Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Berlinben a rapid sakkozás régi-új királyát, a norvég világbajnok Magnus Carlsent ünneplik. Címvédőként veretlenül, egypontos előnnyel győzött a 15 fordulós, svájci rendszerű viadalon. A második helyen előállt holtverseny az orosz Jan Nepomnjacsijnak kedvezett, ő vehette át az ezüstérmet, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov végzett a harmadik helyen, a kubai Leinier Dominguez Perez leszorult a dobogóról. A 158 fős mezőnyben Lékó Péter a 64., Almási Zoltán a 99. lett. Meglepetésekben is bővelkedett a viadal, ahol játszmánként  15-15 perc és lépésenkénti 10-10 másodperc volt a gondolkodási idő. Kedden és szerdán 14 órától a 21 fordulós villám-világbajnokságra kerül sor, partinként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperces tempóval.

A harmadik játéknap első körében az éltáblán a holtversenyben vezetők, a címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen és a vb-n szereplésével meglepetést okozó fehérorosz Szergej Zsigalko összecsapását kísérte fokozott érdeklődés. Zsigalko a spanyol megnyitású partiban egyenlő esélyű állást ért el, de jelentős időhátrányba került. Magnus a gyalogáldozatért bőséges ellenértéket kapott, ellenfele egy-két „gyávább” lépés elegendő volt, hogy a világbajnok esélyt kapjon, amit könyörtelenül kihasznált.

Sokan úgy vélik, hogy a rapid tempó a fiatalok műfaja, a legnagyobb cáfolat az örökifjú 46 éves Vaszilij Ivancsuk, aki  a „góllövő cipőjét” ma sem felejtette a szállodában. A lett Igor Kovalenkot mattolta be, egyedüli másodikként várhatta a nagy meccset Magnussal. Döcögősen kezdte a vb-t, 4-ből 2 ponttal, aztán 6,5 pontot gyűjtött! Jól hajrázik a kubai Leinier Dominguez Perez, a Világkupa győztese, Szergej Karjakin nem bírta a tempót. Négyen követték Ivancsukot fél ponttal lemaradva, tizenegyen álltak 7,5 ponttal. Almási Zoltán minőségelőnyt nem tudta érvényesíteni. Lékó Péter folytatta hihetetlen szériáját, újabb vereséget szenvedett.

Az élcsoportban a 11. forduló eredményei:

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 8) – Magnus Carlsen (norvég, 284, 8)  0 - 1

Igor Kovalenko (lett, 2687, 7,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 7,5)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 7) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 7,5)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 7) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 7)  0 - 1

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 7) – Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 7) 0 - 1

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 7) – Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 7)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 7) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 7)  döntetlen

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 6,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2805, 6,5) 1 - 0

Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 6,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 6,5)  0 - 1

Etienne Bacrot (francia, 2733, 6,5) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2696, 6,5)  0 - 1

Milos Perunovic (szerb, 2617, 6,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 6,5)  0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 6,5) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 6,5)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 6,5) – Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662, 6,5)  1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 6,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 6,5)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2700, 6) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2612, 6)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2747, 5) – Mihail Antipov (orosz, 2590, 5)  0 – 1

Magnus Carlsen a 12. fordulóban Vaszilij Ivancsuk legyőzésével óriási lépést tett címvédéséért. Az orosz huszárjátékban sokáig az ukrán nagymester állt kedvezőbben, majd a sorozatos cserék után döntetlent ígérő bástyavégjáték alakult ki. A kapkodásban Magnus bizonyult jobbnak, kölcsönösen vezérré változtatták szabadgyalogjukat, a vezérvégjátékban Ivancsuk hibázott, Magnus Carlsen másfél pont előnyre tett szert. Almási Zoltán az indiai exvilágbajnok csapatának egyik tagja, Gujrathi Vidish Santos ellen vesztett, megtört a jég Lékó Péternél, végre nyert.

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 9) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 8,5) 1 - 0

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 8) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 8) döntetlen

Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 8) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 8) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 7,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 7,5) 0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 7,5) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 7,5) döntetlen

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 7,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 7,5) döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 7,5) – Igor Kovalenko (lett, 2687, 7,5) 1 - 0

Borisz Szavcsenko (orosz, 2696, 7,5) – Rusztam Kasimdzsanov (üzbég, 2619, 7,5) 1 - 0

Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 7,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 7) 0 - 1

Mateusz Bartel (lengyel, 2670, 7) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 7) 0 - 1

Tigran L Petroszjan (örmény, 2639, 7) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 7) döntetlen

Peter Szvidler (orosz, 2735, 7) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2681, 7) döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 6,5) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 6,5) 1 – 0

Juri Vovk (ukrán, 2572, 5) – Lékó Péter (magyar, 2747, 5) 0 – 1

A világbajnok a kubai Leinier Dominguez Perezzel lépésismétléssel remizett, a régi nagy ellenfelek, Vaszilij Ivancsuk és Vlagyimir Kramnyik is megosztoztak a ponton. Az üldözők közül Jan Napomnjacsij tudott nyerni, egy pontra megközelítette Magnust. Heten másfél pont hátrányban voltak, a dobogós helyezésekért küzdöttek. Almási Zoltán és Lékó Péter is remizett a 13. körben.

Az élcsoportban a 13. forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 8,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2847, 10)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 8,5) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 8,5) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 8,5) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2696, 8,5)  1 - 0

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 8,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 8,5) döntetlen

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 8) – Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 8,5) 1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 8) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 8)  döntetlen

Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 8) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2754, 8)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 8) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 8)  0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 8) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 7,5) döntetlen

Alekszandr Motiljev (orosz, 2627, 7,5) – Peter Szvidler (orosz, 2735, 7,5) döntetlen

Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 7,5) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720, 7,5) 1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2700, 6,5) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2658, 6,5) döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2747, 6) – Katyerina Lahno (orosz, 2582, 6) döntetlen

Némi csalódást érezhettek a sakkrajongók, hogy Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik játszmája csak 16 lépésig tartott. A címvédő az utolsó forduló előtt megőrizte egypontos előnyét. Igazi drámát élt át Vaszilij Ivancsuk. Nyerőesélyes állásban több ideje is volt, de utolsó lépésénél nem kezelte jól a sakkórát, nem ütötte át, túllépte a gondolkodási időt Tejmur Radzsabov ellen, aki a mázlis győzelemmel hármas holtversenyben másodikként várhatta a befejező fordulót. Hatan félpontos hátránnyal kezdték a sorsdöntő csatákat. Almási Zoltán vereséggel, Lékó Péter győzelemmel zárta a kört.

Az élcsoportban a 14. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 10,5) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 9)  döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 9) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 9,5)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 9) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 9) 0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 9) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 9) 1 - 0

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 9) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 8,5) döntetlen

Borisz Szavcsenko (orosz, 2696, 8,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 8,5)  0 - 1

Maxime Vcahier-Lagrave (francia, 2756, 8,5) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2681, 8,5) 1 - 0

Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 8,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 8,5)  1 - 0

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 8,5) – Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 8,5)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 8,5) – Igor Kovalenko (lett, 2687, 8,5)  döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 8) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 8)  1 - 0

Tigran L Petroszjan (örmény, 2639, 8) – Viswanathan Anand (indiai, 2800, 8)  0 - 1

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 8) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2627, 8)  döntetlen

Peter Szvidler (orosz, 2735, 8) – Saleh A. R. Saleh (Egyesült Emírségekbeli, 2631, 8) 0 - 1

Sztaniszlav Bogdanovics (orosz, 2619, 7) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 7)  1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2747, 6,5) – Simen Agdestein (norvég, 2594, 6,5)  1 - 0

A rapid sakkozás régi-új királyának, Magnus Carlsennek szólt a taps. A címvédő veretlenül játszotta végig a 15 fordulós viadalt, egypontos előnnyel végzett az élen. Az első játéknap után azt jósolta, hogy 12 pont elegendő lesz első helyéhez, a hajrában már „lazíthatott”, taktikai döntetlenekkel is célba ért, 11,5 pont elegendő volt világbajnoki címéhez. A második helyen előállt hármas holtverseny az orosz Jan Nepomnjacsijnak kedvezett, az ezüstérmet vehette át. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov nem kis szerencsével harmadikként zárt, a kubai Leinier Dominguez Perez leszorult a dobogóról. Joggal bosszankodhat az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, nyert állásban hibázott nagyot, kénytelen volt örökös sakkot tartani, ez a bronzérmébe került. A legnagyobb vesztes Vaszilij Ivancsuk, hihetetlen koncentrálással élvezetes sakkot játszott, egy finom órakezelés megfosztotta az éremszerzés lehetőségétől. Lékó Péter jó kezdés után a második játéknapon többször is leblokkolt, kimaradtak a jobb lépések, esélyek. Almási Zoltán vasárnap játszott jobban, a hajrában sokat hibázott.

A rapidsakkra jellemzően remek támadásokat, élvezetes kombinációkat, minimális idő mellett is szuperül megjátszott végjátékokat, csúnya elnézéseket, kihagyott lehetőségeket láttunk. Élmény volt az interneten keresztül is nézni a párharcokat. A chess24 honlapon a német Jan Gustafsson kitűnően kommentálta a legérdekesebb ütközeteket, villámgyors volt az eredmények közlése.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 9,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2847, 11)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 10) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 10)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 10) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 9,5)  döntetlen

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 9,5) – Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 9,5)  döntetlen

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 9,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 9,5)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2684, 8) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 9) 0 - 1

Salem A. R. Salem (Egyesült Emírségekbeli, 2631, 9) – Szergej Karjakin (orosz, 2805, 9) döntetlen

Viswanathan Anand (indiai, 2800, 9) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 9)  döntetlen

Igor Kovalenko (lett, 2687, 9) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 9)  1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 9) – Vlagyimir Malahov (2662, 9)  döntetlen

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 9) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 9)  döntetlen

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 9) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 9) döntetlen

Bartosz Socko (lengyel, 2639, 7,5) – Lékó Péter (magyar, 2747, 7,5) döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2700, 7) – Juri Vovk (ukrán, 2572, 7)  0 - 1

A rapid-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

1

Magnus Carlsen

NOR

2847

11,5

2723

130,5

2917

2

8

Jan Nepomnjacsij

RUS

2789

10,5

2712

129,0

2849

3

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2741

10,5

2681

128,5

2822

4

13

Leinier Dominguez Perez

CUB

2749

10,5

2673

126,0

2813

5

89

Dmitrij Bocsarov

RUS

2577

10,0

2712

125,0

2819

6

7

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2798

10,0

2696

128,5

2813

7

38

Vlagyimir Bocsarov

UKR

2692

10,0

2696

122,0

2809

8

3

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2835

10,0

2690

130,0

2804

9

39

Igor Kovalenko

LAT

2687

10,0

2686

124,0

2800

10

9

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2784

10,0

2676

130,0

2791

11

11

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2756

10,0

2673

122,5

2792

12

19

Erneszto Inarkijev

RUS

2733

10,0

2648

125,0

2767

13

92

Denisz Hiszmatullin

RUS

2574

9,5

2737

127,0

2805

14

71

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2619

9,5

2735

123,5

2803

15

53

Vlagyimir Malahov

RUS

2662

9,5

2733

128,0

2811

16

36

Jurij Krivorucsko

UKR

2694

9,5

2722

133,5

2804

17

51

Anton Korobov

UKR

2664

9,5

2706

126,5

2781

18

34

Szergej Zsigalko

BLR

2698

9,5

2698

130,0

2782

19

5

Szergej Karjakin

RUS

2805

9,5

2678

128,0

2767

20

66

Saleh A. R. Salem

UAE

2631

9,5

2672

108,5

2748

21

44

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2681

9,5

2668

117,0

2752

22

27

Radoslaw Wojtaszek

POL

2711

9,5

2659

123,5

2746

23

45

David Navara

CZE

2673

9,5

2655

117,0

2740

24

29

Gadir Guszejnov

AZE

2705

9,5

2651

126,5

2736

25

6

Viswanathan Anand

IND

2800

9,5

2646

117,5

2737

64

14

Lékó Péter

HUN

2747

8,0

2626

118,5

2641

99

31

Almási Zoltán

HUN

2700

7,0

2594

112,5

2569

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A monacói GP-verseny nyolcadik fordulójában az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk legyőzte a tisztet elnéző indiai Humpy Konerut. Nehéz pillanatokat élt át a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, az iráni Sarasadat Khademalsharieh többször is nyerőesélyes folytatást hagyott kihasználatlanul. A grúz Nana Dzagnidze megszerezte első győzelmét, ehhz a francia Almira Szkripcsenko hathatós segítséget nyújtott. A svéd Pia Cramling kedvezőbb állásban lépésismétléssel remizett az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova jobb állást remire rontotta az ukrán Anna Muzicsukkal szemben. Az ukrán Natalija Zsukova és az orosz Natalija Pogonyina békés partiban remizett. A hétfői pihenőnap után kedden folytatódik a pontvadászat.

A Szocsiban megrendezett világbajnokságon Marija Muzicsuk és Humpy Koneru a negyeddöntőben mérkőzött meg egymással. A meccsen Marija nyerte az első partit, majd Humpy kiegyenlített. A rájátszás nagy izgalmak után dőlt el az ukrán nagymesternő javára, Humpy mindkét rapidpartiban előnyös állásban taktikailag sebezhetőnek bizonyult, az egyik partit el is vesztette, a másikat „csak” remire rontotta.

Monacóban a holtversenyben vezető Koneru a spanyol megnyitás nyílt változatát választotta, minimálisan hátrányos pozícióban taktikai elnézést követett el, tisztet nézett el. Marija Muzicsuk anyagi előnyét gond nélkül érvényesítette, a győzelemmel megelőzte egyik riválisát.

Nehéz pillanatokat élt át a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. A bakui Világkupa elődöntőjének rájátszásában az ukrán Pavel Eljanov előadásában látott változat mellett döntött az iráni Sarasadat Khademalsharieh ellen. Négy egymást követő veresége ellenére Sarasadat jól játszotta a partit, Hou Ji-fan vezérével veszélyes manőverekre, gyalognyerésekre vállalkozott. Az iráni nagymesternő többször is nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, a végjátékban már nem volt védelme.

A grúz Nana Dzagnidze öt veresége után a francia Almira Szkripcsenko ellen minden áron javítani akart, kockáztatott, tisztet áldozott. Almira a kritikus állásban hidegvérrel háríthatta volna Nana látszatfenyegetését, ehelyett döntő hibával reménytelen helyzetbe került, kikapott.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a szláv védelem egyik ritka változatát vetette be az ukrán Anna Muzicsukkal szemben. Kölcsönösen pontatlankodtak, kimaradtak jobb lépések, megosztoztak a ponton.

A svéd Pia Cramling kedvezőbb esélyt hagyott kihasználatlanul, gyalogot is nyerhetett volna, lépésismétlésbe bocsátkozott. A döntetlennek az orosz Alekszandra Kosztenjuk jobban örülhetett.

Békés remivel végződött az ukrán Natalija Zsukova és az orosz Natalija Pogonyina játszmája.

A 8. forduló eredményei:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2549) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2500) döntetlen (Szláv védelem, 53)

Nana Dzagnidze (grúz, 2573) – Almira Szkripcsenko (francia, 2441)  1 – 0 (Bogoindiai védelem, 50)

Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2402) – Hou Ji-fan (kínai, 2671)  0 – 1 (Szabálytalan megnyitás, 56)

Natalija Zsukova (ikrán, 2485) – Natalija Pogonyina (orosz, 2445) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2528) – Humpy Koneru (indiai, 2578) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 55)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2525) – Pia Cramling (svéd, 2513) döntetlen (Szicíliai védelem, 35)

A verseny állása:

1.Hou Ji-fan 6,5

2. Marija Muzicsuk 6

3. Humpy Koneru 5,5

4-6. Pia Cramling, Natalija Pogonyina és Alekszandra Kosztenjuk 4,5

7. Antoaneta Sztefanova 4

8. Natalija Zsukova 3,5

9. Anna Muzicsuk 3

10. Almira Szkripcsenko 2,5

11. Nana Dzagnidze 2

12. Sarasadat Khademalsharieh 1,5

A keddi 9. forduló párosítása:

Pia Cramling – Anna Muzicsuk

Humpy Koneru – Alekszandra Kosztenjuk

Natalija Pogonyina – Marija Muzicsuk

Hou Ji-fan – Natalija Zsukova

Almira Szkripcsenko - Sarasadat Khademalsharieh

Antoaneta Sztefanova – Nana Dzagnidze

Muzicsuk,M (2528) - Koneru,H (2578)
Spanyol megnyitás [C81]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Ve2 Fe7 10.Bd1 0-0 11.c4 bxc4 12.Fxc4 Fc5 13.Fe3 Fxe3 14.Vxe3 Vb8 15.Fb3 Vb6 16.Vxb6 cxb6 17.Ha3 Bfd8

Az idei csapat-világbajnokságon Marija Muzicsuk sötéttel játszotta meg a nyílt spanyolt. Alekszandra Kosztenjuk ellen a 17...Hc5 18.Fxd5 Fxd5 19.Bxd5 Bfd8 20.Bad1 Bxd5 21.Bxd5 Hb4 22.Bd4 Hxa2 folytatást választotta, döntetlen lett a parti.

18.Hc2 Hc5 19.Hcd4 Hb4 20.a3 Hbd3 21.Bd2 Hxb3 22.Hxb3 Hc5 23.Hxc5 bxc5 24.Bc1 Bdc8 25.Bdc2 Bab8 26.Bxc5 Bxc5 27.Bxc5 Bxb2 28.h3 Bb3 29.Ba5

muzicsukkoneru_1815

29...Fxh3?

Humpy Koneru elnézte, hogy a bástya d5-ről megvédi majd d2-ön a huszárt.

30.Bxd5 h6 31.Hd2 Bxa3 32.gxh3 Bxh3 33.Hc4 Bh4 34.Bd8+ Kh7 35.Hd6 Bd4 36.Bf8 Bd1+ 37.Kg2 Be1

muzicsukkoneru_1816

38.Hxf7 g5 39.Be8 a5 40.Be6 a4 41.Ba6 a3 42.Bxa3 Kg6 43.Ba7

Egyszerűbb volt a 43.Bf3 Be2 44.Bf6+ Kg7 45.Bf5 Kg6 46.Hd6 megoldás.

43...g4 44.Hh8+ Kf5 45.Bf7+ Kg5 46.Bg7+ Kf4 47.Hf7 h5 48.Bh7 Kf5 49.Bxh5+ Kg6

muzicsukkoneru_1817

50.Bh1 Bxh1 51.Kxh1 Kxf7 52.Kg2 Ke6 53.Kg3 Kxe5 54.Kxg4 Kf6 55.Kf4 és sötét feladta

Khademalsharieh,S (2402) – Hou Ji-fan (2671)
Szabálytalan megnyitás [A40]

1.d4 g6 2.c4 Fg7 3.Hf3 c5 4.d5 d6 5.Hc3 Fxc3+ 6.bxc3 f5

A bakui Világkupa elődöntőjének rájátszásában Pavel Eljanov játszotta meg Szergej Karjakinnal szemben.

7.h4 Hf6 8.Fh6 Va5 9.Vc2 Hbd7 10.e3 Bg8 11.Fe2 Hb6 12.Hd2 Fd7 13.f3

Számításba jött a 13.0-0 Ha4 14.Bfc1 0-0-0 15.Bab1 Kb8 16.Bb3 Hb6 17.Vb2 terv.

13...Va4 14.Vb3 0-0-0 15.Kf2 e6 16.dxe6 Fxe6 17.Vb5 Vc2 18.Bhd1 Vxc3 19.Bac1 Va3?

kadehou_1818

20.Vb1

Kellemetlen lett volna a 20.Fg5 Bgf8 21.Hb1 Vxa2 22.Hc3 Va3 23.Vb1 Fxc4 24.Fxc4 Hxc4 25.Fxf6 Bxf6 26.Hd5 folytatás.

20...Ha4 21.Vc2 Bd7? 22.Hb1 Vb4 23.Bd3! Hb6 24.Bb3 Va4

kadehou_1819

25.Vb2

Bajban lett volna az exvilágbajnoknő a 25.Hc3 Vc6 26.Hb5 Kb8 27.Vc3 Hh5 28.Hxa7 Va4 29.Bxb6 Vxa7 30.Vb2 folytatásban.

25...Bf7 26.Hc3 Vc6 27.Hb5 Kb8

kadehou_1820

28.Hxd6! He4+ 29.fxe4

Jobb volt a 29.Hxe4 fxe4 30.Ff4+ Ka8 31.Bb5 Bgf8 32.Ve5 Ha4 33.Vxe4 folytatás.

29...Vxd6 30.Ff4?

Sarasadat még mindig jó esélyt szalasztott el a 30.exf5 Bxf5+ 31.Kg1 Fc8 32.Bd1 Vc7 33.Vd2 változatban.

30...fxe4 31.g3 Ka8 32.Kg2 Vc6 33.Bxb6? Vxb6 34.Vxb6 axb6 35.Bc3 Bxf4 36.exf4 Bd8 37.Bc2 h5 38.Kf2 Ka7 39.Ke3 Bd4 40.Bc3 Ff7 41.Ba3+ Kb8 42.Bc3 Kc7 43.Bc2 Fe6 44.Bc3 Kd6 45.Bc2

kadehou_1821

45...b5 46.cxb5 Ba4 47.Bd2+ Fd5 48.f5 gxf5 49.Fxh5 Ke5 50.Bc2 Ba3+ 51.Kf2 b6 52.Fe2 Fxa2 53.h5 Fd5 54.Bc1 e3+ 55.Ke1 Ba7 56.Fc4 Ff3 és világos feladta

Dzagnidze,N (2573) - Szkripcsenko,A (2441)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Ve7 6.Fg2 Fxd2+ 7.Hbxd2 d6 8.0-0 0-0 9.a3 a5 10.Vc2 Fd7 11.b3 h6 12.e3 Bfc8 13.Bfc1 Ve8 14.Vb2 e5 15.d5 He7 16.e4 c6 17.He1

Számításba jött a 17.c5 cxd5 18.cxd6 dxe4 19.Hxe5 Bxc1+ 20.Bxc1 Hc6 21.Hxd7 Vxd7 22.Fxe4 Vxd6 23.Fxc6 bxc6 24.Hc4 folytatás.

17...cxd5 18.cxd5 b5 19.Hd3 Vd8 20.b4 a4

dzagnidzeszkrip_1822

21.Hxe5?!

Öt vereség után Hana Dzagnidze minden áron javítani akart, tisztáldozata meglepetéssel érte Almirát.

21...dxe5 22.Vxe5 Fe8 23.Hf1?! Hd7 24.Vb2 f6 25.He3 Vb6 26.Fh3 Bd8 27.Fe6+ Kh8 28.Fxd7 Fxd7 29.Bc5 Hg6 30.f4 Vd6 31.Hg2 Be8 32.Be1 Be7 33.h4 Kg8?

A világos gyalogok lendületbe jöhettek volna. 33...Bae8 34.h5 Hf8 után nincs igazi ellenérték az áldozott anyagért.

34.h5 Bae8?

Almira megijedt a 34...Hf8 35.e5 Vb6 36.e6 Fe8 37.Kh2 változattól, ekkor visszaáldozhatta volna a tisztet. 37...Hxe6 38.Bxe6 Bxe6 39.dxe6 Vxe6 után a vereségtől nem kellett volna félnie...

35.hxg6 Bxe4 36.Bxe4 Bxe4 37.Vc2 f5 38.Hh4 Ve7 39.Kf2 Vd6 40.Vd3 Kf8 41.Vc3 Ve7 42.Bc7!? Be2+ 43.Kf1 Ba2 44.Ve5 Bxa3? 45.Bb7! Be3 46.Vxe7+ Bxe7 47.d6 Be8 48.Bxd7 Ba8 49.Hxf5 a3 50.Bf7+ és sötét feladta

Muzicsuk,A (2549) - Sztefanova,A (2500)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 e5 5.dxe5 d4 6.He4 Va5+ 7.Fd2 Vxe5 8.Hg3 Hc6 9.Hf3 Vd6 10.a3 Hf6 11.e4 dxe3 12.Fxe3 Hd5 13.He4 Vd7 14.Fc4 Hxe3 15.fxe3 Fe7 16.0-0 0-0 17.Hfg5 Vxd1 18.Baxd1 He5 19.Fd5 Fg4 20.Bc1 Bad8 21.Fxb7? h6 V

ilágos hibájára a 21...Bb8 22.Fd5 Bb5 23.Fa2 (23.Hc3 Bxd5 24.Hxd5 Fxg5) 23...Bxb2 24.Fd5 h6 változat mutatott volna rá.

22.Hf3 Hxf3+ 23.gxf3 Fh3 24.Bf2 f5 25.Hg3 Bd3 26.Hf1 Bfd8 27.Be2 f4 28.Fa6?! Bd1 29.Be1 Bxe1 30.Bxe1 Fc5 31.b4 Fb6 32.Kf2 Bd6 33.Fc4+ Kf8 34.Ke2

Anna Muzicsuk fellélegezhetett, kiegyenlítette esélyeit.

34...Fxf1+ 35.Bxf1 Fxe3 36.Fd3 Bc6 37.Ba1 Bc3 38.h4 Fd4 39.Ba2 Bc1 40.Bd2 Ba1 41.Fg6 Ff6 42.Bd7 Bxa3 43.h5 a6 44.Ba7 Bb3 45.Bf7+ Kg8 46.Bb7 Kf8 47.Kf2 Bb2+ 48.Kf1 Fc3 49.Bf7+ Kg8 50.Bb7 Kf8 51.Bf7+ Kg8 52.Bb7 Kf8 53.Bf7+ Kg8 és döntetlen

Kosztenjuk,A (2525) - Cramling,P (2513)
Szicíliai védelem [B45]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Hf6 6.Hdb5 Fb4 7.a3 Fxc3+ 8.Hxc3 d5 9.exd5 Hxd5

Pia Cramling elkerülte a 9...exd5 10.Fd3 0-0 11.0-0 d4 főváltozatot, amelyet Alekszandra Kosztenjuk férje, Pavel Tregubov nagymester is előszeretettel játszik.

10.He4 f5 11.Hg5 0-0 12.Fc4 h6 13.Hf3 Hb6

Jobb volt a 13...Vf6 14.0-0 Bd8 elgondolás.] 14.Fa2

Számításba jött a vezércsere, a 14.Vxd8 Bxd8 15.Fb3 Kh7 16.Fe3 g5 17.Bd1 Bxd1+ 18.Kxd1 változat.

14...Vf6 15.Ve2 Kh7 16.h4 Fd7 17.c4

Logikusabb a 17.c3 lépés.

17...Hd4 18.Hxd4 Vxd4 19.Fe3 Ve5 20.0-0-0 Bac8 21.f4 Vc7 22.Kb1 Fc6 23.Ka1 Fe4 24.Bhg1 Bfd8 25.Bc1 Vd7 26.c5 Hd5 27.Fd2 Ve7 28.Vf2 Hf6 29.Fa5 Bd7 30.Bge1 Fd5 31.Fb4 Vf7

Mi szólt 31...He4 32.Ve3 Vxh4 ellen?

32.Fb1 Fe4 33.Fa2 Fd5 34.Fb1 Fe4 35.Fa2 és döntetlen

Zsukova,N (2485) - Pogonyina,N (2445)
Angol megnyitás [A28]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.e3 Fe7 5.d4 exd4 6.Hxd4 0-0 7.Fe2 Be8 8.0-0 Ff8 9.b3 g6 10.Fb2 Fg7 11.Hxc6 dxc6 12.Vxd8 Bxd8 13.Bfd1 Ff5 14.f3 Bxd1+ 15.Bxd1 Be8 16.g4 Fc8 17.Kf2 Fh6 18.Bd3 Hd7 19.He4 f5 20.gxf5 gxf5 21.Hf6+ Hxf6 22.Fxf6 f4 23.e4 Fg7 24.Fxg7 Kxg7 25.Bd4 c5 26.Bd5 b6 27.Ff1 h6 28.Bd1 Kf6 29.Bd5 Fe6 30.Bh5 Kg6 31.Be5 Kf6 32.Bh5 Kg6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Berlinben zajló rapid-világbajnokság második játéknapja, tíz forduló után a címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen és a fehérorosz Szergej Zsigalko 8-8 ponttal holtversenyben vezet. A lett Igor Kovalenko, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az ukrán Vaszilij Ivancsuk fél ponttal, kilencen egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet. Almási Zoltán a mai öt játszmájából 3,5 pontot szerzett, 6 pontjával a 47. Lékó Péter a jó kezdés után váratlanul három vereséget is elszenvedett, kettőt remizett, 5 pontjával csak a 73. a 158 fős mezőnyben. A hétfői befejező játéknapon ismét öt fordulóra kerül sor.

Nagy csaták, váratlan fordulatok, kihagyott esélyek jellemezték a mai öt fordulót is. A 15-15 perc és a lépésenkénti 10-10 másodperc gondolkodási idővel folyó viadalon az idő szorításában még a legnagyobbak is hibáznak. Magnus Carlsen tegnap úgy nyilatkozott, ha minden öt partiból 4 pontot hoz össze, akkor megvédheti címét. A hatodik játszmájában Carlsen egyre aggodalmaskodóbb tekintettel nézte pozícióját az orosz Daniil Dubov ellen, időhátrány is súlyosbította helyzetét. Dubov egylépéses nyerést hagyott ki, a norvég világbajnok örökös sakkal végül megmenekült a vereségtől.

A forduló orosz rangadója, Szergej Karjakin és Jan Nepomnjacsij játszmája 23 lépésben döntetlennel ért véget. Csak egy lépéssel tartott tovább Lékó Péter partija a fehérorosz Szergej Zsigalkoval szemben. A zárt állásban logikus volt a békekötés. Az élcsoportban Jurij Krivorucsko és Gadir Guszejnov nyert, ők ketten befogták Karjakint. Felzárkózott az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, Borisz Gelfand és Levon Aronjan. Javított Vaszilij Ivancsuk és Peter Szvidler. Sorozatban negyedszer remizett Almási Zoltán.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 4) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 4)  döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 4,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 4)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 4) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 4)  0 - 1

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 4) – Lékó Péter (magyar, 2747, 4)  döntetlen

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 4) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 4)  döntetlen

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 4) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 4)  döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 4) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 4)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2664, 4) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 4)  0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2830, 3,5) – Predrag Nikolic (boszniai, 2606, 4)  1 - 0

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 3,5) – Georg Meier (német, 2686, 3,5)  1 - 0

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2681, 3,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 3,5)  0 - 1

Pavel Ponkratov (orosz, 2629, 3,5) – Etienne Bacrot (francia, 2733, 3,5)  döntetlen

Riszlan Ponomarjov (ukrán, 2720, 3,5) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2682, 3,5)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 3,5) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2717, 3,5)  1 - 0

Alekszander Huzman (izraeli, 2585, 2,5) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 2,5)  döntetlen

A hetedik körben Lékó Péter elszenvedte első vereségét. Az ukrán Vlagyimir Oniscsukkal szemben esélyes minőségáldozatot hozhatott volna, passzív játékával átengedte a kezdeményezést ellenfelének. Almási Zoltán az indiai Adhibant legyőzte. Nagy csatában, időelőnyét kihasználva nyert Magnus Carlsen a kapkodásban hibázó Radoslaw Wojtaszek ellen. Jan Nepomnjacsij és Szergej Zsigalko is fontos győzelemnek örülhetett, az éllovasok remiztek. Hetes holtverseny alakult ki az élen!

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 4,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2847, 4,5)  0 - 1

Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 270,5, 5) – Szergej Karjakin (orosz, 2805, 5) döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 5) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 4,5)  döntetlen

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 4,5) – Levon Aronjan (örmény, 2830, 4,5)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 4,5) – Makszim Matlakov (orosz, 2705, 4,5)  1 - 0

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 4,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 4,5)  0 - 1

Lékó Péter (magyar, 2747, 4,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 4,5)  0 - 1

Daniil Dubov (orosz, 2667, 4,5) - Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 4,5)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 4,5) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 4,5) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 4) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 4,5)  1 - 0

Francisco Vallejo Pons (spanyol. 2683, 4) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 4)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 4) – David Navara (cseh, 2673, 4)  1 - 0

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2682, 4) – Peter Szvidler (orosz, 2735, 4)  0 – 1

Almási Zoltán (magyar, 2700, 3)  - Basharan Adhiban (indiai, 2590, 3) 1 – 0

A nyolcadik fordulóban mindkét nagymesterünk sötéttel játszva vereséget szenvedett. Lékó Péter az orosz Pavel Ponkratovtól, Almási Zoltán az örmény Tigran L Petroszjantól kapott ki. Az éllovasok közül csak Magnus Carlsen és Jan Nepomnjacsij tudott nyerni, Szergej Karjakin vesztésével búcsút mondhatott hét fordulón át őrzött első, illetve holtversenyes első helyezésétől. Carlsent és Nepomnjacsijt nyolcan követték félpontos hátránnyal.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 5,5) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 5,5) 1 - 0

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 5,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 5,5) 0 - 1

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 5,5) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 5,5) döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 5,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2741, 5) 0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2830, 5) – Igor Kovalenko (lett, 2687, 5)  0 - 1

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 5) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 5) 1 - 0

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 5) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 5)  döntetlen

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 5) – Anton Korobov (ukrán, 2664, 5)  0 - 1

Peter Szvidler (orosz, 2735, 5) – Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 5) döntetlen

Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662, 5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 5)  1 - 0

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 5) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 5)  döntetlen

Alekszej Drejev (orosz, 2716, 5) – Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 5)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 4.5) – Bartosz Socko (lengyel, 2639, 4,5)  1 - 0

Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 4,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2800, 4,5)  1 – 0

Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2649, 4,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 4,5)  0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 4,5) – Georg Meier (német, 2686, 4,5)  döntetlen

Pavel Ponkratov (orosz, 2629, 4,5) – Lékó Péter (magyar, 2747, 4,5) 1 - 0

Tigran L Petroszjan (örmény, 2639, 4) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 4)  1 – 0

A két éllovas a kilencedik körben mérkőzött meg egymással, Jan Nepomnjacsij és Magnus Carlsen barátok, elemzőtársak is, remiztek. Igor Kovalenko és Vlagyimir Kramnyik taktikai csapásokban gazdag partiban örökös sakkal osztozott meg a ponton. Tejmur Radzsabov, Szergej Zsigalko és Jurij Krivorucsko beérte Jant és Magnust. Két vesztés után Lékó Péter remizett, Almási Zoltán az orosz olimpiai bajnoknőt, Katyerina Lahnot győzte le.

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Jan Nepomnajcsij (orosz, 2789, 6,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2847, 6,5)  döntetlen

Igor Kovalenko (lett, 2687, 6) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 6) döntetlen

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsá2741, 6) – Anton Korobov (ukrán, 2664, 6) 1 - 0

Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 6) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 6) 0 - 1

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 6) – Alekszander Onicsuk (amerikai, 2662, 6)  1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 5,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 5,5)  0 - 1

Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 5,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2805, 5,5)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 5,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 5,5)  1 - 0

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 5,5) – Pavel Ponkratov (orosz, 2629, 5,5)  döntetlen

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 5,5) – Peter Szvidler (orosz, 2735, 5,5)  döntetlen

Etienne Bacrot (francia, 2733, 5,5) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 5,5)  döntetlen

Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 5,5) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 5,5)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (orosz, 2757, 5) – Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 5,5)  0 - 1

Makszim Matlakov (orosz, 2705, 5) – Levon Aronjan (örmény, 2830, 5)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2747, 4,5) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2612, 4,5)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2700, 4) – Katyerina Lahno (orosz, 2582, 4)  1 - 0

A mai befejező fordulóban Almási Zoltán ismét győzött, az indiai Gangulyt kényszerítette megadásra. Lékó Péter harmadszor kapott ki, Daniil Dubov volt a legyőzője. Jan Nepomnjacsij meglepően gyors vereséget szenvedett,  Szergej Karjakin másodszor vesztett. Ismételten elismeréssel adózhattunk a mezőnyben „veteránnak” számító Vaszilij Ivancsuknak és Borisz Gelfandnak. Az éltáblán Magnus Carlsen egyenlő esélyű állásban is talált megoldást, hogy időzavarba kergesse Tejmur Radzsabovot. Minőséget áldozva jutott veszélyes szabadgyaloghoz, az azerbajdzsáni nagymester nem talált védelmet. A címvédő norvég világbajnok a fehérorosz Szergej Zsigalkoval holtversenyben vezet a hétfői öt forduló előtt, Igor Kovalenko, Vlagyimir Kramnyik és Vaszilij Ivancsuk félpontos hátránnyal követik a duót.

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 7) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 7) 1 - 0

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 7) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 7)  1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 6,5) – Jurij Krivoruscsjo (ukrán, 2694, 7)  1 - 0

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 6,5) – Igor Kovalenko (lett, 2687, 6,5)  0 - 1

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 6,5) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 6,5)  1 - 0

Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 6,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 6,5)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 6) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 6)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2664, 6) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 6)  0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 6) – Pavel Ponkratov (orosz, 2629, 6)  1 - 0

Peter Szvidler (orosz, 2735, 6) – Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577, 6)  0 - 1

Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662, 6) – Etienne Bacrot (francia, 2733, 6)  döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 6) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 6)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 6) – Viswanathan Anand (indiai, 2800, 5,5)  1 - 0

Borisz Szavcsenko (orosz, 2696, 5,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2846, 5,5)  1 - 0

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 5,5) – Levon Aronjan (örmény, 2830, 5,5) 1 - 0

Daniil Dubov  (orosz, 2667, 5,5) – Lékó Péter (magyar, 2747, 5)  1 - 0

Surya Ganguly (indiai, 2633, 5) – Almási Zoltán, 2700, 5)  0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

1

Magnus Carlsen

NOR

2847

8,0

2696

55,0

2912

2

34

Szergej Zsigalko

BLR

2698

8,0

2674

53,0

2900

3

39

Igor Kovalenko

LAT

2687

7,5

2676

53,0

2854

4

7

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2798

7,5

2665

53,5

2850

5

3

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2835

7,5

2655

52,5

2836

6

92

Denisz Hiszmatullin

RUS

2574

7,0

2755

53,0

2861

7

36

Jurij Krivorucsko

UKR

2694

7,0

2740

62,5

2867

8

8

Jan Nepomnjacsij

RUS

2789

7,0

2697

57,0

2830

9

50

Rauf Mamedov

AZE

2667

7,0

2693

50,5

2822

10

89

Dmitrij Bocsarov

RUS

2577

7,0

2689

54,5

2814

11

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2741

7,0

2680

55,5

2817

12

12

Borisz Gelfand

ISR

2751

7,0

2658

59,0

2799

13

9

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2784

7,0

2638

58,5

2777

14

13

Leinier Dominguez Perez

CUB

2749

7,0

2636

50,0

2775

15

53

Vlagyimir Malahov

RUS

2662

6,5

2753

59,0

2835

16

71

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2619

6,5

2745

52,5

2814

17

49

Daniil Dubov

RUS

2667

6,5

2728

53,5

2815

18

5

Szergej Karjakin

RUS

2805

6,5

2699

57,0

2797

47

31

Almási Zoltán

HUN

2700

6,0

2582

48.0

2657

73

14

Lékó Péter

HUN

2747

5.0

2643

56.0

2632

A 11. forduló párosítása:

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 8) – Magnus Carlsen (norvég, 284, 8)

Igor Kovalenko (lett, 2687, 7,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 7,5)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 7) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 7,5)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 7) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 7)

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 7) – Dmitrij Bocasrov (orosz, 2577, 7)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 7) – Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 7)

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 7) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 7)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 6,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2805, 6,5)

Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 6,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 6,5)

Etienne Bacrot (francia, 2733, 6,5) – Morisz Szavcsenko (orosz, 2696, 6,5)

Milos Perunovic (szerb, 2617, 6,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2733, 6,5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 6,5) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 6,5)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 6,5) – Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662, 6,5)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 6,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 6,5)

Almási Zoltán (magyar, 2700, 6) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2612, 6)

Lékó Péter (magyar, 2747, 5) – Mihail Antipov (orosz, 2590, 5)

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.worldchess.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A monacói Grand Prix-verseny hetedik fordulójában az indiai Humpy Koneru és a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan újabb győzelmet aratott, fél pont az előnyük a játéknapon a svéd Pia Cramlinggal remiző ukrán világbajnoknő, Marija Muzicsuk előtt. Koneru az ukrámn Natalija Zsukovát győzte le, Hou Ji-fan a grúz Nana Dzagnidzére mért vereséget. Sorozatban negyedszer kapott ki az iráni Sarasadat Khademalsharieh, az orosz Natalija Pogonyina a nyeréssel javított helyezésén. Kölcsönös hibák jellemezték az orosz Alekszandra Kosztenjuk és az ukrán Anna Muzicsuk összecsapását, örökös sakk lett a vége. Döntetlennel zárult a francia Almira Szkripcsenko és a bolgár Antoaneta Sztefanova játszmája is.

A hetedik játéknap a svéd Pia Cramling és az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk gyors lépésismétléses remijével indult, meglepő volt a két harcos sakkot játszó nagymesternőtől.

Az indiai Humpy Koneru és az ukrán Natalija Zsukova a félszláv védelemben küzdött meg. Natasa egy darabig jól játszotta a partit, de kedvezőbb körülmények között is adhatta volna a gyalogot. A torna során már másodszor húzott végzetes királylépést, azonnali feladásra kényszerült.

A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a grúz Nana Dzagnidze ellen nyert. Az olimpiai bajnoknőre nem lehet ráismerni, ötödször szenvedett vereséget. A francia védelem egyik ritkább változatában már korán hibázott, Hou Ji-fan nem a legerélyesebb folytatást játszotta meg, de előnyét megőrizte, kiskombinációval biztosította szabadgyalogjának előrenyomulását.

A forduló harmadik győzelmét az orosz Natalija Pogonyina könyvelhette el, az iráni Sarasadat Khademalsharieh sorozatban negyedszer kapott ki.

A legérdekesebb összecsapást az orosz Alekszandra Kosztenjuk és az ukrán Anna Muzicsuk vívta. A szicíliai védelem sárkány-változatában mindketten esélyt hagytak kihasználatlanul, örökös sakk lett a csatájuk befejezése.

A francia Almira Szkripcsenko és a bolgár Antoaneta Sztefanova békés nyitást választottak, a sorozatos cserék után kezet fogtak.

A 7. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2525) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2549) döntetlen (Szicíliai védelem, 53)

Pia Cramling (svéd, 2513) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2528) döntetlen (Angol megnyitás, 13)

Humpy Koneru (indiai, 2578) – Natalija Zsukova (ukrán, 2485)  1 – 0 (Félszláv védelem, 34)

Natalija Pogonyina (orosz, 2445) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2402)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 29)

Hou Ji-fan (kínai, 2671) – Nana Dzagnidze (grúz, 2573)  1 – 0 (Francia védelem, 49)

Almira Szkripcsenko (francia, 2441) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2500)  döntetlen (Olasz megnyitás, 27)

A verseny állása:

1-2. Humpy Koneru és Hou Ji-fan 5,5

3. Marija Muzicsuk 5

4-6. Pia Cramling, Natalija Pogonyina és Alekszandra Kosztenjuk 4

7. Antoaneta Sztefanova 3,5

8. Natalija Zsukova 3

9-10. Almira Szkripcsenko és Anna Muzicsuk 2,5

11. Sarasadat Khademalsharieh 1,5

12. Nana Dzagnidze 1

A 8. forduló párosítása:

Anna Muzicsuk – Antoaneta Sztefanova

Nana Dzagnidze – Almira Szkripcsenko

Sarasadat Khademalsharieh – Hou Ji-fan

Natalija Zsukova – Natalija Pogonyina

Marija Muzicsuk – Humpy Koneru

Alekszandra Kosztenjuk – Pia Cramling

Hou Ji-fan (2671) - Dzagnidze,N (2573)
Francia védelem [C15]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.Vd3

Az időzavarra hajlamos, a tornán oly rossz formában sakkozó ellenféllel szemben Hou Ji-fan lélektani fegyverrel, ritkább változattal élt.

4...dxe4 5.Vxe4 Hf6 6.Vh4 c5 7.dxc5 Fxc3+ 8.bxc3 Va5 9.Vb4 Vc7 10.Hf3 0-0? 11.Ff4 Vd8 12.Bd1 Hd5 13.Va3 Fd7 14.Fd6 Be8

houdzagnidze_1806

15.c4 He7 16.Fxb8

Hou Ji-fan a 16.Fd3 Hf5 17.0-0 Fc6 18.He5 Vg5 19.Hxc6 Hxc6 20.Vb2 folytatással nagyobb előnyt érhetett volna el.

16...Bxb8 17.He5 Vc7 18.Hxd7 Bbd8 19.Vxa7 Bxd7 20.Bxd7 Vxd7 21.Fe2 Hc6 22.Va3 e5 23.0-0 e4?! 24.Bd1 Ve7 25.Ve3 Ve5 26.c3 Ba8 27.Bd5 Ve6 28.Vd2 h6 29.h3 Vf6 30.Bd7 Bd8 31.Bxd8+ Hxd8 32.Fg4 Hc6

houdzagnidze_1807

33.Fc8 Ha5 34.Vd4 Vg5 35.Vxe4 g6 36.Vd4 h5 37.Fxb7! Hxb7 38.c6 Ve7 39.cxb7 Vxb7 40.a4 Vb1+ 41.Kh2 Vb8+ 42.g3 Vc7 43.h4 Vc6 44.a5 Va4 45.Vd5 Vc2 46.Kg2 Va2 47.Va8+ Kg7 48.a6 Vxc4 49.Vb7 és sötét feladta

Koneru,H (2578) - Zsukova,N (2485)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 e5 10.Bd1 Vc7 11.h3 h6 12.Fb3 Be8 13.a3 a6 14.dxe5 Hxe5 15.Hd4 Ff8 16.f4 Hed7 17.e4 Hc5 18.e5 Hxb3 19.Hxb3 Vb6+ 20.Kh2 Hd5 21.Hxd5 cxd5 22.Vd3 Fd7?!

Natalija Zsukova nem találta meg a 22...Vg6 23.Vxg6 fxg6 24.Bxd5 Fe6 25.Bd3 Bad8 26.Hd4 Ff7 27.Fe3 g5 jobb lehetőséget.

23.Fe3 Vb5 24.Vxd5 Vxd5 25.Bxd5 Fc6 26.Bd3 f6 27.exf6 gxf6 28.Bc1 Be4?! 29.Fc5 Fxc5 30.Bxc5 Bxf4 31.Hd4 Fe4 32.Bg3+ Kh8 33.Bh5 Kh7??

koneruzsukova_1808

34.He6 és sötét feladta

Pogonyina,N (2445) - Khademalsharieh,S (2402)
Spanyol megnyitás [C70]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.c3 a6 5.Fa4 Fg7 6.d4 exd4 7.cxd4 b5 8.Fc2 d6 9.d5 Ha5 10.0-0 He7 11.Hbd2 0-0 12.Hb3 c5 13.Hxa5 Vxa5 14.h3 Fd7 15.Ff4 Hc8 16.e5 Vc7 17.Be1 dxe5 18.Hxe5 Hd6 19.Vf3 Vb7

pogokade_1809

20.Hc6 Hc8 21.Bab1

Döntő előnyt adott a 21.Fe3 c4 22.Fc5 Vc7 (22...Be8 23.Bxe8+ Fxe8 24.Be1) 23.a4 folytatás.

21...Ha7? 22.He7+ Kh8 23.Fe5 Fxe5 24.Bxe5 Vb6 25.Bbe1 Kg7 26.h4?!

Kimaradt a 26.d6 Vxd6 27.Bd5 nyerés.

26...Hc8?! 27.h5 Hxe7 28.Bxe7 Bae8 29.Vc3+ és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2525) - Muzicsuk,A (2549)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxc6 bxc6 12.Fd4 Fxd4 13.Vxd4 Vb6 14.Ha4 Vc7 15.Fc4 Bd8

A 2014/15-ös GP-sorozat utolsó versenyén Hanti-Manszijszkban Hikaru Nakamura a 15...Hb6 16.Fb3 Hxa4 17.Vxa4 c5 18.Bhe1 e6 19.Ve4 Fa6 20.Fxe6 Fb7 21.Fd5 Fxd5 22.Vxd5 Vxh2 23.Vg5 Bfe8 24.Bh1 Ve5 25.Vxe5 Bxe5 változatban végül érdekes végjátékban remizett Fabiano Caruanával.

16.Bhe1

A legtöbbször világossal a 16.Fb3 Ff5 17.Hc5 Hb6 18.Vc3 változatot játszották meg.

16...Vxh2 17.Fb3 Bd6?!

kosztenjukmuzicsuka_1810

18.Bxe7 Fe6 19.Hc3 Bad8 20.Fxd5 Fxd5 21.Bde1 Fe6 22.Ve3 Vxg2 23.He4 Ff5 24.Vf4 Be6 25.Bxe6 fxe6 26.Vc7 Bf8 27.Vxc6

kosztenjukmuzicsuka_1811

27...h5 28.Hd6 Vg5+

Anna Muzicsuk megőrizhette volna előnyét a 28...Fh3 29.Kb1 Vxf3 30.Vd7 Vf2 31.Bc1 h4 folytatással.

29.Kb1 h4 30.Hxf5 exf5 31.Vc4+ Kg7 32.Vd4+ Vf6 33.Vxa7+ Bf7 34.Vb8 Be7 35.Bh1 g5 36.Vb4 Bd7 37.a4 Vd4 38.Vb5 Bd5 39.Vb7+ Bd7 40.Vc6 Be7

kosztenjukmuzicsuka_1812

41.a5 Vf2 42.Vc3+ Kf7 43.b4 Ve2

kosztenjukmuzicsuka_1813

44.Vb3+?!

Esélyt adott a 44.Kb2 Be3 (44...Be6 45.Vb3 Kg6 46.f4) 45.Vc6 Bxf3 46.a6 folytatás.

44...Kf6 45.f4 g4 46.Vc3+ Kf7 47.Kb2 h3 48.Ba1

kosztenjukmuzicsuka_1814

48...h2?

Az ukrán nagymesternőnek volt jóval több ideje, de hibázott. 48...Ve3! 49.Vc4+ (49.Vxe3 Bxe3 50.Bh1 Be8 51.a6 Bg8 52.a7 g3 53.Bxh3 g2 54.Bg3 Bxg3 55.a8V g1V; 49.Vh8 Vxf4 50.Vh7+ Kf6 51.Vh8+ Kg5 52.Vg8+ Kh4 53.Vh8+ Kg3 54.Vc3+ Be3) 49...Ve6 50.Vb5 Vf6+ folytatás nyeréssel kecsegtetett.

49.Vh8 Ve4 50.Vh7+ Kf8 51.Vh8+ Kf7 52.Vh7+ Kf8 53.Vh8+ és döntetlen

Cramling,P (2513) - Muzicsuk,M (2528)
Angol megnyitás [A35]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 e6 9.Fg5 Fe7 10.Fh6 Ff8 11.Fg5 Fe7 12.Fh6 Ff8 13.Fg5 Fe7 és döntetlen

Szkripcsenko,A (2441) - Sztefanova,A (2500)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.cxd4 Fb4+ 7.Fd2 Fxd2+ 8.Hbxd2 d5 9.exd5 Hxd5 10.0-0 0-0 11.Bc1 Fg4 12.h3 Fh5 13.Fxd5 Vxd5 14.Bc5 Fxf3 15.Hxf3 Vxa2 16.d5 Hb4 17.Bxc7 Vxd5 18.Vxd5 Hxd5 19.Bxb7 Bfb8 20.Bxb8+ Bxb8 21.Ba1 Bxb2 22.Bxa7 f6 23.Ba8+ Kf7 24.Ba7+ Kg8 25.Ba8+ Kf7 26.Ba7+ Kg8 27.Ba8+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Berlinben az első öt fordulóval megkezdődött a rapid-világbajnokság. A 15 fordulós svájci rendszerű viadal első játéknapja után az orosz Szergej Karjakin félpontos előnnyel vezet. Tizenhatan, a címvédő világbajnok Magnus Carlsenhez hasonlóan Lékó Péter is 4 pontot gyűjtött, Almási Zoltán ötvenszázalékos. Játszmánként 15-15 perc és lépésenként 10-10 másodperc  a gondolkodási idő. Számos meglepetés tarkította már a nagy érdeklődéssel kísért vb-t, amelyen 130 nemzetközi nagymester is játszik. Vasárnap 14 órától újabb öt fordulóra kerül sor.

A berlini világbajnokság honlapján két napja megjelentett névsorhoz képest még az utolsó pillanatban is történtek változások. A viadalon végül 46 ország 158 sakkozója játszik, százötvennégyen címviselők, köztük 130 nemzetközi nagymester jelent meg a rajtnál. A legnépesebb az orosz delegáció  harminckét fővel, Ukrajnából tizenegyen játszanak. A világbajnokságok közvetítésére is szerkesztett honlap, a www-worldchess.com kezdetben teljes csődöt mondott, még szerencse, hogy a chess24.com, a playchess, a chessdom honlapoknak késéssel, de sikerült a közvetítés, nézhettük a játszmákat.

Lékó Péter és Almási Zoltán győzelemmel kezdte szereplését. A 14. helyre rangsorolt Lékó az orosz Jevgenyij Romanov ellen nyert.  A 2015. január és augusztus közti időszak legmagasabb „klasszikus” pontszámával, 2700 ponttal a 31. helyezett Almási Zoltán az izlandi Johann Hjartsonra mért vereséget. Már a 15 fordulós viadal első körében is születtek meglepetések. A címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen sötéttel jelentős időelőnyét sem tudta kihasználni az iráni Ehsan Ghaem Maghami ellen, döntetlennel végződött a parti. Csodával határos módon remizett az örmény Levon Aronjan.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nem bírt az azerbajdzsáni Namig Gulijevvel. A Világkupa döntőjében a drámai rájátszást elvesztő orosz Peter Szvidler is remivel rajtolt.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Ehsan Ghaem Maghami (iráni, 2591) – Magnus Carlsen (norvég, 2847)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2846) – Baskaran Adhiban (indiai, 2590)  1 - 0

Mihail Antipov (orosz, 2590) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835)  0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2830)Alekszander Huzman (izraeli, 2585)  döntetlen

Jure Borisek (szlovén, 2582) – Szergej Karjakin (orosz, 2805)  0 - 1

Viswanathan Anand (indiai, 2800) – Katyerina Lahno (orosz, 2582)  1 - 0

Namig Gulijev (azerbajdzsáni, 2581) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789) – Sebastian Maze (francia, 2581)  1 - 0

Dmitrij Bocsarov (orosz, 2577) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (orosz, 2757) – David Anton Guijarro (spanyol, 2576)  0 - 1

Rinat Jumabajev (kazah, 2575) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756)  0 - 1

Borisz Gelfand (izraeli, 2751) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574) döntetlen

Yuri Vovk (ukrán, 2572) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749)  0 - 1

Lékó Péter (magyar, 2747) – Jevgenyij Romanov (orosz, 2569)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2700) – Johann Hjartarson (izlandi, 2529)  1 – 0

Az eredmények közlésekor bosszantóan sok hiba jelentkezett, nehezen derült ki, hogy 63 győztese volt az első partiknak. Alapos késéssel kezdődött a második kör. Lékó Péter az amerikai sakkozás egykori legjobbjával, Yasser Seirawannal megosztozott a ponton. Almási Zoltán jól megjátszott nyitást követően szenvedett vereséget a szerb Milos Perunovicstól. Meglepően sok döntetlen született a fordulóban, az első körben remiző szupersztárok, Carlsen, Aronjan, Kramnyik, Szvidler és Gelfand sorban nyertek. Tizenheten vették sikerrel a második akadályt is.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 0,5)  - Dennis Wagner (német, 2459, 1)  1 - 0

Ildar Hairullin (orosz, 2662, 1) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2846, 1)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 1)  - Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 1)  döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 1) – Grzegorz Gajewski (lengyel, 2661, 1)  1 - 0

Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662, 1) - Viswanathan Anand (indiai, 2800, 1)  0 - 1

Ivan Ivanisevic (szerb, 2653, 1) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 1)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 1)  - Eltaj Safarli (azerbajdzsáni, 2643, 1)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 1)  - Axel Bachmann (paraguayi, 2639, 1)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749, 1)  - Bartosz Socko (lengyel, 2639, 1) döntetlen

Yasser Seirawan (amerikai, 2641, 1) – Lékó Péter (magyar, 2747, 1)  döntetlen

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 1) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2631, 1)  1 - 0

Tigran L Petroszjan (örmény, 2639, 1) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 1) döntetlen

Milos Perunovic (szerb, 2617, 1) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 1)  1 – 0

A harmadik fordulóban Lékó Péter második győzelmét aratta, a fehérorosz Vladiszlav Kovalev ellen nyert. Almási Zoltán remizett a német Matthias Bluebaummal. A legnagyobb meglepetéseket az orosz Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler veresége jelentette. Négyen álltak mesterhármassal az élen, az indiai Gujrathi Vidit Santosh, az orosz Szergej Karjakin és Jan Nepomnjacsij és az ukrán Jurij Krivorucsko, húsz nagymester, köztük a címvédő Magnus Carlsen és Lékó Péter gyűjtött fél ponttal kevesebbet.

Az élcsoportban a 3. forduló érdekesebb eredményei:

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2683, 1,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2847, 1,5) 0 - 1

Anton Korobov (ukrán, 2644, 2) - Szergej Karjakin (orosz, 2805, 2)  0 - 1

Viswanathan Anand (indiai, 2800, 2) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Emírségekbeli, 2631, 2)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 2)  - Viorel Bologan (moldáviai, 2623, 2)  1 - 0

Predrag Nikolic (boszniai, 2606, 2) - Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 2)  döntetlen

Maxim Dlugy (amerikai, 2535, 2) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 2)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 2) – Sztaniszlav Bogdanovics (ukrán, 2619, 2)  1 - 0

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2682, 2) – Milos Perunovic (szerb, 2617, 2)  döntetlen

Daniil Dubov (orosz, 2667, 2) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2595, 2)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2846, 1,5) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 2)  0 - 1

David Navara (cseh, 2673, 1,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 1,5)  döntetlen

Levon Aronjan (örmény, 2830, 1,5) – Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2667, 1,5) döntetlen

Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 1,5) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 1,5)  döntetlen

Axel Bachmann (paraguayi, 2639, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 1,5) 0 - 1

Eltaj Safarli (azerbajdzsáni, 2643, 1,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 1,5) 0 - 1

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 1,5) – Ildar Hairullin (orosz, 2662, 1,5)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2747, 1,5) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2649, 1,5)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2700, 1) – Matthias Bluebaum (német, 2543, 1) döntetlen

A negyedik fordulóban bonyolult küzdelemben Lékó Péter újabb győzelmet aratott, Salem A. R. Saleh kevésbé bírta a feszültséget. Almási Zoltán remivel folytatta. A döntetlennel rajtoló Magnus Carlsen mesterhármassal már holtversenyben az élre került, az éllovasok játszmái nagy csatában döntetlennel értek véget. A forduló legnagyobb meglepetését az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand veresége jelentette, az orosz Daniil Dubov egy pillanatnyi esélyt sem engedélyezett Vishynek. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov is értékes  győzelmet ért el.

Az élcsoportban a negyedik forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 2,5) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2682, 2,5)  1 - 0

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 3) – Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2694, 3)  döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 3)  - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 3)  döntetlen

Daniil Dubov (orosz, 2667, 2,5) - Viswanathan Anand (indiai, 2800, 2,5)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 2,5) – Bartosz Socko (lengyel, 2639, 2,5)  1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756, 2,5) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 2,5)  0 - 1

Salem A. R. Saleh (Egyesült Emírségekbeli, 2631, 2,5) – Lékó Péter (magyar, 2747, 2,5)  0 - 1

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 2,5)  - Milos Perunovic (szerb, 2617, 2,5)  döntetlen

Szergej Grigorjanc (orosz, 2595, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 2,5)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2716, 2,5) – Predrag Nikolic (boszniai, 2606, 2,5)  0 - 1

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 2,5) – Simen Agdestein (norvég, 2594, 2,5) 1 - 0

Georg Meier (német, 2686, 2,5) – Maxim Dlugy (amerikai, 2535, 2,5) döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835, 2) – Anton Korobov (ukrán, 2664, 2)  0 - 1

Ildar Hairullin (orosz, 2662, 2) – Levon Aronjan (örmény, 2830, 2) döntetlen

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 2) – Surya Ganguly (indiai, 2633, 2)  döntetlen

David Anton Guijarro (spanyol, 2576, 1,5) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 1,5)  döntetlen

Tizenketten várták 3,5 ponttal a mai befejező fordulót. Két gyors remivel indult az ötödik kör, Jan Nepomnjacsij és Daniil Dubov, valamint Rusztam Kaszimdzsanov és Sahriyar Mamedgyarov döntött a békekötés mellett. Lékó Péter hamarosan követte példájukat. Jurij Krivorucsko kissé kedvezőbb pozícióból remizett Magnus Carlsennel. Az orosz Szergej Karjakin megnyerte ötödik játszmáját, félpontos előnnyel várhatja a vasárnapi második játéknapot, az újabb öt fordulót. Tizenhatan(!) követik Karjakint félpontos hátránnyal, Lékó Péter is az üldözőboly tagja. Borisz Gelfand, Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik 3,5 pontos, míg Viswanathan Anand csak 2,5-öt gyűjtött, kettős vereséggel zárta a játéknapot.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2694, 3,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2847, 3,5)  döntetlen

Georg Meier (német, 2686, 3,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2805, 3,5)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 3,5) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 3,5)  döntetlen

Rusztam Kaszimdzsanov (orosz, 2619, 3,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 3,5)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2747, 3,5) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 3,5) döntetlen

Predrag Nikolic (boszniai, 2606, 3,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 3,5) döntetlen

Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 3) – Igor Kovalenko (lett, 2687, 3)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2684, 3) -  Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 3) 0 - 1

Etienne Bacrot (francia, 2733, 3) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2681, 3)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 3) – David Navara (cseh, 2673, 3)  1 - 0

Pavel Eljanov (ukrán, 2714, 3) – Anton Korobov (ukrán, 2664, 3)  0 - 1

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 3)  - Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662, 3)  1 - 0

Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 3) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2595, 3)  1 - 0

Vlagyimir Malahov (orosz, 2662, 3) – Makszim Matlakov (orosz, 2705, 3)  döntetlen

Milos Perunovic (szerb, 2617, 3) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 3) 0 - 1

Almási Zoltán (magyar, 2700, 2) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2560, 2) döntetlen

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

ÉLő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

5

GM

Szergej Karjakin

RUS

2805

4,5

2676

13,5

2

108

GM

Gujrathy Vidit Santosh

IND

2534

4,0

2772

15,0

3

71

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2619

4,0

2738

12,0

4

36

GM

Jurij Krivorucsko

UKR

2694

4,0

2721

14,0

5

76

GM

Predrag Nikolic

BIH

2606

4,0

2712

15,0

6

51

GM

Anton Korobov

UKR

2664

4,0

2708

12,0

7

49

GM

Daniil Dubov

RUS

2667

4,0

2678

12,5

8

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2847

4,0

2663

12,5

9

9

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2784

4,0

2635

13,5

10

15

GM

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2743

4,0

2635

12,5

11

20

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2731

4,0

2634

12,5

12

8

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2789

4,0

2631

12,5

13

34

GM

Szergej Zsigalko

BLR

2698

4,0

2627

13,0

14

14

GM

Lékó Péter

HUN

2747

4,0

2623

12,0

15

27

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2711

4,0

2612

10,5

16

38

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2692

4,0

2588

12,0

17

29

GM

Gadir Guszejnov

AZE

2705

4,0

2573

12,5

87

31

GM

Almási Zoltán

HUN

2700

2,5

2574

9.5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Magnus Carlsen (norvég, 2847, 4) – Daniil Dubov (orosz, 2667, 4)

Szergej Karjakin (orosz, 2805, 4,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789, 4)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2784, 4) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2694, 4)

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2698, 4) – Lékó Péter (magyar, 2747, 4)

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2743, 4) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2619, 4)

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2692, 4) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2731, 4)

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2534, 4) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 4)

Anton Korobov (ukrán, 2664, 4) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2705, 4)

Levon Aronjan (örmény, 2830, 3,5) – Predrag Nikolic (boszniai, 2606, 4)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798, 3,5) – Georg Meier (német, 2686, 3,5)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2681, 3,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751, 3,5)

Pavel Ponkratov (orosz, 2629, 3,5) – Etienne Bacrot (francia, 2733, 3,5)

Riszlan Ponomarjov (ukrán, 2720, 3,5) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2682, 3,5)

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2574, 3,5) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2717, 3,5)

Alekszander Huzman (izraeli, 2585, 2,5) – Almási Zoltán (magyar, 2700, 2,5)

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.worldchess.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A monacói Grand Prix-verseny hatodik fordulója után hármas holtverseny az élen. Az exvilágbajnoknők csatájában a kínai Hou Ji-fan a bolgár Antoaneta Sztefanovát győzte le. Az indiai Humpy Koneru az iráni Sarasadat Khademalsharieh ellen nyert, így ők ketten befogták az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal hátrányosabb állásból remiző ukrán világbajnoknőt, Marija Muzicsukot. Megszerezte első győzelmét az ukrán Natalija Zsukova, a svéd Pia Cramling gyenge napot fogott ki. Először nyert a francia Almira Szkripcsenko, az ukrán Anna Muzicsuk második vereségét szenvedte el. Nagy meglepetés, hogy rajtlistán harmadik grúz Nana Dzagnidze negyedszer kapott ki, az orosz Natalija Pogonyina feljött ötven százalékra.

A 2015/16-os Grand Prix-sorozat első versenyének hatodik játéknapján öt játszmában született döntés, de könnyen a hatodik parti is eldőlhetett volna. Az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk az olasz megnyitású partiban elvesztette a játék fonalát, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk egyre nagyobb előnyt ért el. Szása gyalogot is nyert, de a bástyák cseréje helyett más terv mellett döntött. Marija a tőle megszokott leleményességgel védte nehéz állását, kihasználva ellenfele bizonytalankodását, döntetlenre mentette a partit.

Legnagyobb riválisai, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Humpy Koneru sötéttel játszva is nyertek. Hou Ji-fan ellen a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a szicíliai védelem zárt változatát választotta, de a nyitásból sötét került ki előnyösebben. Eti nem talált tervet, míg Hou mindkét szárnyon kezdeményezhetett. Sztefanova minőséget nézett el – nem hiszem, hogy áldozta volna -, pozíciója egyre reménytelenebbé vált. Királyállása a világos mezőkön végzetesen meggyengült, Hou Ji-fan válogathatott a nyerések között.

Könnyű győzelmet aratott Humpy Koneru, az iráni Sarasadat Khademalsharieh sorozatban harmadszor kapott ki. Hibás vezérlépésére minőséget vesztett, rövidesen fel is adta a játszmát.

A játéknap meglepetése az ukrán Anna Muzicsuk veresége. A világbajnoknő nővére elnézte legszebbik gyalogját, a francia Almira Szkripcsenko nem jeleskedett anyagi előnyének értékesítésében. Anna már közel állt a fél pont megszerzéséhez, amikor végzetes huszárlépést tett meg a sakktáblán.

Az ukrán Natalija Zsukova is első nyerésének örülhetett, a svéd Pia Cramling gyenge napot fogott ki. Kölcsönös időzavarban a torna doyenje elnézte vezérét.

A grúz Nana Dzagnidze negyedik vereségét szenvedte el. Az orosz Natalija Pogonyina ellen gyalogot nyert, de súlyos árat fizetett. Hadereje teljes passzivitásba került, szabadulási kísérlete meggyorsította újabb vesztését.

A 6. forduló eredményei:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2549) – Almira Szkripcsenko (francia, 2441) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 55)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2500) – Hou Ji-fan (kínai, 2671) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 64)

Nana Dzagnidze (grúz, 2573) – Natalija Pogonyina (orosz, 2445) 0 – 1 (Angol megnyitás, 35)

 (iráni, 2402) – Humpy Koneru (indiai, 2578) 0 – 1 (Vezércsel, 31)

Natalija Zsukova (ukrán, 2485) – Pia Cramling (svéd, 2513) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 33)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2528) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2525)  döntetlen (Olasz megnyitás, 76)

A verseny állása:

1-3. Hou Ji-fan, Humpy Koneru és Marija Muzicsk 4,5 pont

4-5. Pia Cramling és Alekszandra Kosztenjuk 3,5

6-8. Antoaneta Sztefanova, Matalija Pogonyina és Natalija Zsukova 3

9-10. Almira Szkripcsenko és Anna Muzicsuk 2

11. Sarasadat Khademalsharieh 1,5

12. Nana Dzagnidze 1

A 7. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk – Anna Muzicsuk

Pia Cramling – Marija Muzicsuk

Humpy Koneru – Natalija Zsukova

Natalija Pogonyina - Sarasadat Khademalsharieh

Hou Ji-fan – Nana Dzagnidze

Almira Szkripcsenko – Antoaneta Sztefanova

Sztefanova,A (2500) – Hou Ji-fan (2671)
Szicíliai védelem [B25]

1.Hf3 c5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 Hc6 5.e4 e5 6.Hc3 Hge7 7.d3 d6 8.a3 0-0 9.Hh4 Fe6 10.Fe3 h6 11.f4?! exf4 12.gxf4 f5 13.Ve1 Hd4

A megnyitáselméleti párbajt a bolgár exvilágbajnoknő elvesztette.

14.Bc1 Kh7 15.Kh1 Vd7 16.Vg3 Bg8 17.Hf3 Hxf3 18.Vxf3 Bae8 19.Bce1 b6 20.Ff2 Bgf8 21.Vg3 b5

Jobbnak tűnik a 21...Hc6 22.Ff3 Hd4 23.Fd1 Bg8 terv.

22.Bg1 a5 23.Ff3 Bg8 24.Vg2 b4 25.Hd1 Bef8 26.Fe3 Fh8 27.Fc1 Ff6 28.Vf2

sztefihou_1798

28...Fd4 29.Fe3 fxe4 30.Fxe4 Ff6 31.axb4 axb4 32.c3 Hf5 33.cxb4?

Antoaneta Sztefanova hátrányos állásban minőséget nézett el.

33...Fh4 34.Vd2 Fxe1 35.Bxe1 cxb4

Még erősebb volt a 35...d5 36.Fg2 d4 37.Fg1 cxb4 folytatás.

36.Vxb4 Bb8 37.Vd2 Bge8 38.Ff2 Vb5

Másodszor is kimaradt a d5 lehetőség.

39.Kg1 d5 40.Ff3 d4 41.Be5 Vb4 42.Ve2 Ff7 43.Fg4 Bxe5 44.fxe5 Fb3 45.Ve4

sztefihou_1799

45...Vd2 46.Fxf5 Vg5+ 47.Fg3 gxf5 48.Vxd4 Bd8 49.Va7+ Kh8 50.Hf2

sztefihou_1800

50...Vc1+

A világos király sorsa megpecsételődött.

51.Kg2 Fd5+ 52.Kh3 Vg5 53.e6 Vh5+ 54.Fh4 Vf3+ 55.Fg3 Vh5+ 56.Fh4 Fc6 57.d4 Vf3+ 58.Fg3 Vh5+ 59.Fh4 Bg8 60.d5 Vf3+ 61.Fg3 Fxd5

Hou Ji-fan válogathatott a nyerések között.

62.Vf7 Bg7 63.Ve8+ Kh7 64.e7 Fc6 és világos feladta

Muzicsuk,M (2528) - Kosztenjuk,A (2525)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.cxd4 Fb4+ 7.Fd2 Hxe4 8.Fxb4 Hxb4 9.Fxf7+ Kxf7 10.Vb3+ Kf8

Az idei Tata Steel Chess szuperversenyen Levon Aronjan a 10...d5 11.He5+ Ke6 12.Vxb4 Vf8 13.Vxf8 Bxf8 14.f3 Hg5 15.Hd3 c6 16.h4 Hf7 változatban csatázott Hou Ji-fannal, remi lett a játszma.

11.Vxb4+ Ve7 12.Vxe7+ Kxe7 13.0-0 Kd8 14.Be1 Hf6 15.Hc3 a5

Korábban csak a 15...d6 fordult elő.

16.Bac1 Ba6 17.d5 Bf8 18.Hg5 Bb6 19.b3 h6 20.Hge4 Hxe4 21.Bxe4 Bb4

muzicsukmkosztenjuk_1801

22.d6 c6 23.Bxb4 axb4 24.Ha4 Bf5 25.Hc5?

Marija Muzicsuk elvesztette a játék fonalát, hátrányba került.

25...Bd5 26.He4 b6 27.f3 Fa6 28.a4? bxa3 29.Ba1 Ba5 30.b4 Ba4 31.Hc3 Bxb4 32.Bxa3 Fb7 33.Ba4 Bb3!?

Az exvilágbajnoknő a 33...c5 34.Bxb4 cxb4 35.Hd1 Fd5 36.Kf2 Kc8 37.Ke3 Kb7 38.Kd4 Kc6 39.He3 Fe6 változat sikerében nem bízott?

34.Bf4 Ke8 35.Be4+ Kf8 36.Be7 Fc8 37.He4 Bd3 38.Kf2 c5 39.g4 c4 40.Ke2 Bd5 41.h4 c3!? 42.Hxc3 Bxd6 43.Be5 Fa6+ 44.Kf2 Bd2+ 45.Kg3 Fc4 46.g5 hxg5 47.Bf5+ Kg8 48.Bxg5

muzicsukmkosztenjuk_1802

48...Bd3?!

Alekszandra Kosztenjuk a 48...d5 49.Bg6 Bc2 50.Hb1 Bb2 51.Hc3 b5 folytatással jobb esélyt kaphatott volna.

49.He4 b5 50.h5 Kf8 51.Bf5+ Ke7 52.Bg5 Kf7 53.Bf5+ Ke6 54.Bg5 Bd1

muzicsukmkosztenjuk_1803

55.Kf4 Kf7 56.Bf5+ Kg8 57.Bg5 Kh7 58.Bg6 Bh1 59.Bd6 Fe6 60.Hg5+ Kh8 61.Hxe6 dxe6 62.Kg4 Bg1+ 63.Kh4 Be1 64.Bb6 Bb1

muzicsukmkosztenjuk_1804

65.Bxe6 b4 66.Bb6 b3 67.Kg5 b2 68.Kf5 Kg8 69.Bb7 Kf8 70.f4 Ke8 71.Bb3 Kd7 72.Bd3+ Kc6 73.Bd2 Kc5

muzicsukmkosztenjuk_1805

74.Bg2 Kc4 75.Kg6 Kc3 76.Kxg7 Bf1 és döntetlen

Khademalsharieh,S (2402) - Koneru,H (2578)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 dxc4 5.e4 b5 6.a4 c6 7.Fd2 a5 8.axb5 Fxc3 9.Fxc3 cxb5 10.b3 Hf6 11.Vb1 cxb3 12.Fxb5+?!

Jobb volt a 12.e5 Hd5 13.Fxb5+ Fd7 14.Vxb3 Hxc3 15.Fxd7+ Vxd7 16.Vxc3 folytatás egyenlő esélyekkel.

12...Fd7 13.Fxd7+ Hbxd7 14.e5 Hd5 15.Vxb3 a4 16.Va3 Ve7

Humpy Koneru a 16...Vc8 17.Fd2 Vc4 18.Bc1 Vb3 változatban nagyobb előnyt érhetett volna el.

17.Fb2 H7b6

kadekoneru_1793

18.Vd3?

Az iráni sakkozónő a 18.Hd2 0-0 19.Vxe7 Hxe7 20.Fa3 Hbd5 21.0-0 folytatással tarthatta volna állását.

18...Vb4+ 19.Vd2 Hc4 20.Vxb4 Hxb4 21.Fc3 Hc2+ 22.Ke2 Hxa1 23.Bxa1 0-0 24.Kd3 Bfc8 25.Fb4 Hb2+ 26.Kd2 a3 27.Ba2 Hc4+ 28.Kd3 Ba4 29.Fc3 Hb6 30.He1 Hd5 31.Fd2 Bb8 és világos feladta

Dzagnidze,N (2573) - Pogonyina,N (2445)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.g3 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Fg2 a6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hgf6 9.d3 Fe7 10.b3 c5 11.Fb2 0-0 12.Hc3 Vb6 13.e4 Bfd8 14.Bfe1 Bac8 15.Bad1 Hb8 16.Vb1 Hc6 17.He2 h6 18.a3 a5 19.h3 Va6 20.Ff1 a4 21.bxa4 Vxa4 22.Hc3 Va5 23.Hxb5 Fa6 24.Hc3 Bb8 25.Va1 Hd4 26.Hxd4 cxd4 27.He2

dzagnidzepogonyina_1795

27...e5

Világos hadereje teljes passzivitásban.

28.f4?

A szabadulási kísérlet csak súlyosbította a gondokat. 28.Hc1 Vb6 29.Be2 Bdc8 30.Ha2-vel kellett volna védekezni.

28...Fxd3 Hatalija Pogonyina siettette az anyagi egyensúly helyreállítását. 28...Bb3 29.Hc1 Bb6 30.He2 Hh5 még erősebb volt. Natasát tegnapi veresége után érthetően a nagyon biztos megoldásra törekedett.

29.Bxd3 Bxb2 30.fxe5? Hxe4 31.Hxd4 Bxd4!?

Még erősebb volt a 31...Hxg3 32.Bxg3 Fc5 33.Kh1 Fxd4 34.Vc1 Fxe5 35.Bg2 Bxg2 36.Fxg2 Ff4 37.Vb1 (37.Va1 Vd2) 37...Vc3 folytatás.

32.Bxd4?

Nana Dzagnidze a sok fenyegetés hatása alatt a leggyorsabb vesztést választotta, de a 32.Bxe4 Bxd3 33.Vxb2 Fc5+ 34.Kh1 Bxg3 35.Bg4 Va8+ 36.Kh2 Bxa3 37.Fg2 Vc8 változatban is nagy gondban lett volna a grúz nagymesternő.

32...Fc5 33.Bexe4 Vd2 34.Fe2 Fxd4+ 35.Kf1 Vc2 és világos feladta

Zsukova,N (2485) - Cramling,P (2513)
Elfogadott vezércsel [D24]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.d4 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.Be1

A tavalyi London Chess Classic tornán a változatban Viswanathan Anand és Anish Giri csatázott. Az indiai exvilágbajnok 9.He5-tel folytatta. 9...0-0 10.Vg4 Hc6 11.Be1 f5 12.Vf3 Hxe5 13.Bxe5 Kh8 14.h3 Fd6 15.Be2 következett, döntetlen lett a parti.

9...Hc6 10.h4 h6

Nagy hiba leütni a "mérgezett" gyalogot, 10...Fxh4?? re 11.d5 Ff6 (11...Hb8 12.dxe6 Fxe6 13.Va4+ azonnal nyerne.) 12.dxc6 Vxd1 13.Bxd1 Fxc3 14.Bb1 bxc6 15.Ff4 következne tisztelőnnyel.

11.Bb1 a6 12.Fd3 Bb8

Pia Cramling halogatta a sáncolást, furcsa manőverekbe kezdett.

13.Fc2 Ff6 14.Vd3 He7 15.h5 Hc6 16.Ff4 Fd7 17.c4

Még erősebb volt a 17.d5 He7 18.Bbd1 Vc8 19.dxe6 Fxe6 20.Fe5 folytatás.

17...Fe7 18.Fd2 b5

zsukovacramling_1794

19.d5 bxc4 20.Vxc4 exd5 21.Vxd5 Bxb1 22.Fxb1 0-0 23.Fc3 Fd6 24.Vd3 f5 25.Vxa6

Natalija Zsukova nem tudott ellenállni a gyalogelőny megszerzésének. A támadást folytathatta volna a 25.Vc4+ Kh8 (25...Kh7 26.Vg4 Bf7 27.Fc2) 26.Hh4 Be8 27.Hg6+ Kh7 28.Bd1 változatban.

25...Kh7 26.Vc4 He7 27.Hd4

Szöktetni lehetett volna a szabadgyalogot.

27...Ve8 28.He6 Fxe6 29.Vg4 Vf7 30.Bxe6 Kg8 31.Vc4 Bd8 32.Fc2 Kh7??

Időzavarban súlyos elnézés. 32...Hd5 33.Bg6 Hxc3 34.Vxc3 Ve7 35.Fxf5 Ve5 36.Vxe5 Fxe5 a különböző színű futók miatt remiesélyt adott volna.

33.Bxh6+ és sötét feladta

Muzicsuk,A (2549) - Szkripcsenko,A (2441)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 Hf6 7.Hc3 b6 8.Ff4 Hd7 9.Vd2 h6 10.e5 Hf8 11.0-0 He6 12.He4 Hxf4 13.Vxf4 Fe6 14.Bad1 Vc7 15.Bfe1 Bd8 16.d4?

Anna Muzicsuk elnézte legszebbik gyalogját.

muzicsukaszkrip_1796

16...cxd4 17.Hxd4 Bxd4 18.Bxd4 Fxe5 19.Vd2 Fxd4 20.Vxd4 0-0 21.Bd1 Vf4 22.f3 c5 23.Va4 Vc7 24.Hc3 c4 25.Vb5 Kh7 26.a3 Bc8 27.He4 Vf4 28.Vb4 Vc7 29.Vd2 Ve5 30.Vd4 Vb5 31.Kf2 Ff5 32.Be1 Fe6 33.Bd1 Vh5 34.Vc3 Vh4+ 35.Ke3 Vh5 36.Kf2 Vb5 37.Vd4 a5 38.Vc3 Vc6 39.Ve5 b5 40.Ke3 Vb6+ 41.Ke2 b4 42.axb4 axb4 43.h4 c3 44.b3 Va6+ 45.Ke3 Va7+ 46.Kf4 Vb6 47.Kg3 Ba8 48.h5 Bg8 49.hxg6+ Bxg6+ 50.Kh2 Bg8

muzicsukaszkrip_1797

51.Hc5??

Anna Muzicsuk már közel állt a játszma megmentéséhez, amikor vesztőt húzott.

51...Bg5 52.Ve4+ Ff5 53.Vxe7 Vg6 54.Ve2 Fxc2 55.Bd8 Bxc5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Berlinben október 10. és 14. között rendezik meg a rapid és villám-világbajnokságot. Az október 1-től érvényes, rapid pontszámok alapján a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan játszanak a 150 nagymestert is felvonultató mezőnyben. Lékó Péter és Almási Zoltán képviseli sakkozásunkat. A rajtlistát a címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki tavaly Dubajban a villámversenyen is diadalmaskodott.  Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a bakui Világkupán első orosz Szergej Karjakin is játszik.  Mindkét tornának 200 ezer dollár a díjalapja, az első helyezettek 40-40 ezerrel gazdagodnak.

A berlini rapid-és villám-világbajnokságon remek mezőny viaskodik majd. Címvédőként a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszik, aki tavaly mindhárom műfajban a világ legjobbja lett. A világranglistán előkelő pozíciókat elfoglaló nagymesterek neveztek, nagyszerű küzdelmeket ígér vetélkedésük. Lékó Péter és Almási Zoltán képviseli sakkozásunkat. Mindkét viadalon 200-200 ezer dollár a díjalap. Ma este tartják meg a megnyitó ünnepséget. A viadalok szervezője az AGON, a Nemzetközi Sakkszövetség üzleti partnere.

 A rapid világbajnokságot október 10. és 12. között 15 fordulós svájci rendszerben rendezik meg. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc. A fordulókat 14 órától rendezik meg. Az októberi rapid világranglista top tíz sakkozója közül csak az éllovas  amerikai Hikaru Nakamura és a hatodik Fabiano Caruana hiányzik, akik Las Vegasban a Millionaire Open  viadalon játszanak, ahol összesen 1 millió dollár a díjalap.

A rapid rajtlista élcsoportja:

Magnus Carlsen (norvég, 2847)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2846)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2835)

Levon Aronjan (örmény, 2830)

Szergej Karjakin (orosz, 2805)

Viswanathan Anand (indiai, 2800)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2798)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2789)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2784)

Szergej Rublevszkij (orosz, 2746)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2756)

Borisz Gelfand (izraeli, 2751)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2749)

Lékó Péter (magyar, 2747)

 A villám-vb-re október 13-án és 14-én kerül sor. Huszonegy fordulót játszanak. Kedden tizenegy, szerdán tíz kört bonyolítanak le. Partinként 3-3 perc és 2-2 másodperc gondolkodási idővel.

 A villám-világbajnokság rajtlistájának élcsoportja:

Magnus Carlsen (norvég, 2914)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2854)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2854)

Levon Aronjan (örmény, 2817)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2814)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2808)

David Navara (cseh, 2806)

Sztaniszlav Bohdanovics (ukrán, 2804)

Viswanathan Anand (indiai, 2791)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2789)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2781)

Rauf Mamedov (azeri, 2777)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2770)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2765)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2763)

Szergej Karjakin (orosz, 2759)

Lékó Péter (magyar, 2736)

 A szupernagymesterek 1992-től 2011-ig az Amber-tornán mérkőztek meg egymással a rapid műfajban. Az első rapid vb-t 2012-ben Asztanában 16 meghívott résztvevővel rendezték meg. Tíz forduló után Magnus Carlsen még másfél pontos előnnyel vezetett Szergej Karjakin és Veszelin Topalov előtt, de a befejező játéknapon csak 2 pontra tellett erejéből, Karjakin egypontos előnnyel lett világbajnok, Topalov a bronzérmes.

 Hanti-Manszijszkban 16 ország 58 sakkozójának 15 fordulós, svájci rendszerű viadala zajlott. A vb hajrában az azeri Sahriyar Mamedgyarov ötös nyerősorozattal előzte meg a tíz forduló után kétpontos(!) előnnyel vezető orosz Jan Nepomnjacsijt. A bronzérmes a 2012-es villámvilágbajnok, az orosz Alekszandr Griscsuk.

 Tavaly Dubajban a klasszikus sakkozás norvég világbajnoka, Magnus Carlsen győzött. Félpontos előnnyel végzett az élen, a második helyen kialakult négyes holtversenyt az ellenfelek Élő-pontátlaga döntötte el, ezüstérmes az olasz Fabiano Caruana, a bronzérmet az indiai Viswanathan Anand szerezte meg, aki a 12. fordulóban legyőzte Carlsent. A sakkozás elitje játszott, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is vállalták a megmérettetést. A címvédő azeri Sahriyar Mamedgyarov az 54., a rajtlistát vezető amerikai Hikaru Nakamura a 29. lett.Polgár Judit az 56. helyen végzett  a 113 fős mezőnyben.

Hely.

Rajtl.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

4

Magnus Carlsen

NOR

2827

11.0

2730

131.0

2899

2

2

Fabiano Caruana

ITA

2840

10.5

2741

131.0

2884

3

9

Viswanathan Anand

IND

2770

10.5

2723

127.5

2866

4

7

Levon Aronjan

ARM

2785

10.5

2717

128.0

2852

5

15

Alekszandr Morozevics

RUS

2732

10.5

2696

117.5

2831

6

31

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2693

10.0

2728

128.5

2840

7

8

Szergej Karjakin

RUS

2781

10.0

2727

133.0

2845

8

3

Alekszandr Griscsuk

RUS

2828

10.0

2708

128.0

2825

9

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2750

10.0

2705

123.0

2816

10

6

Peter Szvidler

RUS

2787

10.0

2685

123.0

2804

11

32

Etienne Bacrot

FRA

2692

10.0

2680

113.5

2790

12

45

Yu Yangyi

CHN

2668

9.5

2717

128.5

2790

13

25

Rauf Mamedov

AZE

2705

9.5

2619

105.0

2706

14

33

Baadur Zsobava

GEO

2688

9.0

2725

122.0

2782

15

49

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2660

9.0

2719

124.0

2764

16

57

Eduardo Iturrizaga Bonelli

VEN

2652

9.0

2717

116.0

2766

17

28

Szergej Movszeszjan

ARM

2696

9.0

2711

124.0

2762

18

44

Gadir Guszejnov

AZE

2671

9.0

2709

119.0

2760

19

18

Le Quang Liem

VIE

2724

9.0

2688

120.5

2750

20

40

Zahar Jefimenko

UKR

2677

9.0

2672

112.5

2727

21

20

Wang Hao

CHN

2716

9.0

2654

109.5

2721

22

19

Pavel Eljanov

UKR

2716

9.0

2643

111.5

2708

23

80

Mihail Antipov

RUS

2576

9.0

2642

106.0

2687

56

56

Polgár Judit

HUN

2656

7.5

2650

116.0

2613

(113 résztvevő)

 2006-ban Rishon le Zionban rendezték meg a villám-világbajnokságot, holtverseny után az orosz Alekszandr Griscsuké lett a győztesnek járó trófea honfitársa, Peter Szvidler előtt. Az azeri Tejmur Radzsabov és Viswanathan Anand osztotta a harmadik helyet, Polgár Judit az izraeli Borisz Gelfanddal az ötödiket a 16 fős mezőnyben.

Egy év múlva a Tal emlékversenyt  követően 20 résztvevő, kétfordulós maratoni viadalán az ukrán Vaszilij Ivancsuk diadalmaskodott, egy ponttal előzte meg Viswanathan Anandot, Alekszandr Griscsuk a bronzérmet vehette át, Lékó Péter hatodikként zárt.

2008-ban Almati volt a házigazda, 16 résztvevő körmérkőzéses rendszerben döntötte el a világbajnoki címet. A kubai Leinier Dominguez Perez félpontos előnnyel győzött, Vaszilij Ivancsuk a második, Peter Szvidler a harmadik helyen végzett.

2009-ben Magnus Carlsen óriási fölénnyel, hárompontos előnnyel Viswanathan Anand előtt nyerte meg a vb-t, Szergej Karjakin 3 ponttal lemaradva lett bronzérmes, Lékó Péter a nyolcadik a 22 résztvevő viadalán. Egy év múlva Levon Aronjant ünnepelték győztesként, Tejmur Radzsabov és Magnus Carlsen lett még dobogós.

Három éve Alekszandr Griscsuk győzött az Asztanában megrendezett 16 fős, kétfordulós villám-világbajnokságon. Griscsuk fél ponttal gyűjtött többet, mint a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapidvilágbajnok orosz Szergej Karjakin vehette át.

A vietnami Le Quang Liem győzelmével ért véget a Hanti-Manszijszkban megrendezett villám-világbajnokság. A címvédőként rajtoló Alekszandr Griscsuk félpontos hátránnyal lett második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Tizennyolc ország 60 sakkozója csatázott a 15 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol a két-kétjátszmás meccseket játszottak.

Tavaly Dubajban Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a 21 fordulós villám-világbajnokság. Sikerült a triplázás, 2013-ban Viswanathan Anandtól elhódította a klasszikus sakkozás világbajnoki címét, Dubajban megnyerte a rapid-vb-t, és a villámsakkban is győzött, 80 ezer dolláros díjjal zárta a tornákat. Egy ponttal előzte meg az orosz Nepomnjacsijt és az amerikai Hikaru Nakamurát. Fej-fej melletti nagy küzdelmet vívott az orosz nagymesterrel, akit a 20. fordulóban az örmény Levon Aronjan fosztott meg az aranyérem megszerzésének reményétől. Polgár Judit az öldöklő csatában remek kezdés után a hajrára elfáradt. A párosítás sem fogadta kegyeibe, az egész mezőnyben nagymesternőnk ellenfeleinek volt a legmagasabb Élő-pontátlaga, végül 26. lett. A sakkvilág szupersztárjainak részvételével megrendezett viadalon az idő szorításában fordulatos partikat láttunk.

A villám-világbajnokság végeredménye:

Hely.

Rajtl.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

4

Magnus Carlsen

NOR

2837

17.0

2738

257.5

2

9

Jan Nepomnjacsij

RUS

2816

16.0

2740

256.0

3

1

Hikaru Nakamura

USA

2879

16.0

2734

256.5

4

8

Le Quang Liem

VIE

2817

14.0

2718

254.5

5

7

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2822

13.5

2722

252.5

6

3

Levon Aronjan

ARM

2863

13.5

2707

250.0

7

6

Viswanathan Anand

IND

2827

13.5

2694

251.5

8

12

Rauf Mamedov

AZE

2766

13.5

2666

233.5

9

32

Gabriel Szargiszjan

ARM

2689

13.0

2716

245.0

10

17

Alekszandr Morozevics

RUS

2741

13.0

2673

233.0

11

14

Peter Szvidler

RUS

2757

13.0

2651

228.5

26

36

Polgár Judit

HUN

2673

12.0

2751

251.5

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A monacói Grand Prix-verseny ötödik fordulója gyors döntetlennel indult, Marija és Anna Muzicsuk testvériesen megosztozott a ponton, Marija félpontos előnnyel az élen. Négy parti kölcsönös hibák mellett végződött döntéssel. A grúz Nana Dzagnidze fölöslegesen áldozott tisztet, az indiai Humpy KOneru némi bizonytalankodás után megszerezte harmadik győzelmét. Nyert a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan is, ehhez a francia Almira Szkripcsenko segédkezett. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh ismét végjátékban hibázott, a svéd Pia Cramling holtversenyben második. Az orosz Natalija Pogonyina fél pontot ajándékozott a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovának, hihetetlen, hogy milyen bástyavégjátékot vesztett el. Bosszankodhat az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk is, örökös sakkot engedélyezett az ukrán Natalija Zsukovának.

A viadal ötödik fordulójának játszmáit nagy küzdelmek jellemezték, de a partikban sok volt a meglepő hiba, kihagyott nyerőesély, ki nem használt döntetlenre mentés. A várakozásnak megfelelően az ukrán Muzicsuk testvérek gyorsan remiztek, a világbajnoknő félpontos előnnyel vezet.

A játéknap első győzelmét az indiai Humpy Koneru aratta. A rajtlistán harmadik grúz Nana Dzagnidze játékán érződik, hogy második gyermekének születése után még nem játszott versenyen. Fölöslegesen áldozott tisztet, Koneru némi bizonytalankodás után begyűjtötte az egész pontot.

Elszenvedte második vereségét az iráni Sarasadat Khademalsharieh, ismét végjátékban hibázott. A rutinos svéd Pia Cramling a felkínált esélyt kihasználta.

Az orosz és ukrán olimpiai bajnoknők, Alekszandra Kosztenjuk és Natalija Zsukova összecsapása nem nélkülözte a fordulatokat. Az exvilágbajnoknő nem ütötte le a védtelenül hagyott b7 gyalogot, Natasa pontatlanul támadott. Kölcsönösen pontatlankodtak, az utolsó hibát Alekszandra követte el, örökös sakkot engedélyezett.

A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan kedvező állását elrontotta, a francia Almira Szkripcsenko remiesélyt hagyott kihasználatlanul.

Az orosz Natalija Pogonyina hibás kombinációval már a 20. lépésben döntő hátrányba kerülhetett volna, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova nem vette észre a lehetőséget. Sztefanova gyalogot nyert, de a bástyavégjáték döntetlent ígért. Szocsiban, a kieséses rendszerű vb-n oly jó teljesítményt nyújtó Natasa simán remizhetett volna, a kölcsönös kapkodásban óriási bakit követett el, majd az újabb eséllyel sem tudott élni. Antoaneta fáradozását végül ellenfele hathatós segítségének köszönhetően siker koronázta.

Az 5. forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2528) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2549) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2525) – Natalija Zsukova (ukrán, 2485) döntetlen (Szláv védelem, 52)

Pia Cramling (svéd, 2513) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2402) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

Humpy Koneru (indiai, 2578) – Nana Dzagnidze (grúz, 2573) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 33)

Natalija Pogonyina (orosz, 2445) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2500) 0 – 1 (Félszláv védelem, 113)

Hou Ji-fan (kínai, 2671) – Almira Szkripcsenko (francia, 2441) 1 – 0 (Angol megnyitás, 78)

A verseny állása:

1.Marija Muzicsuk 4 pont

2-4. Hou Ji-fan, Humpy Koneru és Pia Cramling 3,5

5-6. Antoaneta Sztefanova és Alekszandra Kosztenjuk 3

7-9. Natalija Pogonyina, Anna Muzicsuk és Natalija Zsukova 2

10. Sarasadat Khademalsharieh 1,5

11-12. Nana Dzagnidze és Almira Szkripcsenko 1

A 6. forduló párosítása:

Anna Muzicsuk – Almira Szkripcsenko

Antoaneta Sztefanova – Hou Ji-fan

Nana Dzagnidze – Natalija Pogonyina

Sarasadat Khademalsharieh – Humpy Koneru

Natalija Zsukova – Pia Cramling

Marija Muzicsuk – Alekszandra Kosztenjuk

Koneru,H (2578) - Dzagnidze,N (2573)
Nimzoindiai védelem [E27]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 d5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 0-0 7.cxd5 exd5 8.e3 Ff5 9.He2 Hbd7 10.Hf4 Hb6 11.Kf2 Bc8 12.g4

konerudzagnidze_1782

12...Fxg4?!

Nana Dzagnidzét elragadta a hév. 12...Fd7 13.a4 a5 14.Fd3 He8 dinamikus egyensúlyú álláshoz vezetett volna.

13.fxg4 He4+ 14.Kg1 Vh4 15.Ve2

Jobb volt a 15.Vf3 f5 16.h3 g5 17.Hd3 folytatás.

15...c5

Több esélyt adott a 15...f5 16.g5 Vxg5+ 17.Vg2 Vh4 választás.

16.Fd2 Hxd2 17.Vxd2 Bfe8 18.Fe2 cxd4 19.cxd4 Hc4 20.Fxc4 Bxc4 21.Bc1?! Vxg4+ 22.Kf2 Vh4+ 23.Kf3 Bxc1?

A grúz nagymesternő már időzavarban volt. 23...g5 24.Bxc4 dxc4 25.Bg1 Kh8 26.Vg2 h6 27.Hd5 f5 után még nem lett volna lefutott a játszma.

24.Bxc1 g5 25.Bg1 Kh8 26.Vg2 f6 27.Hxd5 Ve4+ 28.Kf2 Vc2+ 29.Kg3 Vc6 30.Vf3 Kg7 31.Bf1 Be6 32.e4 Bd6 33.He7 és sötét feladta

Hou Ji-fan (2671) - Szkripcsenko,A (2441)
Angol megnyitás [A15]

1.c4 Hf6 2.g3 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 d6 5.Fg2 e5 6.e3 Hc6 7.He2 0-0 8.Hbc3 Be8 9.d3 Fe6 10.a3 Vd7 11.h3 a5 12.Bc1 Bab8 13.Vd2 h6 14.Hd5 Hh7 15.d4 f5 16.Hdc3 Ff7 17.dxe5 Hxe5 18.0-0 Hf6 19.Bfd1 He4 20.Vc2 g5?! 21.f4 Hxc3 22.Hxc3 Hg6 23.Bd3 b6 24.Hd5 Fxb2 25.Vxb2 Fxd5 26.cxd5 Vf7 27.Ff3 Be7 28.Vd4 Kh7 29.Bdc3 Bg8 30.Kf2 Vg7 31.Vxg7+ Bgxg7 32.Fe2 Bgf7 33.Fd3 Kg7 34.b4 axb4 35.axb4 Hf8 36.Bc4 Hh7 37.Kf3 Hf6 38.Bd4

houszkripcsenko_1787

38...g4+ 39.hxg4 Hxg4 40.e4 fxe4+ 41.Fxe4 h5 42.Bh1 Kh6 43.Kg2 He3+ 44.Kf3 Hg4 45.Bh4 Bg7 46.Bc4 Bg8 47.Bc1 Hf6 48.Ff5 Kg7 49.Ba1 Bge8 50.Fe6 c6 51.Ba6 cxd5 52.f5 Bc7 53.Bxb6 Bc3+ 54.Kf4 Ba8 55.Bxd6 Ba1 56.Ke5

houszkripcsenko_1788

56...Bd3?

Remihez vezetett az 56...Be3+ 57.Kd4 Bxg3 58.Bb6 Kh6 59.Fxd5 Kg5 60.Bxf6 Kxf6 61.Bxh5 Bg4+ 62.Kc5 Bc1+ 63.Kb5 Bd4 folytatás.

57.Bc6 Be1+ 58.Kd6 Bxg3 59.b5 Bb1 60.b6 Kh6 61.Kc7?! Kg5 62.Bh2 Bgb3?

Kimaradt a 62...h4 63.b7 Bgb3 64.Fc8 h3 döntetlenhez vezető lehetőség.

63.Bg2+ Kf4 64.Fc8

Könnyű nyerés volt 64.Ff7 lépéssel.

64...He4 65.f6 Ke5 66.Be6+ Kd4 67.f7 Bf3 68.Be7 Bc1+ 69.Kd7 Hc5+ 70.Ke8 He4 71.b7 Hd6+ 72.Kd7 Hxb7 73.Fxb7 Bcf1 74.Ke8 és sötét feladta

Cramling,P (2513) - Khademalsharieh,S (2402)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.0-0 a6 7.Vxc4 c5 8.d3 b5 9.Vc2 Fb7 10.Hc3 Fe7 11.a4 Fc6 12.Hh4 Fxg2 13.Hxg2 Bb8 14.axb5 axb5 15.Ff4 Bb7 16.Ba6 0-0 17.Bfa1 Hb8 18.Ba8 Vd7 19.He1 Hc6 20.Hf3 Ba7 21.B8xa7 Hxa7 22.Vb3 Hd5 23.He5 Vb7 24.Hxd5 exd5

cramlingkade_1783

25.Va2 Hc8 26.Va6

Számításba jött a 26.Va8 Vxa8 27.Bxa8 Be8 (27...Hd6 28.Hc6 Bxa8 29.Hxe7+ Kh8 30.Fxd6 Ba2 31.Hxd5 Bxb2 32.Fxc5) 28.Hc6 Kf8 29.Hxe7 Kxe7 30.Bb8 Kd7 31.Bxb5 Bxe2 32.Bxc5 folytatás.

26...Vxa6 27.Bxa6 Be8 28.Hd7 Bd8 29.Hb8 Ff8 30.Hc6 Be8 31.Kf1 Be6 32.Hb8 Bxa6 33.Hxa6 Hb6 34.Hc7 b4 35.Ke1 c4?

Az iráni nagymesternő ismét a végjátékban hibázott.

cramlingkade_1784

36.Fe3 Ha4 37.Fd4 Fc5 38.Fxc5 Hxc5 39.Hxd5 cxd3 40.Hxb4 dxe2 41.Kxe2 Kf8 42.Hd5 Hb3 43.Kd3 Ke8 44.Hf4 Ke7 45.Kc3 Hc5 46.Hd3 Hd7 47.Kd4 Kd6 48.b4 h5 49.Hc5 He5 50.He4+ Ke6 51.h4 f6 52.b5 Kd7 53.Kd5 és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2525) - Zsukova,N (2485)
Szláv védelem [D10]

1.c4 c6 2.d4 d5 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hc6 5.e3 Hf6 6.Hc3 a6 7.Fd3 Fg4 8.Hge2 e6 9.Bc1 Fe7 10.Vb3 Ha5 11.Va4+ Hc6 12.a3 0-0 13.Hg3 Fh5 14.h4 Fg6 15.Fe2 h6 16.h5 Fh7 17.0-0 He8 18.b4 Fd6 19.Fxd6 Hxd6 20.Vb3 Vg5 21.Ha4 He7 22.Hc5 Hef5 23.Hxf5 Hxf5?

kosztenjukzsukova_1785

24.Vd1?

Az exvilágbajnoknő megijedt sötét királyszárnyi akciójának lehetőségétől. [24.Hxb7 Hh4 25.g3 Hf5 26.Kh2 után nincs sötétnek ellenértéke a gyalogért.

24...Bac8 25.Fd3 Hh4 26.Fxh7+ Kxh7 27.g3 b6?! 28.Hd7 Bfd8 29.Vd3+ Kg8? 30.Bxc8 Bxc8 31.Vxa6 Bd8 32.He5 f6 33.Hg6 Hf3+ 34.Kg2 Vxh5 35.Hf4

Egyszerűbb volt a 35.Vxb6 Be8 36.Vc6 Vxg6 37.Kxf3 megoldás.

35...Vg4 36.Vxb6 Be8 37.Vb5 Be7 38.Bc1 Kh7 39.Ve2 Hh4+ 40.Kf1 Hf3 41.Bc6?

Az időkontroll utáni első lépéssel Alekszandra Kosztenjuk hibázott. 41.Vc2+ f5 42.Vc5 Bf7 43.Vc6 Ba7 44.a4 őrizte volna az előnyt.

41...e5?

Natalija Zsukova viszonozta a szívességet. 41...f5 42.b5 (42.Bxe6?? Bxe6 43.Hxe6 Vh3 matt) 42...g5 43.Kg2 Hh4+ 44.Kh1 Hf3 után nem tud előrejutni világos.

42.dxe5?! fxe5 43.Vd3+? e4 44.Vxd5 Be5 45.Vf7 Bf5?

Kölcsönös hibák sorozata az olimpiai bajnoknők csatájában. 45...Hd2+ 46.Ke1 (46.Kg2 Vf3+) 46...Hf3+ 47.Kf1 remihez vezetett.

46.Vg6+ Vxg6

kosztenjukzsukova_1786

47.Hxg6?

Nyerőesélyt a 47.Bxg6 Bxf4 48.Bxg7+ Kxg7 49.exf4 Hd4 50.a4 Hc6 51.b5 Ha5 52.Ke2 Hc4 53.b6 Hxb6 54.a5 Hc8 55.Ke3 folytatás adott.

47...Bd5! 48.Kg2 Bd1 49.Hh4 Bg1+ 50.Kh3 Bh1+ 51.Kg2 Bg1+ 52.Kh3 és döntetlen

Pogonyina,N (2445) - Sztefanova,A (2500)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 e5 10.Fb3 h6 11.h3 Be8 12.Hh4 Hf8 13.dxe5 Fxe5 14.Bd1 Ve7 15.Hf5 Vc5 16.Hd4 He6 17.Hf3 Fc7 18.e4 Vh5 19.Hd5?

Elhibázott kombináció.

19...cxd5 20.exd5

pogonyinasztefanova_1789

20...Fb6?!

Döntő előnyt adott a 20...Hf4 21.Vxc7 Hxg2 22.Hh2 Fxh3 23.d6 Vg6 változat.

21.dxe6 Fxe6 22.Fxe6 Bxe6 23.Ff4 Bae8 24.Be1 He4 25.Fe3 Fxe3 26.Bxe3 Hg5 27.Hxg5?! Bxe3 28.fxe3 Vxg5 29.Be1 Bxe3 30.Vc8+ Kh7 31.Vc2+ g6 32.Bf1 Ve7 33.Vd2 Kg8 34.Bc1 a6 35.Bc8+ Kg7 36.Vd4+ Ve5 37.Vxe5+ Bxe5 38.Bc7 Bb5 39.b3 h5 40.h4 Kf6 41.Kf2 Bb4 42.g3 Ke6 43.Kf3 a5 44.Ke3 b6 45.Bb7 f6 46.Kf3 Kf5 47.Bb8 Bb5 48.Bb7 Ke5 49.Ke3 Bb4 50.Bb8

pogonyinasztefanova_1790

50...Kd5 51.Bf8 Be4+ 52.Kf3 Be6 53.Bg8 f5 54.Bc8 Be4 55.Bg8 Bg4 56.Bc8 a4 57.bxa4 Bxa4 58.Bg8 Bg4 59.a4 Ke5 60.Be8+ Kf6 61.Ba8 Kg7 62.Ba6 Bb4 63.a5 bxa5 64.Bxa5 Bg4

pogonyinasztefanova_1791

65.Ba7+

Hihetetlen, hogy ezt a bástyavégjátékot Hatalija Pogonyina elvesztette.

65...Kf6 66.Ba6+ Ke5 67.Ba5+ Kd6 68.Ba6+ Kc5 69.Bf6 Kd5 70.Ba6 Ke5 71.Ba5+ Kf6 72.Ba6+ Kg7 73.Ba7+ Kh6 74.Ba6 Be4 75.Ba7 Be6 76.Kf4 Be1 77.Kf3 Bf1+ 78.Kg2 Bd1 79.Kf3 Bd8 80.Kf4 Be8 81.Bb7 Be4+ 82.Kf3 Ba4 83.Bc7 Bg4 84.Bf7 Ba4 85.Bb7 Ba8 86.Kf4 Bg8 87.Ba7 Bg7 88.Ba4 Be7 89.Bb4 Be1 90.Bb7 Bf1+ 91.Ke3 f4+ 92.gxf4 Bh1 93.f5 Bh3+ 94.Kf4 Bxh4+ 95.Ke5 Ba4 96.f6 g5

pogonyinasztefanova_1792

97.f7?? Bf4 98.Ke6 Kg7?

Azonnal nyert a 98...Kg6 lépés.

99.f8V+ Kxf8 100.Bh7? h4 101.Bh5 Bg4 102.Kf5 Bg3 103.Bh7 h3 104.Kf6 Ke8 105.Ke6 Kd8 106.Kd6 Kc8 107.Kc6 Kb8 108.Kb6 Bb3+ 109.Kc6 g4 110.Bh4 Bb1 111.Bh7 Bb2 112.Bh4 h2 113.Bh7 g3 és világos feladta

Muzicsuk,M (2528) - Muzicsuk,A (2549)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 Hc6 15.d5 Ha5 16.Fc5 b6 17.Fxe7 Bfe8 18.d6 Hc6 19.Fb5 Hxe7 20.h3 Fxf3 21.Vxf3 Bec8 22.dxe7 Ve6 23.e8V+ Bxe8 24.Fxe8 Bxe8 25.Bfe1 Ff8 26.Vb3 Vxb3 27.Bxb3 Fc5 28.Kf1 a5 29.f3 a4 30.Bd3 a3 31.Bc1 Kg7 32.Bxc5 bxc5 33.Bxa3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A monacói Grand Prix-verseny negyedik fordulója után az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk egypontos előnnyel vezet. A mai játéknapon honfitársnője, Natalija Zsukova ellen szerencsés győzelmet aratott, aki remit ígérő állásban vesztőt húzott. A bolgár Antoaneta Sztefanova remek játékkal győzte le az indiai Humpy Konerut. Az ukrán Anna Muzicsuk kedvezőbb állását nem tudta nyerésig fokozni a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal szemben. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk az iráni Sarasadat Khademalsharieh ellen nyert. Nagy csatában osztozott meg a ponton a grúz Nana Dzagnidze és a svéd Pia Cramling, gyorsan remizett a francia Almira Szkripcsenko és az orosz Natalija Pogonyina. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat.

A negyedik forduló eredményei kedvezően alakultak az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk számára. Honfitársnője, Natalija Zsukova ellen szerencsés győzelmet aratott. Aligha lesz követője a 10...He4 lépésének, két tisztet nyert bástya ellenében, de gyalogszerkezeti gyengeségei miatt Zsukova állt jobban. Az érdekes küzdelem a remihez közeledett, amikor Natasa döbbenetes hibát követet el, királyával motívumba lépett, nem tudta feltartóztatni a világbajnoknő c gyalogját.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova képes nagy bravúrokra, ennek jó példájaként remek játékkal győzte le az indiai Humpy Konerut. Elhibázott bástyalépést követően Eti három erős lépéssel jelentős előnyhöz jutott, szabadgyalogja nagy erőt képviselt, tisztjei aktívabbak voltak, a király betörése pedig eldöntötte a parti sorsát.

A világbajnoknőt nővére döntetlene is segítette, Anna a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal osztozott meg a ponton. Kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni.

Az iráni  Sarasadat Khademalsharieh elszenvedte első vereségét. A nyitást nagyon jól megjátszotta az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben, a végjátékban azonban kiütközött rutintalansága. A sötét huszár kedvező mezőt kapott e5-ön, a vezérszárnyi gyalogtöbblet pedig győzedelmesen nyomulhatott előre.

A játéknapon a grúz Nana Dzagnidze és a svéd Pia Cramling 96 lépést követően köt békét. Cramling sokáig kezdeményezett, Dzagnidze nagy időzavarba is került, de a torna doyenje nem talált áttörést, majd hibáját követően a döntetlenért kellett megküzdenie.

Az előző játéknap vesztesei, a francia Almira Szkripcsenko és az orosz Natalija Pogonyina lépésismétléssel gyorsan remizett.

A 4. forduló eredményei:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2549) – Hou Ji-fan (kínai, 2671) döntetlen (Vezérindiai védelem, 44)

Almira Szkripcsenko (francia, 2441) – Natalija Pogonyina (orosz, 2445)  döntetlen (Spanyol négyeshuszárjáték, 21)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2500) – Humpy Koneru (indiai, 2578) 1 – 0 (Réti megnyitás, 59)

Nana Dzagnidze (grúz, 2573) – Pia Cramling (svéd, 2513)  döntetlen (Félszláv védelem, 96)

Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2402) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2525) 0 – 1 (Vezércsel, 43)

Natalija Zsukova (ukrán, 2485) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2528) 0 – 1 (Angol megnyitás, 57)

A verseny állása:

1.Marija Muzicsuk 3,5 pont

2-5. Hou Ji-fan, Humpy Koneru, Pia Cramling és Alekszandra Kosztenjuk 2,5

6-7. Antoaneta Sztefanova és Natalija Pogonyina 2

8-10. Sarasadat Khademalsharieh, Anna Muzicsuk és Natalija Zsukova 1,5

11-12. Almira Skripcsenko és Nana Dzagnidze 1

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Marija Muzicsuk – Anna Muzicsuk

Alekszandra Kosztenjuk – Natalija Zsukova

Pia Cramling - Sarasadat Khademalsharieh

Humpy Koneru – Nana Dzagnidze

Natalija Pogonyina – Antoaneta Sztefanova

Hou Ji-fan – Almira Szkripcsenko

Sztefanova,A (2500) - Koneru,H (2578)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 b5 3.Ha3 a6 4.c4 e6 5.b3 b4 6.Hc2 Fb7 7.Fg2 Fe7 8.a3 a5 9.d4 0-0 10.0-0 c5 11.dxc5 Fxc5 12.Fb2 Ha6

13.He5 Fxg2 14.Kxg2 Vb6 15.Hd3 Fe7 16.Fd4 Vb7+ 17.f3 d5 18.axb4 dxc4 19.bxc4 axb4 20.Ba5 Bfd8?!

Egyenlő esélyt adott a 20...Bfc8 21.He3 Hd7 22.Vc2 Hdc5 folytatás.

sztefikoneru_1771

21.Va1 Hc7 22.Bb1 Vc6 23.c5!

A bolgár exvilágbajnoknő három pontos lépéssel jelentős fölénybe került.

23...Vd7 24.He5 Bxa5 25.Vxa5 Vb5 26.Vxb5 Hxb5 27.Hc6 Hxd4 28.H2xd4 Bd7 29.Hxe7+ Bxe7 30.Bxb4 Kf8

sztefikoneru_1772

31.c6 Bc7 32.Bb7 Bc8 33.f4 Hd5 34.e4 He7 35.Bb6 Ke8 36.Kf3 g6 37.g4 f6

sztefikoneru_1773

38.e5 fxe5 39.fxe5 Hd5 40.Bb7 He7 41.Bb6 Hd5 42.Bb2 He7 43.Bc2 g5 44.Ke4 h6 45.Bc5 Kf7 46.c7 Ke8

sztefikoneru_1774

47.Hxe6 Kd7 48.Hd4 Bxc7 49.Bxc7+ Kxc7 50.Hf5 Hg8 51.Kd5 Kd7 52.h3 Kd8 53.Kd6 Ke8 54.Ke6 Kf8 55.Kd7 Kf7 56.e6+ Kf6 57.e7 Hxe7 58.Hxe7 Ke5 59.Hg8 Ke4 és sötét feladta

Zsukova,N (2485) - Muzicsuk,M (2528)
Angol megnyitás [A16]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Va4+ Hc6 6.He5 Vd6

Sötétre nézve nem kedvező a 6...Hdb4 7.a3 Hc2+ 8.Vxc2 Hxe5 9.d4 Hd7 10.Ff4 (10.e4 Fg7 11.Fe3) 10...c6 11.Bd1 változat statisztikája.

7.Hxc6 Vxc6 8.Vxc6+ bxc6 9.b3 Hxc3 10.Fb2

zsukovamuzicsukm_1775

10...He4?!

A világbajnoknő a [10...Fg7 11.Fxc3 Fxc3 12.dxc3 Fe6 13.0-0-0 a5 ismert változat helyett két tisztet akart nyerni a bástyáért.

11.Fxh8 f6 12.h4 Fh6 13.e3 Hd6 14.Fd3 Ff5 15.Fxf5 gxf5 16.Fxf6 exf6

A sötét gyalogszerkezet gyengeségei miatt világos esélyei kedvezőbbek voltak.

17.Bc1 Kd7 18.Ke2 a5 19.Bc2

Jobb volt a 19.Bc5 a4 20.b4 Bg8 21.g3 folytatás.

19...f4 20.Bhc1 Ba6 21.Bc5 f5 22.Kf3 fxe3 23.dxe3 Fg7 24.Bd1 Ke6 25.Bdc1 Kd7 26.g4 fxg4+ 27.Kxg4

zsukovamuzicsukm_1776

27...a4 28.Kf3 axb3 29.axb3 Bb6 30.Bg1 He8 31.Bcg5 Ff8 32.Bf5 Ke7 33.Bg4 Hd6 34.Bh5 h6 35.b4 Bb5 36.Bc5 Bxc5 37.bxc5 Hb7 38.Bg6 Hxc5 39.Bxc6 He6 40.Ke4 Kd7 41.Kd5 Fd6 42.Bc1 Hg7 43.Bg1 Hf5 44.h5 He7+ 45.Ke4 Ke6 46.f4 Fc5 47.Kf3 Hf5 48.Bc1 Fb6

zsukovamuzicsukm_1777

49.e4 Hd4+ 50.Kg4 c5 51.Ba1 Kd7 52.Ba6 Kc6 53.f5 c4 54.f6 c3 55.f7 He6 56.Kf5 Hf8

zsukovamuzicsukm_1778

57.Kf6??

Döbbenetes hiba, a király motívumba lépett. 57.Ba1 Fe3 58.Ba3 Fd4 59.Ba2 Kb5 60.Bg2 Kc4 61.e5 Kd5 62.Ba2 folytatással remi lett volna a parti.

57...c2 és világos feladta

Muzicsuk,A (2549) – Hou Ji-fan (2671)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 a5 5.Fg2 0-0 6.Hf3 b6 7.0-0 Fb7 8.Fg5 Fe7 9.Hc3 h6 10.Fxf6 Fxf6 11.e4 d6 12.e5 dxe5 13.dxe5 Fe7 14.Ve2 Vc8 15.Bfd1 a4 16.Hd4 Fxg2 17.Kxg2 Vb7+ 18.Ve4 Vxe4+ 19.Hxe4 Bd8

muzicsukahou_1768

20.f4 Kf8 21.h4 c6 22.Kf3 Ba7 23.Ke2 Bad7 24.Hf3 Ha6 25.Bxd7 Bxd7 26.Bd1 Bxd1 27.Kxd1 a3 28.bxa3 Fxa3 29.Hd4 Hb4 30.Hc2 Hxc2 31.Kxc2 h5

muzicsukahou_1769

32.Kb3 Fc1 33.a4 Ke7 34.c5 Fe3 35.cxb6 Fxb6 36.Kb4 Fe3 37.a5 f5 38.Hd6 Kd7 39.Hb7 Fa7 40.a6 Ke7 41.Hc5 Fb6 42.Ha4 Fa7 43.Ka5 Kd7 44.Kb4 és döntetlen

Khademalsharieh,S (2402) - Kosztenjuk,A (2525)
Vezércsel [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.Bfe1 Fb7 14.Bad1 Bc8 15.Fd3 h6 16.Fb1 Vc7 17.d5 Bfd8 18.dxe6 fxe6 19.Hd4 Hf8 20.f4 Vc5 21.Vf2 Bd7 22.Hb3 Vxf2+ 23.Kxf2 a5 24.Bd4 Bc3 25.Bxd7 Hxd7 26.Bc1 Bxc1 27.Hxc1 Hf6 28.Kf3 Kf7 29.h3 Hd7 30.Ke3 e5 31.g3 Ke6 32.Hd3 Kd6

khadelkoszt_1767

33.fxe5+?!

Az iráni sakkozónő az egyenlő állásban a cserével hibázott.

33...Hxe5 34.Kd4 Hc6+ 35.Ke3 Fc8 36.h4 Fe6 37.Kf4 a4 38.Ke3 b5 39.Kd2 b4 40.Fc2 a3 41.e5+ Ke7 42.Kc1 Fxa2 43.Fa4 Fc4 és világos feladta

Dzagnidze,N (2573) - Cramling,P (2513)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vd3 Hbd7 8.e4 b4 9.Ha4 Fb7 10.Fg5 Va5 11.b3 c5 12.Fxf6 gxf6 13.dxc5 Fc6 14.Hd2 Fxa4 15.bxa4 Vxc5

Jobb volt a 15...Vxa4 16.Bc1 Fxc5 17.Vb5 Vxb5 18.Fxb5 Fb6 folytatás.

16.Bd1

Számításba jött a 16.Hb3 Vc3+ 17.Vxc3 bxc3 18.0-0-0 Fa3+ 19.Kc2 változatot választani.

16...Vc3 17.Va6?! Fh6?! 18.Fb5 Ke7 19.Fxd7 Bhd8 20.0-0 Bxd7 21.Hb3 Bad8 22.Bxd7+ Bxd7 23.Vb5 Ff4 24.g3 Fd6 25.Ve2 Vc6 26.a5 Fe5 27.Ve3 Vc3 28.Ve2 Vc6 29.Bc1 Fc3 30.Ve3 Vd6 31.Ve2 Ve5 32.Kf1

dzagnidzecramling_1779

32...f5 33.exf5 Vxf5 34.Kg1 Vd5 35.Vg4 h5 36.Vf4 Vb5 37.Ve4 Bd5 38.Vh4+ Ke8 39.Vf4 Bd7 40.Ve4 Bd5 41.Ve3 Bd7 42.Vf3 Vd5 43.Ve3 Vb5 44.Vf3 Vd5 45.Vf4 Vb5 46.Ve4 Vd5 47.Ve2 h4 48.gxh4 Bd8 49.f3 Ke7 50.Kh1 Vf5 51.Bd1 Bxd1+ 52.Vxd1 Vh3 53.Hc5 Fd4!? 54.Hd3

Nana Dzagnidze elkerülte az örökös sakkos döntetlent. 54.Vxd4 Vf1+ 55.Vg1 Vxf3+ 56.Vg2 Vd1+ 57.Vg1-gyel.

54...Fc3 55.Hc5 Fd4 56.Hd3 Fc3 57.Ve2 Vf5 58.a6 Vb5 59.h5 Vxa6 60.h6 Vb5

Erősebb volt a 60...Kf8 61.Kg2 e5 62.Ve4 Vxh6 folytatás.

61.Ve4 Vd5 62.h7 Vxe4?! 63.fxe4 Kf8 64.Hxb4 Kg7 65.Hc6 a6 66.Hd8 Kxh7 67.Hxf7 Kg6 68.Hd8 Kf6 69.Hc6 Kg5 70.Hd8 Kf4 71.Hxe6+ Kxe4 72.Hc5+ Kd5 73.Hxa6 Fe5 74.h4 Kc4 75.a4 Fh8

dzagnidzecramling_1780

76.Kg2 Kb3 77.Kf3 Kxa4 78.Hc7 Kb4 79.He6 Kb5 80.Ke4 Kc6 81.Kf5 Kd7 82.h5 Ke7 83.h6 Fb2 84.Hg5 Fa1 85.Kg6 Fb2 86.He4 Fc1 87.h7 Fb2 88.Hg3 Fh8 89.Hh5 Ke6 90.Hg3 Ke7 91.He4 Ke6 92.Hg5+ Ke7 93.Hf7 Fb2 94.Hh6 Ke6 95.Hf5 Fh8 96.Hg7+ Ke7 és döntetlen

Szkripcsenko,A (2441) - Pogonyina,N (2445)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.Fb5 Hd4 5.Hxd4 exd4 6.e5 dxc3 7.exf6 Vxf6 8.dxc3 Ve5+ 9.Fe2 Fc5 10.0-0 0-0 11.Fd3 d5 12.Vf3 Fd6 13.g3 c6 14.Fe3 Ve6 15.Vh5 g6 16.Vh6 Be8 17.Bfe1 Ff8 18.Vf4 Fd6 19.Vh6 Ff8 20.Vf4 Fd6 21.Vh6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A monacói Grand Prix-verseny harmadik fordulójában a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nehéz küzdelemben győzte le az orosz Natalija Pogonyinát. Az indiai Humpy Koneru kiskombinációval nyert a francia Almira Szkripcsenko ellen. A svéd Pia Cramling a királyállását súlyosan meggyengítő bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovát büntette meg. Az olimpiai bajnoknők rangadóján az orosz Alekszandra Kosztenjuk győzött a grúz Nana Dzagnidzével szemben. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh sötéttel remizett az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsukkal. Pontosztozkodás született az ukrán házirangadón, Natalija Zsukova és Anna Muzicsuk partijában. Humpy Koneru és Marija Muzicsuk félpontos előnnyel vezet.

A viadal harmadik játéknapján a világossal játszók voltak eredményesebbek, három partit nyertek, míg sötéttel csak a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan tudott nyerni. Az orosz Natalija Pogonyina sokáig kedvező pozíciót játszhatott a szicíliai védelem egyik gyanús változatát megjátszó exvilágbajnoknő ellen. A d6 gyalog gyengesége miatt sötét királya középen rekedt, de Natasa időzavarban fokozatosan kiengedte előnyét. A vezérvégjátékban jó esélyekkel küzdhetett volna a döntetlenért, de elvétette a helyes folytatást, 82 lépés után feladásra kényszerült.

A győzelmek sorát az indiai Humpy Koneru nyitotta meg, a francia Almira Szkripcsenko fölöslegesen áldozott minőséget. Koneru kiskombinációval rombolta szét sötét királyállását.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova túlértékelte esélyeit, a svéd Pia Cramling vezérlépése romba döntötte elképzelését, a meggyengült sötét királyállás többé nem volt védhető. Pia a matt helyett „csak” minőséget nyert, de ez is bőven elegendőnek bizonyult második győzelméhez.

Tegnapi veresége után javított az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. A grúz Nana Dzagnidze időzavarban nem használta ki remiesélyét.

Az iráni Sarasadat Khademalsharieh jó játéka a torna egyik kellemes meglepetése, a világossal játszó ukrán világbajnoknőnek, Marija Muzicsuknak nem volt igazi esélye, hogy fél pontnál többet szerezzen.

Az ukrán házirangadón Natalija Zsukova és Anna Muzicsuk megosztozott a ponton.

A 3. forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2485) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2549)  döntetlen (Félszláv védelem, 35)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2528) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2402)  döntetlen (Katalán megnyitás, 47)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2525) – Nana Dzagnidze (grúz, 2573)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 57)

Pia Cramling (svéd, 2513) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2500) 1 – 0 (Vezércsel, 42)

Humpy Koneru (indiai, 2578) – Almira Szkripcsenko (francia, 2441) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 30)

Natalija Pogonyina (orosz, 2445) – Hou Ji-fan (kínai, 2671)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 82)

A verseny állása:

1-2. Humpy Koneru és Marija Muzicsuk 2,5 pont

3-4. Hou Ji-fan és Pia Cramling

5-8. Natalija Pogonyina, Alekszandra Kosztenjuk, Sarasadat Khademalsharieh és Natalija Zsukova 1,5

9-10. Antoaneta Sztefanova és Anna Muzicsuk 1

11-12. Almira Szkripcsenko és Nana Dzagnidze 0,5

A 4. forduló párosítása:

Anna Muzicsuk – Hou Ji-fan

Almira Szkripcsenko – Natalija Pogonyina

Antoaneta Sztefanova – Humpy Koneru

Nana Dzagnidze – Pia Cramling

Sarasadat Khademalsharieh – Alekszandra Kosztenjuk

Natalija Zsukova – Marija Muzicsuk

Pogonyina,N (2445) – Hou Ji-fan (2671)
Szicíliai védelem [B43]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fe2 Hf6 6.Hc3 Vc7 7.0-0 Fb4 8.Fg5 Hc6 9.Hxc6 bxc6 10.Vd4 Fd6 11.f4 e5 12.Vd2 exf4 13.Fxf4 Fxf4 14.Bxf4 d6

pogonyinahou_1761

15.Bd1 Ke7 16.Bf3 Fe6 17.Bg3 Bhg8 18.Kh1 h6 19.Vd4 c5 20.Vd2 Bab8 21.b3 Bb4 22.Bd3 Bb6 23.Ff3 Hd7 24.a4

pogonyinahou_1762

24...c4 25.bxc4 He5 26.a5 Bc6 27.Hd5+ Fxd5 28.Bxd5 Hxc4 29.Vd4 He5 30.Fe2 Bb8 31.h3 f6 32.Ff1 h5 33.Kg1 Bb7 34.Kh1 Vb8 35.Fe2 Bb2 36.Fd3 h4 37.Ve3 Bb1

pogonyinahou_1763

38.Vg1?! Bxd1 39.Vxd1 Vb2 40.Kh2 g6 41.Vg1 Hxd3 42.Va7+ Ke6 43.Va8 Kd7 44.Va7+ Kc8 45.Bxd3 Ve5+ 46.Kh1 Vxa5

pogonyinahou_1764

47.Bb3 Bc7 48.Va8+ Kd7 49.Vf8 Va1+ 50.Kh2 Ve5+ 51.Kh1 Ve7 52.Va8?!

Pontosabb volt az 52.Vg8 Bxc2 53.Bb1 g5 54.Vd5 folytatás.

52...Bxc2 53.Bb7+ Bc7 54.Bxc7+ Kxc7 55.Va7+ Kd8 56.Vxa6 Vc7 57.Va3 Ke7 58.Ve3

pogonyinahou_1765

58...Va5

Az exvilágbajnoknő gyalogelőnnyel játszhatta a vezérvégjátékot.

59.Vd4 Ke6 60.Ve3 Ke5 61.Vf2? Vc3 62.Va7 Ve1+ 63.Kh2 Vxe4 64.Ve7+ Kf5 65.Vd7+ Ve6 66.Vh7 Kg5 67.Vc7 Ve5+ 68.Kh1 Ve1+ 69.Kh2 d5 70.Vd7 Ve4 71.Vc6 Ve5+ 72.Kh1

pogonyinahou_1766

72...d4 73.Vc1+ Kh5 74.Vd1+ Kh6 75.Vc1+ Ve3 76.Vf1 Kg7 77.Va1 d3 78.Vc3 Ve4 79.Kg1 g5 80.Kh1 Vd5 81.Vd2 Vd4 82.Vd1 d2 és világos feladta

Koneru,H (2578) - Szkripcsenko,A (2441)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+ 5.Hbd2 Fb7 6.Fg2 c5 7.a3 Fxd2+ 8.Fxd2 cxd4 9.0-0 Fxf3 10.Fxf3 Hc6 11.Ff4 0-0 12.Fd6 Be8 13.b4 e5 14.b5 Ha5?!

Almira Szkripcsenko a 14...e4 15.bxc6 dxc6 16.Vxd4 c5 17.Vd2 exf3 18.exf3 Vd7 változatban kielégítően állhatott volna.

15.Fxa8 Vxa8 16.Bc1 Hb7 17.Fb4 d6 18.e3 dxe3 19.fxe3 Be6 20.Vf3 h6 21.Bc2 Vc8 22.Bd1 Hc5 23.Vc6 Vb8 24.Fxc5 dxc5 25.Bcd2 Be8 26.Bd6 e4

koneruszkrip_1759

27.Bxf6! gxf6 28.Vxf6 Vc8 29.Vxh6 Vg4 30.Bd5 és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2525) - Dzagnidze,N (2573)
Szicíliai védelem [B37]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.c4 Hf6 6.Hc3 d6 7.Hc2 Fg7 8.Fe2 0-0 9.0-0 Hd7 10.Fd2 Hc5 11.f3 f5 12.b4 He6 13.exf5 gxf5 14.Bc1 Fd7 15.Hd5 Bc8 16.Ve1 He5 17.Vh4 Bf7 18.Fe3 b6?!

Nana Dzagnidze a 18...f4 19.Fxa7 Hxc4 20.Fd3 Fb2 21.Bce1 Fe5-tel egyenlő esélyű állást játszhatott volna.

19.f4 Hxc4 20.Fh5 Bf6 21.Hxf6+ Fxf6 22.Vh3 Kh8?

kosztenjukdzagnidze_1760

23.Fg6 Vg8 24.Fxf5 Hxe3 25.Hxe3 Bxc1 26.Bxc1 Hd4 27.Vh5?

Az exvilágbajnoknő kiengedte előnyét. 27.Fxd7 He2+ 28.Kf1 Hxc1 29.Fe6 Vg6 30.Fc4 h5 31.a3 volt a helyes játék.

27...Hxf5 28.Hxf5 Ve6 29.g4 Vxa2?

Dzagnidze a 29...Fd4+ 30.Kf1 Fb5+ 31.Kg2 Vxa2+ 32.Kh3 Va3+ 33.Hg3 Vxc1 34.Vxb5 Vc8 folytatást figyelmen kívül hagyta.

30.g5 Vg8 31.g6 Fe6? 32.Bc7!?

Alekszandra a 32.Hxe7! Vg7 (32...Fxe7 33.Be1) 33.Vxh7+ Vxh7 34.gxh7 Fxe7 35.Be1 d5 36.f5-tel döntő előnyt érhetett volna el.

32...Fxf5 33.Vxf5 hxg6 34.Vh3+ Kg7 35.Bc8 Vh7 36.Vxh7+ Kxh7 37.b5 Kg7 38.Kg2 Kf7 39.Kf3 Ke6 40.Kg4 d5? 41.Bd8 d4 42.h3 Kf7 43.Kf3 e5 44.Bd6 Fe7 45.Bc6 exf4 46.Kxf4 Fc5 47.Ke4 Kg7 48.Kd3 Kh6 49.Bc7 Kg5 50.Bxa7 Kf5 51.Bc7 Ke5 52.h4 Fd6 53.Bc6 Kd5 54.Bxb6 és sötét feladta

Cramling,P (2513) - Sztefanova,A (2500)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.Hf3 c6 3.c4 e6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Hf6 6.Fg5 b5 7.Vc2 Fb7 8.Hbd2 Hbd7 9.e3 Bc8 10.Fe2 a6 11.a4 c5 12.d5 Vb6 13.dxe6 fxe6 14.axb5 axb5 15.Fxf6 gxf6 16.0-0 c4?! 17.Bfd1

Jobb volt a 17.Hd4 Bg8 18.g3 f5 19.Ff3 folytatás.

17...Fb4 18.He4 f5 19.Hg3 Hc5 20.He5 0-0 21.Ff3 Fxf3 22.gxf3 f4?

A bolgár exvilágbajnoknő a 22...Hb3 23.Bab1 Vc7 24.f4 Fd6 változattal jó esélyekkel játszhatott volna.

23.exf4 Bxf4??

cramlingsztefi_1758

24.Vc1!

A meggyengült királyállás nem védhető.

24...Bcf8 25.Ba8! Vb7 26.Vxf4 Bxa8 27.Hh5 Bf8 28.Hf6+

Pia Cramling mattot adhatott volna a 28.Vg5+ Kh8 29.Vf6+ Kg8 30.Bd8 Hd3 31.Vxe6+ Kh8 32.Hf7+ Kg8 33.Hd6+ változatban.

28...Bxf6 29.Vxf6

Kimaradt a gyors nyerés a 29.Bd8+ Kg7 30.Vg4+ Bg6 (30...Kh6 31.Bg8) 31.Hxg6 hxg6 32.Vd4+ változatban.

29...Vg7+ 30.Vxg7+ Kxg7 31.Hc6 Hd3 32.Hxb4 Hxb4 33.Bd7+ Kf6 34.Bb7 Hc2 35.Bxb5 Hd4 36.Bh5 Hxf3+ 37.Kf1 Kg6 38.Bc5 Hxh2+ 39.Kg2 Hg4 40.Bxc4 He5 41.Bc3 Kf5 42.b4 és sötét feladta

Muzicsuk,M (2528) - Khademalsharieh,S (2402)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fd6 6.Hf3 c6 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 0-0 9.Bd1 Ve7 10.Fg5 h6 11.Fxf6 Hxf6 12.Hbd2 Fd7 13.He5 Bfd8 14.c5 Fc7 15.f4 Fe8 16.a4 Hd7 17.Ba3 Hxe5 18.fxe5 f6 19.exf6 Vxf6 20.Hf3 Fg6 21.Vb3 Bab8 22.Ve3 Fe4 23.Bf1 Ve7 24.Hh4 Fh7 25.Fh3 e5 26.Ff5 e4 27.Baa1 Bf8 28.Bf2 Bf6 29.Baf1 Bbf8 30.b4 Fxf5 31.Bxf5 Bxf5 32.Bxf5 Bxf5 33.Hxf5 Ve6 34.Vf2 a6 35.Kg2 Vf6 36.h3 Ve6 37.He3 g6 38.Hg4 Kg7 39.Ve3 h5 40.Vh6+ Kg8 41.He3 Vf6 42.b5 Fa5 43.bxa6 bxa6 44.g4 Vg7 45.Vxg7+ Kxg7 46.gxh5 gxh5 47.Hf5+ és döntetlen

Zsukova,N (2485) - Muzicsuk,A (2549)
Félszláv védelem [D43]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 Hd7 8.Fe2 Vd8 9.0-0 Fe7 10.e4 dxe4 11.Hxe4 c5 12.dxc5 Hxc5 13.Vxd8+ Kxd8 14.He5 Bf8 15.Bad1+ Kc7 16.Hc3 a6 17.Fh5 g6 18.Ff3 Ff6 19.Bfe1 Bb8 20.b4 Hd7 21.Hxd7 Fxd7 22.Bc1 Bfd8 23.b5 Fe8 24.a4 Fg5 25.Bc2 Bd2 26.Be2 Bxe2 27.Fxe2 Fe7 28.c5 axb5 29.axb5 Fxc5 30.He4 b6 31.h4 f5 32.Hxc5 bxc5 33.Bxc5+ Kd6 34.Bc3 Fxb5 35.Bb3 Kc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog