Help Sales ÁSZF

Szép magyar siker született a hagyományos Graz Open tornán. A 255 résztvevővel megrendezett 9 fordulós svájci rendszerű viadalon Bánusz Tamás a győztes kínai Li Chao mögött veretlenül a második helyen végzett. Harmadikként az osztrák Markus Ragger zárta szereplését. Összesen 74 címviselő játszott, köztük tizenöt nemzetközi nagymester.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A nyílt versenyek specialistája, az igen eredeti sakkot játszó kínai Li Chao első számú esélyesként ellenfeleinek csak két döntetlent engedélyezve győzött. Kitűnő versenyzéssel veretlenül végzett a második helyen Bánusz Tamás. A hatodik fordulóban remizett a későbbi győztes kínai nagymesterrel, majd a hetedik játéknapon fontos rangadót nyert az osztrákok legjobbja, Markus Ragger ellen. A befejező fordulóban a kínai Lei Tingijét kellett legyőznie az ezüstérem megszerzéséért. A kínai nagymesternő nagyt lépett előre a világranglistán szép sikerével.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Bánusz kitűnő teljesítményét hűen tükrözi a 2777-es performance-pontszám és a + 17,9 Élő-pont.

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

P.

H.

Perf.

K

Élő+/-

4

GM

Bánusz Tamás

2616

HUN

1

1

½

1

1

½

1

½

1

7,5

2

2777

10

17,90

5

GM

Prohászka Péter

2613

HUN

1

1

1

½

½

½

½

0

1

6,0

12

2560

10

-5,10

8

GM

Papp Gábor

2602

HUN

1

1

½

½

½

½

½

½

½

5,5

27

2458

10

-14,90

11

GM

Pap Gyula

2542

HUN

1

1

1

0

1

½

0

1

½

6,0

11

2561

10

3,00

19

IM

Bagi Máté

2465

HUN

½

1

1

0

1

1

0

½

½

5,5

32

2406

10

-4,80

33

IM

Kántor Gergely

2415

HUN

1

½

½

1

0

1

½

0

½

5,0

42

2397

10

-1,60

35

IM

Szabó Bence

2388

HUN

1

1

0

1

½

½

½

½

0

5,0

44

2362

10

5,00

65

Péczely Sebastian Zsombor

2249

HUN

1

0

½

1

0

1

1

0

0

4,5

65

2231

20

0,40

A Graz Open végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

Perf.

Élő+/-

1

1

GM

Li Chao

CHN

2751

8,0

2872

2872

11,3

2

4

GM

Bánusz Tamás

HUN

2616

7,5

2777

2777

17,9

3

2

GM

Markus Ragger

AUT

2682

7,0

2736

2736

7,7

4

16

WGM

Lei Tingije

CHN

2483

6,5

2662

2662

22,4

5

3

GM

Evgeny Postny

ISR

2668

6,5

2622

2622

-2,8

6

7

GM

Makszim Turov

RUS

2603

6,5

2611

2611

2,6

7

17

IM

Deac Bogdan-Daniel

ROU

2469

6,5

2601

2601

16,6

8

10

GM

Avital Boruchovsky

ISR

2547

6,5

2580

2580

5,4

9

9

GM

Bartosz Socko

POL

2577

6,0

2588

2588

2,3

10

22

IM

Cemil Can Ali Marandi

TUR

2453

6,0

2576

2576

15,5

11

11

GM

Pap Gyula

HUN

2542

6,0

2561

2561

3,0

12

5

GM

Prohászka Péter

HUN

2613

6,0

2560

2560

-5,1

13

14

GM

Jinshi Bai

CHN

2501

6,0

2548

2548

5,6

14

13

GM

Vlagyimir Dobrov

RUS

2518

6,0

2536

2536

3,1

15

12

IM

Szergej Macsenko

RUS

2537

6,0

2528

2528

0,0

16

23

GM

Monika Socko

POL

2448

6,0

2523

2523

9,5

(255 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Teheránban a kínai Ju Wenjun elsőségével fejeződött be a 2015/16-os Grand Prix-sorozat második versenye. Utolsó partijában remizett az indiai Dronavalli Harikával, veretlenül, félpontos előnnyel ért célba. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh nem bírta el a nagy feszültséget, kikapott az ukrán Natalija Zsukovától, a kölcsönös időzavarban remit ígérő folytatásokat szalasztott el. Holtversenyes második helye így is óriási siker. A kínai Zhao Xue erejéből remire futotta az orosz Valentyina Gunyinával szemben. Sorozatban harmadik partiját is elvesztette a nyolcadik forduló után még egypontos előnnyel vezető grúz Nana Dzagnidze. Az orosz Natalija Pogonyina három egymást követő vereség után rendezte sorait, a győzelemmel a negyedik helyet osztja Dzagnidzével. Az indiai Humpy Koneru a bolgár Antoaneta Sztefanova ellen nyert, hatodik lett. Megszerezte első győzelmét a grúz Nino Bacsiasvili, a svéd Pia Cramling ötödször szenvedett vereséget. A Grand Prix-sorozat harmadik versenyét a grúziai Batumiban 2016. április 19. és május 2. között rendezik meg.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni fővárosban a torna utolsó fordulóját fokozott érdeklődés kísérte, hiszen négyen is pályáztak az első helyre. A kínai Ju Wenjun és az iráni Sarasadat Khademalsharieh félpontos előnnyel kezdhette a játéknapot. A rutinos Ju Wenjun az indiai Dronavalli Harika ellen olyan állást játszhatott, ahol csak két eredmény volt elképzelhető, kis előnye azonban kevés volt az egész pont megszerzéséhez, de végül a döntetlen tornagyőzelmet jelentett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Rendezők és szponzorok is felvonultak a játéknap másik oly fontos találkozójának kezdésekor, Sarasadat Khademalsharieh az ukrán olimpiai bajnoknővel, Natalija Zsukovával nézett farkasszemet, de a korábbi meccseknél megszokott kedves mosolya helyett igen feszültnek látszott. A vezércserét követően Zsukova átvette a kezdeményezést, egyre nagyobb előnyt ért el, gyalogot is nyert. A technikailag látszólag könnyen nyerhető pozícióban Natasa „mentőövet” dobott ellenfelének, a 18 esztendős Sarasadat azonban nem tudott élni a lehetőséggel, elszenvedte egyetlen vereségét, de így is káprázatos holtversenyes második helye.

A sötéttel játszó Zhao Xue nem bírt az orosz Valentyina Gunyinával, de dobogós helyezését sikerként könyvelheti el.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az orosz Natalija Pogonyina és a grúz Nana Dzagnidze a nyolcadik fordulóig az első helyért csatázott, mindkettőjük számára drámai volt a befejezés, az elvesztett hat(!) játszma. Pogonyina az utolsó fordulóra rendezte sorait, míg Dzagnidze abszolút mélypontra került. A tavalyi világbajnokság ezüstérmese az oly sok megpróbáltatás után győzelemmel zárt, Dzagnidze „hosszúsánccal”.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A rajtlistát vezető indiai Humpy Koneru is csalódást okozott, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova pályafutása egyik legrosszabb versenyét játszotta, ennek hű tükre az öt vereség!

A torna doyenje, a svéd Pia Cramling oly rosszul sikerült rajtja után javított, de a befejező játéknapon kecsegtető állását elrontva ötödször szenvedett vereséget, a grúz Nino Bacsiasvili első győzelmét aratta.

Az utolsó forduló eredményei:

Pia Cramling (svéd, – Nino Bacsiasvili (grúz, 2485) 0 - 1 (Vezérgyalog megnyitás, 78)

Ju Wenjun (kínai, 2558) – Dronavalli Harika (indiai, 2511) döntetlen (Vezércsel, 50)

Natalija Pogonyina (orosz, 2454) – Nana Dzagnidze (grúz, 2529) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 47)

Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403) – Natalija Zsukova (ukrán, 2484)  0 - 1 (Vezércsel, 74)

Valentyina Gunyina (orosz, 2496) – Zhao Xue (kínai, 2506) döntetlen (Vezérindiai védelem, 56)

Humpy Koneru (indiai, 2583) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509) 1 – 0 (Félszláv védelem, 61)

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Ju Wenjun 7,5 pont

2-3. Sarasadat Khademalsharieh és Zhao Xue 7

4-5. Nana Dzagnidze és Natalija Pogonyina 6,5

6. Humpy Koneru 6

7. Natalija Zsukova 5,5

8-9. Valentyina Gunyina és Dronavalli Harika 4,5

10. Pia Cramling 4

11-12. Antoaneta Sztefanova és  Nino Bacsiasvili 3,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

*

½

½

½

1

1

½

½

½

1

1

½

2

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

*

1

½

½

½

0

1

½

½

1

1

7

3

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

0

*

1

½

0

1

½

1

1

½

1

7

4

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

½

½

0

*

1

1

0

½

1

1

0

1

5

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

0

½

½

0

*

½

1

1

1

0

1

1

6

GM

Humpy Koneru

2583

IND

0

½

1

0

½

*

½

1

½

½

1

½

6

7

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

½

1

0

1

0

½

*

1

½

0

½

½

8

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

½

0

½

½

0

0

0

*

½

1

½

1

9

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

½

½

0

0

0

½

½

½

*

½

1

½

10

GM

Cramling Pia

2521

SWE

0

½

0

0

1

½

1

0

½

*

½

0

4

11

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

0

0

½

1

0

0

½

½

0

½

*

½

12

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

½

0

0

0

0

½

½

0

½

1

½

*

A teljesítmények performance-pontszámai és az Élő-pontok változásai:

Ju Wenjun 2631, + 11, Sarasadat Khademalsharieh 2614, + 31, Zhao Xue 2605, + 14,6, Natalija Pogonyina 2573, + 18, Nana Dzagnidze 2566, + 5,8, Humpy Koneru 2532, - 8,1, Natalija Zsukova 2505, + 3,2, Valentyina Gunyina 2439, - 8,9, Dronavalli Harika 2438, - 11,3, Pia Cramling 2400, - 17,8, Antoaneta Sztefanova 2370, - 20,8, Nino Bacsiasvili 2372, - 16,9

Az összetett pontverseny állása:

1.Humpy Koneru (indiai)  190 pont (120, 70)

2. Natalija Pogonyina (orosz) 170 (85, 85)

3-4. Hou Ji-fan (kínai)  és Ju WEnjun (kínai) 160

5. Nana Dzagnidze (grúz) 135 (50, 85)

6. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 130 (10, 120)

7-8. Marija Muzicsuk (ukrán) 120 és Zhao Xue (kínai) 120

9. Pia Cramling (svéd) 115 (85, 30)

10. Natalija Zsukova (ukrán) 90 (30, 60)

11. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 80 (65, 15)

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 65

13-14. Valentyina Gunyina (orosz) és Dronavalli Harika (indiai) 45

15-16. Anna Muzicsuk (ukrán) és Almira Szkripcsenko (francia) 30

17. Nino Bacsiasvili (grúz) 15

A versenyek díjazása:

1.10.000 euró, 120+40 pont

2. 8.250 euró, 110+20

3. 6.750 euró, 100+10

4. 5.750 euró, 90

5. 5.000 euró, 80

6. 4.500 euró, 70

7. 4.250 euró, 60

8.  4.000 euró, 50

9. 3.250 euró, 40

10. 3.000 euró, 30

11. 2.750 euró, 20

12. 2.500 euró, 10

A Grand Prix-sorozat harmadik versenyét a grúziai Batumiban rendezik meg 2016. április 19. és május 2. között.

Ju Wenjun (2558) - Harika,D (2511)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.e3 Ff5 7.Vf3 Fg6 8.Fxf6 Vxf6 9.Vxf6 gxf6 10.Hf3 Hd7 11.0-0-0

A Klubcsapatok Európa-kupáján Ivan Ivanisevic a 11.Hh4 Fe7 12.g3 Hb6 13.Kd2 Hc8 14.Fd3 Hd6 15.b3 0-0-0 16.f3 Bhe8 változatban végül kikapott az állásban rejlő lehetőségeket jobban értékelő Vlagyimir Kramnyiktól.

11...Hb6 12.Fd3 Fb4 13.Hh4 Hc8 14.He2 Hd6 15.Hg3 0-0-0 16.Hhf5 Hxf5 17.Hxf5 Fxf5 18.Fxf5+ Kc7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19.h4

Ju Wenjun tipikusan csak két lehetséges eredményt jósoló állást játszhatott. Kis előnyét élvezve bizakodhatott, hogy riválisai számára kedvező eredményt érnek el.

19...h6 20.h5 a5 21.Bd3 a4 22.a3 Fe7 23.Be1 Bhe8 24.Kc2 Fd6 25.Bc1 Ba8 26.Kb1 b5 27.f3 b4 28.axb4 Fxb4 29.e4 Kd6 30.Bc2 Ba6 31.Be3 Ba7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

32.Bxc6+ Kxc6 33.exd5+ Kxd5 34.Bxe8 Kxd4 35.Bh8 Fd2 36.Fc2 Ba5 37.Bd8+ Ke3 38.Bd6 a3 39.Bd3+ Ke2 40.bxa3 Bxh5 41.Bd7 Fc3 42.Ka2 Bc5 43.Kb3 h5 44.Bxf7 Kf2 45.Bh7 Kxg2 46.Fg6 Kxf3 47.Bxh5 Fe5 48.Kb4 Bc1 49.a4 Kg4 50.Bh7 és döntetlen

Khademalsharieh,S (2403) - Zsukova,N (2484)
Vezércsel [D52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Va5 7.Hd2 Fb4 8.Vc2 0-0 9.a3 dxc4 10.Fxf6 Hxf6 11.Hxc4 Fxc3+ 12.Vxc3 Vxc3+ 13.bxc3 c5 14.Fd3 Fd7 15.He5 Fa4 16.Bb1 Bab8 17.Kd2 Bfc8 18.Bb2 Bc7 19.f3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19...b6

A 18 éves Sarasadat nagy nyomás alatt játszotta a partit. Az ukrán Natalija Zsukova nagy rutinjával kihasználta fiatal ellenfelének bizonytalankodását.

20.Bhb1 Bbc8 21.Fa6 cxd4 22.exd4 Bd8 23.Bb4 Fe8 24.Bc4 Hd5 25.Bxc7 Hxc7 26.Fd3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

26...f6 27.Hg4 e5 28.Fc4+ Kf8 29.Ke3 Fg6 30.Bb2 exd4+ 31.cxd4 He8 32.d5?

Elfogyott a türelem, a d5 gyalog "halálra" volt ítélve.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

32...Hd6 33.Fd3 h5 34.Hf2 Ff7 35.Kd4 He8 36.Bc2 Bxd5+ 37.Ke3 Ba5 38.Bc3 Hd6 39.He4 Hxe4 40.Fxe4 g5 41.f4 Ba4 42.g3 g4 43.Ff5 Ba5 44.Fc8 Fd5 45.h3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

45...h4 46.Fxg4 hxg3 47.Ff3 Fe6 48.Fg2 Bc5 49.Bd3 Ff5 50.Bb3 Fc2 51.Bb4 Ke7 52.h4 b5 53.Kf3 Bc3+ 54.Kg4 Fd1+ 55.Kh3 f5 56.Fb7? Fe2 57.a4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

57...a5 58.Bb2 Fg4+ 59.Kg2 bxa4

Kölcsönös időzavarban zajlott a küzdelem, Natasa győzelméhez látszólag kétség sem férhetett...

60.Bb5 Bb3 61.Be5+ Kd6 62.Fa8 a3 63.Bxa5 Bd3 64.Fb7 Fd1 65.Fa6 Bc3 66.Fb7 Fc2?

Sarasadatra rámosolygott a szerencse?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

67.h5 Fb3 68.Bxa3?!

Az iráni sakkozónő remizhetett volna a 68.h6 Fg8 69.Bxf5 a2 70.Ba5 Bc7 71.Fe4 Bc1 72.Ba6+ Ke7 73.Ba7+ Kf6 74.Ba6+ Fe6 75.h7 Kg7 76.Ba8 változatban.

68...Fd5+ 69.Fxd5 Bxa3 70.Ff3 Kc5 71.h6?

A holtversenyes első helyet jelentette volna a 71.Kxg3 Kd4 72.h6 Ba6 73.Kh4 Bxh6+ 74.Kg5 Bh8 75.Kxf5 Bf8+ 76.Ke6 Bxf4 77.Fh1 végjáték is.

71...Ba6 72.Fb7 Bxh6 73.Kxg3 Kd4 74.Kf3 Bh3+ és világos feladta

Pogonyina,N (2454) - Dzagnidze,N (2529)
Katalán megnyitás [E00]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Ve7 5.Fg2 Hc6 6.e3 Fxd2+ 7.Hxd2 d6 8.He2 e5 9.d5 Hb8 10.Hc3 a5 11.0-0 0-0 12.Vc2 Ha6 13.a3 Fd7 14.Bab1 Bfc8 15.b4 axb4 16.axb4 c5 17.dxc6 Fxc6 18.e4 Fd7 19.Vd3 Hb8 20.Bfc1 Hc6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21.Hb5 He8 22.Hf1 Fe6 23.He3 Ba6 24.Bd1 Bca8 25.Hf5 Fxf5?! 26.exf5 h6 27.h4 Vf6?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

28.Hxd6 Hxd6 29.Vxd6 Vxf5 30.Vd7 Vc2 31.Vxb7 Ba2 32.Bf1!?

Az időzavar átka, a huszár üthető volt. 32.Vxc6 Vxf2+ 33.Kh2 B8a3 34.Vc8+ Kh7 35.Vh3 és a tisztelőny nyer.

32...Hd4 33.c5 g6 34.Ve4 Vc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

35.Vxa8+ Bxa8 36.Fxa8 g5 37.hxg5 hxg5 38.b5 g4?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

39.b6 Vd3 40.Bfd1 He2+ 41.Kg2 Vh7 42.Bh1 Vc2 43.Bbe1 Kg7 44.Bh4 f5 45.b7 Ve4+ 46.Kh2 Vf3 47.Bxe2 és sötét feladta

Koneru,H (2583) - Sztefanova,A (2509)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 a6 6.b3 Fb4 7.Fd2 Hbd7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Fd6 10.Vc2 e5 11.cxd5 cxd5 12.e4 exd4 13.Hxd5 Hxd5 14.exd5 Hf6 15.h3 Fd7 16.Bad1 Bc8 17.Vb2 Bc5 18.Hxd4 Vb6?! 19.Hf3 Bxd5 20.Fc3 Fe7 21.Fd4 Va5 22.Fc4 Bh5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

23.Ve2

Humpy Koneru fölényes állást ért el, meglepetésre még messze volt a győzelme...

23...Be8 24.Fxf6 Fxf6 25.Fxf7+ Kxf7 26.Bxd7+ Kf8 27.Vc4 Be7 28.Bxe7 Fxe7 29.Vc8+ Kf7 30.Vxb7 Vxa2 31.Be1 Va3 32.b4

Könnyen nyert a 32.Hd4 Be5 33.Vf3+ Kg8 34.Bxe5 Va1+ 35.Kh2 Vxd4 36.Vd5+ folytatás.

32...Vxb4 33.He5+ Kf6 34.Vc6+ Vd6 35.Vf3+ Bf5 36.Hg4+ Kg6 37.Ve4 Fh4 38.Be3 h5 39.g3 Ff6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

40.Hh6!? gxh6 41.g4 hxg4 42.hxg4 Vd1+ 43.Kg2 Vxg4+ 44.Vxg4+ Bg5 45.Bg3 Bxg4 46.Bxg4+ Kf5 47.Ba4 h5 48.Bxa6 h4 49.f4 Fc3 50.Kf3 Fe1 51.Bb6 Fg3 52.Bb5+ Kf6 53.Kg4 Ff2 54.Bb2 Fe1 55.Bb6+ Kf7 56.Kf5 Kg7 57.Kg5 Kf7 58.Bb7+ Ke6 59.f5+ Kd6 60.f6 Fd2+ 61.Kg6 Kd5 és sötét feladta

Gunyina,V (2496) – Zhao Xue (2506)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 b5 6.cxb5 Fxb5 7.Fg2 d5 8.0-0 Hbd7 9.Hc3 Fa6 10.Be1 Fe7 11.Fg5 0-0 12.He5 Hxe5 13.dxe5 Hd7 14.Fxe7 Vxe7 15.e4 c6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

16.Vd4

Valentyina Gunyina a tornán oly sokat hibázott, hogy elvesztette önbizalmát, jó esélyt szalasztott el. 16.exd5 cxd5 17.Hxd5 exd5 18.Fxd5 Hb6 (18...Bad8 19.e6) 19.Fxa8 Bd8 20.Vc2 Bxa8 21.Bac1 Fb7 22.Vc7 folytatásban.

16...Fb7 17.exd5 cxd5 18.Bac1 a6 19.Ha4 Bfc8 20.Ff1 Fc6 21.Bc3 Vd8 22.Hc5 Fb5 23.Hb7 Vb6 24.Vxb6 Hxb6 25.Bxc8+?! Bxc8 26.Hd6 Bc2 27.Hxb5 axb5 28.a3 Ba2 29.Bc1 Bxa3 30.Bc7 Ba8 31.Bb7 Hc8 32.Fxb5 Kf8 33.Kf1 g5 34.Fd3 He7 35.Bb6 Kg7 36.Ke2 Ba2+ 37.Ke3 g4 38.b4 d4+ 39.Kxd4 Bxf2 40.Fe4 Bxh2 41.b5 h5 42.Bb7 Hd5 43.b6 h4 44.Fxd5 Bd2+ 45.Ke3 Bxd5 46.gxh4 Bb5 47.Kf4 Bb4+ 48.Kg3 Kg6 49.Bb8 Kf5 50.Bf8 Bb3+ 51.Kg2 Bb2+ 52.Kg3 Bb3+ 53.Kg2 g3 54.Kh3 Bxb6 55.Bxf7+ Kxe5 56.Kxg3 Bb1 és döntetlen

Cramling,P (2521) - Bacsiasvili,N (2485)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.Hf3 d5 2.g3 Hc6 3.d4 Fg4 4.Fg2 Vd7 5.h3 Ff5 6.c4 e6 7.Hc3 0-0-0 8.Va4 Hf6 9.Fg5 Kb8 10.0-0 h6 11.Fxf6 gxf6 12.Bfd1 Fe4 13.Hxe4 dxe4 14.d5 He7 15.Vxd7 Bxd7 16.Hh4 exd5 17.Fxe4 c6 18.Bd3 Fg7 19.Ff5 Bdd8 20.Bad1 Bde8 21.cxd5 Hxd5 22.e4 Hb6 23.Bd4 h5 24.Hf3 Be7 25.Bd8+ Kc7 26.Bxh8 Fxh8 27.b3 Fg7 28.Kg2 Ff8 29.He1 Be8 30.f4 a5 31.a4 c5 32.Hc2 c4 33.bxc4 Fc5 34.Kf3 Bd8 35.Bxd8 Kxd8 36.e5 fxe5 37.Fe4 Hxa4 38.Fxb7 Hc3 39.fxe5 a4 40.Kf4 a3 41.Hxa3 Fxa3 42.Ff3 h4 43.gxh4 Ke7 44.Kf5 Ha4 45.Ke4 Fb2 46.Fg4 Hc5+ 47.Kd5 Hd3 48.c5 Hxe5 49.c6 Kd8 50.Kd6 Hc4+ 51.Kd5 Hb6+ 52.Kc5 Kc7 53.Fh5 f5 54.Ff3 Fg7 55.h5 f4 56.h4 Hc8 57.Kd5 He7+ 58.Ke6 Hxc6 59.Kf5 Fh6 60.Fd1 He7+ 61.Ke6 Kd8 62.Ff3 Ke8 63.Kf6 Kf8 64.Fb7 Fg7+ 65.Ke6 Ke8 66.Ff3 Fh6 67.Fh1 Hg8 68.Fc6+ Kf8 69.Fb7 Kg7 70.Fc6 Hf6 71.Ff3 He8 72.Kd7 Kf7 73.Fd5+ Kf8 74.Ff3 Hg7 75.Fg4 Kf7 76.Kd6 Kf6 77.Kd5 Hf5 78.Ke4 Hxh4 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Alina I'Ami (a GP-verseny sajtófőnöke)  http://tehran2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A teheráni Grand Prix-torna hajrája nem várt fordulatokban gazdag, az utolsó forduló előtt a kínai Ju Wenjun és az iráni Sarasadat Khademalsharieh félpontos előnnyel holtversenyben vezet. Mindketten sötéttel győztek az éllovasokkal szemben. Ju Wenjun a grúz Nana Dzagnidzére mért vereséget, Sarasadat a kínai Zhao Xue ellen nyert. Az orosz Natalija Pogonyina sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, az ukrán Natalija Zsukova kihasználta a taktikai csapás nyújtotta lehetőséget. Az indiai Humpy Koneru és a bolgár Antoaneta Sztefanova esélyes állásukat elrontották, csak remiztek, az indiai Dronavalii Harika is sokáig kezdeményezett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni fővárosban a  női Grand Prix-versenyek kétségkívül legérdekesebb viadala zajlik, a befejező forduló előtt még négyen pályáznak az első helyre, reménykednek a dobogós helyek megszerzésében. Lépéselőnyben a kínai Ju Wenjun és az iráni Sarasadat Khademalsharieh. A 18 esztendős Sarasadat ilyen kitűnő szereplésében még a legelfogultabb drukkerei sem bízhattak. A 2015/16-os sorozat első versenyén Monacóban nyolc játszmát vesztett sorozatban, hazai pályán öt döntetlennel rajtolt, majd a következő öt játszmájából 4,5 pontot gyűjtött! A tízedik játéknapon sötéttel nyert a kínai Zhao Xue ellen, a kritikus állásban egy pillanatra megingott, de az éllovas ezt nem használta ki. Sarasadat a felkínált eséllyel remekül élt.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A grúz Nana Dzagnidze a nyolcadik forduló után még egypontos előnnyel vezetett, egymást követő két vereségével már csak holtversenyben a harmadik. A kínai Ju Wenjunnal bonyolult középjátékban előnybe is kerülhetett volna, időzavarban rontott, a végjátékban a különböző színű futók ellenére sem talált mentséget.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az orosz Natalija Pogonyina vezető pozícióból került vesztőszériába, harmadszor nyújthatta vesztesként a kezét. Az ukrán Natalija Zsukova a taktikai lehetőséget remekül használta ki.

Az indiai Humpy Koneru fölényes állást rontott el, a grúz Nino Bacsiasvili nyerhetett is volna, a hibák végül remihez vezettek. Bosszankodhat a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, nagy előnyt tékozolt el az orosz Valentyina Gunyinával szemben. Az indiai Dronavalli Harika kedvezőbb pozíciójából csak remit hozott ki a svéd Pia Cramling ellen.

A 10. forduló eredményei:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2485) – Humpy Koneru (indiai, 2583) döntetlen (Vezércsel, 68)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509) – Valentyina Gunyina (orosz, 2496)  döntetlen (Angol megnyitás, 36)

Zhao Xue (kínai, 2506) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403) 0 – 1 (Szláv védelem, 71)

Natalija Zsukova (ukrán, 2484) – Natalija Pogonyina (orosz, 2454) 1 – 0 (Vezércsel, 37)

Nana Dzagnidze (grúz, 2529) – Ju Wenjun (kínai, 2558) 0 – 1 (Bogoindiai védelem, 66)

Dronavalli Harika (indiai, 2511) – Pia Cramling (svéd, 2521) döntetlen (Vezércsel, 41)

A verseny állása:

1-2. Ju Wenjun és Sarasadat Khademalsharieh 7 pont

3-4. Zhao Xue és Nana Dzagnidze 6,5

5. Natalija Pogonyina 5,5

6. Humpy Koneru 5

7. Natalija Zsukova 4,5

8-10. Valentyina Gunyina,  Dronavalli Harika és Pia Cramling 4

11. Antoaneta Sztefanova 3,5

12. Nino Bacsiasvili 2,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

P.

1

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

*

½

½

1

½

1

½

½

1

1

½

7

2

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

*

1

½

½

½

1

½

½

1

1

7

3

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

0

*

½

1

0

1

1

1

½

1

4

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

0

½

½

*

½

1

1

1

0

1

1

5

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

½

½

0

*

1

0

½

1

1

0

1

6

GM

Humpy Koneru

2583

IND

0

½

1

½

0

*

½

1

½

½

½

5

7

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

½

0

0

1

½

*

1

½

0

½

½

8

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

½

0

0

½

0

0

*

½

1

½

1

4

9

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

½

0

0

0

½

½

½

*

½

1

½

4

10

GM

Pia Cramling

2521

SWE

0

½

0

1

0

½

1

0

½

*

½

4

11

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

0

0

½

0

1

½

½

0

½

*

½

12

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

½

0

0

0

0

½

½

0

½

½

*

Az utolsó forduló párosítása:

Pia Cramling – Nino Bacsiasvili

Ju Wenjun – Dronavalli Harika

Natalija Pogonyina – Nana Dzagnidze

Sarasadat Khademalsharieh – Natalija Zsukova

Valentyina Gunyina – Zhao Xue

Humpy Koneru – Antoaneta Sztefanova

Zhao Xue (2506) - Khademalsharieh,S (2403)
Szláv védelem [D11]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 c6 4.0-0 Hd7 5.d4 e6 6.Hbd2 Hgf6 7.c4 Fe7 8.b3 0-0 9.Fb2 a5 10.a3 Vc7 11.Bc1 Bfd8 12.h3 Ff5 13.cxd5 exd5 14.Hh4 Fe6 15.e3 Hf8 16.f4 Fd6 17.g4

A kínai nagymesternő királyszárnyi akciójának nincs igazi célpontja.

17...Ve7 18.g5 He4 19.Hxe4 dxe4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

20.f5 Vxg5 21.fxe6 fxe6 22.Vg4 Vxg4?

Sarasadat elbizonytalanodott. A 22...Vxe3+ 23.Kh1 Vg3 24.Vxg3 Fxg3 25.Hf3 exf3 26.Fxf3 Fh4 folytatásban világosnak nincs kompenzációja az anyagi veszteségért.

23.hxg4 Fg3 24.Hf5 exf5 25.Bxf5 Be8 26.Ff1 He6 27.d5 cxd5 28.Bxd5 Be7 29.a4 h6 30.Fa3 Bf7 31.Kg2?!

Bajban lett volna sötét a 31.Fc4 Kh7 32.Kg2 Fh4 33.Bh5 Fe7 34.Fb2 Baf8 35.Bc2 változatban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

31...Ff4! 32.Be1 Fxe3 33.Bf5 Bxf5 34.gxf5 Hf4+ 35.Kg3 Hh5+ 36.Kh3 Fg5 37.Bxe4 Bd8 38.Fc4+ Kh7 39.Fc5 Hf4+ 40.Kg3 Hd5 41.Kf3 Bc8 42.Fg1 He7 43.Be5 Hc6 44.Bb5 Ff6 45.Fe6 Bd8 46.Bxb7 Bd1 47.Ff2 h5 48.Ff7 He5+ 49.Ke2 Bh1 50.Fd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

50...h4 51.Fxe5 Fxe5 52.Bb5 Fc3 53.Kf3 Bg1 54.Bb8 Bg3+ 55.Kf4 Fd2+ 56.Ke5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

56...h3 57.Fg6+ Kh6 58.Bd8 Be3+ 59.Kd4 Kg5 60.Kc4 Bc3+

Azonnal nyert a 60...h2 61.Bh8 Be4+ 62.Kd3 Bh4 63.Bxh4 Kxh4 változat.

61.Kb5 Bxb3+ 62.Ka6 Ff4 63.Bh8 h2 64.Ff7 Bd3 65.Bh5+ Kg4 66.f6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

66...Bd6+ 67.Kxa5 Bxf6 68.Fe8 Be6 69.Ff7 Be7 70.Fg6 Be1 71.Kb5 és világos feladta

Dzagnidze,N (2529) – Ju Wenjun (2558)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Ve7 5.Hc3 b6 6.e3 Fb7 7.Fe2 0-0 8.0-0 d6 9.Bc1 Fxc3 10.Fxc3 He4 11.Vc2 Hd7 12.Bfd1 f5 13.Fe1 a5 14.Hd2 Hxd2 15.Vxd2 e5 16.f3 Bae8 17.Ff1 Vg5 18.d5 h5 19.b3 h4 20.a3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

20...h3 21.g3 Vh5 22.Fe2 g5

Jobb volt a 22...Hc5 23.Bb1 a4 24.bxa4 Ba8 25.Vc2 Hxa4 választás.

23.b4 axb4 24.axb4 g4 25.f4 Vf7 26.Ba1 Ba8 27.fxe5

A grúz nagymesternő a 27.e4! Vh5 28.exf5 Vxf5 29.Fd3 Vh5 30.Ve2 folytatással előnybe kerülhetett volna.

27...Hxe5 28.Vd4 b5 29.cxb5 Bxa1 30.Bxa1 Fxd5 31.Fc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

31...Ff3

Az állás gyökeresen megváltozott, Ju Wenjun már jobban állt!

32.Ff1 Fe4 33.Kf2 Vb3 34.Fe2 Vc2 35.Vd2 Vxd2 36.Fxd2 Ff3 37.Ff1 Fd5 38.Fe2 Ff3 39.Ff1 Fe4 40.Fe2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

40...Fd3 41.Fc3 Fxe2 42.Fxe5 Fxb5 43.Fd4 Bc8

Ju Wenjun a különböző színű futók ellenére reális nyerőesélyt kapott. Nana Dzagnidze az elrontott esély mellet aligha szabadulhatott a gondolattól, hogy két fordulóval korábban még egypontos előnnyel vezetett a viadalon.

44.Ba5 Fd3 45.Ke1 Kf7 46.Kd2 Fe4 47.Kc3 Ke6 48.Kc4 Ff3 49.Kc3 Fe2 50.Kd2 Ff1 51.Kc3 c6 52.Fa7 Fb5 53.Kd4 Be8 54.Ba2 Kd7 55.Kc3 Be4 56.Bc2 Be5 57.Fd4 Be8 58.Fa7 Ba8 59.Ba2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

59...c5 60.Ba3 Bc8 61.Fb6 Kc6 62.Fa5 Be8

Szépen nyert a 62...f4 63.exf4 (63.gxf4 g3 64.hxg3 Bg8 65.Kd2 Bxg3 66.Ba1 Bg2+ 67.Kc3 Be2) 63...Be8 64.Ba2 Be3+ 65.Kb2 Fc4 66.Ba1 cxb4 67.Fxb4 Bb3+ folytatás.

63.Kd2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

63...f4! 64.gxf4 g3 65.hxg3 Ff1 66.Ke1 h2 és világos feladta

Zsukova,N (2484) - Pogonyina,N (2454)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Ff4 dxc4 6.e3 Hb6 7.Fxc4 Hxc4 8.Va4+ c6 9.Vxc4 Hd5 10.0-0 Hxf4 11.exf4 Fe7 12.Bfe1 0-0 13.He5 Vb6 14.Be2 Bd8 15.Bd1 Vb4 16.Vd3 Fd7 17.a3 Vb3 18.Be3 Fe8 19.Bh3 g6 20.Ve2 Vb6?

Taktikai elnézés, a sötét királyszárnyat szétromboló áldozatot az olimpiai bajnoknők csatájában Natasa Zsukova nem hagyta kihasználatlanul.

21.Hxg6! fxg6

Azonnal vesztett 21...hxg6? 22.Ve5 f6 23.Vxe6+ Ff7 24.Vxe7 változat.

22.Vxe6+ Ff7 23.Vxe7 Bxd4 24.Vh4 h5 25.Bxd4 Vxd4 26.Be3 Kg7 27.h3 Bd8 28.Be5 Bf8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

29.Be7 b5? 30.He4! Kh8 31.Vg5 Vxb2

32.f5 Vg7 33.f6 Vh7 34.Ve5 g5 35.Hxg5 Vb1+ 36.Kh2 Vg6 37.Bxf7 és sötét feladta

Bacsiasvili,N (2485) - Koneru,H (2583)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fe7 5.e3 h6 6.Fh4 0-0 7.Hf3 b6 8.Fd3 Fb7 9.0-0 Hbd7 10.Fg3 c5 11.cxd5 exd5 12.Vc2 a6 13.Bad1 c4 14.Ff5 b5 15.a3 Vb6 16.He5 Bad8 17.Fh4 Bfe8 18.f4 Hf8 19.Bf3 He4 20.Fxe7 Bxe7 21.Hxe4 dxe4 22.Bg3 f6 23.Hg4 Kh8 24.Ve2 Fd5 25.Hf2 Vc6 26.Vh5 Ff7 27.Vg4 Fe6 28.Fxe6 Hxe6 29.Vh5 Ve8 30.Vh3 Hc7 31.f5 Hd5 32.Bg4 a5 33.Be1 b4 34.axb4 axb4 35.Vh4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

35...c3 36.bxc3 bxc3 37.Bxe4 c2 38.Bxe7 Vxe7 39.Hd3 Va3 40.Hc1 Vc3 41.Vf2 Hb4 42.Ve2 Ba8 43.Kf1 Ba5 44.g4 Kh7 45.h4 Ha2 46.Kg2 Vc6+ 47.Vf3 Vc3 48.Ve2 Vb2 49.Vd2 Vb7+ 50.Kf2 Hb4 51.e4 Ba3 52.Be3 Ba1 53.g5 Vc7 54.g6+ Kg8 55.Kf3 Hc6 56.Bd3 Kf8 57.Kg2

Humpy Koneru fölényes állását elpuskázta, Nino Bacsiasvili játszhatott nyerésre.

 57...Ve7 58.Be3 Vb4 59.Vxc2 Vxd4 60.Bc3?

Döntő előnyt adott a 60.Bb3 Bxc1 (60...Hd8 61.He2 Vd1 62.Vxd1 Bxd1 63.Hf4) 61.Vxc1 Vxe4+ 62.Kg3 Ve5+ 63.Vf4 Ve1+ 64.Kh2 folytatás.

60...Bxc1! 61.Vxc1 Vxe4+ 62.Kg3 Ve5+ 63.Kg2 Ve4+ 64.Bf3 He5 65.Vc8+ Ke7 66.Ve6+ Kf8 67.Vc8+ Ke7 68.Ve6+ és döntetlen

Sztefanova,A (2509) - Gunyina,V (2496)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.g3 Hf6 4.Fg2 dxc4 5.0-0 Ff5 6.Ha3 Vd5 7.b3 cxb3 8.axb3 e6 9.d3 Vd8 10.Hc4 Fc5 11.Vc2 0-0 12.Fd2 Ha6 13.Ha5 Vb6 14.Vc4 e5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

15.Hxb7! Vxb7 16.Vxa6

Figyelmet éremelt a 16.Hxe5 Bae8 17.Ff4 Bxe5 18.Fxe5 Hd7 19.d4 folytatás.

16...Vxb3 17.Bfc1

A bolgár exvilágbajnoknő a 17.Hxe5 Bae8 18.Ff4 Hh5 19.Bab1 változatban nagyobb előnyt realizálhatott volna.

17...Vb6 18.Vxb6?! axb6 19.Bxa8 Bxa8 20.Hxe5 Ba2 21.Fc3 Bxe2 22.d4 Fd6 23.Hc4 Be6 24.Hxb6 He4 25.Fe1 h5 26.Hc4 Fe7 27.He3 Fg6 28.d5 cxd5 29.Hxd5 Fd6 30.Fh3 Be8 31.Bc8 Bxc8 32.Fxc8 Hg5 33.Fb4 Fxb4 34.Hxb4 Hf3+ 35.Kg2 Fe4 36.h3 He5+ és döntetlen

Harika,D (2511) - Cramling,P (2521)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e3 e5 4.Fxc4 exd4 5.exd4 Fd6 6.Hf3 Hf6 7.Ve2+ Ve7 8.Vxe7+ Kxe7 9.0-0 Fe6 10.Be1 Kd7 11.Fxe6+ fxe6 12.Hc3 Be8 13.Fg5 Ha6 14.He5+ Fxe5 15.Bxe5 Hg8 16.Bae1 b6 17.a3 c6 18.He4 Hc7 19.Hd2 He7 20.B5e4 Hg6 21.h4 Hd5 22.h5 Hh8 23.Fh4 Hf6 24.Fxf6 gxf6 25.Bf4 f5 26.Bf3 Bg8 27.Bc3 Hf7 28.Hf3 Bgc8 29.Bd3 Bd8 30.Bc3 Bac8 31.b4 a6 32.a4 Bc7 33.Kf1 Bdc8 34.Bce3 Be8 35.Bc1 Bec8 36.Bec3 Kd6 37.Hd2 Bb8 38.Hc4+ Ke7 39.Hd2 Kd6 40.Hc4+ Ke7 41.Hd2 Kd6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bundesliga kilencedik fordulójában mérkőzött meg egymással a két százszázalékos csapat, a Solingen és az OSG Baden-Baden. A címvédő, tízszeres bajnokcsapat az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand vezetésével volt a meccs abszolút esélyese, de a rangadó meglepetésre 4-4-gyel fejeződött be. A mérkőzés hőse Rapport Richárd volt, aki 87 lépéses csatában legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjant.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Nagymesterünk szokásához híven már a nyitásban letért az elméleti ösvényről, elkerülte a felajánlott lépésismétléses döntetlent, túljátszotta a világbajnok-jelölti versenyre készülő háromszoros olimpiai bajnokot. A kritikus állásban nem választotta a meghatásosabb megoldást, Aronjan már reménykedhetett a döntetlen elérésében. Ricsi kicsit kedvezőbb pozíciójában királyával betört Aronjan állásába, majd tetszetős minőségáldozattal megadásra kényszerítette ellenfelét. Rapport nyerése a solingeniek számára a kiegyenlítést jelentette, az oly értékes egy meccspont megszerzését. A döntetlennel a Solingen megőrizte vezető pozícióját, mindkét csapatnak 17-17 meccspontja van, de táblapontok tekintetében a Solingen vezet, 51,5 pontjuk van a 48,5-tel szemben. A harmadik helyen az SK Schwabische Hall 15 ponttal. Rapport eddig hét partit játszott, 5,5 ponttal járult hozzá együttese várakozáson felül9 szerepléséhez, 2856 teljesítményének parformance-pontszáma.

Solingen – OSG Baden – Baden  4 – 4

Pentala Harikrishna (indiai, 2740) – Viswanathan Anand (indiai, 2816)  döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2671) - Levon Aronjan (örmény, 2765) 1 - 0

Markus Ragger (osztrák, 2688) – Michael Adams (angol, 2740) döntetlen

Robin van Kampen (holland, 2615) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) 1 – 0

Jan Smeets (holland, 2617) – Peter Szvidler (orosz, 2739) 0 – 1

Chanda Sandipan (indiai, 2585) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2704) döntetlen

Predrag Nikolic (boszniai, 2606) – Etienne Bacrot (francia, 2694) 0 – 1

Alexander Naumann (német, 2543) – Arkadij Naiditsch (német, 2685) döntetlen

Rapport,R (2671) - Aronjan,L (2765)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.d3 0-0 6.Hbd2 Hc6 7.d4 b6 8.b3 Fb7 9.Fb2 Ha5 10.He5 c5 11.dxc5 Fxc5 12.Hd3 Fe7 13.b4 Hc6 14.a3 Bc8 15.Be1 a5 16.b5 Hb8 17.c4 Hbd7 18.Bc1 Hc5 19.He5 Hcd7 20.Hd3 Hc5 21.He5 Hcd7 22.Hdf3 Fc5 23.Va4 Vc7 24.Hxd7 Vxd7 25.He5 Ve7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

26.cxd5 Hxd5 27.Hd3 Fd6?

28.e4 Hc7 29.Vd4 He8 30.Vxb6 Bxc1 31.Hxc1 Fc5 32.Vxa5 Hf6 33.Hd3 Ba8 34.Vc3 Fb6 35.Hb4 h6 36.h3 Vd8 37.Vc2 Ba5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

38.e5 Hd5 39.Hc6

Mi szólt a [39.Hxd5 Fxd5 40.a4 Fxg2 41.Kxg2 Vd5+ 42.Be4 folytatás ellen?

39...Fxc6 40.Vxc6 He7 41.Vd6 Bxb5 42.Fd4 Hf5 43.Fxb6 Vxd6 44.exd6 Bxb6 45.d7 Bd6 46.a4 Bxd7 47.a5 Ba7 48.Ba1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

48...Kf8 49.a6 Ke7 50.Ff1 Kd6 51.Kg2 Hd4 52.f4 Hb3 53.Bd1+ Kc7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

54.f5 exf5 55.Bd5 Kc6 56.Bxf5 Hc5 57.Kf3 Kb6 58.Fc4 f6 59.Bd5 Bc7 60.Bd6+ Ka7 61.Fb5 Be7 62.h4 He4 63.Bd4 Hc5 64.Bd6 He4 65.Bd8 Hc5 66.Kg4 Kb6 67.Bb8+ Ka7 68.Bd8 Kb6 69.Bb8+ Ka7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

70.Be8 Bc7?! 71.Be3 Kb6 72.Ff1 Hd7 73.Be8 He5+ 74.Kf5 Ka7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

75.h5! Kb6 76.Ke6 Bc6+ 77.Ke7 Bc7+ 78.Kf8 g6

79.Bxe5! fxe5 80.hxg6 Bc6 81.Kf7 Bc7+ 82.Kf6 Bc6+ 83.Kf5 e4 84.g7 Bc5+ 85.Kg6 Bg5+ 86.Kxh6 Bxg3 87.Kh7 és sötét feladta

Anand,V (2816) - Harikrishna,P (2740)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.f4 b5 9.e5 b4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

10.Hcb5 axb5 11.Hxb5 Vb8 12.exf6 gxf6 13.c4 bxc3 14.bxc3 Fa6 15.Bb1 Fe7 16.Bb2 Fxb5 17.Fxb5 Vc7 18.0-0 0-0 19.c4 Ba3 20.Ff2 Bd8 21.Bc1 Ha7 22.Bb3 Bxb3 23.axb3 Fc5 24.Fa4 Vb6 25.Fxc5 Vxc5+

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

26.Kh1

Számításba jött a 26.Vf2 Va5 27.Vd4 Kg7 28.Bc3 Hc8 29.Bg3+ Kf8 30.h3 folytatás.

26...Hc6 27.Fxc6 Vxc6 28.Vd4 Bb8 29.Bc3 Kf8 30.Vxf6 Vd6 31.Bc1 Bxb3 32.f5 Vf4 33.Ba1 Kg8 34.h3 Bb8 35.Bd1 exf5 36.Vd6 és döntetlen

Van Kampen,R (2615) - Wojtaszek,R (2733)
Angol megnyitás [A14]

1.c4 e6 2.g3 d5 3.Fg2 Hf6 4.Hf3 Fe7 5.0-0 0-0 6.b3 c5 7.Fb2 Hc6 8.cxd5 Hxd5 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Fd7 11.Hc3 Hxc3 12.Fxc3 Bc8 13.Bc1 Hxd4 14.Vxd4 Ff6 15.Vd3 Fxc3 16.Bxc3 Bxc3 17.Vxc3 Vb6 18.Bc1 h6 19.Ve5 Fc6 20.Fxc6 Bc8 21.Bc4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21...bxc6??

A lengyel nagymester vesztőt húzott, védtelen a c8 bástya.

22.Bg4! g5

Nincs mentség. 22...g6 -ra 23.Bxg6+! nyer.

23.Vf6 Vd8 24.Vxh6 f6 25.h4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban zajló Grand Prix-torna kilencedik fordulójában az éllovas grúz Nana Dzagnidze elvesztette veretlenségét, a svéd Pia Cramling győzte le. A kínai Zhao Xue az orosz Natalija Pogonyina ellen nyert, holtversenyben az élen áll. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh folytatta fantasztikus szereplését, bonyolult csatában kényszerítette megadásra a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovát. A játéknap negyedik győzelmét az indiai Humpy Koneru aratta, a háromszoros olimpiai bajnoknő orosz Valentyina Gunyina negyedszer kapott ki. A kínai Ju Wenjun az ukrán Natalija Zsukova elleni döntetlennel félpontos hátránnyal követi a vezető duót, megosztozott a ponton az indiai Dronavalli Harika és a grúz Nino Bacsiasvili.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni fővárosban a pihenőnap után lejátszott kilencedik forduló váratlan eredményei alaposan „átrendezték” a tabellát. Elvesztette veretlenségét az egypontos előnnyel vezető grúz Nana Dzagnidze. A korábbi kontinensbajnok, a tavalyi világbajnokság bronzérmese, a svéd Pia Cramling mindig is híres volt nagy küzdőszelleméről. Túltette magát a rossz rajtján, megbirkózott a játékerejéhez méltatlan sereghajtói helyezéssel, az olimpiai bajnoknőre mért vereséget. Nana rossz napot fogott ki, igazi ellenállás nélkül adta meg magát, két fordulóval a befejezés előtt holtversenyben vezet.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A remekül rajtoló orosz Natalija Pogonyina másodszor kapott ki, a kínai Zhao Xue a győzelmével beérte Dzagnidzét. Natasa joggal bosszankodhat, kecsegtető pozíciót rontott el, lépésről-lépésre nem a legerősebb folytatást játszotta meg, dobott mentőövet ellenfelének, a kapkodásban el is vesztette a partit.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni rendezők, a szponzorok joggal örülhetnek a 18 esztendős Sarasadat Khademalsharieh szereplésének, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova elleni nyerésével már holtversenyben a harmadik! Sarasadat a bonyolult csatában jól állta a sarat, Eti hibázott többször is, majd a 40. lépésben vesztőt húzott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A játéknap negyedik győzelmét a rajtlistát vezető indiai Humpy Koneru aratta, a háromszoros olimpiai bajnoknő orosz Valentyina Gunyina negyedszer kényszerült feladásra, időzavaraiban ezúttal sokat hibázik, Fortuna nem támogatja.

A kínai Ju Wenjun gyalogelőnye kevés volt a győzelem kivívásához, az ukrán Natalija Zsukova jól védekezett. Nem bírt egymással az indiai Dronavalli Harika és a grúz Nino Bacsiasvili sem,

A 9. forduló eredményei:

Dronavalli Harika (indiai, 2511) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2485)  döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 38)

Pia Cramling (svéd, 2521) – Nana Dzagnidze (grúz, 2529)  1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 36)

Ju Wenjun (kínai, 2558) – Natalija Zsukova (ukrán, 2484)  döntetlen (Vezércsel, 68)

Natalija Pogonyina (orosz, 2454) – Zhao Xue (kínai, 2506)  0 – 1 (Holland védelem, 38)

Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509)  1 – 0 (Tarrasch védelem, 46)

Valentyina Gunyina (orosz, 2496) – Humpy Koneru (indiai, 2583) 0 – 1 (Vezércsel, 42)

A verseny állása:

1-2. Zhao Xue és Nana Dzagnidze 6,5 pont

3-4. Ju Wenjun és Sarasadat Khademalsharieh 6

5. Natalija Pogonyina 5,5

6. Humpy Koneru 4,5

7-10. Pia Cramling,  Valentyina Gunyina, Natalija Zsukova és Dronavalli Harika 3,5

11. Antoaneta Sztefanova 3

12. Nino Bacsiasvili 2

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Zhao Xue

2506

CHN

*

½

½

1

0

1

1

1

½

1

2

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

½

*

½

½

0

1

1

1

1

1

3

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

½

*

½

½

1

1

½

½

1

½

6

4

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

½

*

½

½

½

1

½

1

1

6

5

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

0

½

½

*

1

1

½

1

0

1

6

GM

Humpy Koneru

2583

IND

1

½

0

½

0

*

½

1

½

½

7

GM

Pia Cramling

2521

SWE

0

1

0

½

0

½

*

0

1

½

8

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

0

½

0

½

0

1

*

0

½

1

9

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

0

0

½

½

0

1

*

½

½

½

10

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

0

0

½

0

½

½

½

*

1

½

11

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

½

0

0

0

1

½

½

0

*

½

3

12

IM

Nino Bacsisvili

2485

GEO

0

0

½

0

0

0

½

½

½

*

2

A 10. forduló párosítása:

Nino Bacsiasvili – Humpy Koneru

Antoaneta Sztefanova – Valentyina Gunyina

Zhao Xue - Sarasadat Khademalsharieh

Natalija Zsukova – Natalija Pogonyina

Nana Dzagndze – Ju Wenjun

Dronavalli Harika – Pia Cramling

Cramling,P (2521) - Dzagnidze,N (2529)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.d4 dxc4 5.e3 a6 6.a4 c5 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 cxd4 9.exd4 Fe7 10.Fg5 0-0 11.Vd2 Va5 12.Bfd1

A típus középjátékból oly jól ismert állás alakult ki. középjáték alakult ki. Világos izolált d4 gyalogjának köszönhetően félig nyílt és nyílt vonal előnyeire játszhatott, míg sötétnek a centrumgyalogra kellett nyomást kifejtenie.

12...Bd8 13.Bac1 Fd7 14.Ve2 Fe8?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

15.Fxf6 Fxf6 16.d5 exd5 17.Hxd5 Bd6 18.b3 h6 19.h3 Bad8 20.Hxf6+ Bxf6 21.Bxd8 Vxd8 22.Bd1 Vc8 23.He5 Hxe5 24.Vxe5 Kf8?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25.Be1 Vd8 26.Ve4 g6 27.Vxb7 Kg7?

A veretlenségét nyolc fordulón át őrző grúz olimpiai bajnok nagyon rossz napot fogott ki.

28.Ve7! Vxe7 29.Bxe7 Kf8 30.Ba7 Bd6 31.Bxa6 Bd1+ 32.Kh2 h5 33.Ba7 h4 34.a5 Bd2 35.f3 f5 36.Bc7 g5 37.a6 Fh5 38.Kg1 és sötét feladta

Pogonyina,N (2454) – Zhao Xue (2506)
Holland védelem [A87]

1.d4 f5 2.c4 Hf6 3.Hf3 g6 4.g3 Fg7 5.Fg2 d6 6.0-0 0-0 7.Hc3 Ve8 8.b3 e5 9.dxe5 dxe5 10.Fa3 Bf7 11.e4 f4 12.Vc2

A kínai ellenfél agresszivitására Natasa óvatosan reagált.

12...Hc6 13.Hg5 Bd7 14.Hd5 Hd4 15.Vb2 Hh5 16.Bad1 c6 17.Hc3 Bd8 18.He2 fxg3?! 19.fxg3 Fg4 20.Hxd4 Fxd1?

 Zhao Xue rosszul számolt...

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21.Hde6 Bd7 22.Hc5!?

Az orosz éllovas a 22.Fh3 Ff6 23.Hf8 Bg7 24.Hge6 Bf7 25.Bxd1 folytatásban begyűjthette volna az egész pontot!

22...Bd4 23.Hce6

Natasa lépésről-lépésre nyújtott mentőövet. 23.Fh3 Fh6 (23...Ff6 24.Fe6+) 24.Fe6+ Kg7 25.Ff7 Fxg5 26.Fxe8 Fe3+ 27.Kg2 Bxe8 28.Be1 Fh6 29.Fb4 folytatás nyerőesélyt ígért.

23...Fg4 24.Hc7 Vd8 25.Hge6 Vd7 26.Hxd4 Vxc7 27.Hf3 Bd8 28.Vf2 Hf6 29.Vxa7 Hxe4 30.Ve3 Fxf3 31.Bxf3?! Hd6?! 32.Fxd6 Vxd6 33.Kh1 Vd2 34.Vb6?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

34...e4 35.Bf2 Vd3 36.Bf1? e3

A játszma eldőlt Zhao Xue javára!

37.Be1 Vd2 38.Ff1 Bf8 és világos feladta

Khademalsharieh,S (2403) - Sztefanova,A (2509)
Tarrasch védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 dxc4 5.e3 b5 6.Fd2 c6 7.a4 a5 8.axb5 Fxc3 9.Fxc3 cxb5 10.b3 Fb7 11.bxc4 b4 12.Fb2 Hf6 13.Fd3 Hbd7 14.0-0 0-0 15.Hd2 Vc7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

16.f3 e5 17.Vc2 Bfe8 18.Bfc1 exd4 19.exd4 Vf4 20.Hf1 Ba7 21.Vd1 Bc8 22.Ba2 Hb6 23.c5 Hbd5 24.Bca1 Bca8 25.Fb5 Hc7 26.Fa4 Fd5 27.Fc1 Vh4 28.Be2 Fc4?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

29.Be5 Bd8 30.Fe3 He6? 31.Hg3

Jóval erősebb volt a 31.Hd2 Fa6 32.Hb3 Fc4 33.Bc1 Fd5 34.c6 folytatás.

31...Hd5 32.Ff2 Hc3 33.Ve1 Hxa4 34.Bxa4 Vf6 35.He4 Vg6?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

36.Hd6 Fb3 37.Ba1 h5 38.Ve3 a4 39.f4 Hc7 40.Bg5 Ve6?

Az időzavar utolsó lépésével az exvilágbajnoknő vesztőt húzott!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

41.Vg3 Vh6 42.Hf5 Vh8 43.Bxh5 He6 44.Bxh8+ Kxh8 45.Vh4+ Kg8 46.He7+ és sötét feladta

Gunyina,V (2496) - Koneru,H (2583)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Vb3 Fb7 9.Fxf6 Fxf6 10.cxd5 exd5 11.Fd3 c5 12.dxc5 Hd7 13.Ha4? Fc6 14.Fb5 Fxb5 15.Vxb5 a6 16.Ve2 bxc5 17.0-0 Va5 18.Vc2 Bab8 19.Bad1 c4 20.Hd4?! Bfc8 21.Hf5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21...He5

Még erősebb volt a 21...Hc5 22.Hc3 (22.Hxc5 Bxc5 23.Bb1 Vxa2) 22…Hd3 23.Bb1 Hxb2 folytatás.

22.Bd4 Hd3 23.Bg4 h5 24.Bg3 Vc7 25.Vd1 g6 26.Hc3 Bd8 27.Vf3 Ve5 28.e4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

28...d4 29.Hd5 Bxd5 30.exd5 Bxb2 31.d6 Hf4 32.Va8+ Kh7 33.Vf8 He2+ 34.Kh1 Hxg3+ 35.Hxg3 Ve6 36.Va8 Vxd6 37.He4 Ve6 38.f4 Be2 39.Hxf6+ Vxf6 40.f5 Vxf5 41.Kg1 Ve6 42.Vf8 Ve3+ és világos feladta

Ju Wenjun (2558) - Zsukova,N (2484)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Hbd2 c5 6.b3 cxd4 7.exd4 Hc6 8.Fb2 Fe7 9.Bc1 0-0 10.Fd3 dxc4 11.bxc4 e5 12.d5 Hb4 13.Fb1 e4 14.Hxe4 Hxe4 15.Fxe4 Hxa2 16.Ba1 Fb4+ 17.Kf1 Hc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

18.Fxh7+ Kxh7 19.Vd3+ Kg8 20.Fxc3 Fxc3 21.Vxc3 b5 22.Hd4 bxc4 23.Hc6 Vd6 24.Be1 Fe6 25.Vxc4 Bac8 26.dxe6 Bxc6 27.exf7+ Bxf7 28.Be8+ Kh7 29.Ve4+ Vg6 30.Vh4+ Vh6 31.Vxh6+ Kxh6 32.g3 a5 33.Kg2 Bc2 34.Bf1 a4 35.Be3 Ba2 36.Bf3 Ba7 37.Bb1 a3 38.Bbb3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

38...Bxf2+ 39.Bxf2 a2 40.Bb6+ g6 41.Bf1 a1V 42.Bxa1 Bxa1

A végjáték elméleti döntetlen, Ju Wenjun ebbe sokáig nem nyugodott bele.

43.h4 Ba2+ 44.Kh3 Ba3 45.Bb4 Bc3 46.Kg4 Ba3 47.Be4 Bb3 48.Kf4 Bb6 49.Be3 Kh5 50.Be5+ Kh6 51.g4 Ba6 52.Kf3 Bb6 53.Be8 Bb3+ 54.Kf4 Bb4+ 55.Be4 Bb6 56.Ke5 Ba6 57.Kd5 Ba5+ 58.Ke6 Ba6+ 59.Kf7 Ba7+ 60.Kf8 Ba8+ 61.Kf7 Ba7+ 62.Kf6 Ba6+ 63.Be6 Ba4 64.g5+ Kh5 65.Be7 Bf4+ 66.Kg7 Bxh4 67.Be6 Kxg5 68.Bxg6+ és döntetlen

Harika,D (2511) - Bacsiasvili,N (2485)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 d5 2.Fg5 Hf6 3.e3 c6 4.Fd3 Fg4 5.He2 Hbd7 6.f3 Fh5 7.g4 Fg6 8.Hbc3 e5 9.Fxg6 hxg6 10.Vd2 Va5 11.e4 Fb4 12.Fxf6 gxf6 13.exd5 cxd5 14.a3 Hb6 15.Bd1 Fxc3 16.Vxc3 Vxc3+ 17.Hxc3 0-0-0 18.b3 Bh3 19.0-0 e4 20.Bd2 Bdh8 21.Hd1 exf3 22.Bdf2 B8h4 23.He3 f5 24.Bxf3 Bxh2 25.gxf5 g5 26.Bg3 Bh1+ 27.Kf2 Bf4+ 28.Ke2 Bhxf1 29.Hxf1 f6 30.He3 Bxd4 31.Bg4 Bxg4 32.Hxg4 Hd7 33.Ke3 Kc7 34.Kd4 Kd6 35.He3 Hb6 36.Hg4 Hd7 37.He3 Hb6 38.Hg4 Hd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban zajló Grand Prix-torna nyolcadik fordulója után a grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze mesterhármasának köszönhetően egypontos előnnyel vezet. A mai játéknapon világossal az indiai Dronavalli Harika ellen nyert. Az orosz Natalija Pogonyina vereséget szenvedett a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovától. A tavalyi világbajnokság ezüstérmese hátrányosabb állását már remire menthette volna, amikor huszárjával rossz mezőre lépett. Döntetlen lett a kínai háziderbi, Pogonyina, Zhao Xue és Ju Wenjun holtversenyben a második helyen. Az iráni  Sarasadat Khademalsharieh nem kis nehézség árán megőrizte veretlenségét az indiai Humpy Koneruval vívott csatájában. Ötödször kapott ki a grúz Nino Bacsiasvili, a győzelemmel az orosz Valenytina Gunyina javított helyezésén. Kalandos partiban a svéd Pia Cramling első nyerésének örülhetett, az ukrán Natalija Zsukova sokat hibázott. A pihenőnap után vasárnap játsszák le a kilencedik fordulót.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni fővárosban a GP-torna hajrájához érkeztünk. A nyolcadik játéknap eredményei a grúz olimpiai bajnoknőnek, Nana Dzagnidzének kedveztek. Az indiai Dronavalli Harika elleni meggyőző győzelme mellett riválisainak szereplése is kedvére való volt.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az orosz Natalija Pogonyina elvesztette veretlenségét. A bolgár exvilágbajnoknővel, Antoaneta Sztefanovával vívott csatájában a középjátékban gondjai voltak, de a lebonyolítás utáni végjáték már döntetlent ígért. Az idő szorításában mindketten pontatlankodtak, Natasa a remit, Eti a nyerést szalasztotta el. Az oly egyszerűnek tűnő pozícióban Natasa végzetes huszárlépést húzott.

A kínai háziderbi, Zhao Xue és Ju Wenjun gyors remije nem okozott meglepetést, Nana Dzagnidze egypontos előnnyel áll az élen.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Nehéz pillanatokat élt át az iráni Sarasadat Khademalsharieh, mélyen a várakozás alatt szereplő indiai Humpy Koneru azonban hiába nyerte meg a megnyitáselméleti párbajt, ígéretesen állt a középjátékban, az eséllyel nem tudott élni. Sarasadat kiharcolta a döntetlent, megőrizte veretlenségét.

A grúz Nino Bacsiasvili árnyéka önmagának, túlzottan bízott a nagyátló erejében. Elhanyagolta a fejlődést, középen rekedt királyát az orosz Valentyina Gunyina nagy erővel támadta, a háromszoros olimpiai bajnok válogathatott a nyerések között.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Megszerezte első győzelmét a viadal korelnöke, a svéd Pia Cramling. Az ukrán Natalija Zsukovát fűtötte a vágy, hogy javítson a tabellán elfoglalt helyezésén, Pia is szeretett volna előrelépni a számára méltatlan sereghajtó pozícióról. Zsukova rontott, Cramling az időzavaros kapkodás után fokozatosan átvette a kezdeményezést, a különböző színű futók segítették akciójának sikerét.

A 8. forduló eredményei:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2485) – Valentyina Gunyina (orosz, 2496) 0 – 1 (Angol megnyitás, 39)

Humpy Koneru (indiai, 2583) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403) döntetlen  (Ragozin védelem, 44)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509) – Natalija Pogonyina (orosz, 2454) 1 – 0 (Angol megnyitás, 64)

Zhao Xue (kínai, 2506) – Ju Wenjun (kínai, 2558) döntetlen (Tarrasch védelem, 18)

Natalija Zsukova (ukrán, 2484) – Pia Cramling (svéd, 2521) döntetlen (Angol megnyitás, 63)

Nana Dzagnidze (grúz, 2529) – Dronavalli Harika (indiai, 2511) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 45)

A verseny állása:

1.Nana Dzagnidze 6,5 pont

2-4. Zhao Xue, Natalija Pogonyina és Ju Wenjun 5,5

5. Sarasadat Khademalsharieh 5

6-7. Valentyina Gunyina és Humpy Koneru 3,5

8-10., Dronavalli Harika,  Natalija Zsukova és Antoaneta Sztefanova 3

11. Pia Cramling 2,5

12. Nino Bacsiasvili 1,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

*

½

½

1

½

1

1

1

1

2

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

*

½

0

1

1

½

1

1

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

*

½

½

½

1

1

0

1

1

4

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

½

½

*

½

½

1

1

1

½

5

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

½

½

*

1

½

½

½

1

5

6

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

0

½

½

0

*

½

0

1

1

7

GM

Humpy Koneru

2583

IND

½

1

0

0

½

*

½

½

½

8

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

0

0

0

½

½

½

*

½

1

3

9

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

0

0

1

½

½

*

½

0

½

3

10

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

0

½

1

0

0

½

*

½

½

3

11

GM

Pia Cramling

2521

SWE

0

0

0

½

0

½

1

½

*

12

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

0

0

0

½

0

0

½

½

*

A vasárnapi 9. forduló párosítása:

Dronavalli Harika – Nino Bacsiasvili

Pia Cramling – Nana Dzagnidze

Ju Wenjun – Natalija Zsukova

Natalija Pogonyina – Zhao Xue

Sarasadat Khademalsharieh – Antoaneta Sztefanova

Valentyina Gunyina – Humpy Koneru

Dzagnidze,N (2529) - Harika,D (2511)
Királyindiai védelem [E68]

1.d4 g6 2.Hf3 Fg7 3.c4 Hf6 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hc3 Hbd7 7.0-0 e5 8.b3 Be8 9.e4 exd4 10.Hxd4 Hc5 11.f3 a5 12.Fe3 Fd7 13.Vd2 Vc8 14.Hdb5 h5 15.Bad1 Fc6 16.Bfe1

Megfontolásra volt érdemes a 16.Fxc5 dxc5 17.Vf4 Be7 18.Vg5 folytatás.

16...Hfd7 17.Fd4 h4 18.f4 hxg3 19.hxg3 Hf6?!

Harika a hátrányos állásban nem talált jó megoldást.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

20.e5 Hh5 21.Fxc5

Számításba jött a 21.Hd5 Fxd5 (21...He6 22.Ff2 dxe5 23.fxe5 a4 24.b4 Vd8) 22.Fxd5 He6 23.Vg2 választás.

21...dxc5 22.Vf2 g5 23.Hd5 Fxd5 24.cxd5 Ba6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25.d6

Nana Dzagnidzének már kellemes gondjai voltak, hogy melyik változat mellett döntsön. 25.e6 fxe6 26.fxg5 Bf8 27.Vxc5 is elég meggyőző volt.

25...cxd6 26.Hxd6 Bxd6 27.Bxd6 gxf4 28.gxf4 Vf5 29.Be4 Ff8 30.Bd3 Be6 31.Bh3 Bg6 32.Vf3 Bg4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

33.e6! fxe6 34.Be5 Vb1+ 35.Kh2 Hf6 36.Bxe6 Bg6 37.Bg3!?

Azonnal nyert a 37.Bxf6 Bxf6 38.Vg4+ Vg6 39.Fd5+ Kg7 40.Vd7+ Bf7 41.Fxf7 Vxf7 42.Bh7+ folytatás.

37...Kf7 38.Bxg6 Vxg6 39.f5 Vh6+ 40.Kg1 Vc1+ 41.Ff1 Fg7 42.Vxb7+ Kg8 43.Vb8+ Kh7 44.Vg3 Va1 45.Bd6 és sötét feladta

Sztefanova,A (2509) - Pogonyina,N (2454)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 d5 5.c4 c6 6.Fg2 0-0 7.0-0 Ff5 8.d3 Vc8 9.Be1 Bd8 10.Hbd2 Fh3 11.Fh1 h6 12.Bc1 e6 13.Bc2 Vd7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

14.Va1 Ve7 15.cxd5 cxd5 16.Bec1 Hc6 17.He5 Hxe5 18.Fxe5 He8 19.Fxg7 Hxg7 20.Hf3 He8 21.Vd4 Hd6 22.He5 h5 23.f4 Bdc8 24.Vb4 Bxc2 25.Bxc2 Bc8 26.Bxc8+ Hxc8 27.Vxe7 Hxe7

Az orosz nagymesternő a hátrányos középjátékból már egyenlő esélyű végjátékot játszhatott.

28.Kf2 f6 29.Hf3 Fg4 30.Hd4 a6 31.b4 Kf7 32.b5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

32...axb5?!

Jobb volt a 32...a5, vagy a 32...e5 33.bxa6 bxa6 34.fxe5 fxe5 35.Hb3 Fc8 36.Hc5 Kf6 folytatás.

33.Hxb5 b6 34.Hd6+ Kf8 35.e4 dxe4 36.dxe4 Hc6?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

37.e5 Hb4 38.a3 Hc2 39.a4 fxe5 40.fxe5 Hb4 41.Hc4 Ke7 42.Hxb6 Kd8 43.Ke3 g5 44.h4 gxh4 45.gxh4 Kc7 46.a5 Hc2+ 47.Kf2 Hd4 48.Hc4 Kb8 49.Hd6

Egyszerűbb volt a 49.He3 Fe2 50.Hc2 Hxc2 51.Kxe2 Ka7 52.Kd3 Hb4+ 53.Kc3 Ha6 54.Ff3 változatban a nyerés.

49...Ka7 50.Fb7 Hb3 51.a6?!

A nyerőesélyes végjátékban Eti bizonytalankodott. 51.Ff3 Fxf3 52.Kxf3 Hc5 53.Hf7 Hd3 54.Ke4 Hf2+ 55.Kd4 Ka6 56.Hg5 nyert volna.

51...Hc5 52.Hc8+ Kb8 53.Hd6 Ka7 54.Ke3 Hxa6 55.Ff3? Fxf3 56.Kxf3 Hb4 57.He8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

57...Hd3?

Natasa erőfeszítéseit az 57...Hd5 58.Hg7 He7 59.Kg3 Hg6 60.Kh3 Kb6 változatban siker koronázta volna, a döntetlen elérve.

58.Ke4 He1! 59.Kf4 Hd3+ 60.Ke4 He1 61.Hg7 Hg2 62.Hxe6 Hxh4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

63.Hf8! Kb7 64.e6 és sötét feladta

Bacsiasvili,H (2485) - Gunyina,V (2496)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 a6 5.b3 Fg4 6.Fe2 e6 7.Fb2 Hbd7 8.h3 Fh5 9.g4 Fg6 10.Hh4 b5 11.Hxg6 hxg6 12.Vc2 Fd6 13.g5 Hh5 14.h4 Ve7 15.a4 bxc4 16.bxc4 0-0 17.a5 Bab8 18.Ha4 e5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19.c5 Hxc5 20.Hxc5 Fxc5 21.Fxa6 f5 22.Fe2 e4 23.Vc3?! f4 24.Ve5 Vf7 25.Bf1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25...Bfe8 26.Vc3 Fb4 27.Vc2 f3 28.Fd1

28...Hf4!

A világos király sorsa megpecsételődött.

29.exf4 e3

Simán nyert a 29...Vxf4 30.Fxf3 exf3+ 31.Kd1 Be2 32.Fc3 Fxc3 33.Vxc3 Bb3 folytatás.

30.fxe3 Vxf4 31.Fxf3 Bxe3+ 32.Kd1 Bxf3 33.Be1 Bf1 34.Vd3 Bxe1+ 35.Kxe1 Vg4 36.Vd4 Be8+ 37.Kf1 Vf3+ 38.Kg1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

38...Fc5 39.Vxc5 Be2 és világos feladta

Koneru,H (2583) - Khademalsharieh,S (2403)
Ragozin védelem [D39]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 dxc4 6.e4 c5 7.e5 cxd4 8.Hxd4 Va5 9.exf6 Fxc3+ 10.bxc3 Vxg5 11.fxg7 Vxg7 12.Vd2 0-0 13.Fxc4 Hd7 14.0-0 Hb6 15.Fb3 e5 16.He2 Fg4 17.f3 Bad8 18.Ve3 Ff5 19.Bad1 Kh8 20.Bxd8 Bxd8 21.f4 Fd3 22.Bd1 Bg8 23.Hg3 exf4 24.Vxf4 Fg6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25.Vf3

A megnyitáselméleti párbajt Sarasadat elvesztette. Humpy a 25.c4 Fh5 26.Bd2 Fg4 27.c5 Hd7 28.Vxf7 Vxf7 29.Fxf7 Bf8 30.Fh5 folytatással is kacérkodhatott.

25...Bc8 26.c4

Egy lépéssel korábban erősebb volt.

26...Vf8?

Jobb volt  a 26...Ve5 27.Vxb7 h5 28.Vf3 Hxc4 29.Vf2 Kg7 választás.

27.Vxb7

A meggyengült királyállás ellen folytatni kellett volna az akciót. 27.h4 h5 28.He4 nagy előnyt biztosított volna.

27...Vc5+ 28.Kh1 a5 29.He4?! Vc6 30.Vxc6 Bxc6 31.Bd8+ Kg7 32.Hd2 a4 33.Fd1 Be6 34.Hf3 Bc6 35.Hd2 Be6 36.Hf3 Bc6 37.Bd4 Fb1 38.a3 Bxc4 39.Kg1 Bc3 40.Fxa4 Bxa3 41.Fe8 Fg6 42.h4 Ba8 43.Fb5 Ba5 44.Fe2 és döntetlen

Zsukova,N (2484) - Cramling,P (2521)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Fb4 3.g3 Hf6 4.Hf3 Hc6 5.Fg2 0-0 6.0-0 h6 7.Hd5 Fd6 8.d3 Hxd5 9.cxd5 Hd4 10.Hd2 c6 11.Hc4 Fb8 12.b3 cxd5 13.Fxd5 d6 14.Fb2 Hc6 15.d4 Fh3 16.Be1 Vd7 17.Vd2 Fc7 18.Bac1 Bac8 19.Fxc6 Vxc6 20.e4 Vb5 21.Ve2 d5 22.exd5 Vxd5 23.He3 Vd7 24.dxe5 Fb6 25.Bcd1 Vc6 26.Hd5 Bfe8 27.Hf4 Ff5 28.Bd6 Vc2 29.Bd2 Vc6 30.Bd6 Vc2 31.Bd2 Vc6 32.b4

Logikus, hogy Natasa elkerülte a lépésismétlést, de 32.g4 Fh7 33.Bd6 Vc2 34.e6 fxe6 35.Bd2 Vc6 36.Ve5 jobb volt.

32...Va4?! 33.a3 Vb3 34.Hd5 Bc2 35.Bxc2 Fxc2 36.Hxb6 axb6 37.Fd4 Ff5 38.Vb5?! Be6 39.Kg2 Bc6 40.Be3 Vd1 41.Fc3 Vc2 42.Fe1 Vb1 43.Vd5 Bc1 44.Vd2 Fe4+ 45.Kg1 Fc6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

46.Ve2

Utolsó jó lehetőség volt a 46.e6 fxe6 47.Bxe6 Vf5 48.Be3 Bc2 49.Vd8+ Kh7 50.Vd1 változat a hátrányba kerülés elkerülésére.

46...Fd5 47.Vd2 Bd1 48.Vc3 b5 49.Be2 Vf5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

50.e6 fxe6 51.Ve3? Fc4

Azonnal nyert az 51...Bd3 52.Vf4 Vh3 53.Be4 Bd4 54.Vh4 Bxe4 55.Vxh3 Bxe1+ 56.Vf1 Bxf1+ 57.Kxf1 g5 folytatás.

52.Bb2 Vh3

Pia válogathatott a nyerések között.

53.Be2 Fxe2 54.Vxe2 Bb1 55.f3 Vf5 56.Kg2 Bb3 57.Ff2 Bxa3 58.f4 Vd5+ 59.Kh3 Ba2 60.Ve3 Bb2 61.Ve1 Kf7 62.g4 Vf3+ 63.Fg3 h5 és világos feladta

Zhao Xue (2506) – Ju Wenjun (2558)
Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 cxd4 6.Va4+ Fd7 7.Vxd4 exd5 8.Fg5 Hc6 9.Vd3 Fe6 10.e3 Fe7 11.Fe2 h6 12.Fh4 0-0 13.0-0 Vb6 14.a3 Vb3 15.Hd2 Vb6 16.Hf3 Vb3 17.Hd2 Vb6 18.Hf3 Vb3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A teheráni Grand Prix-tornán folytatódott az izgalmas versenyfutás, az első öt helyezett nyerni tudott! A grúz rangadón Nana Dzagnidze érdekes bástyavégjátékban győzte Nino Bacsiasvilit. Az orosz Natalija Pogonyina remekül vezetett támadással az indiai Humpy Konerut kényszerítette megadásra. A kínai Ju Wenjun a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova ellen nyert. A kínai Zhao Xue a svéd Pia Cramlingra mért vereséget. Szenzációsan szerepel a 18 esztendős iráni Sarasadat Khademalsharieh, a háromszoros olimpiai bajnoknőt, Valentyina Gunyinát kölcsönös pontatlankodások után győzte le. A forduló egyetlen döntetlene az indiai Dronavalli Harika és az ukrán Natalija Zsukova játszmájában született meg.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Izgalmas csaták, váratlan fordulatok, kihagyott esélyek, taktikai csapások, kölcsönös bakik, de óriási küzdelmek jellemezték a teheráni GP hetedik játéknapját. Folytatódott a versenyfutás, az első öt helyezett győzni tudott, alaposan elhúztak a mezőnytől. Nagyon bánatosan értékelte az orosz Natalija Pogonyinával vívott partiját a rajtlistát vezető, de már második vereségét elszenvedő indiai Humpy Koneru. Ellenkező oldalra sáncoltak, Humpy túlzott reményeket fűzött saját királyszárnyi akciójához, Natasa támadása azonban nagyobb erővel bontakozott ki, meggyőző győzelmet aratott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A holtversenyes társ, a grúz Nana Dzagnidze honfitársnője, Nino Bacsiasvili ellen nyert. Nino sokáig jól védekezett a bástyavégjátékban, meglepő módon ellenfele időzavarában hagyta ki sorban a remit ígérő folytatásokat, majd vesztőt húzott. Nana királya időben érkezett, hogy feltartóztassa a szabadgyalogokat.

A kínai duó sem lankad, kisebb-nagyobb kalandok árán, de megnyerték játszmáikat. Ju Wenjun sokkal jobb állásban mohó volt, „mérgezett” gyalogot ütött le, de a rossz formában sakkozó bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova nem élt a felkínált lehetőséggel, rosszul számolt, harmadszor kapott ki.

A svéd Pia Cramling negyedik vereségét szenvedte el, Zhao Xue elrontotta oly kecsegtető pozícióját. A torna doyenje azonban kihasználatlanul hagyta a remiesélyét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A verseny kellemes meglepetése a 18 esztendős iráni Sarasadat Khademalsharieh játéka. A háromszoros olimpia bajnoknő orosz Valentyina Gunyinával vívott csatája emlékezetes marad, mindketten hibáztak a rendkívül izgalmas partiban. Sarasadat kihagyott egy kiskombinációs lehetőséget, Valentyina előnybe került, de időzavarban ő is rontott. Már-már elkönyveltük a döntetlent, amikor Gunyina királyával aknamezőre lépett, csattanós taktikai csapást volt kénytelen elszenvedni.

Az indiai Dronavalli Harika és az ukrán Natalija Zsukova játszmája érthetetlenül ért véget lépésismétléssel. Harika fölényesen állt, majd rontása után rossz tisztáldozatot hozott, Zsukova azonban nem a továbbjátszást választotta.

A 7. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2529) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2485)  1 – 0 (Vezércsel, 74)

Dronavalli Harika (indiai, 2511) – Natalija Zsukova (ukrán, 2484)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 32)

Pia Cramling (svéd, 2521) – Zhao Xue (kínai, 2506)  0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 52)

Ju Wenjun (kínai, 2558) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509)  1 – 0 (Angol megnyitás, 48)

Natalija Pogonyina (orosz, 2454) – Humpy Koneru (india, 2583)  1 – 0 (Katalán megnyitás, 42)

Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403) – Valentyina Gunyina (orosz, 2496)  1 – 0 (Szláv védelem, 67)

A verseny állása:

1-2. Nana Dzagnidze és Natalija Pogonyina 5,5 pont

3-4. Zhao Xue és Ju Wenjun 5

5. Sarasadat Khademalsharieh 4,5

6-8. Humpy Koneru, Dronavalli Harika és Natalija Zsukova 3

9. Valentyina Gunyina, 2,5

10. Antoaneta Sztefanova 2

11-12. Pia Cramling és Nino Bacsiasvili 1,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

1

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

*

½

½

½

1

1

1

1

4

2

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

*

½

½

1

1

½

1

1

4

3

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

*

0

1

1

½

1

1

5

4

4

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

½

*

½

1

½

1

½

1

5

3

5

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

½

½

*

½

1

1

½

2

6

GM

Humpy Koneru

2583

IND

½

0

1

0

*

½

½

½

3

1

7

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

0

0

½

½

*

½

½

1

3

1

8

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

0

0

½

½

*

1

½

½

3

1

9

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

0

½

½

0

½

0

*

1

1

10

GM

Antoaneta Stefanova

2509

BUL

0

½

0

0

½

*

½

½

2

0

11

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

0

0

0

½

0

½

½

*

0

12

GM

Pia Cramling

2521

SWE

0

0

0

½

½

0

½

*

0

A 8. forduló párosítása:

Nino Bacsiasvili – Valentyina Gunyina

Humpy Koneru - Sarasadat Khademalsharieh

Antoaneta Sztefanova – Natalija Pogonyina

Zhao Xue – Ju Wenjun

Natalija Zsukova – Pia Cramling

Nana Dzagnidze – Dronavalli Harika

Dzagnidze,H (2529) - Bacsiasvili,N (2485)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fe7 5.Hbd2 0-0 6.b3 b6 7.Fb2 Fb7 8.cxd5 exd5 9.Fd3 Hbd7 10.0-0 Fd6 11.He5 He4 12.Bc1 Ve7 13.Hxd7 Vxd7 14.Hb1 Ve7 15.Bc2 f5 16.g3 Bf6 17.Vc1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17...c6

Számításba jött a világos királyszárny elleni akció folytatása a 17...Bh6 18.Fa3 c5 19.Fxe4 fxe4 20.dxc5 bxc5 21.Fxc5 Bf8 22.Fxd6 Vxd6 változatban.

18.Fa3

Sötétnek elegendő ellenjátéka van a 18.Bxc6 Fxg3 19.Bxf6 Fxh2+ 20.Kxh2 Vxf6 21.Fxe4 fxe4 22.Vc7 Fa6 folytatás során.

18...Fxa3 19.Vxa3 Vxa3 20.Hxa3 a5 21.Bfc1 Kf8 22.Hb1 Ke7 23.f3 Hg5 24.Kf2 Kd7?! 25.Hc3?! He6

Másodszor is kimaradt a He4+ lehetőség.

26.Ha4 Kc7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

27.f4 Hd8 28.Hc3 Kd6 29.Ha4 Kc7 30.Hc3 Kd6 31.He2 Fa6 32.Fxa6 Bxa6 33.Hg1 Bf7 34.Hf3 Bc7 35.h3 h5 36.Bg1 Baa7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

37.g4 hxg4 38.hxg4 fxg4 39.Bxg4 Bf7 40.Bc1 Bf6 41.Bcg1 He6 42.Hg5 Be7 43.Hxe6 Bfxe6 44.Bg6 Bxg6 45.Bxg6+ Kd7 46.Kf3 Kc7 47.f5 Bf7 48.Kf4 Be7 49.a3 Be4+ 50.Kf3 Be7 51.b4 axb4 52.axb4 Kb7 53.Kf4 Kc7 54.Bg3 Kb7 55.Bg6 Kc7 56.Kg5 Kb7

Számításba jött az 56...c5 57.bxc5 bxc5 58.dxc5 Bxe3 59.Bd6 Bc3 60.Bxd5 Kc6 61.Be5 Bg3+ 62.Kf4 Bg1 folytatás.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

57.Be6 Bc7 58.Kg6 Ka6 59.Be8 Kb5

Figyelmet érdemelt az 59...c5 60.bxc5 bxc5 61.dxc5 Kb5 62.Bg8 Be7 63.Bc8 Be5 64.c6 Kb6 megoldás.

60.Bg8 Be7 61.Bxg7 Bxe3 62.f6 Kxb4 63.f7 Bf3 64.Bg8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

64...c5?

Oly sokszor korábban remizett a lépés, a kritikus állásban azonban vesztéshez vezetett.[64...Kc4 biztosította volna a döntetlent.

65.dxc5 bxc5 66.f8V Bxf8 67.Bxf8 c4 68.Kf5

A gyalogok feltartóztatására a király időben érkezik.

68...c3 69.Kf4 Kc4 70.Ke3 d4+ 71.Ke4 Kb3 72.Kd3 Kb2 73.Bb8+ Kc1 74.Bb7 s sötét feladta

Pogonyina,N (2454) - Koneru,H (2583)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 dxc4 5.Fg2 Fd7 6.He5 Fc6 7.Hxc6 Hxc6 8.0-0 Vd7 9.e3 0-0-0 10.Hd2 h5

Humpy Koneru túlzott reményeket fűzött a királyszárnyi támadáshoz.Natalija Pogonyina vezérszárnyi támadásának jobb célpontja volt.

11.Hxc4 Hd5 12.a3 h4 13.b4 f6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

14.b5 Hce7 15.a4 hxg3 16.hxg3 g5 17.Fd2 Kb8 18.Ve2 Ve8?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19.e4 Hb6 20.Hxb6 cxb6 21.Bfc1 Hc8 22.e5 Fg7 23.a5 fxe5 24.dxe5 Vh5 25.Vc4 Fxe5 26.Fc3 Fxc3 27.Vxc3 Vh2+ 28.Kf1 Vh7 29.Ve5+ Hd6 30.axb6 axb6 31.Ba3 Vh1+ 32.Fxh1 Bxh1+ 33.Kg2 Bxc1 34.Vxg5 Bdc8 35.Ve5 Bd1 36.Vxe6 Hxb5 37.Bb3

Azonnal nyert a 37.Ba8+ Kxa8 38.Vxc8+ Ka7 39.Vc4 Ba1 40.Vxb5 változat.

37...Hd6 38.Bxb6 Hc4 39.Bb4 Bd4 40.Ve7 Bc7 41.Vf8+ Bc8 42.Bxb7+ és sötét feladta

Khademalsharieh,S (2403) - Gunyina,V (2496)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hc6 5.e3 Hf6 6.Hc3 Fg4 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2 e6 10.Fd3 Fe7 11.h3 He4 12.Hge2 f5 13.0-0 Bc8 14.f3 Hd6 15.e4 dxe4 16.fxe4 0-0?! 17.Bae1

Mi szólt 17.Fxd6 Fxd6 18.exf5 ellen?

17...Hxe4 18.Fxe4 fxe4 19.Vxe4 Bf6 20.Fe5 Bxf1+ 21.Bxf1 Hc4 22.Vxb7 Bc6 23.Vb8 Fc8?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

24.Vb5?!

Sarasadat a 24.Fxg7! Vc7 (24...Kxg7? 25.Vg3+ Kh8 26.Bf7 Fg5 27.He4 (27.Vf3) 27…Fe3+ 28.Kh2 Vg8 29.Vf3 Fh6 30.Bxa7) 25.Vxc7 Bxc7 26.Fh6 Hxb2 27.Bf3 folytatással előnybe kerülhetett volna.

24...Ve8? 25.d5! exd5 26.Fd4 Fe6 27.Hxd5 Fd6 28.Hdf4

Jobb volt a 28.Hec3 Ff7 29.Vb7 Hd2 30.Bd1 a6 31.a4 választás.

28...Ff7 29.Vg5 He5 30.Hg3 h6 31.Vf5 Bc4 32.Fc3 Hc6 33.Hfh5 Bc5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

34.Hf6+ gxf6 35.Vxf6 Bxc3 36.Vxd6?!

Időzavarban könnyű eltévedni. 36.Vxc3 Ve5 37.Hf5 Vh2+ 38.Kf2 Vf4+ 39.Kg1 remi lett volna.

36...Ve3+ 37.Kh2? Bd3 38.Vc7 Fg6 39.Bf6 He5 40.Vb8+ Kh7 41.Hf1 Vg5!?

Egyszerűbb volt a 41...Vc5 42.Vb7+ Hd7 43.Be6 Ff5 44.Be2 Vd6+ folytatás.

42.Vxa7+ Bd7 43.Vf2 Kg7 44.Ba6 Hd3 45.Ve3 Hf4 46.Hg3 Bd3

A háromszoros olimpiai bajnoknő elrontotta oly kecsegtető pozícióját.

47.Ba7+ Ff7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

48.Hh5+ Hxh5 49.Vxd3?!

Egyenlő esélyt 49.Bxf7+ Kxf7 50.Vxd3 Ve5+ 51.Kg1 Hf6 52.Vc4+ adott volna.

49...Ve5+ 50.g3 Vxb2+ 51.Kh1 Vf2 52.Vc3+ Kg8?! 53.Ba8+ Kh7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

54.Bh8+ Kg6 55.Vd3+ Kg7? 56.Vh7+ Kf6 57.Vxh6+ Ke7 58.Vf8+ Ke6 59.Vc8+ Kf6 60.Vc6+ Kg5?

A király motívumba lépett, Gunyina elnézte a szép csattanót!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

61.Vh6+ Kf5 62.Vxh5+! Ke4 63.Vg4+ Kd5 64.Bd8+ Kc5 65.Vc8+ Kb4 66.Vb7+ Ka3 67.Ba8+ és sötét feladta

Ju Wenjun (2558) - Stefanova,A (2509)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 e6 4.c4 c6 5.cxd5 Fxf3 6.Fxf3 cxd5 7.Hc3 Hc6 8.d4 Hf6 9.0-0 Fe7 10.e3 0-0 11.b3 a6 12.Fb2 b5 13.Vd3 Vb6 14.a4 b4 15.Hb1 Fd6 16.Hd2 e5 17.Fg2 exd4 18.exd4 Fb8 19.Bfd1 Fa7 20.Hf1 Bfe8 21.He3 Bad8 22.Bac1 Be6 23.Bc5 Vb8 24.Bc2 Vb6 25.Ff1 He7 26.Bdc1 g6 27.Fg2!?

Még nagyobb előnyt adott a 27.a5 Vb7 a) 27...Vxa5 28.Fh3 Bdd6 (28...Be4 29.Ba1 Vb6 30.Bxa6) 29.Fxe6 Bxe6 30.Ba1 Vb6 31.Bc5; b) 27...Vb8 28.Fh3 Bed6 29.Bc7; 28.Bc7 Vb8 29.Fh3 folytatás.

27...Hc6 28.Bc5 He7 29.a5 Vb8 30.B5c2 He8 31.Fh3 f5 32.Be2 Hg7 33.Bce1 Vd6 34.Hc2 Bxe2 35.Vxe2 Kf7 36.Ff1 Bc8 37.Vd2 Bb8 38.Hxb4?

Mohó gyalograblás, a rossz formában játszó bolgár exvilágbajnoknő nem használta ki, hogy rámosolygott a szerencse!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

38...Bxb4?

Antoaneta a 38...Vxb4 39.Vxb4 Bxb4 40.Fa3 (40.Bxe7+? Kxe7 41.Fa3 Fc5!) 40...Bb7 41.Fxa6 Bc7 42.b4 Hc6 változatban vígan nézhetett volna a jövőbe.

39.Fa3 Hc6 40.Bc1 He6 41.Bxc6 Vxc6 42.Vxb4 Fxd4 43.Ve7+ Kg8 44.Fd6 Vc8 45.Fxa6 Vc1+ 46.Kg2 Ve1 47.Ve8+ Kg7 48.Ff8+ és sötét feladta

Cramling,P (2521) – Zhao Xue (2506)
Vezérgyalog megnyitás [A46]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 b5 4.Fg2 d5 5.0-0 Hbd7 6.c3 Fe7 7.a4 b4 8.c4 c6 9.Ff4 Fa6 10.Hbd2 Hh5 11.Fe3 0-0 12.Bc1 Bc8 13.He1 Hhf6 14.Fg5?! c5 15.dxc5 dxc4 16.c6 Hb8 17.Hef3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17...c3 18.bxc3 bxc3 19.Bxc3 Hd5

Zhao Xue a 19...Hxc6 20.Vc2 Vd7 21.Bc1 Hb4 változatban többet érhetett volna el.

20.c7 Bxc7 21.Bxc7 Vxc7 22.Hb1?! Bd8 23.Fxe7 Hxe7 24.Vc1 Vxc1 25.Bxc1 Fxe2 26.Hc3 Fxf3 27.Fxf3 Bd7 28.He4 f6 29.Bb1 Ha6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

30.a5?

A svéd nagymesternő maga mögött tudhatta volna gondjait a 30.Fe2 Bd4 31.Fxa6 Bxe4 32.Bb8+ Kf7 33.Fb5 folytatással.

30...Hd5 31.Bc1 Bc7 32.Be1 Bc6 33.Hd2 Kf7 34.Hb3 Hac7 35.Hd4 Bc5 36.Bb1 e5 37.Hf5 g6 38.Hd6+? Ke6 39.He4 Bxa5 40.Bc1 Ke7 41.Hc5 Ba3 42.Fe2 Bc3 43.Bxc3 Hxc3 44.Fc4 a5 45.Kf1 a4 46.Ke1 Kd6 47.Hd3 e4 48.Hc1 H7d5 49.Kd2 Kc5 50.Fa6 Kd4 51.Fc8 Hb4 52.Fe6 Hd3 és világos feladta

Harika,D (2511) - Zsukova,N (2484)
Caro-Kann védelem [B10]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.cxd5 Hf6 5.Va4+ Hbd7 6.Hc3 g6 7.Hf3 Fg7 8.Fc4 0-0 9.d3 a6 10.Va3 b6 11.0-0 Fb7 12.Be1 Be8 13.Hg5 b5 14.Fb3 Hb6 15.d6 e6 16.Hge4 Hfd7 17.Va5 Vb8 18.Ff4 h6 19.Bac1 Fc6 20.Hd1 Fd5 21.Vd2?

Harika eltékozolta előnyét. 21.Bc7 Fxb3 22.axb3 Hd5 23.Bxd7 Hxf4 24.Vd2 volt a jó döntés.

21...Fxb3 22.axb3 g5 23.Fg3 f5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

24.Hxg5?!

Világos a 24.h4 fxe4 (24...gxh4 25.Ff4 fxe4 26.Fxh6 Vxd6 27.Fxg7 Kxg7 28.Vg5+) 25.hxg5 e3 26.Vxe3 Hd5 27.Vd2 hxg5 28.Vxg5 Vd8 29.Vg4 Vf6 tisztáldozattal elegendő kompenzációt kapott volna.

24...hxg5 25.Vxg5 Vd8 26.Vh5 Vf6 27.Bc7 e5 28.He3 Bf8 29.Bec1 Vf7 30.Vg5 Vf6?!

Mi szólt a 30...f4 31.Hg4 Ve6 folytatás ellen?

31.Vh5 Vf7 32.Vg5 Vf6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban zajló Grand Prix-verseny hatodik fordulójában négy játszma is döntéssel végződött. Az olimpiai bajnoknők csatájában a grúz Nana Dzagnidze sötéttel győzte le az ukrán Natalija Zsukovát. Az orosz rangadón Natalija Pogonyina kecsegtető esélyt hagyott kihasználatlanul, majd Valentyina Gunyinát nagy hibájáért nem büntette meg, Dzagnidzével holtversenyben vezet. A vezető duót két kínai nagymesternő követi, feketenapjuk volt az indiai sakkozóknőknek. Ju Wenjun villámgyőzelmet aratott Humpy Koneruval szemben, Zhao Xue királyszárnyi támadása átütött Dronavalli Harika ellen. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh megszerezte első győzelmét, a grúz Nino Bacsiasvili harmadik vereségét szenvedte el. Döntetlen született a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és a svéd Pia Cramling partijában.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni fővárosban zajló viadalon az eredmények tekintetében békés ötödik forduló után a hatodik játéknapon megalkuvás nélküli remek párharcokat láttunk, négyen is győztesként állhattak fel a sakkasztaltól. Két játszmában is olimpiai bajnoknők rangadóját követhettük, az ukrán-grúz csatában Nana Dzagnidze diadalmaskodott Natalija Zsukovával szemben. Az összecsapásukra a kölcsönös időzavar rányomta bélyegét. Zsukova elhibázott döntést hozott, amikor két bástyáért cserébe vezért „nyert”, a taktikai bonyodalmakban mindketten hibáztak, kihasználatlan esélyek után Dzagnidze végül megnyerte a partit, holtversenyben az élre került.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az orosz házirangadón az éllovas Natalija Pogonyina kecsegtető esélyt szalasztott el. Már elkönyveltük a lépésismétléses döntetlent, amikor Valentyina Gunyina a küzdelem folytatása mellett döntött, vesztőt húzott. Pogonyina a nyerést adó bástyalépés helyett a remihez vezető lebonyolítást választotta…

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A kínai nagymesternők 2-0-ra nyerték az indiai riválisokkal vívott csatákat. A rajtlistát vezető, a világranglistán második Humpy Koneru világossal szenvedett vereséget. Elfelejtette a varit, vagy egyszerűen csak nem értékelte jól, hogy Ju Wenjun akciója milyen villámgyorsan bontakozik ki a középen rekedt királyával szemben.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Zhao Xue meglepő tervet választott Dronavalli Harika holland védelme ellen. Ellenfele hathatós segítségével királyszárnyi támadása nagy erővel alakult ki, a tisztáldozat szétrombolta Harika királyállását.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az iráni Sarasadat Khademalsharieh öt döntetlen után megszerezte első győzelmét. Monacóban Sarasadat három remivel kezdett, majd nyolc játszmát vesztett sorozatban! A rossz emléket hazai pályán feledni tudta, nagy önbizalommal sakkozik. A grúz Nino Bacsiasvili túlzott kockázatokat vállalt, gyalogáldozatáért nem kapott elegendő kompenzációt, némi bizonytalankodás után Sarasadat győzelmet ünnepelhetett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A pályafutásuk során már oly sok sikert elért, Teheránban sokat hibázó bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és a svéd Pia Cramling megosztozott a ponton.

A 6. forduló eredményei:

Nino Bcsiasvili (grúz, 2485) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403)  0 – 1 (Ragozin védelem, 62)

Valentyina Gunyina (orosz, 2496) – Natalija Pogonyina (orosz, 2454)  döntetlen (Vezércsel, 50)

Humpy Koneru (indiai, 2583) – Ju Wenjun (kínai, 2558)  0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 26)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509) – Pia Cramling (svéd, 2521) döntetlen (30)

Zhao Xue (kínai, 2506) – Dronavalli Harika (indiai, 2511)  1 – 0 (Holland védelem, 32)

Natalija Zsukova (ukrán, 2484) – Nana Dzagnidze (grúz, 2529)  0 – 1 (Vezérindiai védelem, 58)

A verseny állása:

1-2. Nana Dzagnidze és Natalija Pogonyina 4,5 pont

3-4. Zhao Xue és Ju Wenjun 4

5. Sarasadat Khademalsharieh 3,5

6. Humpy Koneru 3

7-9. Valentyina Gunyina, Dronavalli Harika és Natalija Zsukova 2,5

10. Antoaneta Sztefanova 2

11-12. Pia Cramling és Nino Bacsiasvili 1,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

*

½

½

½

1

1

1

2

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

*

½

½

½

1

1

1

3

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

*

0

1

1

½

1

4

4

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

½

*

½

1

½

1

½

4

5

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

½

½

*

½

½

1

6

GM

Humpy Koneru

2583

IND

½

1

0

*

½

½

½

3

7

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

0

½

½

*

½

0

1

8

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

0

0

½

½

½

*

1

9

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

0

0

½

1

*

½

½

10

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

0

½

0

½

*

½

½

2

11

GM

Pia Cramling

2521

SWE

0

0

½

½

0

½

*

12

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

0

0

½

0

½

½

*

A 7. forduló párosítása:

Nana Dzagnidze – Nino Bacsiasvili

Dronavalli Harika – Natalija Zsukova

Pia Cramling – Zhao Xue

Ju WEnjun – Antoaneta Sztefanova

Natalija Pogonyina – Humpy Koneru

Sarasadat Khademalsharieh – Valentyina Gunyina

Gunyina,V (2496) - Pogonyina,N (2454)
Vezércsel [D65]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 0-0 6.e3 Hbd7 7.Bc1 a6 8.cxd5 exd5 9.Fd3 c6 10.Vc2 Be8 11.0-0 Hf8 12.Bce1 He4 13.Fxe7 Vxe7 14.Fxe4 dxe4 15.Hd2 f5 16.f3 exf3 17.Hxf3 Fe6 18.e4 fxe4 19.Hxe4 Fd5 20.He5 Hd7 21.Hg3 Hxe5 22.Bxe5 Vb4 23.Vf2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

23...Bxe5 24.dxe5 Fxa2 25.b3 Fxb3 26.Bb1 Vc3 27.Hf5 Be8 28.Hxg7 Bf8!?

Figyelmet érdemelt a 28...Bxe5 29.Hf5 Fc2 30.Hd6 Bf5 31.Hxf5 Fxb1 folytatás.

29.Hf5 Vxe5?

Kiengedte a kecsegtető előny!

30.g4 Ff7 31.Bxb7 Va1+ 32.Kg2 Fd5+ 33.Kh3 Vc3+ 34.Kh4 Vf6+ 35.Kg3 Kh8 36.Ve3 Bg8 37.Be7 a5 38.Va7 Vc3+ 39.Kh4 Vf6+ 40.Kh3 Vc3+ 41.Kh4 Vf6+ 42.Kg3 Vc3+

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

43.He3??

Az orosz rangadón Valentyina nem akart remizni, vesztőt húzott, de az óriási baki büntetlen maradt.

43...Bg7?

Megpecsételte volna világos sorsát a 43...Bf8! lépés! 44.Kh3 (44.Bxh7+ Kg8 45.Kh3 Bf3+ 46.Kh4 Bxe3) 44...h6 után nincs védelem.

44.Bxg7 Vxg7 45.Va8+ Vg8 46.Vxa5 Vb8+ 47.Kh3 Ve5 48.Vd8+ Fg8 49.Hf5 c5 50.He7 és döntetlen

Zsukova,N (2484) - Dzagnidze,N (2529)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 He4 8.Fd2 Hxd2 9.Vxd2 d6 10.d5 e5 11.e4 Fc8 12.He1 f5 13.exf5 Fxf5 14.Hd3 Fg5 15.Ve2 Fh6 16.He4 a5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17.f4 exf4 18.Hxf4 Fxf4 19.Bxf4 Hd7 20.Hc3 Hc5 21.Baf1 Be8 22.Vd2 Fd3 23.B1f3 Fg6 24.Hb5 Vd7 25.Hd4 Fe4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

26.Bf7

Natalija Zsukova bízott vezérében. Kis előnyét őrizte volna a 26.Bf1 Fd3 27.B1f2 Fg6 28.Bh4 Bf8 29.Fh3 változatban.

26...Vxf7 27.Bxf7 Kxf7 28.He6 Fxg2 29.Hxc7 Fh3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

30.g4?

Időzavarban nehéz hideg fejjel gondolkodni. 30.Hxa8 Bxa8 31.g4 Kg8 32.Vc3 Fxg4 33.Vg3 Ff5 34.Vxd6 jobb volt, de sötétnek bástyája és könnyűtisztje van a vezérért.

30...Kg8?

Nana Dzagnidze is kapkodott. A 30...Be4! 31.Hxa8 Bxg4+ 32.Kh1 He4 33.Ve3 g5 34.Ve2 Bf4 35.Kg1 Kg8 36.Hxb6 Hd2 37.c5 Hf3+ 38.Kh1 Hd4 39.Vd3 Bf1+ 40.Vxf1 Fxf1 változat kiszámításához idő kellett volna.

31.Vc3?! Fxg4?! 32.Hxa8 Bxa8 33.Vg3 h5 34.h3? Ff5 35.Vxd6 Hd7 36.Vg3 Be8 37.Vf3 g6 38.a3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

38...Be1+ 39.Kf2 He5 40.Vc3 Hd3+ 41.Kg3 Bh1

Az időzavaros feszültség még érződött a grúz olimpiai bajnoknő játékán. 41...Be3+ 42.Kh4 Bxh3+ 43.Kg5 Kh7 44.Vd4 Hc5 45.Kf6 Bd3 46.Vf4 Hd7+ 47.Ke7 b5 döntő előnyt adott volna.

42.Vf6 Bxh3+ 43.Kg2 h4 44.d6 Hf4+?! 45.Kf2 He6 46.d7 Bd3 47.Ve7 Bd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

48.b4?

A nagy csatában Natasa eséllyel küzdhetett volna a 48.Ve8+ Kg7 49.Ve7+ Kh6 50.d8V Bxd8 51.Vxh4+ Kg7 52.Ve7+ Kg8 53.b4 Bc8 54.Vb7 Bxc4 55.Vxb6 változatban.

48...axb4?

Azonnal nyert a 48...h3 49.Kg3 axb4 50.axb4 Bd3+ 51.Kh2 Bd2+ 52.Kg3 h2 folytatás.

49.axb4?

Még mindig reményt adott a 49.Ve8+ Kg7 50.Ve7+ Kh6 51.d8V Bxd8 52.Vxh4+ Kg7 53.Ve7+ Kg8 54.axb4 változat.

49...h3! 50.Kg3 Bd3+ 51.Kf2 h2 52.Ve8+ Hf8 és világos feladta

Koneru,H (2583) – Ju Wenjun (2558)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 0-0 5.e4 d5 6.cxd5 exd5 7.e5 Hfd7 8.f4 c5 9.Hf3?

Humpy elfelejtette az elmélet változatot? 9.a3 Fa5 10.Fe3 cxd4 11.Fxd4 Hc6 12.Hf3 a jól ismert vari.

9...cxd4 10.Hxd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

10...Hxe5 11.fxe5 Vh4+ 12.Ke2 Fc5 13.Fe3 Fg4+ 14.Hf3 d4 15.Fg1 Fxf3+

Még erősebb volt a 15...Hc6 16.Ve1 Vh5 17.He4 Bfe8 folytatás.

16.Kxf3 Hd7 17.g3 Hxe5+ 18.Kg2 Vf6 19.Ha4?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19...Vc6+ 20.Kf2 d3+ 21.Hxc5 Vxc5+ 22.Kg2 Vc6+ 23.Kf2 Bac8 24.g4 Vxh1 25.Fg2 Bc2+ 26.Vxc2 Vxg2+ és világos feladta

Bacsiasvili,H (2485) - Khademalsharieh,S (2403)
Ragozin védelem [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.e3 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 He4 10.Vc2 h5 11.h4

Maxime Vachier-Lagrave Stavangerben kétszer, Levon Aronjan és Alekszandr Griscsuk ellen is a [11.h3-ra szavazott.

11...Hxg3 12.fxg3 gxh4 13.Hxh4 Vg5 14.0-0-0 c6 15.Fd3 Hb6

Sarasadat tetszését nem nyerte el a 15...Vxe3+ 16.Kb1 Vxd4 17.Bhf1 Vc5 változat, a középen rekedt királyra komoly veszélyek leselkedhetnek.

16.Hf3 Vxg3 17.e4 Fxc3 18.bxc3 Fe6 19.exd5 Hxd5 20.Bhe1 0-0-0

Világosnak nincs kompenzációja az áldozott gyalogért.

21.c4 Vf4+ 22.Bd2?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

22...Hb4

Még erősebb volt a 22...He3 23.Vc3 Hxg2 24.Bee2 He3 folytatás.

23.Vb3 Hxd3+ 24.Vxd3 Ff5 25.Va3 Kb8 26.Be7 Bhe8 27.Kb2 Bxe7 28.Vxe7 Vc7 29.Vc5 Vb6+ 30.Vxb6 axb6 31.Kc3 Be8 32.Bf2 Be3+ 33.Kb4 Fg4 34.Hh4 Fe6 35.Hf5? Bd3?!

Azonnal nyert a 35...c5+ 36.dxc5 bxc5+ 37.Ka5 Ba3+ 38.Kb5 Fd7+ 39.Kxc5 Ba5+ folytatás.

36.a4 Bd1 37.Kb3 Bb1+ 38.Kc2 Bb4 39.He3 Bxa4 40.Kb3 Ba5 41.d5 cxd5 42.cxd5 Fxd5+ 43.Hxd5 Bxd5 44.Bxf7 Bg5 45.Bh7 Ka7 46.Kb4 Ka6 47.Bh8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

47...Bg4+ 48.Kb3 h4 49.Bh5 b5 50.Bh8 Kb6 51.Ka3 Kc5 52.Bc8+ Kd5 53.Bc2 Ke4 54.Bb2 Kf4 55.Bb4+ Kg3 56.Bxb5 Kxg2 57.Bxb7 h3 58.Bb2+ Kh1 59.Bb1+ Bg1 60.Bb2 h2 61.Bc2 Bg3+ 62.Kb2 Bg2 és világos feladta

Zhao Xue (2506) - Harika,D (2511)
Holland védelem [A84]

1.Hf3 d5 2.d4 e6 3.c4 c6 4.e3 Fd6 5.Vc2 f5 6.Hc3 Hf6 7.h3 0-0 8.g4 He4 9.Fe2 Hd7 10.Fd2 Hdf6 11.Bf1 a6 12.c5 Fc7 13.0-0-0 Ve7 14.Fe1 Fd7 15.Ha4 fxg4 16.He5 g3?! 17.f3 Hf2? 18.Fxf2 gxf2 19.Fd3 Fe8 20.Bxf2 Fxe5 21.dxe5 Hd7 22.f4 g6 23.Bg2 Bb8 24.Bdg1 Kh8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25.h4 b5 26.cxb6 c5 27.h5 c4 28.Fxg6 hxg6 29.hxg6 Kg8 30.Bh2 Bf5 31.Bh7 Vb4 32.Vh2 és világos feladta

Sztefanova,A (2509) - Cramling,P (2521)
Angol megnyitás [A35]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 d6 5.h3 He5 6.Hh2 f5 7.d4 Hf7 8.g4 Fd7 9.Fg2 Vc8 10.Ve2 Fg7 11.d5 Hf6 12.gxf5 gxf5 13.f4 Vc7 14.Fd2 e5 15.dxe6 Fxe6 16.0-0 a6 17.Bad1 0-0 18.Fe1 Bae8 19.Fh4 Hh8 20.Vd3 Hg6 21.Ff2 Bd8 22.Hf3 h6 23.Hh4 Hxh4 24.Fxh4 Vf7 25.b3 Vh5 26.Fg3 Kh8 27.Kh2 Hg4+ 28.Kg1 Hf6 29.Kh2 Hg4+ 30.Kg1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A teheráni GP-verseny ötödik fordulójában az éllovas orosz Natalija Pogonyina világossal sem tudta megszakítani az iráni Sarasadat Khademalsharieh remiszériáját, de a döntetlennel is megőrizte félpontos előnyét. A grúz Nana Dzagnidze nem büntette meg a kínai Zhao Xue elhibázott vezérlépését. A játéknap egyetlen győzelmét az indiai Dronavalli Harika érte el, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova gyengén játszott. Pontosztozkodás született az ukrán Natalija Zsukova és a grúz Nino Bacsiasvili, a kínai Ju Wenjun és az orosz Valentyina Gunyina, valamint a svéd Pia Cramling és az indiai Humpy Koneru játszmákban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A hétfői pihenőnapon a rendezők Irán fővárosának nevezetességeit bemutató kirándulást szerveztek, majd a 2015/16-os GP-sorozat második versenyének résztvevői pihenéssel, a játszmákra történő felkészüléssel töltötték „üres” óráikat.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A harmadik fordulóhoz hasonlóan az ötödik játéknapon is csak egy játszma végződött döntéssel. Az indiai Dronavalli Harika könnyedén győzte le a bolgár exvilágbajnoknőt, Antoaneta Sztefanovát, akinek modern védelme korán zátonyra futott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az orosz Natalija Pogonyina világossal nem tudott előnybe kerülni az iráni Sarasadat Khademalsharieh ellen, viszonylag korán ért véget lépésismétléssel a partijuk.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Joggal bosszankodhat a grúz Nana Dzagnidze, időzavarban oly egyszerűnek tűnő nyerést hagyott ki, nem büntette meg a kínai Zhao Xue elhibázott vezérlépését.

Az ukrán-grúz rangadón, Natalija Zsukova és Nino Bacsiasvili játszmája óvatos jéték mellett lett döntetlen.

A kínai Ju Wenjun és az orosz Valentyina Gunyina összecsapása igazi küzdelmet hozott. Gunyina gyaloghátrányáért ellenjátékot kapott, kiskombinációval biztosította a döntetlent.

A meglepetésre sereghajtó svéd Pia Cramling sokáig jól játszott az indiai Humpy Koneruval szemben, előnyét azonban eltékozolta.

Az 5. forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2484) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2485) döntetlen (Vezércsel, 31)

Nana Dzagnidze (grúz, 2529) – Zhao Xue (kínai, 2506) döntetlen (Vezérindiai védelem, 37)

Dronavalli Harika (indiai, 2511) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2509) 1 – 0 (Modern védelem, 28)

Pia Cramling (svéd, 2521) – Humpy Koneru (indiai, 2583) döntetlen (Angol megnyitás, 54)

Ju Wenjun (kínai, 2558) – Valentyina Gunyina (orosz, 2496) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 52)

Natalija Pogonyina (orosz, 2454) - Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2403) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 31)

A verseny állása:

1.Natalija Pogonyina 4 pont

2. Nana Dzagnidze 3,5

3-5. Zhao Xue, Humpy Koneru és Ju Wenjun 3

6-8. Dronavalli Harika, Natalija Zsukova és Sarasadat Khademalsharieh 2,5

9. Valentyina Gunyina 2

10-11. Antoaneta Sztefanova és Nino Bacsiasvili 1,5

12. Pia Cramling 1

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

*

½

1

½

1

1

4

2

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

*

½

½

½

1

1

3

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

*

0

1

½

1

3

4

GM

Humpy Koneru

2583

IND

½

1

*

½

½

½

3

5

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

½

*

½

½

½

1

3

6

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

0

½

*

½

½

1

7

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

0

½

*

1

½

½

8

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

½

½

½

*

½

9

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

0

½

½

0

*

1

2

10

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

0

½

0

½

*

½

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

0

0

½

½

½

*

12

GM

Pia Cramling

2521

SWE

0

½

0

½

0

*

1

A 6. forduló párosítása:

Nino Bcsiasvili - Sarasadat Khademalsharieh

Valentyina Gunyina – Natalija Pogonyina

Humpy Koneru – Ju Wenjun

Antoaneta Sztefanova – Pia Cramling

Zhao Xue – Dronavalli Harika

Natalija Zsukova – Nana Dzagnidze

Harika,D (2511) - Sztefanova,A (2509)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d6 4.f4 c5 5.dxc5 dxc5 6.Vxd8+ Kxd8 7.e5 b6 8.Hf3 Hh6 9.Fc4 Hc6 10.Fe3 Kc7 11.0-0-0 a6 12.h3 f6?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

13.g4 fxe5 14.fxe5

Számításba jött a 14.Hd5+ Kb7 15.Hxe5 Fxe5 16.fxe5 Hg8 17.Fd3 folytatás is.

14...e6 15.Hg5 Hd4? 16.Hce4 Ba7 17.Bhf1 Kb8 18.c3 Hc6 19.Hxe6 Fxe6 20.Fxe6 Hxe5 21.Ff4

A fölényes állásban világos nem tudott hibázni, csak jó és még jobb lépések között válogathatott.

21...Be7 22.g5 Hf5 23.Fxf5 gxf5 24.Hg3 Bf8 25.Hh5 Fh8 26.Hf6 Kc8 27.Fxe5 Bxe5 28.Hd7 és sötét feladta

Pogonyina,N (2454) - Khademalsharieh,S (2403)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.Ff4 c5 4.e3 Hc6 5.c3 Vb6 6.Vb3 c4 7.Vc2 Ff5 8.Vc1 h6 9.h3 e6 10.Fe2 Bc8 11.0-0 Fe7 12.Hbd2 0-0 13.b3 cxb3 14.axb3 Hb4 15.Va3?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

15...Bxc3 16.Vxa7 Vc6 17.He5 Vc8 18.Fb5 Hd3 19.Hxd3 Fxd3 20.Fxd3 Bxd3 21.Hf3 Bxb3 22.Bfc1 Bc3 23.Bxc3 Vxc3 24.Bb1 He4 25.Vxb7 Vc2 26.Bf1 Fd6 27.Fxd6 Hxd6 28.Vd7 He4 29.He5 Hd2 30.Ba1 He4 31.Bf1 és döntetlen

Dzagnidze,N (2529) – Zhao Xue (2506)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 b5 6.cxb5 Fxb5 7.Fg2 d5 8.0-0 Hbd7 9.Hc3 Fa6 10.He5 c5 11.Hxd7 Vxd7 12.Fa3 Bc8 13.Bc1 Fe7 14.Ha4

Számításba jött a 14.dxc5 Fxc5 15.Fxc5 Bxc5 16.Vd4 Bc8 17.Bfd1 0-0 18.e4 folytatás.

14...cxd4 15.Bxc8+ Vxc8 16.Fxe7 Kxe7 17.Vxd4 Vc7 18.Vb4+ Vd6 19.Vd4 Vc7 20.Vb4+ Vd6 21.Vd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21...Bc8 22.Vxa7+ Bc7 23.Ve3 Bc2 24.Va7+ Kf8 25.Ff3 g5 26.Hb6 Bxa2 27.Bc1 g4 28.Fxg4 Hxg4 29.Hd7+ Kg8 30.h3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

30...Va3??

A kínai nagymesternő vesztőt húzott, büntetése azonban elmaradt. 30...Hxf2 31.Hf6+ (31.Kxf2? Bxe2+ 32.Kf3 Kg7 33.Vc7 Vb4 34.Vc3+ Vxc3+ 35.Bxc3 d4) 31...Kf8 32.Va8+ Ke7 33.Hg8+ Kd7 34.Va7+ Kd8 35.Va8+ Kd7 remihez vezetett volna.

31.Vb8+ Kg7 32.Bc5?

Nyert volna a 32.Vf4 Ve7 33.Vxg4+ Kh6 (33...Kh8 34.Vd4+ e5 35.Hxe5 f6 36.Hg4 Bxe2 37.Hxf6) 34.Vf4+ Vg5 35.Vxf7 fonalas változat.

32...Bxe2 33.Vf8+ Kg6 34.Vg8+ Kh6 35.Vf8+ Kg6 36.Vg8+ Kh6 37.Vf8+ Kg6 és döntetlen

Zsukova,N (2484) - Bacsiasvili,N (2485)
Vezércsel [D55]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Fg5 Fe7 5.e3 h6 6.Fxf6 Fxf6 7.Hc3 0-0 8.Vc2 Ha6 9.c5

A tavalyi csapat-világbajnokságon Natalija Zsukova a 9.a3 c5 10.Bd1 dxc4 11.Fxc4 cxd4 12.Hxd4 Fd7 13.0-0 Bc8 14.Ve2 változatot választotta a grúz Salome Melia ellen.

9...Be8 10.Fxa6 bxa6 11.0-0 Bb8 12.Bad1 Fd7 13.e4 dxe4 14.He5?! Fb5 15.Hxb5 Bxb5 16.a4 Bb7 17.Hd7 Bb4 18.Hxf6+ Vxf6 19.Vxe4 Bc8 20.Vc6 Bxb2 21.Vxa6 Vd8 22.d5 exd5 23.Bxd5 Ve8 24.h3 Ve6 25.Vd3 Be8 26.Bd7 Bb3 27.Vd1 Bb1 28.Vxb1 Vxd7 29.Vb7 a5 30.Vb5 Vxb5 31.axb5 és döntetlen

Ju Wenjun (2558) - Gunyina,V (2496)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 Hbd7 9.e3 0-0 10.Bd1 Vc7 11.Hc3 Bad8 12.h3 h6 13.Ve2 He4 14.Hd2 Hxc3 15.bxc3 Fc2 16.Be1 e5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17.He4 Fxe4 18.Fxe4 Hf6 19.Fg2 Bfe8 20.Fb2 Fd6 21.e4 Va5 22.a4 exd4 23.cxd4 Fb4 24.Bec1 c5 25.Bd1 cxd4 26.Fxd4 Fc3 27.Fxc3 Vxc3 28.Vb5 b6 29.Bac1 Bxd1+ 30.Bxd1 Vc2 31.Bd6 Bc8 32.Vf5 Be8 33.Vb5 Bc8 34.Va6 Bc4 35.Vxa7 Bxa4 36.Vxb6 Ba1+ 37.Kh2 Vc1 38.f3 Ve1 39.Bd3 Hh5 40.f4 Ba2 41.Ve3 Be2 42.Vg1 Vb4 43.Be3 Bd2 44.e5 Vd4 45.Be1 Vc3 46.Be3 Vc2 47.e6 fxe6 48.Bxe6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

48...Hxg3! 49.Kxg3 Bxg2+ 50.Vxg2 Vb3+ 51.Vf3 Vxe6 52.Vd3 Kf7 és döntetlen

Cramling,P (2521) - Koneru,H (2583)
Angol megnyitás [A10]

1.Hf3 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 d5 5.0-0 Fd6 6.d3 0-0 7.Hc3 c6 8.e4 dxe4 9.dxe4 e5 10.exf5

Pia a 10.Vb3 Vb6 11.Vc2 fxe4 12.Fe3 c5 13.Hg5 Ff5 14.Bad1 változatban szép előnyt érhetett volna el.

10...Fxf5 11.Vb3 Vb6 12.Fe3 Vxb3 13.axb3 Ha6 14.Bfd1 Fc7 15.h3 Fc2 16.Bdc1 Fg6 17.Ba4 Hd7 18.b4 Hb6 19.Fxb6 axb6 20.Hg5 Fd6

Jobb volt a 20...Fd8 21.Hge4 Fe7 választás.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21.b5 Hb4 22.Bxa8

A svéd nagymesternő tetszését nem nyerte el a [22.He6 Fc5 23.Hxf8 Bxf8 24.Kh2 Hd3 25.Bc2 cxb5 26.Hxb5 e4 27.Hc3 Fxf2 folytatás.

22...Bxa8 23.Hge4 Fe7 24.Bd1 Ff5 25.Kh2 Fe6 26.Hd6 Bd8 27.Hxb7 Bxd1 28.Hxd1 cxb5 29.cxb5 Kf7 30.He3 Hd3 31.Hd5 Fxd5 32.Fxd5+ Kf6 33.Kg2 Hxb2 34.Kf3 Hd1 35.Fc6 Ke6 36.Ke2 Hc3+ 37.Kd3 Hd5 38.Kc4 Hf6 39.Kd3 Kf5 40.h4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

40...e4+ 41.Kd4 Ke6 42.f3 exf3 43.Fxf3 Kf5 44.Fe2 g6 45.Ff3 Hh5 46.g4+ Kf4 47.Fd1 Hf6 48.g5 He4 49.Fb3 Hc5 50.Hxc5 Fxc5+ 51.Kd3 Kg4 52.Fg8 Kxh4 53.Fxh7 Kxg5 54.Ke2 Kf6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zürichben az amerikai Hikaru Nakamura nyerte meg a Chess Challenge 2016 tornát. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan  Anand a győzteshez hasonlóan a rapid-és a villámverseny összesítésében 10,5 pontot gyűjtött, a Berger-Sonneborn pontsdzámítás Nakamurának kedvezett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik egy ponttal gyűjtött kevesebbet, az élen végzett kettőshöz hasonlóan megőrizte veretlenségét. Az örmény Levon Aronjan csalódást okozott játékával, Nakamurával és Ananddal szemben is elvesztette valamennyi partiját. A holland Anish Giri ezúttal nem volt egyenrangú ellenfél, ahogy a lett Alekszej Shirov sem tudott lépést tartani a legjobbakkal.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A rapidverseny ötödik fordulójával kezdődött a mai játéknap. Az exvilágbajnokok, az indiai Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik tisztelték egymást, gyorsan remiztek. Az örmény Levon Aronjan a kritikus állásban fölös kockázatot vállalt, ennek az amerikai Hikaru Nakamura örülhetett, győzelmével befogta Anandot.

Az 5. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2784) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)

Levon Aronjan (örmény, 2792) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) 0 – 1 (Vezércsel, 39)

Anish Giri  (holland, 2798) - Alekszej Shirov (lett, 2684) döntetlen (Réti megnyitás, 31)

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A rapidverseny végeredménye:

1-2.Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura 7 pont

3. Vlagyimir Kramnyik 6

4. Levon Aronjan 4

5-6. Alekszej Shirov és Anish Giri 3

A rapidverseny befejező fordulója után kis pihenő után a villámpartik következtek. Nem lehetett könnyű a 40-40 perces és a lépésenkénti 10-10 másodpercről átállni a „snelltempóra”. A 4-4 perces játszmákban érthetően több volt a hiba, három parti is döntéssel végződött. A második körben csak Vlagyimir Kramnyik volt eredményes. A harmadik fordulóban aratott győzelmével Vishy Anand ismét lépéselőnyt szerzett.

A negyedik körben csapott össze Anand és Nakamura, az exvilágbajnok nyerőesélyes állást rontott remire. A befejező fordulóban Kramnyik és Anand másodszor is megosztozott a ponton. Nakamura a felkínált eséllyel élni tudott, Aronjan a döntetlent ígérő végjátékban nagyot hibázott, az amerikai világbajnokjelölt királyszárnyi szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak előre.

Hikaru Nakamura és Viswanathan Anand holtversenyben végzett az élen, és sokáig késett az információt, hogy rájátszás dönti-e el párharcukat. A „hirtelen halál” parti lehetősége is felmerült, végül a pénzdíj osztása mellett a Berger-Sonneborn pontszámítás döntött Nakamura javára. A rapidversenyen a győzelem 2, a döntetlen 1 pontot ért, a villámversenyen a klasszikus pontszámítás volt érvényben.

A villámverseny eredményei

1.forduló:

Vlagyimir Kramnyik - Alekszej Shirov 1 – 0

Anish Giri – Hikaru Nakamura 0 – 1

Levon Aronjan – Viswanathan Anand 0 – 1

2. forduló:

Levon Aronjan  - Vlagyimir Kramnyik 0 - 1

Viswanathan Anand - Anish Giri döntetlen

Hikaru Nakamura  - Alekszej Shirov döntetlen

3. forduló:

Vlagyimir Kramnyik - Hikaru Nakamura  döntetlen

Alekszej Shirov - Viswanathan Anand  0 - 1

Anish Giri - Levon Aronjan  döntetlen

A 4. forduló eredményei:

Anish Giri - Vlagyimir Kramnyik  döntetlen

Levon Aronjan - Alekszej Shirov  1 - 0

Viswanathan Anand - Hikaru Nakamura  döntetlen

Az 5. forduló:

Vlagyimir Kramnyik - Viswanathan Anand döntetlen

Hikaru Nakamura - Levon Aronjan  1 - 0

Alekszej Shirov - Anish Giri  0 - 1

A Zurich Chess Challenge 2016 végeredménye:

H.

Név

Élő

Pont

SB

1.

Hikaru Nakamura (USA)

2787

10.5

22.75

2.

Viswanathan Anand (IND)

2784

10.5

21.75

3.

Vlagyimir Kramnyik (RUS)

2801

9.5

20.25

4.

Anish Giri (NED)

2798

5.5

11.75

5.

Levon Aronjan (ARM)

2792

5.5

9.25

6.

Alekszej Shirov (LAT)

2684

3.5

9.75

Anand,V (2784) - Kramnyik,V (2801)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.c3 Fb6 8.Ha3 0-0 9.Fg5 d5 10.exd5 Vxd5 11.Fxf6 gxf6 12.Fc4 Vd7 13.Hc2 Vg4 14.d4 Vxd1 15.Baxd1 Fg4 16.Bd2 exd4 17.Hxd4 Bfd8 18.Be1 Bd7 19.h3 Fh5 20.Fe2 Fxe2 21.Bexe2 Fxd4 22.Bxd4 Bxd4 23.cxd4 Bd8 24.Be7 Bxd4 25.Bxc7 Bb4 26.b3 a5 27.g3 b5 28.Kg2 a4 29.bxa4 Bxa4 30.Bc2 Ba3 31.Bb2 Kg7 32.Bxb5 és döntetlen

Aronjan,L (2792) - Nakamura,H (2787)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 c6 8.h3 b6 9.b4 a5 10.a3 h6 11.Fd3 Fa6 12.0-0 Fxd3 13.Vxd3 Vc8 14.Bfc1 Vb7 15.Bab1 axb4 16.axb4 Bfc8 17.Hd2 Fd8 18.Hb3 Fc7 19.Fxc7 Vxc7 20.Ba1 Vb7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21.b5?

Egyenlő esélyű állásban Levon Aronjan rossz tervet választott.

21...Bxa1 22.Bxa1 bxc5 23.Ha5 Va8

Aronjan ezt a kötést nézte el?

24.Hb3 Vb7 25.Ha5 Va8 26.Hb3 Vb8

A lépésismétlést Hikaru Nakamura érthetően elkerülte lépésismétlést.

27.dxc5 cxb5 28.Vd4? b4 29.Ha4 Vb5 30.Vb2 He4 31.f3 Hexc5 32.Haxc5 Hxc5 33.Bc1 Bc7 34.Ve5 Vb6 35.f4?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

35...Ha6 36.Ba1 Bc3 37.Hd4 Hc7 38.Bb1 f6 39.Vh5 Bxe3 és világos feladta

Giri,A (2798) - Shirov,A (2684)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 Hd7 4.c4 e6 5.Vb3 Hb6 6.He5 Hf6 7.Hxg4 Hxg4 8.cxd5 exd5 9.0-0 Fe7 10.Hc3 c6 11.d3 0-0 12.h3 He5 13.Ff4 Hed7 14.d4 Fg5 15.Fxg5 Vxg5 16.a4 Bab8 17.e4 Hc4 18.Vc2 Vd2 19.Bac1 Vxc2 20.Bxc2 dxe4 21.Hxe4 Hcb6 22.a5 Hd5 23.Hc5 Hxc5 24.Bxc5 Hf6 25.a6 bxa6 26.Bxc6 Bxb2 27.Bxa6 Bd2 28.d5 Bd8 29.Bb1 Hxd5 30.Bxa7 Hf6 31.Ff3 g6 és döntetlen

Anand,V (2784) - Nakamura,H (2787)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.Hf3 0-0 9.d4 d5 10.c3 Fd6 11.Fd3 Hce7 12.Hbd2 c6 13.Hf1 Hg6 14.Vc2 Hfh4 15.Hxh4 Vxh4 16.g3 Vh3 17.f4 Fg4?! 18.f5 He7 19.He3 Ff3?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

20.Vf2 Vh5?! 21.Bf1 Fg4 22.f6 gxf6 23.Hxg4 Vxg4 24.Vxf6

Vishy a 24.Fh6 f5 25.Fxf5 Hxf5 26.Vxf5 Vxf5 27.Bxf5 f6 28.Fxf8 Bxf8 29.Baf1 folytatással nyerőeséllyel játszhatott volna.

24...Fxg3 25.Kh1 Fh4?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

26.Fxh7+! Kxh7 27.Vh6+ Kg8 28.Bg1 Vxg1+ 29.Kxg1 Hg6 30.Ff4

Még erősebb volt a 30.Fg5 Fxg5 31.Vxg5 Bae8 32.h4 Kh7 33.h5 Hh8 34.Vf5+ Kh6 35.Kf2 Bg8 36.Vf4+ Kh7 37.Bg1 folytatás.

30...Ff6 31.Fe5

Kár volt a szép futóért.

31...Fxe5 32.dxe5 Bae8 33.Kh1?!

A másodpercek szorító fogságában az exvilágbajnok megelégedett a döntetlennel.

33...Bxe5 34.Bg1 Bfe8 35.Bxg6+ fxg6 36.Vxg6+ Kh8 és döntetlen

Nakamura,H (2787) - Aronjan,L (2792)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 Fe6 7.0-0 Fd6 8.d4 Hd7 9.dxe5 Hxe5 10.Hxe5 Fxe5 11.f4 Vd4+ 12.Kh1 Fd6 13.Ve2 0-0-0 14.f5 Fd7 15.Hf3 Va4 16.b3 Va5 17.Fd2 Fb4 18.Fxb4 Vxb4 19.Vf2 b6 20.Hg5 Ve7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

21.f6 gxf6 22.Vxf6 Vxf6 23.Bxf6 Fe8 24.Hxf7 Fxf7 25.Bxf7 Bd2 26.Bc1 Bg8 27.Bg1 Bxc2 28.Bxh7 Bxa2 29.g4 Ba5?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

30.h4 Be5 31.g5 Bxe4 32.g6 Bee8 33.h5 a5 34.g7 Kb7 35.Bh6 Be5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

36.Bh8 Bxg7 37.Bxg7 b5 38.Bg3 c5 39.h6 Bh5+ 40.Kg2 c4 41.bxc4 b4 42.Bh3 Bg5+ 43.Kf3 b3 44.Kf4 a4 45.Kxg5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Megszakadt női válogatottunk nyerőszériája, a svájciak elleni 2-2-vel is második a csapatunk
2021. 05. 10.

Női válogatottunk ötödször is győzött, férficsapatunk negyedszer kapott ki
2021. 05. 09.

Női válogatottunk negyedik győzelmével egy pontra megközelítette az élen álló olasz csapatot
2021. 05. 08.

Női válogatottunk sorozatban harmadszor győzött, férficsapatunk másodszor szenvedett vereséget
2021. 05. 07.

Női válogatottunk 4-0-ra győzött, férficsapatunk négy döntetlent ért el az osztrákok ellen
2021. 05. 06.

A Mitropa Kupán a második meccsén női válogatottunk győzött,  férficsapatunk  vereséget szenvedett 
2021. 05. 06.

Férficsapatunk győzelemmel, női együttesünk vereséggel kezdte a Mitropa Kupát
2021. 05. 05.

Magnus Carlsen a New in Chess Classic online rapid viadal győztese
2021. 05. 03.

A New in Chess Classic döntőjének első párharcában Carlsen 3-1-re legyőzte Nakamurát
2021. 05. 02.

A világranglista negyedik Jan Nepomnjacsij a világbajnok Magnus Carlsen kihívója
2021. 05. 01.

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura játssza a New in Chess Classic viadal döntőjét
2021. 05. 01.

Döntetlen Carlsen és Aronjan első párharca, Nakamura 3-1-re legyőzte Mamedgyarovot
2021. 04. 30.

A New in Chess Classic elődöntőjében Carlsen és Aronjan, Mamedgyarov és Nakamura csatázik 
2021. 04. 29.

A New in Chess Classic negyeddöntőjében Aronjan, Mamedgyarov és Nakamura megnyerte az első párharcot
2021. 04. 28.

Ding Liren legyőzte a tornagyőztes Nepomnjacsijt, Vachier-Lagrave az ezüstérmes. Giri lett a harmadik
2021. 04. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog