén sakkozott, ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését. Nagy csalódást okozott a Tal-emlékversenyen, valamennyi partija remivel végződött, csak hatodik a 10 fős szuperversenyen. A londoni szuperversenyen sem tudta túllépni az ötvenszázalékos küszöböt, egy nyerés és egy vesztés mellett hatszor megosztozott a ponton.

Moszkvában harmadszor is megvédte világbajnoki címét

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Viswanathan Anand és Borisz Gelfand csatáját kiegyenlített erők küzdelme jellemezte. A vártnál talán békésebb partikat láttunk a két jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A világbajnoki cím sorsát eldöntő rájátszást a címvédő Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte Borisz Gelfanddal szemben. Az indiai világbajnok három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Borisz Gelfand  (izraeli, 2727) 8,5 – 7,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

Világbajnoki címének megvédése után Viswanathan Anand először a Grand Slam-döntőn játszott. Nyeretlen maradt, kilenc döntetlen mellett Magnus Carlsentől kikapott. A London Chess 2012 szuperversenyen ötvenszázalékos eredményt ért el.

A 2013-as esztendőt Wijk aan Zee-ben kezdte, holtversenyben harmadik lett, két ponttal gyűjtött kevesebbet a győztes Magnus Carlsennél. Játszmáiban több volt, remek házielemzéssel győzte le Levon Aronjant.

Baden-Badenben Vishy Anand ötéves szünet után nyert szuperversenyt. Az indiai sakkozó az elmúlt években elsősorban a világbajnoki küzdelmekre, a páros mérkőzésekre koncentrált, többször is „beáldozta” a tornákat, hogy a címmeccsekre tartogassa a megnyitási újításait, itt-ott „félgőzzel” játszott. Baden-Badenben három győzelem, a + 3 is elegendő volt sikeréhez.

Zürichben a négy résztvevős, kétfordulós tornán Anand ötven százalékot ért el. A győztes Fabiano Caruantól elszenvedett vereségért Vlagyimir Kramnyik elleni 27 lépéses nyerése némileg vigasztalhatta.

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére Párizsban és Szentpéterváron megszervezett torna bővelkedett meglepő eredményekben, érdekes csatákban. A viadalt vereséggel kezdő örmény Levon Aronjan nyerte meg a remek szervezésű, a sakkozás hagyományaihoz méltó helyszíneken megrendezett versenyt. Csak a verseny doyenje, a 44 éves Borisz Gelfand őrizte meg veretlenségét Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le. Viswanathan Anand harmadik lett, Michael Adams legyőzte a világbajnokot, aki két győzelmet ért el.

A norvég sakkozás első szuperversenyét Stavangerben rendezték meg. Először játszott tornán világbajnoki kihívóként a világranglistát óriási fölénnyel vezető Magnus Carlsen. Nagy kérdés volt, hogy a világbajnoki döntő helyszínének kijelölése miatti vihar mennyire zavarta meg a norvég nagymestert, ahogy a regnáló világbajnok Viswanathan Anand sem érezhette magát könnyű helyzetben a kissé paprikás hangulatban. A norvég fél kompromisszumos javaslatát, hogy a mérkőzés egyik felét Norvégiában játsszák le, az Indiai Sakkszövetség elutasította.

A kínai Wang Hao a viadal hajrában főszereplővé vált. Magnus Carlsen elleni meglepő győzelme után az utolsó fordulóban Viswanathan Anandot is megadásra kényszerítette. Vishy alaposan elszámolta magát, a biztos egált biztosító folytatás helyett kalandokba bocsátkozott, vezére bajba került. A 23 éves Szergej Karjakin pályafutása legnagyobb sikereként Carlsen előtt megnyerte a tornát, Anand holtversenyben negyedikként végzett. A sorozatban lejátszott versenyektől láthatóan elfáradt indiai világbajnok a moszkvai Tal-emlékversenyen három játszmát is elveszítve kilencedik lett.

Csennajban a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszmát sem veszítve, 6,5 – 3,5 arányban legyőzte a hazai pályán játszó Viswanathan Anandot, elhódította a világbajnoki címet. A 22 éves kihívó megbirkózott az esélyesség terhével, a párharc első négy partijában még kissé bizonytalan volt, az ötödik játszmájától kezdve irányította a küzdelmeket. Megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, olyan állásokat játszott, ahol az ő akarata érvényesült.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A világranglistát fölényesen vezető Carlsen a párharc egyértelmű esélyese volt, de fiatal életkora, a páros mérkőzések terén rutintalansága, Anand közismert remek megnyitási repertoárja óvatosságra intette a 22 éves norvég nagymestert.

A párharc első két játszmája „árnyékbokszolás” volt, szabadkoztak is a küzdő felek. A harmadik összecsapástól kiéleződtek a csatát. Vishy Anand a harmadik partiban kecsegtető esélyt szalasztott el, Magnus Carlsen a negyedikben hagyott kihasználatlanul esélyt. Az ötödik és a hatodik partikban Magnus megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, míg Vishy két tarthatónak ítélt végjátékban is hibázott.

Carlsen kétpontos vezetésének birtokában nyugodtan remizhetett kettőt, majd a kilencedik játszma bonyodalmai közepette is megőrizte hidegvérét, sorban húzta a legjobb védőlépéseket. Anand döbbenetes hibája eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, érdekes partiban lett döntetlen a befejező csata.

Magnus Carlsen a modern sakkozás egyik legnagyobb egyéniségét győzte le. A norvég sakkozót a sakktörténelem második legfiatalabb világbajnokaként ünnepelhették, csak Garri Kaszparov előzi őt meg pár hónappal.

A világbajnoki címét elvesztő Anand a London Chess Classic 2013 rapidtornán továbbjutott a csoportból, a negyeddöntőben azonban simán kikapott Vlagyimir Kramnyiktól. A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. A villámversenyen sokat hibázott, a hat résztvevős tornán 2 pontot szerzett, a rapidban utolsó lett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Viswanathan Anandot világbajnoki címének elvesztése, gyengébb eredményei miatt a világbajnok-jelölti verseny előtt nem tartották igazán esélyesnek. A torna doyenje is volt 44 esztendejével, de Vishy rácáfolt a pesszimistákra, pályafutása egyik legjobb versenyét játszva diadalmaskodott. Rajt-cél győzelmet aratott, veretlenül ért célba, magabiztosan játszott, riválisainál kevesebbet hibázott. A viadalt az egyik nagy esélyesnek tartott örmény Levon Aronjan elleni nyeréssel kezdte, ez a győzelem megalapozta diadalmenetét, okos versenyzéssel ért célba, hatalmas rutinja  érvényesült.

A világbajnok-jelölti verseny végeredménye:

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

42,25

Dubaiban a rapid világbajnokságon a győztes Magnus Carlsentől egy ponttal elmaradva Fabiano Caruana mögött lett bronzérmes, a villám-vb-n holtversenyben ötödik. A világbajnoki döntőjének főpróbáját Viswanathan Anand tornagyőzelemmel zárta. A VII. Grand Slam-döntő befejező játéknapján már első helyezettként szenvedett vereséget Levon Aronjantól. A viadalon a győzelmet 3 ponttal jutalmazták, Anand 11, Aronjan 10 pontot gyűjtött, a klasszikus pontozás szerint mindketten 4-4 pontot szereztek.

A Szocsiban megrendezett világbajnoki döntő 11. partijában a címvédő norvég Magnus Carlsen drámai csatában legyőzte kihívóját, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. A győzelem egyúttal a párosmérkőzés megnyerését is jelentette a világelső számára, 6,5-4,5-ös sikerével megvédte világbajnoki címét. „Nagyon boldog, nehéz küzdelem volt” – nyilatkozta Magnus Carlsen a párharcot követő sajtótájékoztatón, kiegyenlített erők csatájában verte vissza Vishy Anand támadását.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A döntőben négy játszma végződött döntéssel, valamennyi játszmát a világossal játszók nyerték meg. A találkozó sok érdekességgel szolgált, Magnus Carlsen kétpontos győzelme ellenére is jóval kiegyensúlyozottabb volt az összecsapásuk. Magnus Carlsen szerzett vezetést, Vishy Anand azonnal egyenlített. A döntő kritikus partijának a hatodik bizonyult, amikor Vishy óriási esélyt szalasztott el, kiskombinációval nyerőesélyhez juthatott volna. Az elszalasztott lehetőség, az elvesztett parti döntően befolyásolta a párosmérkőzés végső kimenetelét. A 44 éves Vishy Anand megnyitási felkészültségben felülmúlta Magnus Carlsent, aki azonban a sakktábla mellett többször is higgadtságát megőrizve sikerrel megbirkózott a feladattal.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) - Viswanathan Anand (indiai, 2792) 6,5 – 4,5 (döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

A világbajnoki döntő elvesztése után Viswanathan Anand a londoni első hellyel vigasztalódhatott. Kivárta esélyét, a két veresége után megingó Michael Adams elleni nyeréssel a győztesnek járó trófeát vehette át.

Zürichben és Samkirban remekelt

A tavalyi évet Baden-Badenben kezdte, sokat hibázott, csak hetedik lett a 8 fős mezőnyben. Sokszor megcsodáltuk már a sakkozás 15. világbajnokának, klasszisát. Zürichben ismét bizonyította, hogy az „arany generáció” legnagyobb egyéniségeként képes felvenni a harcot jóval fiatalabb riválisaival, mindössze pár nap alatt feledni tudta Baden-Badenben nyújtott gyengébb teljesítményét. Zürichben veretlenül ért elsőként célba.

Samkirban a norvég világbajnok Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be a 2. Vugar Gasimov emlékverseny. A világelső egypontos előnnyel, veretlenül ért célba. Viswanathan Anand remek játékkal lett második, a győzteshez hasonlóan megőrizte veretlenségét,  a világranglista második helyére lépett előre. Aligha tagadhatom, hogy Vishy Anand játékának, stílusának nagy híve vagyok. Sikerekben gazdag pályafutása újabb remek eredménnyel gazdagodott. A sakkot értők és szeretők számára élményt jelentettek elgondolásai, az állások egyensúlyát megbontó, esélyt adó minőségáldozatok. A verseny doyenje játszmáival tanpéldákkal is szolgált az ifjú trónkövetelőknek.

A Grand Chess Tour első versenyén Stavangerben Vishy hatalmas rutinját érvényesítette, veretlenségét megőrizve lett második. Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave elleni partijai klasszikus példaként vonulnak be a sakktörténelembe. A támadásban résztvevő tisztek közötti harmonikus összhang a sakkot szeretők népes táborának, profiknak és amatőröknek is nagyszerű élményt nyújtottak.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A főpróba jól sikerült, Zürichben feledtette sorozatban négy rossz versenyét

Három jól sikerült versenye után nagy csalódás volt St.Louis-i szereplése. Két sötéttel elszenvedett vereséggel rajtolt, a torna doyenjének erejéből ezután csak hét döntetlenre futotta. Bilbaóban, a Chess Masters döntőben sem tudott játszmát nyerni, az ifjú titánokkal szemben nem tudott eredményes lenni. A rossz sorozat folytatódott a londoni viadalon, kilencedikként zárt, az összetett pontversenyben nyolcadikként végzett.

Az exvilágbajnok nagy kalandra vállalkozott, amikor elfogadta a gibraltári Tradewise nyílt versenyre a meghívást. A szuperversenyek után fura lehetett a forgatagban játszani, jóval gyengébb Élő-pontszámú ellenfelekkel szemben a nyerést „hajszolni”. Nagy szenzációt jelentett többek között ifjú tehetségünk, Gledura Benjamin elleni veresége. Sokat hibázott, de eszébe sem jutott, hogy szabadnapot vegyen ki, próbálta menteni a „menthetetlent”. Döbbenetes tíz partijának 2568-as performance-pontszáma, az elvesztett 21,9 Élő-pont. A vállalt kötelezettségének eleget tett, fantasztikus előadást is tartott. Nagy bajnok ő, nem volt ideje a kesergésre, pár nappal később már Zürichben versenyzett, s mutatott javuló formát. Az összetett versenyben Hikaru Nakamurával holtversenyben végzett az élen, a rájátszás elmaradt, a Berger-Sonneborn pontszámítás Nakamurának kedvezett. Viswanathan Anand a március 1-től érvényes világranglistán 2762 Élő-ponttal csak a 12.

Anand tornagyőzelmei:

1987 Baguio City

1989 Wijk aan Zee

1991/92 Reggio Emilia

1992 Moszkva

1993 Amber (rapid), Groningen PCA

1994 Amber (rapid)

1996 Amber (rapid), Dortmund

1997 Dos Hermanas, Amber (rapid), Biel, Belgrád

1998 Wijk aan Zee, Linares, Madrid, Tilburg

2000 Fujitsu Siemens Giants (rapid), Dortmund, FIDE Világkupa

2001 Merida, Mainz (rapid)

2002 Mainz (rapid)

2003 Wijk aan Zee, Mainz (rapid), Cap d’Agde (rapid)

2004 Wijk aan Zee, Dortmund, Mainz (rapid)

2005 Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid)

2006 Wijk aan Zee, Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid)

2007 Morelia/Linares, Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid), Mexikóváros világbajnokság

2008 Morelia/Linares, Mainz (rapid)

2011 Moszkva Botvinnik emlékverseny (rapid)

2013 Baden-Baden

2014 Hanti-Manszijszk világbajnok-jelölti verseny

2014 Bilbao Grand Slam-döntő

2014 London

2015 Zürich

2016 Zürich

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával tizenhétszer mérkőzött meg, egyszer győzött, kétszer feladásra kényszerült, tizennégyszer békekötéssel zárultak játszmáik.

A legfiatalabb résztvevővel, Anish Girivel  kilencszer remizett, egyszer kikapott a holland titántól.

Hikaru Nakamurával szemben hihetetlen a mérlege, tíz döntetlen mellett hatszor vereséget szenvedett, csak egyszer tudott nyerni.

Levon Aronjannal szemben is rossz a statisztikája, kilencszer kikapott, négyszer nyert, huszonháromszor megosztoztak a ponton.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval már 69 partit vívott, 17-13-ra vezet a 39 döntetlen mellett.

Szergej Karjakinnal szemben még veretlen, két győzelem és 11 döntetlen született játszmáikban.

Peter Szvidler ellen igen eredményes, hatszor legyőzte az orosz nagymestert, 22 partijuk döntetlennel ért véget.

Verőci Zsuzsa

Komment 1 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban hetedikként a Grand Prix-sorozat győzteseként  világbajnok-jelölti címet szerzett Fabiano Caruana eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Caruana a hetes rajtszámot kapta, Nakamurával játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a 21 éves holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az ő hármasuk először játszhat világbajnok-jelölti döntőben. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A vb-jelölti-verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov        

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Fabiano Caruana pályafutása

A négyszeres olasz bajnok Fabiano Caruana Miamiban 1992. július 30-án született. 2005-ig amerikaiként vett részt az ifjúsági versenyeken, majd 2005-2015 között Olaszországot képviselte. 2015. június 25-től ismét amerikai színekben versenyez. A nemzetközi nagymesteri címet 2007-ben szerezte meg, akkor rekordot döntött. A márciusi világranglistán 2794 Élő-ponttal a harmadik, Moszkvában vezeti a rajtlistát. A 2. Sinquefield tornán elért elsősége után 2844 ponttal Magnus Carlsen mögött a 2. helyen állt. 

Fabiano Caruana tehetségét korán felfedezték, kétszer győzött a korosztályos pán-amerikai bajnokságon, 2004-ben költözött szüleivel Madridba, majd 2007-től Budapesten is élt, ekkor Alekszander Csernyin irányította edzéseit. A First Saturday versenyen teljesített másodszor a nagymesteri normát, majd 14 éves 11 hónapos és 20 napos korában szerezte meg a címet. 2007-ben nyert először olasz bajnokságot, sikerét 2008-ban, 2010-ben és 2011-ben megismételte.

2008-ban megnyerte  Corus „C” tornát, egy évvel később a „B” versenyen diadalmaskodott, kiharcolta a szuperversenyre szóló meghívást.  2009-ben Hanti-Manszijszkban már játszott a Világkupán, 50. volt a rajtlistán a nyolcaddöntőig jutott, az azerbajdzsáni Vugar Gasimovtól rájátszásban kapott ki.

Wijk aan Zee-ben első szereplése alkalmával – 2-vel tízedik lett. Bielben már hármas holtversenyben végzett az élen. 2010-től Luganóban élt, a szovjet származású belga nagymesterrel, Vlagyimir Csucselovval kezdett el dolgozni, aki később Anish Giri edzője is volt. 2011-ben szép siker volt Újdelhiben elért elsősége, Bielben a vártnál gyengébb eredményt ért el. A Karpov nevével fémjelzett tornán harmadik lett. A Világkupán a harmadik körben Peter Szvidlertől szenvedett vereséget.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Grand Slam-döntőn csak a rájátszásban maradt alul Magnus Carlsennel szemben

2012-ben Wijk ann Zee-ben kezdődött meg pályafutásának még sikeresebb időszaka, a sakkvilág abszolút elitjéhez való felzárkózása.  Magnus Carlsen és Tejmur Radzsabov társaságában holtversenyben második volt, ez a világranglistán újabb előrelépést jelentett számára. Malmőben már 2770 ponttal játszott és félpontos előnnyel tornagyőztes Lékó Péter előtt. A Tal emlékversenyen ezüstérmes.  Dortmundban Szergej Karjakinnal holtversenyben első.  A Grand Slam-döntőn csak a rájátszásban maradt alul Carlsennel szemben. A Grand Prix 2012/13-as idényét Taskentben holtversenyes negyedikként kezdte.

A szép sikereket megtorpanás követte, a Tata Steel tornán – 3 a végelszámolásnál, öt játszmát is vesztett.  Baden-Badenben Viswanathan Anand mögött másodikként feledtette botlását. Zürichben Anand, Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand előtt elsőként köszönthették.  Zugban, a GP-tornán holtversenyben harmadik, Szalonikiben második. A Tal emlékversenyen a harmadik helyet osztotta. A fokozott terhelésekkel járó állandó versenyzés Dortmundban megbosszulta magát, számára a – 1 figyelmeztető jel volt. Tromsöben, a Világkupán második kiemeltként játszott, a negyeddöntőben a francia Maxime Vachier-Lagrave a rájátszásban győzte le. Párizsban a GP-sorozat utolsó versenyén holtversenyben első volt, összesítésben harmadik, így lemaradt a világbajnok-jelölti tornáról. Bukarestben tornagyőztes.

A 2014-es esztendő első versenyét is Wijk aan Zee-ben játszotta, holtversenyben negyedikként végzett. Zürichben harmadik lett. Stavangerben ötven százalékot ért el. Dortmundban másfél pontos előnnyel első, átlépte a bűvös 2800 Élő-pontos határt!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

St. Louisban a 22 esztendős Fabiano Caruana szenzációs sikerével ért véget a 2. Singuefield Cup szuperverseny

Emlékezetes marad a hetes nyerősorozata, könnyed, élvezetes játéka. Caruana a regnáló világbajnok Magnus Carlsen ellen a nyolcadik fordulóban nyerőesélyt szalasztott el, a kilencedikben Hikaru Nakamurával szemben rontotta remire könnyen nyerhető állását. A tíz játszmából szerzett 8,5 pontjával, teljesítménye jutalmaként a 35 Élő-ponttal, a 3098-as performance-pontszámmal elkápráztatta a sakkrajongókat, Carlsen következő kihívóját látták benne. új nyitásokkal, a bonyodalmak fokozott vállalásával felfrissült a játéka.

A bakui GP-viadalon Borisz Gelfanddal holtversenyben lett első, Taskentben holtversenyben negyedikként csalódást okozott, Londonban sem tudott lépést tartani az elittel.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Grand Prix-sorozat győzteseként világbajnokjelölt

Wijk aan Zee-ben három vereségét négy győzelemmel ellensúlyozta, de a + 1 csak a hetedik helyet jelentette a Tata Steel Chess 2015 tornán. Baden-Badenben veretlenül harmadik, Zürichben nyeretlen maradt. A Gasimov emlékversenyen holtversenyben harmadik. A Grand Prix-sorozat utolsó versenyén Hanti-Manszijszkban holtversenyes első helyével bebiztosította az összetett holtversenyben győzelmét, s ezzel világbajnok-jelölti címét!

A nagy siker után a Grand Chess Tour első versenyén, Stavangerben – 1-gyel végzett. Dortmundban ismét remekelt, megismételte tavalyi sikerét másfél pontos előnnyel lett tornagyőztes. St. Louisban csak árnyéka volt önmagának, - 2-vel zárt. Bakuban, a Világkupán harmadik kiemeltként, de igazi tét nélkül, már világbajnok-jelöltként játszhatott. A nyolcaddöntőben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov útját állta. Londonban ötven százalékkal zárta a Grand Chess Tour három tornából álló sorozatát, az összesített pontversenyben hatodikként végzett.

A világbajnok-jelölti döntő főpróbájaként Wijk aan Zee-ben, a 78. Tata Steel szuperversenyen holtversenyes második helyével bizonyította jó formáját.

Fabiano Caruana négyszer, 2008-2014 között az olasz válogatott éltáblása volt a sakkolimpiákon. 2007-2013 között a csapat Európa-bajnokságokon szerepelt az olasz csapat „vezérevezőseként”.

Kiemelkedő egyéni eredményei:

2008 Corus „C” 1

2009 Corus „B” 1

2010 Biel 1-3

2011 Újdelhi 1

2012 Wijk ann Zee 2-4

2012 Malmö 1

2012 Moszkva 2-3

2012 Dortmund 1-2

2012 Bilbao Grand Slam-döntő 2

2013 Baden-Baden 2

2013 Zürich 1

2013 Párizs GP 1-2

2013 Bukarest 1

2014 Dortmund 1

2014 St. Louis 1

2014 Baku GP 1-2

2015 Hanti-Manszijszk GP 1-3

2015 Dortmund 1

2016 Wijk aan Zee 2-3

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistán második Anis Girivel  eddig 19 partiban mérkőzött meg, 2-2-re állnak a nyerések tekintetében.

HIkaru Nakamurával 25 partiban mérkőzött meg, tizenkilencszer megosztoztak a ponton, 5-1-re vesztésre áll.

Levon Aronjannal szemben is negatív a mérlege, hatszor kikapott négy nyerése mellett az örmények legjobbjától, hét döntetlen született még összecsapásaik során.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben kedvező a statisztikája, 5-1-re vezet, ötször remiztek.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal tizenhétszer mérkőzött meg, kétszer győzött, egyszer feladásra kényszerült, tizennégyszer békekötéssel zárultak játszmáik.

Szergej Karjakinnal szemben biztató a mérlege, négyszer győztesként, egyszer vesztesként állhatott fel a sakkasztaltól, tizennyolcszor békét kötöttek.

Peter Szvidlerrel tizenhét játszmában vívott meg, tizenkétszer remiztek, Caruana 4-1-re vezet.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lvivben a kihívó kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan sötéttel játszva a 38. lépésben megnyerte a címvédő ukrán Marija Muzicsuk elleni világbajnoki döntő hatodik játszmáját. Az olasz megnyitású partiban Muzicsuk előnybe került, időelőnye is biztató volt, de többször is elmulasztotta a helyes folytatást. Hou Ji-fan átvette a kezdeményezést, ellenfele időzavarát is kihasználva győzött, kétpontos előnnyel, 4-2-re vezet. A párharc hetedik összecsapását pénteken játsszák, Hou Ji-fan lesz a világos.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A világbajnoki döntő hatodik játszmájában a kihívó, a háromszoros világbajnoknő kínai Hou Ji-fan alighanem a párharc végkimenetele szempontjából is sorsdöntő győzelmet aratott. Sötéttel nyert a címvédő ukrán Marija Muzicsuk ellen, kétpontos előnyre tett szert.

Másodszor került megjátszásra az olasz megnyitás, Marija Muzicsuk ezúttal nagyobb elánnal vetette magát a küzdelembe, mint az első partiban. Hou Ji-fan a 15. lépésben joggal kritizálható vezérlépéssel átengedte a kezdeményezést, időhátrányba is került. A világbajnoknő többször is figyelmen kívül hagyta előnybe kerüléséhez vezető lehetőségeket, bizonytalanná vált, rossz tervének köszönhetően egyre nagyobb hátrányba került, súlyos időzavarban azonnali vesztőt húzott. A vereséggel kétpontos hátrányba került.

A világbajnoki döntő 6. játszmája:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) - Hou Ji-fan (kínai, 2667) 0 - 1 (Olasz megnyitás, 38)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 2 – 4 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Muzicsuk,M (2563) – Hou Ji-fan (2667)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.c3 0-0 7.Fg5

A döntő első partijában a címvédő a 7.h3 h6 8.Be1 a6 9.a4 Fa7 10.Hbd2 Be8 11.Hf1 Fe6 12.Fxe6 Bxe6 13.Fe3 Fxe3 14.Hxe3 d5 folytatásban nem tudott előnyt elérni.

7...h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 g4 10.Hh4 Hh5 11.a4 a6 12.Ha3 Vg5 13.Hc2 Fa7 14.He3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

14...He7

Az exvilágbajnoknő tetszését nem nyerte el a 14...Hxg3 15.hxg3 Fxe3 16.fxe3 Vxe3+ 17.Kh2 Vg5 18.Vb3 Hd8 19.Bf2 folytatás, a félig nyílt f vonalon kellemetlen a nyomás.

15.d4 Vg7?!

Hou Ji-fan átengedte a kezdeményezést. Számításba jött a 15...exd4 16.cxd4 Hxg3 17.hxg3 Vg7 18.Hhf5 Hxf5 19.exf5 Fd7 folytatás.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

16.dxe5 dxe5 17.Hef5

Figyelmet érdemelt a nyugodt építkezés a nyílt d vonalnak köszönhetően.

17...Fxf5 18.exf5 Fc5?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19.Be1

A címvédő tétovázott, nagyobb előnyt adott a 19.f6 Vxf6 20.Vxg4+ Vg5 (20...Hg7 21.Fd3) 21.Vf3 Hxg3 22.hxg3 folytatás.

19...Hxg3 20.hxg3 Kh8 21.Ve2 Fd6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

22.Ve4

Másodszor is kimaradt a 22.f6 Vxf6 23.Vxg4 Vg7 24.Vh5 f5 25.Bad1 lehetőség.

22...Bab8 23.Fe2

Harmadszor is f6-ra szavaznék!

23...h5 24.Bad1 Hg8 25.Kh2 Vg5 26.Fc4 Hf6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

27.Ve3?

Az ukrán világbajnoknő egyre nagyobb időzavarba került, a játék fonalát teljesen elvesztette.

27...Vxe3 28.Bxe3 e4 29.Be2 Bbd8 30.Fb3 Bd7 31.f3 Be8 32.Bde1 Bde7 33.Fc2?

Az idő szorításában azonnali vesztéshez vezető lépés.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

33...exf3 34.Bxe7 Bxe7 35.Bxe7 f2 36.Bxf7 f1V 37.Hg6+ Kg8 38.Bxf6 Fc5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lvivben lépésismétléses döntetlennel fejeződött be a címvédő Marija Muzicsuk és kihívója, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjének ötödik partija. A kínai exvilágbajnoknő ezúttal angol megnyitást játszott, az ukrán világbajnoknő gond nélkül egyenlített ki, minimális előnyt is elért. A sorozatos cserék után a 33. lépésben egyeztek meg a döntetlenben. Hou Ji-fan a párharc félidejében 3-2-re vezet, a szerdai hatodik játszmában Marija Muzicsuk játszik világossal.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A tíz játszmásra tervezett világbajnoki döntő ötödik partijában a kihívó Hou Ji-fan az angol megnyitást választotta. A negyedik játszma lefolyása úgy tűnik, hogy meggyőzte a kínai exvilágbajnoknőt, hogy a címvédő Marija Muzicsuk segítőivel, szekundánsaival jól felkészült a spanyol megnyitás nyílt változatából.

Hou Ji-fan meglepetésnek szánta a nyitást, de Marija Muzicsuk gond nélkül egyenlített ki, szemre kicsit tetszetősebb állást is elért. A harmadik vb-döntőjét játszó, így már rutinos 22 éves exvilágbajnoknő egypontos előnyének birtokában nem kockáztatott, sorozatos cserékkel megszületett a negyedik pontosztozkodás, a döntő félidejében 3-2-re vezet.

A világbajnoki döntő 5. játszmája:

Hou Ji-fan (kínai, 2667) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) döntetlen (Angol megnyitás, 33)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 2 – 3 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Hou Ji-fan (2667) - Muzicsuk,M (2563)
Angol megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.Va4 dxc4 6.Vxc4 e5 7.d3 He7 8.0-0 Ha6 9.Fd2 0-0 10.Vc1 Hf5 11.Ha3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

11...Hd4 12.Be1 Fg4 13.Hxd4 exd4 14.Fh6 Be8

Hou Ji-fan meglepetésnek szánta a nyitást, de az ukrán világbajnoknő sötéttel minimális előnnyel játszhatta az állást.

15.Fxg7 Kxg7 16.Vd2 Vd7 17.Hc4 f6 18.h4 Be7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19.e4 dxe3 20.Hxe3 Fe6 21.d4 Bae8 22.b3 Hc7 23.Vb4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

23...Hd5

A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

24.Hxd5 Fxd5 25.Bxe7+ Vxe7 26.Vxe7+ Bxe7 27.Fxd5 cxd5 28.Bc1 Kf7 29.Kf1 Ke6 30.Ke2 Kd6+ 31.Kd3 Bc7 32.Be1 Be7 33.Bc1 Bc7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban hatodikként Élő-pontszámának köszönhetően  világbajnok-jelölti címet szerzett, négyszeres holland bajnok, a vb-jelölti döntő legfiatalabb résztvevője, a 21 éves Anish Giri eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Giri a kettes rajtszámot kapta, Aronjannal játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a 21 éves holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az ő hármasuk először játszhat világbajnok-jelölti döntőben. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A vb-jelölti-verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov           

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Anish Giri pályafutása

A világbajnok-jelölti döntő legfiatalabb résztvevője, Anish Giri 1994. június 28-án Szentpéterváron született. Orosz édesanyjával és nepáli édesapjával 2002-ig Szentpéterváron élt, majd 2006-ig Japánban. Szüleivel 2008-ban költözött Hollandiába, édesapja ott kapott munkát. 2009-től képviseli a holland színeket. A nemzetközi nagymesteri címet 2009-ben szerezte meg, akkor a világ legfiatalabb nagymestere volt.  Giri 2793-as Élő-pontszámával második a vb-jelölti mezőnyben, a világranglistán a negyedik. Legjobb világranglistás helyezése a harmadik volt 2798 ponttal. Giri tavaly vette feleségül a grúz nagymesternőt, Sopiko Guramisvilit.

Anish Giri 12 éves korában megnyerte az U12-es orosz bajnokságot, Herceg Noviban az Eb-n holtversenyben harmadik lett. Első nagymesternormáját 2008 áprilisában teljesítette, majd decemberben Groningenben másodszor is elérte kitűzött célját. 2009. januárjában Wijk aan Zee-ben, a Coris „C” versenyén a harmadik teljesítéssel megszerezte a címet, a világ akkori legfiatalabb nagymestere lett.

Élő-pontjai ugrásszerűen növekedtek, 2010-ben már 2672-vel rendelkezett. Először 2009-ben nyert holland bajnokságot, sikerét 2011-ben, 2012-ben és tavaly megismételte. Kiemelkedő eredményként 2010-ben a Corus „B” versenyén diadalmaskodott, s ezzel kiharcolta a jogot a szuperversenyen való indulásra. Sorban kapta a versenyekre a meghívókat, Malmőben megnyerte a Sigeman & Co versenyt.

2011-ben játszott először Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen

Remekül sikerül a bemutatkozása a legjobbak között, 2011 januárjában ötvenszázalékos eredményt ért el a Tata Steel Chess szuperversenyen. Malmőben megvédte elsőségét, Dortmundban is ötven százalékot ér el a Sparkassen szuperversenyen, már 2701-es Élő-ponttal játszott. Reggio Emiliában tornagyőztesként ünneplik, Alekszandr Morozevics, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana előtt végez az élen. Wijk aan Zee-ben  a nagy siker után kudarcként éli meg holtversenyes utolsó helyét, a ritkán vesztő Giri hatszor is feladásra kényszerült.

A Grand Prix-sorozat védnöke, az AGON szabadkártyájával játszhatott a 2012/13-as Grand Prix-sorozaton. Az első tornán Londonban Nakamurával holtversenyben az utolsó. A 75. Tata Steel tornán – 1-gyel zár. Zugban Lékó Péterrel osztja a hetedik helyet. Pekingben ötven százalékot ért el, a negyedik tornán Párizsban utolsóként végez, az összetett pontversenyben csak a 15.

Tromsöben a Világkupán a 18. kiemelt, a 32 között a periu Granda Zunigától a rájátszásban szenvedett vereséget.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Szergej Karjakinnal holtversenyben második a Tata Steel tornán

A 2014-es esztendőt szép sikerrel kezdi, Wijk aan Zee-ben veretlenül holtversenyben második Szergej Karjakinnal, igaz a győztes Levon Aronjan másfél ponttal megelőzte az ifjú titánokat. Stavangerben előkelő társaságban – 1-gyel végez, Aronjan, Szvidler és Kramnyik erejéből is csak 4 pontra futotta. Bielben ötven százalékot ér el. Hoogoveenben páros mérkőzésen Alekszej Shirovot 4,5 – 1,5-re győzte le. A 2014/15-ös GP-sorozat első versenyén Taskentken – 1-re futotta erejéből. A London Chess Classic 2014 hatfős viadalon hármas holtverseny után végül harmadikként díjazták, Viswanathan Anand sötéttel nyert partit, míg Vlagyimir Kramnyik és Giri világossal. Katarban, a nyílt versenyen sokáig aspirált tornagyőzelemre, végül Kramnyikkal osztotta a második helyet.

Sikeres edzőváltás, Vlagyimir Tukmakov lett első számú segítője

Egyértelműen látszott játékán, hogy jót tett az edzőváltás, az egykori olimpikon, az aranyérmes csapat kapitánya, az ukrán Vlagyimir Tukmakov lett első számú segítője. Wijk aan Zee-ben a győztes Magnus Carlsen mögött mindössze fél ponttal lemaradva lett holtversenyben második. Tbilisziben a GP-tornán ötvenszázalékos, a Gasimov emlékversenyen gyengélkedett, nyeretlenül, - 2-vel végzett. Hanti-Manszijszkban ötven százalékkal zárta a GP-sorozatot, összesítésben 11. lett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Grand Chess Tour sorozaton összesítésben második lett, megőrizte veretlenségét

A 21 esztendős Girire újabb nagy kihívás várt, a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozata. Stavangerben veretlenségét megőrizve + 2-vel negyedik lett. Negyedszer is megnyerte a holland bajnokságot. St. Louisban sem vesztett partit, + 1-gyel végül az ötödiknek kijáró pontszámot kapta (Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Maxime Vachier-Lagrave is 5 pontot ért el.) Bakuban a Világkupán negyedik kiemeltként az elődöntőig menetelt, Peter Szvidlertől kapott ki 1,5-0,5-re. (A 32 között Lékó Péter ellen nyert 1,5 – 0,5-re.)

A Grand Chess Tour befejező versenyén Londonban is remekelt. Magnus Carlsennel és Maxime Vachier-Lagravevel osztotta az első helyet. A rájátszásban a „hirtelen halál” partit vesztette el a francia nagymesterrel szemben, Magnus Carlsen lett végül a győztes, a pontversenyt is megnyerte, Anish Giri másodikként zárta a sorozatot, megőrizte veretlenségét a világ legjobbjaival vívott 27 játszma során!

A 2016-os esztendőt is Wijk aan Zee-ben kezdte, holtversenyben negyedik lett a 78. Tata Steel tornán. A vb-jelölti döntő előtt utolsó versenyét Zürichben játszotta, az új időkontrollhoz nem tudott alkalmazkodni, Aronjannal holtversenyben negyedikként végzett a hatfős mezőnyben.

Anish Giri háromszor játszott sakkolimpián. 2010-ben Hanti-Manszijszkban mutatkozott be, egyéni eredményével bronzérmes lett, ahogy két éve Tromsöben is, 2012-ben Isztambulban is „vezérevezős” volt.  2011-ben, 2013-ban és 2015-ben a csapat Európa-bajnokságon, 2013-ban a csapat-világbajnokságon volt a holland válogatott éltáblása. A Klubcsapatok Európa-kupájában 2012-ben az SHSM Moszkva, egy év múlva a SOCAR csapatával lett bronzérmes. 2014-ben a SOCAR aranyérmes együttesében szerepelt, tábláján aranyérmes lett. Tavaly ezüstérmes a bakui csapattal.

Kiemelkedő eredményei:

2010 Wijk aan Zee Corus „B”  1

2010 Malmö 1

2011 Malmö 1

2011 Reggio Emilia 1

2014 London Chess Classic 3

2014 Katar op 2

2015 Wijk aan Zee 3

2015 Stavanger 4

2015 St. Louis 5

2015 London 2

2016 Wijk aan Zee 4

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben ötven százaléka van, két nyerés és két vesztés mellett tizenötször remiztek.

HIkaru Nakamurával 23 partiban mérkőzött meg, tizennyolcszor megosztoztak a ponton, 3-2-re az amerikai nagymester vezet.

Levon Aronjan kellemetlen ellenfél számára, négyszer kikapott az örmények legjobbjától, kilenc döntetlen született még összecsapásaik során.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben kedvező a statisztikája, 4-3-ra vezet, háromszor remiztek.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal tízszer mérkőzött meg, egyszer győzött, kilencszer békekötéssel zárultak játszmáik.

Szergej Karjakinnal szemben negatív a statisztikája, még nem nyert partit ellene, négyszer vereséget szenvedett az öt döntetlen mellett.

Peter Szvidlerrel kilenc játszmában vívott meg, hatszor remiztek, a szentpétervári nagymester kétszer legyőzte őt, Giri egyszer tudott visszavágni.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban ötödikként a Grand Prix-sorozat második helyezésével világbajnok-jelölti címet szerzett, négyszeres amerikai bajnok Hikaru Nakamura eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Nakamura a hármas rajtszámot kapta, honfitársával, Caruanával játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az ő hármasuk először játszhat világbajnok-jelölti döntőben. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A vb-jelölti-verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov        

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Hikaru Nakamura pályafutása

Pályafutása során először világbajnokjelölt négyszeres amerikai bajnok, csapatban kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes, a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat második helyezettje 1987. december 9-én Japánban született. A március 1-től érvényes világranglista hatodik helyezettje, a világbajnok-jelölti mezőnyben a harmadik.

Japán édesapjával és amerikai édesanyjával kétéves kora óta él az Egyesült Államokban. Tízéves korában lett sakkmester, egy évvel később már nemzetközi mester, 2003-ban Bobby Fischer korábbi rekordját is megdöntve lett a legfiatalabb amerikai nagymester. (Ray Robson és Samuel Sevian ezt a rekordot később megdöntötte.)

A 2004-es FIDE világbajnokságon, Tripoliban a nyolcaddöntőig jutott, a későbbi döntős angol Michael Adams győzte őt le. Év végén először lett az Egyesült Államok bajnoka, 2009-ben, 2012-ben és tavaly ismételte meg sikerét. 2005-ben a Világkupán meglepetésre már az első körben búcsúzni kényszerült, az indiai Suriya Ganguly ellen vesztett. A torinói sakkolimpián harmadik táblásként 11 partijából szerzett 7 ponttal járult hozzá az amerikai válogatott bronzérméhez.

Gibraltáron győzött, Londonban először játszhatott szuperversenyen

Jelentős sikert ért el 2007 februárjában Gibraltáron, a GibTelecom Masters nyílt versenyen második volt, egy évvel később a holtversenyt követő rájátszásban elért sikere után már tornagyőztesként ünnepelték. A drezdai sakkolimpián bronzérmes válogatottban második táblásként 10 játszmából 6,5 pontot ért el.

A sakkvilág elitjében a nagy bemutatkozást számára a London Chess Classic 2009 tornán való részvétel jelentette, Magnus Carlsen győzelmével végződött versenyen nyeretlenül, - 1-gyel végzett. A következő évben már Wijk aan Zee-ben játszhatott, + 2-vel holtversenyben Viswanathan Ananddal negyedikként végzett. A csapat-világbajnokságon éltáblásként a mezőny legjobb egyéni eredményével vezette ezüstéremig az amerikai válogatottat. A Tal emlékversenyen veretlen maradt, egy győzelmével hármas holtversenyben lett negyedik. Londonban Vlagyimir Kramnyikkal osztotta a negyedik helyet.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Wijk aan Zee-ben szenzációs tornagyőzelmet ért el

Edzéseinek irányításában Garri Kaszparov is rövid ideig szerepet vállalt, Nakamura ekkor 10. volt a világranglistán. Bravúros első helyezéssel kezdte a 2011-es esztendőt. Wijk aan Zee-ben veretlenül, 2879-es performance-pontszámot jelentett a 13 játszmából elért 9 pontja és 2751-es Élő-pontszámát huszonhárommal növelte. Többek között Viswanathan Anand, Magnus Carlsen, Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik előtt nyerte meg a 73. Tata Steel tornát. A világraszóló sikert visszaesés követte. Romániában a „Királyok versenyén”, majd Dortmundban is – 1-gyel zárt, a Grand Slam-döntőn ötven százalékot ért el, a Tal emlékversenyen – 3-mal utolsóként végzett! Londonban már javuló formát mutatott, Carlsennel holtversenyben lett második Kramnyik mögött.

Reggio Emiliában másodikként zárta az évet, nyitotta az új esztendőt. Wijk aan Zee-ben hatodik lett, az amerikai bajnokságot St. Louisban egypontos előnnyel nyerte meg, a Tal emlékversenyen azonban csak nyolcadik. A 2012/13-as Grand Prix-sorozat első versenyén Londonban Anish Giri társaságában az utolsó helyen végzett. A London Chess Classic tornán harmadik volt. Pekingben, a Szellemi Világjátékokon mind a három műfajban ezüstérmes.

Wijk aan Zee-ben kezdte a 2013-as évet, hatodik volt a Tata Steel tornán. A GP-sorozat zugi versenyén a második helyet szerezte meg. Norvégia első szuperversenyén Stavangerben Magnus Carlsennel azonos pontszámmal harmadik. Szalonikiben harmadik GP-versenyét játszotta, - 1-gyel zárt. Az oly meglepő végeredményt hozó Tal emlékversenyen ötven százalékkal hatodik. (Borisz Gelfand győzött Carlsen előtt, Anand kilencedik, Kramnyik a tízedik lett!) Párizsban a Gp-versenyen holtversenyben harmadik. A kieséses rendszerű London Chess Classis rapidtornán első, a döntőben Borisz Gelfandot győzte le.

A Grand Prix-sorozaton másodikként világbajnok-jelölti címet szerzett

2014 januárjában már harmadik volt a világranglistán, a holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben  csak kilencedikként végzett – 1-gyel. Zürichben is mínuszban zárt. Samkirban a Gasimov emlékversenyen a világbajnok Carlsentől elszenvedett kettős veresége ellenére ötvenszázalékos. Óriási kudarc a 2. Sinquefield Kupán való szereplése, - 3-mal lett utolsó.

Tromsöben a Világkupán hatodik kiemeltként a nyolcaddöntőig jutott, az ukrán Anton Korobov állta útját. Nakamura sikerrel rajtolt a 2014/15-ös Grand Prix-sorozaton, Bakuban ötös holtversenyben harmadik volt, Taskentben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval osztotta a második helyet. Gibraltáron remekelt, másodszor győzött. Zürichben ezüstérmes Viswanathan Anand mögött, ismét harmadik volt a világranglistán. St. Louisban veretlenül negyedszer lett bajnok. Hanti-Manszijszkban holtversenyes első helyével világbajnok-jelöltséget ünnepelhetett, az összetett pontversenyben második lett Fabiano Caruana mögött.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2015. június 1-től érvényes világranglistán Hikaru Nakamura átlépte a bűvös 2800-as ponthatárt. A Grand Chess Tour első versenyén Stavangerben harmadik volt, júliusban 2814 Élő-ponttal pályafutása addigi rekordját érte el, Carlsen, Anand és Topalov mögött a negyedikként jegyezhettük.

St. Louisban holtverseny után is harmadikként hirdették ki. A bakui Világkupán  a rajtlistán Hikaru Nakamura második volt, a negyeddöntőig jutott, az ukrán Pavel Eljanov állította őt meg. A 2015. októberi ranglistán újabb rekorddal, 2816-os pontszámmal második volt. A novemberin elszámolták a Világkupát, majd a Klubcsapatok Európa-kupáját, ez – 23 pontot jelentett. A Grand Chess Tour befejező versenyén Londonban sem villogott, nyolcadik helyével végül az összetett pontversenyben ötödikként zárt. A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Gibraltáron játszott, az eddigi legerősebb összetételű viadalon harmadszor győzött.

Hikaru Nakamura a rapid-és a villám-világranglistán is második Magnus Carlsen mögött.

Kiemelkedő egyéni sikerei:

2008 Gibraltár 1

2011 Wijk aan Zee 1

2012  Reggio Emilia 2

2012   Hoogeveen Unive 1

2013   Zug  GP 2

2013   Stavanger  3

2013   Sinquefield Kupa 2

2013   Párizs  GP 3

2013   London Chess Classic (rapid) 1

2014   Taskent GP  2-3

2015   Gbraltár  1

2015   Zürich 2

2015   Stavanger 2-3

2015   St. Louis 3

2016   Gibraltár 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben pozitív a mérlege, ötször győzte le egy vereség mellett, tizenkilenc párharcuk döntetlen lett.

Anish Girivel 23 partit játszott, háromszor nyert, kétszer kikapott, tizennyolcszor remiztek.

Rendkívül élvezetesek voltak viaskodásai Levon Aronjannal, de többször a rövidebbet húzta. 13 döntetlen mellett 11-6-ra az örmény nagymesternél az előny.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval kedvezőtlen a statisztikája, hatszor megosztoztak a ponton, a bolgár sakkozó ötször legyőzte, kétszer tudott csak visszavágni.

Megdöbbentő a fölénye az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben, 6-1-re vezet, tízszer remiztek.

Szergej Karjakinnal már 26-szor csatáztak, 7-4-re Nakamuránál az előny 15 döntetlen mellett.

Peter Szvidler ellen negatív a mérlege, hat veresége áll két nyerésével szemben, ötször remiztek.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban negyedikként a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Prix-és Grand Slam-győztes, rendezői szabadkártyával játszó Levon Aronjan eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Aronjan a hatos rajtszámot kapta, Girivel játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A vb-jelölti-verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov       

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Levon Aronjan pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Az örmény sakkozás legjobbja, a 2006-os torinói, a 2008-as drezdai és a 2012-es isztambuli sakkolimpián aranyérmes válogatott éltáblása, Levon Aronjan 1982. október 6-án született Jerevánban. 1994-ben a szegedi korcsoportos vb-n a 12 évesek versenyében győzött. 1999-ben örmény bajnok lett,  2001-ben a lausanne-i ifjú titánok tornáján győzött, egy év múlva junior világbajnokságot nyert. 2005 júliusában került be a top 10-be és egyúttal átlépte a 2700 Élő-pontos határt. A csapat-világbajnokságon bronzérmes örmény válogatott éltáblása. Hanti-Manszijszkban lenyűgöző teljesítménnyel diadalmaskodott a Világkupán. Az örmény nagymester tíz játszmát nyert meg, tíz partija döntetlennel végződött.

Torinóban olimpiai bajnok a válogatottal

2006 januárjában Wijk aan Zee-ben, a világranglista ötödik helyezettjeként pályafutása első szuperversenyén csak ötvenszázalékos, de a linaresi viadalon már tornagyőztesként ünnepelték. Az áprilisi és júliusi világranglistán Veszelin Topalov és Viswanathan Anand mögött harmadikként jegyezték. A torinói sakkolimpián az aranyérmes örmény válogatott „vezérevezőse”, jelentős szerepet játszott a szenzációs sikerben.

A fantasztikus sorozat után törvényszerű volt kis visszaesésese, de Moszkvában, a Tal-emlékversenyen hármas holtversenyben első -  többek között Lékó Péterrel -, majd 2007. januárjában Wijk aan Zee-ben Veszelin Topalovval  és Tejmur Radzsabovval osztotta a dicsőséget. Májusban rapid párosmérkőzésen 4-2-re legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmeccsen drámai küzdelemben, csak a hosszabbítás után nyert a 16 éves norvég Magnus Carlsen ellen. A nyolc között a spanyol Alekszej Shirovval szemben egy nyeréssel és öt remivel biztosította mexikói repülőjegyét. Főpróbaként Aronjan Mainzban megnyerte a Fischer Random Chess versenyt, a döntőben Anandot győzte le. A visszavágón, a rapidtornán az indiai exvilágbajnok diadalmaskodott, három remi mellett egy nyeréssel.

Másodszor is olimpiai bajnok az örmény válogatottal

Nagy reményekkel utazott Mexikóba, az egyik titkos favoritnak tartották a nyolcfős világbajnoki döntőben. Sem betegségével, sem riválisaival nem tudott sikerrel megbirkózni. Mindössze 6 pontot ért el, az orosz Alekszandr Morozeviccsel holtversenyben hatodik lett.

Gyorsan feledtette a kudarcot, 2008-ban a Corus-tornán Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen, egyetlen vereségét Kramnyiktól szenvedte el. Linaresben a harmadik helyet osztotta Topalovval. Remekelt Nizzában, 2,5 pontos előnnyel nyerte meg az Amber-versenyt. Nagyot bukott a szófiai M-tel versenyen, nyeretlenül, négy vereséggel utolsó lett! Sokáig nem búslakodott, Szocsiban megnyerte a Grand Prix-tornát. Amire kevesen számítottak, az örmény válogatott Drezdában megvédte olimpiai bajnoki címét. Igazi népünnepély volt az aranyérmes csapat fogadtatása. Nankingban második hellyel zárta az évet.

Grand Prix- és Grand Slam-győztes

2009-ben a Corus-tornán holtversenyben második, Linaresben gyengélkedett, -1-gyel végzett. A GP-viadalon Nalcsikban ismét top formában, újabb első helyet szerzett. Mainzban megnyerte a rapidtornát, Zsermukban a holtversenyes második hellyel a GP-versenysorozat győztese és világbajnokjelölt lett. Bilbaóban parádézott a Grand Slam-döntőn. A Tal-emlékversenyen Ananddal csak   a negyedik helyet osztotta. Nem látjuk őt Wijk aan Zee-ben, Linaresben harmadik. Sanghajban a Grand Slam kvalifikációs versenyen rájátszásban kikapott Kramnyiktól. A sakkolimpián nem rajta múlott, hogy a címvédő örmények csak nyolcadikok lettek. Moszkvában kettős sikert aratott, holtversenyben első lett a Tal-emlékversenyen, majd a villám-vb-t is megnyerte.

A 2011-es évet ismét Wijk ann Zee-ben kezdte, Carlsennel holtversenyben harmadik, majd szerencsés kézzel rapidozott a 20. Amber-tornán, övé az utolsó verseny első helye.

Kazanyban a rájátszásban kikapott Alekszandr Griscsuktól

Kazanyban, a világbajnok-jelölti páros mérkőzések első körében  gigászi csatát hozott az első számú esélyesnek tartott Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Gricsuk összecsapása. A meccs első játszmájának végjátékában Aronjan nagyon közel került a nyeréshez, Griscsuk üggyel-bajjal kiharcolta a döntetlent. A másik három parti hasonló izgalmakkal nem szolgált. A rájátszásban nyíltsisakos küzdelem folyt, két sötéttel elért nyeréssel kezdődött a négyjátszmás meccs. Aronjan nagyon idegesen játszotta az első partit, szinte ellenállás nélkül vesztett. A jelentős lélektani előny azonban béklyóként hatott Griscsuk játékára, világossal ő sem remekelt, Aronjan egyenlített.

A világranglista harmadik helyezettje alighanem meccslabdát  hibázott a harmadik játszmában, Aronjan nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, sőt a remiért kellett megküzdenie. A negyedik ütközet döntött,  Aronjan tőle szokatlan módon jelentős időhátrányba került, Griscsuk kiskombinációval anyagi előnyt szerzett. Időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.

Ningbóban, Moszkvában és Wijk aan Zee-ben remekelt

Aronjan a kudarcért a ningbói csapat-világbajnokságon aranyéremmel kárpótolta magát, s egyúttal sokadszor bizonyította, hogy társaival igazi csapatot alkot, veretlenül lettek elsők. Két olimpiai aranyérem után a top csapatversenyt is megnyerték.

A Grand Slam-döntőn Carlsen és Ivancsuk mögött, Nakamura és Anand társaságában lett harmadik. A csapat Európa-bajnokságon az örmény válogatott az utolsó forduló előtt még vezetett, de a németektől elszenvedett váratlan vereségnek köszönhetően még a dobogóról is lecsúsztak. Aronjan az éltáblán eredményesen játszott. A nagy presztízsű Tal-emlékversenyen harmadszor végzett holtversenyben az élen. A Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna a norvég Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett, mindketten megőrizték veretlenségüket.

A moszkvai nagy sikert követően a London Chess Classic szuperversenyen csalódást okozott. Fölényes állást elvesztett Hikaru Nakamurával szemben, s tőle szokatlan módon a vereség túlzottan is megviselte, Vishy Ananddal együtt csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Levon a sakkot nélkülöző pihenést választotta, új energiákat gyűjtött és januárban a Tata Steel szuperversenyen, Wijk aan Zee-ben  partijai pályafutásában új színvonalat  jelentettek. Úgy érezte, hogy a nyitások alaposabb kidolgozására fordított munka is nagyon hasznos volt. Kreatívabb lett a felkészülése, nagyon fontosnak érezte a számtalan jó tanácsot, meg kell tanulnia a számítógép helyes használatát.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Wijk aan Zee-ben kettős győzelemmel rajtolt, Karjakin legyőzése után visszavágott Nakamurának a londoni vereségért. A harmadik fordulóban azonban kikapott a nagy riválistól, Magnus Carlsentől. A vesztés ezúttal nem törte le, higgadtan értékelte, hogy a rossz nyitást követően nagyot nem hibázott, mindent elkövetett, hogy megnehezítse Magnus nyerését. Belátta, hogy egy ilyen jó sakkozó ellen lehet partit veszíteni. A cseh David Navarával szemben érte még „baleset”, de hét játszmát tudott nyerni, s a plusz öt az első helyet jelentette számára. „Életem versenyét játszottam” – nyilatkozta a torna végén.

Zürichben hatjátszmás felkészülési páros meccset vívott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.

A májusi Élő-listán 10 pontra megközelítette Carlsent, de a júniusra előrehozott Tal-emlékversenyen holtversenyben negyedik lett, 2-2 nyerés és vesztés volt a számláján az 5 remi mellett.

Isztambulban harmadszor olimpiai bajnok, az éltáblán is aranyérmes 

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Hanti-Manszijszkban címvédőként csak hetedikek voltak, de a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Ők sem fiatalodtak az évek alatt, de hitük az újabb és újabb sikerek elérésében csak erősödött. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd egyenes adásban közvetítették a záróünnepséget. Levon Aronjan 10 partijából gyűjtött 7 pont, a 2894-es performance-pontszám hűen tükrözi kitűnő teljesítményét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

„Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét” – nyilatkozta a kapitány Arshak Petroszjan.

A Grand Slam-döntőn nem tudott lépést tartani az olasz Fabiano Caruanával és a második félidőben remeklő Carlsennel, harmadik lett. Londonban csalódást okozott, csak hatodik a kilencfős mezőnyben, kikapott Carlsentől. A Tata Steel szuperversenyen a címvédőként rajtolva egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Aronjan formája sokat javult a londoni torna óta. Másfél pontos hátránnyal lett második Carlsen mögött. Esélyes állást rontott remire ellene.

A londoni világbajnok-jelölti versenyen nem bírta a hajrá feszültségét, a második félidőben három partit is vesztett

A londoni világbajnok-jelölti torna első félidejében Levon Aronjan jól, ponterősen játszott, Magnus Carlsennel holtversenyben vezetett, másfél ponttal előzték meg a hetet remiző Vlagyimir Kramnyikot. A második körben azonban meglepő fordulatokat láttunk. Egymás elleni remijük után Aronjan kikapott Borisz Gelfandtól. Gyorsan javított Ivancsuk elleni győzelmével, fél pont volt a hátránya Carlsennel szemben. A 11. fordulóban azonban elszenvedte második vereségét, Peter Szvidler „besegített” Carlsennek és Kramnyiknak. Az örmény nagymester a versenyfutásban a harmadik helyre csúszott vissza. A következő játéknap megpecsételte sorsát, hihetetlen fordulatos, izgalmakban bővelkedő összecsapás végén Kramnyik győzött, Aronjan a végjátékban prózai remit nem vett észre. Carlsen és Kramnyik holtversenyes elsősége a norvég titánnak kedvezett, több győzelmének köszönhetően világbajnoki kihívó lett.

Helyezés

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

5

2

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

4

3

Peter Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

5

5

Borisz Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

3

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére megszervezett tornát a vereséggel kezdő Levon Aronjan nyerte meg.  Holtversenyben végzett az élen a veretlenségét megőrző izraeli Borisz Gelfanddal. A versenykiírás a sötéttel többet játszót részesítette előnyben, így Aronjan vehette át a győztesnek járó trófeát. Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le.

A norvégiai Stavangerben megrendezett szuperversenyen Aronjan + 1-gyel Peter Szvidlerrel és Viswanathan Ananddal a negyedik helyet osztotta.

Élő-pontjai alapján biztos résztvevője volt a világbajnok-jelölti versenynek, de játszania kellett a Világkupán. A norvégiai Tromsøben megrendezett viadal harmadik fordulójának nagy szenzációjaként a rajtlistát vezető, a világranglistán második Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen világossal vesztette el az első partit, bonyodalmakban gazdag második játszmában nyerőesélyt szalasztott el. Aronjan gyenge szereplésével 10,8 pontot vesztett.

Az örmény nagymester a Világkupán mutatott gyenge játéka után St. Louisban is csalódást okozott, újabb Élő-pontokat is vesztett, közel három év után kikerült a 2800 Élő-pontos klubból. Javított a Grand Slam-döntőn, veretlenül nyerte meg a tornát, formája jelentős javulást mutatott.

A csapat Eb-n csak negyedik lett az örmény válogatott, Aronjan 9-ből 6 pontot ért el. Antalyában a csapat-vb-n nem tudták megvédeni címüket, de Levon Aronjan remekelt, az első táblán a legjobb eredményt érte el 8-ból 6 ponttal.

Tornagyőzelemmel kezdte a 2014-es esztendőt. A Tata Steel Chess szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen, + 13,7 Élő-pontot is szerzett. A zürichi tornán Magnus Carlsen mögött lett második. A világranglistán második 2830 Élő-pontjával, ez pályafutásának legmagasabb értékszáma!

Hanti-Manszijszkban vezette a rajtlistát, a második félidő feszültségét nem bírta

Első számú esélyesként indult a világbajnok-jelölti döntőben, a nyitányon Viswanathan Anandtól vereséget szenvedett. A vesztés nem törte le, a viadal félidejét még Ananddal holtversenyben 4,5 ponttal vezető pozícióban zárta. A londoni vb-jelölti versenyhez hasonlóan a második félidőben nem bírta a fokozott feszültséget, sokat hibázott, három partiban is feladásra kényszerült.

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

A balsikert hosszas hullámvölgy követte, a rossz sorozat St. Louisban szakadt meg

A balsikert hullámvölgy követte, Stavangerben csak egy partit tudott nyerni, igaz a tornagyőztes Szergej Karjakinra mért vereséget, de két partiban kikapott. A sakkolimpián csak nyolcadik lett a címvédő örmény válogatott. St. Louisban – 2-vel zárt. Nem indult el a Grand Prix-sorozaton. A Grand Slam-döntőn veretlenül lett második Viswanathan Anand mögött. Hikaru Nakamurával St. Louisban mérkőzött meg, 2-2 lett a klasszikus gondolkodási idejű partik vége, villámban az amerikai nagymester 9,5-6,5-re győzött.

A 2015-ös évet Wijk aan Zee-ben kezdte, - 2-vel csak tízedik lett. Baden-Badenben ötvenszázalékos, Zürichben Fabiano Caruana és Szergej Karjakinnal nyeretlenül osztotta az utolsó helyet. Hazai pályán, Cahkadzorban a háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott a csapat-vb derekán még aligha bízhatott az éremszerzésben. A negyedik fordulóban a kínai csapattól elszenvedett kiütéses vereséget követően nem kis nehézség árán rendezték soraikat, végül bronzéremmel zártak, Aronjan 9-ből 6 ponttal. Stavangerben újabb kudarc érte, holtversenyben utolsó lett a Grand Chess Tour első versenyén, az augusztusi világranglistán már csak a 11. volt 2765 ponttal.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Az oly hosszú, balsikerekkel kísért sorozat St. Louisban szakadt meg. Mily meglepő, hogy a szaksajtó meglepetésként értékelte veretlenül elért első helyét, egypontos előnnyel győzött. Hosszas tárgyalások, egyeztetések után az örmény sakkozók játszottak Bakuban a Világkupán, a 2. forduló szenzációja volt a 2765-ös Élő-pontjával a 9. helyre rangsorolt Aronjan veresége az ukrán Arescsenkoval szemben. Az Európa-kupán is csak ötven százalékot ért el az orosz bajnokcsapatban, a Szibériában.

A Grand Chess Tour  londoni tornáján negyedikként végzett, az összesített pontversenyben harmadikként zárt. A januári listán már a negyedik volt 2792-vel. A vb-jelölti verseny előtti főpróbáján, az új időkontrollal megrendezett zürichi tornán feledhető játékkal lett negyedik. A Bundesligában Rapport Richárdtól elszenvedett vereségéért hat ponttal „fizetett”, a világranglistán jelenleg a hetedik, a moszkvai mezőnyben a negyedik Élő-pontjait tekintve.

Kiemelkedő egyéni sikerei:

2005 Világkupa 1

2006 Morelia/Linares 1, Moszkva 1-3

2007 Wijk aan Zee 1-3

2008 Wijk aan Zee1-2, Amber (rapid) 1, Szocsi GP 1, Nanking 2

2009 Wijk aan Zee 2, Amber (rapid) 1-3, Nalcsik GP 1, Zsermuk GP 2-3, Bilbao 1

2010 Moszkva 1-3

2011 Moszkva 1-2

2012 Wijk aan Zee 1

2013 Wijk aan Zee 2, Párizs/Szentpétervár 1-2, Bilbao 1

2014 Wijk aan Zee 1, Zürich 2, Bilbao 2

2015 St. Louis 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben kedvező a mérlege, 6-4-re vezet hét döntetlen mellett.

Anish Giri ellen még jobb a statisztikája, négy nyerés és kilenc döntetlen.

Rendkívül élvezetesek voltak viaskodásai Hikaru Nakamurával, 13 döntetlen mellett 11-6-ra nála az előny.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval eddig 28 partiban csatázott, az örmény nagymester hétszer kikapott, ötször legyőzte a bolgár sakkozót. A tizenhat pontosztozkodás korántsem békés  partikban született meg.

Az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen Aronjan nagyon sikeres. A 36 partiból kilencet nyert meg, négyszer kapott ki tőle, huszonhárom partijuk remivel végződött.

Önbizalmat növelő Szergej Karjakinnal szembeni statisztikája is, 27 partiból kilencet megnyert, háromszor kapott ki, tizenöt döntetlen még számlájukon.

Peter Szvidlerrel 29 partit vívott. Aronjan négyszer nyert, háromszor kikapott, huszonkétszer megosztoztak a ponton.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Topalov az ötös rajtszámot kapta, Ananddal játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Karjakin

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Veszelin Topalov pályafutása

Veszelin Topalov 1975. március 15-én Ruszéban született. Édesapjától 8 éves korában tanult meg sakkozni. 1989-ben a 14 éven aluliak világbajnokságát megnyerte, egy évvel később ezüstérmes volt a 16 évesek vb-jén. 1992-ben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet. Egy évvel később Budapesten megnyerte a zónaversenyt.

Névjegyét 1994-ben a moszkvai sakkolimpián tette le, amikor Garri Kaszparovot érdekes tisztáldozattal legyőzte. Szép sikereket ért el 1996-ban, Amszterdamban, Madridban és Novgorodban nyert tornát, átlépte a 2700 Élő-pontos álomhatárt. Egy évvel később Dos Hermanasban, majd Leonban diadalmaskodott. Topalov valamennyi kieséses rendszerű világbajnokságon játszott. A groningeni vb-n 1997-ben kiemeltként nem élte túl a második fordulót, a holland Jeroen Piket ellen vesztett. Két év múlva Las Vegasban a 16 között Vlagyimir Kramnyiktól rapid rájátszásban kapott ki. 2000-ben a negyeddöntőben Michael Adams győzte őt le. 2001-ben holtversenyben Kramnyikkal első a dortmundi tornán. A moszkvai vb-n a 16 között vérzett el ismét, eszelős csatában maradt alul Alekszej Shirovval szemben.

Topalov 2002-ben Lékó Péterrel vívta Dortmundban a klasszikus sakkozás világbajnok-jelölti döntőjét, 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett miután kettős vesztéssel kezdte a párharcot. Két év múlva Tripoliban, a FIDE vb-n első kiemelthez méltóan az elődöntőig látványosan menetelt, tíz partijában csak egyetlen döntetlent engedélyezett ellenfeleinek. Rusztam Kaszimdzsanov ellen azonban csak négy remivel kezdte a meccset, és a rapid rájátszást óriási meglepetésre elbukta.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

2005-ben a Salamancában élő bolgár nagymester még nagyobb sebességre kapcsolt. Harmadik volt Wijk aan Zee-ben, Garri Kaszparovot az utolsó fordulóban legyőzve holtversenyben lett első a visszavonulását a záróünnepségen bejelentő orosz világranglista-vezetővel. Szófiában a hat résztvevős, kétfordulós szuperverseny második félidejében szárnyalva tornagyőztes. „Nem félek a vereségtől, ez különböztet meg engem a többiektől” – nyilatkozta szófiai sikere után. Dortmundban rossz rajt után végül holtversenyben másodiként végzett.

Topalov San Luisban elhódította a FIDE világbajnoki címét

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az argentínai San Luisban nyolc résztvevővel, kétfordulós viadalon  döntötték el FIDE világbajnoki cím sorsát. Veszelin Topalovot már a 13. forduló után világbajnokként ünnepelhették. A legjobban felkészült, kirobbanó formában játszó, az első félidőben káprázatos eredményességgel sakkozó Topalov másfél pontos előnnyel győzött. A viadal első félideje, a hét játszma után már kétpontos előnnyel vezetett, mindössze Viswanathan Anandnak „ajándékozott” fél pontot. A legérdekesebb sakkot játszó, a legjobb segítő csapatot maga mögött tudható Veszelin Topalov fejére került a korona. Egyszer volt nagy bajban, Lékó Péter ellen az első fordulóban, de nagymesterünk egyenesen vesztésre rontotta nyerőesélyes állását. A második körben Topalov taktikusan játszott, nem kockáztatott, hetes remiszériával is biztosan érte el kitűzött célját.

Az újdonsült világbajnok nem sokat ült a babérjain. Januárban már átlépve a bűvös 2800 Élő-pontos határt a Corus szuperversenyen szerepelt és Viswanathan Ananddal holtversenyben az élen végzett. A Morelia-Linares szuperverseny első félidejében pocsékul sakkozott, hét partiból csak 2,5 pontot gyűjtött. Spanyol földön már remekelt, immár veretlenül 5,5 pontot szerzett, s végül holtversenyben második lett. Szófiában már hivatalos világranglista-vezetőként szerepelt, a megszokott forgatókönyvet láttuk, rossz első félidő után szárnyalt a folytatásban, az utolsó négy partit megnyerve lett első. A világranglistát 2813 ponttal vezette.

Címegyesítő világbajnoki döntő Elisztában, a rapid rájátszást Kramnyik nyerte

Topalov menedzsere, Szilvio Danajlov célul tűzte ki, hogy egyfajta „börze” legyen a világbajnoki címért folytatott versengés. Aki egymillió dollárnál többet tud kínálni a meccsért, megmérkőzhet a világbajnokkal. A FIDE vezérkarának egy csoportja is támogatta a képtelen ötletet, majd rendeződtek a viszonyok, csak a hivatalos világbajnoki rendszerben lehet kiharcolni a kihívói jogot!  A címegyesítő meccset Elisztában játszotta le Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov. Máig sem érthető egyezményt írtak alá: a győztes mindent visz! Szinte hihetetlen, hogy a döntőben a rapid rájátszásban vereséget szenvedő Topalovnak (a San Luis-i vb győztesének) kevesebb joga volt, mint az említett vb második-negyedik helyezettjének, akik előversenyek nélkül játszhattak a 2007-es mexikói világbajnokságon.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A címegyesítő mérkőzés hihetetlen hőfokon zajlott. A meccs egyetlen partijában sem volt igazi időzavar, a küzdő felek jóval gyorsabban játszottak, sokkal praktikusabban, és sokszor a csata csak a negyedik, de még inkább az ötödik órában dőlt el. Egyetlen gyors döntetlen sem született. Vlagyimir Kramnyik megérdemelte az ünneplést, kibírta a bolgár team lélektani hadviselését. Bizonyára sokat jelentett számára, hogy neves nagymesterek az ötödik parti játék nélküli elvesztése után nyílt levélben kérték, biztatták őt a folytatásra, és ő engedett a rábeszélésnek. Veszelin Topalov hiába dicsérte menedzserét, Szilvio Danajlovot, hogy védte az érdekeit sorozatos beadványaival, a bolgár sakkozó rengeteget vesztett népszerűségéből, „öngólt” lőtt.

A bonyodalmak mellett sok szakmai tanulsággal is szolgált a két világklasszis összecsapása. Topalov úgy vélte, hogy jobban felkészült ellenfelénél, mégis több esélyt hagyott kihasználatlanul. A partikban inkább ő kezdeményezett, de csak két partit tudott nyerni. Ezzel szemben Kramnyik egyszer sem hibázott a kínálkozó alkalmak kihasználásakor. A bolgár taktikája a rajtnál balul sült el, erőszakoskodott és remi állást elvesztett, illetve nem adott be egy mattot. Hasonló hibákat a San Luis-i világbajnokságon Topalov nem követett el, de valljuk be, hogy ott az első körben riválisai jóval szerényebb ellenállást fejtettek ki. Kétpontos hátránynál bevetették a WC-cselt, és megingatták Kramnyikot, aki látszólag padlóra került a kettős vereség hatására. Kramnyik remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, hogy vert helyzetből magához tért, és végül megérdemelten nyert.

A világbajnoki cím elvesztése, a meccset követő diplomáciai csatározás, a csalódottság megviselte a bolgár exvilágbajnokot, formája korántsem volt egyenletes. Hármas holtversenyben megnyerte a Corus 2007 szuperversenyt, majd Linaresben az utolsó helyet osztotta Lékó Péterrel. Hazai pályán, Szófiában a torna első félidejét mínuszban zárta, majd javított a második körben, és harmadszor is győzött. Vitoriában a „Bajnokok Ligája” elnevezésű versenyen is diadalmaskodott. Egy év múlva Wijk aan Zee-ben nagyot botlott, csak Kramnyik elleni parádés nyerése vigasztalhatta.  Linaresben négy vereséget is begyűjtött, holtversenyben harmadik lett. Szófiában nem bírt a fantasztikus formában játszó Vaszilij Ivancsukkal. Az év második felében magára talált és parádés teljesítményt nyújtott. A Grand Slam- döntőt megnyerte, Anand gyengélkedésének köszönhetően visszaszerezte a világranglistán az első helyet. A decemberi nankingi szuperversenyen is remekelt, másfél pontos előnnyel ért célba. A világbajnok-jelölti elődöntő miatt 2009-ben nem játszhatott Wijk aan Zee-ben és a linaresi tornát is ki kellett hagynia.

Az amerikai Gata Kamskyt 4,5-2,5-re legyőzte a vb-jelölti döntőn

Topalov a világbajnoki kihívó jogáért a 2007-es Világkupa győztesével, Gata Kamskyval mérkőzhetett meg. A sakk világában sajnos már megszokott bonyodalmak előzték meg a párharcot, Kamsky nem akart Szófiában játszani. Egyértelműen Topalov volt az esélyes, Kamsky a párharc előtt még nyeretlen volt az exvilágbajnokkal szemben. A második játszmában Kamsky világossal gyorsan megadta magát, majd a negyedik összecsapást megnyerte, így az első félidő 2-2-vel zárult. Kamsky gyalogelnézés után ellenállás nélkül vesztette el az ötödik partit, világossal nem tudott egyenlíteni. A hetedik játszma igazi krimi volt, érthetően örömünnep volt Szófiában a páros mérkőzésen aratott 4,5-2,5-ös győzelme.

Az M-tel tornán meglepetésre csak harmadik, Nankingban a szenzációs elsőséget  elérő norvég Magnus Carlsen mögött két és félpontos hátránnyal lett második. A linaresi szuperverseny sikeres főpróba volt számára, tornagyőztesként ünnepelték. Túlzott bonyodalmakat vállalt, de elképzelése bevált. A linaresi győzelme után adott interjújában Topalov kiemelte, hogy a sakktörténelem eddigi legnagyobb díjalapjáért játszanak, de Anand nem mutatott semmiféle aktivitást, hogy további szponzorok bekapcsolásával még növekedjen a 2 millió eurós díjalap. Topalov szívesen játszotta volna akár az egész meccset is kedvező feltételek mellett Indiában, de akár meg is oszthatták volna a költségeket a kettős rendezéssel.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Topalov győzelemmel kezdte, vereséggel zárta a szófiai világbajnoki döntőt

A világbajnoki döntő Viswanathan Anand és stábja számára nagy kalanddal kezdődött. Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár alaposan keresztülhúzta számításaikat, végül 40 órás utazás után csak egy nappal a hivatalos megnyitó előtt érkeztek meg a bolgár fővárosba.

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni és Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után  a negyedik összecsapást  Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után - hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott.

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futó erejét. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

A világbajnoki döntő elvesztése után először a Grand Slam-döntőn mérkőzhetett meg ismét az elittel, - 1-gyel végzett. Magnus Carlsennel szemben mindkét partiját elbukta, Vishy Anand 1,5-0,5-re verte őt. Topalov hosszas versenyzési szünettel, edzésekkel készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzéses tornára, ahol az amerikai Gata Kamsky volt az első és nagy meglepetésre az utolsó ellenfele, 1,5 – 2,5-re kikapott.

A Grand Prix-sorozatot megnyerte, világbajnokjelölt lett

A 2012-es évet Wijk aan Zee-ben kezdte, pocsék formában játszott, - 3-mal holtversenyben tízedik lett, 18 Élő-pontot is vesztett. Az asztanai rapid-vb-n bronzérmes. Résztvevője lett a 2012/13-as GP-sorozatnak, és a hosszú ideje tartó hullámvölgyének éppen a londoni tornán vetett véget, már csak 2752 Élő-ponttal játszott, holtversenyes elsőségével javított. A bukaresti viadalon holtversenyben első. A zugi GP-tornát másfél pontos előnnyel nyerte meg, 22 Élő-pontot is szerzett, a világranglistán a negyedik helyre lépett előre!  A norvégiai szuperversenyen nyeretlenül csak nyolcadik. Szalonikiben is könnyen feledhető a – 2-es eredménye, a két tornán összesen 26 Élő-pontot vesztett!

Topalov kockáztatott, nem nevezett a 2013-as Világkupára, akár a világbajnok-jelöltséget is bukhatta volna, ha Pekingben, az utolsó GP-versenyen nem áll helyt. Végül Lékó Péterrel a harmadik helyet osztotta, s ez elegendő volt számára, hogy megnyerje az összetett pontversenyt, világbajnok-jelölt lett. Világranglistás negyedikként, 2785 Élő-ponttal játszhatott Hanti-Manszijszkban.

A világbajnok-jelölti versenyen sokan titkos favoritnak vélték, de a túlzott akarás, a bonyodalmakban elkövetett súlyos hibák eredményeként óriási meglepetésre utolsó lett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

Stavangerben is csúfos kudarcot szenvedett el, öt játszmát is veszítve kilencedikként végzett. St. Louisban kezdte a hullámvölgyből a kilábalást, ötven százalékot elérve lett harmadik. Kockáztatott, nem indult el a 2014/15-ös Grand Prix-sorozaton, hosszas versenyzési szünetet tartott. Megnősült, kislánya született.

Stavangerben megnyerte a Grand Chess Tour első versenyét

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Grand Chess Tour első versenyén, Stavangerben láttuk ismét játszani. Topalov tornagyőzelmében nagy szerepet játszott az első fordulóban Magnus Carlsen ellen elért szerencsés nyerése, de későbbi partijaival rászolgált az első helyezésre. A 40 éves bolgár exvilágbajnok 18 Élő-pontot gyűjtött, nagy eséllyel pályázott a 2016. évi világbajnok-jelölti versenyre szóló meghívásra, hiszen ketten a 2015-ös év átlag-pontszámával jogosultak a részvételre.

A második tornán St. Louisban csak ötven százalékot ért el. Kötelező volt indulnia a bakui Világkupán, ahol vezette a rajtlistát. A nyolcaddöntőben azonban búcsúzni kényszerült, Peter Szvidler győzte le. Londonban nagyot betlizett, utolsó lett, 23 Élő-pontja is bánta a kudarcot, de a világbajnok-jelöltséget eldöntő versengésbe ez már nem számított be.

Veszelin Topalov kiemelkedő eredményei:

1993 Madrid  1-3.

1995 Polanica Zdroj  1, Elenite 1-2.

1996 Amszterdam 1-2, Dos Hermanas 1-2, Madrid 1-2.

1997 Amszterdam 1.

2001 Dortmund 1-2.

2002 Cannes 1-2.

2005 Linares 1-2, Szófia 1, San Luis 1.

2006 Wijk aan Zee 1-2, Szófia 1.

2007 Wijk aan Zee 1-3, Szófia 1, Vitoria 1.

2008 Szófia 2, Grand Slam-döntő 1, Bilbaó 1, Nanking 1.

2009 Szófia 3.

2010 Linares 1.

2012 London GP 1-3, Bukarest 1-2.

2013 Zug GP 1

2015 Stavanger 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben negatív a mérlege, ötször szenvedett vereséget és öt döntetlen mellett egyszer tudta megadásra kényszeríteni.

Anish Girivel tíz partit játszott, háromszor remiztek, az előny a mezőny legfiatalabb tagjánál, 4-3-ra vezet.

Levon Aronjannal eddig 28 partiban csatázott, az örmény nagymestert hétszer győzte le, ötször kikapott, a tizenhat pontosztozkodás korántsem békés  partikban született meg.

Az ősi rivális exvilágbajnok Viswanathan Ananddal már hatvankilencszer nézett farkasszemet, 39 döntetlen mellett Vishynél az előny 17-13-ra.

Szergej Karjakinnal szemben pozitív a mérlege, 6-2-re vezet, hatszor remiztek.

Peter Szvidler is jó kuncsaftja, tízszer legyőzte, hétszer kikapott tőle, 15-ször megosztoztak a ponton.

Az amerikai Hikaru Nakamura ellen is biztató a statisztikája, öt nyerés a két vesztéssel szemben és még hat döntetlen.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lvivben gyors lépésismétléses döntetlennel fejeződött be a címvédő Marija Muzicsuk és kihívója, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjének negyedik partija. Ismét a spanyol megnyitás nyílt változata mellett döntött az ukrán világbajnoknő, Hou Ji-fan tért el a második partiban látott folytatástól. Marija gondosan elemzett változatot játszott meg, kettős tisztáldozattal kikényszerítette a döntetlent, 21 lépést követően mosolyogva kötöttek békét. Hou Ji-fan megőrizte egypontos előnyét 2,5 – 1,5-re vezet, a keddi ötödik játszmában ismét világossal játszik majd.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A tíz játszmásra tervezett világbajnoki döntő negyedik partijában a címvédő Marija Muzicsuk ismét a spanyol megnyitás nyílt változatát játszotta meg. Szekundánsaival, segítőivel gondosan elemezhették a párharc második ütközetét, amelyet nem a nyitás, hanem rossz terv választása, illetve súlyos időzavar miatt vesztett el.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a 9.Fe3-as vari helyett ezúttal a 9.c3-as folytatás mellett döntött. Marija nem követte a januárban Wijk aan Zee-ben játszott Caruana – Wei Yi partit, a 13…Hxd4 jobb választás volt, a 14…h5! lépés pedig egyértelműen gondos házielemzés eredménye volt. Igazi küzdelem nem bontakozott ki, Hou Ji-fan belátta, hogy Marija kettős tisztáldozata után nem tudja elkerülni a lépésismétléses döntetlent.

A világbajnoki döntő 4. játszmája:

Hou Ji-fan (kínai, 2667) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) döntetlen (Spanyol megnyitás, 21)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 1,5 – 2,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen)

Hou Ji-fan (2667) - Muzicsuk,M (2563)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.c3

A döntő 2. játszmájában az exvilágbajnoknő a 9.Fe3 Fe7 10.c3 0-0 11.Hbd2 Vd7 12.Fc2 (A bakui Világkupán Michel Adams a 12.Be1 Hxd2 13.Fxd2 Bad8 14.Hd4 Hxd4 15.cxd4 c5 16.dxc5 Fxc5 változatban nem tudott előnyt elérni Marija Muzicsuk ellen.) 12...Hxd2 13.Vxd2 Fg4 14.Ff4 Fxf3 15.gxf3 Bad8 16.Bfd1 Ve6 folytatást választotta, a címvédő késlekedésének, rossz tervének, majd időzavarának köszöntetően megnyerte a partit.

9...Fe7 10.Fc2 Fg4 11.h3 Fh5 12.g4 Fg6 13.Hd4 Hxd4

Az idei Tata Steel Chess szuperversenyen Wei Yi a 13...Vd7 14.f4 Hxd4 15.cxd4 f5 16.Fe3 0-0 17.Hc3 c6?! 18.Fxe4 dxe4 19.d5 b4? 20.dxc6 Vxd1 21.Hxd1 folytatásban hátrányba került Fabiano Caruanával szemben, az amerikai nagymester érvényesítette anyagi előnyét.

14.cxd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

14...h5! 15.f3

Világosnak nem ad előnyt a 15.f4 változat sem. 15...hxg4 16.f5 Bxh3 17.Fxe4 dxe4 18.fxg6 f5 19.exf6 Bg3+ 20.Kh2 Fd6 21.Ff4 Bf3 22.Bxf3 gxf3 23.Vc1 Vxf6 24.Vc6+ Kd8 25.Vxa8+ Kd7 26.Fxd6 Vh4+ 27.Kg1 Ve1+ fonalasan remi lett volna.

15...Hg3 16.Bf2 hxg4 17.Fxg6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17...Bxh3! 18.Vc2 Fc5! 19.Vxc5 Bh1+ 20.Kg2 Bh2+ 21.Kg1

A lépésismétléses döntetlen elől nem lehet kitérni. 21.Kxh2??-re 21…Vh4+ 22.Kg2 Vh3+ 23.Kh1 Vh1 mattol. Sötét nyerne a 21.Kxg3?? Vh4+ 22.Kf4 gxf3+ 23.Ke3 Vxf2+ változatban is.

Bh1+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lvivben döntetlennel ért véget a címvédő ukrán Marija Muzicsuk és kihívója, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjének harmadik játszmája. Marija ezúttal 1.d4-gyel kezdett, a katalán megnyitású partiban minimális előnyt szerzett, ellenfele pontos játékkal egyenlített ki esélyeit. A küzdelem a 36. lépésben fejeződött be békekötéssel, Hou Ji-fan 2-1-re vezet, a vasárnapi negyedik összecsapás során világossal játszhat.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A hazai pályán játszó címvédő Marija Muzicsuk a tíz játszmásra tervezett világbajnoki döntő második partijának elvesztése után a pihenőnapnak köszönhetően rendezhette kissé megtépázott sorait. A harmadik összecsapást 1.d4-gyel kezdte, kihívója, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal a katalán megnyitásban küzdöttek meg.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Muzicsuk állása kissé kedvezőbb volt, kezdeményezett, de Hou Ji-fan pontosan játszva kiegyenlítette esélyeit. A sorozatos cseréket követően a 36. lépésben döntetlenben egyeztek meg. A kínai exvilágbajnoknő megőrizte egypontos előnyét, 2-1-re vezet, az elkövetkező két partiban, vasárnap és kedden is világossal játszik majd.

A világbajnoki döntő 3. játszmája:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) - Hou Ji-fan (kínai, 2667) döntetlen (Katalán megnyitás, 36)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 1 – 2 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Muzicsuk,M (2563) – Hou Ji-fan (2667)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fa6 11.cxd5

A legnépszerűbb a 11.He5 Bc8 12.Hc3 (12.cxd5 cxd5 13.Hc6 Hh5 14.Fe3 Hb8 15.Hxe7+ Vxe7) 12...Fxc4 13.Hxc4 dxc4 14.e4 b5 15.a4 a6 16.axb5 axb5 folytatás.

11...cxd5 12.He5 Bc8 13.Hc6 Fb5 14.Hxe7+ Vxe7 15.Hc3 Hh5 16.Fe3 Hhf6 17.a4 Fc4 18.a5 bxa5 19.Bxa5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19...Vb4 20.Bda1 Bb8 21.Bxa7 Vxb2 22.Vxb2 Bxb2 23.Ff3 h6 24.h4 Bc8 25.Ff4 Bc2 26.B7a3 h5 27.Kg2 Kh7 28.Bc1 Bxc1 29.Fxc1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

29...e5 30.dxe5 Hxe5 31.Fe3 Hxf3 32.Kxf3 He4 33.Hxe4 dxe4+ 34.Kxe4 Fxe2 35.Ba5 f6 36.Bc5 Bxc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog