Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Teheránban négyen már a negyeddöntőbe jutottak, négy továbbjutó hely sorsa csak a vasárnapi rájátszáson dől el. Kettős győzelemmel a legjobb nyolc között az ukrán Anna Muzicsuk, a grúz Nana Dzagnidze és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova az első parti megnyerése után a másodikban elért döntetlennel készülhetnek a folytatásra. A nagy meglepetést a kínai Ni Shiqun okozta, az orosz Natalija Pogonyinát fordulatokban gazdag partiban legyőzte, a két éve döntős Natasa búcsúzott a további küzdelmektől. A rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, az indiai Dronavalli Harika és a kínai Tan Zhongyi „pótvizsgázik”.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A kieséses rendszerű világbajnokság küzdelmeire jellemzően egyre kevesebb a jól megjátszott parti, a taktikai döntetlenek mellett a fordulatokban gazdag összecsapások, az időzavarokban kihagyott esélyek, vagy éppen a váratlan mentések jellemzik a csatákat. A nyolcaddöntőben a legkönnyebb győzelmet az ukrán Anna Muzicsuk aratta. A vietnami Pham Le Thao Nguyen ellen sötéttel nyerte meg a párharcuk első játszmáját. Világossal végig kézben tartotta a partit, kettős győzelemmel negyeddöntős, és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovával mérkőzik meg.

Sztefanova hálás lehetett a grúz derbi győztesének, Nino Hurcidzének, hogy nem a jóval nagyobb játékerőt képviselő Nino Bacsiasvilivel kellett csatáznia. Nem okozott számára nehézséget, hogy az első partiban aratott győzelme után biztos kézzel remizzen jobb állásból.

A grúz olimpiai válogatott éltáblása, Nana Dzagnidze is sikerrel teljesítette feladatát, a kínai Shen Yangnak nem adott esélyt.

A rajtlistán 38. kínai Ni Shiqun okozta a nyolcaddöntő legnagyobb meglepetését. A két évvel korábbi vb döntősét, az orosz Natalija Pogonyinát győzte le. A fordulatos küzdelemben mindketten sokan hibáztak, de Natasa bírta kevésbé a kalandos parti izgalmait.

A rajtlistát vezető, már világbajnoki döntős kínai Ju Wenjun és az orosz Olga Girja küzdelme csak a rájátszásban dől el. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és a svéd Pia Cramling egyenlő erőket mutató csatáját is érdeklődéssel várjuk. Az indiai Dronavalli Harika harmadik meccsén is abban bízik, hogy a „pótvizsgán” teljesíti a kitűzött célját. A kínai Tan Zhongyi sem kockáztatott.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A nyolcaddöntő eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Olga Girja (orosz, 2458) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

2. Pham Le Thao Nguyen (vietnami, 2351) - Anna Muzicsuk (ukrán, 2558)  0 - 2

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) - Pia Cramling (svéd, 2434) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)  

4. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) -  Dronavalli Harika (indiai, 2539)  1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525)   -  Shen Yang (kínai, 2479) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

6. Natalija Pogonyina (orosz, 2487) - Ni Shiqun (kínai, 2399) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) - Nino Hurcidze (grúz, 2383) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

8. Tan Zhongyi (kínai, 2502) - Rout Padmini (indiai, 2387) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

A nyolcaddöntő rájátszásai:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Olga Girja (orosz, 2458) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) - Pia Cramling (svéd, 2434) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)  

4. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) -  Dronavalli Harika (indiai, 2539)  1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

8. Tan Zhongyi (kínai, 2502) - Rout Padmini (indiai, 2387)  1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban zajló kieséses rendszerű világbajnokság nyolcaddöntőjét az ukrán Anna Muzicsuk sötéttel, a grúz Nana Dzagnidze és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova világossal elért győzelemmel kezdte. A legkönnyebb nyerést a grúzok legjobbja érte el, az ukrán sakkozást a legjobb 16 között képviselő Anna Muzicsuk is érvényesítette a papírformát. Antoanata Sztefanovának futóval és huszárral kellett a rossz sarokba űzni, majd bemattolni a grúz Nino Hurcidze királyát. Öt párharcban döntetlen született, a feszültség fokozódik. Szombaton ellenkező színelosztással játsszák a második partikat.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A viadal első fordulójában oly bizonytalanul játszó grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze a nagy kalandok után egyre magabiztosabban játszik. A nyolcaddöntőben ő aratta az első győzelmet, a kínai Shen Yang királyállását villámgyors akcióval döntötte rommá.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Aligha bánkódott az ukrán Anna Muzicsuk, hogy a második forduló egyik meglepetéseként a vietnami Pham Le Thao Nguyen az orosz olimpiai válogatott Alekszandra Gorjacskinát búcsúztatta, az exvilágbajnoknő Marija nővére sötéttel elért győzelmével nagy lépést tett a negyeddöntő felé vezető úton.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A bolgár exvilágbajoknő Antonaeta Sztefanovának az idő szorításában kellett emlékeznie, hogy futóval és huszárral miként kell mattolni. A grúz Nino Hurcidze a 32 között drámai rájátszásban honfitársnőjét, a jóval esélyesebb Nino Bacsiasvilit győzte le.

A világos szín előnyét a rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun, és az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nem tudta érvényesíteni. Az indiai Dronavalli Harika folytatta a remisorozatát.

A két évvel korábban döntőt játszó orosz Natalija Pogonyinát is óvatossá tették a tegnapi rájátszás izgalmai. A kínai Tan Zhongyi nyerőesélyt szalasztott el.

A nyolcaddöntő első játszmáinak eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Olga Girja (orosz, 2458) döntetlen

2. Pham Le Thao Nguyen (vietnami, 2351) - Anna Muzicsuk (ukrán, 2558)  0 - 1

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) - Pia Cramling (svéd, 2434) döntetlen  

4. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) -  Dronavalli Harika (indiai, 2539)  döntetlen

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525)   -  Shen Yang (kínai, 2479) 1 - 0

6. Natalija Pogonyina (orosz, 2487) - Ni Shiqun (kínai, 2399) döntetlen

7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) - Nino Hurcidze (grúz, 2383) 1 - 0

8. Tan Zhongyi (kínai, 2502) - Rout Padmini (indiai, 2387) döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Teheránban a második forduló rájátszásaira került sor, kilenc továbbjutó helyért csatáztak. Nagy fordulatok és meglepetések is jellemezték a küzdelmeket. Két exvilágbajnoknő, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a bolgár Antoanata Sztefanova sikerrel vívta meg meccsét, az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina hihetetlen izgalmak után búcsúzni kényszerült. A grúz háziderbin a tizedik kiemelt Nino Bacsiasvili kikapott  a a 42. helyre rangsorolt Nino Hurcidzétől. Meglepetés a kínai ZHao Xue búcsúja is. A nyolcaddöntőben többek között négy kínai, három-három orosz és grúz és két indiai nagymesternő folytatja a csatározást.

Teherán Női kieséses rendszer Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A mai rájátszáson a nyolcaddöntő még kiadó kilenc helyéért dúltak a csaták. Öt párharc már a 25-25 perces és a 10-10 másodperc bónusszal vívott két rapidpartiban eldőlt. A két exvilágbajnoknő, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova világossal nyerték meg a mérkőzések negyedik összecsapását, a két évvel korábbi vb elődöntőse, az indiai Dronavalli Harika a harmadik partiban diadalmaskodott. A nagy versenyekre mindig nagymamája kíséri el, a nagyinak volt oka az örömre. A rajtlistán nyolcadik kínai Zhao Xue kiesése volt az egyik meglepetés, a 40. helyre rangsorolt indiai Rout Padmini búcsúztatta. A  torna doyenje, a svéd Pia Cramling továbbjutásának sokan örültek, a női sakkozás legendája két éve is remekül bírta a rendkívüli feszültséggel járó csatákat, csak az elődöntőben kapott ki.

Teherán Női kieséses rendszer Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina és a kínai Tan Zhongyi csatájában nyolc játszma döntéssel végződött, a hátrányban levő fél mindig egyenlíteni tudott. A két 25-25 perces játszma után 10-10 perccel és a lépésenkénti 10-10 másodperccel küzdöttek meg, majd az 5-5 perces és lépésenként 3-3 másodperces összecsapásokra került sor. 4-4 után a „hirtelen halál” partiban a sötéttel játszó Tan Zhongyi volt a szerencsés, a remi neki kedvezett.

A grúz háziderbi meglepetést hozott, a rajtlistán tizedik Nino Bacsiasvili bírta kevésbé a rendkívüli izgalmakat. A rapidban még egyenlített, a gyorsított rapidban vezetést is szerzett, majd a két villámparti remivel végződött. A sorsdöntő partit nyerte meg Nino Hurcidze.

Nem élt át könnyű perceket a két évvel korábbi vb döntőse, az orosz Natalija Pogonyina. A kínai Huang Qian ellen elbukta az első rapidpartit, az „életben maradásért” küzdött, sikerrel megoldotta a nem könnyű feladatot, a második rapidmeccsen már győzni tudott.

A grúz Sopiko Guramisvili eddig Fortuna kegyeltje, az ukrán Natalija Bukszával vívott meccsén hihetetlen bakikat láttunk. Buksza a 10 perces első partit megnyerte, de a másodikat bástyaelnézéssel elvesztette, nem látta a pattmotívumot. Sima nyerést hagyott ki az első villámpartiban, majd a nyolcadik ütközetben Sopiko diadalmaskodott.

Teherán Női kieséses rendszer Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A második forduló rájátszásnak eredményei:

3. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) 

 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

4. Dronavalli Harika (indiai, 2539) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

7. Salome Melia (grúz, 2394) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)  1,5 – 2,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

8. Zhao Xue (kínai, 2505) - Rout Padmini (indiai, 2387)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

9. Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Zhongyi (kínai, 2502) 4,5 – 4,5  (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1, 1 – 0, 1 – 0, 0  - 1, döntetlen)

10. Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) – Nino Hurcidze (grúz, 2383) 4 – 5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

11. Huang Qian (kínai, 2451) - Natalija Pogonyina (orosz, 2487) 2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 0 - 1)

13. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) - Natalija Buksza (ukrán, 2302)  4,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 - 0)

14. Elisabeth Paehtz (német, 2468)  -  Pia Cramling (svéd, 2434)  1 – 3  (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

A nyolcaddöntő párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Olga Girja (orosz, 2458) 

2. Pham Le Thao Nguyen (vietnami, 2351) - Anna Muzicsuk (ukrán, 2558)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) - Pia Cramling (svéd, 2434)    

4. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) -  Dronavalli Harika (indiai, 2539)

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525)   -  Shen Yang (kínai, 2479)

6. Natalija Pogonyina (orosz, 2487) - Ni Shiqun (kínai, 2399) 

7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) - Nino Hurcidze (grúz, 2383)   

8. Tan Zhongyi (kínai, 2502) - Rout Padmini (indiai, 2387) 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban zajló kieséses rendszerű világbajnokságon a legjobb 32 között vívott párharcokban hét találkozó végződött döntéssel. A rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun és a második ukrán Anna Muzicsuk a második partikban elért döntetlennel biztosította továbbjutását. A grúzok legjobbja, az olimpiai aranyérmes Nana Dzagnidze kettős győzelemmel lépett tovább. A legnagyobb meglepetést a háromszoros orosz olimpiai bajnok Valentyina Gunyina kiesése jelentette. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, az indiai Dronavalli Harika, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina is „pótvizsgára” kényszerül. A csütörtöki rájátszáson kilenc továbbjutó hely sorsa dől el.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A teheráni vb-n heten már a nyolcaddöntőre készülhetnek. A rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun kisebb nehézségek árán remizett a katari Zsu Csennel. Az ukrán Anna Muzicsuk a középjátékban itt-ott borús tekintettel is szemlélhette állását, de a döntetlennel végül biztosította továbbjutását.

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és az indiai Dronavalli Harika „pótvizsgára” kényszerül, míg a grúz Nana Dzagnidze az első körben látott bizonytalansága után kettős győzelemmel teljesítette feladatát.

A második forduló legnagyobb meglepetését a háromszoros olimpiai bajnok orosz Valentyina Gunyina kiesése jelentette. Zéró idővel nem lehet sikert elérni, krónikus időzavaraiban egyre többet hibázik. A kínai Ni Siquin győzelme teljesen megérdemelt.

Az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina nem tudta megőrizni előnyét, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovához hasonlóan rájátszik.  Másodszor is kalandos partit játszott a grúz Sopiko Guramisvili és az ukrán Natalija Buksza, folytatják a csatáruzásukat.

Két döntetlen után folytatja a csatározást a kínai Zhao Xue és az indiai Rot Padmini, nem dőlt el a grúz házirangadó, Nino Bacsiasvili és Nino Hurcidze küzdelme sem. Második taktikai döntetlen után a rapid csaták döntenek a német Elisabeth Paehtz és a vb doyenje, a svéd Pia Cramling párharcában is. A két évvel korábbi vb döntőse, az orosz Natalija Pogonyina nem mutatott meggyőző játékot, „pótvizsgázik”.

Az orosz női sakkozás nagy tehetségének tartott Alekszandra Gorjacskina veresége is komoly csapás,  a bakui sakkolimpián a sorsdöntő utolsó forduló feszültségét sem bírta a kínai csapattal szemben. Az orosz sakkozónők közül csak Olga Girja várhatja izgalom nélkül a nyolcaddöntőt.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A 2. forduló eredményei:

1.Zsu Csen (katari, 2419) - Ju Wenjun (kínai, 2583)  0,5 – 1,5 (0- 1, döntetlen)

2. Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2418) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

3. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) 

 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

4. Dronavalli Harika (indiai, 2539) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

5. Olga Zimina (olasz, 2401) - Nana Dzagnidze (grúz, 2525)  0 - 2

6. Valentyina Gunyina (orosz, 2524)  - Ni Shiqun (kínai, 2399)  0 - 2

7. Salome Melia (grúz, 2394) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)  1 – 1  TB (döntetlen, döntetlen)

8. Zhao Xue (kínai, 2505) - Rout Padmini (indiai, 2387)  1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

9. Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Zhongyi (kínai, 2502) 1 – 1 TB  (1 – 0, 0 – 1)

10. Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) – Nino Hurcidze (grúz, 2383) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

11. Huang Qian (kínai, 2451) - Natalija Pogonyina (orosz, 2487) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

12. Shen Yang (kínai, 2479) - Anasztaszia Szavina (orosz, 2377)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

13. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) - Natalija Buksza (ukrán, 2302)  1 – 1 TB (1 – 0, 0 – 1)

14. Elisabeth Paehtz (német, 2468)  -  Pia Cramling (svéd, 2434)  1 – 1  TB (döntetlen, döntetlen)

15. Pham Le Thao Nguyen (vietnami, 2351)  - Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2466) 1,5 – 0,5 (döntetlen

16. Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463)  - Olga Girja (orosz, 2458)  0 – 2

 

A 2. forduló rájátszásai:

3. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) 

 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

4. Dronavalli Harika (indiai, 2539) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

7. Salome Melia (grúz, 2394) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)  1 – 1  TB (döntetlen, döntetlen)

8. Zhao Xue (kínai, 2505) - Rout Padmini (indiai, 2387)  1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

9. Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Zhongyi (kínai, 2502) 1 – 1 TB  (1 – 0, 0 – 1)

10. Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) – Nino Hurcidze (grúz, 2383) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

11. Huang Qian (kínai, 2451) - Natalija Pogonyina (orosz, 2487) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

13. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) - Natalija Buksza (ukrán, 2302)  1 – 1 TB (1 – 0, 0 – 1)

14. Elisabeth Paehtz (német, 2468)  -  Pia Cramling (svéd, 2434)  1 – 1  TB (döntetlen, döntetlen)

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Teheránban a kieséses rendszerű világbajnokság második fordulójának első játszmáira került sor. A rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun aratta a leggyorsabb győzelmet, egykor kínai színekben világbajnokságot nyert Zsu Csen már a nyitásban nagyot hibázott. Könnyen nyert az ukrán Anna Muzicsuk is. A legnagyobb meglepetés, hogy az orosz Valentyina Gunyina szinte ellenállás nélkül vesztett a kínai Ni Shiqun ellen, a kínai Tan Zhongyi az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina ellen kényszerült feladásra. Olimpiai válogatottunk éltáblását, Hoang Thanh Trangot búcsúztató ukrán Natalija Buksza nyert állásban hibázott óriásit, a grúz Sopiko Guramisvili szerencsés pontot szerzett. A grúz Nana Dzagnidze és az orosz Olga Girja sötéttel győzött. A grúz háziderbin Nino Bacsiasvili többször is nyerhetett volna.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A legjobb 32 között lejátszott első partikban már jóval több  volt a feszültség, időzavarok is nehezítették a nagymesternők életét. A világbajnoki döntős, a rajtlistát vezető kínai Ju Wenjunnak nem kellett izgulnia, 2001-ben, a moszkvai vb-n még kínai színekben győztes Zsu Csen már a nyitásban döntő hibát vétett. A játszma csak 26 lépésig tartott.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Meggyőző játékkal nyert az ukrán Anna Muzicsuk is, aki nem titkolt szándékkal érkezett Teheránba, hogy húga, Marija nyomdokaiba lépjen. Az olasz megnyitású partiban 24 lépés után fogadhatta az orosz Alina Kaslinszkaja gratulációját.

Az ukrán Inna Gaponenko és az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk kiegyenlített küzdelemben remizett. Az indiai Dronavallai Harika és a kazah Dinara Szaduakasszova, a német Elisabeth Paehtz és a svéd Pia Cramling, valamint a kínai Huang Qian és az orosz Natalija Pogonyina csak rövid időt töltött a sakktábla mellett. Az első körből nagy izgalmak után továbbjutó grúz Nana Dzagnidze könnyebb győzelmet is arathatott volna.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Gyenge napot fogott ki a háromszoros olimpiai bajnok Valentyina Gunyina, centruma elgyengült, ezt a kínai Ni Shiqun pontos játékkal használta ki. Az ukrán Anna Usenyina kis híján remire rontotta oly kecsegtető állását, a kínai Zan Zhongyi a bástyavégjátékban „megúszhatta” volna a vereséget.

Nem bírt egymással a grúz Salome Melia és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, óvatos taktikát választott a kínai Zhao Xue az indiai Rout Padmini ellenében.

A grúz derbin Nino Bacsiasvili többször is fonalas nyerést hagyott ki Nino Hurcidze ellen. A végjátékban ritkán látható anyagi összetétel mellett harcoltak, világosnak két bástyája volt sötét három könnyűtisztjével szemben, rossz gyaloglépés volt az utolsó hiba.

A kínai Shen Yang fokozatosan játszotta túl az orosz Anasztaszia Szavinát. Az orosz házirangadón Olga Girja megnehezítette saját feladatát, de a huszárvégjátékban megszerezte az egész pontot a nagy izgalmak árán a 32 közé jutott Anasztaszia Bodnarukkal vívott küzdelemben.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A játéknap legszerencsésebb győzelmét a grúz Sopiko Guramisvili érte el. Az ukrán Natalija Buksza nyert állásban kettős támadást nézett el. A vietnami Pham Le Thao Nguyen az orosz Alekszandra Gorjacskina ellen kissé kedvezőbb pozíciót játszhatott, majd lépésismétléssel megosztoztak a ponton.

A 2. forduló első játszmáinak eredményei:

1.Zsu Csen (katari, 2419) - Ju Wenjun (kínai, 2583)  0 - 1

2. Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2418) 1 - 0

3. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549)  döntetlen

4. Dronavalli Harika (indiai, 2539) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428)  döntetlen

5. Olga Zimina (olasz, 2401) - Nana Dzagnidze (grúz, 2525)  0 - 1

6. Valentyina Gunyina (orosz, 2524)  - Ni Shiqun (kínai, 2399)  0 - 1

7. Salome Melia (grúz, 2394) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)  döntetlen

8. Zhao Xue (kínai, 2505) - Rout Padmini (indiai, 2387)  döntetlen

9. Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Zhongyi (kínai, 2502)  1 - 0

10. Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) – Nino Hurcidze (grúz, 2383)  döntetlen

11. Huang Qian (kínai, 2451) - Natalija Pogonyina (orosz, 2487)  döntetlen

12. Shen Yang (kínai, 2479) - Anasztaszia Szavina (orosz, 2377)  1 - 0

13. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) - Natalija Buksza (ukrán, 2302)  1 - 0

14. Elisabeth Paehtz (német, 2468)  -  Pia Cramling (svéd, 2434)  döntetlen

15. Pham Le Thao Nguyen (vietnami, 2351)  - Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2466)  döntetlen

16. Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463)  - Olga Girja (orosz, 2458)  0 – 1

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Teheránban az első forduló rájátszásaival folytatódott a kieséses rendszerű világbajnokság. Hoang Thanh Trang az első rapidpartiban világossal remizett az ukrán Natalija Bukszával, majd a második játszmában vereséget szenvedett, így búcsúzott a további küzdelmektől. Az iráni rendezők nagy bánatára nincs hazai sakkozónő a legjobb 32 között. Legnagyobb reménységük, Sarasadat Khademalsharieh a grúz Sopiko Guramisvilitől szenvedett vereséget, aki a hollandok legjobbjának, Anish Girinek a felesége. Meglepetés a lengyel Monika Socko és a grúz Bela Hotenasvili kiesése is.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Sajnos megismétlődött a két évvel ezelőtti forgatókönyv, olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang az első fordulóban vereséget szenvedett. Szocsiban a skót-grúz Ketino Arahamija-Grant búcsúztatta nagymesternőnket, az iráni fővárosban az ukránok 20 éven aluliak világbajnoknője, Natalija Buksza győzte le. Trang a tegnapi második játszmában nyerőesélyt szalasztott el, az összecsapás jól mutatta, hogy taktikában erős az ellenfél. A mai első 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperces partiban Trang játszott világossal, a vezérgyalog megnyitású küzdelem kiegyenlített erők mellett döntetlennel ért véget, a kapkodásban egy pillanatra meg is ijedtünk.

Trang sötéttel ismét a francia védelemre szavazott, ezúttal azonban Buksza jobban felkészült. Csattant a futóáldozat h7-en, az ukrán sakkozónő a gyorsabb nyerést ki is hagyta, de az újabb elnézés után már menthetetlen lett nagymesternőnk pozíciója. Az első tizenhat kiemelt közül csak Hoang Thanh Trang nem jutott tovább.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Izgalmas pillanatokat élt át a grúzok legjobbja, Nana Dzagnidze. Az egyiptomi Khaled Mona ellen elvesztette az első rapidpartit, sikerült egyenlítenie, a 10-10 perces folytatásban már kettőt nyert. A túlórázó indiai Dronavalli Harika kisebb megingás után teljesítette első feladatát, a kínai Zhao Xue és Shen Yang is érvényesítette a papírformát.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Drámai csatában győzött az orosz Anasztaszia Bodnaruk, négyszer is hátrányos helyzetből egyenlített az iráni Mitra Hejazipour ellen, majd az armageddon -  „hirtelen halál” – partit világossal megnyerte. A grúz Sopiko Guramisvili okozta az irániak második csalódását, az első számú reménységük, Sarasadat Khademalsharieh előtt állította pirosra a szemafort. A hollandok legjobbjának, Anish Girinek a felesége Sopiko, aki augusztusban adott életet első gyermeküknek.

Örülhettek a grúzok Salome Melia sikerének, bánkódhattak Bela Hotenasvili kiesése miatt. A lengyel Monika Socko sem három napra tervezte teheráni tartózkodását. A legjobb 32 között többek között hét orosz,  hat kínai, öt grúz és négy ukrán  sakkozónő.

Az első forduló rájátszásának eredményei:

4. Akter Liza Shamina  (bangladesi, 2077) - Dronavalli Harika (indiai, 2539) 1,5 – 2,5  (döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Khaled Mona (egyiptomi, 2150)  4 – 2 (0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 1 - 0)

8. Ayelen Martinez (argentin, 2234) - Zhao Xue (kínai, 2505)  1 – 3 (0 - 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)

12. Maritza Arribas Robaina (kubai, 2295) - Shen Yang (kínai, 2479) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

13. Hoang Thanh Trang (magyar, 2463) – Natalija Buksza (ukrán, 2302) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

16. Mitra Hejazipour (iráni, 2325) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463) 4 - 5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)

20. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) – Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2452) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

21. Monika Socko (lengyel, 2455) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2377)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

22. Darja Csarocskina (orosz, 2383) – Huang Qian (kínai, 2451) 1 – 3 (0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)

26. Salome Melia (grúz, 2394) – Ekaterina Atalik (török, 2435) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

28. Olga Zimina (olasz, 2401) – Bela Hotenasvili (grúz, 2430) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

 

A 2. forduló párosítása:

1.Zsu Csen (katari, 2419) Ju Wenjun (kínai, 2583)

2. Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2418)

3. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549)

4. Dronavalli Harika (indiai, 2539) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428)

5. Olga Zimina (olasz, 2401) - Nana Dzagnidze (grúz, 2525)

6. Valentyina Gunyina (orosz, 2524)  - Ni Shiqun (kínai, 2399)

7. Salome Melia (grúz, 2394) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)

8. Zhao Xue (kínai, 2505) - Rout Padmini (indiai, 2387)

9. Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Zhongyi (kínai, 2502)

10. Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) – Nino Hurcidze (grúz, 2383) 

11. Huang Qian (kínai, 2451) - Natalija Pogonyina (orosz, 2487)  

12. Shen Yang (kínai, 2479) - Anasztaszia Szavina (orosz, 2377) 

13. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) - Natalija Buksza (ukrán, 2302)

14. Elisabeth Paehtz (német, 2468)  -  Pia Cramling (svéd, 2434)

15. Le Thao Nguyen (vietnami, 2351)  - Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2466)

16. Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463)  - Olga Girja (orosz, 2458)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban zajló kieséses rendszerű világbajnokságon olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang második játszmája is döntetlennel ért véget az ukrán Natalija Buksza ellen, hétfőn rájátszás dönt. További tíz párharcban is tie-break lesz, többek között az indiai Dronavalli Harika, a grúz Nana Dzagnidze, a kínai Zhao Xue is „pótvizsgázik”. Kettős győzelemmel jutott a legjobb 32 közé a világbajnoki döntős, a rajlistát vezető kínai Ju Wenjun, az ukrán Anna Muzicsuk, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, az orosz Valentyina Gunyina, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és a grúz Nino Bacsiasvili. Meglepetésre már búcsúzott a további küzdelmektől a grúz Lela Dzsavahisvili és az ukrán Natalija Zsukova, fekete napjuk volt az örmény sakkozónőknek.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A kieséses rendszerű világbajnokság első fordulója után húsz résztvevő már biztosította továbbjutását a legjobb 32 közé. Tizenegy párharc csak a rájátszásban dől el, olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang is „túlórázik”. Az ukrán Natalija Buksza elleni második partijában a francia védelmet játszotta meg, gyalognyerése után biztosnak tűnt győzelme. A 20 éven aluliak versenyében világbajnoki címet szerzett Buksza taktikai csapdát állított fel, amibe sajnos  a tisztáldozat elfogadásával Trang belelépett. Vezérének védtelensége miatt a következő huszárlépés után már nem tudta elkerülni az örökös sakkhoz vezető folytatást.

A rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun, az ukrán Anna Muzicsuk, az orosz és a bolgár exvilágbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk és Antoaneta Sztefanova, az orosz  Valentyina Gunyina, valamint a grúz Nino Bacsiasvili vette kettős győzelemmel az első akadályt.

A grúz Nana Dzagnidzének sikerült az egyenlítés, az egyiptomi Khaled Mona ellen pótvizsgázik, ahogy két döntetlent követően az indiai Dronavalli Harika is.

Az első számú iráni sakkozónő, Sarasadat Khademalsharieh is megküzdött a hétfői javítási lehetőségért. Az első kör meglepetése a grúz Lela Dzsavahasvili és az ukrán Natalija Zsukova korai búcsúja. Fekete napja volt az örmény sakkozásnak, Elina Danieljan és Lilit Mkrtchian is kiesett.

A rájátszás két 25-25 perces rapid partival kezdődik 10-10 másodperc bónusszal, ha ez sem dönt akkor két 10-10 perces játszmával folytatják, ekkor is 10-10 másodperc a bónusz. 3-3-nál tovább gyorsul a tempó, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 4 perce világos 5 percével szemben.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Az első forduló eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Nancy Lane (ausztrál, 1848)  2 - 0

2. Amina Mezioud (algériai, 2055) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) 0 - 2

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) – Sabrina Latreche (algériai, 2057) 2 - 0

4. Akter Liza Shamina  (bangladesi, 2077) - Dronavalli Harika (indiai, 2539) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Khaled Mona (egyiptomi, 2150)  1 – 1 TB (0 – 1, 1 – 0)

6. Viktorija Ni (amerikai, 2199) – Valentyina Gunyina (orosz, 2524)  0 - 2

7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Yaniet Marrero Lopez (kubai, 2255)  2 - 0

8. Ayelen Martinez (argentin, 2234) - Zhao Xue (kínai, 2505)  1 – 1 TB (0 - 1, 1 – 0)

9. Tan Zhongyi (kínai, 2502) – Sabina-Francesca  Foisor (amerikai, 2272) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

10. Sofio Gvetadze (grúz, 2285) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) 0 - 2

11. Natalija Pogonyina (orosz, 2487) – Zhou Oivu (kanadai, 2287) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

12. Maritza Arribas Robaina (kubai, 2295) - Shen Yang (kínai, 2479) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

13. Hoang Thanh Trang (magyar, 2463) – Natalija Buksza (ukrán, 2302) 1 - 1 TB (döntetlen, döntetlen)

14. Atousa Pourkashiyan (iráni, 2278) – Elisabeth Paehtz (német, 2468)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

15. Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2466) – Zhai Mo (kínai, 2304) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

16. Mitra Hejazipour (iráni, 2325) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463) 1 – 1 TB (1 – 0, 0 – 1)

17. Olga Girja (orosz, 2458) játék nélkül továbbjutott                    

18. Le Thao Nguyen (vietnami, 2351) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2455) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

19. Pia Cramling (svéd, 2434) – Katerina Nemcova (amerikai, 2359) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

20. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) – Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2452) 1 – 1 TB (1 – 0, 0 – 1)

21. Monika Socko (lengyel, 2455) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2377)  1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

22. Darja Csarocskina (orosz, 2383) – Huang Qian (kínai, 2451) 1 – 1 TB (0 – 1, 1 – 0)

23. Natalija Zsukova (ukrán, 2447) – Nino Hurcidze (grúz, 2383)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

24. Nassztaszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2390) - Anna Usenyina (ukrán, 2444) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

25. Elina Danieljan (örmény, 2444) – Rout Padmini (indiai, 2387) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

26. Salome Melia (grúz, 2394) – Ekaterina Atalik (török, 2435) 1 – 1 TB (1 – 0, 0 – 1)

27. Lilit Mkrtchian (örmény, 2431) – Ni Shiqun (kínai, 2399) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

28. Olga Zimina (olasz, 2401) – Bela Hotenasvili (grúz, 2430) 1 – 1 TB (döntetlen, döntetlen)

29. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428) – Marina Necsajeva (orosz, 2406) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

30. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2423)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

31. Devsi Cori T. (perui, 2422) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2418) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

32. Zsu Csen (katari, 2419) – Irina Kharisma Sukander (indonéz, 2423)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

Buksza,N (2302) – Hoang Thanh Trang (2463)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Hgf3 Hf6 5.e5 Hfd7 6.Fd3 c5 7.c3 b6 8.Ve2 a5 9.a4 Fa6 10.Fb5 Vc7 11.0-0 0-0 12.Bd1 cxd4 13.cxd4 Bc8 14.Hf1 Vb7 15.He3 Hc6 16.Fd2 Hb4 17.Fc3 Hf8 18.h4 Fxb5 19.axb5 Vd7 20.h5 h6 21.Ba4?

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

21...Ha6! 22.Baa1 Hc7 23.Hh2 Hxb5 24.Bd3 Hxc3 25.bxc3 b5

Számításba jött az a gyalogos szöktetése.

26.f4 b4 27.cxb4 axb4 28.Bad1 Ba3 29.Hhg4 Bxd3

Figyelmet érdemelt a 29...Vb5 30.Vf1 Bb8 folytatás is.

30.Bxd3 Vb5

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

31.Hxh6+!

Reménytelennek tűnő állásában az ukrán sakkozónő taktikai csapdát állított fel.

31...gxh6?

Nagymesternőnk nyerhetett volna a 31...Kh7 32.Hxf7 b3 33.Hd1 Bc2 34.Vf3 b2 35.Hxb2 Vxb2 36.Hg5+ Kg8 változatban. Elnézte vezérének védtelenségére épített kombinációs lehetőséget.

32.Hf5! Kh8 33.Hxe7 Bc1+ 34.Kh2 Ve8 35.Bg3 Vxe7

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

36.Vg4 Hg6 37.hxg6 fxg6 38.Vxg6 Vh4+ 39.Bh3 Vxf4+ 40.Bg3 Vh4+ 41.Bh3 Vf4+ 42.Bg3 Vh4+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Teheránban megkezdődött a 64 résztvevős, kieséses rendszerű női világbajnokság. Huszonnyolc országból érkeztek a részvételi jogot kiharcolók, olimpiai bajnoknők, világbajnokok, kontinensbajnokok is az indulók között. Olimpiai válogatottunk éltáblása, négy éve Európa-bajnoki címet szerzett Hoang Thanh Trang világossal remizett az ukrán 20 éven aluli világbajnoknő, az ukrán Natalija Buksza ellen. A rajtlista ötödik grúz Nana Dzagnidze veresége jelentett komoly meglepetést, de még számos váratlan eredmény is született a nyitányon. Vasárnap ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek a sakkozónők, 1-1 esetén rájátszás dönti el a továbbjutást.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Pénteken este a világbajnokság helyszínéül is szolgáló Espinas Palace Hotelben tartották meg a  megnyitó ünnepséget, majd a színsorsolást. A rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun világossal kezdhette meg az ausztrál Nancy Lane elleni első meccsét, a vb teljes színsorsolását is meghatározta a procedúra. A nyitányon megemlékeztek a január 21-én elhunyt román Christina-Adela Foisorra. A sokszoros olimpikon még nevezett a vb-re, de fájdalmasan fiatalon, 49 évesen meghalt. Leánya, az amerikai színekben versenyző Sabina-Francesca vette át a rendezők ajándékát, elhunyt édesanyjának kedvenc tisztjét, a huszárt szimbolizáló emléktárgyat.  

A kieséses rendszerű világbajnokság első fordulója az esélyesek számára általában csak „sétamenet”, de azért meglepetések is tarkították az összecsapásokat. A döntetlenek mellett a rajtlistán ötödik grúz olimpiai bajnoknő, Nana Dzagnidze veresége jelentette a legnagyobb szenzációt, de a grúz testvérharcban Nino Bacsiasvili vesztése is okozhatott némi zavarta a legjobbjaiktól sikeres szereplést váró szakvezetők köreiben.

Az iráni szervezőket meglephette a honi rajtlistájukat vezető Sarasadat Khademalsharieh veresége, a hollandok éljátékosa, Anish Giri felesége, a grúz  Sopiko Guramisvili világossal nyerte meg a mccs első partiját. Az ukrán olimpiai bajnoknő Natalija Zsukova vereségét sem borítékolhattuk.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang világossal küzdött meg az ukrán junior világbajnoknővel. Natalija Bukszával. Minimális előnye kevésnek bizonyult, a végjátékban már egyenlőek voltak az esélyek. Tizenöt partiban született pontosztozkodás, előrevetíti árnyékát, hogy a továbbjutások egész sora csak a rájátszáson fog eldőlni.

 

Az első forduló első játszmáinak eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Nancy Lane (ausztrál, 1848)  1 - 0

2. Amina Mezioud (algériai, 2055) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) 0 - 1

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) – Sabrina Latreche (algériai, 2057) 1 - 0

4. Akter Liza Shamina  (bangladesi, 2077) - Dronavalli Harika (indiai, 2539)  döntetlen

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Khaled Mona (egyiptomi, 2150)  0 - 1

6. Viktorija Ni (amerikai, 2199) – Valentyina Gunyina (orosz, 2524)  0 - 1

7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Yaniet Marrero Lopez (kubai, 2255)  1 - 0

8. Ayelen Martinez (argentin, 2234) - Zhao Xue (kínai, 2505)  döntetlen

9. Tan Zhongyi (kínai, 2502) – Sabina-Francesca  Foisor (amerikai, 2272)  döntetlen

10. Sofio Gvetadze (grúz, 2285) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2492) 1 - 0

11. Natalija Pogonyina (orosz, 2487) – Zhou Oivu (kanadai, 2287)  döntetlen

12. Maritza Arribas Robaina (kubai, 2295) - Shen Yang (kínai, 2479) döntetlen

13. Hoang Thanh Trang (magyar, 2463) – Natalija Buksza (ukrán, 2302)  döntetlen

14. Atousa Pourkashiyan (iráni, 2278) – Elisabeth Paehtz (német, 2468)  döntetlen

15. Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2466) – Zhai Mo (kínai, 2304) döntetlen

16. Mitra Hejazipour (iráni, 2325) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463)  1 - 0

17. Olga Girja (orosz, 2458) játék nélkül továbbjutott                        

18. Le Thao Nguyen (vietnami, 2351) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2455) döntetlen

19. Pia Cramling (svéd, 2434) – Katerina Nemcova (amerikai, 2359) 1 - 0

20. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) – Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2452) 1 - 0

21. Monika Socko (lengyel, 2455) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2377)  döntetlen

22. Darja Csarocskina (orosz, 2383) – Huang Qian (kínai, 2451) 0 - 1

23. Natalija Zsukova (ukrán, 2447) – Nino Hurcidze (grúz, 2383)  0 - 1

24. Nassztaszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2390) - Anna Usenyina (ukrán, 2444) döntetlen

25. Elina Danieljan (örmény, 2444) – Rout Padmini (indiai, 2387) döntetlen

26. Salome Melia (grúz, 2394) – Ekaterina Atalik (török, 2435) 1 - 0

27. Lilit Mkrtchian (örmény, 2431) – Ni Shiqun (kínai, 2399) döntetlen

28. Olga Zimina (olasz, 2401) – Bela Hotenasvili (grúz, 2430) döntetlen

29. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428) – Marina Necsajeva (orosz, 2406) 1 - 0

30. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2423)  1 - 0

31. Devsi Cori T. (perui, 2422) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2418)  döntetlen

32. Zsu Csen (katari, 2419) – Irina Kharisma Sukander (indonéz, 2423)  1 – 0

 

Verőci Zsuzsa

                                 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Teheránban február 10-én este az ünnepélyes megnyitóval és a technikai értekezlettel megkezdődik a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A nagy hiányzó a kínai Hou Ji-fan, aki távolmaradásával elveszti világbajnoki címét. A rajtlistát a kínai Ju Wenjun vezeti, a Grand Prix-sorozat győzteseként már világbajnoki döntőt játszhat, teheráni sikere az indiai Humpy Konerunak kedvezne. Az első öt fordulóban a részvételi jogot kiharcolt sakkozónők két-két játszmás mini páros mérkőzéseket játszanak, 1-1 esetén tie-break dönt a továbbjutásról, a döntőben már négy partira kerül sor. A magyar színeket képviselő Hoang Thanh Trang 13. a rangsorban, az első körben az ukrán junior világbajnoknő, Natalija Buksza lesz az ellenfele. Február 11-én indulnak a sakkórák és március 4-én koronázzák meg az új (régi) világbajnoknőt. A világbajnokság honlapja: http://tehran2017.fide.com/

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A Nemzetközi Sakkszövetség bakui Kongresszusán született meg a döntés, hogy Irán fővárosa, Teherán rendezheti meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot. A világbajnoknő az év második felében 10 játszmás döntőt játszik a 2015/16-os Grand Prix-sorozat győztesével, a kínai Ju Wenjunnal. A kihívói jogot szerzett kínai nagymesternő Teheránban a rajtlistát is vezeti, esetleges győzelme esetén az indiai Humpy Koneru lenne a kihívó.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan tavaly májusban jelezte, hogy nem vesz részt a vb-n, már régóta nehezményezi, hogy a női világbajnoknak nincs olyan privilégiuma, mint a férfi világelsőnek. Páros mérkőzésen megszerzett címét már egy év múlva meg kell védenie a kieséses rendszerű világbajnokságon. Korábban már a monacói GP-tornán aratott fölényes győzelme után a sorozattól is visszalépett.

Ismeretlen okok miatt nem játszik a világranglista negyedik helyezettje, az indiai Humpy Koneru, aki kétszer is döntőzött Hou Ji-fannal. A teheráni helyszín ellen a döntés óta számosan tiltakoztak.

Hosszú interjúban utasította vissza a részvételt az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk a helyszín és a hidzsáb kötelező viselése miatt, nővére, Anna azonban harcba száll a címért. Az amerikai sakkozónők közül Irina Krush és Nazi Paikidze mondták le a vb-t.

A Szocsiban 2015-ben megrendezett vb-ről a döntőt játszó orosz Natalija Pogonyina, az elődöntős Pia Cramling és az indiai Dronavalli Harika ott lesz a rajtnál, ahogy a két 20 éven aluli világbajnoknő, az orosz Alekszandra Gorjacskina és az ukrán Natalija Buksza.

Hatan kedvező Élő-pontszámuknak köszönhetik a részvételi jogot, Ju Wenjun, Anna Muzicsuk, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, a kínai Zhao Xue és Shen Yang, valamint az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina.

A 2014-es és 2015-ös Európa-bajnokságról huszonnyolcan vívták ki a jogot, a román sakkozás kiemelkedő klasszisa, Christina-Adela Foisor azonban életének 49. évében, január 21-én türelemmel viselt súlyos betegség után elhunyt. Az orosz Olga Girja játék nélkül jutott a második fordulóba.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang ötödször játszik a világbajnokságon. Négy éve Belgrádban a kontinensviadalon szenzációs játékkal lett Európa-bajnok. A január 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készült el a sorsolás. Az exvilágbajnoknő Kosztenjukon kívül még nyolc orosz sakkozónő is játszik, élükön a háromszoros olimpiai bajnoknő Valentyina Gunyinával. A hétfős grúz csapatot Nana Dzagnidze vezeti. Nyolcan az amerikai, tizenketten az ázsiai, hárman az afrikai zónából jutottak tovább. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov két iráni sakkozónőnek adott szabadkártyát.

Teherán tavaly februárban a Grand Prix-sorozat második tornáját rendezte meg, a győzelmet Ju Wenjun szerezte meg.

Február 10-én az ünnepélyes megnyitón derül ki, hogy a rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun világossal, vagy sötéttel kezd, az első forduló beosztása a vb teljes idejére meghatározza a színelosztást. A legjobbak számára az első kör könnyed bemelegítésnek ígérkezik, a középmezőnyben azonban már érdekes párharcokra is sor kerül.

Az első forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2583) - Nancy Lane (ausztrál, 1848)

2. Amina Mezioud (algériai, 2055) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2558)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2549) – Sabrina Latreche (algériai, 2057)

4. Akter Liza Shamina  (bangladesi, 2077) - Dronavalli Harika (indiai, 2539)

5. Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Khaled Mona (egyiptomi, 2150)

6. Viktorija Ni (amerikai, 2199) – Valentyina Gunyina (orosz, 2524)

7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Yaniet Marrero Lopez (kubai, 2255)

8. Ayelen Martinez (argentin, 2234) - Zhao Xue (kínai, 2505)

9. Tan Zhongyi (kínai, 2502) – Sabina-Francesca  Foisor (amerikai, 2272)

10. Sofio Gvetadze (grúz, 2285) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2492)

11. Natalija Pogonyina (orosz, 2487) – Zhou Oivu (kanadai, 2287)

12. Maritza Arribas Robaina (kubai, 2295) - Shen Yang (kínai, 2479)

13. Hoang Thanh Trang (magyar, 2463) – Natalija Buksza (ukrán, 2302)

14. Atousa Pourkashiyan (iráni, 2278) – Elisabeth Paehtz (német, 2468)

15. Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2466) – Zhai Mo (kínai, 2304)

16. Mitra Hejazipour (iráni, 2325) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2463)

17. Olga Girja (orosz, 2458) játék nélkül továbbjutott

18. Le Thao Nguyen (vietnami, 2351) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2455)

19. Pia Cramling (svéd, 2434) – Katerina Nemcova (amerikai, 2359)

20. Sopiko Guramisvili (grúz, 2357) – Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2452)

21. Monika Socko (lengyel, 2455) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2377)

22. Darja Csarocskina (orosz, 2383) – Huang Qian (kínai, 2451)

23. Natalija Zsukova (ukrán, 2447) – Nino Hurcidze (grúz, 2383)

24. Nassztaszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2390) - Anna Usenyina (ukrán, 2444)

25. Elina Danieljan (örmény, 2444) – Rout Padmini (indiai, 2387)

26. Salome Melia (grúz, 2394) – Ekaterina Atalik (török, 2435)

27. Lilit Mkrtchian (örmény, 2431) – Ni Shiqun (kínai, 2399)

28. Olga Zimina (olasz, 2401) – Bela Hotenasvili (grúz, 2430)

29. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2428) – Marina Necsajeva (orosz, 2406)

30. Inna Gaponenko (ukrán, 2407) - Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2423)

31. Devsi Cori T. (perui, 2422) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2418)

32. Zsu Csen (katari, 2419) – Irina Kharisma Sukander (indonéz, 2423)

A küzdelmek február 11-én kezdődnek, először két-kétjátszmás páros mérkőzésekre kerül sor a megszokott időkontroll mellett, az első 40 lépésre 90-90 perc a gondolkodási idő, majd a játszma befejezéséig 30-30 perc, az első lépéstől kezdve még 303-30 másodperc bónusszal, 1-1 esetén a fordulók harmadik napján rájátszás dönt. A sakkozónők két 25-25 perces rapid partit vívnak 10-10 másodperc bónusszal, ha ez sem dönt akkor két 10-10 perces parti következik, ekkor is 10-10 másodperc a bónusz. 3-3-nál tovább gyorsul a tempó, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 4 perce világos 5 percével szemben. Február 26-án szabadnap lesz,  február 27. és március 2. között rendezik meg a négyjátszmás döntőt, szükség szerint március 3-án a rapid rájátszást, a tervek szerint március 4-én ünnepelhetik az új(régi) világbajnoknőt. A világbajnokság teljes díjalapja 450 ezer dollár, de 20 százalékot a FIDE kasszájába kell befizetni, így a világbajnoknő 48 ezer dollárt kap.

A női világbajnokságok története

A női sakkozás történelmében kiemelkedő szerepet játszott az első világbajnoknő, Vera Menchik (1906-1944). Moszkvában született, nemzetiségét tekintve cseh származású, 1921-től élt Nagy-Britanniában, két évvel később lett a hastingsi sakk-klub tagja, rendszeresen látogatta Maróczy Géza előadásait, s tanítványának vallotta magát. 1927-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a női sakkvilágbajnoki címért kiírt versenyt, a 11 partiból 10,5 pontot gyűjtött, és sorozatban védte meg címét. Hamburg 1930 (6,5/8), Prága 1931 (8/8), Volkstone 1933 (14/14), Varsó 1935 (9/9), Stockholm 1937 (14/14), Buenos Aires 1939 (18/19). A világbajnokságokon Vera Menchik összesen 78 partit nyert meg, négyszer remizett, és mindössze egyetlen játszmát vesztette el. Graffal Semmeringben (1937) világbajnoki párosmérkőzést játszott, 11,5 – 4,5-re győzött (+ 9, - 2, = 5). Kifinomult pozíciós játékstílusa remek végjáték technikával és kombinációs éleslátással párosult. Sikeresen játszott  férfi tornákon is, rendszeresen szerepelt a hastingsi versenyeken. Londonban 1944. június 27-én bombatámadás áldozata lett. 1957-től a női sakkolimpiát a Vera Menchik vándordíjért játsszák.

Ljudmilla Rugyenko (1904-1986) az első szovjet világelső 1926 óta vett részt versenyeken. Romanovszkij és Lövenfisch voltak a mesterei. A világbajnoki címet az 1949/50-ben megrendezett viadalon szerezte meg. A címét 1953-ban Elizaveta Bikovával szemben vesztette el. 1952-ben szovjet bajnokságot nyert, a kombinációs stílus képviselője volt, 1950-ben világbajnoki címéért férfi nemzetközi mesteri címmel jutalmazták..

A női sakkozás harmadik világbajnoka, Elizaveta Bikova (1913-1989) háromszor nyert szovjet bajnokságot (1947, 1948, 1950). A világbajnok-jelöltek tornáján 1952-ben győzött, egy évvel később Ljudmilla Rugyenkot 8-6-ra győzte le a világbajnoki döntőben. Három évvel később hármas versenyt rendeztek a címért, második lett, Olga Rubcova elhódította tőle a világelsőséget. Világbajnoki döntőben, 1958-ban 8,5-5,5-ös győzelemmel visszaszerezte a címet. Két év múlva Kira Zvorikinával szemben megvédte, 8,5-4,5-re nyert. Bikova a pozíciós stílus nagyszerű képviselőjeként  nehéz állásokban is hihetetlen hidegvérrel védekezett.

Olga Rubcova (1909-1994) Igazi sakkcsaládból származik, édesapja is neves játékos volt. 1927 és 1967 között húsz alkalommal játszott a szovjet bajnokságon, 1931-ben, 1937-ben és 1949-ben bajnoki címet szerzett. Az 1965-ös bajnokságon együtt játszott lányával, aki szintén nagymester lett. Az 1949/50-es világbajnok-jelölti versenyen második volt, 1952-ben, 1955-ben és 1959-ben a harmadik  helyen végzett. 1956-ban Elizaveta Bikovával és Ljudmilla Rudenkoval világbajnoki hármas versenyt játszott, és világbajnok lett. Két év múlva Bikovával szemben 5,5-8,5-re vesztett. Az első női sakkolimpián, 1957-ben, Emmenben az olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapat éltáblása volt.

Grúz sikerek

A női sakkozás ötödik világbajnoka, Nona Gaprindasvili 1941-ben Zugdibiben (Grúzia) született. Tizenkét éves kora óta vesz részt versenyeken, 15 évesen Grúzia bajnoknője lett. 1961-ben megnyerte Vrnjacka Banján a világbajnok-jelöltek tornáját és a világbajnoknő, Elizaveta Bikova kihívója lett. Moszkvában 1962 őszén játszották le a döntőt, Gaprindasvili már a 11. játszma után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól, 9-2-re nyert. Világbajnoki címét háromszor védte meg Alla Kusnyirral szemben, 1965-ben és 1969-ben 8,5-4,5-ös, 1972-ben 8,5-7,5-ös győzelemmel. 1975-ben Nana Alekszandrija volt a kihívója, Nona 8,5-3,5-tel verte vissza a „támadást”. Világbajnoki címét Maja Csiburdanidze ellen 1978-ban ellen vesztette el, 8,5-6,5-re kapott ki. Később is játszott világbajnok-jelölti páros meccseket, de a kihívó jogát már nem tudta megszerezni.  Ötszörös szovjet bajnoknő (1964, 1973/74, 1981, 1983, 1985), kétszer nyert Európa Kupát (1969, 1972). Tízszer volt tagja  sakkolimpián győztes  szovjet válogatottnak 1963 és 1986 között, 1992-ben a grúz csapattal lett olimpiai bajnok. Elsőként kapta meg 1976-ban a női nagymesteri címet, két évvel később férfi nagymesteri címet szerzett.

Maja Csiburdanidze a grúziai Kutaiszi leghíresebb szülöttje (1961). 1976-ban Tbilisziben zónaközi döntőt játszhatott, a holtversenyes második hely világbajnok-jelölti címet jelentett számára. 1977-ben szovjet bajnoki címet szerzett, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Nana Alekszandriját 5,5-4,5-re győzte le, a szovjet Jelena Ahmilovszkaja  ellen 6,5-5,5-re nyert. A világbajnok-jelölti döntőben Alla Kusnyirral küzdött meg, 7,5-6,5-ös győzelme kihívói jogot jelentett. Az 1978-as döntőben Nona Gaprindasvili 16 éves uralkodásának vetett véget, 8,5-6,5-ös győzelemmel a legfiatalabb világbajnoknőként  ünnepelték. Három évvel később világelsőségét Nana Alekszandrijával szemben 8-8-as eredménnyel védte meg, Irina Levityina ellen 1984-ben 8,5-5,5-tel, majd Ahmilovszkaja  kísérletét Maja 8,5-5,5-tel verte vissza. 1988-ban Nana Joszeliani lett a kihívója, Maja nehéz meccsen nyert 8,5-7,5-re.

A kínai Hszie Csün 1991-ben fosztotta meg Csiburdanidzét világbajnoki címétől, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a koronát. Csiburdanidze az elvesztett világelsőséget többé nem tudta visszaszerezni, sokáig a sakknak is hátat fordított, de visszatérése után ismét régi fényében tündökölt. Csiburdanidze 1978-1986 között ötször volt éltáblása olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet női csapatnak, 1992-1996 között háromszor a grúz válogatottat vezette győzelemre, 2008-ban a drezdai  sakkolimpián visszahódították az olimpiai bajnoki címet. Gyorsan és pontosan számolta a változatokat, hidegvérrel védte a nehéz állásokat, kitűnő technikával érvényesítette előnyét – ez jellemezte Csiburdanidze játékát, aki 1977-ben kapta meg a női nagymesteri címet és 1984-ben a férfiak között is nagymester lett.

Hszie Csün a kínai sakkozás első világbajnoknője

A kínai sakkozás első világbajnoka Hszie Csün 1970-ben született, 1988-ban, Szalonikiben mutatkozott be a kínai női válogatottban. Manilában mérkőzött meg Maja Csiburdanidzével, 8,5-6,5-ös győzelemmel elhódította a címet, 29 éves grúz uralmat szakított meg, a hetedik női világbajnok lett. 1993-ban a grúz Nana Joszelianival Monte Carlóban csatázott, hatalmas fölénnyel, 8,5-2,5-ös nyeréssel védte meg világbajnoki trónusát.

A spanyolországi Jaénban 1996-ban Polgár Zsuzsával játszotta a következő döntőt, s bár győzelemmel kezdte a párharcot gyorsan kiderült, hogy Zsuzsa jobban készült a mérkőzésre, nagymesternőnk esélyeshez méltóan könnyen nyert 8,5-4,5-re. Hszie Csün az 1997-es világbajnok-jelöltek versenyén az orosz Alisza Galljamova mögött másodikként végzett, a világbajnok-jelölti döntőre végül nem került sor, a FIDE a kínai sakkozónőt jelölte ki Polgár Zsuzsa ellenfeleként. Gyermekének születése miatt Zsuzsa a tervezett világbajnoki döntő elhalasztását kérte a Nemzetközi Sakkszövetségtől, a tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, s végül Polgár Zsuzsát megfosztották címétől, Hszie Csün és Galljamova küzdött meg a világelsőségért. Hszie Csün 8,5-6,5-re győzött, és ismét világbajnok lett.

Újdelhiben, 2000-ben már a női vb-t is kieséses  rendszerben játszották le. Hszie Csün az orosz Matvejeva és Zajac, az ukrán Zsukova, majd az orosz Kovalevszkaja elleni nyeréssel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Qin Kanyinggal szemben 2,5-1,5-ös győzelemmel védte meg címét. Hszie Csün nem játszott Moszkvában a következő vb-n, s három év múlva Elisztában sem szállt harcba a címért. Orvosi egyetemet végzett, alig játszik versenyen. Hszie Csün háromszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett kínai válogatottnak (1998, 2000 és 2004).

Polgár Zsuzsa a magyar sakkozás első világbajnoka

A női sakkozás nyolcadik, a magyar sakkozás első világbajnoka Polgár Zsuzsa. A legidősebb Polgár lány 1969. április 19-én született Budapesten. Várnában 1980-ban női nagymesterversenyen holtversenyben első, 15 évesen férfi nemzetközi mesteri címet kapott. 1986-ban a magyar férfi bajnokságon veretlenül holtversenyben  második. Először 1988-ban szerepelt a női válogatottban, és Szalonikiben két húgával és Mádl Ildikóval csapatot alkotva, éltáblásként olimpiai aranyéremhez vezette együttesünket. Ezzel megszakadt a hosszó szovjet sikerszéria. 1990-ben a válogatott ugyanebben az összeállításban megismételte a sikert, Zsuzsa az éltáblán 14 játszmából gyűjtött 11,5 pontjával oroszlánrészt vállalt az újabb aranyérem megszerzéséből, amit ezúttal a Bucholz-számítás biztosított. Ismét veretlen maradt, a megbízhatóság mintaképe volt, igazi vezéregyéniség.

1991-ben Zsuzsának odaítélték a férfi nagymesteri címet. Az 1992-es esztendő végre meghozta az oly hosszú ideje várt döntést, Polgár Zsuzsa elindult a női világbajnoki címért vívott ciklusban. A grúz nagymesternők javasolták, hogy előcsatározások nélkül játszhasson a világbajnok-jelöltek tornáján, és ezt nagy fölénnyel megnyerte. A világbajnok-jelölti döntőben a grúz Nana Joszelianival szemben a rulett-asztalnál alulmaradt, a szerencse a grúz sakkozónőnek kedvezett. Kétszer is megnyertnek hitt meccset vesztett el.

Egy év múlva Polgár Zsuzsa Tilburgban javított, és a döntőben ezúttal Maja Csiburdanidze ellen Szentpéterváron döntő fölénnyel nyert, 5,5-1,5-ös kiütéses győzelmet aratott, s ezzel a kínai  Hszie Csün kihívója lett. A világbajnok döntőt a spanyolországi Jaénban játszották 1996 februárjában. Polgár Zsuzsa az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább csak az történt a sakktáblán, amit ő akart. Jól érvényesítette sikeresebb felkészülését, jóval szélesebb megnyitási repertoárját. Ha kellett taktikai útra terelte a játszmákat, ha kellett csendesítette a küzdelmet, 8,5-4,5 arányú sikere önmagáért beszél. Zsuzsa 1994 novemberében férjhez ment, s ettől kezdve New Yorkban él. Gyermekének születése miatt elhalasztották világbajnoki döntőjét, amelyet Hszie Csünnel kellett volna megvívnia. A FIDE vezérkarával konfliktusba került, s végül megfosztották címétől. Polgár Zsuzsa New Yorkban saját sakkiskolát nyitott, s egyre nagyobb figyelmet fordított a női sakkozás fejlesztésére. Ennek eredményeként több mint nyolcéves szünet után ismét tétversenyen sakkasztalhoz ült, a calviai sakkolimpián az amerikai válogatottat éltáblásként az ezüstéremhez segítette, 14 játszmából 10,5 pontot szerzett. Az amerikai sakkéletben fontos szerepet játszik.

Zsu Csen, Antoaneta Sztefanova és Xu Yuhua szerzett világbajnoki címet

A kínai sakkozás második világbajnoka, Zsu Csen 1976-ban született, 18 évesen ifjúsági világbajnok, s Moszkvában bemutatkozhatott az olimpiai válogatottban is. 1996-ban a 13 partiból 12 pontot gyűjtve szerzett újabb ifjúsági világbajnoki címet. Újdelhiben, 2000-ben óriási meglepetésre már az első körben kikapott az amerikai Krushtól. Egy évvel később Moszkvában csak hatodiknak volt rangsorolva, de a női sakkvilágbajnoki cím védőjének, Hszie Csün távollétében a 25 éves Zsu Csen győzött. Az argentin Maggiolo és moldáviai Petrenko ellen 1,5-0,5-tel „melegített be”. a szerb-montenegrói Marics, a grúz Hurcidze és Csiburdanidze ellen is csak a hosszabbításban győzött, a döntőben Alekszandra Kosztenjukkal szemben is „pótvizsgára” kényszerült, de a nehéz pillanatokban megőrizte hidegvérét.

A döntőben egyetlen döntetlen sem született, tie-break, négy rapid játszma döntötte el a cím sorsát. Zsu Csen világossal nyert, Kosztenjuk világossal egyenlített. A kínai nagymesternő ismét a világos bábukat vezetve szerzett vezetést, majd sötéttel megszerezte a női világbajnoki címet jelentő újabb győzelmet. Zsu Csen háromszoros olimpiai bajnok, a kínai női válogatott az 1998-as elisztai sakkolimpián szakította meg a grúz női csapat sikersorozatát, a legjobb egyéni eredményt Zsu Csen érte el.  A kínai nagymesternő 2000-ben Isztambulban is remekelt, majd Bledben is tagja volt az aranyérmes válogatottnak. „Átigazolt” katari színekbe, férjhez ment Mohamad Al-Modiahkihoz.

2004-ben Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezték meg a világbajnokságot, és új világelsőt köszönthettek. A hetedik helyre rangsorolt 25 éves bolgár Antoaneta Sztefanova könnyedén vette az első akadályt, majd három igen nehéz meccsen jutott túl, korántsem meggyőző játékkal, de jól bírta a sorsdöntő játszmák feszültségét. Az elődöntőben a női sakkozás 13 évig uralkodó királynőjét, Maja Csiburdanidzét 1,5-0,5-re győzte le. A döntőben csak három partira volt szüksége, hogy megszerezze a végső győzelmet, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja ellen 2,5-0,5-re nyert. 2003-ban Európa-bajnoki címet is szerzett.

2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Xu Yuhua 1976-ban született. Háromszor volt tagja sakkolimpiát nyert kínai válogatottnak (2000, 2002, 2004). Kétszeres Világkupa-győztes, 2000-ben és 2002-ben nyert. Negyedszer indult harcba  a világbajnoki címért. Újdelhiben, 2000-ben a nyolcaddöntőben az ukrán Natalija Zsukovától kapott ki rapid rájátszásban. A moszkvai vb-n az elődöntőben az orosz Alekszandra Kosztenjukkal szemben maradt alul, itt is a rapid ütközet döntötte el a sorsát. Két éve Elisztában a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru 2-0-ra legyőzte őt.

A kínai nagymesternő Jekatyerinburgban 2502-es Élő-pontjával a hatodik kiemelt volt, ötödik a rangsorban. A vietnami Hoang Xuan,  az ukrán Anna Usenyina, az orosz Tatjana Koszinceva ellen  is 1,5-0,5-re nyert. A negyeddöntőben a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkajával két döntetlennel kezdett, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, 2,5-1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt.

Itt ismét orosz ellenfél várt rá, Szvetlana Matvejevával szemben 1,5-0,5-ös nyeréssel jutott a döntőbe. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott, 2,5-0,5-re győzött.

A grúz-orosz háborús konfliktus árnyékában Alekszandra Kosztenjuk győzött

Kilenc éve az oroszországi Kabardino-Balkarija Köztársaság fővárosa, Nalcsik nyerte el a világbajnokság rendezésének jogát. A grúz-orosz háborús konfliktus miatt nem játszott hat grúz jogosult résztvevő, visszalépett a francia Marie Sebag (2529), lemondta részvételét az amerikai Irina Krush (2470), családi okokra hivatkozva az orosz  Jekatyerina Korbut (2459).

A negyedik fordulóban már eldőlt, hogy új világbajnoknője lesz a sakkozásnak, a 2004-es elisztai győztes, a bolgár Antoaneta Sztefanova előtt a svéd Pia Cramling állította pirosra a szemafort. Az elődöntőben Alekszandra Kosztenjuk remekelt, Cramling ellen győzött, míg a másik ágon fordulatokban gazdag nagy csatában a kínai Hou Ji-fan 4-2-re nyert Koneruval szemben. Megnyerte az első partit, jobb állásból fatális elnézéssel elvesztette a második partit. A vereség azonban nem törte le, megnyerte az első rapidpartit, de újra hibázott, Koneru másodszor is egyenlített. A két villámjátszmában azonban a 14 éves Hou diadalmaskodott, bejutott a döntőbe.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A négyjátszmás döntő első partiját Kosztenjuk sötéttel megnyerte, majd nagy esélyt szalasztott el a második játszmában. Hou Ji-fan védekezésben jeleskedett. A harmadik összecsapás végén is inkább a kínai tinédzser örülhetett, ismét remekelt a bástyavégjátékban, feladványszerű mentséget talált. Alekszandrának még fél pontra volt szüksége a világbajnoki cím elhódításához. Világossal sem törekedett óvatosságra, remek, hibáktól sem mentes játszmájuk végül örökös sakkal ért véget, „megkegyelmezett” nemes ellenfelének.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Hou Ji-fan sakktörténelmet írt

2010-ben a törökországi Antakyában rendezték meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot, és a vb egyik nagy esélyese a 16 esztendős Hou Ji-fan győzött. A döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget. Honfitársnője, Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt, de magának tette izgalmassá a meccset. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második játszma megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.

A rájátszásban azonban nem adott esélyt honfitársnőjének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, a végeredmény, az 5-3 azt jelentette, hogy 16 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

2011-ben Hou Ji-fan az albán fővárosban, Tiranában megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban is sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a párharc sorsát. A kritikus pillanatokban a kínai nagymesternő a tőle megszokott hidegvérrel játszott, esélyeit tökéletesen kihasználta. Győzelméért a 200 eurós díjalapból 120 ezret kapott.

Hanti-Manszijszkban a meglepetések világbajnokságán Anna Usenyina győzött

Hanti-Manszijszkban a 27 esztendős ukrán Anna Usenyina nagyszerű győzelmével ért véget a kieséses rendszerű világbajnokság. Az óriási meglepetések, váratlan fordulatok, szép kombinációk, tanulságos végjátékok versenyének döntőjében Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. A válogatottal 2006-ban olimpiai bajnoki címet szerzett Anna sikere teljesen megérdemelt volt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A 32 között a szlovén Anna Muzicsuk ellen nyert a rájátszásban, majd két orosz olimpiai bajnoknő, Natalija Pogonyina és Nagyezsda Koszinceva sem állhatta útját. Az elődöntőben a kínai Ju Wenjunnal szemben is jobban bírta a rájátszás izgalmait, A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid világbajnokság győztese ellen.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Hou Ji-fan hazai pályán visszahódította a világbajnoki címet

Anna Usenyina a 2011/12-es Grand Prix-sorozat győztesével játszotta 2013-ban a világbajnoki döntőt. A 19 esztendős kínai Hou Ji-fan visszahódította a világbajnoki címet. Taizhou-ban a 10 játszmásra tervezett párharc hetedik partijában világossal 40 lépésben nyert a címvédő ukrán Anna Usenyina ellen, 5,5 – 1,5-ös győzelmével kilenc és fél hónap után ismét a női sakkozás világbajnoknője lett. Megérdemelt Hou Ji-fan fölényes sikere, megbirkózott az esélyesség terhével, jobban készült ellenfelénél, jól gazdálkodott gondolkodási idejével, szekundánsi csapata is eredményesebb volt.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Szocsiban Marija Muzicsuk győzött

A 22 éves ukrán Marija Muzicsuk lett az új világbajnoknő. A kieséses rendszerű világbajnokság döntőjének negyedik játszmája döntetlennel ért véget, Marija Muzicsuk 2,5-1,5-re megnyerte a párharcot az orosz Natalija Pogonyinával szemben. Nagyszerű helyszínen, a festői szépségű Krasznaja Poljanán remekül megrendezett viadalon diadalmaskodott orosz riválisa ellen.

Mindketten az előzetes küzdelmektől, izgalmas párharcokban érthetően kissé fáradtan, meggyötörten jutottak a döntőbe, ahol megalkuvás nélküli csatát vívtak. Döntőnek bizonyult a második játszma, a spanyol megnyitású partiban kölcsönös tévelygések, pontatlanságok után Marija kerekedett felül. Megbirkózott a harmadik összecsapás során feltálalt ötlettel is, megőrizte vezetését, izgalmas csatában remizte el a negyedik partit.

Lvivben Hou Ji-fan visszahódította a világbajnoki címet

Lvivben a 22 éves kihívó kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 6-3-as győzelmével ért véget a címvédő ukrán Marija Muzicsukkal vívott világbajnoki döntő.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Negyedszer köszönthettük világbajnokként Hou Ji-fant. 2010-ben a kieséses rendszerű világbajnokságon lett először világelső, egy év múlva címvédőként verte vissza az indiai Humpy Koneru támadási kísérletét. 2012-ben nagy meglepetésre a kieséses rendszerű vb-n a második fordulóban kikapott a lengyel Monika Sockotól, a Grand Prix-sorozat győzteseként szerzett jogot a kihívói címre, az ukrán Anna Usenyinától hódította vissza a világbajnoki címet.

Szocsiban nem játszott a vb-n, a szabályzat értelmében mindenképpen döntőt kellett volna játszania. Sszenzációként hatott a rajtlistán csak nyolcadik 23 esztendős ukrán Marija Muzicsuk elsősége, rövidesen megegyezés született, hogy hazai pályán vívhat meg Hou Ji-fannal.

A női világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő egyértelműen a párharc esélyese volt, Marijára sokak véleménye szerint a hazai környezet, a nagy elvárás inkább béklyóként hatott. Nem tudta megmutatni játékának legerősebb oldalát, nem tudta bonyolítani a küzdelmet, taktikai csatára kényszeríteni ellenfelét. Hou Ji-fan érvényesítette nagy rutinját, esélyeit hibátlanul használta ki.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) – Hou Ji-fan (kínai, 2667)  3 – 6

(döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

A női sakkozás világbajnokai:

Vera Menchik (1927 – 1944)

Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)

Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)

Olga Rubcova (1956 – 1958)

Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)

Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)

Hszie Csün (1991 – 1996)

Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)

Hszie Csün (1999 – 2001)

Zsu Csen (2001 – 2004)

Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)

Xu Yuhua (2006 - 2008)

Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)

Hou Ji-fan (2010 – 2012)

Anna Usenyina (2012 – 2013)

Hou Ji-fan (2013 – 2015)

Marija Muzicsuk (2015 - 2016)

Hou Ji-fan (2016-2017)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog